Toplak Zoltán bejegyzései

A pusztában

A forró betonfalak közt csendesen vibrált a levegő. Közeledett éjfél, senki sem járt a város szélén, a gördeszkásoknak készített pályán. Csak egy fiatalember üldögélt pólóban és rövidnadrágban az egyik fal tövében.

Sört kortyolgatott, és magában beszélt, beszédét heves mimikával kísérve.

– Tudod milyen, amikor már századszor nézed ugyanazt? Mindig új arcok vannak, de ugyanaz és ugyanúgy működik – pillanatra elhallgatott. Jelentőségteljesen bólintott: – Márpedig fizetni nem fogok érte. És kérlek, a bűntudattal, ne gyere nekem! Régen abbahagytam volna, de igenis kell a kéj. KELL. Nem megy nélküle.

Kortyolt a söréből.

– Tudom, hogy tudod, de elmondom: már fáj végig nézni, hogy semmi kötődés nincs köztük. Nagyon kevés filmben van gyengédség. Nagyon kevés filmben hiszem el, hogy a nőnek is jó. Vagyis hazugságot nézek. De vagy ez a szappanbuborékszerű illúzió, amely végül mindig szétpukkan, vagy a komor sötét. A teljes egyedüllét.

Megint maga elé nézett.

– Honnan veszed, hogy bírom én ezt? Hány nőnél is próbálkoztam az elmúlt két évben? Volt, akivel jól indult a beszélgetés, aztán mikor felhívtam, kiderült, van valakije; volt, akit a munkám miatt kerestem meg, és az előzetes információim miatt reménnyel mentem hozzá, hogy több is lesz, mint munkakapcsolat. De már túlhaladottak voltak az információim. Az a pénztároslány szimplán kinevetett, amikor randevút kértem tőle, az ismerkedőoldalon pedig több mint ötven megkeresésre, két elutasítás jött csak válaszul. Hogy próbálnák ki a nők is, milyen mindig kezdeményezni! Még kurvával is próbálkoztam. Azt hittem, kialakul köztünk valami gyengédség… naiv voltam. Már mindenre sóvárogva tekintek, ami női: egy csobogó kis folyóra, a növényekre, egy mosolyra a plakáton, az eladónő illatára. Két hete a buszon ültömben elsírtam magam.

– Fáj, érted: FÁJ! Mintha forró olajjal öntöznék a bőröm, a zsigereimben pedig maró lúg folyna. Hogy fájhat a magány fizikailag? Sohasem hallottam ilyenről!

Tehetetlenül bámulta a sötétet, a deszkások kihalt paradicsomát. „Pont olyan, mint a lelkem: üres és sivár.”

Megrázta magát. Tudta, változtatnia kell, nem számíthat megoldásra kívülről. Segítség előbb-utóbb mindig jön. De a remény lángját neki kell meggyújtania belül. Kiitta a sörét, és az égboltot kezdte vizsgálni. NEM gondolt a kínjára, csakazértsem. Megkereste az Oriont, a Cassiopeiát, a Kis Medvét. Elkezdte megszámolni a csillagokat. Felidézte a filmeken látott galaxisok alakját. Mindig lenyűgözte a Világegyetem.

„Csak addig tartsak ki a jó érzésben, míg válaszol. Utána minden könnyebb lesz”, gondolta, és lenézett, mert valami mozdult előtte.

Egy fiatal nő állt ott, de szokatlanul öltözve. Fátylak takarták, és alatta egy ékszerekkel díszített bikinit viselt. Hosszú, szőke haján megcsillant a holdfény. Közelebb jött, és a férfi tudta, noha nem látta, hogy ibolyaszínű a szeme, és nem evilágból való. A nő leült mellé és a vállára hajtotta a fejét. Átkarolta a férfi vállát (szinte egyáltalán nem lehetett érezni az érintését) és halkan, csitítón beszélni kezdett.

– Nyugalom, Tomi, nyugalom! Értelme van, hidd el, értelme van! Cssss, cssss, nyugodj meg! Majd kiderül minden és meglátod, értelmet nyer!

Tamás előtt egy szurokfekete, vastag kőzet jelent meg. Látta, hogy erős szagú savval marják. A sav forrott, bugyogott. A kőzet alatt élő vizek voltak, hatalmas tavakká összeállva kilométer hosszan. De még nem lehetett hozzáférni, míg a vastag, kemény kő elválasztotta őt a víztől. A savra nézett, és pontosan azt a fájdalmat érezte, mint amiről pár perce beszélt.

Kinyitotta a szemét. A nyaka fájt, hisz órákon át tartotta előre lógatva a fejét. Szemben épp kelt fel a Nap. Hűvös szellő motozott a deszkás akadályok közt. Tamás felállt. Nagyot szippantott a friss levegőből. Erősnek és szabadnak érezte magát.

– Szóval itt jártál. Tudtam, hogy nem hagysz magamra. Köszönöm.

Azzal elindult az új nap elé nézve, a magány érzelmi pusztájában járva. A tegnapi sör kiürült dobozát messze rúgta.

Milyen a nő élete?

Minden vélemény számít!

Többezer évvel ezelőtt Szókratész szerette honfitársait kizökkenteni megszokott gondolkodási sémáikból. Lement az utcára, elvegyült az emberek közt, és találomra megszólított járókelőket. Kérdéseket tett fel nekik, és barátságosan válaszadásra ösztökélte őket. Kénytelenek voltak elgondolkodni az életük felől, hogy vajon minden tényleg úgy van – e és jól van – e úgy, ahogy hitték, hogy van. A Valódi Egyenlőséget csoport és a Férfihang Civil Társaság ismét követte ezt az ősi módszert, és embereket kérdezett az életük felől. Ezúttal a közelgő Nőnap alkalmából tették, egyenlőségpárti gesztusból. A párbeszédek fő iránya az volt: milyen is ma nőként élni Magyarországon?

A már korábbi kiállásokból megismert, állandóan kötözködő, városnéző túrát értékesítő fiatalember (szerinte minden nap férfinap – és ezt úgy mondja, hogy közben alul fizetett és alul értékelt munkát végez az utcán esőben, szélben) nem volt sehol, helyette barátságos, segítőkész és nyilatkozni is hajlandó kollégái üdvözölték a molinóval kiálló aktivistát.

Egyikük (fiatal férfi) rögtön el is mondta, hogy a nők nagy problémája az egyenlőtlen bérezés. Nos, ő valóban a nőkkel együtt érző, empatikus fiatalember, (holott, mint tudjuk idehaza rendszerszintű nőelnyomás van, és patriarchák élnek, nem férfiak) aki nyitott az igazságra, mert meglepve vette tudomásul, hogy egy elterjedt hazugság áldozata, és mi is a valódi helyzet bér ügyben.

Érdeklődve jött oda egy másik, középkorú férfi is, aki, mint elmondta, Amerikában élt öt évig, meg is nősült ott, és egyik nap arra ment haza, hogy üres (teljesen, bútorokat is beleértve) a lakás, felesége és gyereke sehol. Felhívta a helyi sheriffet, aki biztosította róla, hogy mint férfi és ember megérti őt, de sheriffként semmit sem tehet, mert felesége tette TELJESEN TÖRVÉNYES ÉS SZABÁLYOS az amerikai jog szerint. Még csak közölni sem köteles elhagyott férjével az asszony az új tartózkodási helyét!

Egy harmadik férfi ellenben hevesen vitatkozni kezdett, hogy miért képviseltetik magukat a fent említett közösségek az utcán, miért kell beszélni az egyenlőségről, miért nem élünk úgy, mint amikor jurtákban laktunk, és a nők amúgy is túl vannak tolva a magyar közéletben. (Mondjuk ebben igaza van. A férfiakhoz képest mindenképpen.) Sajnos háborgó, haragos érzésein nem tudott túllépni, és hosszú perceken át zavarta a rendezvényt kötözködő stílusával, így sajnos meg kellett fenyegetni a rendőrség helyszínre hívásával, hogy elmenjen, és a békésebb járókelők is közel merjenek jönni.

Egy Angliából hazaköltözött fiatal lány azt taglalta, hogy ő nagyon örült odakint annak, hogy ott sokmindenben a közfelfogás és viselkedés más. Pl. a tömegközlekedés közben, ha egy nőt inzultálnak, férfiak és nők egyaránt a védelmére kelnek, és nem gyáván lapítanak, mint idehaza.

Többször szóba került nőproblémaként a részmunkaidős munkák hiánya. Abban könnyű volt a válaszolókkal közös nevezőre jutni, hogy ez NEM a nők problémája igazából. Ez a családok, és a családszerű életközösségek problémája. MINDENKI jól járna akkor, ha otthon többet vállalhatnának be a nők, több idejük és energiájuk jutna a családjukra, megszűnne a versengés a családfői poszt körül (egy fiatal lány meg is mondta: teljesen rendben van, hogy ha otthon a vezetők a férfiak. Ezen szerepkör stresszének és felelősségének elhordozásához alkatilag jobbak) és visszaállna a férfiak családfenntartói becsülete. Sokkal könnyebb lenne a családi munkamegosztás is. A férfiak iránti bizalom hiánya és nőelnyomás SZÓBA SEM KERÜLT. Úgy látszik, a nők nem azt tapasztalják a magánéletükben a férfiak részéről, mint amit a feministák állítanak.

Újra, és újra, a megkérdezett nők ezt válaszolták a bevezetésben leírt kérdésre: Nagyon jó ma nőként Magyarországon élni, nincsenek korlátozva életükben, jogaikban. Elégedettek az életükkel. És mondták ezt örömtelien, sugárzó tekintettel.

Jó volt látni őket, beszélni velük, és azt tapasztalni, hogy (egyébként biztosan meglévő) problémáikon könnyen túl tudtak lépni egy biztató feliratú molinó, és némi vidám napsütés hatására. Adódott a végkövetkeztetés: nőnek lenni igenis jó.

;-)

Zoli

Férfi izzasztókunyhó (vendégcikk)

Minden vélemény számít!

Az alábbi esemény a MENtorforMEN közösség által lett szervezve. Ők így mutatják be magukat: „Az egész 2006-ban kezdődött egy könyv által inspirálva. Ebből lett a Keddi Beszélgetések, KB nyitott férfikör. Aztán jöttek a nyári, hétvégi férfi elvonulások. Majd 2009-ben az első egyéves, zárt önismereti csoport, az 5LM. Mind a zárt, mind pedig a nyitott kör azóta is zajlik, folyamatosan növekvő férfitáborral.”

Eredeti cikk itt.

2015 decemberében mentem el először az évvégi férfi izzasztókunyhóba. Nem sokat tudtam róla, hogy mi vár ott rám. Azt tudtam csak, hogy egy olyan évbe lépek be, amelyben pár héten belül megszületik a fiam. Az első gyermekem.

