Toplak Zoltán bejegyzései

Férfigyűlölet

„A férfiak agresszívak.” „Rendszerszintű nőelnyomás van (a férfiak részéről)” „A férfiak szerint minden nő szőke nő (buta és kihasználható)” – Müller Pétertől. Ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel elég sűrűn találkozhatunk az átfeminizált médiából. Nőgyűlölet címmel már írtam a gyűlölködés hasztalanságáról, itt az ideje, hogy az érem másik oldaláról is írjak. Ez a darabja a mini cikksorozatnak a fontosabb, hiszen androfóbiáról (férfigyűlöletről) szinte sehol nem beszélnek, holott általánosabb, mint a nők gyűlölete.

fgy

Általános ma a férfiakat degradáló, megalázó, megszégyenítő, szükségleteiket figyelembe nem vevő, ellenben azok egy részét gúny tárgyává tevő, valamint a férfinemet általában lejárató, sőt, démonizáló médiatartalom. Vagyis a férfigyűlölet. Sajnos ez a mindennapi életbe is egyre inkább átszivárog.

Jómagam emlékszem a húszas éveimre, amikor (90′-es évek) hazánkban még semmilyen férfijogi kezdeményezésnek híre-hamva sem volt, ám feminista tartalmakat már közvetített a magyar média. Feminista filmben szétdurranó Superman (jelezve a férfiak egóját), és az alóla előbukkanó kisegér, az állítás, hogy a családon belüli erőszak (ma: párkapcsolati erőszak) felelősei egyedül és kizárólagosan a férfiak (az állítás szerint, melyet megbízható empirikus kutatások cáfolnak: 95%-ban férfiak követik el azt nők és gyermekek ellen, 5%-ban homoszexuálisok a partnerükkel szemben, illetve a nők kizárólag önvédelemből férfiak ellen)… Az igénytelen férfi karikírozása, aki részegen megy randira a kiszemelt nővel, vagy a feminista kijelentés, hogy a férfigyűlölet jogos reakció csupán az elnyomott nők részéről – lehetne hosszan sorolni. Túlzások, tévedések, gúny és hazugságok természetesen némi igazságmaggal, hiszen a férfiak sem tökéletesek.

Ezekkel szemben a társadalom, az újságíró szakma szinte néma, még ma is. Ennek két oka van: egyrészt van egy olyan berögzülés a köz gondolkodásában, hogy a nők alapvetően hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak (ld. még az Alaptörvényünket is, mely szerint a nőket külön törvényekkel kell védeni), ezért aztán a szórakoztatóipar és a média a feministákkal karöltve pozitív színben és kicsinyítve beszél a nők hibáiról, másrészt ahol csak tud, kedvez nekik, és erényeiket kidomborítva mutatja be őket. Ennyit az általánosan terjedő-lappangó férfigyűlöletről. Nézzük egyéni szinteken!

A nőkben egy negatív apafigura, párkapcsolati krízis, ismerkedési/szexuális sikertelenségek, péniszirigység, illetve mindez megspékelve némi androfób feminista narratívával – ez mind oka lehet személyes férfiellenességüknek. A férfiak túlnyomó részében jelen lévő erős szexuális késztetés, mások vezetésére való igény eleve rosszként való interpretációja tipikus ezen nők (és a később említendő férfigyűlölő férfiak) részéről.

Egy negatív apafigura, aki szükségtelenül korlátoz, aki bántalmaz, általában nem vér szerinti apa esetén akár szexuálisan is – okai lehetnek a későbbi fóbiáknak. Bevallom, erről a kérdésről nem szeretnék túl sokat értekezni, ezzel messze túl sokat foglalkozik a média. Természetesen érthető a férfigyűlölet ebben az esetben – de nem helyes. Érdemes elgondolkodni az apa neveltetéséről, önmeghatározásáról (mit tartott férfiasnak magára nézve), életének lehetőségeiről (pl. mennyire élhette azt az életet, amit szeretett volna). A megértés minden elengedés, megbocsátás, lelki szabadság záloga. A belső, érzelmi-szellemi szabadság pedig a boldog életé.

Annyit esetleg még ehhez a témához, hogy a vezetés és dominancia igény nagyon mélyen kódolt a férfiakban, már óvodáskorban hierarchiát alakítanak ki a fiúk egymást között. Egy átlagos, a gyermekét szerető apa (és anya) is képes azonban ennek a felelősségére, terheire, szolgálat jellegére ráirányítani a saját gyermeke figyelmét. Azt is meg lehet mutatni a lányoknak, hogy ők mit tehetnek hozzá egy férfi által vezetett családban a családi szerepekhez. A gondoskodó, a férfi érzelmi támaszának és a gyermekek legfőbb nevelőjének szerepe egyáltalán nem kell, hogy az igazságtalan korlátozás, az elnyomás szinonimái legyenek egyetlen nőnek is. Lehet önmegvalósítani az anyaságban is, illetve a gyerekek kiröpülte után is. Ezzel kapcsolatban kellene segítségért lobbizni az államnál!

flört Ha a nő elutasítja a saját nőiségét, nem ápolja szépségét, vagy egyszerűen nem szép, nem vonzó a férfiak számára – a párkapcsolati, ismerkedési kudarcok újabb okai lehetnek a férfifóbiának. Mindazonáltal egy nő, ha kicsit is bátor, könnyebben akaszt le magának férfit, mint ez megtörténhet fordítva. A nőnek van valamije a két lába között, ami ellensúlyozza a megjelenési és kommunikatív illetve kisugárzásbéli hátrányokat. Egy férfi ha rosszul néz ki, bátortalan, és nehezen kommunikál akkor viszont esélytelen a nőknél. Ehelyütt jegyzem meg, hogy akár a nők is próbálkozhatnának a férfiaknál kezdeményezni, vannak erre indirekt, régi módszerek, bár talán – kissé negatívan – a férfi behálózásának hívja ezeket a köznyelv. Lehetőséget teremteni a találkozásra, biztató gesztusokat küldeni felé (mosoly, bólintás, pillantás, stb.), közös ismerős által megsúgni, hogy itt érdemes lenne kezdeményezni – megannyi lehetőség, hogy rábírja a kiszemeltet a kezdeményezésre. Indirekt, nőies, finom módszerekkel élni – miért is ne?

A társ, akivel nem tud, vagy nem eleget, kommunikálni, érzelmi meghittséget átélni, akit ridegnek tapasztal, esetleg bántalmazónak (bár ezt ebben a cikkben nem szeretném túldimenzionálni, jóval kevesebb férfi bántalmaz, mint azt ma a véleményformálók állítják), nos, ilyen esetekben ha a nő beszűkül saját ki nem elégített igényeire és csalódásaira, fájdalmára, akkor megint csak cinikussá válhat az erősebb nemmel szemben. Vannak azonban nyertes nők az életben, akik képesek a csalódáson, testi és lelki fájdalmakon túllépni, vagy legalább azt belátni, hogy nem a „férfiak” ilyenek, hanem csak az, akivel ők élnek/éltek együtt. Ki lehet kerülni a férfifóbiát, ami szükségtelenül szűkíti le a nő életét.

A péniszirigység ma már sokak által inkább mentális betegségnek van felfogva, olyasformán, hogy a nők az idealizált férfi sikereit, státuszszimbólumait irigylik, ezért lesznek karrierista, férfias stílusban kommunikálók és öltözködők. Ha belegondolunk a szüntelenül a legsikeresebb (vagyis idealizált) férfiak jövedelmére, pozíciójára és státuszára ácsingózó feminizmusra, ez meglehetősen igaznak tűnik rájuk. Ennek kezelése szakorvosra tartozik, az én kompetenciámat messze meghaladja. Annyi azért elmondható, hogy a sebezhetőség, egészséges énvédelem, illetve a női szerepekre való alkalmasság érzésével kell a megoldásra törekvő nőnek dolgoznia.

Miért lesz férfigyűlölő egy férfi? Mert elutasította a barátságát a többi fiú gyerekkorban. Túl nőiesnek találták és kiközösítették. Mert az elvált anyja megkeseredettségében az apja és a férfiak ellen nevelte. Ok lehet még: elutasítják a férfiak pl. kockázatkerülő (gyáva) viselkedése, vagy homoszexuális hajlama miatt. Mert azon törekvésében, hogy a nőknek megfeleljen, pozitív reakcióikat, szeretetüket bebiztosítsa, magára veszi a nők minden fájdalmát és csalódását – és a férfiakat azonosítja legrosszabb tulajdonságaikkal. (Én Müller Pétert ilyen embernek gondolom.) A látókör szélesítése, a nők vélt és valós problémáira történő fókuszálás helyett a két nem kapcsolatának szélesebb perspektívájú megközelítése segíthet. Ha észreveszik az átlagférfit, aki szívesen és sokat tesz a családjáért, unokáiért. Ha később olyan közegre találhat a társaitól elutasított férfi, ahol elfogadják őt, és kibontakoztathatja képességeit.

