Akinek csípi a szemét a létezésmódom. Irritálja, irigyli valamiért. Ha többen is vannak, akkor valamit nagyon jól csinálsz. Mércét, nívót állítasz, amit kihívás meghaladni. Azért vannak többen, mert szinte vadásznak rád, aki lehúzni próbál. Kutass a nem lehúzósok után, akiket a sikered nem irritál. Érthető, ha fáj, amikor közeli valaki próbál semmibe venni, keresztül nézni rajtunk. Mint egy gyermek, a lelkünk, menne felé, de hárítást érez. Hát ne eröltessük. Szokták írni a bölcselkedők: „Amit eröltetni kell, azt nem kell eröltetni.” Aki kerül, ne zavard meg benne!” Hányszor láttam, akit gyereke, szülője, szerelme félretolt. Feldolgozni nem egyszerű. Ha fejre állsz, akkor sem lehetsz elég jó. Ahogy a mama mondaná: „Hagyd a csudába!” Csak akad aki elfogad. Akinek pont ilyenre van igénye, amilyen te vagy. Már sokszor írtam a maximalistákról. Ők önmagukkal sem elégedettek. Hogy is felelhetnél meg. A megfelelési kényszerünk is kiskorunkból ered. Annyira akartuk, hogy a mamánk dicsérjen. Milyen gyakran tette? Hibázik minden szülő. Mentsük fel! Orvosoljuk valahogy önmagunk a sebeinket! Elfogadóbbak felé menjünk és önmagunkkal is amennyire lehet legyünk megértőek. :) Kati

Amikor elköszönnek sokan és szép estét vagy hétvégét kívánnak. Te pedig tudod, hogy sem az este, sem a hétvége várhatóan nem igérkezik annak. Aztán valami csoda folytán nem is annyira gáz, gyakran. Tehát szorong, fél, borulátóbb az ember sokszor, mint indokolt volna. Lehet, hogy vannak nehézségek és hullámvölgyek, mélypontok, ám erőkifejtéseket provokálnak. Sarkall. Ne hagyd el magad! Persze meg is szokta érezni az ember, ha nem jó dolog várható. Valahogy felkészülni próbál. A másik probléma a mosolygós egyén, aki a felszín alatt nagyon is lehangolt. A belül borulátó depressziós. Rajta szoktak csodálkozni, hiszen pozitívnak látszik. Pedig. A hétfőt sokan szomorú napnak tartják. Úgy mondják: „Akkor még a fű sem nő”. A január Az év hétfője. A téli dep. tetőz. Elmúlt az ünnepre készülődés. Szürkeség. Csak olykor van némi napfény. Kell erő kirángatni önmagunkat a csüggedtségből. Teremteni önmagunknak olyan helyzeteket, amiket nem félkézzel oldunk meg. Hiszen elégedettség érzetet a komfortzónánkon kívüli teljesítmény tud adni az embernek. :) Kati

Hogyan töltöd a szilvesztert? Olvastam a kérdést a neten. A válasz humoros volt, és elgondolkodtatott: ” Kikerázom magam és aludni megyek.” Kicsinosítva. A szóhasználat azoknál szokás, akik pedig szeretnek mulatni és közösségi életükről híresek. Lám még ők is egyedül? Kicsinosítani önmagunkat alváshoz felesleges. így még erősebb a humor üzenete. Már az egyedül aludni térés is szingliséget jelez. Az egyedül lét csak az introvertáltaknál kedvelt. Elmagányosodik az ember? Mikor közösségi oldalakon tölt jelentős mennyiségű időket? Hogy is van ez? Elég visszás helyzet. A számok szerint nagy mennyiségű az ismerőse. Egy bombariadó után pedig senki sem kérdezte meg tőlem, a te munkahelyeden is volt? Mi a helyzet veled? Pedig szorongva dolgoztam és az alvás sem ment a következő éjjeleken. Nem egyszerű tudomásul venni, ha nem számítok senkinek. Keserű érzet. Tudomásul veszed és mész tovább. Mindegy. Nem számít .A mama azt mondaná: „Rá se ránts!” Ne vedd a szivedre! Vagyis a vállad se rándítsd. Ne törődj vele? Ne tulajdoníts neki jelentőséget? Semminek? Legyél egykedvű? Ne érintsen meg? Hogy mi van a másikkal? Ne érdekeljen? Ez lenne a helyes mód a létezéshez? A túléléshez? Elfásulni? Kétlem. Érzek. Méghozzá érzékenyen. Ha sokszor fáj is. Ettől vagyok ember. :) Kati

