Emlékszem, Csiszér Laci számát hallgattam, amiben arról énekel, hogy Jézus felszabadít, és letöri láncainkat. A pszichém mélyéből áradt az erő, az energia. Aznap megint keveset aludtam, mint egy felpörgetett elektromos motor, lassan csitult le a lelkem. Falak törtek át bennem, érezhetően hangosabb, vagányabb, provokatívabb lettem akkoriban. Kőszegen, a régi ismerősök szerint nem voltam teljesen önmagam, nem voltam épeszű. Persze soha nem nekem mondták. Tényleg szabadosabban éltem. Feszegettem a korlátaimat, amennyire mertem. 2013-2014 – ben történt mindez.
Úgy éreztem, közel van hozzám Isten, mélyebben megélem az Evangéliumot bizonyos vonatkozásaiban, mint korábban, és sokszor éreztem bűnbánatot és mindig (néha erősen és kitartóan) vigasztalást is azzal kapcsolatban, ahol híjján voltam az Igének. Bűnöket követtem el, de mindig előttem állt, hogy ezek csak gyengeségem miatt vannak eltűrve. Nem az erkölcsi rend ódivatú és én végre szabad, hanem egy ideig Isten fénykörén kívül kell járnom, mert a természetem még nem szabad, és gyenge a bűnnel szemben.
De Isten már beíratott az edzőprogramjába, és nem nyugodott bele a vesztes helyzetbe. Mintha végig fogta volna a kezem, és ha elszakadtam tőle, rögtön szaladhattam vissza hozzá. Ez a tudat rengeteg félelemtől és belső káosztól óvott meg. Végig biztonságban tudhattam magam, bár törvényszegő voltam. (Pornófüggő – nekem ez súlyos dolog. Érthető, elviselhető, és súlyos.) De bűnbánó törvényszegő. A Kapisztrán Szent János karizmatikus imacsoport vezetője jól emlékezhet erre a rövid időre, mikor közéjük jártam. Mennyire kettősség jellemzett, bár törekedtem a jóra. Biztos vagyok benne, hogy élet és halál múlik azon, hogyan állunk bűneinkhez – és Istenhez. Ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mámorban és összetöretésben voltam, de Isten végig ott volt. Nélküle ezt nem lehet idegileg kibírni.
Aztán később Isten mindent elkért tőlem. A szabadosság morzsáit is. Miután kiéltem hajlamaim, bőségesen is, jött a megtérés és az elfordulás. Nem volt mentségem, Isten mindent megengedett, ami ahhoz kellett, hogy végül szabaddá váljak. Megcsömörölhettem a bűntől.
Ugyanakkor egész idő alatt nem szedtem a skizofrénia (hallucinációkat és tévképzetek jelentő betegség) gyógyszereim. Nem jártam orvoshoz kontrollra. (Ma már járok, és szedem a gyógyszereimet.)
Akkor én most szabadon tomboló betegségem áldozata voltam, vagy egy spirituális belső pokoljáráson voltam Istennel, melynek vége a tiszta (tisztuló) élet?
Skizofrén vagyok vagy áldott?
Esetleg: mindkettő?
Zárszó: Tudom, nagyon úgy állítottam be ezt a történetet, mintha én egész idő alatt pusztán mennyei csodákat éltem volna át, Isten csodálatos vezetését, jövendöléseket és pont. Az árnyékoldaláról is kell azonban ejtsek pár szót, csak, hogy érthető legyen, miért is gondolom, hogy én skizofrén beteg is vagyok.
Gondolatrohanások – néha úgy beindultak a gondolataim, hogy én alig bírtam követni őket. Ilyenkor nagyon nehéz a külvilággal a kapcsolatot fenntartani, annyira leköt a gyors és sok belső történés, illetve az, hogy a tudatom a gyeplőt igyekszik megtartani a kezében.
Emlékezetkiesések – nem volt sok, de volt. Egyszerűen nem bírtam visszaemlékezni, mit is csináltam az elmúlt pár percben. Volt, hogy miközben teljesen elvarázsolva saját testem belső elválasztású anyagaitól (pl. Dopamin) tettem-vettem, elkavartam a postaládakulcsot a munkahelyemen. Ha nem került volna szerencsésen elő, és még csinálok pár hasonlót, akkor többet nem kellett volna oda mennem dolgozni. Egyszer órákig nem adtam ebédet a gondozottamnak, mert máshol jártak a gondolataim, és minden másról elfeledkeztem. Ekkor határoztam el, hogy visszatérek a pszichiáteremhez terápiába.
Fantázia – nagyon felerősödött. Mindenhol misztikus jeleket véltem felfedezni. Milyen ruhát vettem fel, hogyan állt a zsalu az ablakon, ki jött szembe az utcán. Egy káosz volt néha a fejemben. A dolog érdekessége, hogy mindezen közben tényleg kaptam Istentől olyan jövendöéseket (egyet-kettőt, de nem százat) amikre ma is támaszkodom, és valóra váltak. Igaz, ezek mind mélyebben bevésődtek, évek múlva sem gond felidézni őket, és a valóság visszaigazolta. Ha valakit érdekel ez bővebben, beszélgethetünk róla. Bár igazából ezek nekem szóló, eléggé bizalmas közlések.
És végül: a skizo gyógyszereim újraszedése után kiegyensúlyozottabb lettem érzelmileg, a gondolataim nem rohannak és józanabb lett az életem. Nincs az a belső folyamatos fantázia tüzijáték, ami nagyon szórakoztató és iszonyú zavaró egyszerre.
Szóval hívő skizofrén vagyok, aki, mint minden más keresztény, beszélget Istennel, és Isten hol hétköznapian (általában), hol pedig lenyűgöző módon, természetfelettien válaszol és vezet.
Be kell lássuk. Aki igazán erős belátja, ha tévedett. Dr. Hevesi Kriszta előadását hallgatva arra lettem figyelmes, hogy Japánban babaházakat működtetnek. Tehát, noha szinte tökélyre fejlesztette az ember a gépeket, robotokat, mégis kell az emberi ölelős szeretet. Ki vagyunk a dédelgetésre éhezve. Amikor tamagochikat dédelgettek emberek szintén Japánban, akkor még inkább nyilvánvalóvá vált ez az igény. Kutyákra macskákra jelentős összegeket költ az emberiség. Ezek az állatok simogathatóak, szerethetőek. Vagyis igénye van az embernek nagyon is erre. A másik emberrel is átélhetné mindezt, de ott nagyobb fokú alkalmazkodás lenne szükséges. Ehhez már kényelmes az emberek nagy része. A szingli létforma terjed. Szabadságot igényel. Az alkalmazkodást, mint árat nem fizeti meg. Láttam a napokban egy képet. A párkeresésben jelezte az illető a kikötéseket. Legyen az illető magas, pénzes stb…Majd évek múlva a képen ő van az ágyon netezik és mellette 4 macska. Tehát még csak nem is ember, akivel kiegyezik. Kiegyezik azzal, hogy van net és van állat. Az individualizmus miatt magányosan. Jó ez így? Vagy eggyezzünk ki egy megközeltően jóval? :) Kata
