Címke: Szentség

Több is belefér 2.

Minden vélemény számít!

tfNem véletlenül 18+ – os cikk ez. Remélem, ha még nem vagy annyi, jól meggondoltad, elolvasod – e? Másokkal, lehetőleg felnőttekkel átbeszélgetni a témáját, segíthet feldolgozni, megérteni.

2013 karácsonyán volt az első fordulópont saját kéjjel, bizalommal és néha kétségekkel teli belső pokol járásom közben. Egyik éjjel, miközben éppen egy anya-lánya és a lány vőlegénye összeállítású pornót néztem, úgy éltem meg, hogy nem tudok semmilyen mértéket megtartani. Természetesen Istenhez fordultam, de nem adott erőt elfordulni a kísértéstől. Ehelyett ezek a szavak fogalmazódtak meg bennem: „Lakj torkig ezzel az édes méreggel! Aztán gyere hozzám, hogy megmoshassalak!” Miért írom ezt le? Mert úgy látom, ez az egyik olyan eset volt, amikor Isten szélsőségesen engedékeny volt a bűnömmel szemben, meggyőződésem, hogy azért, szilárd támpontot adjon a későbbi elengedéshez. Nem mondhattam, hogy bármit is megtagadott volna tőlem, amihez annyira ragaszkodtam. Azt gondolom, megértő volt velem a legvégső határig. De én is követni akartam őt. Biztos vagyok benne, hogy ez szoros feltétele volt a kapott végtelen kegyelmeknek. De időnként figyelmeztetett is, hogy mély lelki szakadékok közt járunk, ne lankadjak, kövessem őt, mert ő megvéd – ha hallgatok rá. Ha összeségében arra törekszem, amit kétezer éve Szent Fia már kihirdetett élő szóban a Földön.

Egy másik sarkalatos élményem nem sokkal ezután volt, még télen. A munkahelyemen annyira rámtört a magány és az egyedüllét érzése, hogy teljesen elment az életkedvem. Savanyú ábrázattal vonszoltam magam egyik feladattól a másikig, és próbáltam túlélni a következő öt percet. A főnököm szánt meg, azt mondta, hogy befizet egy örömlányhoz, csak tudjak túllépni magamon. Mivel nem volt ötletem, miképpen segítsek a helyzeten, (és persze a kaland is vonzott) belementem. Úgy éreztem, megint Isten engedékenységével állok szemben: „Menj, próbáld ki, ismerd meg ezt is!” Szerintem az indítéka ugyanaz volt, mint mindig: ismerjem meg azt, amitől idővel elvon. Soha ne mondhassam azt, hogy bármit visszatartott tőlem, amitől még nem voltam szabad.

Egy nagyon szép moldáv lánnyal voltam, aki jóindulatú is volt. Mikor kiderült, hogy kicsit kevesebb a pénzem, mint amennyiért ő bevállalna, nem küldött el. Két dolog maradt meg bennem ebből a találkozóból: hiába nagyon szép és csodálatos ez a lány, pont ugyanúgy „működik”, mint az összes, akit addig megismertem. Tehát a jövőben bátran kerülhetem, semmi nélkülözhetetlen nem vár itt rám. És azért én kicsit az ismerkedés vágyával mentem hozzá. Na hát erről szó sem lehetett, éreztem, ez üzlet, és nem kockáztatja, nem kockáztathatja személyes kötődéssel. Sokkal magányosabban jöttem tőle el, mint ahogyan hozzá mentem. Mivel azóta sem voltam örömlánynál, és még kísértésem sem volt erre, úgy vélem, tényleg Isten terelt oda.

