Címke: szelídség
Bölcs Quimby (Autó a szerpentinen)
Nézzétek meg a klippet! A banda halad a LEHETŐSÉG az ÉLMÉNY felé. A BETELJESÜLÉS vár rájuk. Többször új emberrel egészül ki a csapat. Ilyenkor mindig kinyílik az autó csomagtartója, és mindenki boldog meglepetéssel szemléli mi van benne. Az ÍGÉRET. A CSODA.
Én álmaim nőjét képzeltem oda, és nagyon vártam a klipp végét, hogy kiderüljön, mit rejtegettek ott hátul.
És megváltozik minden. Egy véletlen folytán az autó elindul a lejtőn, és már esélyük sincsen, hogy visszaszerezzék. A magyar művészek álmait viszi magával? Nehezen érvényesülnek a legtöbben, pláne a gazdag nyugaton. De oly sok álmunkat oda képzelhetjük, amely a süllyesztőbe kerül. Fiatalon legtöbben nem álmodunk különleges dolgokról. Családi harmónia, szerető pár, megbízható munkahely, ahová szívesen megyünk dolgozni, és pár jóbarát.
Milyen sokszor még ez sem teljesül!
A legszebb kép a klippből nekem, amikor a vontató a baráti társaságot elviszi úticélja felé, ahol a várt élmények töredéke vár már csak rájuk, és az áhított BETELJESÜLÉS végképp nem. De Quimbynél megtörténik a csoda. A szelíd beletörődés. Az egymásra találás ereje, a megélt „de mi itt vagyunk továbbra is egymásnak” élménye, „a megoldjuk, nem úgy ahogy terveztük, de nem adjuk fel”, a „lesz új terv, és nem baj ha szegényesebb, mert belsőleg most már gazdagabb, mert esélyünk sincsen másképp boldognak lenni”. Az együttmozdulás az Élettel, a felnőtt lemondás, és életerő, remény, öröm megőrzése.
A vallásos: „Legyen meg a Te akaratod!”
Hányszor csuk be egy ajtót az Élet előttünk, és ha figyelünk, akkor derül ki, hogy egy kisebb és szerényebb ablakot viszont kinyitott. És csak idővel jövünk rá, hogy egy jóval gazdagabb rétre jutunk általa. Nem azt kapjuk, amit vártunk, és mégis így jó, boldogságunk pedig idővel az eget ostromolja. Végül békés emberségre vált át. És ez már tartós marad. Ámen
A klipp, végtelen szelíd, megbékélt hangjaival:
Zoli
Vers a World of Tanks nevű játékhoz.
Természetesen hiszek a jogos önvédelemben, a haza védelmében, a gyengék gyámolításában. De ez a játék, sok más társával, filmekkel és műsorokkal, nem erről szól. Ezért kértem Árpi engedélyét a vers közléséhez.
Pipadal
Katona volt ükapám,
katona volt nagyapám.
Pám-pám paripám,
katona lett az apám.
Pám-pám paripám,
tüzet okád a pipám.
Tüze hamar lelohad,
csak a hamuja marad.
Tekeredő füstje
azt írja az égre:
nagyobb szükség volna
kovácsra, meg pékre.
Tóthárpád Ferenc
Most ehhez mit szóljon az ember gyereke? (Elmélkedés egy vendégcikk kapcsán.)
Nézem a videót, amire Alter Ego hívta fel a figyelmem a Férfihangos cikkével. Nem is olyan nagyon rég cikket írtam, amiben képzeletbeli beszélgetést (oké, valójában monológot) folytattam Irina Sevcsenkóval, a Femen vezetőjével. Most meg itt vannak ezek az önmagukból kifordult (hát, állítólag: nők) akik, úgy tűnik, bármit megengednek maguknak, mert a másik szerintük „rossz”. Egy patriarchális vallás, patriarcha képviselőivel szemben. Le kell írnom ezt a szót, hogy: „képmutatás”?
Feltűnő, hogy a nőelnyomó, agresszív patriarchák milyen szelíden tűrik, ahogy ezek az, izé… nők, megszégyenítik őket, a nemiszervük táján megfestik a nadrágjukat, a képükbe üvöltöznek, az arcukba köpnek, és szemérmetlenkednek, tudva, hogy alapból egy ilyen helyzet mennyire kísértő egy férfinek. Jó, ez nem teljesen az az eset. Igazából egy nő attól, hogy meztelen, még nem feltétlen válik vágy tárgyává. Pl. ha mocskos ribancként viselkedik, ennek kisebb az esélye.
Van egy másodperc, amikor látszik, hogy az egyik férfiban az tartja a lelket, hogy férfitársa ott áll mellette, szorítja a vállát, és a füle mellett imádkozza hangosan a Rózsafüzért. Ha nem erősítené, valószínű lelkileg, és meglehet, fizikailag is összeomlana. Ugyanis a férfipsziché sem bír el akármennyi agressziót, még ha nőktől kell elszenvednie, akkor sem. Mert a nő alapesetben mindig a partner és nem a vetélytárs. Hagyományosan a másik férfi a vetélytárs (vagy éppen szövetséges, de akkor is más férfi(ak) ellen.) Hagyományosan nem a nővel vetélkedik a férfi.
Milyen érzés lehet, ha a lovagiasság erényével (társadalmi és személyes szinten plusz lelki javakat nyújtok, mert kiszolgáltatottságod, gyengébb voltod, valamiféle hátrányod miatt, ezt szükségesnek tartom. Illetve mert valamiféle egyéb javad – szépséged, figyelmed, kedvességed – elnyerésére törekszem ezáltal.) ilyen végletekig visszaél a „gyengébb nem”? Ha a tanúsított jóságot buzdításnak veszi a még nagyobb lelki sötétség megvalósítására? Mert: „Igazam van”…
És: van?
Ismerek férfit, aki vert meg nőt. Nem a diadalmámor volt, amit érzett utána. A legtöbb férfinek ugyanis meg kell küzdenie a szégyen érzésével, ha nőt bánt fizikailag. Akkor is, ha érthető volt a tette. (Pl. magát védte.) Világos, nem minden férfi ilyen, tudok ellenpéldát is. Aki megveri, „mert nem tudta, hol a helye”. Elgondolkodás, megbánás, semmi. A nő bűne, hogy volt saját véleménye. És tudok olyant is, amikor a bántalmazott nő mondta ki: „azért egy kicsit megérdemeltem. Tényleg kegyetlen voltam vele. Pedig igazából szeretem.” És, ha már példák: amikor a férj nemcsak bántalmazta feleségét, de a saját fiát is arra nevelte, hogy tiszteletlen legyen az édesanyjával. Aki megszülte, gondoskodott róla, dolgozott rá, őszintén szerette… Kész, megint elakad az ember szava.
Mi mindennek a köze az Argentín esethez? Semmi. A szomorúság, a könnyek a szemem sarkában. Mert néha ki kell mondani: vagyunk páran, akiknek fáj, akiknek nem mindegy. Semelyik eset sem. Akiknek fáj az Élet sebe, a Lét fájdalma. Tudom, hogy többen is vagyunk ilyenek. Íme egy bizonyíték erre a kijelentésemre. Biztos van még ezer másik. Bár lenne millió. Testvéreknek nemzett és szült minket Ő, és hogy bánunk mi egymással?
Büszke vagyok argentín férfitestvéreimre, hogy megvédték, ami számukra SZENT, és vállalták a lelki sebeket: a megszégyenítést, megalázást. Valószínű, ezért sem fajult tömegverekedéssé és letartóztatások sorozatává az eset.
Úgy tudom, a katedrálisban NŐK imádkoztak értük.
Zoli