Már kislányként is igen kreatív voltam. Egyszer a szakadó esőben sokáig kinn játszottam, Az óriási hordóra a seprűnyelet ráfektettem, dróttal spárgával a nyelet körbetekertem és a kis vödrömmel a kutamból húztam a vizet. A nagyiéknál volt kút amitől féltem és így kijátszhattam a félelmem. Az ellenőrzőnkre még nem lehetett borítót kapni, de az uzsonnás nylonom addig hajtogattam, hogy olyan borítóm lett amit leginkább csak én bírtam kinyitni. A tanítónénim türelmes nézését nem felejtem. Hálás vagyok érte. Emlékszem mikor várta, figyelte, kérte, hogy nyissam ki és a jegyemet írhassa be. Most, hogy pokoli meleg van és egész nap pancsolok, amit csak bírok itthon lemosok. A szekrény tetejét pucolva eszembe jut a kiskori vödrös pancsolásom. A redőnyöm lamelláit, ahogyan megdrótozom, mert a vállalkozó a javításra irreális, horror árat mondott. Apa kedvenc régi rádiós magnójának a tologatható hangerőszabályozóját tűvel, cérnával megvarrtam. Így még sokáig használhatta. Hagyjuk próbálkozni ötletelni a kicsiket mi is! A mama hagyta, hogy kinn a meleg nyári esőben órákig a hordóval, vödörrel, seprűvel alkossak. Kifogásolható, de rengeteg filmet engedett néznem, kicsiként. Így szociálisan igen érzékeny tájékozottá váltam, amit az életben nagyon kamatoztattam. Ha engedjük unatkozni, próbálkozni a kicsik elkezdenek ötletelni, alkotni a talált holmikból dolgokat. :) Kata

Ha találkoztunk már olyannal, aki a közeledésre, érintésre inkább hátrál, lehet, hogy óvatos, távolságtartó, bizalmatlan, de az is lehet, hogy autistákra jellemző tüneteket mutat. Gondoljunk arra, hogy törekvés integrálni, felzárkóztatni, közösségbe bevonni a társadalom minden szintjén a normálistól eltérő működéssel élőket. Oviban, suliban, munkahelyeken. Általában, ha valakit bántás ért, elkeseredik. Próbáljuk megvígasztalni, megölelni, megsimogatni. Ezek az emberek viszont ezt a közeledést hárítják. Nem jó nekik. Ránk az együttérzés nyugtatóan hat, őket riasztja. Többen inkább kerülik a meghitt intim együttléteket is. / nemcsak a párkapcsolati együttléteket, hanem a karácsony meghittségét is /. Nem is olyan ritkaság az autizmus. Sajnos a túl sok nethasználatot több helyen az okok közt említik. Ha a környezetünkben tapasztaljuk, próbálkozunk a viselkedésüket megérteni. Az átlag ember „furának” mondja. Természetesen nem lehet mindenkinek pszichológiai előképzettsége. Amelyik családban van, ott kénytelenek foglalkozni, utána olvasni, milyen viselkedésekre is számíthatnak. Párkapcsolat kialakításakor is találkozhatunk autistával. Nem egyszerű a kapcsolat. Jóval kevesebb vagy egyáltalán nincs a szokásos kikapcsolódást jelentő program. Táncolás, nyaralás, színház. Egy kicsit könnyebb megérteni, mondta egy szakember, ha úgy képzeljük el mintha egyszerre 2.3 vagy még több film is pörögne a gondolataikban. Akit mélyebben érdekel, utána olvashat. Különösen, ha kollegája, vagy ismerőse lesz ilyen működéssel. Kitartást, türelmet kívánok a közelükben élőknek! :) Kati

Nem váltak le. Egész életükben anyjuknak vagy apjuknak hódolnak. A közelükben maradnak. A macska a kamaszodó kicsinyét leválasztja. Erősíti, önállósítja. Ha a gyerek marad a szülőre ragadva, patológiás kapcsolat keseríti meg őket és még a közelükben levőkre is hat a frusztrált helyzet. A közeledni próbáló partnerjelöltekre is. Hiszen hiába. Valaki ott a helyet lefoglalja. Ne szépítsük. Mennyire szereti. Nem a szülő a párja. Bölcsebb szülő megérti, hogy kell egy lépést hátrálnia. Ne legyen öregedő kisfia, kislánya örökre megrekedve ebben a pozícióban. Nézzük csak meg körülöttünk hányan élnek anyjukkal, apjukkal kettesben. A parentifikáció azt jelenti, hogy egy szülő a kiskorú gyerekét a felnőtt dolgaival, párkapcsolati problémáival terheli. Komoly hiba. Torzító következményei lesznek. A gyerek együtt érez anyjával, apjával. Szolidalitást vállal fel. A szerint viselkedik. Majd így is marad. Ne csússzunk ebbe a hibába! A gyerek nem a barát vagy a barátnő és nem is a pszichológusunk. Tudnának sokan mesélni, mennyire nehéz kapcsolatba kerülni az apjával vagy anyjával élővel Milyen sokan adják inkább fel. Hagyják hódoljon továbbra is az illető a szülőjének. Kérdés feloldható e a megrekedt helyzet? Minden esetre tudatosítandó. Ismerjük fel! Ezek az első lépések. :) Kati

