Címke: öröm

Szexualitás, szerelem – így is lehet írni róla

Korábbi cikkem, a „Hatalmi játékok az ágyban” nyomán vita alakult ki barátaimmal a Keresztény Férfiak Társaságában. Túlságosan naturális, nem ízléses, hangzottak a kifogások, s most erre szeretnék reagálni. Ugyan szerintem a szexualitás messze lehet mélyen testi, szinte perverz két ember között, de nem KELL annak lennie. Lehet egészen más is. Most erre szeretnék példát adni: így is lehet beszélni két ember szerelméről, szexualitásáról. A példa sántít annyiban, hogy a szerző (Keresztes Szent János, egy csodálatos, misztikus szent) valójában az Istent szeretésről beszél. A két ifjú szerelme, és annak beteljesedése valójában hasonlat. Önmagában a vers parázna örömről szól, ha azonban ismerjük a szerzőt, és tudjuk, miről ír valójában, akkor megértjük, mi rejlik a rímek mögött.

Remélem, további verses és prózai megfogalmazások fogják követni a témát: szerelem, szexualitás keresztény nézőpontból. Ígéret van rá, s bízom benne, nem lesz túlságosan (valóban túlságosan) hangsúlyos a szerelmi, lelki oldal, mert gyáván elmismásoljuk, hogy bizony a dolognak van olyan része is, ami mélyen testi. És ettől még jó és szent – feltéve, hogy házasfelek közt történik.

(Ha nem, akkor csak jó. Gonosz kis vicc volt, mi? :-D)

szerelem

KERESZTES SZENT JÁNOS

A KÁRMEL HEGYÉRE VEZETŐ ÚT

Fénytelen éjszakában,

szerelem vágyától lángokban égve,

én boldog, messze jártam!

Nem vette senki észre,

csöndes volt házam, elpihent a népe;

biztosan a homályban,

a titkos lépcsőn át utamra térve,

én boldog, messze jártam!

Arcom elfödve, félve,

csöndes volt házam, elpihent a népe;

sötét és boldog éjjel,

titokban jártam, senki meg se látott,

nem láttam senkit én sem,

más fény nem is világolt,

egyetlen a szívemben égő láng volt.

Mutatta fényesebben

a délidőben csúcson járó napnál,

utamat hol keressem,

hol vár, kit ismerek már,

hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.

Ó, éj, utamra vittél,

ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,

ó, éj egyesítettél

Vőlegényt kedvesével,

s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!

Neki őriztem eddig,

virágzó keblem neki odaadtam,

álomba szenderült itt,

én egyre simogattam,

cédruslomb hűsítette lankadatlan.

Csipkés oromba surrant

a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,

játszott hajával ujjam,

csak őreá figyeltem,

aléltan már a sebre nem ügyeltem.

Feledtem azt, ki voltam,

fejem Szerelmesem vállára csuklott,

megszűnt, mi volt, mi voltam,

liliomágyra hullott,

elmúlt a gond, és minden vele múlott

Kiállás Napja – A Párkapcsolatokért (az első)

Szenvedélyünk a nő, s szenvedélyük vagyunk mi: férfiak. S mégis sokszor hiába az epedő vágy, a megújuló kívánság: nem tudjuk összekötni tartósan az életünk. A statisztikák azt mutatják, hogy még a szentségi házasságban élők közt is elenyésző mértékben kisebb a kapcsolatok, sőt családok széthullásának mértéke, (minden második házasság) mint a vallásra, hitre közömbösen tekintő embertársaink közt.

Megérett az idő, hogy kiálljunk a párkapcsolatokért? Elvi szinten a homoszexuális, illetve leszbikus párokért is, bár konkrétan őket ezúttal még senki sem képviselte. Majd legközelebb – ha kívánják ezt, és tesznek is érte.

Kiállás Napja – A Párkapcsolatokért; 2014.08.23, Kőszeg

Az első időpont, és első helyszín. Egyelőre a következő szervezés alatt. Civil kezdeményezés, mely mögött a Férfiak Lapja internetes magazin, és a rendezvény napján még alakulóban lévő Férfihang Civil Szervezet áll. Kőszeg Fő terére Toplak Zoltán, a Férfiak Lapja főszerkesztője állt ki, hogy felhívja a figyelmet a problémára, és buzdítson a megoldásra.

molinóAz ötlet rendkívül egyszerű: végy egy lepedőt, írj rá három különböző színnel a nőknek, a férfiaknak, és mindkettejüknek egy – egy buzdítást, mely egyben kezdő irányt is mutat; tégy hozzá olyan zenét, mely eleve férfi és nő (vagy egymást szerető két férfi és egymást szerető két nő) örömteljes együttlétét hivatott szolgálni (tánczenét): és kész a program.

Négy órán keresztül olvashatták a zene mellett az arra járók a nekik szóló mondatokat, hallgathatták Lovas Róbert szerzeményeit, vagy éppen a Bergendy zenekar játékát, és mondhatták el a főszerkesztőnek mindazt, amit a nekik szánt üzenet előhozott belőlük.

