A korábbi generációk az újabbakat figyelve gyakorta érzik a büszke gőgöt. A fejlődés következtében újabb korszerűbb modernebb dolgok léteznek, mint régebben. A mai kor fiataljai nem akarnak bíbelődni elavult holmikkal. Nem javíttatnak. Kevesen újítanak fel dolgokat. Na persze, ha telik újra. Nincs szükség ilyen fajta megbecsülésre, alázatra. Egyszerűbb, szerényebb tárgyakat kevesen akarnak. Aki csak teheti nívósat használ. Mindenből a legjobb kell. Miért is adná alább. Ki akar megelégedni a gyengébb minőségűvel? Ha egyszer megteheti, hogy jobb holmija is lehessen A reklám is azt sulykolja: „…mert megérdemled.” Neked ez jár.  Ha pedig mégsem jön össze, akkor csalódott lesz az ember. Valakit okol.  Hiszen mi az, hogy nem kapok valamit meg, ami pedig állítólag alanyi jogon megilletné. Vagy mégsem jár? Meg kell dolgozni mindenért keményen? Hogy is van ez? :) Kati

Érdemes mindent analizálni? Kielemezni. Sok szemszögből megvizsgálni. Többnyire nőkre jellemző ez. Aztán még meg is vitatják az anyukájukkal, barátnőikkel. Lehet, hogy a túl sok analizálás helyett bölcsebb belevágni és lépni. Lesz ami lesz. A sokat agyaló, analizáló típus közelében, joggal érezhetjük azt, hogy mintha csak átvilágítana, a röntgen szemeivel a gondolatainkat, érzéseinket. Tartunk tőle. Mer ilyen mellett egy férfi bármit is tenni? Mint tudjuk a férfiak azért szeretik a nő mellett magukat erősebbnek érezni. Fizikailag és ha lehet szellemileg is. Némi naiv nézés a teremtés koronájára sokszor csodákat tehet. A kis feleségek a megmondhatói. Bizony működik ez:) Kati

Ér egy sérelem. Elmondjuk a hozzánk közel állónak. Ő pedig szinte minden esetben a velünk kontaktusban levő problémás mellett érvel. Ez fáj. „Miért teszi?”-kérdjük. Azért, hogy képes legyél objektívebben látni. Nem akarok objektív lenni. Támaszt igényelek. Olyat, aki szolidális velem. Érezzem, hogy nem vagyok egyedül. Valaki együtt érez velem. Egy hajóban evezünk. Ismerős helyzet, gondolom. Számtalanszor lejátszódott a szüleim között. A velem élővel is és a gyerekemmel is. Azért teszik, mert erősnek éreznek. Mi pedig önmagunkat nem? Elgondolkodtató. Sokat töprengtem ezen. Szeretnénk az illető támogatását, de valamiért nem adja meg. Kikövetelni, kikényszeríteni nem lehet. Ha nem pártol, nem pártol. Máshol kell keressünk lelki segítséget. A szimpátia vagy van vagy nincs. Eröltetni nem lehet. Aki benne van, nagyon tudja milyen ez a fajta helyzet. Mamám szavaival élve, amelyik kocsi nem vesz fel, az után szaladni felesleges. Lesz majd, amelyik igen. :) Kati

Bizony a szabadsággal is megcsömörlik az ember. Az tényleg jó, hogy nem beszélhet bele senki az egyedül élő életébe. Sok felelősség is terheli. Ez az ára. Noha a szabadságérzetet meg lehet szokni, mégis van olyan pont, amikor mintha megcsömörlene ezzel is az ember. Kicsit nyitna. A sok egyedül lét után, menne a többiek fele. Bár magához közel nem könnyen enged másokat állandó együttlétre. Mivel az az állapot alkalmazkodást igényel. Feladni, az „az van amit én akarok” féle állapotot. A függetlenséget. Amikor már kialakította a saját szokásait, akkor nem egyszerű összehangolni a korábbi életet az újjal. Helyet adni egy másiknak. Beengedni az auránkba. A saját szájízünk szerint kialakított miliő sokaknak szentély. Megvan, hogy minek hol a helye, mi fontos, mi nem az. Mennyire tiszta. A rendnek is fokozatai vannak. Az alvás időknek. A sportnak. A kertészkedésnek. Színháznak. Kikapcsolódásoknak, táncnak. Ital fogyasztásnak. Fontosak az anyagiak. A társasági  élet. Kapcsolattartások a rokonokkal. A régi élet az újjal összeggyeztethető? Vagy az új kontaktus vendég szinten marad. Amolyan mingli stádiumban. Mindkét félnek megmarad a saját korábbi élete, területe. Idönként találkozás van. A legtöbb szinglinek ez a formátum válik be újabban. Vagyis nem adják fel az önállóságukat. :) Kata