Van még egy nagyon személyes és csodálatos belső élményem ebből az időből, de ez kicsit nehezen értelmezhető. Mégis szeretném megosztani. Persze megint pornót néztem. Ezúttal azonban egy orosz lány volt a fiatalember partnere, és ez a lány többet is odaadott, mint a testét. Látszott, tényleg szeretne a fiú kedvében járni, elnyerni a tetszését, úgy vélem, a szívéből, az érzéseiből is odaadott egy részt. Ekkor úgy éreztem, belép a helyzetbe a Szűzanya, nagyon intimen megérint, és hazahív. „Zoli, én megértelek téged, és elfogadlak így. De gyere haza, nincs szükséged erre a mocsokra. Mennyei apád is hazavár.” A mai napig megindít ez a mély megértés és együttérzés és elfogadás. De a bűnre sose, de sose hallottam belül, hogy az helyes. Mindig azt hallottam, az lelkem pillanatnyi állapota miatt átmenetileg megtűrt – feltéve, hogy megteszem ellene, amit tudok. Görcsölés nélkül, mert nem az a legfontosabb, hogy ne kövessünk el bűnt, hanem hogy fussunk utána rögtön Istenhez, és hát persze semmiképpen se keressük azt. Sőt kerüljük, ha ez csak egy módon is lehetséges. De ha megtörténik – akkor megtörténik. Van hol megmosakodni utána, és van, aki talpra segítsen minket. Tízezredszer is – és ez megint személyes tapasztalat.

2014 karácsonya volt egy másik nagyon meghatározó élmény a belső megtisztulás útján. Egy pornót néztem éppen, – persze, mi mást, már megint? – amikor kivételesen az a késztetésem támadt, hogy nézzem meg másodszor is, érdemes.

ez durvaEmlékszem a lányt, akire a figyelmem fókuszált Chestity Linn- nek hívták. Egy nagyon szép, érettebb korú olasz nő, ez a lány és egy srác szerepelt a filmben. Linn alárendelt szerepben volt, főleg a vége felé, azt tette, amit mondtak neki. A végén a srác az olasz nő javaslatára análisan közösült vele, a lány pedig, gondolom, mivel már nagyon fájt neki (méretes szerszáma volt a srácnak, igaz, pornóban mikor nem az?) egy idő után totálisan széttárta magát, és minden porcikájával, a szájával és az arca kifejezésével is szinte szívta a fiú magját, az élvezetét, hogy élvezzen végre el. Ő pedig legyen szabad, érjen véget a forgatás.

Na erre a jelenetre hívta fel Isten a figyelmemet. „Milyen ez a lány?” – kérdezte, „Készséges. Alárendelődő, teljesen megadja magát a fiúnak, és elképesztően befogadóvá válik a számára.”, „Ha szellemileg értem, Zoli, és te vagy a lány kettőnk közül, én, a te Istened, pedig a fiú, (a Biblia gyakran jeleníti meg az Egyházat Krisztus jegyeseként) akkor szerinted mit várok tőled?” „Hogy teljesen rendelődjek alá a te akaratodnak, ami számomra a tisztaság.” válaszoltam. „Akkor tégy így!”, volt a búcsúmondat.

Valamit még el kell mondanom – elvált vagyok, érvényteleníthetetlen egyházi házassággal. Krisztus szavai szerint az Egyház az ágytól, asztaltól elváltak tiszta életét várja tőlem. Nincs szex, nincs szerelem. Természetesen pornó sincs, van még mit gyakorolni itt. Van ima (bensőséges együttlét Istennel) és szolgálat (szeretetteljes interakciók másokkal). Én azonban az exemtől való különélésünk kezdete óta kerestem magam mellé valakit. Elfogadtam az Egyház igazát, csak képtelennek tartottam magam a megtartására. Így nem kaphattam feloldozást gyónáskor, és nem áldozhattam. Aki törekszik Istenhez, és katolikus módon, az tudja, mit jelent ez. A feloldozás szabadsága, Urunk Szent Testének magunkhoz vétele – nagyon tud hiányozni. Viszont mikor nem mentem ki áldozni a templomban senki nem nézett ki, nem súgtak össze a hátam mögött (hallótávolságon belül biztos nem), és járhattam a lelki vezetőmhöz, és Szentmisére. Kőszeg kisváros, sokszor elég mélyen belelátunk egymás életébe. Az Egyház, konkrétan a Kőszegi Egyházközség elfogadott bűnösként is, nem vonták meg a bizalmukat tőlem. Ez nagyon sokat jelent, ha valaki belül vergődik. Hozzáteszem, én sem vontam magam köré falakat, én sem tartottam magam vissza az Egyházközségtől.

