Szepes Mária

Előrebocsátom: ez a cikk nem a Katolikus Egyház tanítását tartalmazza (bár remélem, minél közelebb áll hozzá), és nem Isteni kinyilatkoztatás. Csak az én gondolataimat tartalmazza.

Ez egy keresztény szellemiségű portál. Ettől függetlenül ezt a témát nem a felekezeteinktől általában (bár nem mindig, és nem mindenkitől) megszokott elítélő hangnemben kívánom megírni. Igyekszem a tapasztalataimra, az olvasottakra, és az ebből fakadó gondolataimra támaszkodni.

Én Agykontrollal kezdtem „hívő karrierem”. Többször voltam tanfolyamon, és alapvetően jó élményekkel tértem haza. (Bár a gyógyítás nem ment, és az Elme tükrévelsem értem el látványos eredményt. Bezzeg testvérem! Tehetségesebb volt, nincs mese.) Azt gondolom, jó az Agykontroll arra, hogy elinduljunk egy spirituális úton, hogy felismerjük, több is van az anyagon kívül, elkezdjen derengeni bennünk Isten képe. (A tanfolyamon emlegetett Magasabb rendű Intelligencia.) Ennél a spirituális metódusnál jegyzem meg, amit általában az ezotéria, mágia, stb. mai, modern, szerintem valláspótlék (bocsánat, ha kicsit leereszkedő ez az jelző) irányzatnál el kell mondani.

A veszélyek, amikről a hirdetők, újkori próféták nagyon sokszor hallgatnak. Vagy nem hallgatnak, de gyenge, erőtlen eszközöket adnak a kiküszöbölésükre. Ezek a veszélyek pedig észrevételem szerint két dologra vezethetők vissza.

Az első, hogy aki spirituális útra lép, az fokozottan kiteszi magát a szellemvilág hatásainak, éspedig ártó erőinek is. Angyalokról és démonokról beszélek. Akár olyan démonról (értelmezésemben túlvilági létező, aki nem a Sátán teremtménye, egyszerűen csak nem Istent, hanem saját lelke kívánságait követő lélek), aki rettentően „beteg”, tele van bűnnel, agresszióval, kielégítetlen vággyal. Ez nagyon sokszor megpróbálja uralma alá vonni a célpont testét, hogy azt saját céljaira használja. Általában rejtett, vagy akár teljesen nyílt bűnre tapadnak rá, túlzott, nem helyes mederbe terelt érzékiség, gőg, hiúság stb. De a psziché mélyén rejlő sértettség, harag, szintén a felségterületükhöz tartozik. Az a gyanúm, képesek bizonyos mértékben belelátni a lelkünkbe, és hatni rá.

Serbák Viktor (W Charon), Szepes Mária testvére

Aztán ott vannak a magukat a fényesség angyalának kiadó lelkek, akik azonban ettől függetlenül nem járnak Jézus útján. Ők birtokolnak égi erőket, a lelkük nem olyan szennyes és sötét, mint azoké, akikről eddig írtam. Ők tanítanak (és ihletnek sok mai „prófétát”) irgalomról, szeretetről, adásról, és ezt komolyan is gondolják! Van bennük jó, megbízható érték, ami Jézus tanításán lemérve megállja a helyét. Mi velük a gond? Hogy lelkük kívánságát jobban szeretik Istennél. Az én régi gyanúm az, hogy sok ilyen lélek ihleti pl. a Nők Lapja ezoterikusait. Látható sokszor: amellett, hogy valódi emberszeretet hatja át őket, még rettentően fontos az evilági csillogás, hiúság (a Nők Lapja munkatársainak is – gondolom. Persze nem látok bele a lelkükbe.) Ezek a lelkek szívesen és sokat munkálkodnak ott, ahol ebből sok van. (Pl. a Nők Lapja „hívő” tagjainál. Hiszen itt pénz, jómód, elit környezet, mind adva van.) Az egyszerűbb embereknek azonban sokkal nehezebb dolguk van. Fiam keresztanyja is szívesen követte az ezotéria tanait (mint én is egy időben) és közös tapasztalatunk, hogy ezek az erők, spirituális tényezők szívesen lehajolnak hozzánk egy darabig. Aztán, amikor (kicsit rosszindulatúan) a „beetetés” megtörtént, otthagynak bennünket a sivatagban. Kellj át rajta, aztán lesz még több belső élményed, csodás tapasztalásod! Hát ez a legtöbbször nem sikerül.

