Címke: harcos

A pogány férfi

Keresztény kultúrkörben élünk, életünket a Biblia értékei, látásmódja jobban befolyásolja, mint gondolnánk. Az önfeláldozás szépsége, értéke (Jézus önfeláldozásához hasonlóan) sok történetet, művet megihletett, sőt napjaink mozifilmjeiben is újra és újra visszaköszön. Akár a „Száll a kakukk fészkére” című remek műre, vagy a Marvel Univerzum filmes történeteire gondolunk. A lovagiasság a nőkkel szemben, a tisztelet, az udvariasság sokkal több férfit vezérel, mint hinnénk. Bár a nőmédia inkább szeret figyelni a bunkóságra, az udvariatlanságra, hogy szóvá tehesse, a legtöbb férfi, az átlagférfi nem ilyen.

És ez jó. És ez jó? Nem mindig. Sok nő kifejezetten vonzónak találja, ha egy férfi a stílusával nincsen mindig tekintettel mások érzékenységére, ha karakteres és őszinte. Akkor is hajlandó mélyebben megismerkedni vele ás párjának választani, ha az első benyomások ellenszenvesek voltak. Vannak nők, akik szelíd (mulya) párjukat képesek a semmiért felbőszíteni, csak haragosnak, erősnek, vonzónak lássák. És azt is elviselik, ha közben rajtuk csattan az ostor. Ám mindezt a mi keresztény alapokon álló, és liberális eszmékkel is teletömött világunk nem tűri, sőt nyilvánosan üldözi. Hozzátenném, hogy az átlagos nő inkább csak céltudatosságot, döntésképességet és határozottságot, valamint belső erőt vár el a férfiaktól simulékonyság vagy macsó tempó helyett. Aki viszont nem képes belső blokkjai miatt akár a szélsőségek felé elbillenni, az a konszolidált, elfogadhatóan karakteres férfiasságra sem lesz képes.

conan

Az eredmény: sok nő tőlünk nyugatabbra, de idehaza is már panaszkodik, hogy a férfiak nem kezdeményeznek. Igaz, a nők válaszadási kultúrája sincsen az egekben, mivel pl. társkeresőkön tipikus férfiprobléma, hogy a kezdeményező férfit válaszra sem méltatják. Pedig ha az már energiát tett bele, illene legalább egy udvarias gesztusra méltatni. Viszont sok férfi nem mer, vagy már nem akar kezdeményezni. Nem mer, mert úgy látja, ezt láttatja a társadalom, a nők félig éteri lények, akiket az ő érdeklődése, vágya beszennyez, és amúgy is azt dörgik a feministák nullahuszonnégyben, hogy „a nem az NEM!” Vagyis nagyon könnyű áthallani, hogy a férfi vágyak mocskosak és bűnösek, a férfiak tolakodók és erőszakosak. Vagy nem akar, mert elege van abból, hogy úgy érzi, a pénztárcája kell a nőnek csak, hogy önmaga körül forog sok nő, hogy a testén kívül szinte semmit nem tesz bele a kapcsolatba, vagy csak az állandó férfiakat kritizálni-regulázni akaró feminista gyökerű és nagyon elterjedt narratíva teszi ellenségessé a férfit.

Bár szívemből egyetértek a lovagiasság, udvariasság, önfegyelem és türelem szükségességével, mégis úgy látom, hogy alapvetően van egy komoly örökségünk őseinktől a génjeikben. Egy Vasjankó, ahogy Robert Bly költő hasonló című könyvében leírja. A készség az önállóságra, a belső vezérlésre, a konfliktusok felvállalására, a megküzdésre. És ennek felszabadítására van, hogy át kell lendülni egy időre a macsó viselkedés területére. Magabiztos szexuális ragadozó, kötekedő kemény legény, belső erejére büszke, vitázó harcos (a Férfihangon van olyan macsó tempójú férfi, aki pl. a saját pszichopátiájával dicsekedett.) Van, hogy ennek is bele kell férnie, mert idő, míg kiforrja magát a férfi személyisége, és konszolidáltabb, építő mederben folytatja életét. Ehhez sok türelem kell, sőt akár kemény szembefordulás, szakítás az illetővel, hogy megtapasztalja, bár értjük, min megy keresztül, de ha nem hajlandó dolgozni magán, ha nem hajlandó másra, mint erejét fitogtatva sebezni másokon, akkor a közösség elutasítja őt. Ha változik, akkor viszont újra értelmezhető a kapcsolat vele.

