Címke: valóság

Férfiak, akik megélik harcos énjüket

kumiteÉszrevettem, hogy a küzdősportot űző férfiak másképpen viszonyulnak magukhoz, a testükhöz és egymáshoz, mint átlag férfitársaik. A küzdelem segít megtapasztalni saját erejüket – amit különösen kezdetben hajlamosak fölé- vagy éppen alábecsülni – és sebezhetőségüket. Átélik a győzelmet és a vereséget, és emberi korlátaikat. Bátrabban bevallják hibáikat, (a valósággal pláne segítő közegben nehéz vitázni)  és sokszor jobban tisztelik egymás erényeit. A shiai-n, a küzdőtéren nincs más, csak ők és a nyers valóság, no meg a bírók, akik felügyelik a fair play-t. Megértésüket, egymás iránti gyengédebb érzéseiket is bátrabban felvállalják, hiszen tudják saját példából, egy megsérült, vagy vesztes férfi mit él át.
Mélyebben EMBEREK az élet bizonyos szegmensében. Tudják, hogy erő és sebezhetőség kéz a kézben járnak. És a bizalom, ami a bátorság alapja. Bizalom a megszerzett képességeikben, az edzőikben, a lehetőségeikben, Istenben és a csapatban, amely tapintatosan félrenézni, és vállt veregetve biztatni éppúgy tud. Vagy őszintén fejet hajtani a siker előtt, hiszen a győztes mindig a csapat hírnevét is fényesíti.

;-)

Zoli

Férfiak, itt és most. Köztünk.

fűrészesKedvenc feministáim jókedvvel, szorgalommal és hatalmas munkakedvvel démonizálnak minket, férfiakat, állítva, hogy bűnöző hajlamúak vagyunk, szívesen játszunk szexuális játékokat saját lányainkkal, kedvenc szórakozásunk megerőszakolgatni és bucira verni azokat a nőket, akiket egyébként szerelemből vettünk feleségül. Még Müller Péter, egy rendkívül intelligens és mély érzésű férfi is simán felül az ilyen mantráknak. (Lásd cikkeit, és minket érintő témájú könyveit.) Így utánagondoltam, milyen férfiakkal is találkoztam felnőtt életem során. Kiragadva a sok név közül, írok néhányukról.

Sanyi. Egyszerű mezőgazdasági ember volt, míg dolgozhatott benne. A rendszerváltás után a téesznek kampec, így szociális otthonba ment dolgozni. Gondoskodott a lakókról, megszerelt az osztályon szinte mindent, otthonról hozott biciklikereket, amikor az osztály ételhordó kocsija tönkrement. Egyszer volt komoly gondja az ivással, és ő azok közé a rettentően ritka emberek közé tartozik, akik önként, maguktól, terápiás segítség nélkül tették le a poharat. Minden tizedik ember képes erre. Ő megtette. Hobbijában az erdőn dolgozik, fát fűrészel ki, darabolja, gallyazza, aztán gyűjti télire. Az udvarán tíz évre elég tüzelő van. De azért ő csak gyűjti. Nem tudna meglenni a kemény fizikai munka nélkül.

Feri bácsi. Ő belerokkant az alkoholba. A felesége rendszeresen gyötörte féltékenységével, hírbe hozta az összes elképzelhető kolléganőjével. Végül szegényhez már alig mertek szólni. Az unokahúgával közösen, a felesége rendszeresen bántalmazta érzelmileg az otthonában, s mikor egyszer keményen reagált (amennyire tudom, testi erőszakkal fenyegetőzött) gondolkodás nélkül kihívták rá a rendőrséget. A falu szeme láttára vitték el, és azt az éjszakát fogdában töltötte.

Gábor. Sebészorvos. Harmadik gyermekük mostanában érkezett meg. Emberséges, józan, szerény ember. Szenvedélyes. Emlékszem, mikor mesélte, a műtőben egyszer milyen keményen ki kellett állnia egy beteg érdekeiért, mert kollégái hanyagok voltak. A beteg már altatásban volt. Az életét mentette meg. Ha jól sejtem, az illető a mai napig nem tudja, hogy egyáltalán életveszélyben volt. Már csak a kórház jó híre miatt sem.

