blackeagle bejegyzései

Tündöklés

illusztráció – Tündököl ő is, nem? ;-)

Azt mondtam neki, csinos. Elnevette magát. Igazított a műszeren, mondta, mit tegyek, hogy a bácsi arca megfelelő szögbe kerüljön. Nem akadt fenn rajta, hogy magyar lévén, alig értem, amit mond. Segített, és vidáman mosolygott. Szép, egyenes szálú, hosszú haja a háta közepét verdeste.

Kérdezgettem a betegek számáról, hogy orvos-e?

Örömmel válaszolta, hogy sokan vannak, és nem, nem orvos, csak asszisztens. Én már a műszer melletti asztalon vetkőztettem őt, gondolatban.

Végeztünk a szemorvosnál, időpontot kellett kérnem. Megint ő volt ott, serényen tette a dolgát, és tőle kaptam a téli kontroll idejét. Amikor elbúcsúzott, a szeme tündökölt; én szárnyaltam.

Jó negyvenes, enyhén molett, szemüveges eü. dolgozó.

És ott ég benne a tűz!

férfi

Élet asszony nélkül

Minden vélemény számít!

A legnehezebb a szexualitás kérdése. Nem csak a testi öröm (kéj) hiánya miatt. Az érzelmi szükségletek is áttolódhatnak testi szintre, és orgazmussal próbálhatjuk a gyengédséget és intimitást pótolni. A pornó pedig könnyen elérhető. Igaz, függővé tesz egy idő után, és teljesen lefokozza belső erőnket, azonkívül fájdalmasan unalmas egy idő után, mert MINDIG ugyanaz történik. Segíthet a böjt, az orvosi segítség, pl. receptre kapható a Rivotril, elnyomja némileg a nemi ingert. De csak átmenetileg javasolt, a gyógyszerfüggés sem jobb a pornófüggésnél.

Az érzelmi igények. Segítenek a barátságok, de kevés igazán mély, intim barátsága lehet bármelyikünknek, az egész kicsit olyan, mint a fájdalomcsillapító intenzív fájdalom esetén. Használ-használ, de valamennyire mindig gyötörni fog a hiány. Néha szembe kell nézni a teljes magány sötét kínjával. Ha már nem bírod, hát lépj ki belőle, erőd végén szabad zenéhez, filmhez, könyvhöz menekülni. Nekem Isten szerelme sokat segített, de Ő sem vesz el minden terhet. A rendszeres sport, a célok kitűzése az életben. Szintén sokat segít. Ha van kivel megbeszélni a gondolataidat.

Meg kell tanulni egyedül is élvezni az életet. Lehet táncolni menni, flörtölni az eladónőkkel, stb.

Az étrend szintén fontos, jobb a kevesebb hús, tojás, fűszer, főleg estefelé.

És bölcs dolog az agglegényélet előnyeit szem előtt tartani: szabadabb élet, magadért felelsz, nincsenek hatalmi viták, féltékenykedés (részemről mellédugás se – katolikus vagyok. Na jó, egy – kettőt már kellett meggyónni. De ennyi, nem fogom hajtani a nőket.)

Sok idő jut a hobbira, a másokért végzett szolgálatra, ami persze teher is, de öröm is. És aki másokért tesz, előbb – utóbb fontossá válik. Nem rossz érzés, ha mások már számolnak a munkáddal.

Ráadásul annyi romantikus mesét és filmet nézhetsz, amennyit akarsz – a színésznők mindig szépek, mindig tele vannak érzelemmel, és a filmen mindig azt nyújtják, amit valójában szeretnénk tőlük. Kiszolgáltatottak, önzetlenek, önként kínálják magukat védelemre. Hálásak, elismernek, és időnként ők vallanak először szerelmet. Mikor kapsz ilyet az életben?

Egy igazi, hús-vér nő, legalább annyira teher és szenvedés, mint öröm. Néha alig is öröm. Néha angyal, az is igaz.

Sokszor tényleg jobb egyedül.

;-)

Zoli

A mai nő lehetséges helye

Minden vélemény számít!

Röviden: a feminizmus, és emancipáció hirdetőivel mélységesen egyetértek a következőkben.

A nő és férfi egyenlő értékűek – mint emberek. A nő nem egyenlő értékű a férfival a férfiasság terén. A férfi nem egyenlő értékű a nővel a nőiség terén. A férfi férfibb férfi a nőnél, és a nő nőibb nő a férfinél. Elvben ez olyan világos, mint a nap, de ma, a gender feminizmus idején alapvető dolgokat is ki kell tisztázni sokszor.

A nő helyét két szempontból közelítem meg. Először is a családon belül. Másodszor a társadalomban.