Van, hogy kerülőutakra van szükség. Nem mindig az a jó, ha rögtön felelősségteljes apa és férj akar lenni a férfi. Van, akinek persze ez az útja. Magam is ismerek a közelemben olyan férfit, aki tizenévesen már lelkigyakorlatok tartásában vett részt a későbbi feleségével, szociális munkás lett, és elég hamar családapa. Ő így állt a felelősséghez, tiszteletre méltó út ez is. A társadalom szempontjából rendkívül hasznos. Veszélye a túl korán éretté válni akaró férfi számára – elfojtott, meg nem élt vágyak, melyek esetleg később, a kapuzárási pánik idején törnek elő, és borítanak fel családot, egzisztenciát, hűséget, gyereknevelést.

És van, akinek szexuálisan szabados (ma, a fogamzásgátlás idején ez nem jelent akkora kockázatot, de erre a fiúnak célszerű odafigyelni, akkor biztos a védettség), görbe estékben gazdag utat kell bejárnia, míg megérik a férfiúi felelősségre. „Kitombolja magát”, ahogy a népi bölcsesség tartja. Ilyet is ismerek, az illető idővel lehiggadt, megállapodott. Persze vannak ennek az útnak is veszélyei, nem kívánt gyermek, szexuális úton terjedő betegségek, összetört szív(ek), küzdelem a lelkiismerettel, ütközés a korábban kialakult normákkal, a belső szégyennel. Jó, ha tudatos ebben is a férfi és józanul igyekszik eldönteni a „Don Juan” és „Vasjankó” irányból mennyi és mi az, ami ténylegesen segít neki, és mi az, ami már csak önmagával való meghasonlásba, szellemi összetöretésbe viszi.

A pogány férfi azonban nem csak szexuálisan szabados, hanem dominanciára törő, konfrontatív és harcos is. Ehhez bátorság kell és erő a kudarcokhoz. A sikert nem nehéz elviselni, bár a túl sok siker elbizakodottá tehet. A sportok, különösen a küzdősportok tudják kifejleszteni a harci szellemet, a szükséges alázatot (vagy tiszteletet), önlegyőzést, és dominancia igényt. A legtöbb nő szereti, ha van egy egészséges, finom dominancia igény a párjában. És a legtöbb férfi is szeret ilyennek lenni. Kell is az életben, néha egyenesen kötelező még az átlagférfinak is.

Nekünk, férfiaknak kell a bennünk élő pogány őseink hagyatékát beintegrálni a személyiségünkbe. Segíteni a fiainkat ugyanebben. Aztán becsatornázni ezeket az erőket a családunk, a társadalmunk építésébe. Persze vannak megrögzött playboyok, macsók, akik a saját törvényeik szerint akarnak élni egész életükben. Nem válik mindenki apává, férjjé és nyugdíjig tartó szorgos munkássá a családban és a társadalomban. Őket sem kell kiközösíteni, tisztelve választásuk szabadságát, ők is sokszor beintegrálhatók a férfiak közösségébe és tapasztalataikkal, ha tisztelni tudják mások eltérő életmódját és szemléletét, segíthetik a többi fiút és férfit.

FÉRFI: kalandor, hős, harcos, király és szerető hitves

A pillanat, amikor a rendszert tisztelő férfi úgy dönt: kilép a biztos keretek közül, és új utat vág övéi számára. Ha nem teszi, meghal a családja. Nem fizikailag - lelkileg.

