Hallgatom az ismerőseim történeteit, melyekben arról beszélnek, hogy amelyik férfi az unalmasabb asszonyt választotta, most sóvárog a színes, sugárzó buja után. Párkereséskor tartott tőle, hogy a buja, kikapós feleség lesz és gond lesz vigyázni rá, megtartani, ezért inkább egy  visszafogottat vett el. Most pedig unja a nejét, aki szorgos, de jégcsap. Két  ismerősöm is ilyen helyzetben van. Az egyik úr, amolyan alfahím. Megoldja, hogy legyen azért az életében színes, izgalmas párja is. Nem válik, mert meg akarja a családi értékeket is tartani. Naponta friss, meleg étel. Maximalista otthon. A házon kívüli párja  nem adná fel a munkáját, azért, hogy naponta a főztjével és a makulátlan otthonnal szolgálja ezt a férfit.    A másik férfi is folyton panaszkodik a hűvös asszonyára. Hiába a nagy rend a lakásban, ha semmi játékosság, semmi fantázia, semmi szexi nincs a nejében. Hallgatom ezeket a történeteket és elgondolkodom. Óvatosak voltak a választáskor az urak. Sokan inkább az egyszerűbb lányt veszik el. Noha tudják önmagukról, hogy igényük van szexis, izgalmas nőre, de nem kockáztatnak.  Aztán egy életen át bánják a választásukat. :) Kata

Szállóige volt a családunkban. A mama a sógornőjével gyakran versengett azon, hogy melyikük szorgosabb. Sorolták, milyen munkákat végeztek el egy-egy nap. Volt amikor azt mondta egyikük a másiknak: ‘Az semmi, az nem munka.” Ez persze fájni tudott. Hiszen aki elvégezte, elfáradt. Elgondolkodtam ezen, mert a napokban említettem egy embernek, hogy mosom az ablakokat. Erre hallom, kommentálja, hogy annak nincs látszata. Felelevenedett anyáim diskurzusa. Rájöttem, hogy ilyenkor a másik elismerést várna, de nem kap. Tiszteletlenek vele. Lenézik, semmibe veszik. Pedig dicséret járna, várna. A fájdalom sértettséget szül. Megorrol, akinek semmibe veszik a munkáját. Hogyan kell kivívni a tiszteletet? Hogyan kell megjelölni a személyiségünk határait? Nem is olyan egyszerű ez. Állítólag nemet kell mondani egy egy dologra. A tisztelet mögött szimpátia van. Elismerés. Ha ezen a ponton hibádzik a kontaktus, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy mi oka van? Azt szokták a neten írni: „Van azzal egy gond, ha mindenkit magad elé engedsz. Azt mutatod nekik, hogy te nem vagy fontos.” Az alázatot tehát ne vigyük túlzásba. :) Kata

Eltérő szokások. Gyűjtik a szennyest és leviszik egy mosodába állítólag Amerikában. Olvasom, hogy bérházakban szintenként van mosógép, azért,hogy, ha meghibásodna, nehogy eláztasson mindent, mert nagy a költség. A másik véglet volnék, aki, ha hazaér kimosom, akár kézzel is amit levetek, fürdésnél. Ha egy mód van rá, nem tenném szívesen idegenek után a holmim egy közös mosógépbe. Talán csak legvégső esetben, ha más megoldás nincsen. Elgondolkodtató, hogy kinek hol van a határ. A teste, a személyisége milyen határokat igényel. Mennyire merev a határai módosítását tekintve. Eszünkbe juthatnak túlélések háborús időkben, amikor zsúfolt vagonokban szállítottak embereket. Sokat kibír az ember. A másik véglet is létezik, amikor a kényszeresek túlzásokba esnek. Az emberi a közép úton lehet. Önmagunkkal leginkább tanácsos mindenre felkészülni. Testileg, lelkileg edződni, mert megtapasztalhattuk, hogy bármi megtörténhet. Egy háborús helyzetet teremtő járvány megláttatta velünk, hogy milyen helyzeteket tud produkálni az élet. Túlélő üzemmódban mennyit bír ki az ember? Mennyire kell edzeni önmagunkat testileg, lelkileg? Mi a jutalma a túlélőnek? Az élés. Érdemes? :) Kati

