Némán üvöltő magány

Csala Zsuzsa

Csala Zsuzsa

Meghalt Csala Zsuzsa. A bulvársajtó feldobta a hírt a százmilliós vagyonáról (Atyaisten, milyen felelőtlenek! Mint a dedós kiscsoportosok. És igen, tisztelt hölgyeim és uraim mi tesszük őket ilyenné. Mi vesszük meg a lapjukat, hiszünk el kritikátlanul minket, és viselkedünk birkamód, holott nyilvános esetek bizonyítják, hogy lelkiismeretlenek, hazugok és cinikusak. Mégis mindennapi lelki kenyerünket tőlük vesszük, aztán nem értjük, miért szenved a lelkünk annyit. Mindegy, mindenki maga dönti el, mibe döglik bele. Engem a kereszt vonz, mást a mocsokba fulladás… szabad akarat, ugye.) 

És vazze számomra ez most mégis jól sült el! Mert pár színész kollégája (Straub Dezső, akire emlékszem még kabaré konferanszié korából, vagy Nyertes Zsuzsa, akibe fülig bele, kiskamasz koromban, de erről már egyszer írtam) úgy döntött, nem hagyja annyiban. Emberi, szép, szelíd, kissé szomorú szavakkal elmondták, hogy a hír nem igaz, személyes tapasztalatuk van róla, és egy rendkívül értékes emberről van szó. Hangsúlyozom, az EMBER és nem a SZÍNÉSZ szót használták. Én személyesen ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy egyszer próbára tették a művésznőt az egyik kereskedelmi csatorna munkatársai, felbéreltek egy közönséget, kiránduló csoportot, hogy a csak nekik tartott előadáson tilos nevetni. Mit kezd a művésznő, amikor azt éli meg, hogy mindent belead, és semmi látszatja? Végigcsinálta, (volt partnere is, elnézést az ő neve most nem jut az eszembe, azt hiszem, egy aranyszívű, és szigorú küllemű idősebb színésznő volt) aztán kiderült minden, és nyilatkozott.

Először is, nem csinált ügyet belőle. Beugrattatok, beugrattatok. Nem vagyok zöldalma, több, kell, hogy kiakadjak.

Másodszor előadta, hogy milyen élmény volt, amikor hastáncolt „beindítottam a betonkeverőt” – mondta – „és erre sem reagált senki”. Beindítottam a betonkeverőt… Ez a nő tud magán nevetni. Ez a nő alázatos. Ez a nő szép, mert EMBER. Nem tökéletes, senki sem az, de lám, van egy erénye. Biztos több is, de itt , most egyet láthatunk, és miközben tanúságot tesz róla, egyszerű és szerény. Még két erény, melyeknek ebben a pillanatban tudatában sincs. Nagyot nőtt a szememben, bár mindig is bírtam. És az egész életvidáman, természetes modorban. Tehát még hiteles is.

Hát ő halt meg, illetve szerintem költözött át egy jobb helyre.

Nyertes Zsuzsa szerint nagyon magányos volt. Tartsatok nyugodtan bolondnak, de úgy érzem, Csala Zsuzsa (és rajta keresztül az Isten) szelíden üzenni akar nekem: „Zoli, foglalkozz kicsit a magánnyal! Ezzel a nyugati népbetegséggel. Hátha terve van az Istennek ezzel.”  Talán nem tőle van a szelíd intés. Talán igen. Nem számít igazán, a téma jó.

Úgyhogy innentől a címben foglaltakkal fogunk foglalkozni.

magányos nő2Van egy ismerősöm. Nő. Nem tiszta a gondolkozása, pszichiátriai beteg, és időnként nagyon le kell gyógyszerelni. Régebbóta ismerem, és tudom, hogy magányos, de nem szívesen néz szembe a ténnyel. Alkalom is alig van ismerkedni, és amikor van, az emberek tele vannak bizonytalansággal: elfogadható vagyok, lehet engem önmagamért szeretni? Sokszor nehezen indul a beszéd, a kommunikáció, pedig embernek ember igazán a barátja, ha belendül a társaság, nagyon fel tudja pörgetni önmagát. Hatalmas mennyiségű érzelmi és gondolati energiánk van.

Szóval gyógyszerelés. Mikor megkapja, és a hatás múlóban van, a tudat alá nyomott igények előjönnek. A tudat még nem erős, a gyógyszer már nem hat igazán. És ilyenkor furcsán viselkedik. Hiányos öltözetben mászkál a kórház folyosóján. Csinos nő, el lehet képzelni, minek teszi ki így a kezelő személyzet férfitagjait. És férfibetegek is vannak a szomszédos osztályon. Egyik éjjel valamelyikük ágyából került elő. Hozzáteszem, ilyenkor nincs igazán tisztában vele, mit tesz. Ösztönös nőként viselkedik: csábít, és odaadja magát, gátlástalanul. Józan eszének birtokában nem tenné, de ezek pont azok a pillanatok, amikor ez a kontroll nagyon gyenge. Mert ő nem szexet akar, hanem társat. (Amihez persze idővel a szex is hozzátartozik.) Szerencséje van, megértéssel veszik körül, és egyetlen férfibeteg sem mert hozzáérni (olyan volt, aki halálra rémült, arra ébredt, hogy egy félmeztelen nő fekszik mellette. Semmit nem csinál konkrétan, de ott van. És vele a testmelege, az illata, a légzésének hangja – egy élő ember. Nagyon erős és váratlan inger. )

magányos férfi2Férfiismerős. Ő egy folyópartra szokott menni. Ül és nézi a vizet. És marja belül a magány. Olyan, amit csak egy (egyetlenegy) nő tudna betölteni. A férfi hívő. Többször megkérdezte Istent, mivégre ez? Miért nem segít? Mindig azt a választ kapta: „Tervem van ezzel. Addig is bízz, mert hárman ülünk a folyó parton. Te, a keserűséged és Én. De nem veszem el őt. Akarom, hogy tudd, és emlékezz rá, milyen volt vele. Pedig szeretlek. De mégis.”

Hát ennyi. Ha túléled a magányt, nagyon megerősít. De van, amikor nincs tovább, az erő már mit sem ér. Le kell jönni a sziklás csúcsról, és párt keresni az alanti termékeny völgyben. Kerül amibe kerül. Majd tanulsz belőle, és ha kell, meggyónod.

 

;-)

 

Zoli

Vélemény, hozzászólás?