Nagyszerű előadást hallhattam. Az előadó a madarak v alakban haladását hozta példának. Az elől haladó, mintegy töri az utat, mutatva. A többiek a felhajtó erő miatt helyezkednek v alakba. Cserélik időnként a legelöl haladót. Ma reggel is figyeltem az égen, ahogy szállnak. Lenyűgöző. Elgondolkodtat. Minden féle vonatkozásban, emberi kapcsolatainkra, családban, munkában figyelhetjük a kapcsolatunkat. Ilyenképpen, ki hol halad? Mennyire mutat követendő utat? Mennyire fárad? Láthattam a nagyszüleimet, szüleimet, utódaimat, a családomba kerülőket, valamint, akikkel együtt dolgoztam korábban és mostanában. Írtam már a bourn outról is korábban. Amikor valaki nem testileg fárad el. Lám a madarak, a természet képileg mit mutat! Legyünk annyira bölcsek és figyeljünk kellő alázattal. A szerepek cserélődnek, váltakoznak. Az alázat azt is jelenti, hogy elfogadjuk a nagy egész részeként önmagunkat. Készek vagyunk segíteni elődeinknek, és az utánunk haladóknak, korosodóknak, fáradóknak. Sorra kerülhetünk, sőt erőre is kaphatunk. Előfordul, hogy lemondunk önmagunkról, aztán egyszer csak erőt kapunk valahonnan. :) Kata

A csokrokban nyíló kék és fehér ibolyák, a rózsabarackfa mámorító virágillata fogad. Igaz már csak néhány ágán van virágja, de az illata bárcsak valamelyik parfőmös üvegből kapható volna. Szedem fel a lemetszett venyigéket, mert pár nap alatt a fű benövi. Ébred minden. Ha önmagam figyelem, én is. Nem érdekel, ha bárki bennem bűntudatot próbál kelteni. Hiszen van rá szemem, hogy a világot ilyen szemmel képes vagyok nézni. Tapasztalom, hogy nem mindenki. Elmennek a csodák mellett. Hajszolva valami lelketlent. Fogom a barackfa törzsét. Dolgom lesz vele. Emlékszem micsoda finomakat adott nekem. Nem felejtem el. Pár lépéssel odébb a fiatalt, már magam ültettem. Próbálkozik a virágaival. Nézegetem, milyen lesz. Ad e majd annyi jót? Lesz egyáltalán gyümölcse? Bízom benne. Meghatódom. Lám mennyi üzenet! A természetből. Örülök, hogy bírom értelmezni, megérteni. Fogadni. Tudomásul venni. lassan nyerem vissza a tél után az erőmet, formánat. Nem eröltetem hogy gyorsabban túljussak a tavaszi munkákkal. Már belefogtam és apránként halad. Vállon veregethetem magam. A hidegen is túljutottam. Tény, hogy régebben gyorsabban haladtam. Ám most más szemmel is látom, mi hogyan fejlődik, halad. :) Kata

Fáj amikor mellőlünk kivonódnak némelyek. Alig bírom feldolgozni. Marasztalnám többüket. Számomra az élők elkerülésének feldolgozása most nehezebb. Sajnos azt megtanultam, hogy aki végleg elment, azt elgyászolni hogyan kell. Ám aki tovább létezik távol, azt csak úgy tudom feldolgozni, hogy mennie kellett, mert helyet kell adnia másnak az életemben. Akitől szintén tanulnom kell. Nemcsak párkapcsolat, hanem kollega elmenetele is ilyen. Nyugdíjba megy, kilép, pedig mennyi mindent lehetett tanulni tőle. Változás következik. A feldolgozása mozdít erőket. Alkalmazkodást igényel. Ergó a csüggedtség helyett a frissítésre kell fókuszálni ilyen esetben. Adhat erőt, lendületet. Hiszen hányan bourn out problémával kűzdünk. Amikor a lélek fárad el. Csak vonszolja magát. Segít annak sorra vétele, milyen dolgaink, erősségeink vannak. Írjuk le! :) Kati

Az életünkbe okkal kerül be valaki-olvasom. Tovább gondolom. Okkal annyii az időtartam is ameddig marad. Amíg tanít valamire. Míg hat ránk. Hiszen így vagy úgy mindenki hat ránk. Még ha próbálnánk is kivonódni a hatása alól. Sőt talán minél jobban erre törekszünk, annál inkább érezhető a befolyása. Mindezek tudatában a kapcsolatainkat szemlélhetjük. Még a minket irritáló egyének sem véletlenül kerülnek a képbe. Ugyan mi dolgunk van például az irigyeinkkel?. Például, ha azt érzem, szinte vonzom őket. Akkor mi a helyzet? Figyelem önmagam és nem mondanám, hogy irigykedem. Sem a gazdagabbakra, sem a fiatalabbakra. Nem szeretném, hogy másnak ne legyen csak nekem. Azt igen, hogy legyen neki és nekem is lehessen. Szeretném, hogy nekem is könnyebben mehessen. A fiatalabbaknak épp elég teendője van. A gazdagabbak pedig szintén nem visznek egy fillért sem odaátra. A bölcsebbeket talán valóban irigylem. Ha higgadtak. Igen tőlük nagyon szeretnék tanulni, hogyan csinálják. Jó pap pedig holtig tanul. Vagyis fejlődni való célt mindig tűzhetünk ki önmagunknak. Ilyen követni valókat szeretnék magam köré vonzani, ha lehet. Nem pedig lehúzókat. Támadókat. Lehet, hogy az önvédelemmel is dolgom, megerősítendőm van. Az asszertivitással. :) Kata

