A valódi keresztény hit szerint férfinak lenni jó dolog, még ha sokszor nehéz is. A Biblia szerint a férfi a család feje, a saját kis közösségének irányítója – ami amellett, hogy felelősség, ugyanakkor rengeteg öröm forrása is. Mégis, az utóbbi időben az öröm mintha kikopna a férfiak életéből, a családfői szereppel együtt. A modern kor rányomta a bélyegét a kereszténységre, a „felvilágosult” eszmékkel átgyúrva azt. Mondanám, hogy ezt nem szabadna engedni, hiszen Jézus szavai nem képezik vita tárgyát, de sajnos szemmel látható, ahogy az egyház kis lépésekben hátrál a modern ideológiák folyamatos támadásai elől. Ennek az egyik sajátságos területe az, amit az imént említettem: a férfiak helyzete.

A Biblia nem véletlenül teszi meg a férfit a család fejének. Évezredek bizonyították, hogy a férfiak irányítása egy működő társadalmi rendet biztosít, ami bár itt-ott döcöghet, de alapvetően előreviszi az emberiséget. Ezt legföljebb elvont elvi síkokon lehetne vitatni, de a tények magukért beszélnek. A – többségükben keresztényi gondolkodású – férfiak keze munkája nyomán felépült egy civilizáció, szebb és jobb mint azelőtt bármelyik. Most mégis minden csapból az folyik, hogy ez a két legnagyobb „gonosz” a világon: a kereszténység és a férfiak.

Bizonyos szempontból magától értetődne, hogy ez a két csoport kiáll egymásért. Az egyháznak a hiteles igét kell hirdetnie, miszerint a férfi a család feje – és a férfiaknak is illenék támogatni az egyházat, ami ebben a sötétedő korban még kiáll a hit, remény és szeretet eszményei mellett. A valóság azonban egy kicsit más: mintha mindkét fél elhagyná a másikat. Egyre kevesebb férfi veszi komolyan a vallását, ugyanakkor az egyház sem áll ki úgy a férfiak mellett, mint régen. Ennek a hanyatlásnak több oka is van, de én most csak az egyikről szeretnék beszélni, és ez pedig a kereszténység feminizálódása.

Régen szokás volt a Biblia szavait komolyan venni. Ha azt írta, hogy pap csak férfi lehet, akkor pap csak férfi lehetett. Ha azt írta, hogy a család feje a férfi, akkor a család feje a férfi volt. Mindez manapság mintha… „rugalmasabb” lenne. Nyilván a katolikus felekezetben még nincsenek női papok, de sok helyen megvan már a törekvés, hogy lehessenek. Ugyanígy a férfi családfősége is egyre kérdésesebb – egyre több az olyan hang, ami szerint a Biblia „azt nem úgy értette”. Valójában a nő a főnök, és a férfi kötelessége a nőt szolgálni.

Csakhogy van ezzel néhány probléma. Az egyik rögtön az, hogy ha egy pap a férfiak családfősége ellen beszél, akkor a férfi hívek könnyen elpártolhatnak tőle (és vele együtt akár a kereszténységtől is). Egy másik – manapság nehezen tárgyalható, mert a liberálisok által könnyen félremagyarázott – probléma az, hogy a női irányítás nem működik. Isten azért teszi meg a férfit családfőnek, mert a férfiak és a nők nem ugyanolyanok, és különbözőségük egyik következménye, hogy a férfiak jobb irányítók. Miért? Racionálisabban gondolkodnak. Igazságosabbak. Kevésbé rabjai az érzelmeiknek. Biztonságot adnak a családnak.

Fontos megértenünk, hogy ettől a nők nem „rosszak” és a férfiak sem szükségképpen „jók”. Ezek csak bizonyos emberi tulajdonságok, amiket kiegészít sok másik. Tehát nem arról van szó, hogy a férfiak felsőbbrendűek lennének, hanem csak arról, hogy alkalmasabbak a családfői szerepre.

A következő oka a férfi családfőségének az, hogy rajta múlik a család megélhetése. Manapság persze változnak a munkahelyi viszonyok, és nő is kereshet jól, de ez nem forgatja fel teljesen a természet rendjét. Az pedig azt mondja, hogy csak a nő tud szülni, és amikor az áldott állapot utolsó, vagy a szülés utáni első hónapokban van, akkor nem feltétlenül tud úgy gondoskodni magáról – és a gyerekről – ahogy arra szükség lenne. Egy igazgatónővel is megeshet, hogy pár hétig-hónapig kiesik a munkából, és akkor szüksége van arra, hogy valaki gondoskodjon róla. (Manapság az állam egyre több téren átveszi a férfiak családfői és családfenntartói szerepét, ezzel is aláásva „pozíciójukat”. Ha az állam adja a pénzt, akkor a férjre már nincs is olyan nagy szükség, ugyebár. És hogy az állam miből adja azt a pénzt? Az adóból, amit a férjtől elvesz.) A férfi szerepe a családban a női munkavállalás és az állami támogatások miatt egyre gyengül, de ezt az egyház ellensúlyozni tudná az eredeti ige hirdetésével.

