Anyagilag, szellemileg, testileg is a nyugdíjassá válás hanyatló időszak. A nyugdíjemelés, mint tudjuk nem követi az inflációt, tehát egyre kevesebb a nyugdíjas jövedelme. Aktívan pedig azért bizonyos béremelkedést remélhet. Korosodva a szellemi erők szintén nem erősödnek. Ahogyan a testiek sem. Legtöbbször kifejezetten csökkennek és a teremtődött több időben sokan betegség karriert építenek. Orvosról orvosra mennek egy-egy rendellenességgel, ami később elmúlásba „kiteljesedhet”. Pedig milyen igyekvően várják sokan, hogy végre nyugdíjba kerüljenek. Nézzük csak meg, milyen érzés munkából hazaérkezni. Milyen más hazaérkezni annak, aki nyugdíjasan folyton otthon van. Tehát, bizony az otthon léttel is telítődhet az ember. Láttam egyszer az egyik angol királyi házaspárról filmet, akik megtehették, hogy egész évben utazgathattak a világban. Azt természetesen másképp éli meg az ember, mintha egy évben egyszer a szabadságán utazhat. Valahogy az otthonléttel is így lehet. Ha folyton otthon élünk, másképp értékeljük, mintha eljárunk otthonról és végre haza mehetünk. Utána olvashatunk a hanyatlás cáfolatára. Hogyan legyen a korosodás a hanyatlás helyett a beteljesedés lehetősége? Figyeljük a lelkünk mit szeretne! Hinni nem is mindig egyszerű abban, hogy önmagunknak adnunk kell. Érdemes. Motivációt, mozogni, élményt jó érzést teremteni. Legyen miből adnunk a többieknek. :) Kati

Legyen az akár szomszéd is, ha nyomul, terjeszkedik, az felkavaró. A haszonra, területszerzésre törekvés a másik félben szorongást kelt. Ha például olyan szomszédot fogunk ki, aki telhetetlenül terjeszkedni akar és módjában áll eszközöket bevetni, akkor fel kell kötni az alsónkat, bevetni minden tudásunkat a védekezésre. Lehet az egy haszonszerzésre törekvő hozományvadász is egy párkapcsolatban, aki semmilyen eszköztől sem riad vissza és kitartóan a javakra hajt. Ember legyen a talpán, aki paranoia nélkül manapság a sok oldalról érkező fenyegetettséget ép elmével, lelkileg egyensúlyban maradva megússza. Világszinten is gyarmatosítási törekvés van. Az egyén is ezt tapasztalja. Ha a kerted kerítésed a szomszéd ostromolja. Fel kell erősítened magad. Egy lépéssel előrébb kell járni gondolatban. Tisztában kell lennünk a másik fél érdekeivel, céljával, azzal ami hajtja. Legtöbb esetben a haszon, telhetetlen pénzszerzés áll a háttérben. Honnan nyerhetünk védelmet? Milyen erők segíthetnek. Összeköttetés, ismeretség, családtagjaink. Szociális képességeink. Pszichológiai ismereteink. Még a szuggesztivitásunk is. Sőt akinek ez erőt ad, és hisz benne az odaát levőink is segíthetnek. Ha nekünk ez tartást ad. Magam részéről 99 százalékban a tudományban hiszek, de el kell ismernem egy százalékban más erők is hatnak. Van akik szerint több is mint egy százalékban. Tapasztalat. A tudomány is elismeri a kollektív tudatalattiban az emberiség ezeddig megszerzett tudása ott van és elő is hívható bizonyos állapotban. Minden esetre sokunkkal megesett már, hogy egyetlen hajszálba kapaszkodva vészeltünk át nehéz időszakokat pozitív megoldással. :)Kata

Így nevezik, azt a helyzetet, amikor az egyik fél, a feljebbvaló tegez, a fiatalabb pedig magáz. Régen a cselédet az úr fiamnak is szólította. Tegezhette, ám az természetesen nem tegezhetett vissza, akkor sem, ha idősebb volt az uraságnál. Ez a kifejezés most a párkapcsolatokkal kapcsolatban jutott eszembe. A nők jól ismerik a hímsoviniszta pöffeszkedő macsókat, akik elvárnak a nőtől dolgokat, de ők nem teszik meg kölcsönösen ugyanazt. Olyan helyzetet teremtenek, hogy még a nő érezze, mintegy „blamálva” magát. Vegyünk egy egyszerű példát. Az udvarló férfi elvárja egy idő után, hogy kapjon kulcsot a nő otthonához. Ám esze ágában sincs kölcsönösen megtenni ugyanezt. Ergó, a nő engedje be, a férfi viszont marad zárt. Majd, ha nem teljesíti a nő, amire az uraság utalgat, akkor az illető bizalmatlanságra célozgat. Szemléletesebben, a nő vetkezzen le teljesen, a férfi marad kabátban, állig begombolkozva. Még mindig hallható, némely férj a nejét fiamnak szólítja. Van kultúra, ahol a férfiak étkezésekor a nő ne üljön oda. De az ételüket azért főzze finomra. /Mikor fő, köpjön oda./ Vajon mennyi időnek kell még eltelni, hogy az ilyen elavult szokások kikopjanak? Szinte szenved például némelyik roma férfi, ha egy öntudatos nőnek, aki vezet mondjuk egy piros kocsiban, egy jobbkezes utcánál, elsőbbséget kell adnia. :) Kata