Mi történt 2014 karácsonya után? Elfogadtam a jövőm, de tövisszúráshoz hasonló fájdalommal. Aztán megismertem a sokadik kudarccal végződő próbálkozás, és a Karácsonykor Istennek tett ígéret után Andit, aki belém szeretett. Nem voltam szerelmes, de szerettem őt, és végre tartoztam valakihez! Együtt járásunk egy fél évig tartott, 2015 Húsvéttól, az őszig. Egyszerűen túl messze laktunk egymástól, túl kiszámíthatatlan volt, mikor tudunk élőben találkozni, és túl sokszor csak a Skype képernyőről láthattuk egymást. De azóta hogy vele jártam, már nem fáj az egyedüllét gondolata. Talán ő mutatta meg, hogy mennyire szerethető vagyok, és értékes lehetek egy nő számára. Korábbi házasságomból ez nem igazán derült ki a számomra. Szerethető voltam, ha nyújtottam valamit. Önmagamért nem igazán.

És most jöjjön a történet végén a pont. Gabi. Vele nemrégen találkoztam, és ott érintett meg, ahol a legsebezhetőbb voltam: mi tegyek akkor, ha egy nő vággyal közelít felém? Meggyőződésem volt, hogy ez valami fergeteges és lehengerlő valami, egyszerűen lehetetlen kihagyni. Nem tudtam hitben ellenállni.

Már amikor először találkoztunk, tudtam, hogy ez egy kerülőút a számomra, egy újabb a régiek mellé, amiből végül Isten kihoz. A szállodai szobában, ahol találkoztunk, aztán véget is ért a kitérő. Sokkal hamarabb, mint vártam – és őszintén szólva nem bánom. Gabi nagyon szívélyes volt, őszinte és odaadó. De kiderült, hogy ahol valami lehengerlő kalandot vártam, aminek be kell teljesednie, ott ugyanaz van, mint amit már ezerszer átéltem. Lényegében pont, mint a moldáv lánynál.

Talán megoldás lenne egy valódi, kölcsönös vonzalmon alapuló és tartalmas kapcsolat a megfelelő nővel? Biztosan, bizonyos szempontból. Vannak ilyen nők, és gondolom, én is tudnék lenni a megfelelő férfi. De nem arra visz az utam. Az én elhivatásom a gyakorlati cölibátus. Erre van személyes elhívásom, éveken át készített fel rá az Úr, és így összhangban tudok élni a lelkiismeretemmel és az Egyházzal, amely sosem vetett el. Úgy érzem, magas hegyre visz ez az út, és én oda fel akarok jutni.

Dolgoztam és dolgozom azon, hogy természetes, orvosi módszerekkel és józan tanácsokat követve éljek tiszta, tisztuló életet. Egészséges táplálkozás, kellő pihenés, elég testmozgás. És erre épül rá az ima és a szentségi élet. Az az igazság, hogy messze még az a hegycsúcs, de ha halálom napján csak úton is leszek felé: már megérte.

Még ha néha ki is kell engedjem kicsit a gőzt. Visszatérve a helyes útra, tudom: Istennél BELEFÉR.

,-)

Zoli

 

Több is belefér 1.

Minden vélemény számít!

tfNem véletlenül 18+ – os cikk ez. Remélem, ha még nem vagy annyi, jól meggondoltad, elolvasod – e? Másokkal, lehetőleg felnőttekkel átbeszélgetni a témáját, segíthet feldolgozni, megérteni.

TÖBB IS BELEFÉR. Így tudnám összefoglalni életem úgy két és féléves periódusát, amikor önmagamban barangolva Isten feltárta azt, milyen is vagyok, milyenek az én férfiösztöneim, és felkészített életem egyik legszebb, legfontosabb és emberileg számomra teljesen lehetetlen feladatára.