No, ezek után az óvó szavak után némi pozitívum: egykori főnöknőm, Teri, szintén az ezotériához húz. (És a helyébe írhatnám, felteszem, bármelyik Nők Lapja „hívő” újságíróját.) Az élete épít. Szolgál otthon, a családját (elsőszámú terep a szeretet gyakorlására), de a munkahelyén is. Olyan munkája van, ahol másokat segíthet. Egy újfajta gyógyítási metódust hirdet és terjeszt. Amikor fiai kicsik voltak, megtette, hogy hétvégi program gyanánt elmentek egy sérült gyerekeket gondozó intézménybe, és közös programjuk volt az otthon lakóival. Kulcsszavai: „Bocsánat. Sajnálom. Szeretlek.” Hiába nem gyakorolja keresztény vallását (úgy tudom, időnként eljár templomba, de őszintén: mi az? Gyónás, szentáldozás, imacsoport, napi Bibliaolvasás, szolgálat ahol csak lehet. Részemről ezek a hívő élet alapkellékei), az életéből fény sugárzik. (És ez igaz a már többször emlegetett Nők Lapjára is. El nem hiszem, hogy ilyen cikkek szülessenek rossz szellemi úton járó emberektől.) Más akol, egy Pásztor. A hiányzó szellemi magaslatok iránti igény pedig majd csak megszületik. A lemondás, szegénység, szerénység, alázat irántiak. Nem mondom, hogy ezek most nincsenek! De az a benyomásom, hogy hm, hogy is írjam – nem „tengenek túl”. (Egyébként ma énbennem sem. Persze gyakorolgatom ezeket, de a szentek magaslataitól messzire járok. Én is szeretek csinosan öltözni, jókat enni, férfinak érezni magam a nők között. De nálam ott a jó példa, a tanítás: Assisi Szent Ferenc példája, Calcuttai Teréz anya példája, Jézus tanítása. Idővel – remélem – megérek rá. Hogy ez nem csak az én, a mi (keresztények) tulajdona? Hogy ebből meríthet egy ezoterikus is? Meglehet. Hogy lehet egy ezoterikus szentebb egy katolikus kereszténynél? Nem merem azt írni, hogy nem. Tudok rá sok példát, sajnos.)

Viszont a keresztény egyházak ezen a téren (spirituális út) sokkal tisztább alapokkal rendelkeznek. Ezt nagyon komolyan gondolom. Kipróbált ösvényekkel misztikusai, szentjei, a sivatagi atyák által. Ma a Katolikus Egyház megújulási mozgalmai által. Van belőle millió. Karizmatikus Megújulás, Cursillio, Fokoláré, Háló, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Bárka, ami hirtelen eszembe jut.

Jó hosszú kitérő után elértem a második veszélyhez. Erről szintén sokkal alaposabban és többet tanítanak a keresztény egyházak, mint korunk kvázi vallásai (bocsánat a negatív kicsengésű elnevezésért). Ez a bűn és a bűnbánat. Nem szeretik az emberek ezt a szót, hogy bűn. Magunkba kell ilyenkor néznünk, és ha ezt őszintén tesszük meg, pláne jól célzott kérdésekkel (melyek jó, ha a Tízparancsolatra és Jézus evangéliumi tanácsaira támaszkodnak), akkor sok sötétséget fogunk magunkban felfedezni. És újabb keresztény tapasztalatok arra mutatnak, hogy nem csak saját bűneinket hordozzuk. Kenneth Mc All: Útmutató a családfa gyógyításához. (Marana Tha 2006) Előttünk élt generációk tettei és gondolatai építik vagy rombolják a mi jövőnket, jelenünket. Megörököljük az ők meg nem bánt, fel nem dolgozott bűneit, de erényeit is. (Ez nem reinkarnáció! Nem mi tettünk valamit előző életünkben, hanem őseink, korábban az időben.) Miért fontos ez? Mert a mágia, a spirituális élmények lelkünk mélyéig felkavarnak, rejtett erőket mozgatnak meg, és a normális, hétköznapi életben rejtett bűnök, egoizmus, kéjvágy, stb. feltörnek. És ez nagyon nagy erővel történhet! (Személyes tapasztalatom is bizonyítja ezt.) Nagyon jó eszköz ezek ellen, a csak a Katolikus Egyházban megtalálható gyónás intézménye. Nekem múltak el zavaró spiritiszta élményeim (szellemi zaklatások) gyónás és szentmise látogatás, áldozás hatására. Ezeknek a szentségeknek gyógyító erejük van! És a példám nem egyedülálló! A Katolikus Karizmatikus Megújulás lapja, a Marana Tha sok esetet, tanúvallomást leközöl. Általában a Szentlélek erejével együttműködő irányzatok, emberek sokat tudnak mondani a túlvilági erőkről. Ők Szentlélekről és Gonoszlélekről beszélnek. Szentek tapasztalatai, karizmatikus mozgalmak. Meg kell tanulni kicsit a vallásos nyelvezetet, és megbízható, szilárd alapokkal fogunk rendelkezni szellemi utunk során. Kedvencem Eberhard Mühlan: Hogyan vezet minket a Szentlélek? című könyve. Tömör, olvasmányos, az alapoktól kezdi, és érint nagyjából minden fontos kérdést. Marana Tha adta ki.