Különösen emlékezetes volt egy bíborvörösre festett hajú energikus hölgy, aki őszintén (mint mindenki) mondta, hogy a szeretet és kötődés mellett kell nyelni is, és kifejleszteni azokat az egyéni mentális technikákat (megbízható barátnővel megbeszélni, nagyot sírni, egyéni hobbit találni – lehetne sorolni) melyek időnként még az amúgy jól működő kapcsolatot is segít elviselhetővé tenni. A beszélgetés vége felé többször elcsukló hangja jelezte, hogy van neki is, ami fáj, amit hiába vár a párjától, az még nem hajlandó megenyhíteni. Nem ő volt az egyetlen, aki sírással küzdött, egy másik asszonyból a gyász még fel nem dolgozott fájdalma jött elő: ő gyorsan el is búcsúzott.

Egy mélyen őszinte férfi arról beszélt (igaz, kb. tíz centis távolságból) hogy az első hét év boldog. Aztán egyre kevesebb a szex. Elég egy összezörrenés, és éhezhet a férfinép. Onnantól güri a család, alkalmi örömökkel.

Volt, aki a szabadságának örült. Egy kissé férfias küllemű hölgy, aki viszont pont a férfias védelmező erőt hiányolta a férfiakból, közölte: ő huszonkilenc év után vált el. Neveli fogyatékos fiát, és örül a délelőttöknek, melyek a fiú elfoglaltsága miatt csak az övéi.

Nem az a hölgy. A képeket ad hoc, az arra járók készítették, s így bizony szűkös a választék. Viszont a motoros nőnek, szép sminkje és csinos frizurája volt, melyek egy szabályos arcot díszítettek. Jó volt beszélgetni vele. ;-)

A képeket ad hoc, az arra járók készítették, s így bizony szűkös a választék. Viszont ennek a motoros nőnek szép sminkje és csinos frizurája volt, melyek egy szabályos arcot díszítettek. Jó volt beszélgetni vele. ;-)

Egy csinos asszony arról kérdezte a főszerkesztőt, hogy mit lehetne tenni, hogy a férfiak megint férfiak legyenek, mert ő nagyon hiányolja az erősebb nem igazi kiállású tagjait a környezetéből. Azt a választ kapta, (mint lehetséges megoldást) hogy a férfias feladatok átvállalása helyett egy, a másik helyzetét megérteni igyekvő, de őt az eredeti férfias szerepeibe visszaterelni próbáló magatartás segíthet. Pl. sokszor a nők kénytelenek konfrontálódni kellemetlen helyzetekkel, emberekkel. Célszerű lehet megmondani a társuknak: „Megértem, hogy nem szívesen vállalod fel azt a helyzetet, ami érzelmileg fáj, vagy kényelmetlen. De ettől is vagy Férfi a szememben, hogy ilyenkor számíthatok rád. Helyettem, vagy mellettem nézel szembe velük. Mert nekem sem kevésbé könnyű, mint neked. Sőt.”

Az egyik legtanulságosabb mondandója talán annak az édesapának volt, aki elmesélte, hogy ő harminckilenc évesen házasodott, és a felesége is harminckettő volt akkor. Kivárták az idejüket, így kiforrhatott mindkettejük személyisége. Eleget éltek előtte – a szó teljes értelmében, nem csak a szórakozást értve alatta. Ma három nagy fiúk van, s bár rendszeresen a nagypapájuknak nézik őt, de akkor is megérte várni.

A rendezvény csúcspontja volt, amikor félig leszervezett módon „spontán táncolt” a főszerkesztő, egyik jóbarátja élettársával. A barát tudott a táncról, de az élettárs nem.

Bátor volt a hölgy? Vagy „csak” bízó szívű? Mindenesetre jól táncolt Kőszeg közepén.

;-)

Zoli

Apám regénye 1. rész – Talita.hu – ról átvéve

2014. május 05. hétfő, 05:25 | Írta: Farkaslaki Ábel

apafia3
„Hatalmas kihívás, ha sok-sok balszerencse és viszály, zsákutca, kanyar és vargabetű után egy kisgyermek a szüleinek választ bennünket…
Régóta vártuk, kerestük.
Mennyből az angyal leszállt közénk! Világra jött a fiam!”

Apám!

Apám testében születtem sok-sok millió testvéremmel együtt. Mint zizzenő méhkas, úgy bolydultak fel a fiúk az egyik pillanatban. Senki nem tudta, mi történt, de egyszerre csak mindenki egy irányba kezdett tódulni. Valami ismeretlen vonzerő húzott, szívott egy irányba. Nagy volt a tülekedés, a lökdösődés, sokan már akkor lemaradtak. Aztán egy hosszú egyenes csatornán sodródtunk át, és csak haladtunk-haladtunk, még mindig nem volt vége. Egyre pontosabban éreztük, hogy ahányan vagyunk, mind egyedül vagyunk, hogy félig sem vagyunk teljesek, és a nagy Ő, a nagy Egy, a Minden és Semmi nyugalmára vágytunk, a bennünk ébredő egyre követelőzőbb hiányt akartuk betölteni.