2012 karácsonyán egy kis, osztrák faluban helyettesítettem, amikor mindaz, amit a modern pszichiátria pszichózisnak nevez, eluralkodott rajtam. Ennek az állapotnak sokféle fajtája van, nálam azzal jelentkezett, hogy nagyon közel éreztem magamhoz Isten jelenlétét, többször felfedeztem, hogy szinte átragyog rajtam, mint egy fénysugárba állított gyémánton a fény, és elkezd felkészíteni a rám váró jövőre. Intenzív belső képeket kaptam pl. erdei sétáim során, melyek mély nyomot hagytak bennem. Ezek közül később több teljesen hamisnak bizonyult, így le kellett vonnom a következtetést, amit a Szentlélek vezetése (írta Eberhard Mühlan, Marana Tha adta ki) c. könyvből igazából már tudtam: 1. semmilyen intenzív belső élmény, sugallat, látomás nem ok arra, hogy azonnal cselekedni kezdjek. 2. Az idő sok esetben eldönti, amit az ember a pszichéjén belül tapasztal, igaz, megbízható – e, esetleg képzelgés, fantázia, vagy elsuttogott hazugság. 3. Válogassam meg, amíg nem vagyok biztos magamban, hogy kinek és miért mesélem el. 4. Végül: józanság, megítélés – és bátorság. Mert néha minden óvatosság mellett sincs más út az igazság megismerésére, mint követni az impulzív belső késztetést. S ha csalódik az ember, padlót fog, és kiderül: tényleg pszichotikus volt, és nem sugalmazott – nos, attól is bölcsebbé válhat. Van felállás a romok közül. Nem mindig könnyű, elég szégyenteljes is lehet, de az Élet egyetlen bukásnál sem áll meg. Végül is sikerre vagyunk hivatva.

Ezekkel az erős belső élményekkel együtt tört elő ösztöneim mélyéről a kéjfüggés. Rengeteget maszturbáltam, közben olyan tanyára képzelve magamat, ahol MINDENKI, férfiak és nők, folyamatosan azt csinálják. A favágó tuskón, az udvar közepén, a tanyasi ház minden helyiségében, és egyáltalán valahova mindig be lehet szállni, mert valaki biztos éppen kívánja.

Közben láttam egy karácsonyra készülődő beszélgetést a tévében, ahol egy pap beszélgetett Jézusról egy csinos nővel – nagyon udvarias, számomra erőtlen és unalmas módon. Rettentő hervasztó volt. Valamivel később felmerült bennem, hogy az egyik lehetőség a bennünk és Krisztusban szunnyadó élet szabadon engedésére, ha vállaljuk, hogy szembe nézünk saját árnyékunkkal. Nem egyedül, Istennel, de bátran, elmenni az alagút végéig. Ha nincs is kijárat ebben az alagútban végül, de Istennel mentünk: nos lesz, aki segít minket visszafelé, miközben mi csalódottan, összetörve, de remélhetően bölcsebben és belsőleg szabadabban keressük a hazafelé vezető utat.

farkasDe térjünk vissza a történet fő szálához: hazafelé a vonaton két dolgot vettem észre. Először is, egy különös új lélek, vagy lelkület csatlakozott hozzám, egy érzéki, kéjsóvár és vad lélek, akit elneveztem magamban Farkasnak. Farkasról keveset tudok, biztos, hogy nem volt keresztény, pogány volt és kegyetlen: de tisztelte Jézust. Hallgatott rá, később elmondom, ezt pl. miből vettem észre. A másik az, hogy végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Egyrészt saját testi természetemnek, mert pl. még a hazaúton sem tudtam megállni, hogy ne menjek be a piszkos, hideg és szürke wc- be, és ne elégítsem ki magam, másrészt: Istennek. Persze az idetartozik, hogy minden önkielégítés után, az első, akit megkerestem gondolatban, az Ő volt. Hová is mehettem volna máshová? Ki segíthetett volna rajtam, ki adhatott volna gerincet az ezredik elbukás után is, amikor századjára is annyit ér az én személyes akaratom, a „nem” mint egy kiszáradt tojáshéj, amely bárki lába alatt összeroppan. Isten SOHA nem volt rest AZONNAL segíteni, vigasztalni és erősíteni. Pedig elvben őt bántottam meg a bűneimmel. És mégis. Ettől függetlenül tetteim következményei valamennyire szinte mindig velem maradtak intő, de szelíd jelként: nyomott kedély, vagy fájó szúrás, enyhe görcs, feszültség zsigeri tájon. Gondolom, nyomai annak, mikor valaki nem osztozik a saját szexuális energiáján, hanem maga éli fel azt. Egyszer majdnem fizikailag rosszul lettem: szédültem és támolyogtam, és az előttem lévő fakereszt tartott meg, amit valójában nekem kellett volna vinnem. Egy élő rózsafűzér imádságon történt ez, amikor a Szatmárnémeti férfiközösség tagjai közül valaki minden állomás között a vállára vett egy erre a célra szolgáló keresztet. Amikor rajtam volt a sor, és végre letehettem magam elé, éreztem, hogy meg kell támaszkodnom rajta, vagy elesem. Őszintén szólva, ezek az élmények nem nagyon támogatják az ember önértékelését. Pedig soha nem kerestem a kéjt, akkor engedtem a kísértésnek, amikor már végképp nem bírtam ellenállni. Viszont – függő voltam.