A férfiak és a férfiasság elutasítása komoly gondok forrása lehet: bizonytalan, férfierények nélküli fiúk, elköteleződni, családot alapítani nem akaró férfiak (hazánkban a 40 év alatti férfiak 70%-a gyermek nélküli!) Tartással, felelősségvállalással teljes férfiakat szeretnénk? Gyarapodó nemzetet? Ismerjük fel a férfigyűlöletet és tegyünk ellene!

Nőgyűlölet

Minden vélemény számít!

Ma, aki nem ért egyet a harmadik hullámos feminizmussal, annak követőitől hamar megkaphatja a „nőgyűlölő” címkét. Másrészt… van tényleges nőgyűlölet is. Ami pl. az #Itoo cikkekben valóban testet öltött. Hozzá kell tegyem, ahogy a mainstream média, főleg a baloldali szárnya a #metoo kampányt kezelte, az #Itoo cikkeken nem tudok meglepődni. Bele lehet ugyanis gázolni a férfiak érzéseibe, mert van nekik olyan. Gyűlölni hosszú távon azonban nem vezet sehova. De ki is a nőgyűlölő? Miért van mindez? Merre van kiút mindebből? Vizsgáljuk meg!

Amilyennek láttatnak minket a feministák

Nőgyűlölő az én értelmezésemben az, aki nem tiszteli emberi méltóságukban a nőket, rendszeresen lekicsinylően nyilatkozik róluk, fizikailag vagy pszichésen bántalmazza őket, emberi szükségleteiket szándékosan nem veszi figyelembe.

Miért alakulhat mindez ki? A gyerekkori okokról már volt szó. Azonban ifjú korától fogva is válhat nőgyűlölővé a férfi. A következő rizikófaktor az udvarlással jön el. Fiatalabb korban a szexuális kívánság amúgy is sok belső feszültséget termel. Ha ezt nem sikerül kezelni (szexuális sikerekkel, vagy ami gyakoribb, a figyelem másra történő rögzítésével, pl. valamilyen hobbival lekötni a fiatalnak magát, a barátaival való időtöltéssel <ahol szintén értelmes dolgokkal foglalkoznak és nem mondjuk alkoholt isznak>, sporttal, tanulással, önkéntes munkával, stb.) és a hódítási sikertelenség miatt a másik nem szemében értéktelennek érzi magát, akkor egy kollektív nőellenesség alakulhat ki benne. A kudarc azonban még sikeres hódítás után sincsen teljesen kiküszöbölve, hiszen ebben a korban még saját magáról és általában a nőkről is kevés az ismerete, illetve egy párkapcsolat belső működése sem eléggé ismert a számára. A szakítással való megküzdés pedig ma a férfiaknak nehezebb, mivel egyrészt sokaknak nehéz erről beszélni és így egyedül hordozza a csalódottság és a másik elvesztése fájdalmának terhét, de akár csak ezzel a meglévő fájdalommal való szembenézés is szinte lehetetlen, mivel rezdületlen közönyt és faarcot (röviden: keménységet) vár magától sok férfi. Másrészt meglévő kapcsolataira is nehezebben támaszkodik; míg egy nőnek megszokott, hogy az érzéseiről, beszél a barátaival, a férfiak között nem ez a tipikus téma. Érzelmileg feltárni magát, sebezhetővé válni akár nagyon kockázatos is lehet, hiszen értetlen nevetés és gúny éppúgy lehet a válasz, mint megértő, együttérző fogadtatás.

Összességében azért elmondható, hogy változik a társadalom, az évek, évtizedek óta közvetített igény, hogy a férfiak nyissanak az érzelmeik felé, éljék meg, fejezzék ki, lassan-lassan teret nyer. Nem megoldott probléma, de oldódik. Másik gond, hogy ennek férfias megvalósulását kell(ene) a férfiaknak kifejleszteni, mert csak keveseknek vonzó és környezetük által elfogadott a teljesen szabad és korlátlan érzelemnyilvánítás. Nagyon könnyen megkapja egy sebzett férfi, hogy nyafog, picsog és férfiatlan. Nőktől is. Az őszinte, de szemmel láthatóan fegyelmezett, vagy érzéseivel viaskodó, a kontrollt kézben tartani igyekvő képet fogadja talán legkönnyebben el a társadalom. (Hogy aztán ez vezet-e játszmázáshoz és színjátékokhoz az elfogadásért és elismerésért, az külön téma lenne.)

Kis kitérő a férfiak érzéseit illetően: ami egyértelműen elfogadott (maguk, a férfiak által is): a harag kifejezése, mivel ez erőt sugall. Egy férfi pedig legyen erős, vagy legalább tűnjék annak! És ez az elvárás a mindennapi életben nem is feltétlen hamis, mivel pl. a családban egy érzelmileg stabil, mindig jelenlévő és támasz szerepet ellátni képes férfire van szüksége a nőknek és gyerekeknek. Aki a lakás állapotának lassú romlásával, váratlan pénzügyi helyzetekkel és családja érzelmi történéseivel (pl. kiközösítik a gyereket az iskolában és ez visszatérő sírásokban csapódik le otthon) szembenézni képes. Nem teljesen igaz a nőmédia által sugallt kép, hogy sírjon és legyen sebezhető minden férfi, és kitör a boldogság a párkapcsolatokban.

Komplex dolog ma férfinak lenni! Igaz, nőnek is, bár helyzetüket tekintve a nők vannak jobb helyzetben ma.

És ami a valóság

Végül oka lehet a nő gyűlöletnek a mai feminizmus is. Miközben egyenlőségről beszélnek, kivételezésért (pl. női kvóták) lobbiznak, s ha a mérleg a nők javára mozdul ki, (felsőoktatás) már nem követelik az egyenlőséget. Rengeteget vegzálják a teljesen rájuk hangolódott (főleg nyugaton, bár idehaza is a baloldali média eléggé) újságírókkal karöltve a férfiakat. Ritkán vannak ugyan egyenesen bántva a férfiak, mindig a rejtett patriarchátus a célpont, de ez igazából a férfiakat jelenti, hiszen ők vannak beállítva a rendszer kedvezményezettjeinek. Holott a legtöbb férfi egyszerűen húzza az igát, és sokszor cseppet sem könnyű igát. A negatív férfivonásokat felnagyítva szerepeltetik a médiában és a szórakoztató ipar termékeiben, valamint gyakran teszik nevetség tárgyává a férfiakat, (kedvelt célpont az éppen udvarolni, ismerkedni próbáló férfi), és egyes férfiak hibáiért szívesen teszik kollektívan felelőssé az egész férfinemet. És a legtöbb nő (ideértve a nőmédiát is) hallgat ezzel kapcsolatban, ami a cinkosság érzését kelti az erősebb nem tagjaiban. A nyugati társadalmak egyre több ügyben kedveznek a nőknek, a mai házasság egy férfinek már alig biztosítja igényei biztos kielégítését, váláskor pedig akár gyerekeitől, lakóhelyétől és pénzétől megfosztva az utcán is találhatja magát. Cseppet sem meglepő, hogy terjed a MGTOW mozgalom és egyre több a nőgyűlölő férfi.

Legvégül pedig vannak, nagyon csekély számban, azok a férfiak, akik fölényük érzésének és annak a „jognak” az alátámasztása miatt gyűlölik, fokozzák le, nézik le és alázzák meg a nőket, mert a dominanciájukat akarják rájuk önkényesen kiterjeszteni. Ez a legszűkebb férfiréteg a médiában túl van reprezentálva, e helyütt többet foglalkozni velük nem látom értelmét. Léteznek, és a jóérzésű férfiak (vagyis a férfiak többsége) tetteikkel nem ért egyet, sőt elítéli azokat.