Ha megfertőz valaki egy gyógyíthatatlan betegséggel, akkor tönkre tett. Ha ütéseket kapsz, az nyilvánvaló tettleges bántalmazás. Ám milyen is amikor verbális szinten, szóban értékelnek le? Olyan megjegyzéseket kapsz sokszor amivel egy illető leszól, becsmérel, mindenben hibát keres, kritizál, leépülésed jósolja, akkor lehet, hogy nem is tudatosul benned, hogy bántalmazó kapcsolatban vagy. Csak apránként azt érzed, nem sokat érsz. Az önbecsülésed célozta meg, hogy föléd kerülhessen. Irritálta őt az erőd. Ha nem vagy egy mazochista, akkor nem élvezed, hanem fáj. Előfordulhat persze így is kötődés, ragaszkodás. De ez akkor is patológiás kontakt. A szeretetteli kapcsolat nem fáj. Emel. Örül az erőidnek. Képes dicsérni, elismerni. Ismerős lehet kiskorunkból a helyzet, ha túl szigorú szülő nevelt. Az ismerős helyzetekben sokan benne rekednek. Ám ha tudatosítjuk, bírunk tenni lépeseket. A napló írás, mint eszköz, segítség lehet. Ha leírjuk a velünk történteket, rálátást nyerhetünk. Valamivel objektívebben tudjuk elemezni, mint belső monológgal, fejbeli párbeszéddel. Nyugtatólag is hat. Ki értene meg minket attól jobban, mint önmagunk. Illetve, aki hasonló dolgokon ment keresztül. Pszichoterápián is magunk összegezzük a történteket és addig addig meséljük el ugyanazt, míg meg nem unjuk és változtatunk. Ergó, önmagunkat húzzuk ki a méltatlan helyzetekből. :) Kati

Igen eredeti tömör bemutatkozó szöveg gondolkodtatott el. Azt írta önmagáról valaki:” Van még pár jó évem. Volna-e, aki segítene tönkre tenni…” Nevettem, hiszen humoros és mindenképp eredeti. Majd a válaszom is bevillant.: „Ahhoz nagyon értek.” Anyum annak idején olcsó holmikat vett és amikor tönkre mentek, pörölt velem.: „Mindent tönkre teszel.” Sajnos az ilyen félmondatok megmaradnak. Limpár Imre transzgenerációs téglaként emlegeti őket. Tudatosan kell megcáfolnunk, belegondolnunk, hogy ne higgyük el és ne adjuk tovább az utánunk következőknek. Azt a generációt már ne terhelje. Másrészt azon is eltöprengtem, hogy ennyire oda a reménye az egyedül levőknek. Pozitív jövőt már elképzelni sem mernek, nem is feltételeznek. Mi szerint sikerül rábukkanni olyanra, akivel úgy jól ellesznek. Bizonyára ha körül néznek alig akad olyan együtt élő, akik irigylésre méltóan élnének. Tehát majd minden kapcsolatban van gond, de valahogy az emberek túlélnek, valahogy megpróbálják megoldani őket. Ez lenne hát az élet. Ne problémamentes jövőt remélj, hanem erőt, hogy meg bírd oldani, ami eléd kerül. Mondják a bölcselkedők. :) Kati Miközben képet kerestem ide, rábukkantam a következő észrevételre: „A kapcsolatokat az elvárások teszik tönkre.”

Menő a net nélküli élet. Tény, hogy a lejövetelekor olyan jellegű izgatottság érezhető, mintha dolgozatírás vagy vizsgára menetel volna várható- Szorongás, izgatottság, gyomorideg, nyugtalanság a beleknél. Könnyelműen belecsúszik az ember a túl sok nethasználatba. Azt gondolja bármikor le bírja tenni. Kibírja nélküle. Ám ha tényleg megpróbálja, rájön, hogy nem megy annyira könnyen. A fontossági sorrenden kell gondolkodni. Minket motiváló teendőkkel behelyettesíteni. Színes változatos tud lenni a net valóban. Bizonyos, hogy amiket helyette begyűjtünk, sorra veszünk, azok nem lesznek annyira gyorsak. Legyünk önmagunkkal türelmesek, megértőek. Veregessük szó szerint vállon önmagunkat, a kis eredmények után is. Például még akkor is, ha néhány nap kihagyás után már csak rövid időre kukkantunk be. Értendő ez más függőségekre is. Mint cigi, ital, vásárlás, társfüggés stb. Tudjunk róla, hogy ha sikerül, példaképei leszünk olyanoknak,, akik vágyakoznak az ilyen függésből kilépni, lejönni. :) Kati