Akkor, 2012 végén, karácsony után, hazafelé a vonaton is úgy éreztem magam, mint aki bokáig egy mocsárban jár, és nincsen kivezető út a számára, a láp lassan lehúzza. Két kar tartott akkor lelkileg, de mikor kértem a tulajdonosukat, hogy húzzon ki ebből a bódító illatú mocsárból, a válasz az volt: „Nem. Még nem.” Lelkileg ott lógtam a karján, képtelenül az emelkedésre, megmentve a süllyedéstől. Amikor ennek az élménye átjárt, és megértettem, hogy én magamért egyáltalán semmit sem tehetek, most minden Istentől függ – nos, a mocsár képe eltűnt a tudatomból, fellélegezhettem, és egyelőre békében hazautazhattam.

2013 – ban új helyre kerültem dolgozni, és lassan megváltozott a habitusom. Kisugárzásom lett, fellépésem, aminek okának a gyakorolt karatét tudtam be: bátrabb lettem, nem ijedtem meg a kínálkozó konfliktusoktól, illetve csajozó könyvek hatására elkezdtem flörtölni nőkkel. Elszabadult ösztöneim természetesen prédát kívántak, de ezt tényleg nem bírtam volna felvállalni. Mindig a flört szintjén maradtam, mert szexuális kalandokért szíveket törni, vagy kockáztatni, hogy az enyémet törik össze: nem, én nem vagyok ilyen erős. És érzéketlen sem. Tehát maradt a pornó, mint a kaland terepe.

Két személy tűnik így utólag fontosnak az akkori időszakból: Michelle és Traude. Ugyanott dolgoztak, egy kifőzdében, ahová ebédért jártam új munkahelyemről. Michelle egy csinos, tüzes fiatal lány volt (mindig összeégette magát a sütővel, és egy – két ragtapasz állandóan díszitette a kezét), míg Traude egy szőke, nyugodtabb, és érettebb csinos nő. Képzeletben Michelle lett a szeretőm, és Traude a feleségem. Sokszor megfordultam ott, és belül egy történet formálódott hármunkról, ahogyan magamban manőverezek köztük. Az volt a benyomásom, hogy szexualitásom lassú evolúción megy végig, a teljes széteséstől (a paráznák farmja) a poligám és hűtlen férjen át… nos, még nem ismertem a jövőt. 2014 Húsvétja óta nem jártam abban a kifőzdében, addigra a bennem élő (tehát nem az időnként hozzám csapodó) farkas természet kezdett jóllakni, és csendesedni. Én ebben látom a kegyelem munkáját: pusztán flört és képzelet által fokozatosan a helytelen belső késztetések fölé nőni. Ott kell, hogy legyen ebben Isten keze! Másképp hogy működne, és fejtene ki hatást még évekkel később is? Vad szexuális kalandok helyett képzeletjáték. Igaz, közben azért pornóztam én keményen. Annak is lehet ehhez némi köze.

