Isten bennünk van? (Krisna tudatú megközelítés)

tamás„Isten országa bennetek van és körülöttetek, nem kőből és fából épült házakban. Hasítsd szét a fát és én ott leszek, emeld fel a követ és megtalálsz. Ezek az élő Jézus titkos szavai. Aki megfejti e szavak értelmét, az nem ízlelé meg a halált.” (Nag – Hammadi tekercs, Tamás evangéliuma)

 

Ezt a leletet a Vatikán apokrif iratnak minősítette, de ha összevetjük az indiai kultúrával, vaisnava (Krisna-tudat) hittel, az megmagyarázza a leírtak igazságát. Isten minden ember szívében (és minden atomban) jelen van, az egyéni lélek mellett Felsőlélek (paramatma) formájában. Ahogyan a napfény is visszatükröződik millió ékkövön, úgy Isten is jelen van a legparányibb atomban is. A Felsőlélek mint egy “kamera” rögzíti az egyéni lélek tetteit (karma) és szándékait. A karma, a hatás és visszhatás törvényszerűsége az emberi cselekedetek területén, amely áttekinthetetlenül szövevényes. Minden tett egy ugyanolyan súlyú, és azonos irányú következményt von maga után. Ha valakivel jót teszünk, akkor a jövőben (akár későbbi életeink valamelyikében) ugyanolyan jó fog történni velünk. Ha viszont valakinek ártunk, akkor később nekünk is pontosan ugyanolyan ártalmat kell elszenvednünk. (“Amely mértékkel ti mértek, azzal mérnek majd nektek is” [Márk 4:24]) Így a saját múltbéli cselekedeteink alakítják ki a jelenlegi sorsunkat, és a jelenlegi tetteink határozzák meg a jövőnket. A tettek jó és rossz minősítését a szentírások törvényei határozzák meg. Isten mindenki szívében jelenlévő formája, a Felsőlélek biztosítja, hogy előbb vagy utóbb (akár sok-sok élet után) mindenki megkapja saját cselekedetei visszhatását.

 

Kyky

Vélemény, hozzászólás?