Jó ez a nőgyűlölet valamire? Én egyetlen egy esetet ismerek, amikor a gyűlöletnek, és csakis rövid távon, haszna van: mikor a faképnél hagyott fél maga is felszabadítja magát a korábbi szövetség ill. alku alól, és érzései a szabadság korai szakaszában a vágyódásból és vonzalomból gyűlöletbe és megvetésbe fordulnak át. Az újraéledő önérzet első lépése ez, jó szembenézni vele, és fokozatosan megbocsátássá, megértéssé, valódi elengedéssé transzformálni mindezt. Amikor a történtekért már hálát is tud érezni az érintett, akkor mondható el, hogy levonta a tanulságokat, bölcsebben, erősebben, szabadabban továbblépett. Ez, véleményem szerint társadalmi méretekben is hasonlóképen működik. Ha másért nem, a harmadik hullámos feminizmus férfigyűlöletéért hálát lehet adni, mert mintegy immunválaszra ösztönözte és ösztönzi a férfitársadalmat, ezáltal pedig sok eddig mellőzött tény, információ, érzés, gondolat, elképzelés és vágy a felszínre kerülhet, és a férfiérdekek kellő képviseletet nyerhetnek. Nem egy nyílegyenes logika, de megvan a létjogosultsága. A létrejött összetartást köszönjük, feminizmus, bár végül is nem a te érdemed.

Mit lehet mindezzel kezdeni? Lehet őrizgetni és táplálni a nőgyűlöletet, ami – láttam sajnos – milyen destruktív és félelmetes módon tud megnyilvánulni. Bátran állíthatom, hogy szellemileg nagyon ijesztő és sötét állapothoz vezet. Az igazi út a megbocsátás és az elengedés.

Ez a megbocsátás azonban nem engedékenységet, az érdekek feladását jelenti. A fenti okok mögötti női mentalitást megérteni, társadalmi folyamatok működését átlátni, amelyek a mai állapothoz vezettek – ez az első lépés. Persze nagyon valószínű egy red pill (kijózanító) igazságra is rá kell jönnünk: az egyes, illetve a közös férfi igények, szükségletek és érdekek igazán senkit nem érdekelnek mást(egy – két kivételtől eltekintve), mint a férfiakat. Vagyis véget kell vetni a passzivitásnak, mert a világ csak idő kérdése és ledarálja a férfiakat, és mint szükségtelen végterméket kiköpi végül. Ha minket nem érdekel (nem teszünk érte semmit) mi lesz velünk, akkor mást se fog. Viszont ha mi magasba tartjuk a zászlót (és kinek másnak lenne ez a dolga, ha nem pont nekünk) akkor lesznek szövetségeseink! Nők is, és nem is kevesen. Tegyünk magunkért! A boldogabb, megelégedettebb férfi, kiegyensúlyozottabb családokat, épülő társadalmat jelent.

A pozitív, építő aktivitás, amiről most írtam, a következő lépés. Olyan pszichés erőket csatornáz a pszichébe, a cél és hasznosság tudat ajándékával, amely megint csak a sérelmeken segít túllendülni. A felnövekvő nemzedéknek magára talált, építő hozzáállású férfiakra van szüksége. Sok bajba jutott férfi van, akit igazán egy másik férfi képes megérteni, felkarolni. Társadalmunk és a politika nem becsüli eléggé az apaságot. Sok fiú elhagyja az iskolát idő előtt. Lehetne sorolni hosszan azokat a területeket, ahol szükség van a segítő férfikezekre.

Önsegítő, támogató férfiközösségek kellenek, akár a neten keresztül is. Fontos a nyitottság egymás élményeire, a tisztelet, az őszinteség. A titoktartás, hacsak nem épp egy férficikk komment mezőjében történik a beszélgetés. Egyre többen vallanak életük bensőséges részleteiről ország-világ előtt. Nem biztos, hogy ez bölcs dolog, de ha már így van, célszerű pozitív módon felhasználni – megértést, segítséget nyújtani, éppen úgy, mintha négyszemközti vallomás történt volna. Szabadulhassanak fel a kötelező fegyelmezettség és a zokszó nélkül mások rendelkezésére állás alól a férfiak! A társadalom ugyanis ma ezt várja el tőlük.

Végül pedig férfi érdekérvényesítésre van szükség. Arra, hogy a média felfedezze a férfiakat. (Az utóbbi években, főleg az apaságot érintő kérdésekben van pozitív elmozdulás.) Már az a tény is hozhat enyhülést a nőkkel szembeni gyűlölet illetve ellenérzés terén, ha a férfiak azt tapasztalhatják: ők is számítanak. Nem csak a nőket érintő kérdések tematizálják a társadalmat. Ha azok a nők is kapnak lehetőséget nyilatkozni, akik nem a férfiakban látják a legfőbb ellenséget, vagy egyszerűen szívesen vállalják egy férfi oldalán a feleség és anya szerepet. Férfibarátabb társadalomra van szükség!

mot

Apák és férjek – támasztott és elfeledtetett igények

Minden vélemény számít!

A mai nő szívesen követi a férfit. Igen, odaadó híve lesz, ha a férfi elkötelezett a családja: érte és gyermekeik iránt. Ezenkívül képes a magabiztos és romantikus férfi szerepét is magára vállalni. Sok ez? Nos, ráadásul ma már az elkötelezettség sem merül ki az eltartásban: minőségi időt is kell a férfinek mindenki számára biztosítani, vagyis csak rájuk figyelve együtt lenni velük. Ne csodálkozzunk, ha közben szabadságharcossá is kell egy családos férfinek válnia: kiküzdeni a szükséges „én időt” magának. Amikor pecázhat, bütykölhet, sörözhet a haverokkal. Mégis egy apának és férjnek, vagy archaikusabban egy királynak és szerelmesnek egy dolga van igazából a társadalmunk szerint, ha megnősült: SZOLGÁLNI.

Járjuk körbe a kérdést két oldalról! Egyrészt persze, nézzük meg, konkrétan ez a szolgálat mit is jelent, de – és erről az oldalról nem szokták a ma divatba jövő férfimotivációs mozgalmak sem megvilágítani az ügyet – mit igényel egy férfi apaként és férjként? Igazából semmi forradalmian újat, a modern kívánságok mintha merőben a nőktől és főleg a feministáktól jönnének. Mivel tényleg megváltozott a világ, ezeknek van helyük a nap alatt, de miért szorulnak ki a látómezőnkből és a gyakorlati életből a férfi igények? Lássuk!

apa6 Egy apa legyen gondoskodó! Készüljön a szülésre a párjával együtt! Vegyen részt a lakóhely átalakításában, keressen elég pénzt a megnövekedett család számára, legyen ott a szüléskor, fürdesse a picit, cserélje a pelust!

Igen, helyes, ez legyen így! Nagyon sokat adhat mindez egy férfi életéhez. De itt is, mint az összes többi igénynél legyen figyelembe véve, hogy a férfi is: ember. Mindez így, együtt: nem-fog-menni! Tudni kell egy nőnek is, hogy a feminizmus által mélyen-mélyen befolyásolt médiából áradó szerepelvárások mennyire felelnek meg: neki, aztán pedig az élethelyzetüknek. Egy reggeltől-estig pénzt kereső embertől mennyire várható el, hogy bármi mást tegyen még otthon, mint bámulja a tévét, és ágyba zuhanjon? Mit tehet a feleség, hogy ez a helyzet megváltozzon? Mit vállalhat át a párjától? Persze fontos, hogy a férfi belássa: az alkotó erejére otthon is szükség van, nem csak a munkahelyén. Előbb-utóbb kelleni fog a gyerekeinek, hogy érezzék, apa ott van, pszichésen is, a figyelmével, a tetteivel, a bátorításával. Ezért akár munkahelyet is megéri váltani.

Legyen egy férfi erős támasz! Aki nem vonja el a vállát a nőtől, amikor az az érzéseiről, félelmeiről, terheiről beszél (ventilál). Lássék a férfi tettein, hogy elkötelezett, áldozatkész az övéi iránt! Ha kell plusz munkát vállal be (egyik ismerősöm, amikor megszülettek a már meglévő gyermekeik mellé az ikrek, belevágott egy nagyobb ház megvételébe. Szó szerint kora reggeltől késő éjszakáig dolgozott akkor kb. két hétig, hogy időre beköltözhető legyen a ház. Igaz, a felesége is teljesen mellé és a közös ügy mellé állt. Panasz nélkül vette át a gyerekek teljes irányítását és ellátását arra a két hétre, és még bizonyos munkákban segített is az ismerősömnek.) Igen, ez mind jó! DE!

Egy nő álljon a férje mellé! Tegye őt királlyá! Beszéljen vele tisztelettel és ezt várja el a gyerekeiktől is! Ne kérdőjelezze meg a szakértelmét, de ha kell, merjen udvariasan ellentmondani! Elvégre a férfi se tudhat mindent tökéletesen. Jelezze, hogy bizonyos kérdésekben egyértelműen a párjától vár döntést, és ha a döntés megszületett, akkor tartsa magát ahhoz, mások előtt is. Igaz, a férfi törekedjen „közös döntést” meghozni, olyat, amiben minden érdekelt igénye szerepel!