Farkasról csak annyit, hogy egyszer egy szentmisén elnyomta a papból sugárzó szentségi erőt, és ezt ő is észrevette. Az első sorban ültem, és láttam, hogy a figyelmem, és az a jelenlét, amit sugárzok felé, mennyire zavarja. Kicsit ijedten összehúztam magam és belül rászóltam Farkasra, ő is tegyen így. Valójában nem játék, és nem vicces, amit csinál. A mise folytatódott, a zavaró jelenlét megszűnt. Nem tudom, miért csapódott mellém Farkas, alig párszor éreztem a jelenlétét, nem próbált rávenni soha semmi helytelenre, egyszer kezdte zavarni a Szentmisét, egyszer életem első karateversenyén töltött be, egyszer karizmatikus közösségben járt körbe az imádkozó testvérek közt, de ott sem prédára lesett, valójában egy lány hangját erősítette és önbizalmának kisugárzása mögé állt – és kész. Azt az érzést hagyta hátra, hogy vannak a túlvilágon is olyanok, akik félik Istent, de mivel részben pogány indulatoknak adják át magukat, nem élhetnek a közelében. Mindazonáltal Isten használja őket, hiszen valamennyire az övéi, amiért minden bizonnyal megvan a jutalmuk. Az az igazság, hogy iszonyúan pici hozzáférésem van odaátra, és az is a saját érzés, fantázia és gondolati világomon át jön. Nem tudok többet, jobbat adni. Talán sokkal többen Istenéi, mint hisszük. Akárcsak itt a Földön. Rengetegszer tapasztalom, hogy ha korlátozottabb mértékben is, de Isten működik a vallástól (de nem az emberségességtől) nagyon távol álló emberek életében is. Mert sok szempontból teszik az Ő akaratát.

Parker – ősi férfi és ősi női minta modern világunkban

2 hozzászólás
Claire. A nő, aki mindent ad, és mindent remélhet, de mindent el is veszíthet. Nem önmagában, kapcsolatában teljes. Számomra ő a legütősebb figura.

Claire. A nő, aki mindent ad, és mindent remélhet, de mindent el is veszíthet. Nem önmagában, kapcsolatában teljes. Számomra ő a legütősebb figura.

Megint bocsánatot kérek hagyományokhoz ragaszkodó keresztény tesóimtól, ez az újság nem igazán az övék (hacsak nem rettentően türelmesek). A példa megint modern, mai, nyugati. Férfiminta, egy férfiideál, és egy hozzáillő nőideál, amely a Parker című filmben öltött testet. Nézzük!

Akik fontosak nekünk: Parker – Jason Statham; Claire, a barátnő – Emma Booth; Leslie Rodgers, a bajban lévő, magányos nő  – Jennifer Lopez.

Először is szögezzük le: Parker nem átlagos fickó. Nem azért, mert üt, mert vagány. Ezt annyira megszoktuk az akciófilmekben, hogy a hiánya tűnne csak fel. Hanem a fentiek mellett: van szíve, megértő, segítőkész, gyengéd, és van erkölcse. A kockázatos rablás során (tehát bátor is, bár akciófilmben ez is alap a főhőstől, önmagában nem üt nagyot) a pánikrohamot kapó biztonsági őrt megnyugtatja, kedves hangon beszél vele, kifejezi a tiszteletét, gyengesége miatt nem nézi le, és segít neki. Ha a társain múlna: golyót neki, és viszlát! Egy gonddal kevesebb. Parker úgy viselkedik, mint aki tudja, (bár a gondolatai közt tán végig se fut) hogy a férfihez feleség és gyerekek, szülők, rokonok tartoznak. Ezek mindegyike várja haza a férfit, tehát nem puffogtatunk csak úgy, pláne, hogy pénzért, és nem gyilkolni jöttünk. (A lopás is bűn, szóval Parker pont olyan, mint mi <kedvenc szalonképtelen kifejezésemmel élve: szarosseggű, mert a Föld a szarosseggűek (bűnösök) bolygója. Igen, ezt a cikket is egy szarosseggű, bűnös ember írja. Kulturáltabban, másképp: gyarló, tökéletlen, pont, mint mi többiek mind, a dalai lámával és Ferenc pápánkkal együtt. Csak pl. a pápa rendszeresen szembenéz ezzel, és meggyón. De így se különb nálunk, mint ember, csak bölcsebb és hívőbb.> – tehát Parker: tökéletlen. Ismétlem, mint mindenki más ezen a bolygón.)