Mondja a kínai. A mai fiatal nagyon nem így fogalmaz. A koros többnyire lassabb. A mondandóját ritkán fejti ki tömören, tempósan. Pedig úgy tudunk haladni manapság, ha tömören lényegre tömören hangzik el, ami az adott helyzetben szükséges. Épp csak annyi utalás legyen a régi dolgokra, amennyi az optimális működéshez nélkülözhetetlen. Az idősek nem így működnek. Nem lehet rákattintani egy egérrel és tovább lépni, ha anekdótázni kezd. Így nehézkes. Hátráltat. Az értékek tekintetében is más a véleménye. Nem herdál el javakat. A föld, a ház, a vagyon egy élet munkája. Nem tapsolható csak úgy el. Ma idegeneket haverságát többre tartják sokan. Fontosabbnak vélik, mint a szülőket, nagyszülőket. Felhajtások, fesztiválok, partik, zsúrok kerülnek előtérbe, válnak fontosabbá. Haverokkal, kollégákkal, szomszédokkal nyitottabb közlékenyebb lesz a korunk embere, mint a rokonaival. Talán azért, mert ha nem úgy alakul a viszony, akkor abból a kontaktusból ki lehet lépni, de a rokon, az rokon marad. Vagyis a szociális működésünk sajátosan alkul. Ami bizony időnként fájdalmas.  Minden esetre edződünk általa. :) Kata

Merev, hajlíthatatlan fém vagy ember. Emberi természetnél még a hajthatatlan, rideg, szigorú, rugalmatlan, úgymond vaskalapos, túlzottan szabály követő jellemzője is.  Akinek nehezen sikerül rugalmasnak lennie. A jól alkalmazkodóak könnyen asszimilálódnak. Új helyzetekben is könnyen feltalálják magukat. Hosszabb életűek is. Képesek változtatni korábbi szokásaikon. Akinek nem sikerül életvitelén például módosítani, noha az már nem megfelelő, az bizony merev, megrögzött, unalmas. A mellette való lét nem érdekes. A változatos élettelibb. Kreatívabb. Érdekes megfigyelni a testüket intenzíven edzőknél, aki a nyújtást elhanyagolja, hogyan alakul a teste. A csak fanatikusan erősítők merevek kötöttek lesznek. Az emberi természet is ha csak keményít, túl kötötté válik. Kell az a nyújtás átvitt értelemben is. Tárgyaknál a szilárd, kemény, hajlíthatatlan jelzője a rigid. Ellentéte a lágy, hajlítható, flexibilis. Érdekes ezt értelmezni. Emberi vonatkozását átgondolva milyen mértékben igaz ránk? A hozzánk közel állókra? Rokonainkra, kollégáinkra, ismerőseinkre, szomszédainkra? Mennyire terhel ez minket? Mennyiben tudunk változtatni rajta? Érdemes módosítanunk? Képesek vagyunk rá egyáltalán? Jobb lenne utána?  :) Kata

Vagy a másik véglet, aki azt mondja:”Első házasságnak jó lesz”. De nagy a különbség. Mindkét esetben az igaziról töprengés érhető tetten. De sokakat foglalkoztató téma ez.  Csak egy intermezzó, azaz egy közjáték nem szeretnénk lenni. Azt keresem aki nekem az igazi. Azt keresem, akinek én vagyok az igazi. Hinnem kell önmagamban. Abban, hogy én egy kincs vagyok. Olyan aki mellett akar lenni valaki. A közelemben. Minél többet. Amikor csak lehet. Érdekes vagyok, izgalmas. Egy élmény mellettem az élet. Van benne része a szüleimnek, hogy kialakulhasson ez az érzet. Ám ha letörtek, megtörtek, akkor is dolgozhatok azon, hogy kialakítsam magamról, magamban, ezt. Ez az önmagamban való hit. Önbecsülés. Önbizalom. Énkép. A mindennapok hangulatát is megfesti, önmagam milyennek vélem. Értéknek vagy sem. Még a testtartáson, mozgáson is tetten érhető. Készítsünk, készíttessünk önmagunkról sok képet. Nézzük végig. Ez hatásosabb, mint a tükörbe nézés. Ejtve a vállunk? Úgy állunk, mintha épp csak elnézést kérnénk, hogy a világon vagyunk? Vagy van kiállásunk? Megvetjük a lábunkat kisterpeszben stabilan? Tetten érhetjük szinte a képet. Milyenek is vagyunk a legtöbbször valójában. Az önismeretünk fejleszthető amíg csak élünk. Mint tudjuk, hatékonyabbá tehető jó önismerettel a működésünk. :) Kati