Címke: relaxálás

Hipnózis

hipnózisGyógyítani is lehet vele. Olyan szintű szorongás volt egyszer az életemben egy történéssel kapcsolatban, hogy utána néztem hogyan oldhatnám meg. Egyszer csak megpillantottam a lehetőségek között a hipnózist. Kíváncsi voltam természetesen, hogy egyáltalán hipnotizálható vagyok-e. Gondoltam, ha olyan szinten makrancos, konokul ellen áll a lelkem, akkor ez nem jön be. Hipnábilis az az egyén, akit hipnotizálni könnyen lehet. Lehetett. Tulajdonképpen egy relaxált alfa állapot, amikor álom szerű képek idéződnek elénk. Esetemben a szüleim nagymamáit láthattam, akikkel nem találkoztam sosem az életben, mert nem élték meg a születésemet. Ám olyan sokat hallottam róluk a szüleimtől, hogy nagyon szerettem volna látni őket. Annyira szemléletesen írták le a külsejüket a szüleim, hogy az anekdotázásaik alkalmával el tudtam képzelni a dédiket. A szakember a hipnózis után azt mondta: „Még a hipnózisa sem a sajátja, hiszen a szülei emlékeit látja. Érdekes tapasztalattal tértem haza. Ám ami  még érdekesebb, volt, amiért mentem, megoldódott. Azóta is gondolok rá sokat. Több dolog létezik,  annál, mint amire magyarázatokat tudunk adni. :) Szeretettel gondolok azokra a dédikre, mikor viszek virágot a sírjaikra:)   Kata

Feszültek vagyunk: Mi, az új kor emberei

stressztelenítőStresszt átélve  próbál kiegyensúlyozott maradni az ember. Különböző módszereket használunk. Például sokan választják a nyugtatót. Ám fokozódó vagy tartós stressz helyzetben, naponta nyugtatót szedni rászokás nélkül lehetetlen. Viszont váltogathatjuk gyógynövényes készítményekkel. A legjobb ha testedzéssel is próbálunk lazulni. Természetesen kerülendők az alkoholok, drogok, hiszen ezekre még könnyebben rászokik az ember.Vannak olyan helyzetek, amit nem tudunk kitörölni az életünkből, ám nagy feszültséget gerjeszt. Egy nehéz helyzet a rokonságban, munkahelyen, ami mindenkitől fokozott áldozatot kíván. Rossz kolléga, főnök, akit csak elviselni lehet, megváltoztatni nem. Vagy egy súlyos beteg hozzátartozónk, akit ápolnunk kell. Segítenénk minden erőnkkel, de frusztrált, akadályoztatott a helyzet. És ilyenkor önmagunk állapotára is gondolnunk kell. A testünk jelzései fontosak! Gyomornál, beleken, háton, vállon,nyakon. Ideggyulladásokkal, görcsös feszüléssel, fájdalommal.

Némely szakember szerint, minden betegség pszichoszomatikus. Az orvosok tudják mennyi a pszichoszomatikus tüneteket produkáló ember, akiknek a feszült helyzet oldódásakor eltűnik a betegsége. Korunk kötelezően felgyorsított tempóját nem tudjuk hosszú távon követni. Nem ez a természetes tempónk. A járművek, a net, az elvárások, a befizetendők, a továbbképzések, céltervek, a gyerekek, és közben a párunkat is szeretni kéne… Követnénk, kontrollálnánk, de az eredmény: nyugtalan elme.

Csak napi tíz perc ráhangolódás, miközben kioldódik legalább a feszültség egy része, kiírjuk magunkból, még mi van előttünk, és aztán tizenöt percre azzal foglalkozunk, ami nekünk kedves (olvasás, zene, kis mozgás, viccek, rövid hírek, baráti telefon, művészet, ima, meditáció, csend, akár kis szundi, stb.)

:-)  Kati