Aztán egy másik üregbe kerültünk, rengeteg volt az akadály, sokan lemaradtak, mindenféle ragacsos anyagra kenődtek fel. Nagyon sajnáltam őket, de nem állhattam meg, menni kellett, mindig előre. Amikor már igen elfáradva az egyik kanyarban megpillantottam, akit kerestem, már pontosan tudtam, hogy Ő és csak Ő kell nekem, aki a követelőző vágyamat csillapíthatja. Fiatal voltam és erős, vidám voltam és könnyed, és a megmaradó néhány társamnál is hamarabb értem oda. Megérintettem, és rögtön megismert. Szétnyílt, magába fogadott, beleolvadtam, és eggyé váltam Vele.

Innentől már nem volt határ Én és Ő között. Csak Mi voltunk, és Én is Mi voltam.

Innentől egészen más lett az életem.

Szorgos napok következtek. Egyre szaporodtunk, de mindörökre egybekötve, összekapcsolva, eggyé forrva. Egyre több sejtecske, szövetek, szervek. Ez voltam én és ez lettem én.

Védő burokban éltünk. Később megtudtam, hogy ő volt az anyám. Gyakran okoztunk neki kellemetlenséget: a feje fájt, hányingere is gyakran volt miattunk. Minden mozdulatát, hangulatát éreztük, minden öröme-bánata azonnal átragadt ránk is.

Egyszer, már talán halacskához lehettem hasonlatos, éreztem, hogy anyám valamiért aggódni kezd. Nem tudtam, hogy miért, nem értettem tisztán a szavakat, de az aggodalom több napig is tartott. Később anyám testén keresztül izgatott beszélgetést hallottam. Felismertem a hangot. Csak az a személy lehetett, ahonnan származtam, ahonnan elindultam nagyon-nagyon régen. Az apám.

– Az életet választjuk – mondta apám határozottan. – A gyerek ajándék, és nem valami piaci csecsebecse, ami eldobható, és helyette újat vehetünk. Nekünk kell hozzá alkalmazkodnunk. Innentől az ő élete és az ő sorsa a legfontosabb, és mi megteszünk mindent, hogy nyugalomban fejlődhessen.

A szavak megnyugtattak, és tisztán éreztem, hogy anyám is megnyugodott tőlük. Most már teljesen bizonyossá vált, hogy ott vagyok az anyám pocakjában, és hogy anyám környékén legtöbbször ott van apám is. Este, vacsora után gyakran leültek egymás mellé, és hosszan simogattak anyám pocakján keresztül. Később, amikor már az egyes végtagjaim is kiformálódtak, játszottunk is. Én kinyújtottam a karomat vagy a lábamat, ők pedig csak azt simogatták.

Apám virágos kedvű ember lehetett, mert gyakran dalolt mindenféle dalocskákat. Egyszer borongós hangulatúakat, máskor vidámakat is, egyszer lassúakat, máskor gyorsakat, pattogósakat. Néha még valami húros hangszert is pengetett – hosszú perceken átívelő lágy melódiák zsongattak el már így, magzat koromban. Apám zenéjét és énekét sokszor hallgattam csecsemőkoromban is. Ha dalra zendített vagy a húrok közé csapott, én rögtön odafigyeltem. Mindegy volt, hogy mi bajom, apám éneke mindig megnyugtatott. Később én is próbálkoztam hasonlóval. Amikor apám elővette a hangszerét, magam is megpróbáltam lefogni és megpendíteni a húrokat. Eleinte széles mosollyal hagyta, de előfordult az is, hogy elhúzta a hangszert, amikor nem akarta, hogy zavarjam az ő zenéjét.

Amikor az idők teljessége elérkezett, én minden rendelkezésre álló eszközzel jeleztem az érkezésemet. Anyámnak ezzel komoly fájdalmakat okoztam, de tudtam, szűk már számomra a burok: nem maradhatok benn tovább, minél hamarabb ki kell szabadulnom onnan. Apám anyámmal kocsiba ült, és elvitt a kórházba.

Anyám hosszan vajúdott velem, de végül – a szülészorvos hatékony beavatkozására – mégiscsak sikerült napvilágra kerülnöm. Mit mondjak, szorult egy helyzet volt, de amikor azonnal Anya hasára tettek, és újra hallottam a pontosan ismétlődő szívdobbanásait, az megnyugtatott. Apám is fölém hajolt, és a szemeiben könnyek csillogtak.

– Kisfiam, édes kisfiam, hát itt vagy, megérkeztél! Ha tudnád, anyáddal mennyire vártunk! – suttogta megindultan.

Másnap a barátainak egy levelet küldött: „Hatalmas kihívás, ha sok-sok balszerencse és viszály, zsákutca, kanyar és vargabetű után egy kisgyermek a szüleinek választ bennünket… Régóta vártuk, kerestük, sokszor már azt hittük, megérkezett, máskor azt, talán már nem is él, de mégis! Mennyből az angyal leszállt közénk! Világra jött a fiam!”
apafia4
A csecsemő-hónapok gyorsan elteltek. Mozgékony gyerek voltam. Még járni nem tudtam, amikor elkezdtem lépcsőzni. Először csak egy-két fokot mentem felfelé, de igen gyorsan tanultam, tapasztaltam. Egyszer, mint a villám felmásztam az emeletre, Apám nagy ijedtségére. Amint észrevette, utánam jött, és még idejekorán lehozott a magasból. Később már jobban vigyáztak, ha lépcsőztem, de másfél éves koromra már teljesen egyedül is engedtek, magam költöttem fel reggel a testvéreimet, akik az emeleten aludtak.