Volt nekik is olyan amin erőt próbáló volt túljutniuk. Erőik határán tudták csak megoldani. Például, ha gyötrelmes kapcsolatuk volt, mit tettek? Most tavaszodik. Nézem a kék ibolyákat a fűben. A nagyapám igen erős ember volt, különös tehetséggel. Olvastam anyám emlékkönyvébe a Kék ibolya dalszövegét írta. „Kék ibolya búra hajtja a fejét, mert az égből nem öntözik a tövét. Szállj le harmat a kék ibolya száraz tövére. Most találtam egy igaz szeretőre. Kék szivárvány koszorúzza az eget, az én rózsám elválással fenyeget….” Nem jártak az emberek pszichológushoz. Dalszövegekben fogalmazták meg az érzéseiket. Mennyire meg tud érinteni, amikor valakit szeretnénk magunk mellett, de hiába. Máshonnan is idézhetek.:” Ha elhagyott, hagyjon is, elvagyok én magam is…, Máshol így éneklik: ” Megélek én magam is…”Hogyan is élték túl? ” Ha elhagyott egy hétre, én elhagyom örökre….” Biztosan őket is vígasztalták a szüleik, nagyszüleik. ” A szerelem szerelem, átkozott gyötrelem”… dalszövegben. sokunk fájdalma fogalmazódik meg. Pedig mennyire tud motiválni, erőt adni, erővel feltölteni, lendületet adni, kedélyt adni, amikor jó kapcsolatunk van. Nézzünk szét! Ki az aki nem irigyel, nem örül a gyengülésünknek, aki akar segíteni? Tényleg tud hatékony, jó tanácsot adni. :) Kati

Már több pszichológia konferencián is azt hallottam, hogy még az 50 felettiek hangulata csak-csak megvan, de a tőlük fiatalabbak gyakran és erősen letargikusak. Hát akkor mivel ilyen téren sajnos sok tapasztalásom van, úgy gondolom van a tarsolyomban pár példa a nyomott hangulatból való kilábalásra. Amikor nem ment az alvás éjszaka azon töprengtem, hogy hányszor írják a neten: „Milyen tanácsot adnál a több évvel ezelőtti önmagadnak?” Erre én azt szoktam magamnak írni:” Ne parázzál annyit!” És tényleg. Ha a mostani fejemmel visszagondolok, mennyire pánikoltam attól, hogy a hozzám közel állók eltűnnek, most azt látom, valahogy túléltem. Kellett segítség is. De kirángattam magam a gödrökből. Elgondolkodva, sőt túllépve, ha most nincs erőm, arra gondolok, mit mondana a tőlem jóval idősebb énem, mit tanácsolna? „Állj fel! Mosd meg a hajad! Vegyél fel valami csinosat és menj! Örülj, hogy bírsz még valami, bármit csinálni! Van aki örülne, ha még képes lenne, de valamiért neki nem megy. Ne csak mindig azokhoz viszonyítsuk önmagunkat, akik tőlünk szuperebbek, hanem azokhoz is, akik még ott sincsenek, ahol mi. Illetve a korábbi önmagunkhoz, amikor még ezt vagy azt nem értük el. Most meg evidens. Ahogy hazánk egyik nagyja szokta volt mondani: „Ne csak hajszoljuk mindig a megoldást, néha élvezzük a problémát magát, hiszen mind csak egy kihívás.” :) Kati

Álljon itt az utókornak emlékül az írásom, annak emlékére, aki egyszer piros kalapban ment a gyerekéért az iskolába. Noha korábban ettől szolidabb külsővel közlekedett. A hölgy fia, a mamáját meg sem ismerte. Láthattam a képét is, amin fiatalon kicsit kihívóbb dekoltázzsal volt. Majd a házasságban igen szolíd körülmények között élt , kikapcsolódások nélkül. A nőiesség, az amit én éreztem nála kihunyni. A fia által ismerhettem meg az életét valamellyest. Küldött is nekem finom pogácsákat, piskótákat. Apró betűkkel ráírta :”Katinak”. Emlékbe elraktam a papirokat. Majd, amikor a súlyos betegsége elvitte, apa és fia magára maradt. Eltünt a nő. Úgy érzem nem véletlen. A virágot locsolni kell. A nőiesség teret is igényel. Valamint olyan érdeklődőt aki által nő lehet. Élményeket. Ragyoghasson! Mosolyogni legyen kedve! Szépülhessen! Szépítkezni legyen kedve! Tetszeleghessen! Most csak néhány dolgot említettem. Látunk néniket színben összehangolt öltözetben, pici rúzzsal a szájukon. Igenis nem mindegy. A nő, míg csak létezik nöies lehessen! :) Kati