A férfi legyen irányt adó, és konfrontatív! Vagyis veszekedjen a szakikkal, tegye helyre a kötekedő szomszédot, gondolkodjon a családja igényei szerint és lásson előre, mire van, és mire lesz szüksége a vele élőknek? Jogos, ez férfias és támogató. DE! Egy nő se legyen rest kinyitni a száját, ha épp ki kell! Tudja időnként szelíden terelgetni a párja lelki szemeit olyan célok felé, amelyeket el kell érni, hogy a család harmonikusan fejlődhessen. Ne mindent a férjének kelljen észben tartani. Pl. a feleség küldje szűrővizsgálatra a párját; ha nehéz, fizikai munkát végez, masszázs bérletet vegyen neki; jelezze hogy jó ötlet lenne a gyerekek nevére életbiztosítást kötni, nézzen körül megfelelő iskolát keresve a gyerekeknek a tehetségük és képességük szerint, stb.

1a jizz2 Egy férj (élettárs) legyen romantikus! Keresse az időt, amit együtt tölthet a párjával! Érdeklődjön a nő igényeiről, élményeiről, érzéseiről! Hallgassa meg! Lepje meg! Elégítse ki (testileg, lelkileg)!

Helyes. Törekedjen erre a férfi! Legyen a párja mindene! DE! Egy nő ne felejtse el, hogy a szexuális örömöket tőle is igényli a párja! Hogy mennyire jól esik egy férfinek, ha tetszeni próbál neki az ágyban, ha keresi, mi érdekli a férfit, ha a kívánságainak utánajár. Ha néha kiszolgálja őt. Természetesen ide is igaz, amit fentebb a férfiakról írtam, pl. egy három gyerekes anyukától, aki még pénzt keresni is köteles, nem biztos, hogy ez elvárható. De sokszor a gesztus is elég. Hogy megpróbálja, hogy törekszik rá! Hogy fogyókúrázik, nem engedi el magát, hozzá illő frizurát csináltat, akár pornót néz a párjával… Hogy számít a férfi, a maga igényeivel. Ma nagyon az jön át a társadalmunkon keresztül, hogy kell a világnak, és nagyon is, amit a férfi adni tud. De ő maga már nem. Akkor tud bárki (a nők is) jó szerelemesnek maradni, ha a vágyai, elképzelései számítanak. Így van ez velünk, „fiúkkal” is.

Még picit a férji igényeknél maradva, egy nő legyen enyhet adó, felvidító is! Persze élhessen úgy, hogy neki is legyen miből meríteni, de igenis tudja néha elvonni a párját a kötelességek „földjéről” kettejük intim világába! Nevettesse meg, pl. a családi élet – amiből a férfi sokszor pénzkereső tevékenysége miatt valamennyire kimarad – kedves történeteinek megosztásával is. Ma, amikor telefonon fényképeket és szöveges üzeneteket lehet gyorsan küldeni, ez akár munka közben is megoldható. De akár magáról is küldhet képet az asszonyka. Pl. milyen baby dollban várja az ő férjecskéjét haza…

Egy nő legyen kicsit gondoskodóan anyáskodó a párjával! Akár, hogy elé teszi az ételt, odafigyel, hogy ízlésesen öltözzön, orvoshoz küldi… de csak amit a férfi igényel és elfogad. Vannak férfiak, akik az ilyesmit mind maguk szeretik intézni, és sértő számukra, ha ebbe a nő beleavatkozik. Jó ha hisz a párjában, biztatja, hogy bontakozzon ki… de ezt egy férfi veheti cseszegetésnek is, és hogy ő pont úgy nem jó sosem, ahogy éppen van. Bölcsesség kell ide is.

Végül a gyerekektől mit vár egy apa – eddig csak a párjukkal szembeni kívánságokat soroltam. Amikor kicsik még, azt, hogy hallgassanak rá. Tegyék a kötelességüket, ugyanakkor a legtöbb férfi leginkább azt, hogy önfeledten együtt lehessenek. A játékot, az örömteli perceket. Mivel ekkor általában kevesebbet vannak együtt az apák a gyermekeikkel, ezért is fordul elő, hogy inkább a nők fegyelmeznek. A harmadik műszakot lehúzva nem fegyelmezni akar a legtöbb apa, hanem örülni a közös időnek. Később már őszinteséget, komolyodó beszélgetéseket, bizalmat – amiért cserébe ő ugyanakkora bizalmat viszont nem adhat. Egyszerűen vannak ügyek, amiket a párjával, vagy egyszerűen saját magával kell megbeszélnie, elrendeznie. Mit vár még egy apa? Teljesítményt és törekvést a teljesítményre. Legtöbben szeretjük kihívások elé állítani utódainkat. Nagy büszkeség, ha megugorják a mércét, és jó érzés tudni, hogy a biztatásunknak ebben komoly szerepe volt. Ragaszkodást, hűséget. Ha válásra kerül is a sor – ami ma nagyon valószínű – akkor is tudhassa a gyerek, hogy ki az apja, kihez tartozik az anyja mellett igazán. Ez a nők segítsége nélkül nagyon nehéz.

Egyenlő lehetőséget a gyerekek nevelésére váláskor is. Nagyon-nagyon sokszor váltott elhelyezést, amit ma alig ítélnek meg a bíróságok. Működjön együtt egy apa az anyával a gyerekeiket illetően a válás után is! De az anya is az apával! Tegyen meg minden szükségest, hogy eleget lehessenek együtt az apjukkal a gyerekek! Pl. akkor költözzön messzebb az apától, ha az tényleg fontos és indokolt.

Nos, a teljesség igénye nélkül sorra vettem néhány férfiakkal szembeni elvárást apaként és férjként, illetve azt, hogy ők mit várnak el cserébe. Fontos, hogy társadalmi szervezeteiken keresztül a köztudatba is vigyék be mindezt, mint jogos és hasznos igényt!

csa

A pogány férfi

Minden vélemény számít!

Keresztény kultúrkörben élünk, életünket a Biblia értékei, látásmódja jobban befolyásolja, mint gondolnánk. Az önfeláldozás szépsége, értéke (Jézus önfeláldozásához hasonlóan) sok történetet, művet megihletett, sőt napjaink mozifilmjeiben is újra és újra visszaköszön. Akár a „Száll a kakukk fészkére” című remek műre, vagy a Marvel Univerzum filmes történeteire gondolunk. A lovagiasság a nőkkel szemben, a tisztelet, az udvariasság sokkal több férfit vezérel, mint hinnénk. Bár a nőmédia inkább szeret figyelni a bunkóságra, az udvariatlanságra, hogy szóvá tehesse, a legtöbb férfi, az átlagférfi nem ilyen.

És ez jó. És ez jó? Nem mindig. Sok nő kifejezetten vonzónak találja, ha egy férfi a stílusával nincsen mindig tekintettel mások érzékenységére, ha karakteres és őszinte. Akkor is hajlandó mélyebben megismerkedni vele ás párjának választani, ha az első benyomások ellenszenvesek voltak. Vannak nők, akik szelíd (mulya) párjukat képesek a semmiért felbőszíteni, csak haragosnak, erősnek, vonzónak lássák. És azt is elviselik, ha közben rajtuk csattan az ostor. Ám mindezt a mi keresztény alapokon álló, és liberális eszmékkel is teletömött világunk nem tűri, sőt nyilvánosan üldözi. Hozzátenném, hogy az átlagos nő inkább csak céltudatosságot, döntésképességet és határozottságot, valamint belső erőt vár el a férfiaktól simulékonyság vagy macsó tempó helyett. Aki viszont nem képes belső blokkjai miatt akár a szélsőségek felé elbillenni, az a konszolidált, elfogadhatóan karakteres férfiasságra sem lesz képes.

conan

Az eredmény: sok nő tőlünk nyugatabbra, de idehaza is már panaszkodik, hogy a férfiak nem kezdeményeznek. Igaz, a nők válaszadási kultúrája sincsen az egekben, mivel pl. társkeresőkön tipikus férfiprobléma, hogy a kezdeményező férfit válaszra sem méltatják. Pedig ha az már energiát tett bele, illene legalább egy udvarias gesztusra méltatni. Viszont sok férfi nem mer, vagy már nem akar kezdeményezni. Nem mer, mert úgy látja, ezt láttatja a társadalom, a nők félig éteri lények, akiket az ő érdeklődése, vágya beszennyez, és amúgy is azt dörgik a feministák nullahuszonnégyben, hogy „a nem az NEM!” Vagyis nagyon könnyű áthallani, hogy a férfi vágyak mocskosak és bűnösek, a férfiak tolakodók és erőszakosak. Vagy nem akar, mert elege van abból, hogy úgy érzi, a pénztárcája kell a nőnek csak, hogy önmaga körül forog sok nő, hogy a testén kívül szinte semmit nem tesz bele a kapcsolatba, vagy csak az állandó férfiakat kritizálni-regulázni akaró feminista gyökerű és nagyon elterjedt narratíva teszi ellenségessé a férfit.