Szinte beégett ez a mondat az elmémbe, annyira érzékenyen érintett. A Schindler listája című filmben hangzik el. Védekezni próbál egy ember, hogy ne vigyék el. Manapság új aspektusból vizsgálom ezt a mondatot. A robotika terjedése idején ismét értelmet nyer. Hiszen csak idő kérdés, hogy feleslegessé váljon az ember. Minden munka elvégzésére alkalmas lesz a gépezet. Az emberiség önmagát feleslegessé tette. Amikor óvónőként tanultam a munkára nevelést, önállóságra szoktatást, megannyi lehetóséget említettek, amilyen képességeink kifejlődhetnek munkavégzés közben. Fejlődhetünk általa. Alkothatunk. Kiteljesedhetünk. Flow, áramlatba lehetünk, amikor olyan teendőt végzünk, amihez értünk. Megfizetik, értékelik, elismerik. Mindezt átadjuk a gépeknek, csak úgy. Oldanám a kétségbeeső érzést. ” Emberek holnaptól csak szerdánként kell dolgozni. És tessék mondani minden szerdán?” Hajlamos lustává lenni, lógni az ember. Elfárad, ha túlterhelődik vagy ha nincs a helyén. Tény. Következhet burnout, kiégés. Ám megoldható változtatásokkal. Viszont kivonni az embert a munkából, sőt idővel törölni az embert miért is kell? Sokáig ki nem állhattam hallgatni az összeesküvés elméletes érveléseket. Ám amikor kezdenek bekövetkezni, amikról beszélnek, akkor elgondolkodik az ember. „Ne ily halált adj istenem. Ne ily halált adj énnekem.” Csak reménykedni tudunk, hogy nem pusztítja el önmagát teljesen az ember. Képes találni az életnek értelmet. :) Kati

Nézem a kutyát sétáltatót. Szinte rá van írva, hogy magányos. Azt olvasom terjed a magány. Sőt a magányosak több, mint a fele nem is egyedül él. hanem társsal. Az ürességet ki hogyan, mivel tölti ki? Erre hivatott például a kutya. Viszi sétálni a gazdit. A gyerek, a társ akivel foglalkozni kell. Igazán egyedül maradva, valamivel könnyebb azoknak akik gyerekként egykék voltak. Megtanulták lekötni, elfoglalni önmagukat. Kitalálni ötletet, mit kéne csinálni. Önmagunkat figyelni, megdicsérni. A külső kritikákat egyedül is helyre tenni. Ügyelni rá, hogy ne túl mélyre engedjem hatni a konfliktusokat, mert betegítenek testi tünetekkel. A hosszú téli estéken, éjszakákon elgondolkodni a problémáinkra ötleteket, megoldásokat szülni. Szeretettel törődéssel viselni, ha betegek vagyunk és nincs aki ápol. Valahogy önmagunkat ellátni, ahogyan régen a gyerekeinket, szüleinket, férjünket. Meghallgatni ugyanúgy a saját panaszaimat, ahogyan régen a nagyszüleimét. Vigyázni, hogy nehogy megszakadjon a szívem, amikor nagyon elkeseredek. Mindehhez lelki erő kell. Hinni abban, hogy hátha még hasznomat veszik és esetleg kellek valakinek. :) Kati

