Az ember jellemére utal. Figyelem azt akinek sosem volt semmilyen állata. Mennyi ideje, energiája maradt más dologra, önmagára? Jut eszembe a nálam nevelkedő 7 tagú kutya falka. A tyúkjaim, a papagájaim. Más emberi jellemvonásokra utal ezeknek az állatoknak a gondozása. Önzetlenség. Odaadás. Tanítanak is sok dologra. A nagy havat elkotorva szedtem nekik valamennyi zöldet. Szükségük van rá. Hálából, még januárban is 1-1 tojást a reggelimhez adnak. Azt olvastam nem emlékeznek. Sőt „buta tyúk”-ként emlegetik a baromfit. Cáfolatot tapasztalok. Az elmúlt télen a kutya sajnos 2 tyúkot eltett láb alól és egyet megtépett, amíg pár házzal odébb a nővérem előtt is a havat eltoltam, mert gyengélkedett. Keserű emlék. Nem kaptam, már tél elején jércét. Kértem a megmaradó egyet tartson ki tavaszig. Magányosan de túlélte és felépült. Örült az újak érkezésének. Nem bántotta a fiatalokat. Most, hogy leesett a hó, ki sem jön. A traumára emlékezteti őt. Fél. Érthetően. Bevittem neki az ólba az ételt. A most itt élő 2 kutya kevésbé tart a tüzijátéktól, mert az ide kerülő kölyök fiú egy öreg, hallását elvesztőhöz került, akit már nem zavart a zaj. Azt látta az öregtől, hogy nem kell pánikolni ilyesmitől. Lám mi mindent mutatnak az érzékenyebb megfigyelőnek. Azt szokták mondani az embereknek, tőled függ, hogyan értelmezed a veled történteket. A stresszt jobban bírók, edzettebbek strapabírósága jelzi, hogy odébb kezelik a történéseket. Vagyis, tehát, (ergó) : „Ha egy helyzeten nem bírsz változtatni, akkor a hozzáállásodon módosíts! ” :) Kati

Egy párkapcsolatra utaló félmondat elgondolkodtatott, írásra ihletett. Pontosan sajnos a frappáns verziót idézni nem tudom, hát körül írom. A férfi aki a saját csatáját a fejében elvesztette, a kapcsolatunkat is tönkre tette. Gondoljunk bele! Elindul egy szimpátia érzettel egy kapcsolat. X ideig tart, Van egy pont, amikortól nem dolgozik tovább a kapcsolatért. Nem tesz érte. Nem teszi oda magát. Egyre passzívabb. Töréspont. Belül az elmében egy döntés. Már nem éri meg. Egyre passzívabb lesz. Fejben dől el. Aktiválható még? Mondhatnánk, hogy amíg az újdonság varázsa és az a bizonyos oxitocin tart. Ám van itt más is feltehetőleg. Egy érzékenyített pont. Hiszen mindenki önmagán is dolgozik, a saját életén is töpreng. Ezzel párhuzamosan a párkapcsolatában is részt vesz. A saját fejlődése halad a kimondott vagy meg sem fogalmazott céljai felé. Csatát mindenki vív önmagával. Még a legbékésebbek is. Szeretnének önmaguk jobb verziójává válni. Amikor pedig valamilyen fontos dologban veszít, ez kívülre is kivetül. A hozzá épp legközelebb állón csattan az ostor. A kivetítés fogalma ismert a pszichológiában. A lelkünk ilyen módon is védi önmagát, amikor valami feldolgozhatatlan. :) Kata

Amiben szinte mindenki hibát ejt. Mégis felemelő asszisztálni a fejlődéshez. Látni a cseperedőt. Felfedezni mi az amit általunk produkál. Nagyjából ennyi a hála ezért a tevékenységért. Igen kevés, az amikor hálát kapunk az erőfeszítéseinkért. Akár szülőként, akár nevelőként. Leginkább okolnak, hogy miattunk történik nemkívánatos dolog-. Mi vagyunk az okai. A saját gyermekünk sem fogja elismerni, hogy nagykorúvá válva a felelősséget vállalnia kell. Egyszerűbb keresni a szülők nevelésében ejtett hibákat. Pedig a legtöbb szülő a gyerekének a jót, a legjobbat szánja. Akarja, hogy a gyerekének jobb legyen, mint neki volt annak idején. A nagyszüleink nélkülöztek, szűkösen voltak élelemmel. Hát a szüleink próbáltak bőséget teremteni ilyen téren. Számunkra ez volt terhes. Ha anyagiakban volt hiányunk gyerekként, akkor erre fektetünk hangsúlyt a saját családi életünkben. Próbáljuk korrigálni, ami kevésbé volt jó a mi kiskorunkban. Ám szinte bizonyos, hogy lesz olyan terület, ami nem lesz kielégítő. Amikor, már igazán felnőtté válik az ember, képessé válik rá, hogy megbocsájtson az elődeinek. Szüleinek, nagyszüleinek. Hiszen azok is csak jót akarhattak, feltehetőleg. A szülőt nem az vezérli, hogy majd jól kitol a gyerekével. Ahogyan korosodunk a kicsiket nézve, a sajátjainkban elérzékenyülve fedezzük fel az ismerős vonásokat. Mások gyerekiben is, ahogy idősödünk, lenyűgöző tud lenni, amikor felfedezünk szép vonásokat, külsőben, viselkedésben. :) Kati