A pillanat, amikor a rendszert tisztelő férfi úgy dönt: kilép a biztos keretek közül, és új utat vág övéi számára. Ha nem teszi, meghal a családja. Nem fizikailag – lelkileg.

Ha fityeg valami az alsónaciban szánd rá ezt a két órát! Több leszel tőle, a szíved megemelkedik, és ráadásul végig fogod izgulni. A váratlan fordulatok, rögtönzések is benne vannak, ahogy egy igazi akciófilmhez illik. Meg még sokkal több is.

A következő három nap.

Példaképet szeretnél? Egy szikra hozzá. És tudod, hogy haladsz előre a változás útján? Nem te tekersz a példakép felé! Az idea kell, hasson rád, és vonzza be a mindazt, ami végül cselekvésre késztet. Első lépés – megnyílás. Második a várakozás, miközben éled megszokott életed. Harmadik – életed hajója fordulni kezd, ekkor már belülről is hat az idea, és elkezded sejteni, mikor mit kell tenni. A kudarc pedig nem kudarc. Minta, amely megmutatja, merre nincs tovább út. Erő, ami további keresésre ösztönöz.

Azért egyetlen filmre ne alapozz! Gyűjtsd még a férfimintákat, és ha már feszít, itt az ideje elkezdeni csatornát keresni ennek az erőnek, ahol megnyilvánulhat és megerősödhet. És az Élet vize felfakad, lassan csatornát vág magának a lelkedben. Most már csak társak kellenek, és őket is meg fogod találni. Nem kapkodva, türelmesen, kitartóan! Minden nap csak a maga feladatát.

Hidd el, idővel hozzászoksz, hogy akkor is szerény maradj (öntudatosan szerény) amikor a környezeted elkezd rád felnézni. Sosem mondják a szemedbe. Összeszűkülő, fénylő szemek, zavart arcok, félrefordított tekintetek jelzik, hogy maguknál többre tartanak. Sose mutasd, hogy észrevetted, és sose feledd, hogy megtörtént! És ne rögzítsd a pillanatot! Éld át, álszerénység és pöffeszkedés nélkül annak, ami. Hőssé válni

Akikért teszi. Önmagáért legalább annyira, mint szerelméért, és szerelmük gyümölcséért. Ezt hívjuk családnak.

Akikért teszi. Önmagáért legalább annyira, mint szerelméért, és szerelmük gyümölcséért. Ezt hívjuk családnak.

nehéz, hősnek lenni könnyű. Végtelen egyszerű és természetes pillanat. Hagyd, hogy magától múljon, tekintsd ajándéknak, akkor is, ha sok erőt fektettél bele! Hisz reggelente megújuló erőd maga ajándék. És máris tekints előre, hisz az Élet áramlik tovább, és ha nem figyelsz, kihagyod a következő kihívást.

Kár lenne. Talán Pistike rongyos kismacijának kell köszönni, de tudod, ettől Pistike lesz több. És látod, máris tápláltál egy gyermeket a lelkedből!

„Egy férfi sosem akkora, mint amikor lehajol egy nálánál kisebbhez” – Dr James Dobson

„Legfeljebb, ha erős gerinccel a nálánál kisebb, és a neki ártani akarók közé áll.” – Toplak Zoltán

A végeredmény – megéri.

;-)

Zoli

Akié minden égi-földi hatalom I. A harcos

Kanazawa Shihan (nagymester)

E kétrészes cikksorozatnak a témája az, amire a címe utal: a férfias hatalom megszerzése, alkalmazása. Messze nem meríti ki a témát, bőven lehet folytatni. Ezt a cikket lesz nehezebb megírnom, mert erről kevés tapasztalatom van, alig több, mint egy éve karatézom. Shotokan karatét tanulok, melynek megalapítója Gichin Funakoshi.