Bár szívemből egyetértek a lovagiasság, udvariasság, önfegyelem és türelem szükségességével, mégis úgy látom, hogy alapvetően van egy komoly örökségünk őseinktől a génjeikben. Egy Vasjankó, ahogy Robert Bly költő hasonló című könyvében leírja. A készség az önállóságra, a belső vezérlésre, a konfliktusok felvállalására, a megküzdésre. És ennek felszabadítására van, hogy át kell lendülni egy időre a macsó viselkedés területére. Magabiztos szexuális ragadozó, kötekedő kemény legény, belső erejére büszke, vitázó harcos (a Férfihangon van olyan macsó tempójú férfi, aki pl. a saját pszichopátiájával dicsekedett.) Van, hogy ennek is bele kell férnie, mert idő, míg kiforrja magát a férfi személyisége, és konszolidáltabb, építő mederben folytatja életét. Ehhez sok türelem kell, sőt akár kemény szembefordulás, szakítás az illetővel, hogy megtapasztalja, bár értjük, min megy keresztül, de ha nem hajlandó dolgozni magán, ha nem hajlandó másra, mint erejét fitogtatva sebezni másokon, akkor a közösség elutasítja őt. Ha változik, akkor viszont újra értelmezhető a kapcsolat vele.

Van, hogy kerülőutakra van szükség. Nem mindig az a jó, ha rögtön felelősségteljes apa és férj akar lenni a férfi. Van, akinek persze ez az útja. Magam is ismerek a közelemben olyan férfit, aki tizenévesen már lelkigyakorlatok tartásában vett részt a későbbi feleségével, szociális munkás lett, és elég hamar családapa. Ő így állt a felelősséghez, tiszteletre méltó út ez is. A társadalom szempontjából rendkívül hasznos. Veszélye a túl korán éretté válni akaró férfi számára – elfojtott, meg nem élt vágyak, melyek esetleg később, a kapuzárási pánik idején törnek elő, és borítanak fel családot, egzisztenciát, hűséget, gyereknevelést.

És van, akinek szexuálisan szabados (ma, a fogamzásgátlás idején ez nem jelent akkora kockázatot, de erre a fiúnak célszerű odafigyelni, akkor biztos a védettség), görbe estékben gazdag utat kell bejárnia, míg megérik a férfiúi felelősségre. „Kitombolja magát”, ahogy a népi bölcsesség tartja. Ilyet is ismerek, az illető idővel lehiggadt, megállapodott. Persze vannak ennek az útnak is veszélyei, nem kívánt gyermek, szexuális úton terjedő betegségek, összetört szív(ek), küzdelem a lelkiismerettel, ütközés a korábban kialakult normákkal, a belső szégyennel. Jó, ha tudatos ebben is a férfi és józanul igyekszik eldönteni a „Don Juan” és „Vasjankó” irányból mennyi és mi az, ami ténylegesen segít neki, és mi az, ami már csak önmagával való meghasonlásba, szellemi összetöretésbe viszi.

A pogány férfi azonban nem csak szexuálisan szabados, hanem dominanciára törő, konfrontatív és harcos is. Ehhez bátorság kell és erő a kudarcokhoz. A sikert nem nehéz elviselni, bár a túl sok siker elbizakodottá tehet. A sportok, különösen a küzdősportok tudják kifejleszteni a harci szellemet, a szükséges alázatot (vagy tiszteletet), önlegyőzést, és dominancia igényt. A legtöbb nő szereti, ha van egy egészséges, finom dominancia igény a párjában. És a legtöbb férfi is szeret ilyennek lenni. Kell is az életben, néha egyenesen kötelező még az átlagférfinak is.

Nekünk, férfiaknak kell a bennünk élő pogány őseink hagyatékát beintegrálni a személyiségünkbe. Segíteni a fiainkat ugyanebben. Aztán becsatornázni ezeket az erőket a családunk, a társadalmunk építésébe. Persze vannak megrögzött playboyok, macsók, akik a saját törvényeik szerint akarnak élni egész életükben. Nem válik mindenki apává, férjjé és nyugdíjig tartó szorgos munkássá a családban és a társadalomban. Őket sem kell kiközösíteni, tisztelve választásuk szabadságát, ők is sokszor beintegrálhatók a férfiak közösségébe és tapasztalataikkal, ha tisztelni tudják mások eltérő életmódját és szemléletét, segíthetik a többi fiút és férfit.

Anyasebek

Minden vélemény számít!

Meleg étel az asztalon, tiszta ruhák, illatos otthon, hazaváró édesanya, érdeklődés a napi iskolai élmények után… ilyen az ideális anya. Kijut mindenkinek? Nem. Van, ahol megtartó ölelés életet kiszorító karolássá változik, és az alapvető érzelmi alapokat adó NŐ helyébe egy rideg érzelmi vámpír, egy szörnyű rém költözik. Az okozott lelki sebek aztán a felnövekvő fiút nőgyűlölővé, szerelmi kapcsolatait problematikussá teheti.

nőirém

Szeretném előrebocsátani, hogy a kialakuló nőgyűlöletről a felnövekvő fiú nem tehet. A már felnőtt férfi sem tehető felelőssé a belé épült zsigeri bizalmatlanság és düh jelenlétéről. Nagyon mély, meghatározó élményekről van szó. Akár már a csecsemőkorban elkezdődhet az alapvető kötődés és későbbi érzelmi biztonság megtanulásakor, kialakításakor, hogy az anya nincs ott, akár fizikailag is hiányzik a gyereke életéből, mert pl. még teljesen éretlen az anyaságra. Magam is találkoztam ilyen példával, a fiatal anya a nagymamára hagyta a gyermekét, ő pedig eltűnt a fővárosban, hogy kiélvezze az életet. De itt legalább ott volt a nagymama. Apákat is hagytak már magukra, akiknek immár egyedül kellett dolgozni a betevőért, és emellett klasszikus családfenntartó szerepben megoldani a kicsivel való törődést, érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítését. Ez az anyaszerep sok férfinak gondot jelent, másoknak viszont egyszerűen az jelent gondot, hogy időt és energiát találjanak a munka, a a gyerek és a háztartás gondjainak megoldására.

Mindez a ritkább probléma. Sokkal gyakoribb, hogy az édesanya jelen van, a környezete tiszteli is ezért, jó anyának tartja, de a valóság… az más. Állandóan kontrollál, vagy pl. férjével megoldatlan érzelmi ügyeit a gyereken vezeti le. A gyermek (és ez lányokra is igaz, akik viszont a nőiséget kellene, hogy megtanulják anyjuktól) soha nem elég hálás, mindent rosszul csinál, holott „ha az anyukájára hallgatna minden rendben működne”. Akadt férfi, akit jóval harmincon túl is az anyja alaposan meg tudott ijeszteni, hogy befizetetlen csekkjei vannak, ő azokat látta, és tudja, hogy hónapok óta halmozódik az adósság, a szolgáltató el fog járni vele szemben. Kiderült, a szolgáltató előre küldte a havi csekkeket, az anya által látottnak még messze nem közeledett a határideje. De itt is az anya „tudta jobban”, és nem volt hajlandó elengedni a felnőtt fia kezét, irányítani akarta.

Ezek a valóban rosszul funkcionáló anyák, sokszor éreztetik a gyermekükkel, hogy nem elég hálásak a kapott gondoskodásért, hogy nem elég jók, hogy „össze kell magukat húzniuk egészen kicsire”, hogy szerethetők legyenek, és hogy valami rejtett dolog nem stimmel velük.

Van még egy típusa ezeknek az anyáknak. A szelíd és mézes-mázas. Ők rendszerint fiús anyák. Mindenük a fiúk/fiaik. Teljes kiszolgálást kapnak a Mama hotelben, és egyben szabadságot az udvarlási kényszer alól – nekik egyetlen nő sem megfelelő, mondja és jelzi az anya. Akit csak lehet, elmarnak a fiúk közeléből. Egyik ismerősöm már két gyerekes apa volt, mikor az édesanyja kitalált egy tervet, hogyan érhetné el, hogy fia otthagyja a családját és hozzá visszaköltözzön. Elszólta magát idő előtt, és a lánya (a fia nővére) határozott fellépése miatt végül is elállt tervétől.