Az élet mozgás. A mozdulatlanság halál. Aki lusta, ott valami hibádzik. A motiválatlan, beteg. Lelkileg. Nincs ambíció. Késztetés. Ha már annyit pihent, hogy fájjon, akkor akar tenni, menni, mozogni, alkotni. Kitalálni valamit. Módosítani. Jobbá alakítani. Akadályokat leküzdeni. Kihívásokat meglépni. Általuk sikerélményt szerezni. Valakit legyőzni. Valamit bebizonyítani. Szárnyalni. Magasságokba emelkedni. Önmagunkkal elégedetté válni. Önmagam vállát megveregetni. Jólesően elfáradni. Szeretni kell önmagam, hogy ezt megadjam. Megteremtsem. Rá kell találjak, arra, ami által ez bekövetkezhet.Tehát a lelkileg, testileg egészséges szeret tevékenykedni. Ha inaktív, akkor valami blokkolja. Italozás, telefonozás, cigarettázás… Ahogyan a buddhizmus tanaiban olvasható: „Figyelmét mérgező dologra fordítja.” Pedig, mint tudjuk a legnagyobb kincs az idő, a figyelmünk. Fontosra kell fordítanunk. Miért fordítja nem fontosra? Mert valami akadály van. Amit nem bír eltolni. Vagy csak azt hiszi, hogy nem képes eltolni onnan azt a torlaszt. Lehet, hogy csak lebecsüli saját erejét. Segítséget kell keressen hozzá! El kell gondolkodni ezeken magunkban. :) Kata

Ugrani, amint kiejt valamit. Pattogni körülötte. Aztán amikor később rendelkezik, azt érezni, hogy elrontottuk. Semmit nem értékel. Csicskáztat. Csak kapni akar. Nem tetsző, ellenszenves tulajdonságokat mutat. Az intézményben nem ájulnak el tőle. Ő egy a sok közül. Ott nevelik arra, hogy köszönje meg, ha bármit kap. Tennie kell azért, ha dicséretet akar. Csak úgy nem jár semmi. Erőfeszítést kell tegyen. Nem zsarnokokat akarunk a fejünk fölé. Hanem olyanokat, akik hálásak, ha bármit kapnak. Értékelik. Segíteni akarnak. Segítőkészek. Nem önző egoista énközpontúak. Képesek szerényen is működni. Képesek csapatjátékosok lenni. Nem csupa mamakedvencként követelőzni. Akarnok módon. Utálatoskodni. Csupa antiszociális vonást szed fel az elkényeztetett.Nem funkcionálnak ezek a vonások,amikor helyet keres bárhol. Mégis mennyi kicsi mutatja. Senki sem akar párja lenni egy önzőnek. Munkatársa sem akar lenni senki olyannak, aki mindenből csak a javakat akarja lefölözni. Kerülik. Egy anya sem akarja, hogy kerüljék az ő gyerekét. Tehát hogy is kell nem elkényeztetni? :) Kati

Mondta az unokanővérkém. Amikor panaszaim hallgatta. Baba koromtól figyelte a dundi kezeimet, Majd amikor kontyot csináltam neki takarításhoz kamasz koromban. Nézte ahogyan táncoltam az udvarlómmal. Elvitt az egyetemisták közé is kamasz koromban. Megnyírtam a párja haját, 7 perc alatt. Bár olyan szakmát nem tanultam. Biztattak vele együtt, a pályámra visszatérés alkalmával. Hittek az erőimben. Ez nekem tartást ad. Kiváltképp, amikor vannak olyanok akiket az erőim irritálnak és támadnak. Az embereknek sokat jelent egy egy olyan félmondat, amiből visszaigazolást kap, mielőtt még önmagát leírná. A nagypapám nagyon szeretett velem beszélgetni, nem felejtem. Különösen azután, amikor az udvarában dolgozó cég főnöke is felhívta rám a figyelmét. Akkoriban még csak általános iskolás 9-10 év körüli lehettem. Erzsike néni a papa többi unokájával is elbeszélgetett. Az ilyen felnőtt észrevételeket megőrzik a gyerekek. Ahogyan a bizonyítványaik eredményét is. Sosem voltam teljes kitűnő, Volt egy két négyes. Ismert a kísérlet, ahol zseniként emlegették a gyereket a szülőnek és a a gyerek átlag felett is teljesített az átlagos képességeivel. Az utódaimnál is tapasztaltam. Az alsós osztályfőnökük ugyan nem jelezte, pedig éreztem a gyerekem, nem akármilyen képességekkel élnek. Több volt ez, mint a szokásos szülői elfogultság. Az idő engem igazolt. :) Kati