A család

A nő a család belső hierarchiájában a férfi alárendeltje. Ennek pontos mibenlétét azért nem egyszerű számomra meghatározni, mert minden családi struktúrán belül lehetnek egyedi megoldások. Pl. a lakás rendjéért, tisztaságáért a nő felel, tehát megteheti, hogy az egész családot (igen, a férfit is beleértve) szombat délután nagytakarításra „rendeli”. Persze nem úrhatnám stílusban, de ezt mindenki tudomásul veszi, hogy bizonyos okok miatt anyának így az egyszerű, a feladat végrehajtás így hatékony, tehát ennek a programnak alá veti magát mindenki. Ugyanakkor elmondható, hogy a fontos kérdésekben apa dönt. Nem egyedül, mert a hatékony vezetés egyik alappillére, hogy a mindenkit érintő döntésekben benne kell lennie az érintettek elképzeléseinek, ötleteinek, vágyainak –ésszerű mértékig. Ekkor mindenki magának érzi a döntést, szívesen tesz a megvalósításáért. aki úgy éri, hoppon maradt kompenzácó jár neki, egyéb vigasz, program, vagy legközelebb az ő igényeivel kezdjük a megvalósítást, esetleg alkalom adtán a most meg nem valósítható igényeit valósítjuk meg.

Fontos szempont a döntéshozásnál, hogy az alárendeltek –a család- nem gép, és nem hülyegyerekek közössége! Pusztán tekintélyelven – mert apátok mondja, vagyis a családi kisisten – ne hozzunk döntést, és ne hajtassuk azt végre! Jár a magyarázat, és elfogadható, őszinte érvek támasszák meg a másoktól esetleg áldozatot kívánó döntéseket! Ellenérveket ésszerű mértékig meghallgatni kötelező, hibákat belátni még inkább. De a jó döntést és elképzelést megvédeni úgyszintén. Nem kell továbbá bocsánatot kérni azért, mert a családfőnek hatalma van és él vele.

Itt jegyzem meg, hogy én elképzelhetőnek tartok olyan családokat is, ahol szigorúan el van osztva minden, ki van mérve az egyéni egyenlőség és döntéshozás mértéke, (kőkeményen emancipált család vagy a nő vezeti a családot. Ha működik, ha a férfi ennek szívesen alá veti megát –etyge. A cél a működőképes, harmonikus, vagy afelé tartó család. Ha ehhez feminista modell kell – hajrá! Mondjuk számomra több kérdést felvet: hogyan lesznek önbizalommal telt, felelősségteljes férfiakká az innen jövő fiúk, a lányok tudják- e majd, hogyan lehetnek nőies nők – de nem állítom, hogy ez megoldhatatlan feladat számukra. Hajrá, éljenek csak az Istenünk által felkínált szabadsággal!

Én is ezt teszem.

társadalom

Angela Merkell ma Németország vezető embere. Állítólag elbír a feladattal. A Férfisátor (keresztény férfiszövetség) vezetői többször hangot adtak annak, hogy több nő kellene a politikába. Erről én ugyan nem vagyok meggyőződve, mert semmi olyat nem tud bevinni egy nő oda, amit egy normálisan gondolkozó férfi is ne tudna megtenni, de igazából mindegy ez nekem. Nekem tíz éven át voltak női főnökeim, nem volt gondom velük, mert nők voltak. Nagyszerű, rendkívüli emberek is voltak köztük, és átlagos, de megbízhatóak is. A munka és a társadalom más terület, mint az otthon. Tény, hogy több van a nőkben, mint a pelenkázhatnék, takaríthatnék, kiskert gondozása, és így tovább. Viszont ha ez elég egy nőnek, legyen már békén hagyva! Had maradjon otthon, neveljen gyereket, és tegye szebbé az otthonát! Az is fontos, hiszen minden társadalmat formáló intézkedés, gondolat onnan, az otthon légköréből nő ki. Egyáltalán nem mindegy, milyen hely az, amit így hívunk: „otthon”.

Még az kívánkozik ide, hogy míg egy fiatal férfi jól teszi, ha azokat az éveit a karrier építés, társadalmi helyzet megalapozására fordítja, addig egy fiatal nő inkább a család alapvetését tekintse még feladatának. Amikor a család már jobban tudja nélkülözni őt, akkor kellene kifelé fordulnia, a közösség a munkahelyek felé. Ilyenkor már kevésbé van rá otthon szükség, megteheti.

Szexualitás, szerelem – így is lehet írni róla

1 hozzászólás

Korábbi cikkem, a „Hatalmi játékok az ágyban” nyomán vita alakult ki barátaimmal a Keresztény Férfiak Társaságában. Túlságosan naturális, nem ízléses, hangzottak a kifogások, s most erre szeretnék reagálni. Ugyan szerintem a szexualitás messze lehet mélyen testi, szinte perverz két ember között, de nem KELL annak lennie. Lehet egészen más is. Most erre szeretnék példát adni: így is lehet beszélni két ember szerelméről, szexualitásáról. A példa sántít annyiban, hogy a szerző (Keresztes Szent János, egy csodálatos, misztikus szent) valójában az Istent szeretésről beszél. A két ifjú szerelme, és annak beteljesedése valójában hasonlat. Önmagában a vers parázna örömről szól, ha azonban ismerjük a szerzőt, és tudjuk, miről ír valójában, akkor megértjük, mi rejlik a rímek mögött.

