Ha megfertőz valaki egy gyógyíthatatlan betegséggel, akkor tönkre tett. Ha ütéseket kapsz, az nyilvánvaló tettleges bántalmazás. Ám milyen is amikor verbális szinten, szóban értékelnek le? Olyan megjegyzéseket kapsz sokszor amivel egy illető leszól, becsmérel, mindenben hibát keres, kritizál, leépülésed jósolja, akkor lehet, hogy nem is tudatosul benned, hogy bántalmazó kapcsolatban vagy. Csak apránként azt érzed, nem sokat érsz. Az önbecsülésed célozta meg, hogy föléd kerülhessen. Irritálta őt az erőd. Ha nem vagy egy mazochista, akkor nem élvezed, hanem fáj. Előfordulhat persze így is kötődés, ragaszkodás. De ez akkor is patológiás kontakt. A szeretetteli kapcsolat nem fáj. Emel. Örül az erőidnek. Képes dicsérni, elismerni. Ismerős lehet kiskorunkból a helyzet, ha túl szigorú szülő nevelt. Az ismerős helyzetekben sokan benne rekednek. Ám ha tudatosítjuk, bírunk tenni lépeseket. A napló írás, mint eszköz, segítség lehet. Ha leírjuk a velünk történteket, rálátást nyerhetünk. Valamivel objektívebben tudjuk elemezni, mint belső monológgal, fejbeli párbeszéddel. Nyugtatólag is hat. Ki értene meg minket attól jobban, mint önmagunk. Illetve, aki hasonló dolgokon ment keresztül. Pszichoterápián is magunk összegezzük a történteket és addig addig meséljük el ugyanazt, míg meg nem unjuk és változtatunk. Ergó, önmagunkat húzzuk ki a méltatlan helyzetekből. :) Kati