Tudatosan akartam felkészülni erre az eseményre, a férfivá válásom útjának egy komoly határkövére. Mert lehet-e magasztosabb aktusa a férfivá érésnek, mint a belépés az apák körébe? Hogy mit is jelent pontosan (nekem!) apának lenni, azt azóta is keresem, tanulom, próbálgatom, ízlelgetem, gyúrom, szemlélem. Hol tudatosan, hol ösztönösen. Szeretném jól csinálni, nem elrontani. Otthonról nincs (jó) mintám rá, de már képes vagyok ezt előnynek megélni: tiszta lappal indulhatok. Nem az előző szobrász nyomait kell kisimítanom, faraghatom a puszta követ. Csak fogjam erősen a vésőt, kalapácsot.

A kunyhóban az izzó kövek a férfi magját szimbolizálják. A termékenyeséget. Az élet átadását. A cselekvést. Az erőt. „Nem azért versenyzünk, hogy legyőzzük a másikat, hanem hogy együtt legyünk” – mondta Peti, a szertartás vezetője. Nem arra megy a játék, ki bírja tovább a hőséget, ki lesz az „alfahím”, férfiak között is a Férfi, hanem hogy együtt legyünk. Támogassuk egymást, lépkedjünk egymás mellett, férfiak az úton, véssük a szobrunkat, ki-ki a magáét. Feszegessük a határainkat, a fizikai és szellemi tűrő- és teljesítőképességünket. Vagy izzadjuk ki, amitől meg akarunk szabadulni, s dörzsöljük le az izzadságot a jeges hóval.

De még előtte: tüzet rakni, fát hordani, hasogatni, a kunyhót megépíteni – teremteni, cselekedni, közben böjtölni, s pálinka helyett teát meg vizet inni. Ettől is több a kunyhó, mint egy szaunabérlet.

Megeresni a kapcsolatot lelkünk női részével, erről is szól a kunyhó, ezért van női meg férfi oldala. Enélkül a kapcsolat nélkül aligha teljesedhet ki a férfi erő.

„Pedritót mikor hozod el?” – kérdezte mosolyogva Peti. Az indiánoknál pár hetes csecsemőket is látott kunyhózni.

Ez még kicsit odébb van, most még csak az én kezem bírja el a vésőt meg a kalapácsot. De már azzal a tudattal tartom őket s emelem csapásra a kezem, hogy a vésőm nyoma már az ő puszta kövében is nyomot hagy(hat).

Apának lenni felelősség, súgták a kövek ott fenn a kunyhóban ezen a januári hűvös éjjelen.

Nincs kapcsolat (a Zimbardo könyv) III. rész

Minden vélemény számít!

Megoldások

Csak néhány, a sok javaslat közül, felsorolás szerűen: az államnak támogatni kellene az apaszerepet a társadalomban. Az apák erősítésén túl, általában több követendő férfimintával találkozzanak a fiatalok, pl. a tanárok között is.

Egészséges ételeket az iskolákba! Pl. a büfék kínálatát megreformálni. Több ivókutat kihelyezni.

Bátorítani a fiúkat az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra felé való orientációra.

Az iskolák hatékonyabban készítsenek fel az életre! Pl. a tanárok fizetésében jelenjen meg, mennyi diákjuk végzi el az iskolát. Pályaválasztási tanácsadókat az iskolákba!

Javítani a szexuális felvilágosítás színvonalán. Pl. a fiúkat megtanítani az önmegtartóztatás és türelem jelentőségére, elismerni őket, ha e szerint viselkednek, a lányoknak pedig megerősíteni a tartását, hogy ne a bevállalt szexszel akarjanak szeretetet kapni. Ne egyszeri alkalom legyen a felvilágosítás! Újra és újra elő lehet venni, évente új témákat felvetve. A könyv 320. -321. oldala felsorol egy listát a lehetséges témákról.

Az iskolák biztosítsák, hogy a szakmát tanuló fiatalok, valódi munkatapasztalatot szerezhessenek, valódi körülmények közt. A felnőttekkel együtt ledolgozott idő egyben segít átállni a serdülőkorból a felnőttkorba.

Felmérés során rengeteg diák találta úgy, hogy jó lenne egy tantárgy, ami a mindennapi felnőtt élettel foglalkozna. Kapcsolatkialakítás, fenntartás, megszakítás, hozzátartozó halálával való megküzdés, hétköznapi kötelezettségek, pénzügyek, stb. A Waldorf és a Montessori iskolák jó például szolgálhatnak.

Nemekre szabott tanórák! Mert más és másképp érdekli a fiúkat és a lányokat.

Szórakoztatóbbá tenni a tanulást – el lehet tanulni a videójáték ipartól. Új technológiákat lehet bevezetni, pl. internetes fórumokon megvitatni az órai tananyaggal kapcsolatos kérdéseket, illetve új tananyagot is ott lehet elküldeni, és az olvasottakkal kapcsolatban már csak megbeszélést tartani az órán.

Ne kelljen neveket írni a dolgozatokra! A fiúk, ha anonim dolgozatokat adhatnak be, észrevehetően jobb jegyeket kapnak. Ezenkívül általában helyes dolog megtanítani hatékonyan tanulni, jó időbeosztást készíteni, leszoktatni a halogatásról, és a közös tanulásból a legtöbbet kihozni a diákokat. (Lányokat is.)

Megfelelő férfi mentorok keresése, megtanítani a férfiasság pozitív megélésére a fiúkat, és arra, hogy nincsen abban semmi különös, ha egy lány hívja meg őket randira. (E sorok írójának különösen felszabadító élmény volt, amikor egy alkalommal megtapasztalhatta, hogy tulajdonképpen pontosan ugyanoda vezet, ha engedi, hogy a nő csábítsa el, mintha ő akarta volna meghódítani. Egyszerre értékelődött le a misztikus magasságokból a nő vágya, és vált teljesen természetessé, elfogadhatóvá.)

Zimbardo rengeteg lehetőséget felsorol a felelősségre tanításról: önálló megbízatások adása, vásárlástól, ház körüli munkától kezdve, vagy az önálló tömegközlekedésre tanítás. A jól végzett munkáért dicséret jár, de csak azért! Ezenkívül célszerű a befektetett munkáért elismerni a fiatalokat (illetve gyakorlatilag bárkit), és nem az eredményekért. Ez fenntartja a szívesen vállalt erőfeszítés utáni vágyat, és a tehetséges gyereknek is segít, hogy ne csak a tehetségében bízzon, hanem fejlessze azt.

Középiskolás korban kifejezetten hasznos nyári munkára, illetve önkénteskedésre buzdítani a fiatalokat. Fontosak a társas készségek, és, hogy minkét nemből legyenek barátaik.

Őszintén kell beszélni a szexről, és ami azt megelőzi: az udvarlásról és együtt járásról. (Most a szülők felelősségét boncolgatjuk.) Legyünk nyitottak a kérdésekre, és ne féljünk bevallani, ha valamit nem tudunk! Mi a különbség pornó és valóság között – nagyon fontos téma! Megbeszélni, hogyan tud ellenállni a csoportnyomásnak és kilábalni általa nem kívánt helyzetből. Mindkét szülő vehessen részt a gyerekek nevelésében! Rengeteg kutatás igazolja ennek pozitív voltát. A szerző eléggé sok adatot felsorol a 338. és 339. oldalon. Nagyon, de nagyon fontos, hogy a férjek szeressék a feleségüket (élettársukat) és a feleségek szeressék férjüket (élettársukat)! Erre alapozódik minden a családban, és a családra épül a társadalom. Meglehet ez a kölcsönös szeretet tartja fenn, ha áttételesen is, emberi világunkat.

Apa legfontosabb dolga: az apaság.

Érdemes áttekintést készíttetni a fiainkkal, mire mennyi időt szán. Meglehet, rákényszerülünk, hogy korlátozott mobiltarifacsomagra váltsunk, és a lakás központi részébe kerüljön a fiunk laptopja a hálószoba magányából.

Ha fiatal férfiak vagyunk, nos tanuljunk meg néhány társalgásbevezető formulát, legyen barátnőnk, fedezzük fel a természetet, és tanuljunk meg táncolni! Kapcsoljuk le a pornót, a böjt jól kezeli pl. a pornó miatti merevedési zavart. Ezenkívül ez olyan, mintha újraindítanánk az agyunkat – ismét megtanul természetes módon élvezethez jutni.

Célorientáltság – meg kell tanulni vágyni céljainkra, és motiválni magunkat azok elérésre. A szexuális energiát más célokba fektetni. Sportolni! Rengeteg mindenre megtanít: együttműködés, tisztelet, fair play, akaratedző és egészséget teremtő. De lehet táncolni, énekelni, hangszeren játszani – mind alkalmas társas kapcsolatok kialakítására (is).

Napi szokásaink – NAGYON fontosak, ha sikert akarunk elérni. Repíthetnek céljaink felé, vagy elgáncsolhatnak szüntelen.

Philip Zimbardo ebben a fejezetben össze is foglalja, mit ért az élet értelme alatt:

„Tehát hajszolhatjuk a pillanatnyi örömöket, ám a tartós boldogságunk valójában azokból az értelemmel bíró erőfeszítéseinkből ered, amelyek segítenek abban, hogy feltárjuk gyenge és erős oldalainkat, elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé, és olyan helyzeteket tapasztaljunk meg, amelyekben kötődhetünk másokhoz, és velük együtt fejlődhetünk.” 361. old.

Legyen barátunk az ellenkező nemből! Nagyon sokat megtaníthat nekünk szavak nélkül is a nők belső vezérléséről, természetéről. Keressünk mentort, egy idősebb és/vagy tapasztaltabb férfi személyében! Egy jó mentor rengeteget segíthet. De legyünk azért óvatosak: egy rossz mentor összezavarhat.

Legyünk politikailag aktívak! Legyen a politika kedvezőbb a férfiak számára! Ne úgy, mint most, amikor hercegkisasszonyokat nevel, akik el is várják, hogy a világ (és benne a férfiak) szüntelenül körülöttük forogjanak.

Az anyák neveljenek keménykötésű, de érzékenységre kész férfiakat! Férfiak segítségével – akár edzővel, nagybácsival, nagypapával, férfitanárral közösen, ha az apa nem elérhető.

Nagyon fontos: mit is várnak el a nők a férfiaktól? Mert a férfiak többsége ehhez fog idomulni. A szintet meg nem ütő férfiakkal szemben címkézőek – vagy türelmesek, de határozottak az igényeiket illetően? Zimbardo hasznos kérdéseket sorol fel, melyekre még a párkapcsolat elején jó, ha egy nő odafigyel. (370. – 371. oldal) Pl.: a férfi tettei beszélnek! Akármit is mondhat, akármit ígérhet – de mit tesz, vagy nem tesz? Ez árulja el, valójában ki ő. Szóval menjen minden csak a régi recept szerint: annak adja oda a nő magát, aki méltó a szívére – és ezt a tetteivel bizonyítja!