Apámnak van egy nagy zöld kerekes ládája. Ebbe néha beültünk, és ide-oda utaztunk, mindenféle érdekes helyekre elvitt bennünket. Orvoshoz, a városba, az öreg nagyszülőkhöz, tópartra és más helyekre is. Nagyon izgalmas volt a dolog, és egyszer, talán félévesen az ölébe is ültetett. Rögtön ráéreztem a dologra, két kézzel megmarkoltam a kormánykereket, és ide-oda kezdtem mozgatni.

Ez volt az első megformált szavam is: autó, autó! Hamar megtanultam apám nevét is, és megformáltam az első mondatomat is: – Apa, autó! – bár nem volt ez még tökéletes mondat, de a közlési célnak jól megfelelt. Mindenki értette: szeretek apám mögött, a gyerekülésben az autóval ide-oda furikázni, mert csak valami nagyon jó vagy nagyon izgalmas dolog sülhet ki belőle.

Apám gyakran elment az autóval, és csak sokkal később jött vissza. Amikor elindult, úgy gondoltam, hogy nekem is vele kellene mennem, de apám az ajtóban mindig megfordult.

– Kisfiam, neked itthon kell maradnod. Te vagy a férfi a családban, amíg nem érkezem vissza, neked kell Anyára vigyáznod!
Nemigen értettem, hogy ez mit is jelent pontosan, de a szót „anyádra” tisztán felfogtam, és szaladtam hozzá vissza. Később persze megint hiányzott az apám, és kérdezgettem, hogy hol van. Anyám ilyenkor mindig azt mondta:
– Apa elment dolgozni.

Amikor hazajött, akkor gyakran fáradt volt, de annyira sosem, hogy ha odaszaladtam hozzá üdvözölni, akkor ne derült volna fel a képe, ne vett volna azonnal ölbe, és ne játszott volna velem legalább pár percet. Sokszor már aludtam, amikor hazajött. Ilyenkor megállt a kis ágyamnál, mosolyra húzódott a szája, óvatosan megsimított:
– Aludj nyugodtan kölyök! – dörmögte a szakállába.
A hangot tisztán hallottam, még álmomban is, megnyugtató volt, így csak aludtam tovább.

Gyakran ültem a lábfején vagy a térdén, és lovagoltunk. Ilyenkor is mindenféle versikéket mondogatott. Ha az ölébe ültem, akkor megcibáltam a bajuszát meg a szakállát. Néha megkérdezte, hogy hol van az én szakállam. Én meg csak kaparásztam az államon, az ajkaimon, kerestem, kerestem, de nem találtam semmi hasonlót. Tényleg, hol is lehet?

– Már most is nő a szakállad – nyugtatott meg apám –, csak még befelé nő. Majd ha nagyobb legény leszel, akkor kifelé fog nőni. És ha olyan vén legény leszel, mint Apa, akkor már ennyire bozontos lesz, mint az enyém.

Ettől kezdve gyakran odaszaladtam anyámhoz vagy a testvéreimhez:
– Nő, nő! – mutogattam az államat kaparászva.
– Nő, nő? – mosolygott anyám ilyenkor. – Fiam, apád elbolondít téged! – de ez engem egyáltalán nem érdekelt. Ha egyszer az apám így mondja, akkor az így is van. Nő már a szakállam, csak még lassan, és befelé, de ha sokáig várunk, akkor előbb-utóbb ki is bújik a bőröm alól. Talán egyszer, valamikor, az elérhetetlen és beláthatatlan messzeségben még olyan bozontos is lesz, mint az apámé.

Ha itthon volt, általában apám fürdetett meg. Anyám csak elkészítette a vizet, betett a kádba, és szólt apámnak. Apám bejött, leguggolt a kád mellett, és a játékokkal pepecselt. Megmutatta, hogy hogyan lehet a vizet a tálkával magunkra öntözni. Aztán az ő kezében a halacska sem csak úgy simán úszott, hanem egyenesen bukdácsolt, bukfencezett a vízben. Amikor leszappanozott, már az is izgalmas volt, de a legnagyobb élmény a végén következett. A fürdés utolsó mozzanataként apám feldobott a levegőbe, egészen a fagerendás födémig, majd elkapott. Amikor csecsemőkorból éppen kinőve először csinálta, meg is szeppentem kicsit: mi lesz itt, talán repülni tanulunk? Később aztán megszoktam és élveztem. Nagy, erős keze volt apámnak, ha egyszer kézbe vett, tudtam, hogy minden a legjobban fog történni. Feldobott, repültünk kicsit, de mindig el is kapott. Becsavart a nagy törülközőbe, és ott folytattuk a játékot. Még a fülem sem látszott ki, úgy vitt az ágyhoz. Jól megdörgölt, aztán keresni kezdte a pelenkát, én pedig közben megszöktem tőle, és elszaladtam a nagy duplaágy másik sarkába, és onnan vigyorogtam vissza apámra.