Igyekeztem munkából hazafele. Töprengtem rajta mások hogyan ünnepelnek. Amint elindultam tapasztaltam végre világosban mehetek haza. Ezidáig a téliesebb borusabb időben és a munkában tovább ottmaradás miatt besötétedett, mikor haza indulhattam. Nagyon jó volt belegondolni, hogy sikerült túlélni a telet. A hideget. A fázást. Ismét magam mögött tudni egy számomra igen nagy nehézséget. Lám egy Valentin napi ajándék: Világosba térhetek haza. A tél távolodik. Magam mögött hagyhattam. Ezt is megélhettem. Nézhetném pesszimistán, borulátón, hogy egy évvel korosodtam. De a jót is láthatom benne, hogy ezt is túléltem. Olvastam valakinél: „Olyan, aki folyton panaszkodik, borulátó és akadékoskodik, ne engem keressen! Nem én vagyok az embere. Bizonyára nem tolerálja az ilyesmit ez az illető. Vagy csak nagyon nehezen. Igaza van a tömör megállapításának. Ki is akarna olyat a közelében, aki folyton panaszkodik. Mindig, mindenben csak a rosszat látja. Azt veszi csak észre. Akadékoskodik, kritizál folyton kekeckedik. Lehúz. Az ilyen bizony teher. Tehát kesereghetnék azon is, hogy Valentinkor egyedül ünnepeltem és örülhetek a világosságnak is ami munkám végeztével hazakisért végre. Kell e nagyobb ajándék, mint megvilágított úton térni hazafele:) Kati

Az én drága rokonom,-aki korábban volt az írószövetség elnöke is- kérdeztem írjak -e, mert elbizonytalanodom gyakran. Azt felelte: ” Amíg mondandód van, mindenképpen. Amikor pedig, hazánk nagyjának, Bagdy Emőkének, elmeséltem, hogy az összes korábbi naplóm elégettem, mert tapasztaltam, hogy olvasgatják, szomorú volt. Helyettem is. Sajnálta. Emlékszem a hordóban égett a sok írás. Megijedtem, mert a házam ereszéig ért a lángja. Később már inkább vízcsap alatt áztattam el a lapokat és a foszlányokat leengedtem a csatornába. Víz vitte le. Lemosta. Vízjegyűként kicsit talán közelebb is állt hozzám ez a megoldás. Sokan semmisítik meg az írásaikat, naplóikat hasonlóképpen. Azért, hogy illetéktelenek ne olvassák. Sőt tovább menve a víz folyatja le a szóró temetések hamvait is. A csatornákban folyik le a folyókba, tengerekbe. Visszatérve a naplóírás gondolatához, mégis nagyon jó módszer a feszültségek könnyítésére. Még akkor is, ha a leírtakat valamikor megsemmisítjük. Önmagunkkal összegezhetjük a történteket. Mi magunk vagyunk önmagunk legjobb ismerői. Jeleznek az érzéseink. Testünk. Ha kiadjuk, papírra vetjük, ami történt, ami bánt, utána igenis könnyebb valamivel. :) Kati

Mindkét kezem foglalt és haladok a csarnok bejárata felé. Készülök lelkileg rá, hogy arcon csap a felfüggesztett műanyag csík, amit ajtó helyett raktak oda, szélfogónak. Ám meglepetés ér. Egy fiatalember a műanyagokat félre húzza félreáll és beenged. Segítőm akadt!!! Egy igazi úriember. Egy lovag. Sőt fiatal! Lám vannak akiknek még van szívük! Annyira elszoktam attól, hogy bárki is segítene rajtam, hogy nagyon meglepődöm, ha mégis ilyen élmény ér. Attól pedig kiváltképp, ha fiatal teszi. Természetesen nem azért, mert bármit is akarnék egy huszonévestől. Csak a fiatalabbak méginkább elsősorban önmagukra fókuszálnak. A „mert én megérdemlem” reklámokon nőttek fel. Azon szocializálódtak. A korosabb generáció jobban megtapasztalta, hogy:” nem, nem érdemelsz meg csak úgy semmit. Alaposan meg kell dolgoznod érte és még akkor sem biztos, hogy te kapod meg. hanem jön pár ügyeskedő ravaszdi akik félrelöknek és megoldják „ügyesbe”. Tudom elég keserűen hangzik, de tapasztalat. Tehát pozitívabbra fordítva, egy szál rózsának tekintem az élményt, amit kaptam. Az élménytől, úgymond lehidaltam. Közeleg a nőnap, ez az én rózsám, amit egy egyszerű napon kaptam. ( amúgy sem igen remélek máshonnan). :) Kata