Kétféle harcost különböztetek meg: a szellemit és a testit (fizikait). Egyik sem rosszabb ezen cikk keretein belül, mint a másik. Az egyik az igazságot hirdeti, és azért áll ki nehézségeket, a másik jogosan önmagát és a rábízott gyengéket védi. Ha kell, határozott fellépéssel, ha kell, ököllel. Most csak vele fogok foglalkozni.

Azért szeretem a karatét, mert nem csak harcolni tanít meg, de szemlélete szerint is, gyakorlata szerint is, Igaz Harcossá nevel. Vagyis nem a mindenáron való győzelemre irányítja a figyelmet, hanem fontos erényeket ad elénk (jellem, tisztelet, akarat, önuralom, szorgalom) és fejleszti a személyiséget. Mondjuk nekem ebben keveset ad, a kereszténység számomra egyértelműen kell.

Néhány gondolat a fizikai harcosról és harcról. (Ugorjunk fejest.)

Ahogy barátom, Kondics Imi mondta: ne félj kiállni, felvenni a kihívást! Ő szó szerint azt mondta nekem, a másiknak éppúgy fáj a te ütésed, mint neked az övé. Ne becsüld le az erőd, és ne értékeld túl a másik fellépését! Jó példa erre az indító cikkben Áron és az én küzdelmem. Én voltam a magabiztosabb, mégis Áron bizonyult ügyesebbnek, és bizony meg kellett küzdenem a dühömmel, mert nem tudtam úgy elérni, és eltalálni, mint vártam magamtól. Imi szerint nem kell lemerevedni, találékonynak kell lenni. Ő állt már székre, hogy le tudja fejelni az ellenfelét. (Nem tudom, akkor éppen jogosan védte –e magát? Ez nem most történt, kamaszkorában, amikor hajtotta a nőket és verte a korabeli fiúkat.  ;-))

Megsebesülni kitüntetés. Narancssárga övvizsgámra készültem, amikor az egyik barnaöves fiúnak (Martinnak hívják, később néhány technikát ő oktatott nekem, és mondhatom, türelmes és figyelmes oktatónak bizonyult) egy ütés, vagy rúgás következtében felrepedt a szája, és vérzett. Később mondta, nem fájt, csak vérzett. (Biztos szerénykedett is kicsit. :-) ) A dójóban lévő minden karatéka becsülte őt a sebért, amit kapott, a senseit is beleértve. Nem kell keresni a sebeket! De elfutni sem kell előlük.

A jó harcos nem magányos hős. Értékeli társai sikerét, férfias kiállását. Amikor igazi harc van, segíti társait, nem hagyja magukra őket. A lovagias egy harcos-egy ellenfél felállás szép eszme, de valószínű súlyos sebeket lehet megelőzni, ha nem hagyjuk magára társainkat. A lovagiasság szerintem ilyenkor az, hogy felszólítjuk az ellenfelet, mi vagyunk többen, és szabadon visszavonulhat a harctól. A harcnak amúgy sem kell utolsó vérig folyni. Menet közben, mikor már összemértük az erőnket, elcsattant pár pofon, szintén meg lehet kérdezni, akarja-e a másik folytatni? A mások szemében való megítélésünk szerintem kevésbé fontos, mint hogy annyi erőt (erőszakot) alkalmazzunk, amennyi tényleg kell. Ha egy nénit fiatalok csoportja támad meg, és a hangadónak már kiosztottunk pár pofont (meg, ha kemény legény, ő is nekünk), fel lehet ajánlani a visszavonulás lehetőségét. Ha büszkeségből nem él vele (van rá esély), felajánlhatjuk, hogy mi vonulunk vissza, feltéve, hogy a nénit békén hagyják. A harc célja nem egymás földbe döngölése, és férfias kakaskodás és presztízs harc (ki a keményebb legény), hanem egy védtelen ember megvédése. Ha meghátrálásunk után a fiatalok békén hagyják a nénit, elértük a célunk, a további küzdelem értelmetlen. EZ a valódi harci szellem, nem a hiúságból a végletekig folytatott harc. Az igazi harcos használja a fejét. Ha a nénit pl. egy buszpályaudvaron kell megvédeni, már a harci állásba lépéskor kiáltsunk oda valakinek, hogy hívjon segítséget, hívja a buszvezetőket, a rendőrséget, bárkit. Ha el lehet ijeszteni az ellenfelünket, ijesszük el! Nekünk sem kell utána a hatóságoknak magyarázkodni, az erkölcsi fölény pedig vitathatatlanul a miénk, és nő a presztízsünk a többiek szemében. Látják, nem mindenáron ragaszkodunk az erőszakos megoldáshoz, higgadtak és józanok vagyunk. Felnőtt férfiak, nem ideges kamaszok.