Rengeteget segítene, ha a nők, amikor elutasítanak, szakítanak, annak okát is elmondanák. Így adva esélyt a férfiaknak a fejlődésre, hogy legközelebb jobban menjen. Sok férfi azért lesz MGTOW (a nőnknek, de legalábbis a tartós kapcsolatnak hátat fordító férfi) mert nincs kellő pozitív élménye a nőkről. Próbálkozik, felsül, próbálkozik, felsül, és végén elmegy a kedve az egésztől. És lesz sok magányos férfi és nő… kinek jó ez?

Nyomást kell gyakorolni a médiára a pozitív és élhető férfi szerepminták megjelenítésére. Magától nem fog változni – amíg nyitottak vagyunk a szexista, előítéletesen megalkotott férfi mintákra, addig azokat is fogjuk kapni. Pl. egy Behdel teszthez hasonló „McGywer” teszt: 1. az anya jelenlétében is legyen kompetens az apa, 2. a becsületes, keményen dolgozó férfi érjen el sikereket, ne balekként ábrázolják, 3. a női főszereplő már azelőtt érdeklődjön a férfi főszereplő felé, mielőtt az valami hősiest cselekedne, 4. kreatívan, békére törekedve oldjon meg helyzeteket a férfi főszereplő, az erőszak az utolsó, és ritkán választott eszköz legyen ebben, 5. mennyivel több férfi, mint nő hal meg, illetve mennyi férfi hal meg, hogy megmentse egy nő életét a filmben?

Fontos érzékeltetni a férfiaknak is, a nők után, hogy milyen az ő helyzetük! Kölcsönösen egymásra figyelve, kialakulhat fejlődés és együtt növekedés. Nem teszem ide Zimbardo Jégvarázs elemzését, ahol egy jelenetsorban megcseréli Anna hercegnő és a szegény Kristoff helyzetét. Mi történne akkor, ha egy férfi viselkedne úgy, mint a hercegnő teszi Kristoffal, és egy szegény nő lenne úgy kihasználva, mint Kristoff? Lázadás, hímsovinizmussal vádlás? Mert az eredeti szereposztásban ez ma egy jó poén csak… mondom ezt végtelen szelíden.

Jobb randialkalmazások! Sok nő panaszkodik, hogy az ismerkedős oldalakon számukra érdektelen férfiak bombázzák őket, nem túl eredeti üzeneteikkel. A férfiak pedig, hogy iszonyú sok üzenetet kell elküldeniük, míg végre választ kapnak. (Személyes tapasztalat: egy minőségi oldalon kb. 60 üzenetre két elutasító válasz érkezett. Ez nem táplálja a kitartást senki lelkében.) Nos, mi lenne, ha többet kezdeményeznének a nők? Kevesebb zaklatás a férfiak részéről? Talán. Igényesebb férfiprofilok? Meglehet. Elvégre vadászból prédává válnának, és ha foglyul akarnak esni, bizony adni kell a megjelenésükre.

A pornó videók elé jó ötlet lenne a biztonságos szexről egy kis reklámot illeszteni, ami fizetség ellenében átugorható. Azonkívül a forgalmazók ötleteket kérhetnének a felhasználóiktól, hogy miképpen lehetne pl. művészi, oktató és terapeutikus célokra használni az ipart. Ezenkívül támogathatnák a függők gyógyulását – mint a kaszinók (legalábbis Amerikában) a játékfüggőket.

A játékfejlesztők „kiszervezhetnének” hasznos feladatokat a felhasználóknak. Jó példa erre a The Guardian lapnál történt eset, amikor képviselők pénzügyi visszaéléséről szóló hatalmas, rendszerezetlen adatot hoztak nyilvánosságra, azzal, hogy az oldalon mindenki kedvére kutathat terhelő bizonyítékokért. Három (3!) nap alatt, 20 000 felhasználó rendet tett a 170 000 dokumentum közt.

Következtetések

Először is, nagy kihívás, hogy a technológiával úgy éljünk együtt, hogy az közelebb hozzon minket egymáshoz, és emberek maradjunk, szabadon, felelősen.

Másrészt egy nagyrészt apátlanul felnövekvő társadalomban a fiatal férfiak a börtönnel, a fiatal nők a lányanyasággal néznek szembe. A társadalom pedig azzal, hogy egyre kevesebben kell, hogy egyre többeket eltartsanak.

Fejlesztenünk kell a „Légy Férfi!” felszólítást, mindent megtartva abból, ami eddig jó volt, hozzátéve azt, amire ezek után szükség lesz. Legyen egy férfi sikeres az önmagával folytatott, a családi, a társasági és a társadalmi életében is! Fejlessze ki és használja az ehhez szükséges készségeit!

Úgy tűnik, üdvös a nőknek nagyobb anyagi önállóság kivívása, míg a férfiaknak intenzívebb érzelmi bevonódás a családi életbe. S a férfiak fejlesztése mellett nem szabad szem elől tévesztenünk a nőket sem, hiszen mindkét nem élete kihat a másikra is. Nem szerencsés az sem, ha a lendületbe jövő nők elkezdik felmutatni azokat a sajátságokat, melyeket a korábbi, patriarchális világ férfiai mutattak velük szemben. Pl. elmacsósodnak azon az alapon, hogy igazuk van és ez jogos. A régi világ macsó férfiai pont ugyanezzel indokolták önzésüket és kíméletlenségüket. Nagy kihívás az egyenlőség kontra különbözőség megvalósítása. Melyik nő ne szeretne nőies lenni? És férfi férfias? És ki ne akarna emellett egyenlőséget is? Összetett probléma, figyelni kell rá.

Philip Zimardo utolsó üzenete ez (ebben a művében): VAN megoldás, és ELÉRHETŐ az.

Nincs kapcsolat (a Zimbardo könyv) II. rész

Minden vélemény számít!

A „nagy kiábrándulásról” beszél Zimbardo, amely alatt azt érti, hogy a kamaszkorban elkerülhetetlenül eljön az a pillanat, amikor rádöbben a felnövekvő generáció, hogy nem ők fogják megváltani a világot. Hogy nem lehet belőlük akármi, amit szeretnének, mert képességeik és lehetőségeik mindenképpen korlátokat szabnak nekik. Azok száma, akik boldog extázisban követik a saját álmaikat és az önmegvalósítás útját járják, mindig sokkal kevesebb azokhoz képest, akik kénytelenek többé vagy kevésbé megalkudni az élettel. Az erre való felkészítés terén katasztrofálisan teljesítenek az amerikai szülők. Én úgy látom, hogy Magyarország ebben kényszerűségből jobban teljesít: nekünk nincs elég pénzünk és így lehetőségünk, hogy mesterséges illúziókban ringassuk magunkat – bár a média (főleg a kereskedelmi televíziózás) már itthon is sokat tesz érte, hogy az illúziók kiépüljenek a fejünkben. A kudarcot vallókról (pl. tehetségkutató showkban) szinte soha nem esik szó, arról pedig, hogy kudarcukra milyen megfelelő megküzdési módszert találtak – egyáltalán semmi. A videójátékozás sajnos alkalmas arra, hogy univerzumába szippantsa a játékost, és a külvilágbeli boldogulás (és messze nem a nagy álmok eléréséről írok most) helyett pótlékot nyújtson. A fiatal nem bontakoztatja ki a lehetőségeit, azt, amire valóban képes. Hozzáteszem, ezt az egészségtelen pótlékot bármely szórakozás képes nyújtani – mértéktelen mozifilmnézés, szerepjátékozás, bandázás, szinte bármi.

Csábító a lehetőség, hogy bezárkózzunk a saját világunkba, és ne foglalkozzunk mással, csak, ami a szükségleteinket kielégíti, illetve ami a meggyőződésünket szolgálja. Viszont mi történik, amikor éppen nem tudunk beletemetkezni valamelyik készülékünkbe? Jó eséllyel megjelenik egy különös, viszketéshez hasonló érzés, ami jelez nekünk. De ritkán vállaljuk a fáradságot, hogy magunkba nézzünk: mit is kellene mindezzel kezdenünk? Inkább panaszkodunk, és letagadjuk az egészet.

Zimbardo ezután fejtegeti, hogy a fiatal férfiak mennyire nem alkalmasak a nőkkel való párkapcsolatra, nem törődnek velük és… bizony az jut eszembe, a mai társadalom és média pontosan ugyanezt közvetíti a férfiak felé. Elvárások és kritika, támogatás nélkül. Sav, sav és még sav. Lesz ebből erő változni?

Amúgy elgondolkodtató, hogy sok fiatalember a pornózás után csalódásként élte meg a valódi szexuális együttlétet, és többen inkább a pornót választanák egy élő randi helyett. Felmerül bennem: milyen jövő vár így rájuk? A társadalomra? És bizony nagyon jól tudom: egy kétdimenziós képernyő se kedvességet, gyengédséget, odafigyelést, meghittséget és intimitást nem ad, sem neki nem lehet ezt adni. Talán a meztelenség miatt az intimitás illúzióját tudja a pornó nyújtani. Meg kéjt, és ebben az élő partnert tényleg felül tudja múlni. De ez elég egy életre, miközben lassan, de biztosan függésbe von?

Lehet, hogy erősen korlátozni kellene a pornó hozzáférhetőségét, és inkább tánciskolába és bálozni küldeni a fiatalokat? Megalapítani egy párkapcsolati nap alapjait, ahol zenés szórakozásban lenne részük a férfiaknak és nőknek? Kiegészíteni okosan a működő párkapcsolatok titkának átadásával? Kőszegen volt egy hasonló nap, és mindenki pozitívan beszélt róla.

Ezek után a szerző néhány fontos gondolatot fogalmaz meg. Jó – e, ha a nemek demokráciája nőközpontú? Gyümölcsöző lenne – e a férfiakat is meghallgatni a nemek egyenlőségéről folytatott diskurzusban? Jó lenne – e, ha a kormányzásban számottevően több nő venne részt? Ha a demokrácia munkaközpontú szemlélete helyett jobban családközpontúvá válna? Ha támogatnánk az apák jogait és családon belüli lehetőségeit, az anyákéhoz hasonlóan?

Kiderül, a nők is számos problémával kell, szembe nézzenek, például ők inkább a tévé rabjai, szintén sokan túlsúlyosak közülük, és nem szexuálisan felszabadultak, inkább elribancosodnak, és a figyelem felkeltésére használják a meztelenséget. Ezenkívül gond a nyílt kommunikáció alkalmazásának, a kockázatvállalás és a siker elérésének megtanulása. Szerintem ezek egyikét sem kapja meg egy fiú sem az élettől, csak mert fiú. Ezt nekik is meg kell tanulniuk.

