Görbitz Anita
Vigyázz Kedves Olvasó! Ezzel a cikkel megpróbállak csapdába csalni. Csak az alaposságodon múlik, hogy sikerül-e.
Kedves Anita!
A „Tény a békemenet lapja” újság 2012. november-december – i számában (11.oldal) nyilatkoztál, egy számomra fontos kérdésről. A cikk címe, amiben ezt tetted: „Görbicz Anita őszinte vallomása: IGAZI NŐNEK kell lenni egy párkapcsolatban”. Ezt mondtad: „Egy nő a sportban is nő, de természetesen nem játszhatunk magas sarkú cipőben. Éppen ezért úgy kompenzálok, hogy a hétköznapokban szeretek nőiesen öltözködni, és csak úgy, mint a legtöbb hölgy én is szeretnék minden nap tetszeni a páromnak. Egy kapcsolatban nem szabad ellustulni és én erre nagyon figyelek.” Szerintem ez mind nagyon fontos, és ezt a fajta hozzáállást én is nagyra értékelem, mint férfi. Azonban végül is mindez csak felszín, cicoma, és bár fontos, de fényévekre sincsen az IGAZI NŐISÉGTŐL. Mit szólnál ehhez?
Versenyre kell menni, mondjuk Brazília ellen. Egy héttel a meccs előtt odaállsz az edző elé, szelíd határozottsággal a szemébe nézel, és ezt mondod:
– Ne haragudj, ezt a megmérettetést nem tudom bevállalni.
– Miért? – hangzik a döbbent kérdés.
– Mert a férjem nem engedett el.
És továbbra is szelíd határozottsággal várod, mit szól ő mindehhez.
;-)
Zoli
Na azért nem eszik olyan forrón a kását! Miről is szól valójában ez a cikk? Arról, hogy a mai magyar társadalomban közvélekedéssé lett meglátásom szerint, hogy a férfiak nézőpontja nem számít. Ha egy nő valamit akar, annak úgy kell lennie. Akár a bevásárlólista elkészítéséről van szó – hiszen ő a nő, ehhez ő ért – akár, ha munkát akar, és elutasítja a gyermekvállalást – mert joga van rá, meg akarja valósítani önmagát, és nem akar anyagilag függeni férjétől. (Hallgatólagosan hozzátéve, hogy naná, majd ki akarja szolgáltatni magát egy hímsovén patriarchának! Hahaha, keljetek fel előbb férfiak!) Bocs a cinikusért. :-)
Az más kérdés, hogy a férfiak így nehezebben tanulnak felelősséget, nem tudnak úgy felnézni magukra, sőt, szégyellniük kell magukat, csak mert – férfiak. Mert a gondoskodás, az atyai hatalom elnyomásnak van beállítva, és a határok szabása önkénynek. Torzulhat ezekké, bolond lennék tagadni! De ezt jellemzőnek beállítani? A magyar nők 20 % szenvedett el Családon Belüli Erőszakot? Ezek szerint a magyar férfiak 80% – a megbízható, rendes ember! Jellemző társadalmunk általános tévhitére, hogy amikor drága, idős pap barátom, amikor kiejtettem előtte a hatalom szót, ijedten tiltakozott, hogy hiszen az elnyomás! Tette ezt a Katolikus Egyházban, amely a külvilág számára az egyik legpatriarchálisabb intézmény! (Nem sok nőt szenteltek eddig pappá.)
Amikor rámutattam, hogy akár a pápa, akár egy egyszerű plébános időnként kénytelen olyan döntéseket hozni, mely az alá tartozó hívek egészére vonatkozik, (vagyis él a hatalmával) elismerte, igazam van, de szívéből az ijedtség nem múlt el.
Tehát még egyszer, ezúttal megbántottság nélkül, reálisan, hogyan is nézne ki VALÓJÁBAN a fenti jelenet Görbitz Anita és az edzője között?
„- Martin, beszélnem kell veled!
– Igen, Anita?
– Tegnap leültünk Andrissal átgondolni a küszöbön álló Brazil meccset. Tudod, normálisan nem lenne gond, Andris mindenben támogat, de most van néhány dolog. Beteg az édesanyja, és nem fogad el ápolónőt maga mellé. Andrist új szerződés várja, és átmenetileg külföldre kell utaznia, nem vállalhatja anyukája ápolását. Sőt én sem fogom őt egy ideig látni. Az ügy régen indult, nem szállhat csak úgy ki. Ne haragudj, Martin, de ki kell hagynom ezt a mérkőzést.”
(Mert nem csak én számítok, meg a csapatom, meg az igényeim, meg az elképzeléseim, meg az én jóról alkotott fogalmaim.)
No, Kedves Olvasó, ez volt a csapda. A cikk valójában az első kommenttel ért véget. Maga a cikk csak egy provokatív felvetés, egy nehezen emészthető történet. Miért? Mert dühít, hogy közellenségnek vagyunk mi, patriarchális férfiak kikiáltva. A hozzánk tartozó patriarchális szemléletű nők meg ostobának, társfüggő, akarat nélküli báboknak. És dühömben provokálok. De aztán ki is igazítok. Feldobom a labdát, de aztán le is ütöm, mert jobb, ha én teszem meg, mintha más. ;-)
Legjobbat!