Remélem, további verses és prózai megfogalmazások fogják követni a témát: szerelem, szexualitás keresztény nézőpontból. Ígéret van rá, s bízom benne, nem lesz túlságosan (valóban túlságosan) hangsúlyos a szerelmi, lelki oldal, mert gyáván elmismásoljuk, hogy bizony a dolognak van olyan része is, ami mélyen testi. És ettől még jó és szent – feltéve, hogy házasfelek közt történik.

(Ha nem, akkor csak jó. Gonosz kis vicc volt, mi? :-D)

KERESZTES SZENT JÁNOS

A KÁRMEL HEGYÉRE VEZETŐ ÚT

Fénytelen éjszakában,

szerelem vágyától lángokban égve,

én boldog, messze jártam!

Nem vette senki észre,

csöndes volt házam, elpihent a népe;

biztosan a homályban,

a titkos lépcsőn át utamra térve,

én boldog, messze jártam!

Arcom elfödve, félve,

csöndes volt házam, elpihent a népe;

sötét és boldog éjjel,

titokban jártam, senki meg se látott,

nem láttam senkit én sem,

más fény nem is világolt,

egyetlen a szívemben égő láng volt.

Mutatta fényesebben

a délidőben csúcson járó napnál,

utamat hol keressem,

hol vár, kit ismerek már,

hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.

Ó, éj, utamra vittél,

ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,

ó, éj egyesítettél

Vőlegényt kedvesével,

s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!

Neki őriztem eddig,

virágzó keblem neki odaadtam,

álomba szenderült itt,

én egyre simogattam,

cédruslomb hűsítette lankadatlan.

Csipkés oromba surrant

a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,

játszott hajával ujjam,

csak őreá figyeltem,

aléltan már a sebre nem ügyeltem.

Feledtem azt, ki voltam,

fejem Szerelmesem vállára csuklott,

megszűnt, mi volt, mi voltam,

liliomágyra hullott,

elmúlt a gond, és minden vele múlott

Anya-fia kapcsolat

Minden vélemény számít!

Illat. Lágy, édes. Karok. Felemelnek, megtartanak. Az arca. Hosszú haj keretezte, és mindig mosolyog először. Aztán száját tátja, szemét kerekíti. Nevet. Mellére von, milyen hatalmas Ő! Lágy halmok közt keresem az életet, a táplálékot. Várom, hogy ajkaim beleakadjanak abba finoman megkeményedő dudorba, amit mellbimbónak hívnak. (Bár még nem tudom a nevét.) Hallgatom szívének dobbanását, ajkainak gügyögését, és szívom testéből testembe az éltető tejet. A Tiéd vagyok, Te meg az enyém. Boldog vagyok, és szeretlek Anyu!

Fiúk és anyák. Sokkal nehezebben szétszakítható kapcsolat, és több kötődéssel jár, mint az apa-lánya viszony. Pedig nem több benne az érzelem – más! Több a rejtett ragaszkodás (s legtöbbször mindkét oldalról!) És egy igazi anya kétszer szüli fiát – egyszer az élete kezdetén, fizikailag, s egyszer férfikora küszöbén, amikor lelkileg, szellemileg engedi ki ölelő, gondoskodó anyai szeretetéből. Engedi át a férfiak világának, amely világ segít harcossá, prófétává, és kalandorrá válni. Hitvessé majd a Másik Nő teszi.

Elsőként Anita történetét mondom el. Amikor az anya – fia kapcsolat túl erős, és a Másik Nő alulmarad. Anita két gyermekkel volt magára utalva. Három helyen dolgozott, és bizony a fián már kezdett érződni, hogy gyakorlatilag nincsenek szülei. Anita a terheit illetően, illetve érzelmileg és szexuálisan sokáig magára volt hagyva. Találkozott Attilával, aki az édesanyjával élt együtt. Megmondta a férfinak, hogy még az elején döntse el, akarja – e őt szeretetével és terheivel együtt. Attila megígérte, hogy a nő úgy kell neki, amint van. Attila édesanyja azonban nem így gondolta. Meggyőződése volt, hogy a fiának jobb jár egy olyan nőnél, akit már kétszer „megejtettek”, és, hogy Anita valószínűleg kihasználja az ő fiát. „Kézbe vette a dolgokat.” Meggyőzte Attilát, hogy elfecsérli az életét Anitával, és boldogabb lenne egy másik nővel, aki akár fiatalabb is, és csak neki szülne gyereket. Anita a szakítás után mesélte el egy álmát: „találkoztam egy férfival, fogtam, elvettem az összes pénzét, őt pedig betoltam egy kazánba, és elégettem.” (A biztos alapokat megteremtő erőd kell, de belőled semmi. Fájdalmat és csalódást okoztál, és nem tehettem ellene. Nagyon haragszom rád!) Azóta Anita megtalálta a párját, és jobb környezetben nevelik immár három gyermeküket. Munkahelyén is jobb pozícióban dolgozik immár.

