Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában XIV. 

„Modern kultúránk előbb lerombolja nemi életünket, majd kínál rá „megoldást”.” Így foglalja össze Kriszta a médiából ránk zúduló hatásdömpinget. Olyan szereplőket látunk, akik sugallják, hogy a szexuális életük pazar, velük minden rendben, és mi önkéntelenül hasonlítjuk magunk. Elhisszük, hogy gondunk van, csak mert nem mindig szuperál vágyálmainknak megfelelő tökéllyel a szexuális életünk, nem kapunk annyi érdeklődő figyelmet, mint szeretnénk – és máris készséges vásárlói vagyunk a legkülönbözőbb termékeknek, amelyek mindezen mesterségesen támasztott igényünket hívatottak beteljesíteni.

Férfiaknál elég a külső nemi jelleg hangsúlyozása, nőknél: romantika, hűség, család, és kutya. Így működik ez. Sokan mondják, s itt Kriszta is, hogy a médiából és a reklámiparból érő vizuális ingerek rontják a nők önbizalmát. Az ideális fogalmát nagyon leszűkítik, s a férfivágyakat is abba az irányba vonzzák. Ezáltal csökken az átlag nők felé irányuló figyelem és elismerés, s a nők sokasága érzi értéktelenebbnek magát. S az ipar reagál erre: ontja a megoldásokat a felnagyított bajainkra. Tipikus ilyen „probléma” a narancsbőr. Egyidős az emberiséggel, ám korunkban vált óriási gonddá. Részemről: az exemnek is volt, mégsem zavart különösebben. Másért váltunk el.

Nagyon tetszik a kép, jót mosolyogtam rajta, amikor Kriszta leírja, hogy a strandon mit néz a férfi? A nő alakját, mozgását, kisugárzását. És a nő? A másik nő cellulitiszét! És ez sokszor tényleg így van. Tapasztaltam. :-)

Nagyon elterjedt kultúránkban a folytonos testkarbantartás, a vonzó külsőn való szüntelen ügyködés. (Bár szerintem sokan nem teszik, vagy  nem csinálnak igazán nagy ügyet belőle.) Ugyanakkor kultúránk (melynek meghatározó része a reklám, hiszen szüntelen elénk furakszik: otthon, az utcán, és a boltokban is) ellentétes üzenetekkel bombáz: élj a mának, fogyassz! Olyat, ami kielégít és hízlal. Másrészt a fogyasztó termékekből, melyek kompenzálnak. Vagyis éljünk mégis tudatosan, egészségesen.

Érdekes fogalmat vezet be Kriszta a belső test és külső test révén. Előbbi a valódi egészségi állapot jelzője, pl. a rejtett vashiányé, vitaminhiányé is; utóbbi – amilyennek látom és láttatom magam – karcsú, izmos, fitt.

És: félünk az öregedéstől! Fiatalság imádatban élünk, mintha a korosodás nem a kiérlelt bölcsesség és béke állapota lehetne. Vagyis egy kívánatos állapot. Már ha arra fordítottuk az életünket, amire kellett. Így alakul aztán ki az agism (ejtve kábé: édzsizm(us)) a bakfis kor sovinizmusa, mivel az ideált (szép, fiatal és egészséges) ők testesítik meg, és aztán minden más kort viszolyogva kezelnek.

Elképesztő. A kis zöldfülűek.

Egyébként ez az édzsizmus a fiatalokkal sem bánik jóságosan, ha eltérnek az ideáltól. Itthon végzett felmérés szerint a megkérdezettek 76%-a változtatna a külsején, ha tehetné. Egyre inkább mások véleményeiben élünk, „azok vagyunk, amit másokban el tudunk hitetni”.  Micsoda belső rabszolgaság ez!

Érdekes jelenség a sexercise – é. A szexet is építsük be a mindennapi edzésprogramunkba, így kalóriaemésztő hatására is számíthatunk, ha a mozdulatokat helyesen végezzük. „Ennyit a buja erotikáról” – Kriszta szerint. És szerintem is. KO, ez padló nekem.

Nem állom meg, ide kell írjam, hogy milyen érdekes amiről Kriszta ír: filmeken középkorúak szeretkezéseit sose látjuk. És tényleg! Fiatalok együttlétei, tilosban járó szeretőké is – ez rendben van. Menő. S mit sugall? Hogy jó szex kirárólag házasságon kívül lehetséges – és a fiatalok priviléguma. De most nem ezt sugallja?

És rosszabb, hogy ez sokszor hat ránk, valóságosan. Vagy testi tökéletlenségeink miatt aggódunk (főleg a nők), holott azok a partnert legtöbbször nem is igazán érdeklik, vagy lemondunk életünk egy fontos szeletéről. Pedig a cölibátus a felszentelteknek kötelező. Átlagembernek nem, sőt javalt az ellenkezője. (Igaz, házasságon belül.)