Valamint nem mindenkié. Még, ha nem is egyszerű. Figyeljük meg, milyen következményekkel, reakciókkal jár, ha valamivel távolabbra kerül. Jobb vagy rosszabb. Ha nehéz elengedni egy egy holmit, helyezzük valamivel távolabbra bizonyos ideig. Olyan időkben élünk, amikor mindenből elég sok holmink van. Mégis van amikhez kötődünk, az átlagtól jobban. Az emberekkel is így van? Kicsit könnyebb, fellélegzünk, ha távolabbra helyezkedik a minket gyakran bántó. Aki terhel. Érezhetően nem fogad el olyannak, amilyenek valójában vagyunk. Érezteti, hogy másmilyennek szeretne. Ilyenkor, mint tudjuk, valójában nem velünk van baj, hanem az illetőnek önmagával. Ugyanis, aki ki van békülve a világgal, az a másikat nem bántalmazza. Aki pedig valóban mellénk rendeltetett, azt úgymond az ördög is utánunk tolja talicskán. Az a valaki vagy valami mindeképpen újra a közelünkbe kerül. Oda sodródik, mert hiányzik. Spirituális szinten talán jobban érthető. Aki fogékony az ilyen szintű magyarázatokra, az érti miről beszélek. De úgy is fogalmazhatunk, dolgunk van még azzal a bármivel, bárkivel, ami távolabbra került, de még szerepe van a fejlődésünkben vagy nekünk az övében. :) Kati

Szoktam úgy fogalmazni, hogy hiba kereső üzemmódban figyel a túl kritikus partner, gyerek, kollega, főnök…. Mennyi motiváció marad ilyenkor akarni jót tenni. Elfásultan, még megteszem, amit jónak látok, aztán nem foglalkozom azzal, milyen érdeküket próbálták érvényesíteni rajtam keresztül. Sorsukra bízom. Nem lehet mindenkinek megfelelni. Létezik ilyen esetekben a háttérben irigység is. Ha valami irigylésre méltóan működik, akkor önmagunkon is észre vehetjük, hogy elkezdjük szőrszálhasogatóbban figyelni. Mintha csak azt mondanánk. :”Jó, jó, de azért ez, meg az nem annyira stimmel ott.”… És akkor mi van? Ha nem perfekt, attól még működőképes. Még jó lehet. Ahogy korosodom egyre inkább az energiaszint alakulásával tapasztalom, hogy az elég jó is jó. Szokták humorosan írni arra a hazánkat sok helyütt jellemző mentalitásra, hogy: ” Jól van az úgy.” Vannak lustább típusok, lazább attitüddel működők, akik fiatalon is megengedőbbek, elfogadóbbak. A makulátlanságot követelők, elvárók, nézzenek csak tükörbe! Minden téren ők sem képesek a hibátlan teljesítésre. Ha megpróbálják, belegebednek. Mire föl várják mástól el? A maximalizmus lekűzdhető, kezelendő. Az életünkbe kerülhet. Az elégedettség érzetet elveszi mindenképpen. Ergó, legyen merszünk és vállaljuk a tökéletlenségünket fel, mert perfekcionistának lenni nem érdemes, még, ha próbálnak is affelé terelni a velünk örökké elégedetlenek. :) Kati

Gyakorta tapasztalható együttélőknél. Menekülne, de nem bír. A házasság pl. köti. Most egy érdekesebb helyzet mentén értelmezem. Ölyan eset kapcsán, ahol a férfi házasodna a nő nem. Ám a nő kötődik érzelmileg, csak már volt házas és ott tapasztalta, milyen abból kivágyódni. Mikor nem jó benne lenni, de nincs erő a kilépéshez. A szakma trauma kötést emleget. Ilyenkor a remény él az illetőben, hogy lesz még olyan, mint a kezdeti időkben. Nevezik a kezdeti időket beetetésnek, szerelemostromnak, bombázásnak. Ha nárcisztikus illetővel történik a kontakt, akkor egy idő után, mikor a kötődést kialakította a másik félben ( megvan ) elkezdi kritizálni, becsmérelni, leértékelni, érvényteleníteni. Sajnos a kötődés ettől, még nem szűnik. A remény él. Valamilyen oknál fogva. Abban bizakodás, hogy lesz jobb. Olyan, mInt eleinte. Feldolgozandó. Tréfásan mondhatnák, menjen, hozzá, akkor majd elindul az elvágyódás mellőle, a házasságból. Fejdben dől el minden. Ha már fejben ott tart, hogy szabadulna, akkor már csak el kell válnia. Persze tudjuk, ez azért komplikáltabb procedúra. Meg kell fejlődni. Tehát belül kell eljutni arra a szintre. Az érési folyamatok nem gyorsíthatók. Hányszor az ész szépen logikusan végiggondol, a szív pedig vacilál. Mintha az egyén önmagát hipnotizálta volna. A trauma szeret rejtőzködni. Tudatosítani kell. A ködöt oszlatni, élesebben látni. Tudással a szemre lencsét tenni információkkal. Hogy is van ez? Miért történik? Mely pontokon lehet erősödni? Önmagunkat a csáváből kihúzni. :) Kati