A környéken biciklizve figyeltem az épületeket. Beszédesek az udvarok, a házak, a kertek. Sokat elárulnak az ott élőkről. Mennyire nyitottak, mennyire rejtőzködnek. Anyagi állapotokat is jelez. Sőt azt is, hogy mennyire tisztelik az embereket. Kelthet szánalmat. Rossz ránézni egy csúnya épületre. Az embernek elmegy az élettől is a kedve. Igyekeznek e igazodni, alkalmazkodni a környékhez, az utcaképbe? Vagy tesznek rá, az egészre. Az igényesség egy érdekes témakör. Jelzi az illető állapotát. Mennyire van ereje a „sors által” rábízott dolgokat elfogadható szinten tartani. Mi nála a fontossági sorrend? Önmaga? A gyereke? Az étkezés? A szellemiek? Persze függ bizonyos szinten az anyagi helyzettől is, de nem csak attól. Az igényesség a tisztelettel is nagyon összefügg. Csak önmagam tolom előtérbe? Vagy a másik embert is tisztelem? Megbántom? Bántalmazom? Lenézem? Semmibe veszem? Csak a saját érdekem tolom erőteljesen? Nem tisztelem? Megtisztelem a másikat, azzal, ha bármiben kisegített, amint lehet, honorálom, megfizetem, a kölcsön kapott tárgyat ugyanúgy adom vissza és a szavakon kívül még valamit adok, amiért segített rajtam. Ha valamit helyettem fizetett, amint lehet megadom. Megannyi nagyon fontos dolog, amire a fiatalokat, kamaszokat meg kell tanítanunk, mert elfordulhatnak tőlük például, ha bárkit megsértenek. :) Kati

A 3 éves nézett egy mesét és megszakította a történetet reklám. Azt mondta:” NEM KÉREM!” Hasonlóan érezve sokan fejezték be a tévézést, a netezést. A kéretlen tartalmak betolakodása miatt. Az életünkbe mennyi kéretlen betolakodó próbál befolyásolni a saját érdekét ránk tolva. Ha elfordulunk bűntudatot kelt. A munkánkban a saját érdekünket hátrébb sorolva magunk elé kell engedjük másokét érvényesülni. Ha nem találjuk a magánéletünkben azt a valakit, akinek a mienkével azonos az érdeke, magunkra maradunk. Próbáljuk megtalálni azt a valakit aki önmagunkért akar a közelünkben lenni. A lényünket, a beszédünket, a mosolyunkat a kisugárzásunkat szeretné látni, érezni minél többet. Nem a holmijainkat. Nem birtokolni akar. Vadásznak a lehúzósak kifejezetten a jóérzésű naívabbakra. Mindaddig közelítenek, míg meg nem tanulja felismerni az ember és megvédeni önmagát, a határait. :) Kati

Hozzáállás, a teendőinkhez, munkánkhoz, egy fajta lendület. Amikor megcsillant egy erőteljesebb súlyvesztésem után az, hogy esetleg a vég közeleg egy súlyos betegséggel, akkor más szemszögből kezdtem látni mindent. Ha egy helyzeten nem bírunk változtatni, javallják, váltsunk szemszöget. Más rálátással, hozzáállással, módosul minden. Ezért is jó több embert meghallgatni, hiszen más szempontok, érdekek mentén értékelnek helyzeteket. Más aspektusból. Akár egy mélyen depresszív elfáradt egyén is elmozdítható. Olyannak aki vonszolja naponta önmagát a munkába, ha felvillan, hogy nem tevékenykedhet valami miatt többet, egész másként fog hozzáállni a mostani dolgaihoz. Van pl. aki a nőt, versenytársnak tekinti, gyakran leszólja. A nő tettrekészségét titokban irigyli. A nő életigenlése irritálja. Ergó ez a férfi megfáradt. Ám, ha módosul a motivációja, az életbeli teendőkhöz való hozzáállása, akkor változik a nőhöz is a viszonya. Egy igazán erős férfi nem irigyli a nő erejét, hanem a saját erősségeit hozzátéve ketten együtt alkotnak. Tapasztaltam. :) Kata

Tudjuk, hogy például egy szakítás is gyászmunka. S mint olyan, nem gyorsítható. Megérik szinte a gyógyulás. A sebek heggedése. A net világa viszont gyors. Van onlyne és offlyne életünk. Tehát le kell bonyolítanunk helyzeteket mindkét térben. Igazodni mindkét tér ritmusához. A lelkünk képtelen utolérni azt a tempót. Használható információk gyors lehívására, szervezésekre a net és tudjuk jól, hogy ellenőrzésekre is. Ám a lelkünknek is le kell reagálnia a keletkezett helyzeteket. A kezdő példához visszatérve, egy fájdalmas belátás, gyógyulás, felépülés nem fog megtörténni egy számítógépes egérre kattintással. Megannyi sebet okozunk és kapunk ezek miatt a tempó-beli összeegyeztethetetlenségek miatt. Csak kapkodja a fejét egy jóérzésű együttérző. empatikus ember, hogy is védekezzen. Hiszen lerendezik pillanatok alatt például egy törléssel, tiltással, gázlángozással. Így aztán érthető a sok bizalmatlan befelefordulás és elmagányosodás. Megsértődünk. Feladjuk. Nem próbálkozunk. Köszönöm ebből nem kérek. Ember legyen a talpán aki kitartó, nem adja fel és csak azért is próbálkozik. :) Kati