Még a másik példa is negatív kötődésről szól. Joli tisztes, becsületes asszony volt, két felnőtt fiúval és egy jóravaló férfival. Ő maga felelős állást töltött be munkahelyén, és komolyan vette szakmáját. Segítette beosztottait, akik szerették őt. Aztán megbetegedett rákban. Pár hónapnyi kezelés után meghalt. Kisebbik fia kiment a ház kertjébe, benzinnel lelocsolta és felgyújtotta magát. A helyszínen meghalt. Bátyja pedig még harmincon felül is otthon élt, tartós párkapcsolat nélkül. Amiért igazán érdekes a történet (a hátborzongató tragikumon kívül), hogy Joli soha nem volt erőszakos, vagy manipuláló természet. Teherbíró, szívós nőként rengeteg munkával szolgálta övéit. Egyszerűen elképesztően komoly vetélytársa volt a fiai számára elérhető nőknek – holott sosem akart az lenni. Hogy is szól a cikk eleji megállapítás? A kötődés kétoldalú. A fiúk is kötődnek anyjukhoz, nem csak az őhozzájuk.

;-)

Zoli

A nő, aki erős, mint a tenger.

Minden vélemény számít!

„Alárendelem magam a férjemnek, nálunk ő családfő” – mondta, éspedig bele a szemembe. Erzsinek hívják, a szülővárosom baptista lelkészének a felesége. Emancipált füleim alig akarták bevenni az információt. Látta rajtam, hogy nehezen hiszem el, ezért megismételte: „Nálunk a férjem a családfő.”

„Nem megalázó ez neked?” – kérdeztem vissza.

„Nem. Tisztelem és felnézek rá, és támogatom a döntéseiben. Ő pedig meghallgatja az én véleményem.” Egész végig meg sem rebben a szempillája, az arca nyugodt, egész tartása magabiztosságot sugároz. De nem azt a feminista, macsós öntudatot, hanem azét az emberét, aki tudja, hogy mennyit ér.

Márpedig sokat. Négy gyermekük van, az ő nevelésük gondja javarészt az ő vállán van, mert mióta megszületett a legkisebb fiúk, aki halmozottan fogyatékos, folyamatosan otthon van. Attila, a férje, sokat dolgozik, és a gyülekezet gondja is az ő vállát nyomja. Nem lógatja a lábát ő sem.

Erzsi erős asszony, férje tekintélyének egy része őt terheli, és ő nem tiltakozik ez ellen; példát ad gyermekeiknek, hogyan tiszteljék az apjukat. Persze ő is számíthat Attilára, aki szintén támogatja az ő anyai tekintélyét.

Hogy van öntudatosság benne, álljon itt egy kis példa: mikor éppen náluk voltam, gondoltam, besegítek egy kicsit. Beálltam a konyhába mosogatni. Kedves határozottsággal leállított: „Köszönöm Zoli, de ez itt az én konyhám. Itt én dolgozom.”

Hát így, kedves feministák, és modern világunk nőinek 90 %-a. Ilyen asszony mellett könnyű Férfinek lenni, és az otthon valóban védőbástya, és nem harctér.

Zoli

Csak egy sejtés

Minden vélemény számít!

Tudjátok, mi kell, hogy a NŐ – vel igazán, mélyen eggyé váljatok? Ez:

„Nőivé” kell válni: meztelenné, sebezhetővé és sebzetté (ebben a világban ez nem megy nehezen), lággyá és befogadóvá, MIKÖZBEN férfias, hívogató erődet a háttérben megtartod. (Ez a férfi magába húzódott, sebesült és olyan nyílt, mezítelen, mint egy gyermek. Ugyanakkor Férfi: látszik, nem egy puhány kölyök. Nyavalyogni tilos!)

Tudod mit fog tenni erre a NŐ? Előhívja aktív férfi énjét, és kezdeményezve belép a világodba. És ott megint NŐ – ként fog viselkedni! Bekötöz, megerősít, vigasztal, erőt ad, és közben ő is lemeztelenedik előtted.

Vajon mi jön ezután?

;-)

Öcsém, de összetett a Teremtés működése!

Az Isten egy kib…tt zseni.

