Apró levelek áprilisban

beechKáprázatos a kertben a sok virágba borult fa. Szépen sorban. A barack után a szilva a meggy  a cseresznye és az alma. Majd a körte és a dió is. Áprilist annyira jellemzi az apró kis zöld levelek mutatkozása. Annak a zöldje az embert annyira boldogítja. A tél végi szürkeség után a szemünk örül a látványnak. Hát csak ide ért a tavasz! Megvárakoztatott, de annál jobban melegít. Mennyire is vártam, hívogattam! Már márciusban az első meleg 2-3 nap után a fűtést elzártam. Dacolva éjjel, akartam, hogy olyan legyen, mintha egy hónappal később volna. Mennyire félelmetes tud lenni a sötét, hideg fűtetlen szoba. Bármennyire is meleg a sok takaró. Hát be kellett lássam hiába sürgetnénk, ha még nincs itt valaminek az ideje. Akkor még igenis kellett a fűtés. Sürgetni, erőltetni az időt gyorsítani hogy is lehetne. Áprilisban van itt az ideje az igazi melegedős tavaszodásnak. :) Kata

Dicsérni vagy „oltogatni”

OLYMPUS DIGITAL CAMERAVezetési módszer sokszor a bűntudatkeltés. Hibára vadászni és azt felróni, bűntudatot kelteni bevett vezetési módszer. Lenyomni az illetőt, azért, hogy érezze magát kissebbnek. Közben a vezetői hatalmat jelezni, szokták a főnökök. Noha lehetne dicsérettel emelni az irányítottak munkakedvét, aktivitását. Motiválni őket. Lehet az gyerek vagy felnőtt közösség hatékonyabb a dicséret. Mégis megannyi főnök inkább dorgál, korhol, oltogat, hatalmat fitogtat. Kivételezik. Mintha a fogát húznának,ha dicsérni kéne. Attól tart, talán, hogy elbizakodottá válik a beosztott, ha elismerést kap? Elkanászodik? Jobb félelemben tartani? Jelezni, hogy tudja hol a helye? A gyerekek nevelésében is megfontolandó és a dolgozókkal is, hogy mennyire érezzük magunkat erősnek. Merünk elismerni, dicsérni? Fogjuk tudni kezelni, ha a dicsérettől szárnyakat kap és majd szinte „brilírozik” tündököl? Márpedig a dicsérettől az egyén fejlődése mint tudjuk a pozitív irány felé tendál. Hiszen akinek megelőlegzik csak, hogy zseni, úgy is kezd viselkedni, hogy ő nem akárki. :) Kati

 

Telepátia Párizsig

telepatiaAz űrkutatók vizsgálták a telepátiát. 1200 km-ig is működött. Kipróbálták, hogy az egyik illető gondolt valamire és a másik például Párizsban volt és elmondta, hogy az illető mire gondolt. Ezen sokszor gondolkodtam. Különösen akkor, amikor valamiért felébredtem. Azt szokták mondani, valaki ránk gondol ilyenkor. Az agykontrolon tanult ébresztő módszer abszolút működik például. Tehát, ha este arra gondolok, hogy ébredjek fel reggel 7-kor, akkor önmagam felébresztem. Egy kívülálló is tud rám hatni? Ekkora távolságból? Ha igen, akkor bizony nem kis dolgok ezek. Mikre képes az emberi természet! Micsoda kiaknázatlan terület, amire még az agyunk képes. Töprengek rajta, még mi mindenre használható ez. Szinte távlatilag hipnotizálható az ember. De valamilyen formában kommunikációra mindenképpen! :) Kati

Ajándék önmagamnak korábbról

Batz klumpaTöbbször is volt már hasonló tapasztalatom. Gondoskodtam előrelátóan valamiről. Jól elraktam, tudva, ez bizony még kelleni fog. Most is előkerült olyasmi, amire nagyon is szükségem van. Nem is olcsó. Majdnem újat vettem a napokban, de gondoltam, alszom rá még egyet. Fontolgattam meg engedhetek e mostanában ekkora költséget. És lám előkerült. Gondoskodott rólam a korábbi énem. Bizony tapasztalom, önmagamra számíthatok leginkább. Még ha sokszor el is bizonytalanodom az erőimet illetően. Sokunk önbizalma megrendül. Különösen, ha kívül állók főleg hibákat keresnek. Látok harsányakat is, akik leplezik a belső elbizonytalanodásaikat. Önmagunkkal megvívni a legnagyobb küzdelem, azt vettem észre. :) Kati

Verőfényben

barackágKezemben egy csokor illatos Jácint és két meleg tyúktojás. A lábamnál baktat a hűséges kutyám. Meleg tavaszi napfény a hátam támasztja. Béke van idehaza. Nyugalom árad az udvarban. A kertben apró zöld levelek bújnak. Még azon a kis fán is, amiről azt hittem nem marad meg és újat vásároltam. Na most kettő is lesz. Verseny lesz. Melyik hoz termést hamarabb.  Végre jól átmelegedhet az ember végtagja. A tél áthűtött alaposan. Március közepén azt gondoltam, már vége, de még korai volt a fűtést mellőzni. Túl optimista voltam. Reménykedő. Azért valahogy csak eljött a jobb idő!  Szívet melengető. :)Kati

