Szórend

A költői szabadság ismert. Ha tömören akarjuk kifejezni magunkat és nagyobb nyomatékot szeretnénk adni a mondandónknak akkor a szavak akár más formában is megjelenhetnek. A szórend módosításával is képes vagyok rá, hogy erőteljesebben felhívjam a figyelmet. A mondandómra ráerősítsek. Vállalom, ha ezért megszólnak. Mégis teszem, mert a hatását megtapasztaltam. A lázadó, a csak azért is a saját elképzelése szerint működő bizony megkapja, hogy fafejű. Kiváltképp, ha nem hajlandó egy másik elképzelésének behódolni, meghajolni. Valami belül hajtja. Érzi, hogy márpedig így kell tennie. Ebbe az irányba kell haladnia. Noha az állítólagos, korábbi rend mást diktál. Hatalmi harc. A párkapcsolatok is eljutnak egy bizonyos időszakban arra a szintre, amikor lemeccseli a 2 fél, hogy ki miben van feljebb. Mi lesz a rend. .Vagy nem lesz. :) Kati

Amikor a szemét kidobja önmagát

A hűtőt pakolva a majdnem üres kis tormás üveg lebukfencezett és a kukában landolt. :Egy szociális helyzet szinonímájaként felvillant. A minket bántalmazó, amikor ignorál, levegőnek néz, parkolópályára tesz és ez nekünk fáj. Analóg lehet a kép az emberi kapcsolatokra. Azt is mondják, amikor megtapasztalod, az egyedül létben mennyi béke van, már még kevésbé hagyod, hogy ringy-rongy egyének veled packázzanak. Különösen akkor nem egyszerű feldolgozni ha semmibe vesznek, amikor korábban nagyon nem így tettek velünk. Például kapcsolat elején teszik a beetető időszakban a manipulálók az áldozatukkal. De az ember sokat kibír. Idővel letisztulnak a dolgok. Jön erő valahonnan. Belátjuk, hogy lám magam is, képes vagyok milyen remek napokat teremteni. Gyógyultan pedig még óvatosabban engedünk bárkit is magunkhoz közelíteni. :) Kati

Összeszedettség

Igen fontos a hatékony működéshez. Jelzi egy illető összeszedettségét a pontossága. Idővel való helyes gazdálkodása. Ahogyan érkezik. A megjelenés is utal az összeszedettségre. Megfelelő külleme. Az időjáráshoz, az alkalomhoz való öltözete. Tiszta rendezett ruhája, teste, haja, körme, cipője, táskája, kiegészítői. Beszéde. Hangszíne, hangereje. Mondandójának tartalma, aktualitása. Türelme, türelmetlensége, izgatottsága nyugalma idegessége. Gesztusa, mimikája, mozgása, testtartása járása. A kiegyensúlyozottság, a belső egyensúlyban lét kivetülése. Az arcelemzők erről igen sokat mesélhetnének. 20 másodperc alatt az agyunkban a megérzés jelez. A napokban tapasztaltam, hogy tűpontosan jelzett a megérzésem, négy illető viselkedésével kapcsolatban. Ergó, hagyatkozhatok önmagamra. :) Kata

Check engine

A lámpa a műszerfalon, elkezd világítani amikor a nővérkémet a virágokkal anyáknapján a mamák sírjához kivittem. A szerelő szervizelte a kocsit és a műszerfalon is minden rendben. Ám a következő temetőbe való látogatáskor a lámpa ismét égni kezdett. Ilyenkor egy nő kombinálni kezd. Összefüggéseket keres. Az univerzum tréfál? Vagy a gép is tévedhet? Hazafelé s hosszabb kitérő után a lámpa elaludt. Most akkor mi van? Minden rendben? Vagy a szerelőt mégiscsak értesíteni kell? Mit tesz egy nő, ha az ezoterika iránt valamennyire is érzékeny? Elautózik a temető fele és figyel. Persze azért önmagában kicsit mosolyog, mert eléggé morbid lenne, ha az a lámpa megint csak égni kezdene. Azt minden esetre többektől hallottam, hogy a kocsijuknak mintha csak lelke lenne. Ahogy már annyiszor mondtam: 99 százalékban a tudományban hiszek. Azért van 1 százalék, ami megmagyarázhatatlan, mégis megtörténik. Sokak szerint több is az, mint 1 százalék. :) Kati