Nem csoda, hogy annyi sebzett férfi (és nő) él a világban, mikor a gyermeküket egyedül nevelő anyák száma is nő hazánkban. A válások aránya már a 60 %-ot is elérte, és még mindig nem bírói gyakorlat a váltott elhelyezés. Ami alapvető megoldás kellene legyen. Az ebben a cikkben tárgyalt anyák esetén pont a mai, egyre inkább gondoskodni, jelen lenni akaró apák adnak egészséges ellensúlyt. Illetve sokszor csak adnának, de van, hogy a gyerekeik közelébe sem tudnak jutni. A jövő reménye az egyre kifejezettebb apa és férfijogi mozgalmak, melyek közvetve segítenek, hogy elég érzelmi gondoskodást kaphasson minden gyermek.

Mit lehet kezdeni felnőttként anyasebünkkel?

szív

Először is jó elismerni, hogy van. Akinek nincs, vagy (és ez az általánosabb) minimális, azok képesek férfiasságuk megtartása mellett tisztelni a nőket és egyértelmű elvárásokat támasztani velük szemben, valamint ezt kommunikálni. Képesek méltóságuk csorbulása nélkül szolgálatokat tenni nőknek, és önérzetesen szolgálatokat kérni. Képesek elköteleződni, de nem akárkivel. (Én pl. erre nem voltam képes. Elvettem az első lányt, akinek nagyon fontos voltam. Később ő tett meg mindent, hogy elválhasson tőlem.) Akiknek ezek közül többel (legalább kettővel) hosszan fennálló problémája van, gyanakodhat, hogy anyasebe van. Bár az udvarlás(ok) során tapasztalt sok és elkeserítő kudarc is kiválthat hasonló tüneteket.

Jó megtalálni azt a gondolatot, élményt, berögzült érzést, ami negatív reakciókat vált ki, pl. intim helyzetben. Vagy túlzott, rombolni, megsérteni vágyón haragra gyújt a mai nőmozgalmak túlkapásai esetén. Nem a harag a gond! Diszkriminatív és veszélyes Isztambuli Egyezmények korában lehet oka a férfiaknak haragudni. A megélése (külön cikket érdemelne) a levezetése, ismétlődő jellege, a kommunikációt acsarkodássá torzító volta jelzi, hogy volna mivel foglalkozni. Megértő barátokkal őszintén beszélgetni ezekről az érzésekről, akár szakembert nagyon érdemes felkeresni. Tenni mások javáért, vagy állatot tartani. Megélni az apaságot. Tehetetlen harag helyett aktívan tenni az érzelmi problémák (melyek kialakulásáról nem, legfeljebb az erre adott reakcióit illetően felelős a már felnőtt férfi.) feldolgozásáért. Rendkívül káros, hogy az ilyen férfiakat – de nőket is – megbélyegzik, stigmatizáltan emlegetik, ki és lenézik az emberek maguk közül. Főleg a mainstream média kelti azt a látszatot, hogy a haragvó férfi veszélyes, múlt században ragadt, és nincs tekintettel az igazságra, a nők igazságára és szégyeníti meg ezeket a férfiakat. Mint mentálhigiénés szakember ezt nagyon kontra produktívnak tartom, mivel ezzel csak berögzítik az érintett férfiakat a nőgyűlöletben, sőt a folyamatos megszégyenítés, a „haladó”, „jó” kategória helyett a „maradi”, „rossz” címkét aggatva a férfiakra, növelik a férfiak frusztrációs szintjét, és könnyen nőgyűlölővé válik az is, akinek egyébként rendkívül jó a kapcsolata az édesanyjával.

Végül szeretném megjegyezni, hogy természetesen a legtöbb anya nem, vagy még elviselhető mértékben bántalmazza érzelmileg a gyermekét. Elvégre tökéletesen senki sem képes nevelni. Viszont beszélni kell a másfajta, az érzelmi vámpír vagy fojtó anyákról is. Letagadhatatlan a hatásuk a mai férfigenerációra nézve.

El van felejtve…

Minden vélemény számít!

Miért van, hogy az életet, az örömet mindig lányokkal, nőkkel fejezik ki a filmeken, reklámokon? Ha néha fiúkkal, akkor azok is idétlen kinézetűek, lányosak? Kicsit visszasírom a szocialista idők reklámjait, propaganda filmjeit, amelyek még értékelték a virtust, az erőt. Nem egy az egyben szeretném azt visszakapni, hanem újra felfedezni. Az erőn túl a bajtársiasságot, a lovagiasságot, az udvariasságot is. Nagyon gazdag a férfiak és fiúk világa, nem csak foci meg sör, pénz és hatalom meg politika. És persze szex, pornó és videójátékok.

Közös munka, játék, humor, kihívások, tanulás, feladatok, készségfejlesztés, ez mind belefér. Ebből mind van mit megmutatni. Persze, ehhez az kell, hogy híre menjen, amikor férfiak és fiúk közösen tesznek valamit.

Szövetségben

Minden vélemény számít!

szöv Mély vágy a férfiakban és a nőkben az egység, a közös jövő iránt. Párkapcsolatban is, de a társadalomban is. Ez természetes, ez Istentől való. Persze nem olyan egyszerű ez. Vannak férfiak, akik régi előjogaik megnyirbálását, hogy akár egy nővel vagy nőkkel szemben is kell alázatosnak, szolgálónak, háttérbe vonulónak lenni, fájdalommal és/vagy haraggal veszik tudomásul. Vagy nem veszik tudomásul, makacsul hiszik, hogy ez egy igazi férfi számára, akinek vasból van a gerince, nem járható út. Bár ez szerintem másképp van, én nem akarok az ilyen férfiakat minősítőkhöz csatlakozni. Én is átmentem ilyen személyiségfejlődési szakaszon, nekem is fájt, amikor túlzott büszkeségem fokozatosan megtört, és képes lettem az alázatra a nők felé. Szerintem akkor a legnagyobb egy férfi ha máshoz lehajol és a legerősebb, ha mást a tenyerén hordoz. Akár más férfiakat, gyerekeket vagy pedig igen: nőket.

Viszont az alázatot lehetővé tevő belső erő nincsen ingyen. Azért tenni kell. Csak azé lehet valóban és hosszú távon, aki nemet is tud mondani, aki képes önállónak és önérzetesnek is lenni. Akinek van gerince. Nem merev vasból, hanem erős csontból és rugalmas porcokból. Az asszertív viselkedésé a jövő. A valódi egyenlőségé.

Szívesen együttműködöm a nőkkel, hogy anyagilag önállóak legyenek, terhet vegyenek le a férfiakról, a családfenntartás kizárólagos terhét. Hogy segítsenek nekünk apáknak és férjeknek lenni pénzkeresőgép és pénzautomata helyett. Hogy az állam is tisztelje az apaságot jobban. Közben a nők is sok munka alól kicsit felszabaduljanak, szabadabbak és örömtelibbek legyenek.

De szeretnék együttműködni a férfiakkal is, hogy méltánylást, megbecsültséget és toleranciát kapjanak a nőktől és a társadalomtól. Hogy segítsek eligazodni nekik az új világban, akár régivágású macsóként is, vállalva ennek a ma nem népszerű állapotnak minden következményét. Szabadság, de gyakran párkapcsolati magány. A társadalom meg nem értése, elutasítása. És ennek ellenére alkotó, pozitív életet tudjon élni az ilyen férfi, képes legyen megbocsátani, akár kilépni a mai, emancipáltabb feltételek felé – ha akar.

Kívánom, hogy gyermekeink már jobban értsék magukat és egymást, és olyan társadalmat hozzanak létre, amelyben szívesen élnek!

Én, Farkas

Minden vélemény számít!

Emlékszem, Zoét mennyire szorongattam a szerelmemmel. Későn érő, gátlásos fiú voltam, és nagyon kötődtem hozzá. Nálam kicsit fiatalabb lány volt. Minden figyelme kellett, ha elismerően szólt egy másik srácról, rögtön féltékeny lettem. Jelzés értékű volt, mikor egyszer felmenve hozzájuk, egy elnyomott nőkről szóló könyvet olvasott éppen.

Farkas-10

Nagyon nehezen viseltem, mikor dobott. Hívogattam, próbáltam ismét felkelteni az érdeklődését, vádoltam, hogy kifacsart, mint egy citromot. De éreztem, hogy valójában én telepedtem rá, én fojtottam meg (irántam érzett vágyát mindenképp) a túlzott ragaszkodással.