Helyünk

ibolya_viragszonyeg_0A hely, ahol vagyok eszembe szokta juttatni azokat, akiktől sokat tanulhattam és értük sokat tettem.  Szerettek. Már nem élnek. Nem kell a lelküktől sem félni.  Békések. Úgy vélem az elődeim elfogadják az utódaimat. Hibázhatnak is. Hiszen  a régiek is hibáztak rengeteget. Hová helyezzük el a lelkek létezését? Miben hiszünk? Hogyan békélünk meg? Önmagában ezt mindenki másképp rendezi le, teszi helyre. Vannak akik jeleket vélnek felfedezni. Üzenetek. Idén lila ibolya lepte el a füvet. A lila anyám kedvenc színe. Talán a fűnyíráskor vittem magam szét a fűben. Szép látvány. Ha elérzékenyülök úgy vélem anyám erőt küld nekem a mostani nehezebb időimben. :) Kati

Kacifántos

furaAzt nevezte így a mama, aki nem egyszerű, inkább komplikált eset. Gyakran mondta a nagypapára ezt a jelzőt. Körülményes.  Manapság kavarósnak nevezi a szleng. Mondják: „Komplikált, mint a kvantumfizika”. Bonyolult. Aki variál, nem az egyszerűbb utakon éri el a haladását. A komplikáltabbaktól tartani szoktak, hiszen ők próbálnak még más megoldásokat is. A legoptimálisabbat keresik. Kreatívak gyakran. Képesek frissebb rálátással közelíteni a dolgokhoz. Új megoldásokat hoznak. Nyitottabbak. „Szemellenzőt” kevésbé viselnek. Próbálkoznak. Élettelibbek. A megcsontosodottabb tartózkodva szemléli ezt. A félénkebb fiatal is csak figyeli. A korosodó is óvatosabb. Nehezen kockáztat. Bátortalanabb. Túlbiztosítana. Pánikol gyakrabban. Vagyis ott is veszélyt sejt, ahol valójában nincsen. Az óvatosság nem korfüggő. Lehet fiatal is óvatos típus, de tény, hogy a korosodó inkább az. :) Kata

Vájár

hisztisVájárnak ment a keresztapám fiatalon, noha jó szakmát tanult. Apja is asztalos volt, ő is azt tanulta. Ám kipróbált valami egészen mást. A család persze gondolom nem könnyen dolgozta ezt fel. Bele gondolok sokszor, hogy mit élhettek át a szülei. Nehéz idők jártak akkoriban. Őrülni kellett, ha valakinek jó szakmája van, ami megélhetést ad. Visszatekintve az élete nagy részében végül is asztalosként dolgozott és igen jó színvonalon élhetett. Ha megnézzük a családjainkat, érdekes élettörténeteket figyelhetünk meg. Mind egy-egy regény. Amikor a magunk és a gyerekeink sorsát, viselkedését, temperamentumát nézzük, felfedezhetjük, hogy ilyen volt az elődeink közt is. Úgy is mondhatnám, nincs új a nap alatt. Vagyis régen sem voltak különbek. Akkoriban is hibáztak. Voltak próbálkozások, elbukások. Most is vannak. Próbálnánk bebiztosítani, óvni, a magunk módján segíteni az utódainkat. Már ha engedi, hagyja. Van amikor nem akarja. Amint a járni tanuló kicsi, mikor elbotlik és még a mamája kezére is csap, ha az segítené. De a gyerek lépni egyedül akar.  Egyénenként változó mértékű dackorszakok vannak. :) Kata

Összetartás széthúzás

kotlós csibékkel1Felfedezhetünk családokban háttérbe húzódva konspirálókat, aktív bomlasztókat. Hol aktívabb, hol passzívabb formában gátolnak. Nyíltan vagy elbújva. Sokszor a fejlődést, haladást gátolva. Valamilyen érdekük miatt. Ha konfliktus van, gyakran nem a 2 félről kell gondolkodni, hanem a háttérben manipuláló harmadikról. Megannyi családban van széthúzás. Mennyi gond és nehéz pillanat! Hogyan is lehet a keserű helyzeteket elsimítani? A napokat elviselhetővé tenni? Még szerencse, hogy vannak azok a típusú emberek is, akik békét teremtenek és a háttérben nehezítők után javítgatnak. Amolyan megoldó emberek. Valahogy működik mégis minden. Emlékszem a nagymamám mennyire szerette volna a családot összeterelni. Ám a két menye valahogy nem jött ki egymással. Ha meg is békéltek, csak rövid ideig működött. Sokszor jut eszembe mostanában, hogy mit érezhetett a mama, amikor terelte volna az övéit, mit egy kotlós közel. :) Kató

Kertész leszek

kertész leszek„Fát nevelek. Kelő nappal én is kelek. Nem törődöm semmi mással, csak a beoltott virággal… Magamat is elültetem… Ha már elpusztul a világ, legyen a sírján a virág… ”  Tavaszonként fát ültetek. Hármat ültettem. Hármat adtam ajándékba. Amikor ültetek a jövőre gondolok. Mi várható? Mik következnek? Locsolom. Megfogan? Gyökeret ereszt? Megmarad?Mekkora lesz? Lesz finom termése? Mi lesz ha túl sok lesz?  Lesz erőm, hogy felszedjem? Kinek adok belőle? A fa lombja milyen lesz? Mennyi dolog foglalkoztat! Nevelgethetek. Mennyi ideig fog élni? El fogom  tudni takarítani, amikor már kiszárad? :) Kata                                                                                                                                József Attila: Kertész leszek                                                                                                                                                        Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal. Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom. Tejet iszok és pipázok, jó híremre jól vigyázok, nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem. Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton – ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.