Március utolsó napján a Valódi Egyenlőséget csoport tagjai a férfi érdekképviselet fontosságának jelzése miatt álltak ki a Deák Ferenc térre molinóval, kérdőívvel, és a férfiélet problémás területeivel foglalkozó kiadvánnyal. Tanulságos volt.

„Egy férfi nem kellene, hogy maga oldja meg a problémáit?”, kérdezte egy nappal korábban a szabó, aki a rendezvényre készülő molinón dolgozott. Majd folytatva a molinó összevarrását, engem ugratva hozzátette: „Akkor én most a puhapöcsű férfiaknak dolgozom?” Nem tartottam kiselőadást neki, nevettem a csipkelődő viccén.  Elgondolkodtam, vajon mindent meg lehet oldani egyedül? Az élet nem éppen azt bizonyítja, hogy közösségben hatékonyabb az ember? Férfiak nem jelezhetik, hogy bizonyos problémáik megoldását, vagy segítséget a megoldáshoz a társadalom más szegmenseitől remélik? Pedig annyi férfiprobléma van, ami megoldásra vár… A bíróságok igazságtalan gyermekelhelyezési gyakorlatától kezdve, a férfigyűlöletet ontó szélsőséges feministákon át, a korai iskolaelhagyó fiúk hátrányaiig.

A molinóra 5 kép került fel, melyek egyaránt a nők és a férfiak kölcsönös szeretetét, tiszteletét és együttműködését szimbolizálják, illetve szerepel rajta a csoportunk neve (Valódi egyenlőséget), ami egyben a mondanivalónk is volt. Kiállni a férfiakért, de nem valamiféle előjogokért, hanem a férfiak egyenlőségéért. Ami a nők egyenlősége is. Vagyis valódi egyenlőség. A nők és a férfiak egyenlősége nem ellentétben áll egymással, hanem kiegészítik egymást. A nők egyenlősége a férfiaknak is jó, a férfiak egyenlősége a nőknek is jó.

Nem sokkal 9 óra előtt felállítottuk a molinót a metróhoz vezető lejáró előtt, így az emberek, akik a metróból feljöttek szembetalálhatták magukat vele. A molinó elé egy lepedőt terítettünk és azon helyzetük el kiadványainkat. Az egyik városnéző buszozást népszerűsítő férfi, akinek már novemberben sem tetszett, hogy kiállunk, mert ez „buziság”, most is egyből beszólt, ahogy kikerült a molinó… Igaz, utána békén hagyott, végezve dolgát: invitálta az arra járó turistákat. Férfiként, szintén az önállóság elkötelezett híveként.

Kling Ferenc ismét egy remek villámkérdőívet állított össze, mely segítségével arról kérdeztük az embereket, hogy szerintük egyenjogúak-e a nők és a férfiak Magyarországon, hogy ők személyesen szenvedtek–e el hátrányt a nemük miatt, illetve hogy min változtatnának a két nem viszonyában és általában az életben, ha tehetnék.

Sokan válaszolták, hogy nincs egyenlőség Magyarországon, a leggyakrabban a nők alacsonyabb kereste került elő, ezt a válaszadók többsége megemlítette. Más konkrétum nem volt, ami akárcsak ehhez közelítően nagy arányban előkerült volna. Sokan a nők társadalmi megbecsültségének hiányát említették. Ami tisztán látszott: az emberek többsége nem polarizált narratívában gondolkodik erről, hanem az egyenlőség kapcsán a női emancipációra, érdekvédelemre asszociál. Persze, azért volt kivétel is, egy férfi például arra panaszkodott, hogy manapság az egyenjogúság egyre inkább a nők többletjogairól szól.

Jópáran hoztak példákat a saját életükből is. Közülük a legtöbben arról számoltak be, hogy a munkahelyen szenvedtek el hátrányt a nemük miatt. Például egy nő azért lett kirúgva, mert nem viszonozta főnöke vonzalmát, illetve egy férfi rendszeresen ki lett mozdítva a kötelező feladatköréből árut pakolni nem titkoltan azért, mert férfi, miközben nőket soha nem hívtak el női mivoltukból fakadóan külön extra feladatokat is elvégezni.

Azért sokan elégedettek voltak férfiként, illetve nőként való létezésükkel, és nem akartak változtatni különösebben semmin a két nem viszonyában. Ők elég pozitívan álltak az élethez és a hazai viszonyokhoz. Páran kifejezetten dicsérték a kezdeményezésünket, különösen egy szolgálaton kívüli rendőr, aki megerősítette, hogy szükség van férfi érdekképviseletre.

Meghallgatva nők véleményét és tapasztalatait is, az a benyomásom támadt, hogy egy nem gyűlöletkeltő nőmozgalomnak azért van mit tennie idehaza a nők egyenlőségéért.

De azt is láttam, hogy sok a félreinformáltság van az emberekben. Például a többség azt válaszolta, hogy csupán a nők rovására nincs egyenlőség idehaza. Miközben valójában például a törvények egyre inkább a férfiakat különböztetik meg hátrányosan. De azt gondolom, hogy mindennapi életünkben se fekete-fehér a helyzet: bizonyos részterületeken az egyik, másutt a másik nem van hátrányban. A családi terepen a nők előnye nagy, munkahelyen inkább a férfiaké.

Végső soron hasznos volt kiállni az emberek elé, akik közül többen is készségesek voltak válaszokat adni nekünk, és szívesen fogadták a kiadványunkat is, mely szintén „Valódi egyenlőséget!” címmel került kiadásra. Kell vitázni és érvelni az elterjedt téves hozzáállással (egy férfi boldoguljon egyedül), illetve téves információkkal szemben. Ha tesszük a dolgunkat mi, a férfiak ügyét képviselők, akkor szabadabb, egyenlőbb, igazságosabb társadalmat hagyhatunk magunk után!