A következő fejezet a patriarchátus mítoszairól szól, és ezt kicsit részletesebben veszem szemügyre. Jól rávilágít, mi is a valóság azzal szemben, amit ma a világ hisz rólunk, férfiakról. Például felmérések igazolják, hogy a fiú csecsemőket később veszik fel, ha sírnak, kevesebb mesét olvasnak nekik, kevesebbet énekelnek nekik – azt sugallva ezzel, hogy a velük való törődés kevésbé számít. Kamaszkorukban a fiúk aztán kezdik megtanulni, hogy jól fizető állásra kell szert tegyenek, mert majd abból kell eltartaniuk a családjukat, ugyanakkor a szintén kereső életre nevelt lányok ezt az üzenetet nem kapják meg. Ezzel együtt a fiúk az otthon maradó apák intézményére kezdenek stigmaként tekinteni. Egy felmérés szerint az emberek 51 százaléka szerint a gyereknek az tesz jót, ha az anyjuk marad otthon velük, és csak 8 százalék gondolja úgy, hogy ez az apára is igaz. Maguk a férfiak sem értékelik túl sokra a saját nevelő-gondoskodó szerepüket, holott már számos apa bizonyította, ha energiát fektet bele, az anyáéhoz hasonló módon helyt tud állni benne.

Míg a nők választhatnak (inkább Amerikában, hazánkban sokkal kevésbé) a család, a munka vagy a „kettő együtt” (pl. részmunkaidőben munka) között, addig a férfiak számára csak a munka lehetősége adott. A nők inkább érzelmi légkörben gondoskodnak a családról, szeretetet adnak és kapnak, míg a férfiak a családtól távol gondoskodnak a családról, és érzelmi és kötődésbeli hátrányhoz jutnak a nőkkel szemben. Felmerül: mire lennének inkább hajlandók a nők: a szeretetbeli előnyt, vagy az anyagi nyomást osztanák meg a férjükkel? Bár úgy tűnik, sok férfi (46%) szívesen maradna többet otthon, és lenne jobb apa és férj, egyelőre még várat magára, hogy ezt ki is mondják. Vajon mikor jutunk el oda, hogy a férfiak végre kiállnak magukért, és közvetítik a társadalom felé jogos és mélyről fakadó igényeiket?

Más kérdés, hogy maguk a nők mennyire szeretnék, hogy a párjuk maradjon otthon, és vezesse a háztartást, valamint nevelje a gyerekeket? Úgy tűnik, szexuálisan egyszerűen a legtöbb nőnek nem vonzó az ilyen férfi. Nos, nem mutatja azokat az alfa hím jegyeket, amelyeket a nők általában szeretnek, és hatnak rájuk.

Nagyon elgondolkodtató társadalmunk sok rejtett üzenete, mellyel ezek a sztereotípiák beépülnek a fiúk (és lányok) fejébe. Jó példa a népszerű Harry Potter sorozat egyik jelenete, amelyben a még kis Harryt megmentik a szülei Voldemorttól, a gonosz varázslótól. Mindkét szülője az életét adja a fiúért, de csak az anya áldozatát emeli ki a könyv. Míg az apa egyszerűen feltartóztatja Voldemortot, és az megöli, addig az anya áldozata részletesebben van ecsetelve, és emiatt kap védelmet és egy különleges jelet Harry a homlokára, valamint Voldemort is veszélyesen, szinte halálosan megsérül. Vajon önfeláldozó apja szeretete miért nincsen ilyen hatással a saját gyerekére?

Valahol a kamaszkor körül tudatosodik a legtöbb fiúban, hogy sok pénzt kell keresnie, mert ettől javulnak a párválasztási esélyei. Még ma is azt várja el a társadalom, (és kiemelem ebből az emancipált nők túlnyomó többségét), hogy ő, vagy elsősorban ő tartsa el a családját.

Általában elmondható, hogy a férfiak egészsége (holott kevesebbet élnek, mint a nők) messze nem kap akkora figyelmet és támogatást, mint a nőké. Több prosztatarákot diagnosztizálnak, mint mellrákot, mégis Amerikában a mellrákkutatás kétszer annyi pénzbeli támogatást élvez, mint a prosztatarákkutatás. A Nemzetközi Férfinap (november 19) megközelítőleg sem rendelkezik akkora támogatottsággal, mint akár egyetlen mellrák elleni séta. Négyszer annyi férfi vet véget az életének, mint nő (80%/20%) – vajon jelez ez arról valamit, mennyire van megelégedve egy férfi az életével? S közben mit hallgathatunk a tévéből, rádióból, újságokból, mozifilmekről, tévésorozatokból és az internetről: minden nap férfinap. Elképesztő a valósággal mennyire nincsen köszönőviszonyban a társadalomban élő kép a férfiakról.

Még mindig azt tanítjuk a fiainknak, hogy nem szabad érezniük, mert az lányos. Így a legtöbb fiú megtanulja magába zárni az érzéseit, és páncélt növeszt maga köré. Aztán felcseperedik, szerelembe esik, és nem érti, miért mondja a szeretett nő neki, hogy olyan távolinak érzi őt. Soha nem nyílt meg senki előtt, nem fogja érteni, mit várnak hirtelen tőle.

Aztán itt van a szexizmus témája. Mi történne, ha egy férfi kiírná az internetre, hogy partnere nem elégítette őt ki eléggé, vagy eléggé sokszor, és szakított vele? Ha egy férfi azt írná, taxitársaságot alapítana, amely csak férfiakat alkalmaz és csak férfiakat szállít? Ha arról írna, hogy micsoda felemelő élmény fiatalabb nővel lefeküdni? Felhördülés és botrány, hímsovinizmussal vádolás? Mert nők ezt mind megtették, és semmi következmény, talán azt leszámítva, hogy gyorsan elterjedtek a neten ezek az írások. Miért van, hogy szexuális erőszak vádjánál egy férfit a felmentéséig bűnösnek tartanak, és a hamis vádnak nincsenek következményei? Miért van, hogy elmegyünk amellett hány és hány férfit kezel a párja sikertárgyként, megmutatva mit is fogott ki vele: érvényesülést, pénzt, presztízst.

Jóllehet a nők sokkal kevésbé érzik magukat biztonságban, valójában jóval több fiú/férfi lesz szexuális bántalmazás, vagy erőszak áldozata. A fiúk/férfiak jóval kevesebbszer jelzik, hogy szexuális erőszak áldozatai lettek, mivel önállónak akarnak látszani, szégyellik a dolgot, félnek, hogy homoszexuálisnak tartják majd őket (ha férfi bántalmazta őket) vagy be kell látniuk, hogy nem voltak elég macsók. Sokszor kiderül: fiatal férfiak a szüzességüket nem épp akart körülmények közt vesztették el. A nő előbb félrevonta a többiektől, majd ráerőszakolta magát, és a férfi azért ment bele, mert muszájnak érezte azt. Zimbardo szerint sokat segítene a mai helyzeten, ha a nők gyakrabban kezdeményeznének párkapcsolati és szexuális téren és megtapasztalhatnák pl. az elutasítással járó fájdalmat, és mit jelent ezt kezelni. Ha megtanítjuk fiainkat, hogy nem kell mindig szexre készen állniuk, ismerjék fel, mikor és hogyan jó nekik és mondjanak nyugodtan nemet. Illetve, ha több családfenntartó nő lenne, a férfiak több időt tölthetnének a gyerekeikkel. „A nőknek is muszáj lesz alapos szemlét tartaniuk a saját előítéleteik, kettős mércéik, valamint a férfiakkal szemben tanúsított fordított szexizmusuk felett, és be kell látniuk ezeket.” (293. old)

„Üvegpince”, írja Dr Warren Farrell a férfiakról utalva arra a jelenségre, amely a legrizikósabb állásokban tartja a férfiakat. Kétségtelen, hogy a nőmozgalom az egyenlő jogok mellett az egyenlő felelősség kérdését nem igazán feszegeti. Ma a nők a férfi felsővezetők fizetését kívánják, ám a kemény fizikai munkát végző férfiak felelősségében már nem kívánnak osztozni. Pedig nagyon függenek (illetve az egész társadalom) tőlük. És kutatásokból kiderült: számos nő is osztozik a nemi sztereotípiákon nőtársaival szemben. Általában kell tenni ellene, nem csupán a férfiaktól elvárni, hogy vetkőzzék le azokat.

Nos, több mint ezer szót adtam ennek a fejezetnek, mivel nagyon jól rámutat, micsoda különbség van aközött, amit hiszünk, és amit a valóságnak hívunk a férfiakat illetően.

Nincs kapcsolat (a Zimbardo könyv) I. rész

Minden vélemény számít!

Philip Zimbardo, az ismert pszichológus és szerzőtársa, Nikita D. Coulombe a vészharangot kongatják könyvükben, a „Nincs kapcsolat – hová lettek a férfiak?” címűben. A fiatal férfiak túl sokat játszanak és pornóznak online, és csökken a képességük a hosszú távon való munkára, összpontosításra és sorozatban buknak ki az iskolákból. Ez az ismertető jóval hosszabb lett egy átlagos ismertetőnél, mivel a közhelybe fulladó egyszerűsítéseket és tartalom összevonásokat igyekeztem kikerülni. Így többet és talán érthetően tudok átnyújtani ezeknek a valóban kiváló szakembereknek a gondolataiból.

Maga a könyv, nagyon értelmesen, három részre van osztva: tünetek ismertetése, okok feltárása, megoldások javaslata. Alapját képezi egy online felmérés, melyet húszezren töltöttek ki, és olyan kérdésekre keresték bennük a választ, hogy miért motiválatlanok a fiatal férfiak, hogyan lehetne rávenni őket, hogy aktívabbak legyenek a tanulásban, és miért olyan népszerű a videojáték és az online pornó a körükben?

Tünetek

Oktatás – jóval kevesebb leckét írnak, mint a lányok, kevesebbet olvasnak, és sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le az iskolában a fiatal férfiak. Egyszerűen kevesebb energiát ölnek a tanulásba.

Munkaerőpiac – egyre több naplopó férfi van, akik se pénzt keresni, se az otthoni munkába besegíteni nem akarnak. A munkaerőpiac olyan szegmensei (pl. házi betegápolás) fejlődnek látványosan, melyek a nők munkalehetőségeit fogják javítani.

Túlzásba vitt férfiasság – függést alakíthat ki a férfiközösség iránt, és fokozhatja a félénkséget vegyes csoportban, ha túl sokat vannak a férfiak nőket a soraikból kizáró férfitársaságban. Katonaság, diák vagy sportszövetség soraiban pl.

