Amikor annak idején másodállás vállalásán töprengtem, hezitáltam. A korombeli ismerősöm csak annyit jegyzett meg, az érveimet hallgatva:”Belefér az idődbe, nem?” Igaza volt. Átlendített engem a holtponton. Volt amikor nem ültem volán mögé jó ideig, mert két alkalommal agresszív nagy testű jármű vezetővel volt problémám. Akkor is egy korombeli tömör megjegyzése segített át a szorongásomon, amikor egyszerűen annyit mondott:” Csak szépen mész a többiek után.”  Valóban. Hajlamosak vagyunk időnként túlbonyolítani az egyszerűbb dolgokat is. Töprengünk, agyalunk. Érveket sorakoztatunk. Hezitálunk. Aztán csodálkozunk, hogy egyszerűen, működnek a dolgok az aggályoskodásaink nélkül is.  Ráérünk  akkor megoldásokat keresni, ha tényleg gond van. Mikor pedig az özvegy barátném az összeköltözést latolgatta a  barátjával, a lányomnak volt egy tömör kérdése.:”Akarsz cseléd lenni újra?” Ebben bizony benne volt minden. Évtizedek érzéseinek eszenciája. Aki élt valakinek az asszonyaként, az tudja.  Szokták viccesen idézni: „Az első házasság az érzések diadala az intelligencia felett. A második házasság a remény diadala a tapasztalat felett. A harmadik házasság pedig a hülyeség diadala mindenek felett. ” Az ember persze reménykedik. Mások tömör félmondatai pedig a kételkedéseinek idején átlendítik. :) Kati

Az egyik barátném szívét kiütötték a napokba. Gyakran alkalmazzák az orvosok ezt az eljárást, ha valakinek szívritmus zavara van.  Mit él át egy beteg, amikor egy ilyen beavatkozásra igent kell mondania? Számot vet az életével. Bármi megtörténhet. Lelki erő kell hozzá. Magam is zavart voltam egész nap. Mi fog következni? Bizony az empaták- a mélyen együttérzők- így élnek. Azonosulunk túlságosan. Figyelem az embereket. Léteznek olyanok, akik igyekeznek a haszon felé orientálódni, a gazdagok közelébe sodródni. Vannak viszont, akik rendre olyanok mellett találják magukat, akiknél probléma van. Viszont erősít, lelkileg gazdagabbá tesz, fejlődöm, bölcsebbé válok tőle .  Visszatérve a történethez, kérdem:”Mi a helyzet?” Mondja a kis betegem, hogy bár szédeleg még, de elengedik haza. A bennem élő ápoló persze azonnal felébredt.:”Elhozlak.”-mondom. Ugyanis nemrégiben, a villamoson utazott a lányom és egy olyan  beteget kellett újra éleszteni, akit túl hamar engedtek ki a kórházból, gyenge volt az utazáshoz..   Még szerencse, hogy a munkahelyén nem sokkal korábban ilyen felkészítést is kapott az én gyerekem. Mindezeken töprengve elgondolkodom milyen hajszálon függhet időnként az emberi élet. Micsoda pillanatokat élünk meg. Ezeket átélve, hogyan megyünk tovább? Utána mintha új szemüvegen keresztül látnánk. Átértékelődik mindennek a jelentősége. :) Kati

Itt van Nemzetközi Férfinap. A november hónap amúgy is a Movember mozgalom jegyében tellik, amikor bajuszviseléssel hozzuk egymás tudtára, és emlékeztetjük magunkat arra, hogy a prosztata rák valós veszély az egészségünkre. De fontos a férfiak egészsége valakinek? Egyáltalán fontos maguknak a férfiaknak? Mint oly sokszor, most is kiállt az utcára a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság aktivistája, hogy meg tudja mit gondolnak az emberek erről a kérdésről.

A megkérdezettek közt meglehetősen nagy egyetértés volt atekintetben, hogy a férfiak nem törődnek eleget az egészségükkel. Nagyon hasznos, ha van mellettük egy társ, aki kicsit terelgeti őket a szűrővizsgálatok és az orvosi rendelő felé. Igaz, ez sem csodaszer, mert van, akinél csak terméketlen vitát és veszekedést szül. Volt azért pozitív példa is: akadt, aki elmondta, hogy az ő párja bizony elmegy panasz esetén az orvoshoz, és szűrővizsgálatokat is komolyan veszi.