– Gyere ide, kisfiam, vagy én megyek oda! – dorgált apám, és legtöbbször utánam nyúlt, megfogott, az ölébe ültetett, és hipp-hopp, már rajtam is volt a pelenka, a pizsama, meg a hálózsák. Ilyenkor általában Anya is odajött, és az ölébe vett. Apa a szokásos mondókájával búcsúzott, kellemes duruzsoló bariton hangja már önmagában is álmosító volt:

– Szép álmokat, kisfiam! Bajuszos angyalokat! És szakállasokat is, meg sörhasúakat is! – tette hozzá, majd lefektetett az ágyba. Volt, hogy azonnal elcsendesedtem, de máskor csak később. Apám ilyenkor átment a dolgozószobájába, ahol a számítógép elé ült, és mindenféle furcsa jeleket pötyögött a gépébe. Pár óra múlva azonban visszajött, és ő is lefeküdt mellém:

– Aludj szépen, kisfiam! Meglátod, minden rendben lesz! – elalvás előtt ezeket duruzsolta a fülembe. Megnyugtatóak voltak a szavai, a hanglejtése és a hangja is.

eredeti cikk: http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1886:apam-regenye-1&catid=48:gyerek&Itemid=71

Örül nekünk az Atyaisten, vagy … örül nekünk az Atyaisten?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Velünk ünnepel? Értékeli tisztes és gazdag örömeink? Vajon megérti bánatunk? Ember arca van? Hol tette első csodáját az emberarcú Istenfiú? Egy mennyegzőn, mint ez itt, csak az Kánában volt. S mi volt a csoda? A vizet borrá változtatta, hogy örülhessen a násznép. És nem járt körbe, ellenőrizni, ki mennyit iszik! Bár a részegeskedés ettől még helytelen. De néha-néha azért be lehet rúgni. Egyszer-kétszer… Nem kell ám orrvérzésig jónak lenni!

 

szmájli1

 

Zoli

 

 

Isten Örömének megtapasztalása

Nem elmélet jön, gyakorlat. Az alap, ami nélkül nem fog menni, az az, hogy néha ki kell nyitni a Szentírást, és legalább egy picike szakaszt el kell olvasni valamelyik Evangéliumból. Az olvasottakon el kell pár percben gondolkodni, és arra keresni a választ: ez a rész éppen most, mit mond nekem? Mit válthatnék ebből valóra? Nem kell nagyot, elég a pici, de az legyen meg!

Ha ez az alap biztosítva van, már rá lehet építeni a következőt. Három klipp linkjét teszem ide, szerintem vidám zene mindhárom, de még értelmes dolgokról is énekelnek, aki angolul tud, az biztos érti is. Én csak sejtem. Remekül lehet őket hallgatva magunkban, vagy csendesen énekelni: „Jézus, Jézus!” Vagy nyelveken szólni: értelmetlen szótaghalmazt énekelni, miközben Isten Szerelmére gondolunk.

Az első klippben egy dramatizált karizmatikus keresztény összejövetelt láthatunk az emeleten. Az én csoportomban is ilyen jó a hangulat, de azért nem csinálunk ilyen vad dolgokat. Szerintem a rendező az élmény kedvéért rétett egy picit a valóságra. A karizmatikus csoportok Isten teljességére nyitottak, a többiek általában bizonyos kijelentésekkel nem akarnak, vagy tudnak, vagy mernek mit kjezdeni. Pl. Jézus ígéreteivel a csodákat és jeleket illetően. Pedig csak kitartás kérdése, és Isten belenöveszt teljhatalmába. Az igaz, hogy az ilyen ember gyakrabban átérzi a bűnösségét, és lelkiismerete egyre inkább a patikamérlegéhez kezd hasonlítani – sajátmagával szemben. De Isten Szerelme is jobban betölti – mert alkalmas rá.

A keresztény metódus 3.

A könyv címlapja

A borító

Az első két rész itt és itt olvasható. A szabály Eberhard Mühlantól van. Az esetleges magyarázat tőlem és az én életemből.

Csak néhány példa a bölcsesség megszerzésére: Jézus tanításának gyakorlása érettebbé tesz, tapasztalatokat ad, másokat meghallgatni, különösen, ha szintén hívők, lelki könyveket olvasni (a Marana Tha sorozat könyvei pl rendkívül jók), Szentírás tanulmányozása, lelkigyakorlatokon való részvétel, a bölcsesség lelkét kérni imában. Stb.

12. A Biblia igénye, hogy bölcs atyáink legyenek Krisztusban, akiktől tanácsot kell kérnünk. Minden különcködés a Bibliától idegen! Ha élni akarsz a természetfeletti vezetéssel, szükséged van elkötelezett keresztények egy csoportjára, akiknek kritikáját elfogadod, és követed!