Túl sok videojáték – kimutatások szerint egy átlagos fiatal 21 éves korára 10000 órányi videojátékot tudhat maga mögött. Ennyi időbefektetéssel két diplomát szerezhetne az USA – ban.

Elhízás – a sok képernyő előtt ülés bevezetője a végtelen nassolásoknak. Világszerte növekszik az elhízott férfiak aránya, az elhízás pedig cukorbetegséget, libidó csökkenést és merevedési zavarokat, valamint autoimmun betegségeket okozhat.

Túl sok pornó – még a könnyű pornófogyasztók (heti egy óra) is bevallották, hogy késtek le találkozót, mert nem tudtak elszakadni a pornótól, de az idő elvesztegetésén túl a barátnők szexuális tárgyként való kezelése is megjelenik a pornófogyasztók között. Függéshez is vezethet, valamint irreális képet és elvárásokat támaszt a szexszel szemben a szexuális tapasztalat nélküli fiatalokban. És terjeszti a pornó a védekezés nélküli szexet is.

Drogok és stimuláló gyógyszerek – sok fiúnál állapítanak meg ADHD-t (figyelemhiányos hiperaktivitás zavart) és kapnak Ritalint, vagy egyéb stimuláló szereket. Ezek segítenek a tanulmányi eredményekben, de szorongást, idegességet okoznak, és rombolják a belső késztetéseket tettekbe fordító agyterületeket. Motiválatlanok lesznek a fiúk. És a szorongásaik ellen egyre erősebb drogokhoz is nyúlnak.

Eddig a tünetek listája. De mi, mik okozzák ezeket? Jöjjön a komplex, egymásra ható okok feltárása.

Okok

Apák nélküli családok – a fiatalok megbízhatatlan szerepmodellekkel találkoznak nagyon sokszor a szüleiknél, a válások (nem is annyira ténye, mind inkább a módja) mélyen beléjük építi, hogy legközelebbi hozzátartozóikban sem lehet maradék nélkül megbízni. Eleve nehezebben kötnek házasságot; az elvált apák pedig nemegyszer azért gályáznak, hogy előteremtsék a tartásdíjat, és cserébe még ellenük is fordulnak azok, akik röviddel azelőtt még a családjukat alkották. Kutatások bizonyítják, hogy a gyermekes családok a társadalom motorja. Ehhez képest a 30 év alatti nők között, akik a gyermekek két harmadát nevelik, 53% teszi ezt egyedül az USA – ban. Hazánkban sincs nagyságrendbeli eltérés. A Grant Study (csaknem élethosszon át tartott vizsgálat férfiakon) résztvevőinél is időskorban az elégedettségi szintjük szignifikáns kapcsolatot mutatott a gyerekkori környezet szeretetteljességével és különösen az apával való kapcsolattal. Egy 27 tesztet tartalmazó felmérésen (társas kompetenciákat mérték) 21 – ben jobban teljesítettek azok, akik az apjukkal éltek, mint azok, akik nem. Akiknek nincsenek gyerekkorban felnőtt férfi bizalmasaik, a férfi önazonosságukat könnyen alkoholban, videojátékban vagy terrorista csoport tagjaként találhatják meg. Dr Warren Farrell (egyik férfimozgalmi könyve recenziója itt) szerint a jövő útja, hogy amint a nők megtanultak helyt állni a munkahelyeken, úgy a férfiaknak is meg kell tanulniuk helytállni odahaza, különösen a gyermekek mellett.

A média is adós azzal, hogy olyan férfiszerepeket mutasson be, ahol a főhős IQ-ja eléri a 100 – as értéket, s ha lehet, még jóval meg is haladja. Lásd McGyver sorozat. A való életből vett, jobban működő példaképek helyett a fiúk fejében káosz alakul ki, mi is az elfogadható férfiviselkedés, különösen az erőszakra és a szexre vonatkozóan. Az életben erről alig beszélünk, míg a médiában felülreprezentált mindkettő. És szinte soha nem a való életben megvalósítható módon. Jobban szeretjük a legendáinkat a működő valóságnál.

Amerikában a segélyezési rendszer ezen felül arra neveli a nőket, hogy ne éljenek gyerekeik vér szerinti apjával együtt, mert akkor segélyektől esnek el. A valódi apán kívül bárki alkalmasabb családfőnek, – ott.

Oktatási rendszer – tömören: kevés az aktív tevékenység, túl korán szorítják olvasásra a fiúkat, ezáltal kudarcot, ellenállást és lázadást váltanak ki a tanulással szemben bennük; ráadásul a fiúk féktelen energiái a kevés mozgás miatt az osztályteremben törnek a felszínre. A tanárokról is az derült ki, hogy ha névtelenül osztályozzák a dolgozatokat, akkor a fiúknak 30 % – al jobb jegyeket adnak. Előítéletesség? A legtöbb tanár nő…

Úgy tűnik, a jó munkamorált a legtöbb szülő ma már nem tanítja meg a gyerekének. Ezenkívül úgy tűnik, azok fognak jól keresni, akik szellemi tőkéjüket kamatoztatják, vagyis tanulnak. Tehát jó munkamorálra pont a fiataloknak van szükségük, hogy megalapozzák jövőjüket. A nők az USA – ban is egyre jobb eredményeket érnek el a felsőoktatásban, míg a fiatalemberek egyre hanyatlót.

Az iskolai szexuális felvilágosításról szólva, azt látjuk, hogy a fiúkat sokszor a pornó avatja be, és a szexuális érdeklődésük bevésődésekor már a pornó határozza meg azt. Előfordulhat, hogy a tényleges szexuális aktus alatt a pornóbeli aktusról kell fantáziálnia az ifjúnak, mert annyira idegen számára a testi érintkezés.

Ezenkívül úgy tűnik, hatékonyabb az átfogóbb, a biztonságos szexről és a védekezésről is felvilágosító oktatás, mint a pusztán önmegtartóztatásra nevelő. Az ilyent hallgatott iskolások kevesebbet és jobban védekezve szexelnek.

Környezeti változások – az elhízás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, édesanyjuk terhesség alatti dohányzása számos férfinál vezetett pl. alacsony spermiumszámhoz. Ám úgy tűnik, hogy a káros vegyi anyagok további fejtörést okozhatnak. Az utóbbi években felfigyeltek az endokrin diszruptorokra, melyek a hormonrendszert csaphatják be: hatásukra bizonyos hormonból túl sokat vagy túl keveset termel a szervezet. Előfordulhat, hogy a túl kevés tesztoszteron miatt a fiúk nemi szervei rendellenesen fejlődnek.

Az utóbbi időben a hererákos esetek megkét- sőt helyenként megháromszorozódtak, az alacsony spermium számú férfiak száma is növekvőben, és a nemi szervek fejlődési rendellenességei is egyre gyakoribbak. Sok méreganyag lerakódik a test zsírszövetében, majd ennek elégetésekor beleoldódik a véráramba. S ma még senki se tudja e vegyszerkoktélok hogyan hatnak egymásra és a szervezetre.

Technológia és arousalfüggőség – a pornó és videojáték világa folytonosan jutalmazza az ott töltött időt. Orgazmus és izgalmi szint. Fejlődésre késztető jutalmazással találkoznak a fiatal férfiak (szintlépés, erős fegyverek birtoklása.) A veszélye ennek az, hogy a természetes, belülről jövő ösztönzés a társaskapcsolatok, a nők társasága, és a való életben elérendő sikerek iránt megcsappan, sőt, el is tűnhet. A mesterséges ingerek felé viszont függés alakulhat ki.

Számos igényünket (pl. önmegvalósítás, teljesítmény) kielégíthetjük a virtuális világban, de közben ez a világ magányossá, elszigeteltté tesz. A pornó sok férfiból szorongást válthat ki a saját méreteit illetően, illetve irreális elvárásokat támaszt a fiatalokban a szex iránt (a lányok miért nem olyan hangosak, a fiúk miért nem bírják olyan sokáig?) Nagyon fontos, hogy a pornó a szexualitás érzelmi oldaláról semmit nem mutat, és hogy a nőket partnerként kellene benne kezelni. A beszéd, érintések, alkudozások, csókok, udvarlás jelentősége nem kerül ábrázolásra. Több kutatás összefüggést mutatott ki a pornófogyasztás és a stressz, szorongás, depresszió és a társaséletben mutatkozó problémák közt – a pornó ugyanis elszigetel. Szexuális védekezésről szó sem esik benne.

Pozitívuma, hogy a félénkebb férfiaknak pótlékul szolgálhat a szexuális élet terén, illetve felhívhatja a figyelmet, hogy mennyi lehetőségünk is van a szexuális játékok megélésében. Viszont rontja a monogám párkapcsolathoz való képességeinket (nyitottság, intimitásra való készség). Erekcióra is képtelenné válhat a férfi, illetve nem jön izgalomba a természetes szexpartnertől. (Érdekes adalék a pornóipar lépéskényszeréről: újabbnál újabb és akár bizarabbnál bizarabb témákat kell felvetnie, mert bizony már rögzülnek a korábbi képek, megtanuljuk azokat, és kell az újdonság, hogy a laptop képernyőjéhez rögzítsék a fogyasztókat.)

Mi az igazi gond a túl sok online idővel? 191.oldal: „Azok az arousalfüggőség jeleit mutató fiatalemberek, akikkel beszéltünk, általában véve rendkívüli mértékű szorongást éltek meg a különféle társashelyzetekben, kevesebb motivációt mutattak a célok kitűzésére és teljesítésére, úgy érezték, nem urai egyes helyzeteknek, és mindennek tetejébe még öngyilkossági gondolataikról is beszámoltak.” Elég felrázó, nemdebár?

Allan Reiss és stanfordi kollégái arra mutattak rá, hogy videojátékozás közben a férfiak agyában a keletkező jutalomérzet erősebb, mint a nőkében, és két- háromszoros eséllyel alakul ki függőség. Játék közben a férfiak jelentős többletmotivációt mutattak a sikerre.

210. old: „Amikor „jól sül el” a játék, olyankor ösztönző környezetet biztosít a tanuláshoz, sikerélményben részesít, lehetőséget ad a társas kötődések kiépítésére, és közben különféle jutalmakban részesülhetünk.” Jó példa erre az „Olaj nélküli világ” (WorldWithoutOil.org), ahol a játékosok az olaj nélküli világban szembesülnek ezzel a kihívással, és sokan elkötelezett híveivé váltak a problémával való aktív foglalkozásnak.

Amikor rosszul sül el a játék, akkor például „barlanglakóvá” válik a fiatal, vagyis a szobájában gubbaszt, és pl. amikor a távoli rokonok eljönnek látogatóba, arra se képes, hogy köszönni kimenjen.