A rózsabarackfa tanítása

Még mindig üzen, segít engem. Ahogyan a fák szoktak, szelíden. Naponta figyelmeztet, hogy a radikális írtással mekkora óvatosság kell. Sajnos élő mementóként áll a kertben és emlékeztet arra, milyen szép, mézédes barackjai voltak. Ám alá a sok tartalék faanyagot mindkét szülőm lepakolta, így kevesebb víz jutott el a tövéhez. A közelében levő komlókat a gyomirtóval a szomszéd eltüntetni próbálta. Az viszont mindent visz a talajba leszívódva. A templomunk freskóján a szőlőfürtök mellé a festő komló leveleket festett. Valahányszor felnézek a komló hajtásának vége jut eszembe. Reggelente figyelem, kígyó fejre emlékeztet. Meg is fojtja, elpusztítja, elveszi az életerőt a szőlőre és a gyümölcsfákra tekeredve. Küzdelem eltüntetni. Mint az élet is az. Egyensúly próbál teremtődni a kertben is. A növények körében. Szívós a komló. Ha a hajtás végét letörjük, 3 oldalsó hajtása kezd nőni. Törekszik nőni felfele. A borostyán hasonlóan szívós, alattomosan nő be mindent. Így leírva mennyire analóg sok ember viselkedésével. Emlékeztet az emberi közösség viselkedésére. Csak értő szem kell. A baromfi udvarban a fiatal jércék csak akkor engedhetők az idősebbekkel össze, ha már a méretük hasonló. Másként a nyakát kicsípi az öreg. A nálunk nevelkedő kutyafalka sokszor jut eszembe, amikor a vezérségre törekvő bandázó alsósok rendeződését figyelem. Mint tudjuk a szellemi és testi erőfölény is szükséges, hogy elfogadjanak valakit vezetőjüknek. :) Kati

Nem erölködve

Lehet méltósággal, vállalva a korosodást viselni. Mutatják néhányan nekünk. Akik tartással viselik a küllemüket és az mintát ad. Nem kell erölködni. Minden áron valamivel kevesebb életkort mutatni. Úgyis látszik itt ott, hogy mennyi is az annyi. Sok fájdalmas beavatkozást elvégeztetve, mégis előbb vagy utóbb a korosodás nyomai fognak látszani. Minden porcikát nem lehet megújítani. A bölcsebbé válás olyan kincs, ami a külsőn is meglátszik. A nézés, a tekintet, a gesztus, a tartás, a mosoly, a hangnem, a mondandó sugárzik. A viselőjét követjük. Hiteles. Neki elhisszük, amit közvetít. A megvariált, itt ott megfoltozotton érezzük, hogy nem mindenhol sikerült. Ezért is veszélyes a beavatkozás. Idővel a természet visszarendezi, a normál tempóban való haladását. Az élet él és élni akar. A maga ütemében van egy íve, vonulata. Bölcsebb megbékélni ezzel a filozófiával, mint szembe menni vele, minden áron. :) Kati

Taci bogár

Jegyzetelem a 4 éves szavait. A katicabogarat csak most hívja így. Lenyűgöz az agy kreativitása. Játéka. Ahogyan a dallam alapján megnevezi új összetétellel a dolgokat. Hosszú a lista. Minden család emlegeti a kicsinyük hogyan nevezett meg dolgokat, amikor még kiejteni nem tudta pontosan. Tudjuk az agyunknak csak kis százalékát használjuk ki. Amikor kreatívan alkot, akkor ezt meg is tapasztaljuk. Mi mindenre lennénk még képesek. Hihetetlen. A fent említett nyelvi példa csak egy kis kóstoló ebből. Hiszen egy dolgot még hányféle más módon is megnevezhetnénk. Ám az idővel letisztult és az elterjedt forma honosodott meg. Azért jó eljátszani a gondolattal, hogy még hányféle módon is lehetne. Akár egy társasjátékot is alkothatnánk belőle. Alkotó szellemi játék. Elmemozgató. Még hányféle módon nevezhetnénk meg egy adott dolgot. Mindenesetre gyűjtsük a kicsinyeink ilyen szavait. Adjuk ajándékul csokorba gyűjtve neki, amikor már mindent jól nevez meg! :) Kati