Általa elhiszem, hogy jó vagyok. Nem korhol, nem oltogat, nem letromfol, hanem segít. Tudjuk végeztek kísérletet, gyerekekkel, amiben azt jelezték a szülő és a tanár felé, hogy ez a gyerek egy zseni. A hozzáállás hatására a gyerek azzá is vált. Tehát, ha a főnök úgy áll hozzám, hogy én jó vagyok, akkor az is leszek. Ha pedig betesz egy rossz feliratú skatulyába, akkor erölködnöm kell, hogy elhitessem önmagammal, márpedig én igenis oké vagyok. Semmivel sem vagyok rosszabb, mint bárki más. Helyén kell legyen az önbecsülésem, hogy jó legyen a munkám, még akkor is, ha a főnök dilettáns. Nem méltó a helyére. Hiszen mindannyian akkor tudunk produkálni, ha szeretnek. Ha érezzük nem torkollnak folyton le. Például, ha mindig felemeli a hangját a főnök és fentről dirigál, egrecíroztat, akkor félelmet kelt. Félve nehezebb jól teljesíteni, alkotni. A cél flow állapotban/ áramlatban/ lenni. :) Kati

Ma még szívhatok friss levegőt a napon. Kimehetek a kertembe. Ha egy pszichopata vezérnek elszáll az agya a hatalomtól és őrült lépést tesz, akkor lehet, hogy már nem. Amikor haldokoltak a szüleim és a férjem, kénytelen voltam megtanulni örülni annak, ha reggel még éltek. Majd amikor már nem haldoklott senki mellettem, akkor az apró dolgoknak is örülni kezdetem és nem izgattak a bosszúságok, hiszen eltörpült a mellett a fájdalom mellett, amit akkor érzünk, ha a legjobban szeretetteknek tehetetlenek vagyunk segíteni. Szóval, ha nem készül meghalni senki mellettem, akkor már olyan nagy baj nem lehet. Hiszen attól szörnyűbb nincsen. Ahhoz képest minden kellemetlenség eltörpül. Örüljünk, mert most még ezt a napot, ezt az órát megélhetjük. Tény, hogy bizonytalan, mennyire tervezhetünk. De állandó félelemben nem lehet létezni. Majd, ha itt a probléma, akkor foglalkozunk vele. Megoldjuk, amennyire bírjuk. Lelki stratégiáink kell legyenek a túlélésre. Ha pedig menni kell, akkor menni kell. De épp elég, hogy tervezetten riogatnak. Legalább mi ne tegyük önmagunkkal. :) Kata

A zárlazítót fújtam a süvítő fagyos hidegben, mert a zárjaim recsegve ropogva működtek. Az ujjaim a hidegtől megmerevedtek, elgémberedtek. Közben azon töprengtem az embereknek, amikor csikorogva, nyikorogva működnek, mert szoronganak, félnek, pánikolnak, mi az ami a zárlazítóhoz hasonlóan oldani tudja őket, minket. Tudjuk, hogy riogatnak. Tény, hogy a megfélemlített ember tartalékol, többet vásárol. Ez pedig érdeke a telhetetlen felsőbb rétegnek. A folyton gyarapodó vagyon kétséges mennyire tudja boldogabbá elégedettebbé tenni őket. Úgy tűnik nem, hiszen a szerzési kényszer kielégíthetetlen. Odaátra senki sem viszi a megszerzett vagyonát, a szükségletek feletti szerzés tehát felesleges. Visszatérve az oldódásra a szorongó félős állapotra, mindig is próbáltak módszereket az emberek. Az alkohol a drog, a nyugtató gyógyszerek nem váltak be. A sport már inkább. A kommunikáció, a társas együttlétek , a hobbik és egyéb aktív, passzív pihenések szintén segíthetnek. Az elhivatott pozitív segítő tevékenységek, amik jó érzéssel töltenek el, tudják még jól oldani korunk nagy civilizációs betegségét, a félelmet. Kati