Az egyik játékfüggésből kijött férfi maga foglalja jól össze azt a komplex és összességében elég ijesztő élményt, amit a függés kialakulása, és a társaskapcsolatok elsorvadása jelent. (217. old.)

Tessék mosolyogni!

Minden vélemény számít!

Kiállás. Kiállások. Emberek elé, szelíden és derűsen. Megértően. Bátran. Évek óta teszem, immár társsal, van, hogy társakkal. Mindig az utcán, a járókelőket megszólítva. Ezúttal Isten szeretetéről.

Kőtörés volt az eleje. Minden ember energiabefektetés. Köszönni, a véleményét kérdezni. Egyetért azzal, amit a zászlónkra (molinónkra) kiírtunk? Tényleg úgy van? Másképp tapasztalta? De nem mindenki köszön vissza és nem mindenki válaszol. Ezúttal az első másfél órában sokszor látszott, hogy megérintjük az embereket, de magukban tartják a választ. Provokál a szeretet. De miért?

Mert az Egyház oly sokszor tűnik egy pusztán hatalmi és érdekvédelmi szervezetnek? Mert látszólag a hívek nem tesznek mást, mint hetente összegyűlnek a templomaikban, bonyolult és érthetetlen szertartást végeznek, aztán hazamennek? Élni tovább, az átlagtól látszólag cseppet sem erkölcsösebb, és főleg cseppet sem szeretet teljesebb, cseppet sem boldogabb életüket? Vagyis tulajdonképpen nincs mit átadniuk? Látszólag nincsen semmi vonzó és értékes plusz az életükben? Nos, nem derült ki, a megmozduló érzések bennmaradtak az emberekben.

Kifáradva nem lehet szívből mosolyogni. Mosoly és derű nélkül nem lehet hitelesen beszélni egy szerető Istenről. Így mikor egy néni megállt előttünk, és azt mondta: „Fiúk! Tessék mosolyogni! Az a szmájli nem teszi meg helyettetek!” – igazat kellett adjunk. Félre is álltunk imádkozni. És a helyzet megváltozott.

Több hívő jött pl. és beszélgethettünk velük a felekezetekről. A kölcsönös tiszteletről és egymás megbecsüléséről. Aztán akadt, aki meghallgatta, miért nem tapasztalhatta meg még Isten szeretetét. Hiszen Isten szellemi létező. Találkozni vele szellemünkben lehet. (Vagy lelkünkben.) Vagyis az elmélyült ima gyakorlásával, különösen a dicsőítés emel fel; vagy a tartalmas csend, amit az Ő jelenléte jár át. Illetve a tanításának fokozatos megvalósítása visz hozzá közel. A Szentírás, és különösen a négy evangélium olvasása, tanulása, fokozatos gyakorlattá tétele.

Aztán találkoztunk Sanyival, aki nemcsak meghallgatott, de azt mondta, több is érdekelné. Elhívtuk férfiközösségbe. Ugyan az ilyen elhatározások nem szoktak sokáig tartani, de… ne döntsük el előre, mi lesz még ebből!

Beszélgettünk álmokról. Egy férfi rendszeresen álmodik meghalt barátnőjével. Újraéli a régi emlékeket álmában, együtt vannak. Nem érti – jó ez? Az ördög játszik vele? Nem elengednie kéne már a lányt? Abban maradtunk, ha az álmai segítik, hogy a hétköznapi életét (és vannak gondjai: pénztelenség, munkanélküliség, kevés tüzelő, magány) akkor nincsen vele különösebb dolga. Köszönje meg Istennek, és merítsen erőt belőlük!

És voltak, akikért imádkozhattunk. Betegségből gyógyulásért, vigasztalásért – kell az imádságos segítés.

Végül egy csinos fiatalasszony is odaperdült, a fázó férfiaknak (nekünk) hozott egy – egy kakaóscsigát. (Ó, azok a gondoskodó Nők! Mmmm…) Még kétszer visszajött: vajon Isten szeretete vonzotta vissza, vagy valamelyik férfi mosolya? Már nem fogjuk megtudni.

;-)

Zoli

Több is belefér 2.

Minden vélemény számít!

Nem véletlenül 18+ – os cikk ez. Remélem, ha még nem vagy annyi, jól meggondoltad, elolvasod – e? Másokkal, lehetőleg felnőttekkel átbeszélgetni a témáját, segíthet feldolgozni, megérteni.

2013 karácsonyán volt az első fordulópont saját kéjjel, bizalommal és néha kétségekkel teli belső pokol járásom közben. Egyik éjjel, miközben éppen egy anya-lánya és a lány vőlegénye összeállítású pornót néztem, úgy éltem meg, hogy nem tudok semmilyen mértéket megtartani. Természetesen Istenhez fordultam, de nem adott erőt elfordulni a kísértéstől. Ehelyett ezek a szavak fogalmazódtak meg bennem: „Lakj torkig ezzel az édes méreggel! Aztán gyere hozzám, hogy megmoshassalak!” Miért írom ezt le? Mert úgy látom, ez az egyik olyan eset volt, amikor Isten szélsőségesen engedékeny volt a bűnömmel szemben, meggyőződésem, hogy azért, szilárd támpontot adjon a későbbi elengedéshez. Nem mondhattam, hogy bármit is megtagadott volna tőlem, amihez annyira ragaszkodtam. Azt gondolom, megértő volt velem a legvégső határig. De én is követni akartam őt. Biztos vagyok benne, hogy ez szoros feltétele volt a kapott végtelen kegyelmeknek. De időnként figyelmeztetett is, hogy mély lelki szakadékok közt járunk, ne lankadjak, kövessem őt, mert ő megvéd – ha hallgatok rá. Ha összeségében arra törekszem, amit kétezer éve Szent Fia már kihirdetett élő szóban a Földön.

Egy másik sarkalatos élményem nem sokkal ezután volt, még télen. A munkahelyemen annyira rámtört a magány és az egyedüllét érzése, hogy teljesen elment az életkedvem. Savanyú ábrázattal vonszoltam magam egyik feladattól a másikig, és próbáltam túlélni a következő öt percet. A főnököm szánt meg, azt mondta, hogy befizet egy örömlányhoz, csak tudjak túllépni magamon. Mivel nem volt ötletem, miképpen segítsek a helyzeten, (és persze a kaland is vonzott) belementem. Úgy éreztem, megint Isten engedékenységével állok szemben: „Menj, próbáld ki, ismerd meg ezt is!” Szerintem az indítéka ugyanaz volt, mint mindig: ismerjem meg azt, amitől idővel elvon. Soha ne mondhassam azt, hogy bármit visszatartott tőlem, amitől még nem voltam szabad.

Egy nagyon szép moldáv lánnyal voltam, aki jóindulatú is volt. Mikor kiderült, hogy kicsit kevesebb a pénzem, mint amennyiért ő bevállalna, nem küldött el. Két dolog maradt meg bennem ebből a találkozóból: hiába nagyon szép és csodálatos ez a lány, pont ugyanúgy „működik”, mint az összes, akit addig megismertem. Tehát a jövőben bátran kerülhetem, semmi nélkülözhetetlen nem vár itt rám. És azért én kicsit az ismerkedés vágyával mentem hozzá. Na hát erről szó sem lehetett, éreztem, ez üzlet, és nem kockáztatja, nem kockáztathatja személyes kötődéssel. Sokkal magányosabban jöttem tőle el, mint ahogyan hozzá mentem. Mivel azóta sem voltam örömlánynál, és még kísértésem sem volt erre, úgy vélem, tényleg Isten terelt oda.

Van még egy nagyon személyes és csodálatos belső élményem ebből az időből, de ez kicsit nehezen értelmezhető. Mégis szeretném megosztani. Persze megint pornót néztem. Ezúttal azonban egy orosz lány volt a fiatalember partnere, és ez a lány többet is odaadott, mint a testét. Látszott, tényleg szeretne a fiú kedvében járni, elnyerni a tetszését, úgy vélem, a szívéből, az érzéseiből is odaadott egy részt. Ekkor úgy éreztem, belép a helyzetbe a Szűzanya, nagyon intimen megérint, és hazahív. „Zoli, én megértelek téged, és elfogadlak így. De gyere haza, nincs szükséged erre a mocsokra. Mennyei apád is hazavár.” A mai napig megindít ez a mély megértés és együttérzés és elfogadás. De a bűnre sose, de sose hallottam belül, hogy az helyes. Mindig azt hallottam, az lelkem pillanatnyi állapota miatt átmenetileg megtűrt – feltéve, hogy megteszem ellene, amit tudok. Görcsölés nélkül, mert nem az a legfontosabb, hogy ne kövessünk el bűnt, hanem hogy fussunk utána rögtön Istenhez, és hát persze semmiképpen se keressük azt. Sőt kerüljük, ha ez csak egy módon is lehetséges. De ha megtörténik – akkor megtörténik. Van hol megmosakodni utána, és van, aki talpra segítsen minket. Tízezredszer is – és ez megint személyes tapasztalat.

2014 karácsonya volt egy másik nagyon meghatározó élmény a belső megtisztulás útján. Egy pornót néztem éppen, – persze, mi mást, már megint? – amikor kivételesen az a késztetésem támadt, hogy nézzem meg másodszor is, érdemes.

Emlékszem a lányt, akire a figyelmem fókuszált Chestity Linn- nek hívták. Egy nagyon szép, érettebb korú olasz nő, ez a lány és egy srác szerepelt a filmben. Linn alárendelt szerepben volt, főleg a vége felé, azt tette, amit mondtak neki. A végén a srác az olasz nő javaslatára análisan közösült vele, a lány pedig, gondolom, mivel már nagyon fájt neki (méretes szerszáma volt a srácnak, igaz, pornóban mikor nem az?) egy idő után totálisan széttárta magát, és minden porcikájával, a szájával és az arca kifejezésével is szinte szívta a fiú magját, az élvezetét, hogy élvezzen végre el. Ő pedig legyen szabad, érjen véget a forgatás.

Na erre a jelenetre hívta fel Isten a figyelmemet. „Milyen ez a lány?” – kérdezte, „Készséges. Alárendelődő, teljesen megadja magát a fiúnak, és elképesztően befogadóvá válik a számára.”, „Ha szellemileg értem, Zoli, és te vagy a lány kettőnk közül, én, a te Istened, pedig a fiú, (a Biblia gyakran jeleníti meg az Egyházat Krisztus jegyeseként) akkor szerinted mit várok tőled?” „Hogy teljesen rendelődjek alá a te akaratodnak, ami számomra a tisztaság.” válaszoltam. „Akkor tégy így!”, volt a búcsúmondat.