Fegyelem nélkül nem megy. A jóbarátok, hívők tanácsáról már volt szó, a természetfeletti vezetés egyik támpontja pont az ő tanácsuk. Itt azonban szóba kerül, hogy legyen egy csoport, célszerűen imacsoport, amihez szorosan kötődünk, ahol minket jól ismernek, és hitelesen tudnak eligazítani fontos dolgokban. Ők objektívek tudnak maradni érzelmileg telített helyzetekben is, amikor minket a vágyaink túlságosan befolyásolnának.

 

13. A körülményeket soem szabad Isten vezetési kritériumának tekintenünk egymagukban! Csak a Szentlélek más szavával összefüggésben értelmezhetők, és az eddigi vezetés megerősítésének tekinthetők. Így tudod kitalálni, hogy a negatív körülmények Isten figyelmeztető beavatkozását jelentik-e, vagy a sátán elbizonytalanítási taktikái.

Fentebb már volt szó róla: kapunk olyan impulzusokat pl, hogy tanítói feladatunk lesz, és beiratkozunk teológiát tanulni. Már régóta érlelődött bennünk a vágy a tanítás iránt. Ugyanakkor elbocsátanak a munkahelyről, és meg kell szakítani a tanulást. Most Isten figyelmeztet, hogy mégsem szán tanítónak minket, vagy ez csak a sátán műve? Ilyenkor kell figyelni az egyéb jelekre. A Biblia szerint kellenek tanítók; meg kell hallgatni, mit mondanak a testvérek, és esetleg keresni olyan munkahelyet, ami mellett lehet tovább tanulni. Józanul is végig kell gondolni, vajon ez csak egy felszínes vágy-e bennünk, vagy komoly igény. Összetudnánk-e hangolni a családi életünkkel? Körbe kell járni a helyzetet: Biblia, hittől átjárt józan ész, hívők (jóbarátok) tanácsa, körülmények.

13.b) Fontos feladat előtt törekedj arra, hogy Isten vezetését valóban félreérthetetlenül, világosan meghalljad! Akkor a negatív körülmények az utadon nem nyugtalaníthatnak téged.

Célszerű akár böjtöt is tartani, várni, megerősítő jelet kérni, és főleg a Szentírást olvasni. Ha semmi nem történik, nyitottan Isten közbeavatkozására elkezdeni cselekedni.

14. A pozitív körülményeket és a sikereket megvizsgálás nélkül ne vedd Isten utalásának arra, hogy a megfelelő helyen vagy! Ítéld meg ezt a helyzetet a Szentlélektől már megkapott impulzusok fényében mielőtt pozitív útmutató megerősítésnek vennéd őket!

Itt tulajdonképpen ugyanarról van szó, mint korábban többször is. Soha ne egy jel után menjünk! Mindig a jeleket összeségében kell megvizsgálni, és várni, valamint kérni a jeleket, amíg biztosak nem leszünk a dolgunkban.

 

Galamb, tűz, szél, víz, olaj - megannyi Szentlélek szimbólum a kereszténységben. 15. Soha ne cselekedj egyetlen impulzusra, indításra, hanem hagyd, hogy az megerősítést nyerjen! Ítéld meg azt a Biblia kijelentéseinek és megújult értelmed tanúságtételének fényében! Vesd alá érett és tapasztalt keresztények megítélésének és várj arra, hogy Isten a maga idejében megteremti a megfelelő körülményeket!

No komment, ismétlés a tudás anyja. Bizonyos esetekben kétségkívül érett keresztények tanácsára van szükség, egy jó barát esetleg csak a saját vágyai mentén adna tanácsot, bármennyire is jószándékú. Vagy eleve ostobácskának tartana, ha Isten vezetéséről beszélnénk neki. Néha, még ha különben hívő, akkor is! Jó, mi?

 

16. Sok olyan impulzus, amit Istentől eredőnek tartunk a saját lelkünkből származik: értelmünkből, akaratunkból és érzelmeinkből. Csak ennek tudatos felismerése, és e három alárendelése Isten Igéjének, fognak téged megőrizni a hibás döntésektől.

Évekig éltem abban a tudatban, hogy Isten híres írót akar faragni belőlem. Rengeteg szubjektív impulzust kaptam, és önképző körbe is bekerültem. De nem bíztam el magam, tudtam, csak egy forrásra (a szubjektív impulzusokra) nem támaszkodhatom. Aztán kiderült: nem vagyok elég tehetséges, és a kritikákat sem bírom eléggé feldolgozni. A reményeim kettétörtek. Csalódott voltam, és kicsit mérges Istenre, úgy éreztem, kicsit becsapott. De örültem, hogy tartózkodó maradtam, és nem hallgattam túlságosan a szubjektív impulzusokra. Ráadásul kiderült, pszichiátriai betegségem is van, és ez sok „impulzust” megmagyaráz, mint kizökkent pszichém termékét. Nekem még óvatosabbnak kell lennem az impulzusokkal, mivel a lelkem eleve hajlamos „termelni” ilyeneket. De nem vagyok ön vagy közveszélyes őrült! Nagyon kevés az ilyen pszichiátriai beteg, legtöbbünk, szépen megél a társadalomban orvosi segítséggel. Kisp..t fogom szégyelni, hogy defektes vagyok. Megtanultam vele együttélni, közös eredményeink a pszichiáteremmel inkább büszkeséggel töltenek el.