Hajolhatunk, emelhetünk, nyújtózkodhatunk. Motiválni képes. Hiszen nem akarjuk, hogy csúnya legyen. Képes még enerváltabb időszakainkban is kicsalogatni minket és mozgásra bírni. Ahogyan tovább él az, akinek háziállatról kell gondoskodnia, úgy a kert is képes erősíteni minket. Tekinthetjük a személyedzőnknek. Tavasszal berozsdásodva még lehajolni nehézkesebben megy. Ám amikor már naponta teszünk ezt azt a kertben egyszer csak nyugtázhatjuk, hogy egyre könnyebben szedjük fel akár hosszabb ideig hajlongva, guggolva is a dolgokat. Igazodunk egymáshoz. Mi is a kertünkhöz és persze a kertünk is hozzánk. Az érzékenyebbek érzik az üzeneteit. Mi hol érzi jobban magát. Figyeljük a jeleket! Hiszen üzen. Invitál lustább időszakokban is mozgásra. A mozgás pedig az élés. A mozdulatlanság a vég. Ahogy már annyiszor írtam, tekintsük lehetőségnek!  :) Kati

Hallgatom, a korosodók bölcselkedését:”Kezdjük értékelni a pedagógusokat, miután az otthon tartott gyerekek a szülőket kiborítják. Eztán a pedagógust kevésbé kell bántani. Megértőbben kell hozzájuk állni. Az idegrendszerüket feláldozzák. Az orvosokat is hasonlóan, jobban meg kell fizetni. Rádöbbenünk, mennyivel inkább nekik jár több fizetés, mint a focistáknak, akik tulajdonképpen csak szórakoztatnak.”  Olvashatjuk:” Stadionok helyett kórházakra fordítsunk ezután többet!” Érthető persze, ha mozgásra motiváljuk a tömeget. Megelőzni a betegeskedést, egészséges életmóddal lehet. Abba pedig a mozgás nagyon bele tartozik.  Ám, ha későbbiekben is járványok következnek, akkor rá kell készülni, fel kell erősödni a gyógyászat terén, amennyire csak lehet. A kertünkre is másként tekinthetünk eztán. Nem csak rendbe tenni való teendőre, hanem olyan lehetőségre, amiben mozogni lehet. Értékeljük, átértékeljük a teendőinket, lehetőségként kezeljük. Az otthonlétre is másként gondolunk. Sokan vágyódnak nyugdíjassá válni. Amikor kötelező otthon tartózkodni elvágyódnak. Ha sokáig kell a munkahelyen lenni, akkor valóságos kincs az otthon tölthető idő. Ám amikor kijárási tilalom van, akkor menne az ember ha csak lehet el fele. Értékelünk, átértékelünk. Szemléletet váltunk. :) Kati

Beborítja a kertet a gyümölcsfák virágszirma. Kavarog a tavaszi szél. Cincálja az apró zöld levélkéket. Virágba borult a cseresznye, a szilva, a körte és az almafa. Gyönyörű gyümölcsfa virág csokrok hajladoznak. A látványuk elfeledtet minden rosszat. Gondot szorongást, félelmet elteker. A sárga és a piros tulipánok szegélyezik az utat. Szinte az emberre rászólnak. :”Ne töprengj, ne agyalj! Csak gyönyörködj! Maradj!Figyelj csak arra, ami most van!” Lesz-e és ha igen, milyen lesz a majd? Ezzel a fák, a virágok, a kutyáink nem foglalkoznak. Csak az ember színezi be a jelent is a jövő gondjaival. Mintha csak akarná, hogy ne legyen egyszerű a holnap.   Ne bonyolítsd túl az életed magadnak.!  A kert tanít a föld mutat. Ezzel foglalkozz, ami itt van! :) Kata