Érdekes kettőségről számoltak be többen. Miközben azzal, hogy a családfenntartás terhe megoszlik ma a két nem között, a férfiaknak általában lenne lehetősége többet magukkal foglalkozni, mégsem nagyon teszik. Nagyon sok férfinak az a vonzó és az az ideál, hogy dolgozzon sokat, akár a ház körül is, de időt és energiát fordítani sajátmagára nem szeret. Pihenni, kikapcsolódni szeretnek, de építő módon fordulni maguk felé már nem. Érdekes lenne felderíteni miért van ez így. E sorok írója nem hiszi el, hogy a férfiak egyszerűen igénytelenek és lusták. A munkahelyükön reggeltől estig hajtanak. Úgy sejlik, a társadalmunkban és az egyes férfiakban rögzült férfikép lehet ludas ebben. Dolgozni, meccset nézni, sörözni férfias. Orvoshoz pláne pszichológushoz menni nem. Segítséget kérni, megnyílni és együttműködni sajátmagáért másokkal nem. Belátni, hogy egyszerű emberek vagyunk igényekkel, szükségletekkel – nem. A sebezhetőség és önmagunkkal való őszinteség rejtett problémáját sejti a cikk írója emögött.

Szóba került más is. Igaz, hogy jó volna, ha a férfiak többet járnának orvoshoz, de ha minden kis szálka és tüsszentés miatt oda futnának, az vajon jó lenne? Együtt jár az élettel, hogy egy férfi elviseli a terheket, és bizonyos szintig maga oldja meg őket. Igazából ez egy méltányolható hozzáállás. Az önállóság és a személyes hatékonyság használata minden felnőtt embertől elvárható egy bizonyos szintig.

A másik fontos kérdés, hogy a társadalom hogyan viszonyul az erősebbik nem egészségéhez. Hát nem túl fényesen, különösen a nőkhöz viszonyítva. Míg a mellrákszűrésnek hatalmas háttere van, felvonulásokkal, újságcikkekkel, cégek szponzorálásával, addig a férfiak rákszűréséről eddig egy hónap, a novemberi Movember szól. A férfiakat célző szűrőprogramok sem számosak. Míg a nőket érintő sok problémáról sorozatok, mozifilmek és reklámok szólnak, addig mély hallgatás övezi azt pl., hogy milyen fontos, hogy a férfiak mentálisan és érzelmileg is jólétet éljenek meg, illetve milyen következménye van annak, ha ez tartósan hiányzik az életükből. A befejezett öngyilkosságok 80 százalékát férfiak követik el!

Összefoglalva: úgy tűnik mi, férfiak tehetünk önmagunkért a legtöbbet. Éljünk azokkal a lehetőségeinkkel, amelyek vannak az egészségügyben (szűrővizsgálatok, szűrések, évenkénti egészség kontroll, stb.) illetve álljunk a sarkunkra, és a döntéshozókat befolyásoljuk, hogy olyan kampányok, akciók, filmek és reklámok szülessenek, amelyek alkalmassak a szemléletváltás terén előeremozdítani a társadalmat. Sok tennivalónk van még a férfiak egészségét és egészségtudatosságát fejlesztő megmozdulások, akciók terén.

Ketten a nyílvánosság előtt is vállalták a véleményüket:

A munkáltatók hajlamosak elfelejteni, hogy mennyire fontos, a dolgozónak legyen privát szférája, amihez nekik semmi közük. Lehessen az embernek olyan ideje amihez senkinek semmi köze. Akár arra is, hogy csak bambulva nézzen a fejéből kifele. Hiszen van az a pont, amikor zsong a fejünk a sok saját és munkahelyi gondtól, egészségügyi panasztól. Kéri az agy az időt, hogy pakolhassa az infót a megfelelő helyre. Rendezhesse. Az alvászavarok oka is gyakran ez. Amikor az egyén önmagától elvonja ezeket az időket. Túl sok infó áramlik felé. Előfordul, hogy számon kéri egy munkáltató, hogy miért nem ér rá a dolgozója túlórázni a saját szabadidejében. „Miért, mit csinálsz?” Az az egyén magánügye. Ha nem hagyják feltöltődni, honnan legyen ereje magából adni?. Kimerült, fáradt, kedvetlen, erőtlen, Megbetegszik, sokkal könnyebben lerobban. Kihasználni nem lehet az embereket sem a végsőkig, ahogyan a gépeket sem. Kilép, pályát elhagy, elkeseredik. Hazánk lakosságának kétségbeejtő a szakemberek szerint a mentális egészsége. Ilyen okokra vezethető vissza. Sokan hagyták el az országot. Aki marad azokra több munka terhelődik. Nem biztos, hogy az ország elhagyása a megoldás. Kinn is lehet terhelő a túlzott munkavégzés. Kizsákmányolás bárhol lehet.  Kiállni önmagunkért nem mindig egyszerű. Népszerűtlen feladat. Jelezni, ez az én magánéletem. Privát szféra. :) Kata