Zoli

Komment: Na jó, azért ez egy ideális eset. Ahhoz, hogy ez tényleg megtörténjen, rá kell készülni. Meg, remélem, egyértelmű, hogy én ezt inkább lelki szinten értettem, mint testin. Persze úgy is, de csak a teljes elköteleződés után. Garanciát kell adni a nőnek és a társadalomnak, hogy a család család lesz, és nem félárva gyerekek nőnek fel. Meg, amit leírtam, inkább folyamat, mint egy egyszeri extatikus aktus. Azzal is járhat, meg szerintem jár is, meg kell is hogy járjon, nem egyszer, de többször… de ez mégis inkább egy összeérés folyamata – nálam. Lehet sima csajozási technika, de az… hát jó, miért ne? Ha nem rögtön ágyjelenet a vége. (Mert jó ám fegyelmezettnek lenni! Mondom én, aki szintén nem voltam az… De akkor is jó. Csak mert valami jól esik, nem kell orrba-szájba gyakorolni. Általában túl későn jön rá erre az ember.)

Amit Attiláról tudok

2 hozzászólás

Meghalt egy barátom. Szlovákiai magyar férfi volt. Elmesélem, amit tudok róla.

Mikor második fiam született, akkor találkoztunk Sümegen, a Férfisátor férfiaknak tartott elvonulásán. Igazi rocker volt, olyan Deák Bill kisugárzású. Mankójával jött velünk, ebédelni, előadásra, beszélgetésre, nótázni… (Hiányzik. Most is elfutja a szemem a könny, miközben írok róla.)

Második este volt rám ideje. Előtte fáradt volt, nótázás volt, nem ment. Akkor elmesélte balesete történetét.

Most már lassan húsz éve, hogy megtörtént. Bányában dolgozott. Hatalmas az összetartás ott a férfiak közt, egyvalakinek a figyelme vagy figyelmetlensége életeket menthet, vagy olthat ki. Hát most valaki figyelmetlen volt.

Nem a bányamunka során történt, hanem amikor már mentek hazafelé. Pontosabban a szállítószalagon ültek. Ilyeneken közlekedtek odalenn, egészen a kijáratig. Aznap javították az egyiket, és a munkás a motor felett nem rakta vissza a fedelet. Odalent vaksötét van. Csak azt látja a bányász, amit a lámpája megvilágít. Attila leszállt a szalagról.

A motor másodpercek alatt ledarálta a bal lábát. Attila valami csőbe kapaszkodva élte túl. Üvöltött kínjában, közben hallotta a hangokat maga körül: „Baleset történt!”, „Gyertek, segítsetek!”, „Attila bajban van!”. Állítólag több ember ereje kellett, hogy lefeszítsék a kezét a csőről. Időbe került, míg a felszínre vitték, és időbe, míg a mentő odaért. Rengeteg vért vesztett.

Az autóban kezdte érezni, hogy most valami más jön. Valami új, nem fog itt véget érni semmi, ami fontos. Az Élet. A kórházban látta a felvevő nővérke szemén, hallotta a hangjában, hogy nem reménykedik. Talán percei, egy fél órája van hátra.

Megműtötték. Aztán váratlanul a teste fölött találta magát. Az ezt követő rövid időszakra nem tért ki Attila részletesen, de egy ideig ott tudott teremni, ahol csak akart. Látta a Niagara vízesést, édesanyját, amint a konyhában dolgozott, a Szabadság szobrot New York előtt. „Most merre tovább?”, ötlött fel benne.

Ekkor került az alagútba. Semmilyen erő nem szívta magával, magának kellett magát előreküzdenie. Oldaljáratokat látott, sötétek és hidegek voltak. Benne néhány ember, dermedt magányban. Nem tudtak egymással kommunikálni, vegetáltak a – vélhetően – belső fagyban. (Itt jegyzem meg, hogy úgy látszik, van némi igazság azokban a tanításokban, melyeket az ezoterikusok terjesztenek. Asztrál utazás, alagút élmény a halál után, stb.) Ezek az emberek néha előrejöttek az oldaljárat nyílásához, és vágyódva előrenéztek a főalagút túlsó vége felé, ahonnan fény látszott. (Örök vágyódásban kell élniük? Vagy a remény viszi őket oda? Hogy akármilyen gonoszok is voltak a Földön, egy hajszálnyi esély még mindig maradt, hogy egyszer oda előre jussanak?)

Attila továbbmászott. Egy rétre jutott ki, amely gyönyörű volt. A közelben egy város állt, amelyet az öröm légköre töltött be. A város kapuján azonban nem tudott bemenni. Lehasalt, és megkapaszkodott a rét füvében. Nem tudta, előrejuthat-e, de vissza nem akart menni. Főleg nem az alagút oldaljárataiba.

Egy alak jelent meg előtte, szerzetes ruhához hasonlót viselt. Attila fölnézett rá, és megrémült. Az arca ennek az alaknak, mintha lángnyelvekből állt volna. Rettenetes hatalom érződött körülötte. De aztán Attila a szemébe tekintett, és meglátta benne a gyengéd szeretetet. Ez az ismeretlen ismerte és szerette Attilát. Megszólította, és bátorította, álljon fel nyugodtan.