Éppen nemrégen láttam az ORF2-n egy show műsorban, hogy üvegcserepeken sétált át az arra önként jelentkező a psziché belső erejét hirdető tréner segítségével. Valóban megcsinálta! Izgultam végig, és drukkoltam neki, külön büszke voltam rá, hogy férfi volt az illető. Se fájdalom, se vér. Elfogadom, hogy sok rejtett képesség van az elménkben, és azt is megértem, hogy ez vonzó. Sok problémánk van, szeretnénk azokat megoldani, meg az sem rossz érzés, hogy nő az ember hatalma, az a hatókör, amin belül, potens, cselekvő, hatni tudó lehet. Én NEM beszélnék ezek ellen, majd alant kifejtem, miért.

Hazánkban pl. Szepes Mária és a testvére, Serbák Viktor (írónevén W. Charon) hirdetnek sok mágiával kapcsolatos tant. Szerintem ők tipikusan azok, akik a fényesség angyalának adják ki magukat, de nem szolgálnak Istennek. Sok erővel rendelkeznek, és sok igazságot is közölnek. Lehet tanulni tőlük (pl. Szeretet mágiája Szepes Máriától, Önmenedzselés felsőfokon W. Charontól.) De szerintem valójában saját igazságaikat követik, és a teremtett világ (látható és láthatatlan) erőinek, egyben saját teremtő erejük bódulatában élnek. Olvastam W. Charontól értekezést pl. a keresztrefeszítésről, a Nagypénteki misztériumról. Hááát, keresztény szemmel elég érdekes volt. Az esszénusoknak (akiket a Biblia meg sem említ) rengeteg érdemet tulajdonít, főleg titkos tanaiknak. Vagyis Isten erejéről és hatalmáról átkerül a hangsúly az emberi tényezőre. És Isten helyére az ember kerül. Miért rossz ez? Hiszen jót akarunk, és a szenvedést csökkenteni, szolgálni embertársainknak. Mert nagyon könnyen megideologizálom a saját elképzelésem a jóról. És mindenáron azt akarom érvényre juttatni. De alázat nélkül nem megy. Még az egyszerű nem hívő is beláthatja, hogy a Földön (iciri-piciri pontján a Világegyetemnek) is akkora természeti erők működnek, hogy azt ember be nem folyásolhatja. Még Szepes Mária sem. Talán a jövőben, igen, de ma nem. Vagyis kénytelen meghajtani magát valami nálánál nagyobb előtt. Nem ő a világ ura. És akkor ez mi a mindeneket teremtő Isten hatalmához képest? Illetve hányszor derül ki a sorsunkra visszatekintve, hogy ez vagy az a szenvedés, milyen későbbi jó alapját vetette meg? Vagyunk elég bölcsek, hogy átlássuk sorsunk titkait? Az ezoterikusok sokszor állítják (asztrológia, pl.), hogy igen. Vannak a kezünkben eszközök, melyekkel átláthatjuk életünk útvesztőjét. Én olvastam a Nők Lapjában több ilyen sorselemzést is. Amikor azonban egy adott sors megoldásának olyan javaslat hangzik el (pl. válás) ami ellenkezik Jézusnak az evangéliumokban rögzített szavaival, bennem kétely merül fel. Persze, néha az egyház is kimondja: ez a házasság valójában meg sem köttetett. De őszintén: hány ilyen házasság van? Ahol a felek a hűséget, a gyermekvállalásra való nyitottságot, és a sírig tartó kitartást komolyan felvállalták, (és a legtöbb házasság ma is ilyen), ott nincs kibúvó! Egyébként egyszer magam is kipróbáltam az asztrológiát, (nem bírtam magammal, kíváncsi voltam veszettül) és azt tapasztaltam, hogy nagyban függ az azt gyakorló személy rátermettségétől a jó alkalmazás. Sőt! Magam is megpróbáltam asztrológiával foglalkozni. Baktay Ervin könyvét vettem alapul, és szépen ki is számoltam a saját horoszkópomat. Két dolgot tapasztaltam. Egyrészt az asztrológia igen bonyolult dolog, könnyű benne tévedni, és kis tévedés is vezethet komoly hibához. Másrészt mikor már jól belebonyolódtam, Isten szelíden a kezembe adta a Hogyan vezet minket a Szentlélek? c. könyvet, hogy ezt olvassam, ez a nekem való. A Lélek napra kész eligazítást tud adni a sorsomat illetően is, sőt, ha megérek rá, akár mások rejtett dolgait is feltárhatja, ha a szolgálathoz, a gyógyuláshoz ez kell. Tehát mivel a sors erői, célja rejtett előttünk, ezért fontos az alázatos munkálkodás a másik emberért. Igyekszem megtenni a tőlem telő legjobbat, de mindig nyitott vagyok arra, hogy Isten (a sors) mást akar, mást hoz. Ezt egy nem hívő is beláthatja.

