Jelenések

 

Láttalak a reggeli fényben,

árnyas lámpaburák öblében,

kitárt ablakok üvegszárnyán

míg a szoba levegőt vett lustán ..

Láttalak pupillák víztükrében,

szürke ködben, mégis tejfehéren,

ma reggel ámokfutó autók felett ,

hol törékeny, áttetsző angyal lebegett!

Mozaikok 

 

Neked hittem tegnap még, s ennek ára,

hogy nem értlek, és válaszodra várok,

 bár konokul hazudnak a szikár számok,

mégis időt koldulok makacs vágyaimra!

.

Szemeid tiszta fénybetűs papírlapok,

kiolvashatom belőlük alfától- ómegáig

rezzenéstelen, vibráló érzelmeid kottáit,

a szavaid szabálytalan, rejtjeles ritmusok,

általuk állnak össze  a megfeneklett mondatok….

 Kozmoszlátó

(Weöres Sándornak)

Játszottál a szavakkal, mint Bach hangjegyeivel

Költők gyöngyszeme, még múzsád is irigyel

Jöttél ködből, kozmoszt hoztál ládafiában

Hogy nyolcpatkós szánodon repíts álomigádba!

Csillagvizsgáló

Álmom egy csigalépcsős tornyocska, vagy háztető,

s meghitt csendjében egy távcső, égre meredő!

Ha esténként szétfolynak bennem a gondolatok,

a recsegő fokokon felérve halkan matatok,

s a rideg fémet ujjpárnámmal érintve megérthetem:

                          e játszótér a lencsével fogható isteni értelem,

a bántó, önhitt egót ott csak hírből ismerik,

nem imádnak mást, csak a véghetetlen Istenit,

égi hintán tejútfényű angyalok köröznek, függenek,

s az üstökös csóvájáról az Isten nekem integet!

Szesztestvérek

 

Alagsori söntésben, dohos állott levegőben

esetlenül tántorog egy itt maradt élő kövület..

Kocsmaszagú magányában megértő társat keres,

 a hátsó sarokban máris valaki feléje integet.

Opálos pupillái veszik a jelet, elbotorkál felé,

a gyatra, zavaros lé ki-kilöttyen, ő megzökken,

majd céljához érve rongybábként huppan  mellé,

s elvesznek az orrfacsaró kékesszürke ködben..

 

 

Alkonyat

Kisimulnak a nap mélyráncai:

az  elaggott aggódások redői-

hasztalanul keresett megnyugvás

elhintett félelmei csitulnak

elmosódott képek élessé válnak

az esteledő karcos homályban

s mit a nappal rávarázsolt arcokra

a vörössel elegyedő szürkület

az isteni aurába szelíden belesatírozza…

 

 

 

A szerző  rövid versértelmezése: 

Ezek a  versek is valahol a férfiről szólnak! Nem a macsóról, nem az izomagyúról. nem a piperkőc önimádóról, hanem az érzéki,  a mindenségre-teljességre  figyelő,  néha megbicsakló de őszinte férfiról!

Ezek is mi vagyunk, vagy lennénk, mert nem szégyen és kell az égre tekinteni, őszintén szeretni. és nem bolondság az alkonyat szürreális, kozmikus fényeiben elgyönyörködni!

Szeretettel  küldöm, nem csak férfiaknak!

 

Németh Zsolt László