Szakításunk után bűntudat, önvád és kisebbrendűség érzése kísért. Próbálkoztam más lányoknál is, de túl hamar akartam, hogy szerelembe essenek, hogy epedjenek utánam (később volt ilyen is, mesélek róla mindjárt.) Sikertelen voltam.

Aztán találkoztam Évával. Na, neki kellettem! Hajnalban, amikor elmentem tőle, sírdogált a vállamon, nem beszélhettem egy Kati nevű fiatal nővel, mivel pár hónapja volt egy sikertelen randink, és ő a barátságot még tartotta volna.

Éva fokozatosan vont az irányítása alá. Büszke férfi énem darabokként törte szét, felelősségre vonások, féltékenység, és időnként megalázó jelenetek, pl. sikoltozva veszekedni velem az utcán… De KELLETTEM neki. Nagyon is. Értékesnek éreztem magam, ha vért izzadva is, lelkileg ezerszer pofon ütve.

Aztán nyugodtabb idő jött, szóba került a házasság is, amikor egyik nap hiába kerestem a munkahelyén. A kollégái sajnálkozva néztek rám, és közölték, hogy munkahelyet váltott, másik városba költözött a szeretőjéhez. Állítólag a gyerek is útban volt már. Mekkora balek és milyen szerencsés férfi voltam egyben! Hát ezért volt nyugtom az utóbbi időben! Áldásom adtam Évára és új családjára, és továbbléptem.

Életemben először akartam egyedül lenni. Új hobbi jött, gondoltam élek a szabadságommal és kipróbálok dolgokat. Jó helyre kerültem, olyan pecások közé, akik időnként összejöttek a botok nélkül is. Beszélgetések, közös halászléfőzés, egy – egy kirándulás velük – és férfibölcsességek. Például, hogy a hozzám hasonló átlagférfit mennyire az áldozathozatalra neveli a társadalom. Udvariasság a nőkkel szemben, gyereknevelés, házimunka és persze munka, munka és munka a gyerekekért, a közös nyaralásért, gyakorlatilag bármiért, amit az asszony kitalál, és cserébe Müller Péteres lejáratás a köszönet. Hogy szerintünk minden nő szőke nő (átverhető, és átverendő).

Az új barátaim szerint fel kell fedeznünk és újraalkotnunk a saját férfivilágunkat. Volt, aki kurvázott, volt, aki a drogról próbált lejönni, neki terápia volt a pecázás. De a legtöbben egyszerű családos férfiak voltak, akár nagypapák, akik vallották, hogy lehet nekik is szavuk az életüket illetően. Akár a társadalommal szembemenve, vagy feleségeik elképzelései ellenére is. Igazából azonban egyikük sem volt kifejezett lázadó, csak megvolt az életükben a maguk férfikuckója, jellemzően a horgászás és a „Csapat”. És ez szent volt. Ezért szinte mindent félretettek. Megadták a világnak, ami a világé, és ugyanakkor elvették a világtól, ami nekik járt.

Már vagy három éve jártam közéjük, amikor belépett az életembe Zsóka. Az elején vele is hasonlóan indult minden, mint korábban. Hiányoltam, hogy nem adja egyértelmű jeleit annak, hogy szeret és akar engem. Aztán beszélgettem a fiúkkal a tónál. És pár napig nem kerestem Zsókát. Időt akartam mindkettőnknek adni, de főleg magamnak, hogy igazából mit is akarok vele. Végül ő hívott fel, hogy most akkor eltűntem?

Igyekszem nagyon tudatosan megélni Zsókával a szerelmet, társa lenni, figyelni rá, és érzelmeket adni – kapni. De azóta is eltűnök időnként a „Csapattal”. Nőmentes zóna – és Zsóka tiszteli ezt.

Kell a Férfinek a maga fajtája társasága.

Sebzett farkasok

Minden vélemény számít!

Férfihang, Redpill, Huffnágel Életmódmagazin. Csak három a legismertebb magyar férfiportál közül. Közös bennük a mély, férfias indulat és a (minden megbélyegző élet nélkülözve mondom) sebzettség.

Nincs polkorrektség az említett oldalakon, mindent szemtől-szembe és egyenesen! A Huffnágel Életmódmagazin pl. moderációt sem alkalmaz. A Férfihang is nagyon liberális elvek mentén moderál, csak az kerül törlésre, ami már büntető feljelentés tárgyát képezheti. És ezeket a szabályokat az ott kommentelő hölgyek is tudomásul veszik, nincs apelláta, ha hülye picsáknak gondolják őket, akkor azt tudni is fogják hamarosan. És ez a szabadszájúság nekik is kijár. Egyenjogúak.

page_7

Ám a sarkítottan férfias őszinteség (ami miatt heves szóváltás, a „bunyó” virtuális megfelelője alakul ki időről időre – tiszta vadnyugati feeling) csak egyik jele ezeknek a közösségeknek.

Fontos jellemző még a nőkkel szembeni pozitív megkülönböztetés teljes hiánya. Aki itt lovagias, elnéző, udvarias, az gyorsan megkapja a „mangina” (nők előtt elv- és gerinctelenül hajbókoló) jelzőt. Igaz, ennek ellenére akadnak lovagias és romantikus tagjai pl. a Férfihang köré szerveződött közösségnek. Nekik állniuk kell a pofonokat érte, igaz, a rendszeresen kommentelő hölgyek hálája is az övék.

A legfontosabb azonban a témaválasztás. A feminizmus leleplezése, az Igazság tisztelete (késhegyre menő intellektuális viták a kommentszekciókban), férfijogi aktivista cikkek, csípős válaszok az aktuális, férfiakat érintő történésekre, és rengeteg felháborodás és panasz. (Elég különös egy patriarchális társadalomban, ahol amúgy „minden nap férfinap”.)

Viszont itt legalább panaszkodhatnak és kimutathatják heves haragjukat és dühítő fájdalmukat a férfiak. Düh, ez nagyon fontos, mert sírni, azt nem szabad. Kétségbeesettnek lenni (de még így is tartással és gerinccel) viszont igen. Többen mesélték már el olvasói levélben életük kálváriáját, melynek nők, gyermekelhelyezési perek, bíróságok és/vagy feministák voltak az okai.

Jellegzetes és szükséges kortünet a „sebzett farkas” férfiközösségek léte. Nagyon sok negatív stressz éri korunk férfiait, a harmadik hullámos feminizmus minden eddiginél férfigyűlölőbb megnyilvánulásai (ld. az Európa Tanács Miniszteri Bizottságán áterőszakolt Isztambuli Egyezményt), a média (főleg baloldali sajtóorgánumok, sorozatok, mozifilmek, celebek és popsztárok) megnyilvánulásai (a klasszikus férfiasság idejétmúlt, veszélyes, „macsó”, a nőknek kell irányítani a világot, stb.), másrészt a megváltozott életrend, a száz éve még rendben lévő férfireakciók mára már tilalmassá válása, a megerősítő, építő férfiközösségek hiánya óhatatlanul kitermeli a lázadó, magát félreértettnek, a társadalomból kisemmizettnek megélő férfiak nagy számát.

Pozitív példa, hogy a saját, belső szabályaik szerint rendeződő társaságok építően is tudnak hatni tagjaikra. E sorok írója tanúja volt egy korábban még gyilkossággal is fenyegetőző talajt vesztett férfi, a többiektől érkező figyelmeztető és megerősítő jelzéseinek hatására magára eszmélésének és jobb útra térésének.

Tehát e közösségek szükségszerűek és kellenek is, DE…

A szinte teljesen szabad(os) véleménynyilvánítás érdekes módon nem a vélemények gazdagságát és sokszínűségét hozta el, hanem, hogy a szélsőség leuralta ezeket a tereket. A középutasok vagy ledurvulnak a sebzett vadságnak erre a szintjére (egyfajta szamurájtempót felvéve) vagy elmenekülnek. Itt se férfi, se női érzékenységnek helye nincs!

Másrészt a nőgyűlölet fel- felbukkanó áramlatai nem annyira megnyugtatóak (ld. a Férfihangon a Itoo olvasói leveleket.) A Redpill oldal pedig volt, hogy lemanginázta a Férfihang oldalt, nem eléggé kemény hangvétele miatt!

Végül ezek a közösségek akkor tudják betölteni előrevivő szerepüket (óhatatlanul bukdácsolva is) ha a tagjaik hajlandók a fejlődésre; a magukra, egymásra és a világra figyelésben pedig kellően nyitottak. Erre vannak biztató és ijesztő példák is szép számmal. A jövő fogja eldönteni mi is kerekedik ki végül, mivé fejlődnek, változnak ezek a mai, társadalomtól vagy belülről, személyiségükben „sebzett és vad, farkas” körök.