Megpillantottam a kamaszt, amint bandukolt reggel az iskolába. Nyugtáztam és tovább mentem. Majd vissza léptem és hosszabban figyeltem, ahogyan annak idején anyám is nézett, amikor én iskolába igyekeztem. Ahogy tovább néztem rádöbbentem, hogy a járása teljesen a nagyapjáé. Könnyek kezdtek lassan peregni az arcomon lefele. Már hetedik éve, hogy elment. Emlékek törtek fel. A pályaudvaron de sokszor vártam, hogy a vonattal megérkezzen. A tömegből hátulról a sapkája ponponja vidáman jobbra balra billegett. Ilyen vidám, laza járása volt neki is. Lám ezt tanítani nem lehet. Töprengeni kezdtem, hogy a gének képesek-e átörökítenek ilyesmit. Tudtommal nem. Odébbról jön ez. Mindig mondom 99 százalékban a tudományos dolgokban, hiszek, de kell adjak egy százaléknyit a nehezen megmagyarázható történéseknek is. Barátaim szerint, még többet is, mint egy százalék. :) Kati

Épp akkor és épp ott. Találtam 2 gyöngyös ékszer darabot. Nem akárhol. A rózsák között a síron. Elindult a képzelet. Kombináltam persze. Na ez biztos üzenet. Aztán a józanabb énem kerekedett feljebb. Talán prózaibb a magyarázat és csak egy szarka csőréből pottyant a rózsák közé ide, amikor az apró fenyőfákról felcsippentette és vitte. Volt akinek elmeséltem és azt mondta, azért nem minden a véletlen műve. Igenis okkal történnek dolgok, épp akkor és épp ott. Hát érdekes. Legalábbis az, hogy milyen mértékben vannak véletlenek. Ha sűrűsödnek egy témakörben, annak azért oka lehet. El is gondolkodhatunk rajta. Ha más nem az önismeretünk még jobb lehet. Miért foglalkoztat egy téma? Magam generálom a véletleneket. Akkor pedig már én is benne vagyok bizonyos mértékben. Létre hozok helyzeteket. Olyan helyekre megyek, olyasmit teszek. Olyanról töprengek. A képzeletnek van teremtő ereje. Elgondolom, megteremtem. A filozófia tanárom mennyit fejtegette. Sokszor jut eszembe. :) Kati

Letettem apám elé a könyvem. Amiből azóta már 10 lett. Már azt sem volt egyszerű feldolgoznia, amikor úsztam, karatéztam,, amikor diplomás lettem, majd elhagytam a pályámat 3 évtizedre és 35 évig a párommal egy sikeres vállalkozást vezettem, de ez a könyvírás? Ezt már nem tudta hova tegye. A lánya írónő lett? Amikor megszülettem, a korházból hazaérve az anyukája csak annyit mondott: „Nem baj, majd megszereted.” Hiszen rá volt írva apámra, hogy mennyire fiúra várt. Amikor a mama halála után 10 évig én láttam el őt, egyszer azt mondtam: „Látod, ha fiad születik, lehet, hogy nem ápolt volna így. Azt felelte:” Vannak fiúk, akik igen. „Hát azért tényleg megszeretett. Büszke is volt rám. A könyv írás, akkor is olyasmi volt számára, amiről inkább nem beszélt. Akkor már olyan idős volt, hogy nem firtatta. Ez egy kis kép, arról, milyen is lehet némelyeknél egy apa lánya kapcsolat. Elgondolkodom, hogyan dolgozzuk fel, ha a gyerekünk olyan dolgokat tesz, amiket mi biztosan nem. Ha olyan hosszú gyalogtúrára megy, amire mi biztos nem mennénk. A szülő szemlél. Egy lépést hátrébb lép. Remél. Bizakodik, hogy jól jön ki a gyereke mindabból, amibe belefog, amibe bele kerül. :) Kati

Amikor híre jött, hogy a párom anyja gyógyíthatatlan, erősen elgondolkodtam és a lépcsőn lelépve magam alá fordult az egyik lábam. A napokban pont olyan módon estem le a lépcsőn újra. A két esés között húsz év telt el. Az első esés után sokáig fájt a bokám. A mostaninál szerencsésebb voltam. Talán a szerencséhez a rengeteg torna is hozzá adódott. Tudva levő, ha mozgékony valaki az ilyen esetben segít. Magunkat motiváljuk minél több mozgásra. Esések sajnos előfordulnak. Tudunk segíteni önmagunkon, hogy minél később válljunk teljesen elesetté. Ne kényelmesedjünk el, ne lustuljunk, ne halogassuk a mozgást, hanem amikor csak lehet és bírunk, módunkban áll mozogjunk, amíg tudunk. Azt még hozzá teszem, hogy mindkét esés után hála töltött el, hogy ennyivel megúsztam. Magamban megfogadtam igyekszem ezután még amennyire csak lehet óvatosabb lenni. Kevésbé sietni, kapkodni. Megfontoltabbá válni. Szoktam mondani: Az élet egy keretes mű. Totyogva indulunk, és a felé haladunk. Én szépen kamaszodom :) Kati