A történet halad tovább, Parkerrel kitolnak, és cinikus módon elintézik. Csodával határos módon túléli, és bosszút esküszik. Itt megint van min gondolkodnunk. A bosszú természetesen úgy marhaság, ahogy van, de ez film, erre szoktattak minket (akárcsak arra az ökörségre, hogy a gyűlölet és a harag ad igazi erőt az igaz ügyed végig vitelére. Lehet, hogy ad, bár korántsem mindig, de hogy a lelked is szétrágja közben, arra mérget vehetsz) nem várhatjuk el, hogy hirtelen széllel szemben engedjék a sárgát. Mégis, mint szinte minden gonosz dolog mélyén ott az igazság szikrája, és Parker ki is mondja: nem hagyhatja, hogy ilyen méltánytalanul bánjanak vele. Elvész az önbecsülése, és esetleg mások is vérszemet kapnak vele szemben.

Parker. A Férfi, akinek tudnia KELL, mi a jó, és azt választani. Mert "a nagymenő, ha táblát lát, megáll." (Oroszlánkirály)

Parker. A Férfi, akinek tudnia KELL, mi a jó, és azt választani. Mert „A Nagymenő, ha táblát lát, megáll.” (Oroszlánkirály)

Javaslom, álljunk jóindulatúan kicsit innentől a filmhez (bár eddig is ezt tettük, mert Parker rablással indít, mégis pozitív hősnek tekintjük, tehát: fel, józan bölcsesség!) és vegyük annak az eseményeket, aminek lennie kéne: ne hagyjuk szó nélkül a jogtalanságot! Kiállunk a magunk, a családunk, a barátunk, az ismerősünk, végül az egyszerűen ránk szorulók igazáért. (De nem a „bibis lett az ujjam” szintűekért, mint ma néhány feminista teszi. A „Híztál, Gizi” mondatért már pipálja a Családon Belüli Erőszakot. <fejcsóválás Anyám! >) Szóvá tesszük, akkor is, ha az kellemetlen nekünk. Vannak a kellemes érzelmi állapotunknál fontosabb dolgok is az életben. Lehetne ragozni, akár annak a gizda kis nőnek az esetéig, aki kiállt a villamoson (vagy min) a bántalmazott fiú mellett, aztán megtapasztalta milyen a levegőben átszelni pár métert hátrafelé… Nos, én nem mertem volna lépni a helyében. Az a NŐ és EMBER milliószor nagyobb HŐS volt nálam. Igen, felettem állt akkor és ott, és jóval. Őszintén kérem az Istent, legalább egyszer az életben had lehessek csak megközelítőleg ilyen bátor és hősies és SZENT, mint az a nő volt akkor. Köszönöm kis testvérem, hogy köztünk élsz.

Szóval maradjunk annyiban, hogy Parker pusztán önérzetes. Némi jóindulattal.

Leslie, aki nem önmagában bűnös, hanem helyzete, magánya, kiszolgáltatottsága, Női illetve Parker Férfi mivolta teszi a csábítás eszközévé. A fenti kis botlástól eltekintve ő is megvívja harcát, és Emberként lép ki a történetből.

Leslie, aki nem önmagában bűnös, hanem helyzete, magánya, kiszolgáltatottsága, Női illetve Parker Férfi mivolta teszi a csábítás eszközévé. A fenti kis botlástól eltekintve ő is megvívja harcát, és Emberként lép ki a történetből.