Valamit még el kell mondanom – elvált vagyok, érvényteleníthetetlen egyházi házassággal. Krisztus szavai szerint az Egyház az ágytól, asztaltól elváltak tiszta életét várja tőlem. Nincs szex, nincs szerelem. Természetesen pornó sincs, van még mit gyakorolni itt. Van ima (bensőséges együttlét Istennel) és szolgálat (szeretetteljes interakciók másokkal). Én azonban az exemtől való különélésünk kezdete óta kerestem magam mellé valakit. Elfogadtam az Egyház igazát, csak képtelennek tartottam magam a megtartására. Így nem kaphattam feloldozást gyónáskor, és nem áldozhattam. Aki törekszik Istenhez, és katolikus módon, az tudja, mit jelent ez. A feloldozás szabadsága, Urunk Szent Testének magunkhoz vétele – nagyon tud hiányozni. Viszont mikor nem mentem ki áldozni a templomban senki nem nézett ki, nem súgtak össze a hátam mögött (hallótávolságon belül biztos nem), és járhattam a lelki vezetőmhöz, és Szentmisére. Kőszeg kisváros, sokszor elég mélyen belelátunk egymás életébe. Az Egyház, konkrétan a Kőszegi Egyházközség elfogadott bűnösként is, nem vonták meg a bizalmukat tőlem. Ez nagyon sokat jelent, ha valaki belül vergődik. Hozzáteszem, én sem vontam magam köré falakat, én sem tartottam magam vissza az Egyházközségtől.

Mi történt 2014 karácsonya után? Elfogadtam a jövőm, de tövisszúráshoz hasonló fájdalommal. Aztán megismertem a sokadik kudarccal végződő próbálkozás, és a Karácsonykor Istennek tett ígéret után Andit, aki belém szeretett. Nem voltam szerelmes, de szerettem őt, és végre tartoztam valakihez! Együtt járásunk egy fél évig tartott, 2015 Húsvéttól, az őszig. Egyszerűen túl messze laktunk egymástól, túl kiszámíthatatlan volt, mikor tudunk élőben találkozni, és túl sokszor csak a Skype képernyőről láthattuk egymást. De azóta hogy vele jártam, már nem fáj az egyedüllét gondolata. Talán ő mutatta meg, hogy mennyire szerethető vagyok, és értékes lehetek egy nő számára. Korábbi házasságomból ez nem igazán derült ki a számomra. Szerethető voltam, ha nyújtottam valamit. Önmagamért nem igazán.

És most jöjjön a történet végén a pont. Gabi. Vele nemrégen találkoztam, és ott érintett meg, ahol a legsebezhetőbb voltam: mi tegyek akkor, ha egy nő vággyal közelít felém? Meggyőződésem volt, hogy ez valami fergeteges és lehengerlő valami, egyszerűen lehetetlen kihagyni. Nem tudtam hitben ellenállni.

Már amikor először találkoztunk, tudtam, hogy ez egy kerülőút a számomra, egy újabb a régiek mellé, amiből végül Isten kihoz. A szállodai szobában, ahol találkoztunk, aztán véget is ért a kitérő. Sokkal hamarabb, mint vártam – és őszintén szólva nem bánom. Gabi nagyon szívélyes volt, őszinte és odaadó. De kiderült, hogy ahol valami lehengerlő kalandot vártam, aminek be kell teljesednie, ott ugyanaz van, mint amit már ezerszer átéltem. Lényegében pont, mint a moldáv lánynál.

Talán megoldás lenne egy valódi, kölcsönös vonzalmon alapuló és tartalmas kapcsolat a megfelelő nővel? Biztosan, bizonyos szempontból. Vannak ilyen nők, és gondolom, én is tudnék lenni a megfelelő férfi. De nem arra visz az utam. Az én elhivatásom a gyakorlati cölibátus. Erre van személyes elhívásom, éveken át készített fel rá az Úr, és így összhangban tudok élni a lelkiismeretemmel és az Egyházzal, amely sosem vetett el. Úgy érzem, magas hegyre visz ez az út, és én oda fel akarok jutni.

Dolgoztam és dolgozom azon, hogy természetes, orvosi módszerekkel és józan tanácsokat követve éljek tiszta, tisztuló életet. Egészséges táplálkozás, kellő pihenés, elég testmozgás. És erre épül rá az ima és a szentségi élet. Az az igazság, hogy messze még az a hegycsúcs, de ha halálom napján csak úton is leszek felé: már megérte.

Még ha néha ki is kell engedjem kicsit a gőzt. Visszatérve a helyes útra, tudom: Istennél BELEFÉR.

,-)

Zoli

Több is belefér 1.

Minden vélemény számít!

TÖBB IS BELEFÉR. Így tudnám összefoglalni életem úgy két és féléves periódusát, amikor önmagamban barangolva Isten feltárta azt, milyen is vagyok, milyenek az én férfiösztöneim, és felkészített életem egyik legszebb, legfontosabb és emberileg számomra teljesen lehetetlen feladatára.

2012 karácsonyán egy kis, osztrák faluban helyettesítettem, amikor mindaz, amit a modern pszichiátria pszichózisnak nevez, eluralkodott rajtam. Ennek az állapotnak sokféle fajtája van, nálam azzal jelentkezett, hogy nagyon közel éreztem magamhoz Isten jelenlétét, többször felfedeztem, hogy szinte átragyog rajtam, mint egy fénysugárba állított gyémánton a fény, és elkezd felkészíteni a rám váró jövőre. Intenzív belső képeket kaptam pl. erdei sétáim során, melyek mély nyomot hagytak bennem. Ezek közül később több teljesen hamisnak bizonyult, így le kellett vonnom a következtetést, amit a Szentlélek vezetése (írta Eberhard Mühlan, Marana Tha adta ki) c. könyvből igazából már tudtam: 1. semmilyen intenzív belső élmény, sugallat, látomás nem ok arra, hogy azonnal cselekedni kezdjek. 2. Az idő sok esetben eldönti, amit az ember a pszichéjén belül tapasztal, igaz, megbízható – e, esetleg képzelgés, fantázia, vagy elsuttogott hazugság. 3. Válogassam meg, amíg nem vagyok biztos magamban, hogy kinek és miért mesélem el. 4. Végül: józanság, megítélés – és bátorság. Mert néha minden óvatosság mellett sincs más út az igazság megismerésére, mint követni az impulzív belső késztetést. S ha csalódik az ember, padlót fog, és kiderül: tényleg pszichotikus volt, és nem sugalmazott – nos, attól is bölcsebbé válhat. Van felállás a romok közül. Nem mindig könnyű, elég szégyenteljes is lehet, de az Élet egyetlen bukásnál sem áll meg. Végül is sikerre vagyunk hivatva.

Ezekkel az erős belső élményekkel együtt tört elő ösztöneim mélyéről a kéjfüggés. Rengeteget maszturbáltam, közben olyan tanyára képzelve magamat, ahol MINDENKI, férfiak és nők, folyamatosan azt csinálják. A favágó tuskón, az udvar közepén, a tanyasi ház minden helyiségében, és egyáltalán valahova mindig be lehet szállni, mert valaki biztos éppen kívánja.

Közben láttam egy karácsonyra készülődő beszélgetést a tévében, ahol egy pap beszélgetett Jézusról egy csinos nővel – nagyon udvarias, számomra erőtlen és unalmas módon. Rettentő hervasztó volt. Valamivel később felmerült bennem, hogy az egyik lehetőség a bennünk és Krisztusban szunnyadó élet szabadon engedésére, ha vállaljuk, hogy szembe nézünk saját árnyékunkkal. Nem egyedül, Istennel, de bátran, elmenni az alagút végéig. Ha nincs is kijárat ebben az alagútban végül, de Istennel mentünk: nos lesz, aki segít minket visszafelé, miközben mi csalódottan, összetörve, de remélhetően bölcsebben és belsőleg szabadabban keressük a hazafelé vezető utat.

De térjünk vissza a történet fő szálához: hazafelé a vonaton két dolgot vettem észre. Először is, egy különös új lélek, vagy lelkület csatlakozott hozzám, egy érzéki, kéjsóvár és vad lélek, akit elneveztem magamban Farkasnak. Farkasról keveset tudok, biztos, hogy nem volt keresztény, pogány volt és kegyetlen: de tisztelte Jézust. Hallgatott rá, később elmondom, ezt pl. miből vettem észre. A másik az, hogy végtelenül kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Egyrészt saját testi természetemnek, mert pl. még a hazaúton sem tudtam megállni, hogy ne menjek be a piszkos, hideg és szürke wc- be, és ne elégítsem ki magam, másrészt: Istennek. Persze az idetartozik, hogy minden önkielégítés után, az első, akit megkerestem gondolatban, az Ő volt. Hová is mehettem volna máshová? Ki segíthetett volna rajtam, ki adhatott volna gerincet az ezredik elbukás után is, amikor századjára is annyit ér az én személyes akaratom, a „nem” mint egy kiszáradt tojáshéj, amely bárki lába alatt összeroppan. Isten SOHA nem volt rest AZONNAL segíteni, vigasztalni és erősíteni. Pedig elvben őt bántottam meg a bűneimmel. És mégis. Ettől függetlenül tetteim következményei valamennyire szinte mindig velem maradtak intő, de szelíd jelként: nyomott kedély, vagy fájó szúrás, enyhe görcs, feszültség zsigeri tájon. Gondolom, nyomai annak, mikor valaki nem osztozik a saját szexuális energiáján, hanem maga éli fel azt. Egyszer majdnem fizikailag rosszul lettem: szédültem és támolyogtam, és az előttem lévő fakereszt tartott meg, amit valójában nekem kellett volna vinnem. Egy élő rózsafűzér imádságon történt ez, amikor a Szatmárnémeti férfiközösség tagjai közül valaki minden állomás között a vállára vett egy erre a célra szolgáló keresztet. Amikor rajtam volt a sor, és végre letehettem magam elé, éreztem, hogy meg kell támaszkodnom rajta, vagy elesem. Őszintén szólva, ezek az élmények nem nagyon támogatják az ember önértékelését. Pedig soha nem kerestem a kéjt, akkor engedtem a kísértésnek, amikor már végképp nem bírtam ellenállni. Viszont – függő voltam.

Akkor, 2012 végén, karácsony után, hazafelé a vonaton is úgy éreztem magam, mint aki bokáig egy mocsárban jár, és nincsen kivezető út a számára, a láp lassan lehúzza. Két kar tartott akkor lelkileg, de mikor kértem a tulajdonosukat, hogy húzzon ki ebből a bódító illatú mocsárból, a válasz az volt: „Nem. Még nem.” Lelkileg ott lógtam a karján, képtelenül az emelkedésre, megmentve a süllyedéstől. Amikor ennek az élménye átjárt, és megértettem, hogy én magamért egyáltalán semmit sem tehetek, most minden Istentől függ – nos, a mocsár képe eltűnt a tudatomból, fellélegezhettem, és egyelőre békében hazautazhattam.

