Nagy valószínűséggel önmagunkból indul ki a feltételezés, a gondolat, amikor úgy véljük valamelyik hozzánk közel álló odaátról jelt ad. Legtöbben álmukban találkoznak azzal, akivel szeretnének beszélni, de már ne tudnak. Legkevésbé akkor sikerül mindez, ha nagyon szeretnénk. Ha mégis megtörténik, akkor erős élmény. Elgondolkodtató az a tény is, hogy ha vissza emlékezünk, akkor dominánsan az utolsó időszak jelenik meg. Pedig időtartamát tekintve hosszabb az az idő, amikor nem volt a hozzátartozónk sovány, legyengült beteg. Feltehetőleg, nagyon nem akartuk, hogy az legyen, de hiába. Így kellett lennie. Szívesebben gondolnánk rájuk vissza olyan állapotukban, amikor még erejük teljében voltak. Úgy is nevezik ezt a szakemberek, hogy gyász munka. Nem sürgethetjük. Lassan gyógyul. Ahogy mondani szokták: „Az idő kezeli minden nap.” :) Kata
Üzen a mama
Minden vélemény számít!