Az élet szimbóluma. Amikor bedőlt a sírköve a hozzám tartozónak, vittem a feltöltéshez földet a kertből. A sír köré is jutott. Ott most olyan tyúkhúr nő amitől a tyúkok még télen is tojnak. Tartom a három tojást a kezemben és apám baromfitartása jut eszembe. Sokszor láttam, ahogyan eteti őket, Tisztogatja az ólat. Fűrészport szór, hogy tojni legyen a tyúknak kedve. Lám tojnak nekem egész télen. Szerzek nekik füvet, Megköszönöm, hogy éltető fehérjével kálciumokkal adnak az ínyemnek. Segítik a csontképzésem. Odaátról is emelnek segítenek az enyémek. Hiába mondogatta a papa,hogy ott semmi sincsen. Az első neje odalett 21 évesen egy orvosi műhiba miatt. Cáfolják apám állítását a tapasztalásaim. Eszembe jut amiről szól az ének: „….a halál és az élet harcra száll. Meghalván az élet, a halálon úrrá lesz…”. :) Kati

Észre vettem egy ponton a törést az eternit kerítésem. Az előző tulaj tette oda ezt a fajta kerítést. Előrelátó voltam és a drótot, amit még mi raktunk nem vettem el. Hiszen az eternitet tartó vasat kezeletlenül rozsdásan tette fel. Az új tulaj igen gazdag. Egyszer átkiáltott, nagy egóval, mikor a szőlőm gondoztam: „A magáét is megvesszük!” Jelezte a „szétterülő” egóját. ” Van itt bőven utód” -feleltem. Majd a jövőt elképzelve tovább mentem. Mintha csak önmagam teleportálnám képzeletben néhány évtizeddel későbbre. Majd elgondolkodtam, hány korábbi generációm szorgos munkája teremtette, gondozta ezt a földet. Mennyire becsülik meg az utánunk jövők ezt a területet. Egy mérnök urat is emlegetett apám a korábbi szomszédságban, aki hasonló nyeglén szólogatott át annak idején. Most az eterniten egy lyukat fedeztem fel. Nem kímélte a szomszéd. Jó, hogy előrelátó voltam és a drótot meghagytam. Figyelem az elbizakodottabb emberek működését. Feltehetőleg másokkal is hasonlóan bánnak. Aminek megfelelő következménye van. :) Kata

Reggelente nehézkesebben kullogva töprengtem. A járásmód mennyire módosul. Jelzi, hogy mi foglalkoztat éppen. Lendületesebb, ringóbb egy nekem tetsző ember közelében. Élénkebb. Kedélyesebb. Fiatalosabb. Lomhább reggel ébredezve, ha aznapra nehezebb teendők igérkeznek. Amikor tisztázom a helyzetem önmagammal, a helyemen érezve magam, teljesítettem és vállon veregetve is nyugtázom elismerésem, akkor emelt fővel haladok. A két vállam hátrébb kerül. Nem görnyedek. Nem lógatom a fejem. Van amikor elkeserít mások hangneme és idő kell míg magamban a viselkedését a megfelelő helyre teszem. A járásomon is nyomot hagy egy időre. Az is elgondolkodtat, amikor hallottam anyám a korosodó apám leszólta. A papa óvatosabban lépdelt. Kicsúfolta: „Úgy mész mint egy tojós galamb.” Szerette volna a mama, ha fiatalosabb marad a férje. Mintha csak követelte volna, hogy lendületesebben menjen. Ahogyan régen. Több mint egy évtized volt korosabb apám a mamánál. Fiatalon akadályokat ugratott lóval. Méltósággal öregedett. A nejét 10 évvel túlélte. Amikor valamiért megszédülök és szinte letalpalok, eszembe jut. Úgy megyek, mint az apám, mint amikor már óvatosabb lett. De legalább ezt is megéltem. A fiatalabban elmenőknek nem sikerült ez. :) Kati

Karácsony közeledtével is az enyhébb idő miatt, még otelló fürtök vannak a tőkéken. Vitamint, antioxidánsokat adnak nekem és a fonnyadtabbak a tyúkoknak, madaraknak. Megbecsülöm. Hála járja át a szívem, lelkem. Akikkel foglalkozom, kérdőn figyeltek a napokban, amikor azt mondtam egy helyzetben az egyiküknek: „Ez a hála?” Amikor egy esés alkalmával a fejét erősen beütötte, foglalkoztam vele. Aggódtam érte. Este is utána érdeklődtem, hogy rendben van e. Pár nappal később, hogy a többieknél népszerű legyen, menőzve leszólt engem. A szemébe nézve mondtam: ” Nem ezt érdemlem. Gondoskodtam rólad.” A hála átélését is mutatni kell. Nem evidens, hogy csak kapjanak az emberek. Értékelni, megbecsülni ha jut valamiből. A háláshoz érkezik még. Tapasztaltam. Érdemes. Megbecsülni. Önmagunkat is. Ami jut nekünk, azt is. :) Kati