A kép csak illusztráció

Attila. Intelligens, mély érzésű ember. Karatéka és tanárember. Látom, hogyan bánik a gyermekeivel. Rajong értük, és a kislánya valahogy mindig vezetőként viselkedik kortársai közt. Látszik, az apja törődik vele. Attila olyan környéken nőtt fel, ahol fiatalabb korában maffiózókkal üzletelt. Korrektek voltak vele, megkérdezték: akar – e tízszer annyit keresni? De akkor nincs kiszállás. Nem akart. A gerincet választotta a pénz helyett. Csodálatos, intelligens és vonzó felesége van. Nem csodálom, hogy ilyen asszonyt vonzott be magához. Józan altruista. Segít, ahol csak tud, de pontosan felméri, mikor van, hogy már nem tud. Vállalkozást vezet, és túlélte anyagilag, lelkileg, hogy egyik évben 10x jövedelme volt, a másikban pedig x.

Péter. Vállalkozó, bár főállásban alkalmazott. Reggeltől estig hajt, hogy minden meglegyen otthon. Kényelemben élnek. Sosem volt zseni az iskolában, talán száz könyvet olvasott életében, és ebben a tankönyvei is benne vannak. Tisztes életszínvonalat tart, gyönyörű és kényelmes otthona van, szerető és hű, talpresett felesége, két csodaszép gyereke. Az ügyfelei szeretik és ragaszkodnak hozzá, a telefonja állandóan csörög (már sok is neki), mert tisztes árat szab, őszinte és udvarias, és megbízható munkát végez.

Ervin. Első felesége egy másik férfiért otthagyta, pedig már közös gyerekük is volt. Ervin megrázta magát, és folytatta az életét. Külföldön dolgozik, kedves, jószívű asszonyt talált magának, már két gyermekük van. Dolgozik értük, lelkiismeretes, egyenes, gondos és szorgalmas. Otthon is, a rokonság tudná megmondani, mennyire. Állítólag jó kolléga.

Inkább segítségre (és persze felelősségre vonásra) szorulnak, mint keresztes hadjáratra ellenük. Ez a kényelmes, mélységet mellőző, álmegoldás. Persze az áldozatokat védeni kell (ene), és sokszor nekünk, szomszédoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, rokonoknak. Mérges és szomorú vagyok, hogy ezt nem tesszük. Milyen társadalom a miénk? Hm?

Végül Gyula. Hát ő gáz. Egyedül él, mert a felesége elhagyta, Gyula valahogy magába akarta olvasztani, kontrollálni minden lélegzetét, minden kapcsolatát. Belső poklától szenvedve néha ivott is, és akkor volt, hogy a földre került feleségét még tovább rúgta. Az asszony próbált neki segíteni, de aztán a szóbeli és időnkénti fizikai bántalmazást végül nem bírta – kilépett a kapcsolatból. Gyula a mai napig zaklatja. Lelkileg felzabálná a hozzá kapcsolódó nőket, nem fokozatosan egybeépülne velük, ahogy kell, hanem felülről kontrollt tartani rajtuk. Még a lélegzetük is kell neki. Nem akar szolgálni; a saját igényei vakítják el, és csak azokon keresztül látja a világot és a partnereit. De nem ez a legnagyobb baj. Hanem, hogy vak minderre. Nem látja be, hogy gondolkodását és ebből fakadó magatartását kellene átrendezni, mert boldogtalanságának kulcsa önmagában van.  Éppen ezért megoldani is ő tudja, (vagyis VOLNA megoldás!) főleg, ha nem pillanatnyi fájdalomcsillapításra, és jóllakásra gondolna, hanem igényeinek alapvető megoldására. És sajnos nem törődik vele, hogy mások mekkora árat fizetnek az ő pillanatnyi kielégüléséért, és ebből fakadó nyugalmáért.  De még Gyula is ember. A magatartása, az nem emberi. De ő ember, és mindig is az marad.

Mert szeretni – okosan, óvatosan és ugyanakkor bátran, akár határokat is szabva – kell. Vagy nem leszünk emberek (Isten képmásai) többé.

;-)

Zoli