Hazajött a munkából, én a konyhaasztalnál vártam.

“Beszélgessünk!” – mondtam – “Rólad, rólam, a gyerekről, pénzről, az életünkről.”

“Fáradt vagyok” – válaszolta, és kiment az erkélyre elszívni egy cigit.

Utánamentem, átöleltem. Lefejtette a kezemet, elnéző mosollyal végigsimított az arcomon, és elment fürdeni.

Később átnyúltam a takaró fölött: “Kívánlak!” – mondtam. “Most ne, már alszom.” – motyogta.

Egy órán át küzdöttem magammal. Aztán kimentem a konyhába.

Már ment a Penthouse HD. Segítettem magamon.

Holnap új nap, új remény. Talán lesz öröm az ágyban.

Talán beszélünk is.

István