Végül megemlítenék még egy okot, ami a férfiak vezető szerepe mellett szól: ez pedig a női természet. Míg egy férfi képes arra, hogy az egész családját „atyailag” szeresse, beleértve a feleségét is, addig a nőnek sokkal problémásabb a férjét „anyailag” szeretni. Egy nő csak olyan férfit szerethet igazán, akit tisztel és akire felnéz. Egy családfő esetén ez nem nehéz, hiszen tiszteletreméltó dolog, hogy bölcsen és erős kézzel vezeti a családját. Ugyanakkor ha gyenge kezű és gyenge jellemű, ami azt eredményezi, hogy a nő átveszi a vezetést, akkor a nő nem fogja tudni ugyanúgy tisztelni. Erről kevés szó esik, de a tisztelet csökkenésével együtt jár a házas felek érzelmi és szexuális életének romlása is.

Sajnos modern korunkban a legtöbb nőt eleve úgy nevelik, hogy lázadjon a férfiak családfősége ellen. Ezzel nem csak a mindennapi családi együttműködést nehezítik meg, állandó vitákkal terhelve a kapcsolatot (olykor a gyermekek előtt is, ami különösen romboló hatással van a személyiségükre), hanem a házaséletet is, ugyanis ha egy nő állandóan kakaskodik a férjével, ha folyamatosan megy a harc, hogy ki viselje a nadrágot, akkor a nő eltévelyedik a nemi szerepekkel kapcsolatban is. A női szexualitás alapvetően passzív, vagyis a legtöbb nő a lelke mélyén arra vár, hogy levegyék a lábáról. Ez hogyan lehetséges egy olyan férfival, akiről tudja, hogy bármikor uralkodhat fölötte egy kis hisztivel, zsarolással, vagy akár szimplán csak nagyobb akaraterővel? Sehogy, vagy nagyon nehezen. Némi képies hasonlattal: ha a nő viseli a nadrágot, akkor a férfi a szoknyát – és ilyenkor a nő nem érzi magát nőiesnek, a párját pedig férfiasnak, tehát jön a magyarázkodás, hogy „most ne, fáj a fejem”. Mindez jobbára elkerülhető, ha a férfi szilárdan áll a családfői pozíciójában.

Az egyház is felismerte a családi szerepekben felmerült problémákat, de nem jó választ adott rájuk. Nem világos, hogy „lovagias erkölcsiségből”, vagy a modern feminizmus hatására, de a papság alapvetően a férfiakat hibáztatja.Jelen esetünkben ez így néz ki:

„Baj van akkor, ha történetesen a nő lesz a család feje. Ennek két alapvető esete van: 1. a válás; 2. amikor a férfi nem akarja betölteni Istentől kapott feladatát, és papucsférj lesz.”
Tehát nem arról van szó, hogy feminista lázadás zajlik a keresztényi rend ellen, és a nők „rabigának” csúfolva ledobják magukról a férfiak irányítását, hanem arról, hogy a férfiak nem jól csinálnak valamit. A férfival kell hogy legyen a baj: biztos ő nem akar családfő lenni. Buta illúzió ez, amit bárki felismerhet, ha veszi a bátorságot kinézni az ablakon. És éppen ezért amire szükség lenne, az nem a férfiak további szidása, hanem a probléma valódi feltárása. Így az egyház csak további férfi híveket fog veszíteni – igaz, hogy közben a nők tapsolni fognak elégedettségükben, de ez talán mégsem az az eredmény, amire a keresztény egyháznak pályáznia kellene.

(Ne higgyük, hogy a probléma arra a felekezetre korlátozódik, amelyikből az idézet származik! És az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az illető a továbbiakban igen szépen felrajzolja a nők férfiasodásának problémáját is. Csak azt nem értem, miért ilyen alapokra építkezik… A helyzet az, hogy szerencsénkre Magyarországon még nem olyan súlyos a helyzet, mint tőlünk nyugatabbra. Hozhatnék számtalan külföldi példát, de inkább beérem a kisebb számú itthonival, még akkor is, ha így nehezebb az állításaimat alátámasztani. Viszont sajnos követjük a nyugatot, bármerre is menjen, és így várható, hogy hazánkban is romlani fog a helyzet.)

És most visszatérek az alapkérdéshez: az egyház egyre kevésbé támogatja a férfiakat, és egyre inkább teret enged a nők követeléseinek, amivel nem csak a saját hitelvi alapjait adja fel, hanem a társadalmi rend megbontásához is segítő kezet nyújt. Minden egyes gyakorló kereszténynek feladata, hogy megkövetelje az eredeti igék komolyan vételét, az egyház feminizálódásának megállítását. Akinek eredeti formájában nem tetszik a kereszténység, az ne akarjon változtatni rajta, hanem keressen más vallást! Ilyen egyszerű az egész. Persze, hogy jó érzés ha sokan vannak a hívek, de inkább legyen pár foghíj a templomi padsorokban, mint hogy olyanokkal legyenek feltöltve, akik aláássák és belülről támadják a közösséget.

 

Dean