Miután felállt, ismerte meg az idegent: Jézus volt az. Ezután végignézték a barátom életét. Amikor a baleset történt, Attila 18 éves volt. Mégis ez a 18 év gyorsan lepergett. (Érdekes egybeesés pl. Szepes Mária bizonyos tanításaival. Odaát másképp telik az idő. Több kiterjedése, dimenziója van állítólag.) Három jelenetet emelt ki Attila ebből az életfilm nézésből: egyszer, amikor ártani akart az iskolában egy társának. Haragos volt, bosszút akart valamiért állni. Ekkor Jézus elszomorodott. Máskor Attila otthon elmosogatott, senkinek nem szólt erről, és az édesanyja azt hitte, az édesapja volt az. Ekkor Jézus örült. A harmadik jelenet az volt, mikor azt látták, ő részegen botorkált hazafelé egy mulatságból. Ekkor Jézus (és vele Attila) nevetett.

Barátom nem fejtette ki, de utalt rá, hogy odaát nem mindent tartanak úgy bűnnek, mint mi itt. Erről nem beszélt többet, gondolom, a Tízparancsolat érvényben van, Jézus evangéliumi tanácsai érvényben vannak. (Furcsa lenne, ha az ezeket adó Isten önmagának mondana ellent a túlvilágon. J)

Ezután Jézus azt mondta, Attila ideje még nem jött el. Vissza kell térnie a Földre. Természetesen Attila nem akart. (Mint a hasonló élményen átesett emberek általában.) Jézus ekkor feltárta előtte jövendő életét, Attila megértette, miért fontos a Földön élnie, és megbékélt ezzel. Amikor beszélgetésünk másnapján erről kérdeztem, azt mondta, hogy amikor egy – egy fontos állomás eljön az életében, beugranak az odaát feltárt dolgok. Előre azonban nem tud semmit.

Attila visszakerült a testébe.

Másnap borzasztó fájdalomra ébredt. Ez napokon át el sem hagyta. Nem tudott aludni, csak percekre, a fájdalomcsillapítók alig értek valamit. Pár nap elteltével odajutott, hogy kimondja: „itt vagyok Uram, ha meg kell halnom, készen állok rá. Vigyél magaddal!” Egyedül volt a kórteremben, az ágya mellé egy széket készítettek, az ágyát körbe elfüggönyözték. Nyári meleg volt. Váratlanul hűvös szellő lobogtatta meg az ágya melletti függönyt. ÉREZTE, hogy a székre valaki leült. Erre a pontra nem emlékszem pontosan, (már öt éve beszélgettünk erről) látta-e Jézust, vagy csak érezte. De utána mély álomba merült, és nagyon jókat álmodott. Azzal a tudattal ébredt, hogy „megerősítettelek, de most te is tegyél meg mindent!”. Attila felvette a keresztjét, felállt a padlóról, ahova az élet küldte, és nekiállt küzdeni. Amint jobban lett, mankót kért, és elkezdte gyakorolni a járást; egyáltalán együttműködött az orvosokkal mindenben azért, hogy visszatérjen az életbe.

Rokkantnyugdíjas lett, és idővel eljött az a lány az életébe, aki szerette őt így is, és a felesége lett. Kislányuk született, állítólag mostanában tizenkét éves. Attila mesélte, milyen érdekesek a gyerekek. Egyszer nem volt más, neki kellett mennie a kislányáért az iskolába. Mankósan, természetesen. Izgult, mit fognak szólni a lurkók hozzá. Azt mondta, elfogadták, teljesen természetesen viszonyultak az ő másságához. Ők még ilyenek. (J)

Azonban a történetnek még nincsen vége. Barátomnak a belső szervei fokozatosan ereszkedtek alá, nem lévén láb, amire támaszkodjanak. Szakadtak le. Időnként elővette a fájdalom, de állítólag borzalmasan. Öt éve azt írta, havonta kétszer –háromszor. Ilyenkor igazán Férfinek kellett lennie. Aztán azt hallottam felőle, hogy műtétre vár, valószínűleg Bécsben fogják megműteni. Talán jobb lesz. Azelőtt pár hónappal kör-emailt írt a felesége, hogy Attilának nagyon nehéz, ereje végén jár, földre nyomja a kereszt, amit az Úrtól kapott, imádkozzunk érte. Féltem akkoriban, mi még találkozni akartunk, sikerül-e? Írtam emailt neki, de közben fojtogatott az érzés: el fogja – e olvasni? Él – e még? Akkoriban már csak ritkán válaszolt nekem, azt írta, nagyon nehéz a gép előtt ülni, de számít rám, fontosak az elektronikus leveleim.