 

A keresztény metódus 5.17. Vizsgáld meg, hogyan kaptál egy impulzust és mi annak a végcélja? Nyomasztó, kényszerítő hang-e, vagy olyan, mint egy jóbarát jóindulatú tanácsa? A sátán soha nem tudja utánozni Krisztus békéjét!

De tapasztalatom szerint mézes-mázas is és fenyegető is tud lenni. Rejtett bűntudatra hatni. De akkor se ő a főnök, csak szeretné elhitetni. Mindig idő és türelem kell, és valamennyi helyzetjelző figyelembe vétele, hogy egy impulzust helyesen meg tudjunk ítélni.

17.b) Végcélja (a sátánnak) az összezavarás és a gonosz cselekedetek, míg Isten szavának a jó gyümölcsök és a békesség.

Jó gyümölcsök: a jó tettek, lelkileg pedig: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, jóság. hűség, szelídség, kedvesség és mértékletesség. (Katolice: plusz – tisztaság, hosszantűrés, szerénység) Gal 5 22-23

18. Gyakorold szellemedben (kat. – lelkedben) a Szentlélek hangjának meghallását! Az Úr imádása nyelveken értékes segítség az Isten előtti elcsendesedésben. Tiszta, érzékeny lelkiismeret nélkül akadályozott lesz a vezetés, vagy félreérted azt. Isten hűséget vár el a kis dolgokban, mielőtt nagy dolgokat bízhatna rád!

A nyelveken imádás egyszerűen hablatyolás Isten színe előtt.
Értelmetlen szótag és hangözön, Istenre figyelő szívvel. Belsőleg Istenre figyelsz és közben engeded, hogy mindenféle hang és szótag kijöjjön a szádon. Be lehet gyakorolni, csak meg kell szokni. De a lényeg az Isten előtti elcsendesedés, erre meg egy csendes figyelemkoncentráció is nagyszerű, miközben Istenre irányítod a figyelmedet, a gondolkodást mellőzve. (Szemlélődsz. Természetben különösen jó gyakorolni, esetleg Oltáriszentség előtt.)

 

19. Isten nem ismer személyválogatást, de elvár bizonyos magatartást, mielőtt bölcsességét rád bízhatja! Szükséged van Dániel szilárd elhatározására a szívedben, hogy hűségesen Isten törvényeihez tartod magad, és arra, hogy nem szennyezed be magadat. Mózestől megtanulhatod, hogy Isten világosan szeretné látni, mit részesítesz előnyben. Aztán nevelni fog téged, és szelíd, alázatos és megbízható emberré tesz!

 

20. A Szentlélek a Te helyzetedbe is egész konkrétan akar beleszólni, mint ahogy az Apostolok Cselekedeteiben is tette! Ilyen konkrét utasítás soha nem jön derült égből villámcsapásként, hanem mindig egy előkészített helyzetbe ágyazódik bele. Ha nem ez az eset, akkor a jövőre való előkészítésnek vedd ezt az impulzust, vagy mint tévedést tedd félre!

21. Ha a Szentlélek egy konkrét utasítást adott neked, ez nem marad egy ködös, bizonytalan impulzus.

Megerősítő körülmények és a Szentlélek további szava fogják igazolni ezt az impulzust. Ne játszd ki Isten vezetését lelki életed bizonyítékaként, hanem mindig gyakorold a tartózkodó magatartást és udvariasságot!

 

Az örök alap. Kellően súlyozva! Az átokzsoltár nincs egy értéken Jézus szavaival, pl.

22. A Szentlélek sohasem fog teljesen új információt adni, hanem mindig az Írás összefüggéseit vagy bölcsességeit magyarázza vagy hangsúlyozza!

23. Még ha megerősítően szólt is Szentlélek, ez nem jelenti azt, hogy azonnal lázas tevékenységbe kezdj! Jó ha ezt mégegyszer megvizsgálod, és aláveted érett keresztények megítélésének, és kéred áldásukat!

 

24. Sokszor úgy látszik, hogy akkor is várnunk kell, ha Isten szólt, mert Istennek meg van a saját időrendje. Ezt az időt arra akarja használni, hogy bennünket, másokat és a körülményeket előkészítse.Ez az idő, amelyben sokszor csak negatív, visszatartó impulzusokat kapunk, nagyon értékes lesz lelki felfegyverkezésünk szempontjából.

 

25. Fontos, hogy abban az időben, amikor Isten útmutató üzenetére vársz, maradj mozgásban, mint ahogy egy autót könnyebben lehet egy adott irányba kormányozni, ha lassan gurul! Minden bezárkózás és görcs csak nehezítheti a helyzetet!

 

26. A Szentlélek szavának megítélésekor nem szabad a számunkra legkellemesebb és legveszélytelenebb értelmezést keresnünk. Értelmezzük azt az összes többi utalással összefüggésben! Nem mindig a legkényelmesebb út a helyes. Isten néha felkészít bennünket nehéz helyzetekre, hogy ha ezekben leszünk, a helyükre tudjuk tenni azokat, helyesen tudjuk értelmezni.