Önuralom. Sokkal jobban tudunk küzdeni, ha urai vagyunk önmagunknak. Persze a fájdalom, a csalódottság haragot csal elő, de ha lehet, fújjunk egyet, hátralépve, mielőtt ismét küzdőállásba ereszkedünk. Az önmagát uraló ember jobban jelen van szellemileg is, és biztosabban felismeri, mikortól értelmetlen a küzdelem. Viszont: egyik ismerősöm mesélte, aki Angliában dolgozott buszvezetőként, hogy egy este Southampton külvárosában fiatalok támadtak rá. Először a busz ablakát verték be, mire ő kiszállt, és már kapta is az első ütést. Golfütő és hasonló fegyverek voltak a galeri tagjainál. Tibor nem hagyta magát. Háromszor küldték földre, háromszor állt fel. Nagyon elkapták, a koponyája megsérült, és számos sebet kapott. Lelki erejét látva, a csapat megfutamodott (tíznél többen voltak!). Tibor mesélte, ha nem áll mindig fel, megölték volna. Vannak helyzetek, amikor NEM adhatod fel. Sokkal rosszabb jön, ha nem tartasz ki, mintha mindent beleadsz. Mások és/vagy a saját életed, tartós testi károsodásod múlhat rajta. Túl kell lépned magadon, és erőt kell meríteni valahonnan. Legyen az a többiek biztatása, egy rád bízott gyerek ijedt-reménykedő pillantása, a saját halálfélelmed, mindegy. Ekkor tényleg utolsó leheletig megy a harc, vagy, míg a másik meg nem futamodik. És ilyenkor nyugodtan felejtsd el a légy fegyelmezett, urald önmagad, légy Igazi Harcos eszméit! Ilyen helyzetben az Igazi Harcos tudja, hogy most mindent vagy semmit helyzet van, és ha gyilkos düh szállja meg, akkor azt használja célja eléréséhez. (Tibor azt mondta, ha valamelyik fiatal akkor a kezébe kerül, biztos megölte volna. Ijedt pillantásomra közölte: „Zoli ez egy ilyen helyzet volt. Hidd el, a keresztény hiteddel együtt sem tudtál volna mit tenni te sem. Iszonyú indulatok szakadnak fel az emberben ilyenkor.”)