(Tudom, férfiatlan dolog a sírás, nem is sírok, csak könnyezem. Talán barátom itt áll a hátam mögött, és látja, hogy éppen róla írok. Jöjjön az utolsó fejezet.) A fájdalmak szaporodtak, és intenzitásuk nem csökkent. Attila némán viselte, ám egyre nehezebb volt. Egyszer megütötte a feleségét, miközben küzdött a testével. Szülei korábban építettek neki egy kis lakot, azt gondolták, úgysem lesz családja. Egy szoba, wc, fürdő. Amikor nagyon nehéz volt, ide húzódott be. Most is így tett, és az édesanyja látta el. Vett egy plazma tévét, hogy megnézi az Olimpiát. Írt egy sms-t a családjának, „Nem akarom, hogy így lássatok, nem akarom, hogy titeket terheljelek önmagammal.” Már nem nézte meg az Olimpiát. Az édesanyja talált rá: megfojtotta magát.

Állítólag, ha még pár hónapig bírja, magától ment volna el. Csak egyszer találkoztunk az életben.

Barátom, barátom, nagyszerű ember voltál, de valljuk be: büszke is. Miért nem támaszkodtál jobban a téged szeretőkre? Miért nem láttad be, hogy erre szükséged van? Vajon kislányod mit választott volna: viselje mogorvaságod, miközben tudja, hogy szereted, vagy ott álljon a sírod mellett? És voltak barátaid is! Nem szégyen kérni! „Gyertek hozzám, látogassatok meg, mert különben nem bírom!” Most már mindegy. Hiszem, ott élsz, abban a gyönyörű városban, és naponta találkozol előtted elment szeretteiddel és Jézussal.

A viszontlátásra Attila!

Zoli

Anikó néni 65 éves

Minden vélemény számít!

Anikó néni 65 éves. Egyedül él, van pénze, jól is gazdálkodik vele. Kicsit élhetne, ahogy szeretne. Utazhatna, színházba mehetne, barátnőit látogathatná. Mégis, sok időt van otthon, a megszokott rutin feladatait végzi, mint mikor egy egész család vette őt körbe. Ha jönnek hozzá, főleg rokonai, rögtön ugrik. Volt, hogy unokája nála töltött pár napot. Anikó néni lefeküdt aludni. Balázsnak kellett valami, csak benyitott a néni szobájába, az máris félálomból ugrott, és „már jövök!” felkiáltással ment segíteni húsz év feletti unokájának.

Talán sokan az önzetlen szeretet mintájának látnák Anikó nénit, de nekem kételyeim vannak. Jó, ő, ez biztos számomra is. Ám akkor miért indulnak olyan nehezen a reggelei, miért panaszkodik olyan sokat, hogy vele senki nem törődik, miért bámul elkeseredett arccal oly sokszor maga elé, mikor azt hiszi, senki sem látja?

Szerintem, mert ránevelték, hogy ő önmagában nem értékes, annyit ér, amennyit másoknak nyújtani tud. Ha nem ő ad, ha rá van utalva másokra, gyötrődik belső értéktelenség érzésétől. Nem tud pl. kérni. Szégyelli, hogy ő nem mindenben önálló. Az elfogadással is gondjai vannak; szinte elvárja, hogy ráerőltessék a segítségüket vagy ajándékaikat mások. Szégyelli belátni szükségleteit, azok „önzések”. aztán persze kifakad vagy összeomlik.

Paul Hauck („Légy jó önmagadhoz!” és más önsegítő könyvek szerzője) kifejezésével élve: Anikó néni „önsorsrontó”, „önhanyagoló”, aki a Biblia azon Aranyszabálynak nevezett tanítását, hogy „Szeresd felebarátod, mint önmagad!”, átírta: „Szeresd felebarátod jobban, mint önmagad!” Meg is van az eredménye: lelki kimerültség, depresszió árnyéka, érzelmi zavarok.

Nagy bátorságra lenne szüksége ennek a néninek: szembenéznie bevésődött gondolkozási útjaival, melyekkel valószínű nincs is igazán tisztában, csak „azt teszi, ami a helyes”, amire nevelték. És kitartásra, meg a környezete támogatására: bevésődjön, hogy ő önmagáért is értékes, hogy nem szégyen másokra utalva élni, ha ez valóban szükséges, hogy vannak igényeink, amelyeket tiszteletben kell tartanunk, vagy csúnyán kitolunk magunkkal. Már az Isten akaratával szegülünk szembe, és fizetjük is az árát ilyenkor.

;-)

Zoli

Agymenés

Minden vélemény számít!

Most ment el Gaby, a mostani gondozottam gondnoka. Jól kiakasztott. A bácsi egyedül sétált az utcán, én nem voltam itthon, legutóbb pedig amikor ez történt, éppen aludtam. Gondolom, jól ki lehet rám bukva, milyen felelőtlen alak vagyok.