Jó példa erre Pál apostolé, akinek többször is megjövendölték, hogy fogságba fog esni. Többen próbálták ezért Jeruzsálemtől visszatartani. De ő elfogadta ezt Isten akaratának, és beteljesítette sorsát.

 

Több út vezet a célhoz. Néha éppen csak mozgásban szabad lenni. De igyekezet nélkül Isten sem tesz semmit. Aztán elkezd tisztulni a kép, és beindul minden.

27. Egy neked adott ígéret, akár ítélet, akár áldás, még nem jelenti azt, hogy feltétlenül úgy kell bekövetkeznie! Beteljesedése engedelmességedtől és lelki fegyelmezettségedtől függ!

 

28. A Bibliában az az ígéretünk van, hogy „Krisztus békessége” fog vezetni bennünket döntési helyzeteinkben. Ez azonban csak akkor lesz megbízható, ha megtanultunk állandóan ebben a békességben mozogni. Ez a békesség a Lélek gyümölcse. Több feltétele van annak, hogy ez a gyümölcs növekedhessen.

 

29. A Biblia különbséget tesz a prófétálás ajándéka és a próféta tisztje között. A prófétálás rendszerint építésre, intésre és vigasztalásra szolgál. A próféta tisztébe ezenkívül még a kinyilatkoztatás ajándékai is beletartoznak. Aki megkapta a prófétálás adományát, az még egyáltalán nem próféta, és ne értékelje túl adottságát!

 

30. Isten megígérte, hogy álmokon és látomásokon keresztül fog szólni. Ennek ellenére a Biblia egész józanul elismeri, hogy ezek a fantáziánkból vagy a vágyainkból is eredhetnek. Bölcsességre és megítélési készségre van szükségünk, hogy megbízhatóan tudjunk bánni ezekkel.

 

31. Nincs szükséged természetfeletti vezetésre ahhoz, hogy tanúságot tegyél! Isten erre vonatkozóan világosan kijelentette az akaratát! Használj fel minden alkalmat, hogy Uradról szóval és tettel tanúságot tegyél! Látni fogod, hogyan veszi majd kézbe Isten a helyzetet, hogy embereket magához vonjon.

 

32. Isten elvárja tőled, hogy használd megújult értelmedet és munkálkodj Érte, ahol lehetőségét vagy szükségét látod! Egész biztosan be fog avatkozni közvetlen, direkt szavával, ha rossz irányba haladsz, vagy irányváltoztatást szeretne, vagy ha egy bizonyos időben meghatározott helyen követeként használni akar.

 

Nem kell mindig különleges jelekre várni. Mi szól mellette, mi ellene? Mekkora a kiszámítható kockázat? Mit mond Isten? Hallgat? Oké. Dönts okosan, és cselekedj bátran! Isten gyermeke vagy isteni méltósággal. Élj is úgy!

33. Sok döntés esetében azt szeretné Isten, hogy nagy bölcsességgel, megújult értelmed alapján dönts! Nem akarja, hogy kiskorúak maradjunk! Az a vágya, hogy munkatársakká váljunk az Ő Országában!

 

34. Az „ujjal rámutatás” (bibliai szövegben) a „bibliai igék húzása”, a „gyapjú kitevés” és hasonló módszerek nem megfelelő magatartás arra hogy Istentől választ követeljünk! Ezzel úgy lépünk fel Isten előtt, mint aki dirigálni akarja Őt, és arra akarjuk rábírni, hogy úgy és akkor szóljon, ahogy és amikor mi akarjuk. Ezzel tiltott módon belenyúlunk Isten szavának szuverenitásába!

A „gyapjú kitevés” utalás Gedeonnak, Izrael egyik bírájának tettére, aki döntési helyzetben gyapjút tett a mezőre, és arra kérte Istent, hogy ha valóban ő a választottja, akkor a gyapjú legyen nedves reggelre és a föld körülötte száraz. Majd megismétli a próbát, hogy a gyapjú legyen száraz és a föld nedves. Alkalmanként segíthetnek ezek a fenti módszerek, de tartósan nem szabad ezekre támaszkodni, hanem inkább vegyük komolyan, amikre ezek az alapelvek és a Szentírás tanítanak.

 

35. A Bibliában ezt az alapelvet találjuk: a szilárd étel a felnőtteknek való. Amíg fiatal keresztény, illetve visszamaradt növekedésed miatt kiskorú vagy, minden foglalkozás a természetfelettivel veszélyes!

Sok rejtett bűnnek és bűncsírának kell a felszínre jönnie, míg igazán szabadon tud minket használni a Lélek. Megtisztít az Úr, mielőtt sokat bíz ránk.

Vagyis a hitben „fiatal keresztény” a szeretet és hit mindennapi cselekedetivel építse magát, mélyítse az Úrral való kapcsolatát, így idővel alkalmassá válik a természetfelettivel való kapcsolatra. A türelmes együttműködéssel gyorsítja legjobban ezt a folyamatot.

 

Zoli

;-)

 

Ennyi. Buli az élet Istennel. Meg szívás is. De akkor is jó.