Segítsetek!!!

Minden vélemény számít!

help2 Segítsetek, mert megnyomorítják a kislányomat! Segítsetek, mert most, ezekben a percekben is mérgezik a lelkét és egyre kisebb az esélye, hogy egészséges ember maradjon! Segítsetek ti, Kedves Ismeretlenek, mert rajtatok kívül már nincs reményem.

Mivel a saját történetemet írom, nem tudok más lenni, mint elfogult – ezért próbálok csak a tényekre szorítkozni. Az igazság az, hogy nagyon elszúrtam a dolgokat. Gyereket csináltam egy nőnek, akinek nem kellett volna. Panka alig fél éves volt, amikor az anyja, Veronika bejelentette, hogy nincs helyem az életében. Nem volt kérdéses, hogy egy csecsemőnek az anyja mellett van a helye, így jobb híján elfogadtam a hétvégi apuka szerepet. És ekkor követtem el életem legnagyobb hibáját.

Hittem ugyanis abban, hogy szétvált szülőként is lehet együttműködni a közös gyerek érdekében, sőt, talán még barátok is maradhatunk volt párommal. Ő legalábbis ezt mondta. Veronika arról is meggyőzött, hogy felesleges papírt írni a gyermek elhelyezéséről, hiszen úgyis ketten gondoskodunk majd róla, és – mivel ugye barátok vagyunk – nyilván mindent meg tudunk majd beszélni. Istenem, mekkora hülye voltam!

Négy évig jártam hozzájuk. Tartásdíjat, havi 40 ezret – mivel ugye barátok voltunk – papír nélkül is fizettem, és mindig teli kosárral érkeztem. Amikor együtt voltunk hármasban, szinte olyanok voltunk, mint egy normális család, közös ebéd, közös programok. Az idill akkor kezdett szétoszlani, amikor el akartam vinni Pankát egy apa-lánya programra. Veronika mindenféle kifogásokkal élt. Soha nem hagyta, hogy kettesben legyek a lányommal. De nem csak nekem, édesanyámnak és nővéremnek sem. A kert végéig sem. Ezen a ponton szólalt meg a vészcsengő a fejemben – és itt vette kezdetét a mai napig tartó vesszőfutásom.

Közöltem Veronikával, hogy itt az ideje, hogy írásban is lefektessük a gyermekelhelyezésről szóló megállapodásunkat – „persze, megbeszéljük, hiszen barátok vagyunk”, majd fogta Pankát és „eltűnt a föld színéről”! A szó szoros értelmében. A házuk üresen állt, a telefonja kikapcsolva. E-mailben annyit írt, hogy Panka a szorongás összes tünetét produkálja, és nem találkozhatok vele. Kétségbeesetten rohangáltam egyik hatóságtól a másikhoz, de az illetékesek mindenhol közölték, hogy ők nem illetékesek. Hónapokig tartott, mire a nyomukra bukkantam.

Amikor több hónapos kétségbeesett kutatás után végre megpillantottam a kislányomat, nem tudtam gondolkodni. Hála az Istennek, még megismert, és örült nekem! Magamhoz szorítottam, és beültem vele az autómba. Csak vele lenni akartam. Ja, igen, fontos körülmény, hogy mikor Pankát az ölembe vettem, az öt éves gyerek egyedül volt az utcán. Veronika csak akkor került elő, amikor már az autóban ültünk.

Őrjöngve esett nekem. Ütött, ahol csak ért, én meg próbáltam védekezni, miközben Pankát a karomban tartottam. Sérülések, igaz, nem komolyak, csak rajtam keletkeztek. A testemmel védtem Pankát. Tehát ő ütött, én meg álltam. De ennek ellenére a kiérkező rendőrök engem vittek be a fogdába. Veronika meg feljelentett, hogy megtámadtam.

Akkor tudtam meg, hogy már feljelentett zaklatásért is, mert e-mailben könyörögtem, hogy találkozhassak a lányommal, de gyanúba kevert betörésben is, mert az üresen hagyott házát valaki feltörte.
Ilyen előzmények után került az ügyünk bíróság elé. Veronika majd sírva magyarázta a bírónőnek, hogy én egy kiszámíthatatlan, gonosz bántalmazó vagyok, aki folyamatosan fenyegeti őt, és aki miatt hónapok óta kénytelen menekülni. A tisztelt bíróság pedig természetesen „megette” a történetét, annak ellenére, hogy a bizonyítékok, a szakvélemények, mind az én álláspontomat igazolják, és kizárt engem a lányom életéből. Az sem érdekelte, hogy a rendőrség időközben lezárta a nyomozást az incidens ügyében. A szemtanúk vallomása alapján – merthogy jó sokan látták, amint Veronika ütlegel engem – egyértelműen megállapították, hogy én semmit sem csináltam.

Most jönne az a rész, amikor le kellene írnom, hogy valójában nem vagyok sem bántalmazó, sem gonosztevő, sohasem bántottam sem a volt páromat, sem a gyerekemet. De hát ki hinne nekem! A bíróság biztosan nem. Majdnem két éve tart a per, egy halomnyi szakértői vélemény készült, amelyek kivétel nélkül engem igazolnak, de úgy látszik, ez semmit sem jelent.

Az első pszichológus szakértő leírja, hogy anyuka parazita életmódot folytat és egy gyermekkori traumát él újra „menekülése” során, a cselekvése nem adekvát, nem reális. Tehát, egy gyermekkori rémálomban él. Engem ugyanakkor alkalmasnak talált a gyerek nevelésére, sőt, egész szépeket írt rólam. A kislányomról, Pankáról leírja, hogy aggodalmas, az anyja jelenlétében zárkózott és a szeparációs szorongás jeleit mutatja.

A második szakértő már nem fogalmaz ilyen sarkosan, de az ő szakvéleményében is benne van, hogy az anyukának bizony vannak személyiségfejlődési problémái. Igaz, ez a szakértő engem sem tart igazán kiegyensúlyozott embernek – de hát senki sem tökéletes. A lényeg, hogy még ez a szakvélemény is azzal zárul, hogy alapvetően alkalmas vagyok a gyerek nevelésére és kifejezetten javasolja, hogy több időt töltsünk együtt.

A per majd két éve alatt havonta kétszer egy órát, felügyelet mellett, találkozhattam a kislányommal, és bár a körülmények szörnyűek, mégis ezek a legboldogabb óráim. Panka kezdetben zárkózott volt. De hát milyen is lett volna, mikor előtte nyolc hónapig nem engedte az anyja, hogy találkozzon velem! Öt éves volt, könyörgöm! Alig emlékezett rám. Ehhez képest ma már ott tartunk, hogy a gyermekjólléti szolgálat munkatársai egyöntetűen javasolják, hogy töltsünk együtt minél több időt, mivel az láthatóan jót tesz a gyereknek.

Találkozásaink alatt képet kaphattam arról, hogy bánik a kislányommal az anyja. Meg kellett tanulnia, hogy apa gonosz és hazudik, ha apa egyszer elviszi, akkor soha többé nem láthatja az anyját (elképzelnem is félelmetes, hogy mit okoz ez a kép a lányom lelkében, akinek egyébként is beteges, szorongásokkal telitett kapcsolata van az anyjával). Ha apával kitalál egy játékot, azt tilos otthon játszani.

Mindezek tények, ám a bíróságot teljes mértékben hidegen hagyták. A tisztelt bírónő továbbra is kizár a lányom életéből és a nagy valószínűséggel pszichopata anyja karmai között hagyja. Ja igen, mert hogy az anyáról időközben egy MMPI teszt, amely a pszichopata hajlamokat is méri, kimutatta, hogy a maximális 78 pontból 72-őt produkál és a személyisége teljes karakterisztikája egy pszichopata bűnözőé. De a bíróságot ez sem érdekelte.

Ráadásul Veronika szemmel láthatóan is egyre rosszabbul néz ki. De hiába kértem a bíróságot, hogy rendelje el az anya drog tesztjét, erre sem volt hajlandó. Pedig Veronika korábban igazolhatóan heroin függő volt – és sok jel mutat arra, hogy visszatért a régi szenvedélyéhez.

A per most, legalábbis első fokon, a végéhez közeledik. A bíróság igyekszik belém fojtani a szót, eddig mintegy másfél órát beszélhettem, Veronika meghallgatása másfél évet tartott. Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy Madarasné Molnár Gizella bírónő (II-III., Bíróság) végleg ki fog zárni a kislányom életéből és ott hagyja egy pszichopata karmaiban, aki tönkre fogja őt tenni.