De: a bácsi korábban nem tett ilyet, a váltótársam sem mondta, hogy szó nélkül kimegy az utcára. Legutóbb megbeszéltük Gaby-val, hogy az ajtókulcsot magammal kell vinnem, amikor nem tudom ellenőrizni, mit csinál a bácsi. Elvittem, a bácsi mégis kiment, hátul, az udvaron át. Gaby észrevette, bukta, nekem meg tök kellemetlen, mert biztos azt hitte, nem veszem komolyan, amit megbeszéltünk.

Igazából az bosszant, hogy úgy láttam, azt várja, majd jól megalázkodom előtte, sűrű bocsánatkérések közepette elismerem a hibám, és szent esküt teszek, hogy tényleg, de soha, de soha többé… Elismertem a hibám, de hozzátettem, hogy ez elismerhető tudatlanságból származott, egyszerűen, nem hittem volna, hogy a bácsi van olyan okos, hogy körbe kimegy az utcára. (Agytumora volt, meg öreg is, sokszor abszolút nem tiszta az értelme, meg elfelejt dolgokat.)

A felszínen megoldottuk a dolgot, Gaby mondta, amikor ő itthon van, jelezzem, mikor megyek el, átjön, ne hagyjuk egyedül a bácsit. Oké, jó ötlet, csináljuk ezt.

Az érzelmek szintjén azt gondolom, mindketten bosszankodtunk. Egyikünk sem kapta meg igazán azt a presztízst, amit elvárt a másiktól. Én nem hajtottam fejet maradéktalanul Gaby előtt – igen, kicsit azért is, mert NŐ, bocsánat emancipált embertársaim, és nem, nem tartom kevesebbre magamnál, kedves férfisovén embertársaim, csak utálom, ha egy nő hatalmaskodni akar fölöttem. Ha a főnököm – mert Gaby helybéli és ő a gondnok – akkor is. Én ezen bosszankodtam.

Mert azt azért hozzáfűzte, hogy adjak kesztyűt a bácsira, mert hideg volt a keze. NNa, ez az agymenés nekem, hogy amikor kint plusz fokok vannak, és a bácsi percekre megy ki, akkor mi a (csúnya szó) – nek adjak rá kesztyűt? És Gaby tudta, hogy nem fogok merni vele vitába szállni, mert jót mond, (csak szerintem fölöslegeset, mert nincs cukorból a bácsi, és a hideg kezétől még senki sem lett náthás, és tüdőgyulladást sem szoktak ettől kapni az emberek) és simán úgy tűnhet kettőnk közt, hogy egy lusta, hanyag alak vagyok, ha vitába szállok vele. Ja, és még lázongó, engedetlen is.

És, kedves olvasó, ne gondold, hogy a nők csak velünk, férfiakkal ilyenek! (Tisztelet a kivételnek, mert vannak olyanok is.) Hihetetlen, de (noha én már megtapasztaltam, hogy pl. egy olyan hírre, miszerint valamelyik nőt milyen brutálisan elnyom és megkínoz <lelkileg mindenképpen> a férje a Közel-Keleten, a nők úgy ugranak össze, és kerülnek egy hullámhosszra, ahogy a mágnes rántja össze a vasreszeléket), elképesztő presztízsharcra, és rivalizálásra és megszólásra, kibeszélésre képesek egymással szemben is. Hogy a Julcsi nem tart rendet otthon, meg olyat főzött, hogy a kutya ette meg, meg mittudoménmi. Tudod, ki tud igazán kegyetlen lenni egy nővel? Egy MÁSIK nő.

Mert csak a tökéletes jó, a megfelelő, az nem. Mert az a (csúnya szó) kesztyű, az aztán mindenképpen kell, mert én tudom ezt jól, mert úgy kell otthon főzni, mintha lakodalmat főzne Julcsi minden héten, mert, ha nem esik hasra a légy a konyhapadlón, akkor Julcsi egy a (csúnya szó) –t meregető (csúnya szó). Az, hogy a Karcsinak semmi baja a Julcsi munkájával, meg a gyerekek is egészségesek, másodlagos. Hiszen a Karcsi egy igénytelen trottli (pont a Julcsihoz való), a gyerekek meg, szegények nem tudják, mi a jó, hogyan is hiányozhatna nekik? Arany drágáim, szegény árvák! (Nagyon-nagyon csúnya szó.)

Nem az igénytelenséget védem, csak tudjunk már egészséges kompromisszumokat kötni! Ha a másik, akár férfi, akár nő, törekszik a jóra, bármilyen értelemben (persze főleg erkölcsileg), legyen már elég! Őszintén: lehet és szabad ennél többet egymástól elvárni, mint hogy minden nap, egy picit jobban csinálni? És ezt se görcsösen, van, hogy a bűnei mélyén eltemetett embertől az az egyetlen elvárható érték, hogy a jobb utáni vágyat ne adja fel. Ebben a világban, ezzel az emberi természettel, ez sem megy Isten kegyelme nélkül. Tök mindegy, miben hiszel.

Persze van, hogy azért a piciért is vért kell izzadni.

:-/

Zoli