Én ezért is szeretem a karatét, és tisztelem és becsülöm az edzőmet, Pál Tibor senseit. Kihozza belőlem, hogy túl tudjak lépni önmagamon, és nagy megtiszteltetés, amikor edzőtáborban pl. hozzám lép, és a nyújtógyakorlatot a végletekig megköveteli. Ott állt legutóbb, és emelte a lábam, a partneremnek mondta, álljon még följebb, még följebb (annak vállán nyugodott a lábam), ő pedig megtámasztott, amikor párszor majdnem elestem. Fájt, de eddig még Tibor edzésein soha nem sérültem le. Figyel, meddig mehet el. Másik alkalommal, nyáron kétszáz gyomorrúgást kellett megcsinálnunk, számolásra, kifeszített kötél felett. Állítólag a gyakorlat a technika tökéletesítésére van, de szerintem inkább erőgyakorlat. Fizikailag is, de szellemileg is. A századik rúgás után már csak arra figyeltem, hogy a lábam a kötél fölé emelkedjen, és valahogy rúgjak és visszahúzzam a lábam. A végén a sírás szélén álltam, Gábor, aki mellettem állt, nyugtatott: „mély levegő be, mély levegő ki”. Konkrétan nem sokat segített, de NEM VOLTAM EGYEDÜL. Ha úgy veszem, tehát rengeteget segített. És ne gondoljátok, hogy sokat teljesítettem a többiekhez képest! Ők előző táborban négyszáz rúgást végeztek el! Szerintem Tibor látta, mennyire nem bírom, és megkegyelmezett. Bár talán más oka volt, végül is nem biztos, hogy mindig minden körülöttem forog. Szeretek azzal hízelegni magamnak, hogy a sensei rám volt tekintettel. De biztos nem tudtam volna még kétszáz rúgást megcsinálni akkor. (Huszat se. ;-) )

Felelősség. Aki támadást provokál ki, hogy „önvédelemből” megalázhassa ellenfelét, az igen messze jár az Igaz Harcos eszméjétől. Aki rögtön üt, amikor még tárgyalni is lehetne, az nem Igaz Harcos. Sokszor csak meg kell kérdezni, mi az oka a nézeteltérésnek. Elfogulatlanul kell megpróbálni közvetíteni, általában mindkét félnek valamennyire igaza van. A néninek nem tetszik a kajla kamaszok viselkedése (pedig milyen lenne egy kamasz?), „beszól”. Bizony, idős emberek is képesek erre! Ha nincs szerencséje, van köztük egy érzelmileg sérült, az visszaszól, a néni önérzetes, megindul a perpatvar. Esetleg a kamasz megfogja a néni karját. Ezt már nem szabad hagyni. De egyébként az elfajuló szóbeli bántalmazást sem. És bizony, nem mindig az áldozatnak látszó az igazi áldozat! (Jártam már így, egy kiscsaj két fiú kísérője mellett egy négyfős fiútársaságot hergelt – valóban egy buszpályaudvaron. Először a csaj oldalán álltam, elkezdtem kísérni őket, aztán szerencsére a csajszi lelépett. Visszafelé elkezdtünk beszélgetni a srácokkal, és kiderült, hogy a kiscsaj volt a hunyó.Örültem, hogy nem léptem közbe.)

Ha harc alakul ki, és sérülés van, a győztes hívja először a mentőket, és ha kell, és teheti, kísérje be áldozatát a kórházba. Akkor is, ha emiatt késik otthonról, iskolából, stb. Nagyon fontos eseteket kivéve, legyen ott a pórul járt mellett. Ezzel lehet vitatkozni, de nekem ebben példaképem Szent Johanna, az egyik legnagyszerűbb harcos (aki nő volt – még hogy Istennek nincs humora ;-) ), aki kétséget kizáróan Isten harcosa volt (meg is égették). Ő egyszer például a csatatéren, a csata végeztével, egy haldokló angol katonát (az ellenségét) vigasztalta, és biztatta, hogy fogadja el Krisztust. Rá lehet mutatni a legyőzött ellenfélnek tettei helytelenségére, példát lehet adni erkölcsi tartásból, emberségből. A másik: a rendőrséggel is együtt kell működni! Nincs gyáva elpucolás a helyszínről! Aki üt, vállalja annak felelősségét! Tisztázza a helyzetet, nézzen szembe vele, a társadalom hogyan ítéli meg az ő tettét! Én ezért is tisztelem a karate edzőmet, mert ő már próbálta ki magát éles harcban. Többször volt már pl. rendfenntartó rendezvényeken. Előfordult, hogy nővel (!) szemben kellett magát megvédenie. Az illető nekiállt őt fojtogatni. Remélem, kedves feministák magatokra veszitek ennek a nőnek a viselkedését, mert a régi, patriarchális korban ilyen elképzelhetetlen volt, hogy férfinek jogosan(!) kelljen nővel szemben erőszakot alkalmazni. Ugye kellően ég az arcotok, mikor ezt olvassátok? (Úristen, de naiv vagyok.) Gondolom, a nőfelszabadítással ti sem ezt akartátok elérni. Meglehet, ideje visszavonulót fújni.