Itt indul a kaland másik fele. Mert belép Leslie (Jennifer Lopez) a képbe. És ő nagyon veszélyes. Először is jó. Terheket hordoz (munkahelyi rivalizálás, bunkó férfi beszólásai, kiszolgáltatottság anyunak, és ráadásul az éretlen ex által itt hagyott anyagi terhek.) Ezenkívül szép. Magányos. Őszinte. Ajjaj-jaj-jaj-jaj. És ahogy Claire alárendelődő patriarchális asszony (Parker „munkája” miatt életveszélyt, és halálos félelmet áll ki, <bérgyilkos támad rá>, és cserébe beéri egy őszinte bocsánatkéréssel és őszinte magyarázattal; párja egyetlen szavára kész egzisztenciát váltani, vagyis hallatlan áldozatokat vállal kettejükért – bizony, nem pusztán Parkerért) – úgy Leslie is hajlandó alárendelődni. A vetkőzős jelenet, amikor poloskát keres rajta a férfi; ennek egyedüli értelme, hogy Parker tesztelje: Leslie alárendelődik-e, megalázkodik-e, rábízza-e magát? Nem brutálisan, viszont egyértelműen ez történik. Patriarcha. És Leslie megteszi. Na innentől bivalyerős ellenfele Claire-nek.

Claire sejti mindezt (nem buta) és mit tehet? Szíve minden ragaszkodását odaadja a férfinek. Bízik az emlékek erejében, Parker szívének tisztaságában, józanságában (Isten kegyelmében?) Ez akkor történik, amikor Leslie anyjának otthonában ellátja férje (mert miután, mint tudjuk, a „papír nem számít”, nyugodtan nevezhetem őket férjnek és feleségnek) kézsebét. BÍZIK a férjében. (Nem tuti recept. Bár az lenne.) És Parkernek tényleg van érzéke a SZENT – hez. Valószínű ő az érzelmileg kevésbé elkötelezett, de sejti, ha Claire szeretetét, áldozatait és ragaszkodását semmibe veszi, és enged az ártatlanság és őszinteség köntösében jelentkező BŰN – nek, az annyi, mintha saját szívébe döfne mérgezett tőrt. Ami nem öl azonnal. Viszont garantáltan hatásos.

Parker – Férfi. Úgy DÖNT, kitart. Hiába nincs papír, hiába nincs egyházi áldás, ő házas ember és hűséges marad.

Nem hagyhattam ki. A megalázó mégis reményteli kiszolgáltatottság pillanata. "Úristen, azt tehet velem, amit akar. De csak nem él vele vissza?" Nem, Parker nem olyan.

Nem hagyhattam ki. A megalázó, mégis reményteli kiszolgáltatottság pillanata. „Úristen, azt tehet velem, amit csak akar. De csak nem él vele vissza?” Nem, Parker nem olyan.

A film többi része számunkra mellékes. Győz a jó (atyaisten, ha tényleg ilyen lenne a jó! :-) Oké, oké, ez csak játék. Mi lenne, ha még itt is mindent komolyan kéne venni?) és Leslie is megvigasztalódik megkapott szabadságával. Végülis fiatal, találhat magához illő férfit. De ebben a női rivalizálásban alul kellett maradjon, vagy… vagy az Isten szisszent volna fel fájdalmában a Mennyben. És nála nem az a rossz, hogy haragvó képpel vár minket odaát, és szórja a fenekünkbe az istennyilát, hanem részvétteljes, szomorú arccal, és egyben végtelen eltökélten fogad. „Látod, gyerekem, ide juthattál volna. (Mutat szíve közepébe, ahol elemészt szenvedélyes szerelme.) És helyette most ide mész. (Nem tudom, hova mutat, újabb inkarnáció, tisztítóhely, pokol; de hiszem, hogy bárhova, mi attól nagyon szomorúak leszünk. Rosszabb esetben nagyon rémültek is. Ebbe inkább bele se gondolok.)

Légy önálló, tudd, mit akarsz, becsüld meg a téged szeretőket, és legyenek elveid, melyekhez ragaszkodsz, akkor is, ha szívni kell miattuk! EZ nekem a Parker című film. Egy igazi, modern, mai tanmese. Amely mégis ősi igazságokat hirdet.

;-)

Zoli