Férfiak vagyunk:

keményebb az öklünk – és korábban halunk

okosabbak vagyunk – és szenvedélyeink felemésztenek

nagyot álmodunk – és miután Ő továbblépett, a földön maradunk

lángol a vérünk – és elpusztítjuk: magunk

önállók vagyunk – és megfagyaszt, felőröl a magány.

A világ elhagyott, s bár roskad a vállunk, hordozzuk. De magunk is rég elhagytuk magunk.

És ebbe már bele KELL halni.

Zoli