Éberség. Nem tudhatod, mikor kerülsz olyan helyzetbe, amikor harcosként (egyszerűen: bátor férfiként) kell fellépned. Példa: két fiatalember a zsúfolt járdán kerékpározott szülővárosom Fő terén. Nem szólt kisharang, hogy most kell határozottan fellépnem. Egyik barátom megtette, én későn kapcsoltam, a lehetőség elment mellettem. Szó szerint. Máskor egy fiatalember volt nagyon tiszteletlen egy időssel szemben. Meg nem engedhető hangnemben beszélt vele. Megint haboztam, az esemény elmúlt. De mindig kicsit tapasztaltabb lettem: „aha, ilyen élmény, mikor belecsöppenek az események sodrába.” Kezdtem ráhangolódni a dolgokra, és amikor a vonaton egy fiatal hölgy nagyhangon kikérte magának az intézkedő kalauz intézkedését (valami papírja nem volt rendben, és így azt hiszem, jogosulatlanul vett igénybe kedvezményt. Nem az ő hibája volt, de ezt a kalauz nem köteles figyelembe venni, és NEM volt udvariatlan.) Ekkor már gondolkodás nélkül oda léptem, és szóltam a lánynak, hogy beszéljen több tisztelettel a kalauzzal. Arra a kérdésre, hogy mi közöm van hozzá, azt feleltem, hogy előttem történik mindez. Ennyi elég, úgy vélem.

Végül egy fontos gondolat a végére: hála a Jó Istennek aránylag civilizált országban élünk. Igazi erőalkalmazásra itt nagyon ritkán van szükség. (Bizonyos vidékeket kivéve, de ahol rendszeres az erőszak, ott el kell gondolkodni, mi az igazi probléma. Meglehet, több kell, mint harcos fellépés. Ima, közvetítés, tárgyalás; meglehet a szegénység, társadalmi megítélés stb. enyhítése. Segítő szervezetek: Karitász, Baptista Szeretetszolgálat, mediátorok stb. bevonása. A rendőrséggel való együttműködés. Az ott lakók számára: engesztelés, bocsánatkérés gyakorlása, oda-vissza.) Aki ezeket a gondolatokat saját belső feszültségeinek, frusztráltságának (csalódásainak) kiélésére használja (na, akkor keresek egy „megvédendő” gyengét, és máris gátlástalanul verhetem halomra az embereket), annak az éretlenségéért én nem tudom, és nem is akarom a felelősséget vállalni. Szívesen megteszem, ami tőlem telik, ha erre a cikkre hivatkozva bárki helytelenül él erejével (ima érte, beszélgetés vele, építő vita, stb.), de ez az újság felnőtt embereknek, elsősorban férfiaknak, de ugyanakkor nőknek is készül. Tessék elgondolkozni az olvasottakon, nem ész nélkül cselekedni! A magam felelősségét viszont szívesen vállalom. Egy férfinak (és ma már egy nőnek is) ezt kell tennie.

;-)

Zoli

karate

 

 

 

 

 

 

 

 

 

karate1

karate2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pál Tibor, 3 danos Shotokan karate mester támadást hajt végre (III. IJKA Karate European Championship 3. helyezett, I. WKF Karate Premier League 2. helyezett, Ippon Shobu Magyar Bajnokság 1.helyezett, és még több tiszteletre méltó eredmény birtokosa.)