A gyereket is, önmagunkat is hagyjuk unatkozni. Akinek fáj, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé. Amikor már eleget nyűglődött, akkor változtat. Nem kell pattogni a gyerek körül programokra hurcolászni folyton szaladgálni vele és ugrálni körülötte. Üljön, nézelődjön töprengjen és biztassuk, hogy találjon ki valamit. Az egykeként felnövők, akik ezt leginkább tudják. Önmagukra kell számítsanak, ezt megtapasztalják. Amennyire tőlünk telik biztosítsunk a gyerekeknek eszközöket. Papírt bőven, ceruzákat, színeseket, festékeket, gyurmát, akár só lisztből is. Szöveteket, fonalakat. Esetleg, fákat, szögeket, drótokat, szerszámokat. Önmagunkkal is így tegyünk. Ha már elég ideig unatkoztunk, annyira, hogy rosszul esik nyűglődni, már aludni sem kívánunk, mert kipihentük magunkat, akkor igenis elkezdünk kitalálni magunknak teendőket. Higgyünk és bízzunk abban, hogy mindenkiben van kreativitás és ki tud ötleni olyan tenni valót, amit szívesen csinál.  A nők beszereztek lisztet bőven. Valamit még a sütés főzés terén leginkább antitalentumok is megpróbálkozhatnak készíteni belőle. A férfiak, apák nagy része szeret játszani. Ott van a gyerek, akivel lehet. Vagyis hagyjuk a férfiakat is, hogy kitaláljanak önmaguknak elfoglaltságokat. Nem feltétlen kell beosztani feladatokkal teendőkkel az ő idejüket.  Valamennyi teendőt, segítséget persze minden családtag kaphat, csak a túlzottan beosztott idő, ami ellen érvelek. :) Kati

Kántáljuk, mint egy mantrát! Mondogassuk! Higgyük el! Képzeljük el, mintha már meg is történt volna! Mintha már túl is lennénk rajta. Olvastam, ha állás interjúra megyünk vetítsük előre a főnöknek, hogy általunk milyen előnyök érik. Mintha már igent is mondott volna a felvételünkre. Mondjunk igent a gyógyulásunkra! Képzeljük el, mintha már be is következett volna. Magam 99%-ban a tudományos dolgokban hiszek, de adok 1% esélyt a megmagyarázhatatlan történéseknek is. Hallgatom a nagy tudású természetgyógyász barátnémat, aki már sokakat meggyógyított. Úgy beszél például a vírusról, mint egy élő lényről. Kérleli húzódjon vissza. Amikor nagyobb könyvesboltban töltök hosszabb időt, elsősorban a társadalom tudományok könyveit lapozgatom. A pszichológia érdekel leginkább. Az egyén lelki fejlődése. De elkalandozok kicsit az ezoterika területére is, mint amikor sok tudományos tény után meséket, művészeti alkotásokat is kíván olvasni az ember. Nyitottan figyelem a sok orvosi véleményt, közgazdasági elemzést. De elgondolkodtat a hit is. Bizakodás, remény. Vannak helyek, ahol enyhébben zajlott le a pusztítás. Vannak egyének, akik enyhébben vészelnek át fertőzést. A pánikra hajlamosabbak háborúként említik a járványt. Csak épp nem lőnek. Nem fegyverek dörögnek. Másként ér a támadás. Hányan vannak egyedül, akiknek magukban kell erőt keresni és megerősíteni önmagukat. Kihívás.  Mint Pénteknek a szigeten. Küzdelem. A magány lehetőség is lehet elmélyülésre. A visszavonulás, alkalom arra, hogy a temérdek élmény beépülhessen. Mint amikor az agy feldolgozza éjjel a nappal szerzett képeket. Mindezen töprengek, mikor hallgatom az előadót, aki arról énekel, hogy nem szégyenli, milyen rossz egyedül lenni. :) Kati