Általában is nagy a veszélye az ezen tanokat követőknél, hogy rejtett hiúság és gőg keríti őket fokozatosan a hatalmába. (Persze, nem mintha keresztényéknél ez nem fordulhatna elő.  Viszont itt vannak kipróbált és bevált ösvények, melyek Istenhez vezetnek! Nagyon gazdag a keresztény szellemi kincstár!) És tapasztalataim szerint ez teljesen észrevétlen indul, a szívből. A szolgálat önzetlenségét az ego kitűnni vágyása veszi át, az okkult erőkkel bánásnál (mások szolgálatát emlegetve) a gőg, az uralkodni vágyás hatalmasodik el. És egy ilyen ember teheti is, hogy kiélje ezen hajlamait, mert valóban képes csodákat tenni, emberek csodálatát kivívni! Kvázi szellemileg vezetni őket. De hova?

Ettől függetlenül én NEM mondom, (keresztény felekezeteinktől eltérően) hogy ezekkel a tanokkal senki emberfia ne foglalkozzon. Mert tévedések, és szenvedések, akár szenvedtetések árán is közelebb juthat az így elinduló lélek Istenhez, és ez még mindig jobb, mint kényelmesen ücsörögni az anyagiasságban, nem törődni mással, csak e világgal, megfeledkezve róla, hogy egyszer eljön a halál, és mindent itt hagyunk. A veszélyek azonban valósak és nagyok! Én már hallottam betelefonálós rádiós műsorban olyan embert, aki kapcsolatban állt a szellemvilággal, és meg volt győződve róla, hogy neki messiási küldetése van, és ez annyira magasrendűvé teszi őt, hogy szabad pl. autókat feltörnie, és egyéb bűnöket elkövetnie. Mert a küldetése ennyire fontos. (Egyébként ebben is van nézetem szerint némi igazság. Minden ember a maga szintjén társmegváltó. De ehhez legalább a Katolikus Egyház szerinti anonim keresztény kategóriába kell tartoznia. Vagyis teszi a tőle telő jót, és hallgat a lelkiismeretére. Ám ezen szerep elsőrendű megnyilvánulása a hétköznapi élet, az apró jótettek sokasága, a család, a munkahely, a barátok, szomszédok, aztán az idegenek. ) Hiszem azonban, hogy a társmegváltói (gyakorlatilag emberi)szerep nem ér itt véget. Jogos, hogy szeretnénk, ha Isten csodákat tenne általunk, emberek gyógyulnának meg, jelek történnének, stb. Itt azonban ismét a veszélyek, melyekről már volt szó. Én ma senkinek mást jó szívből nem tudok ajánlani, mint a Karizmatikus Mozgalmakat, illetve a szentek példáit. Mert nem mindegy, milyen alapokra építünk. Ismétlem, a keresztény tanítás évezredes tapasztalata megbízható minták és tanítások sokaságát hagyta ránk a lelki úton és a természetfelettivel való bánás útján! Arra ugyanis meg kell érni, lelkileg fel kell nőni hozzá! Különben rengeteg baj és szenvedés származhat bűnös lelkünkből.