Évente menjünk szúrésre, javasolják. Mégis vannak a magasan iskolázottak közt is sokan, akik nem teszik. Hallom a kismamákat a szomszéd országban a terhesség elején és a végén vizsgálják. Nálunk havonta. A férfiak tudjuk kevésbé foglalkoznak az egészségi állapotukkal. Sokszor szinte struccpolitikát folytatnak. A nők pedig gondosabbak, sokszor hipohondriásan  túlzásba is viszik. Így ők egészségileg jobb állapotban vannak, mint a férfiak. Persze a hölgyek közt is van, aki nem szűreti a betegségeket. Kérdem például az ismerősöm, aki 20 éve nem volt nőgyógyászati szűrésen.:” Nem tartasz tőle, hogy bajod van?” Mire ő: „Akkor itt ragadom meg az alkalmat, hogy távozom.” Ez persze elég depresszív felfogás. Ám ha belegondolunk, akinél felfedeznek problémát, elkezdenek gyógyszereket írni, beavatkozásokat eszközölni. Mindez költséges. Kétséges a hatásossága. Hányszor olvashatjuk a neten, hogy nem valós eredményt mutatja a labor. tévedésből.   Sajnos arról is olvashatunk, hogy szándékosan is  adnak rossz diagnózist, azért, hogy aztán költséges kezelések következhessenek. Mennyi szorongás! Mennyi nyugtalan időszak! Mintha csak úgymond házhoz menne a pofonért az illető. Viszi a testét évente. Kiteszi magát izgalmaknak, kellemetlenségnek, mikor lehet, hogy nem is kellene. Lehet, hogy nincs is baja. Lehet, hogy az a procedúra nem is kellene. Nem kellene kitennie magát, annak, hogy szekálják, szurkálják. Izguljon, szorongjon. Ha felajánlják a kezelést, dönteni kell az embernek, hogy kéri-e. Innentől az ő felelőssége. Önmagát okolhatja. Tehát rágódik, fontolgat, szorong. Hogy is legyen? :) Kati

Az ismerőseim közt van olyan, akit jellemezhetünk antiszociálisnak. Nem kedvelik, ha csak lehet kerülik az embereket. Gyakran összeesküvés elméletekről beszélnek. Úgy érzik, mindenki csak kihasználja őket. Gyakran csüggedt, letargikus, komor a tekintetük. A gondjaik mögül alig látnak kifele. Ritka a mosoly, a humor náluk. Az a véleményem, hogy belőlünk kell kiinduljon a változás. A saját viselkedését módosíthatja az ember. Amint kifele más képet küld, fokozatosan elkezd visszatükröződni felé is a mosoly, kedv, kedvesség.  Amint elkezd adni, kapni is fog. Lehet, hogy más irányból fog kapni, mint amerre adott, de akkor is egyfajta áramlás indul. Tehát tükrözi a külvilág azt amit küldünk kifele magunkból. A mimikánkat, a gesztusainkat, a hangnemünket, a viselkedésünket. A mosolyunkat vagy a mogorva nézésünket. Az anyák felelősségén gondolkodtam. A mindig morc anyák fiait figyeltem. Az ő fiaiknál tapasztaltam ilyen antiszociális viselkedést. Hogy miért lesz az anya mindig morc az egy dolog. Valahol meg kell ezt megtörni? Azért, hogy ne vigye tovább a gyerek ezt a beállítódást. Hallom külföldiektől, hogy a magyar nem mosolyog. Lehajtott fejjel, ejtett vállal, görnyedten, gondterhelten jár. Tudatosítsuk a fontosságát, mennyire kell uralkodni magunkon. Ne adjuk át magunkat, ne szokjuk meg ezt. Nehezebben is tudjuk elintézni az elintézendőinket. A kedves kiegyensúlyozott mosolyt küldővel másképp beszélnek. Fél siker ha azt sugározzuk, mi rendben vagyunk, ehhez vagyunk szokva. Velünk így szoktak bánni. Mi is ezt közvetítjük másnak. Mosolyt, kedvességet. Sajnos nem evidens, tehát szólni kell róla, foglalkozni kell ezzel. :) Kati