Képes vagy rá, érezni elégedettséget? Mennyire? Mennyi ideig tart? Mitől érzed? Ha teljesítendőt tűzöl ki magad elé és sikerül megoldani? Például elkészítem a többieknek az ételt, ami nekem nem egyszerű. Megvenni hozzá, ami kell és jól sikerül. Erőfeszítést teszek, elfáradok, de ha lehet ne kimerülésig. Kérdezem, azt, aki jutalmat kapott az év végén a munkahelyén elégedett volt? Mennyi ideig érezte? Amikor alkotott például otthon magának egy tárgyat és dolgozott 2 hónapig vele, mennyi ideig volt képes érezni elégedettséget? Akik milliós nagyságrendű plasztikai beavatkozást készíttetnek önmagukon, ami még fájdalmasan gyógyul is, meddig éreznek elégedettséget? (Feltéve, hogy az eredmény a várakozásnak tökéletesen megfelel.) Megdöbbenve hallottam a legutóbbi pszichológia konferencián, hogy ilyenkor csak 2 hétig elégedettek ezek az emberek. Utána az örömérzet csökken. Már egyre kevésbé dobja fel, az új külleme. Evidens kezd lenni. Boldog szeretne lenni minden ember. Talán mégis a munka terén érhető el, az elégedettség, ha rendszeresen a megfelelő szintű kihívás elé állítanak és azt teljesítjük. Önmagunkkal is a magánéletünkben illetve önálló vállakozóként tesszük ezt. Ha szerencsés esetben a munkahelyünkön a vezetőség megfelelően terhel rendszeresen. Nem él vissza a szervezetünk testi lelki tűrőképességével. A privát életünkben is figyelnünk kell rá, hogy testileg és szellemileg, rendszeresen olyan mértékű legyen a terheltségünk, amit az idegrendszerünk és a fizikumunk tolerálni képes, sőt elér vele elégedettséget. A boldogság valahol itt lehet, ha képesek vagyunk örülni amikor sikerül teljesítenünk. Valamint, amikor tudunk adni és tudjuk elfogadni is, ha szeretnek. Velünk együttérzőek. Önmagunkkal is képesnek kell lennünk együttérzésre. A fenntebb említett napi szintű terhelésünk alakításakor is. :) Kati

Anyum egyik legnagyobb fedőjét kellett megkeresnem, mert az ünnepre a nagy serpenyőmben sütöttem az ételt. Megindító. Van annyi hozzátartozóm, akinek ilyenkor ételt készíthetek. Ilyenkor izgatottan készülődök. Megkönnyebbülök, ha jól sikerül és eléjük tehetem. A mama is ezeket érezhette. De jó, hogy az edényeit megőriztem. Most ez a fedő segít, hogy jól átsüljön, finom puha legyen az étel. Segít a mamám rajtam, még mindig. Velem van. Mintha itt lenne. Elérzékenyülök. Hálát érzek. Azokért, amiket láttam tőle. Ahogyan a gondunkat viselte. Elrendezett körülöttünk mindent. Törekedett rá, hogy elégedettek legyünk. Most érzem, mennyire be kell osztanom az erőmet, hogy bírjam. Ki ne merüljek. Láttam olasz mamákat nyaralásaink során. Ők is hasonlóan gondoskodtak. Láttam a tengerparton színesbőrű mamát is, akinek a már majdnem felnőtt gyerekei szót fogadtak. Nem felejtem el, milyen tisztelettel voltak iránta. Mennyi emléket idéz fel a készülődés az ünnepre. A főzés. Hálát érzek, hogy megélhettem. Az erőért is, hogy adhatok. :) Kató