Férfi a társadalom peremén

DSC00027

Tamás itt mosolyogni próbált

Gócza Tamás nehezen kezdi történetét. Kicsit pityókás, ez érződik rajta. A múltat kezdi felidézni, amikor még együtt volt a párjával, várták a fiúkat, a babakocsit nézték a közeli nagyvárosban, a szekrények pelenkával voltak tele, ő pedig dolgozott. 

Aztán… 20 év után Éva, a párja súlyos beteg lett, tüdőrák támadta meg. Iszonyú sok pénzt elvitt a gyógyszerek ára, gyakorlatilag egész addigi életük ráment. A lakás bérletét nem tudták fizetni, és végül az önkormányzat segített rajtuk. Önkormányzati bérlakásba kerültek, Tamás vitte a háztartást, nevelte szinte egyedül a gyereket, és ápolta Évát (messze nem állítja, hogy mindenben 100% -ig helyt tudott volna állni. Összecsuklott volna, mint a „kétlábú szék”, mondja fanyar mosollyal.)

Akkor bizony már munka sem volt, az önkormányzat tartotta el a családot, no meg, ami közbe-közbe akadt, abból éltek. Éva négy és fél évig haldoklott. Mikor ide ér, Tamás arcán elkezdenek csorogni a könnyek. Évának külön kegyhelye van, szinte egy házi oltár.

DSC00029

A „kegyhely”

– Ne haragudj, Zoli! – mondja, és félrefordulva sír. Tétován megsimítom a hátát, de mi ez a belül lévő fájdalomhoz és űrhöz képest? Pedig Éva már másfél éve elment. És azért az nem olyan kis idő. Itt kerül szóba az alkohol. Igen, Tamás nem bírná nélküle. Tudja, hogy tönkreteszi, de kihez-mihez forduljon? A barátai, úgy érzi, mind magára hagyták. A gyereke van neki egyedül. Társ – amennyire egy gyerek lehet – és egy élet értelme. Pedig kellett miatta munkát, sőt állást visszamondani. Mert a fiú az első munkanapon lett beteg. A munkáltató pedig nem tolerálta, hogy valaki a felvételét követő három napon át nem jelenik meg dolgozni. Lehet őket hibáztatni? Nem. De bizony, nem is lett plusz kosztpénz abban a hónapban (se).

Új társban alig is gondolkozik. Úgy érzi, jelenlegi anyagi, érzelmi, és egészségi állapotában aligha találna olyan nőt, aki őt bevállalná, és ha be is, ki tudna tartani? Reménykedni és csalódni rosszabb, mint el se kezdeni egy kapcsolatot.

Mostanában reggel tüzelőt gyűjt, hordja haza, aztán fűrészeli össze, és fűt. Aztán kell menni a fiúért az iskolába. Délután tanulnak, tévéznek, a villanyt nem nagyon égetik, mert feltöltős villanya van, és hamar lefogy.

Éva, aki még mindig hiányzik. (A mobilom ezt a képélességet bírta csak biztosítani. Bocs.)

Éva, aki még mindig hiányzik. (A mobilom ezt a képélességet bírta csak biztosítani. Sajnálom.)

A rendszerváltás („gengszterváltás” – poénkodik Tamás) óta nehezebb. Multi cégeknél dolgozott, azok munkaerő gazdálkodása iszonyúan embertelen. Idegileg készül ki az alkalmazott, felveszik, elbocsátják, megint felveszik. Abszolút módon visszaélnek a munkavállaló kiszolgáltatott, biztonságra törekvő természetével. Technikumi, állategészségügyi és állattenyésztői, valamint középfokú szoftverüzemeltető végzettsége van.

– Zoli, nem érdemes tanulni – mondja.

Egyedül van. A környezetében élőket hidegen hagyja az ő sorsa. Egyedül hordozza terheit, már amikor bírja a nehézségeket. De azért bírja. Talán felkeres egy önsegítő csoportot.

Itt a harmadik évezred. A magány évezredeként indul. Vajon az is marad?

 

;-)

 

Zoli

 

Vélemény, hozzászólás?