Férfiak vagyunk:
keményebb az öklünk – és korábban halunk
okosabbak vagyunk – és szenvedélyeink felemésztenek
nagyot álmodunk – és miután Ő továbblépett, a földön maradunk
lángol a vérünk – és elpusztítjuk: magunk
önállók vagyunk – és megfagyaszt, felőröl a magány.
A világ elhagyott, s bár roskad a vállunk, hordozzuk. De magunk is rég elhagytuk magunk.
És ebbe már bele KELL halni.
Zoli