Mi a fontosabb amikor keres valaki?  Például egy férfi. Bejárónőt vagy szexpartnert vagy szponzort vagy szeretetet adó párt keres? Mindent szeretnének bele tölteni a kapcsolatba. Mindig lesz egy momentum, ami nincs meg. Mintha csak addig kutakodna az ember, amíg rábukkan: ” Na hopp megvan! Lám ezt nem tudja nekem ez az illető megadni. Mehetek tovább. Na ugye, hogy nincs olyan, aki nekem való!”-panaszolja a rokonainak, barátainak. „Pedig én próbáltam keresni.” Hogy is van ez? Miért is kellene minden elvárt ponton a másiknak stimmelnie? Addig szokás kutakodni, amíg a legtöbb ponton elég jól passzol a másik. Aztán a nem megfelelő pontokon próbál javítgatni. Az anyagiak dominánsak szoktak lenni. Szponzort keresnek inkább? Olyat aki kihasználható?  A legelementálisabb a „kémia”. Ha a vágy nincs, akkor ritkán működik az együtt lét. A szellemiség sem mellékes. Mennyire jó is az, ha valakivel mindenről tudunk beszélni. Hosszan alaposan a világ dolgait értelmezni. Általa új felismerésekre bukkanni. Fejlődni. Hiszen fejben dől el minden. Az új, fejlettebb énünk pedig létre fog hozni szituációkat, helyzeteket, amiben változásokat teremt. Tehát akkor mi is a fontos? Milyet is kell keresni?  :) Kati

Akaratunkkal tudjuk terelni, miről gondolkodjunk és mi az, amiről inkább ne.   Olvastam  a napokban egy mondatot, amiről érdemes töprengeni: „A gondolat képes módosítani a géneket.”  Még a sejtek, sőt a gének szintjén is, hat a gondolat!  A hit miatt, az ember egy placebótól is gyógyulhat. Kísérletek bizonyították, hogy a legsúlyosabb betegségből felépültek emberek, abban a hitben, hogy megfelelő gyógyszert szedik, pedig csak vitaminokat kaptak. Az, hogy a génekből mi fejlődik ki, 70%-ban a környezeti hatásoktól függ.  Ezt tudjuk. Tehát nagyobb részben tőlünk függ, mit, hogyan alakítunk magunkon, magunkban. Ez felelősség is és lehetőség is egyben számunkra, önmagunk formálásában.  Azt eddig is tudtuk, hogy a gondolatnak és a képzeletnek teremtő ereje van.  Gondoljunk olyasmire amit szeretnénk! Ne arra, amitől félünk. Képzeljük el, hogy javul a helyzetünk! Mintha már a vágyott dolog be is következett volna. Sajnos az ellenkezője is működik. Előidézhetjük a romlásunkat is.  Hallottam egyszer, egy félmondatot, az egyik híres pszichológustól. Van olyan anya, aki még azt a szívességet is megteszi az utódainak, akik folyton, kizárólag csak kapni akarnak, hogy totálisan félre áll. Vagyis elképzeli, hogy az utódai ezt várják el tőle és tesz is érte, hogy ez mielőbb be is következzen.   Szinte elemészti önmagát. Úgy érzi  szeretne inkább olyanokkal lenni odaát, akik  igazán őt akarták, akarják.  A szülei, a párja. Sajnos kerülhet olyan helyzetbe az ember, amikor kétségei vannak a felől, hogy létezik még az élők közözött valaki olyan, aki valóban őt, a lényét, az érzéseit, a szokásait, őt önmagát akarja. Láttam az előző napokban egy képet, amin az utolsó pillanatait éli valaki és többen szeretik őt azok közül, akik már elmentek, mint az élők.  A képen láthatóak azok is akik várják őt, de már nincsenek az élők között.  Van e, vagy nincs másik oldal ezt döntse el mindenki maga.  Viszont éljünk a lehetőséggel, hogy a gondolatainkkal, életmódunkkal pozitív irányba is terelhetjük a génjeinket és a sorsunkat. :) Kata