2013 – ban új helyre kerültem dolgozni, és lassan megváltozott a habitusom. Kisugárzásom lett, fellépésem, aminek okának a gyakorolt karatét tudtam be: bátrabb lettem, nem ijedtem meg a kínálkozó konfliktusoktól, illetve csajozó könyvek hatására elkezdtem flörtölni nőkkel. Elszabadult ösztöneim természetesen prédát kívántak, de ezt tényleg nem bírtam volna felvállalni. Mindig a flört szintjén maradtam, mert szexuális kalandokért szíveket törni, vagy kockáztatni, hogy az enyémet törik össze: nem, én nem vagyok ilyen erős. És érzéketlen sem. Tehát maradt a pornó, mint a kaland terepe.

Két személy tűnik így utólag fontosnak az akkori időszakból: Michelle és Traude. Ugyanott dolgoztak, egy kifőzdében, ahová ebédért jártam új munkahelyemről. Michelle egy csinos, tüzes fiatal lány volt (mindig összeégette magát a sütővel, és egy – két ragtapasz állandóan díszitette a kezét), míg Traude egy szőke, nyugodtabb, és érettebb csinos nő. Képzeletben Michelle lett a szeretőm, és Traude a feleségem. Sokszor megfordultam ott, és belül egy történet formálódott hármunkról, ahogyan magamban manőverezek köztük. Az volt a benyomásom, hogy szexualitásom lassú evolúción megy végig, a teljes széteséstől (a paráznák farmja) a poligám és hűtlen férjen át… nos, még nem ismertem a jövőt. 2014 Húsvétja óta nem jártam abban a kifőzdében, addigra a bennem élő (tehát nem az időnként hozzám csapodó) farkas természet kezdett jóllakni, és csendesedni. Én ebben látom a kegyelem munkáját: pusztán flört és képzelet által fokozatosan a helytelen belső késztetések fölé nőni. Ott kell, hogy legyen ebben Isten keze! Másképp hogy működne, és fejtene ki hatást még évekkel később is? Vad szexuális kalandok helyett képzeletjáték. Igaz, közben azért pornóztam én keményen. Annak is lehet ehhez némi köze.

Farkasról csak annyit, hogy egyszer egy szentmisén elnyomta a papból sugárzó szentségi erőt, és ezt ő is észrevette. Az első sorban ültem, és láttam, hogy a figyelmem, és az a jelenlét, amit sugárzok felé, mennyire zavarja. Kicsit ijedten összehúztam magam és belül rászóltam Farkasra, ő is tegyen így. Valójában nem játék, és nem vicces, amit csinál. A mise folytatódott, a zavaró jelenlét megszűnt. Nem tudom, miért csapódott mellém Farkas, alig párszor éreztem a jelenlétét, nem próbált rávenni soha semmi helytelenre, egyszer kezdte zavarni a Szentmisét, egyszer életem első karateversenyén töltött be, egyszer karizmatikus közösségben járt körbe az imádkozó testvérek közt, de ott sem prédára lesett, valójában egy lány hangját erősítette és önbizalmának kisugárzása mögé állt – és kész. Azt az érzést hagyta hátra, hogy vannak a túlvilágon is olyanok, akik félik Istent, de mivel részben pogány indulatoknak adják át magukat, nem élhetnek a közelében. Mindazonáltal Isten használja őket, hiszen valamennyire az övéi, amiért minden bizonnyal megvan a jutalmuk. Az az igazság, hogy iszonyúan pici hozzáférésem van odaátra, és az is a saját érzés, fantázia és gondolati világomon át jön. Nem tudok többet, jobbat adni. Talán sokkal többen Istenéi, mint hisszük. Akárcsak itt a Földön. Rengetegszer tapasztalom, hogy ha korlátozottabb mértékben is, de Isten működik a vallástól (de nem az emberségességtől) nagyon távol álló emberek életében is. Mert sok szempontból teszik az Ő akaratát.

Nemzetközi Férfinap 2016

Minden vélemény számít!

„Vinné el az ördög, aki ilyen hidegbe talál ki férfinapi ünnepet!” – gondoltam, miközben a zászlót tartva toporogtunk Robival a Spar parkolójában. Még jó, hogy hó nem esett, pár napja az is volt. De hát azért Férfi a férfi, hogy szembenézzen a kihívásokkal! Pláne, ha segítőtársa is van, közösségben minden könnyebb.

Az első fél óra rettentően lassan telt el. Jöttek az emberek, üdvözöltük őket, és általában szívesen vették, hogy kérdezgetjük őket az ünneppel kapcsolatban. Az is igaz, akadt, aki szerint nagyon kevés férfi méltó erre az ünneplésre, a pozitív figyelemre. Megkérdeztem az illetőt, hogy ez személyes tapasztalata – e, vagy inkább a média fest le minket ilyennek? Ő azt felelte, hogy a környezetében figyelte meg mindezt, vannak férfiak sokan, akik az italt, a hűtlenséget, a megbízhatatlanságot választják. Én személy szerint ugyan úgy látom, hogy rengeteg férfi indul neki tisztességes szándékokkal és elképzelésekkel az életnek, hogy sokan igyekeznek akár erőn felül is teljesíteni mindazt, amit megtanítottak nekik, hogy a dolguk – el kell ismerni, ez nem minden férfire igaz. Álljon nekik biztatásul ez az ünnep, hogy álljanak fel és igyekezzenek, mert a társadalom nem megy el szó nélkül az áldozataik és erőfeszítéseik mellett! Azt hiszem, az okozott fájdalom és hiány ellenére pusztán hibáztatással nem megyünk sokra.

Nagyon sokszor belefutottunk, még férfiaktól is, hogy minden nap férfinap. Nekem ez személyesen nagyon fáj, úgy gondolom, aki ezt elhitette az emberekkel, nyilvánvalóan nem tudja, mit jelent férfiként élni hazánkban. Ahol egy férfi hamarabb hal, mint egy nő, de később mehet nyugdíjba. Ahol az idő előtti iskolaelhagyók egyértelműen inkább a fiúk, és ezáltal nagyon sokszor az életlehetőségeiket szűkítik túlságosan le. Nagyon úgy tűnik, hogy az iskolarendszert egyszerűen nem az ő fiús készségeiknek találták ki. Ahol nagyon sok férfi küszködik azzal, hogy válás után továbbra is részt vehessen gyermekei életében, és nagyon sok hajléktalan férfi története kezdődik ezzel a szóval: „elváltam.” Ahol a börtönök tele vannak férfiakkal, akiket nagyon sok esetben nem tanítottak meg, hogyan éljenek értékes, tiszteletre méltó életet. Ahol rengeteg férfi válik alkoholistává, mert a környezetük azt várja tőlük, hogy az ivással fejezzék ki férfiasságukat, illetve nincs előttük példa, hogy miképpen nézzenek szembe problémáikkal. Sokszor: egyáltalán belássák, hogy vannak problémáik, és segítségre van szükségük. Mert a tipikus reakció a társadalom felől először is a közöny, majd a sajnálkozó megjegyzés, amikor már megtörtént a baj: „Milyen kár, hogy ez a Józsi elkezdett inni, olyan dolgos ember volt.” Igen, összecsúszott, mert nem tudta, mit tegyen, és elfogyott az ereje.

Később jött egy úr, akivel igen őszintén elbeszélgettünk, hogy az emancipáció eddigi több évtizedes hazai története igazából arról szólt, hogy a nők akartak valamit, a férfiak duzzogtak, a nők megkapták; megint akartak valamit, a férfiak berzenkedtek, a nők megkapták; aztán megint akartak valamit… És ezidáig, egyetlen fórumon nem hangzott még el, hogy: „Köszönjük, férfiak!” Holott mi, a férfiak túlnyomó többsége, a gondolkodásunkat, a tetteinket és ALAPVETŐEN az EGÉSZ életünket változtattuk meg: Örökre. Hogy a nők boldogabban élhessenek. Ez nem olyan, mint amikor az életemet adom egy nőért, ami grandiózus tett, de megtettem és kész, nincs tovább. Itt halálom napjáig mindig az új vágányon kell járjak, és nap mint nap kihívásokkal kell szembenéznem emiatt: mindig és szünet nélkül.

De találkoztunk azért mi mással is.

Sok nő biztatott minket, hogy hajrá, kell ez, ők támogatják az ünnep megtartását. Ha van Nőnap, legyen Férfinap is! Úgy vélik, ez is az emancipáció része, illetve kiállnak a férfiak mellett.

A kép Gutorföldén készült, Zala megyében

Néhányan már tudtak az eseményről, mert az interneten terjed. Pont előző nap hallottam egy ismerősömtől, hogy Kőszegpatyon például műsoros ünnepséget is szerveztek a férfiak tiszteletére. Van jó példa, hála az Istennek!

Többen mondták, hogy szervezzünk zenés-táncos alkalmat, még pénzt is adnak bele, biztos elmennének. Nos, ez a jövő. Biztos eljön ennek is az ideje.

Két fiatalember háromszor visszajött, annyira érdekelte őket, hogy hogy van ez? Fontos lehet az, hogy valaki férfi? Hogy milyen az élete, és hogy elégedett – e vele? Egyikük egyébként tizenkét illetve tizennégy órákat dolgozik naponta, külföldön. Dolgozik, eszik, valamit alszik, és már megint: dolgozik… De hát minden nap férfinap, mint tudjuk.

Egy idős tanárnő csokit és magos zsemlét hozott nekünk a boltból, odaadta, és nevetve figyelmeztetett minket: „De aztán fiúk, nem ám szanaszét szórni a magjaitokat!” Értettük, jót nevettünk.

Igen sok férfinak kifejezetten jól esett, hogy végre rájuk is gondolnak mások. A közösség, a társadalom, amelyben élnek. Jó volt látni a mosolyt az arcukon, megszorítani a kezüket.

Akadt, aki hiányolta, hogy a nagypapákról nem tettünk említést a zászlón. Elmesélte, hogy milyen jó az unokáival lenni, és szinte imádja őket. Sokkal könnyebb őket szeretni, mert nincs annyi teher és kötelezettség a vállán, mint a gyerekeivel szemben volt. Ő mesélte el, miképpen működött, mikor a nyolcvanas években még kamerákon keresztül nézhette csak az újonnan megszületett gyermekeit. Nem, mint ma, amikor szinte együtt szülnek a párok!

De a legvidámabb az volt, amikor egy idősebb úr megállt a közelünkben biciklivel, elolvasta a zászló feliratait, majd felkiáltott: „Férfinap? Az meg mi a lófasz? Menjetek a picsába!” Azzal elhajtott. Ezen percekig nevettünk Robival.

Mert mi tudjuk, hogy KELL Férfinap. Egyszerűen nem kérdés.

;-)

Zoli