Mégis fontos alapszabály, hogy a szándék minősíti a tettet. Aki hajlandó néha önkritikát gyakorolni (kvázi bűnbánatot tartani), és a tőle telő jó szándékot követi, azt tudja az Isten vezetni. Lehet, hogy pszichiátrián köt ki (én is hat évig szedtem pszichiátriai szereket, míg Isten a közösségem útján meg nem szabadított az okkult hatások maradékától), de ez még mindig jobb, mint Isten nélkül élni. A pszichiátriáról még mindig ki lehet jönni, és új életet kezdeni. Kemény szavak ezek, de tényleg így gondolom.

Találkoztam másutt is hiteles ezoterikus példával. Egy ezoterikus tanító beszédét olvastam, amit egy konferencián adott elő. Sajnos sem a kiadvány címe, sem kiadója nem maradt meg bennem, és az előadó neve sem (nyugodtan lehet kételkedni a szavamban), de őt olvasva úgy éreztem, igen, ez az ember a maga útján Isten felé tart, és ma jó példát ad. Lehet, egy év múlva nem tudom róla ugyanezt elmondani, de most igen. Alázat, szeret és bölcsesség áradt a soraiból.

Miért védem az ezoterikusokat, mágiával foglalkozókat és a többieket? Mert egyházaink lemaradtak sok szempontból a kor igényei mögött. Igenis a ma emberében sok kérdés feszül az örök életet illetően, az élet értelmét illetően, a csodákat, jeleket, erőket illetően. És mi, egyháziak sokszor nem megyünk ezek után a jó szándékú és keresésre hajlandó emberek után. Rengeteg hívő fél a Lélek erejétől és szabadságától. Az biztos, gyakori önvizsgálat, gyónás, és a közösség megerősítő, de egyben kontrollt gyakorló segítsége nélkül nem is jó kezdeni vele.

Ugyanazokat a válaszokat ismételgetjük, de ezek sokszor már nem érnek célba. Nem új válaszokra van azonban szükségünk, hanem az örök válaszok mai nyelven való megfogalmazására, és bizonyos mértékig az emberek igényeinek kielégítésére. Amíg ezzel a Jézusi tanítástól és lényegtől el nem távolodunk. Igenis szükség van a Szentlélek erejére, jeleire, csodáira! De ennek szigorú szabályai vannak, hogy az egész tévútra ne vezessen. Alá kell rendelődni Jézusnak, és az ő szavai szerint kell élni. És idővel (aki a lábát komolyan a spiritualitás útjára tette, annak mindenképp) valamelyik, már bizonyított, bevált keresztény felekezethez kell tartozni. Közösségben az erő, egyedül elvész az ember. Katolikus, református, evangélikus, baptista. Ezek azok a felekezetek, melyek az én környezetemben megtalálhatók, és ki merem mondani: bizonyítottak, Jézust követik. Vannak mások is, ítélje meg mindenki maga, megbízható – e az adott gyülekezet. Általában jobb a régi, bevált, még ha kicsit el is öregedett, mert sok gyermekbetegségen már túl van. Lehet dolgozni (alázattal és türelmesen) a belső megújulásán. Ahol erre szükség van. Senki ne ítélje meg ezeket a felekezeteket a „külsejük” után! Persze látszatra csupa rideg, szigorú szabály, merev szokás, de a valóság nagyon sokszor más. Belül sok elfogadás, türelem, támogatás rejlik, főleg a valóban keresőnek. Persze a gyakorlatban ez nem ennyire egyszerű, tudom. De érdemes közeledni, óvatosan ismerkedni a felekezetek tagjaival. Barátságot kötni. Ahol már van barátom, oda sokkal szívesebben, és könnyebb szívvel megyek. Hosszú távon én nem hiszek a mai kvázi vallásokban, talán mert én megjártam velük. De mindenki maga felel az életéért, és mindenkinek kötelessége a saját meggyőződését követni. Nem élhetünk mások feje után.

Egyébként nekem nagyon tetszik, és mélyen egyetértek a következő ezoterikus mondással: „Három nagy lépés a szeretet és erkölcs útján, és utána egy kicsi a csodákén.”

;-)

Zoli