Képesség az otthonossá tételre

A nőkre inkább jellemző ez a képesség. Hinni kell magunkban, hogy ez így van. Számtalanszor zord történések érnek, amik után azt tapasztalom, hogy a teremtődött új helyzetet berendezni kezdem. Aztán azt elirigyenlik és onnan kitúrni törekednek. Majd tovább állok és ez így megy rendre. Irigyeink mindig is lesznek. Bárhová is vessen az élet. Ha valamit működőképessen viszünk, az átlagtól jobbak vagyunk valamilyen téren, arra felfigyelnek azok, akiknek hiányosságuk van azon a téren. Az ember gyarló. Ez mindig is így lesz. Elorozza a másiktól amit csak lehet. Ha mást nem bír elvenni, akkor legalább az önmagunkkal kapcsolatos jó érzést próbálja törölni. Mindezt tudomásul véve, megértve már bölcsebben szemléljük a történéseket és tervezzük a jövőnket. Keserű igazságok. Ám, ha tényként kezeljük, a jobb emberismerettel az orrunktól előrébb látva sikeresebben haladhatunk. :) Kati

Fészke a rigónak

Az univerzum játéka, sőt esetenként humora tapasztalható, ha érzékenyen figyel az ember. A kert eldugott szegletében egy elhagyott rigófészekre leltem, pont amikor a gyerekek leckéjében a munkafüzet egyik kérdésére a válasz, hogy a madárfészek szalmatörekből készül. Megannyi hasonló véletlenszerű történést tapasztalhatunk. Különösen, ha sokat vagyunk egyedül és így jobban odafigyelünk. Hiszen, aki társsal él, rá figyel erőteljesebben. Többet beszélget vele, így elterelődik a fura véletlenek észrevételéről a figyelem. Ha önzetlenebbek vagyunk, akkor a saját dolgainkat hátrébb soroljuk. Magam például 40 évig a hivatásom gyakorlása helyett a párom, mintegy menedzselve, az én érdeklődésemtől igen távol eső szakmáját erősítettem. Még elmenetele után is évekig vittem. Tehát egyedül maradva jobban felfigyelünk a különös, véletlen-szerű történésekre. Azt szoktam mondani: 99 százalékban a tudományosan igazolt dolgokat hisszük el. Ám vannak kevésbé megmagyarázható történések. Amikor ezt mondom sokan korrigálnak, hogy jóval több az, mint 1 százalék. A fészkét a rigónak akár tovább is gondolhatom. Ahová visz a sorsom ott magam is fészket rakok. Másodjára is fészket találtam, mert sajnos a munkahelyemen az asztalomról ezt a kedves szemléltető eszközt valaki eltüntette. Vagyis mivel másodszor is fészekre leltem értem, a megerősítést. Ki kell álljak a helyem mellett! Még ha többször is onnan eltávolítani törkednek. :) Kati

Kihajtás a fán

Ma reggeli észlelet: Kihajtás a halottnak hitt fán. /Nagyszombaton/. Mint egy üzenet. Élet a halál után. A fasort akkor telepítettem, amikor még fontolgattam, ha sikerülne egy 3. kicsi és az ha esetleg fiú lenne, talán életkedvvel a beteges apát a leépüléstől visszatartaná. A 40 éves középkorú mivoltunk, és a függés talán ami miatt a 40 tuja lett a kertben ennek a történetnek a képviselője. Az egyik közülük talán a szomszéd, kilátás, belátás miatt nem lehetett jó helyen, mert úgy tűnt évekig, hogy oda lett. Ám ott hagytam és a mellette levő kettő ágait úgy rendezgettem, hogy öleljék körbe. Ma reggel pedig látom a törzsön az életjeleket. Nagy örömömre. Mintha csak üzenne, bíztatna életre. Ne adjam fel. Mindezt pont ma reggelen veszem észre. Meghatódom persze. Érthetően. A fáim tehát jeleznek. A meggyes cseresznye is sok gallyának száradásával jelzett. Tavaly oldalt egy kihajtással mutatta, lesz ott még élet. A tetején az elhaltakat leszedtem és idén virágban látom. Szívet lelket gyönyörködtet. A 45 fokos szögben dőlő pedig megtámasztva a legpompásabb lombbal szeretne adni gyümölcsöt. Hálát érzek. :) Kati