Álítólag akár félórányi tévézés is rombolhatja az önértékelésünket. Évtizedekig tart, míg belül felépül bennünk, hogy a filmesek a hatás kedvéért szinte mindig túloznak. Nem a hétköznapit láttatják, azért, hogy ámuljunk. Én meg is értem, hisz pont azért nézünk filmeket, de ezt jó meg is fogalmazni. Pl. tiszta zsenik lennének a film főhősnői, ha tényleg makulátlan frizurával és karcolás nélküli körömlakkal kerülnének ki egy több hetes sivatagi üldözésből, vagy le a kalappal az előtt a férfi főhős előtt, aki tényleg olyan könnyen dobja oda az életét a nőért, mint ahogy kimondjuk: bikkmakk. Szerintem az ilyen ember valójában pszichiátriai eset. Mer: mér’ nem akar élni? Rendesen ezek K kemény döntések. Nem úgy hozzuk meg őket, mint ahogy tüsszentünk. Bár az őszinte és szükséges önfeláldozás engem is lenyűgöz, mint minden egészséges mentalitású embert.

Röviden: a nők mindig tökéletes külsejűek a filmeken, a férfiak pedig lehengerlő teljesítményűek. Fizikai és erkölcsi értelemben is. Egyébként én miattam legyenek, csak jó tudnunk, hogy az életre alkalmazva célszerű a láttottakat legalább hárommal elosztani. És ez így is tökre működik és jó és megfelelő.

Általában azonban nem ezt tesszük. Fel akarunk nőni ahhoz, amit láttunk, megfeledkezve, hogy a színésznőkön akár órákat dolgoznak a sminkesek forgatási naponként, és a férfi lenyűgöző attrakciói mögött akár száz felvétel is lehet, míg azt olyanra hozzák össze, amilyent a rendező megálmodott. Vagyis hogy a mese – tényleg mese. De mi felnőni akarunk, és ezért vásárlunk. Szépségipari és teljesítményfokozó szereket.

Kimutatták, hogy a férfiak (igen, én is, nem vagyok rá büszke, de ez ösztönösen működik – ezért kell tudatosnak lenni) az átlagnál csinosabb nők képeit nézve a saját partnerüket jóval kevésbbé értékesnek, magukat pedig pechesebbnek tartják. Így jár, aki csak reagál és nem gondolkozik. Ez a cikk is ezt segíteni íródott.

A férfiak szexuális vágyát elsősorban a látvány indítja be, míg a nőkét a hangok és érintések. (Avagy kik sikoltoznak rockkoncerten teljes extázisban? Talált, süllyedt – a csajok. ;-) ) Ha viszont irreális képekkel „vesszük körbe” a férfiakat, akkor ezzel közvetve a párkapcsolatokba avatkozunk bele. És nem igaz, hogy a nők isszák meg a levét ennek. Az elején, meglehet, jobban. Idővel azonban mindenki issza.

Persze mindenre van kultúránkban „megoldás”. Az átállított férfipotenciálra mi? Pornó! Elképesztő bevételt hoz, az USA lakói évi 10-14 milliárd dollárt költenek szexipari termékekre. Élcelődjünk kicsit: van a filmek mellett műszűzhártya, lökésszámláló péniszgyűrű, és Örömódát játszó vibrátor. Népművelő hatása vitathatatlan. (Kriszta poénja. Köszi művésznő, ott volt! Ha ilyen előadó is vagy, akkor igen jól csinálod.) 

És akármilyen lusta is vagyok, ennek a fejezetnek az utolsó bekezdését szóról szóra idemásolom, mert kár lenne tömöríteni:

„E „megoldások” megítélése változó, azonban napjaink abszolút listavezetőit, a szexfilmeket tekintve folyamatosan újabb és újabb kérdések merülnek fel. Most e helyütt csupán a párkapcsolati hatásokra utalva: egy átlagos pornófilm megtekintése után közvetlenül a férfiak inkább gondolják azt, hogy a nők is élvezik a szexuális erőszakot (hiszen hogy visonganak közben örömükben…), jobban egyetértenek a szexista, a nőket leértékelő, alacsonyabb rendűnek tekintő nézetekkel (lásd férfidominanciát sugalló szexuális helyzetkialakítások és jellemzően alárendelt vagy szolgáltatói női szerepek: titkárnő, pincérnő, ápolónő, diák) kevésbé érzik magukat szerelmesnek a párjukba (egoista, vad és izgalmas szex kontra szerelem), és kevésbé látják szexuálisan attraktívnak, vonzónak saját partnerüket (így persze nehezebb is megkívánni) (Bob Gass, protestáns igehirdető dettó ugyanezt állítja). Kultúránk fiktív képei, jelenetei tehát elveszik tőlünk természetes működésmódunkat – majd az általuk kínált orvosság nemritkán „gyógyszerfüggőséget” okoz, internetes szexaddikció kialakulásához vezet. Túladagolás esetén feltétlenül…”

És ott a pont. Folyt köv.

;-)

Zoli és Kriszta