Hazajött a munkából, én a konyhaasztalnál vártam.
“Beszélgessünk!” – mondtam – “Rólad, rólam, a gyerekről, pénzről, az életünkről.”
“Fáradt vagyok” – válaszolta, és kiment az erkélyre elszívni egy cigit.
Utánamentem, átöleltem. Lefejtette a kezemet, elnéző mosollyal végigsimított az arcomon, és elment fürdeni.
Később átnyúltam a takaró fölött: “Kívánlak!” – mondtam. “Most ne, már alszom.” – motyogta.
Egy órán át küzdöttem magammal. Aztán kimentem a konyhába.
Már ment a Penthouse HD. Segítettem magamon.
Holnap új nap, új remény. Talán lesz öröm az ágyban.
Talán beszélünk is.
István