Elterjedt nézet, hogy a férfiaknak tiszta habzsidőzsi az életük, és amúgy is ők vannak hatalmon, elnyomó patriarchátus van, saját érdekeik szerint úgy élnek vissza a helyzetükkel, ahogy csak akarnak. Attól eltekintve, hogy ennek a jelei tulajdonképpen sehol sem látszanak (egy-két erőszakos bolondot persze mindig észre lehet venni), kicsit szeretnék utánamenni, milyen is Átlagférfi élete, aki tisztességesen játszik a leosztott lapokból.
Először is: őt a kutya sem veszi észre. Hiszen az a legtermészetesebb, hogy ha kicsi párja leküldi a meleg és kényelmes fotelből, a napi újság mellől a boltba pl. tejfölért, akkor ő ugrik és megy. Ha gyerek kerékpárját kell megszerelni, akkor megszereli, amikor a havi fizetést be kell tenni a közösbe, akkor ő beteszi, bár az elosztásában (lustaságból is) már nem vesz részt.
Fegyelmezi magát, őt arra nevelték, hogy „a nem az nem”, és tisztelje a nőket. Így persze kínban érzi magát, amikor rögtön szexet fantáziál egy csinos nő láttán, és fogalma sincsen, hogyan szólítsa meg, hiszen az csinos, ő meg olyan átlagos. Viszonylag kevés szexben lesz része, mert csak attól a nőtől kap, akivel kölcsönösen hosszú távra kötelezik el magukat. Ezzel együtt tud élni, de az jóval nehezebb, hogyha segíteni akar magán, mert mégiscsak többre és változatosabbra volna szüksége, a társadalom egy emberként kiállt fel: „Fúj, ez undorító!” Holott ő a férfiösztöneit, amelyek felett állandóan uralkodnia kell, nem kérte, csak kapta. Ezek pedig két telt kört és alattuk egy tompa hegyű háromszöget látva, már beindulnak, és azt fantáziálják, ami a papíron ott sincs.
Nem karrierista, ő a családjáért dolgozik, nem a státuszért. Mivel képességei és/vagy becsvágya szerényebb, ezért külön melóval tud csak annyit összeszedni, amivel már elérheti, hogy a felesége ne tartsa őt lustának, és vele akarjon maradni, mint aki elég agilis a családja eltartásához. Tehát gyermekei jó eséllyel elidegenednek tőle, és öregkorában egyedül hagyják majd az Idősek Otthonában.
Betartja a szabályokat, de cserébe annyit kap, hogy jó esetben nem rúgnak belé (néha ez sem biztos), hülye főnök, őt kihasználó kolléga éppen ugyanúgy jut neki, mint a dolgozó nőknek, semmivel nem kevesebb a terhe. Sőt, a munkahelyen több is, mert valószínűbb, hogy veszélyes és/ vagy nehéz munkát űz, illetve mert apa, több túlórát várnak el tőle. Hisz ő felelősségteljes férfi, rá számíthat a családja.
És milyen a hangulata? Ha nem néz tévét, olvas újságot és internetezik, valamint moziba sem jár, akkor jó. Hiszen egyébként mindenhonnan időről időre felbukkan, hogy a férfiak erőszakolók (metoo), hatalmaskodók, hogy a nők démoni arcának kell felülkerekedni, és lázadniuk kell a férfiak ellen (Müller Péter), mert szerencsére a nők eddig sem tettek utcára elég férfit, és nevelték a gyerekeiket az elvált apjuk ellen, és készítették ki a férfiakat érzelmileg és idegileg az öngyilkosság határáig.
Ezt a cikket főleg a Nő – médiának szánom, mert oly sokszor hiányolták a férfiak érzéseinek kimutatását, hát itt van egy szelete, tessék! Csalódottság és kiábrándultság, keserűség és panasz. Ez nem lányregények romantikája, amikor Ronaldo szemében könnycsepp csordul, mert Esmeraldára gondol, akit ahanyira szeheret. Ez rög valóság és súlya van, mert tapasztalatokon nyugszik. De tényleg ki hallgat meg manapság egy férfit? Talán csak egy másik kiábrándult férfi, mert a nők vélt és valós kegyeiért a férfiak egymásnak is hajlandók esni, metoo-t és lovagiasságot rikoltozva közben.
Naponta jön a terhelés. Már azon lepődünk meg ha valaki nem küld egy gyomrost be. Bármerre lépünk keresztbe tesznek, nehezítenek. A szabályokat szaporítják, amihez magunkat tartanunk kell. Nem szabad ezt. Azt sem lehet. Ha mégis megteszed bűntudatod legyen. Meglopnak itt ott. Még a hozzátartózód sírja mellől is ellopják amit oda teszel. Ne lepődj meg! Rántsd meg a vállad és menj tovább! Ne fűzz érzelmet a sérelmedhez! Engedd el! Ne hagyd, hogy megviseljen, ha packáznak veled! Ilyen világunk lett. Jó vagy sem. Úgy látszik túlélni csak így lehet. Edződni kell a stresszhez. Az marad fenn, aki asszimilálódni képes. Lassan úgy törtetünk csak előre, mint a lovak a szemellenzőkkel. Nem engedjük, hogy oldalról jövő támadások megérintsenek. Csak fókuszálunk előre rendületlen. Milyenné fogunk válni mindezek következtében? Ugye nem fásulunk el! Bizakodni próbálok benne. Nagyon sok szépet kell begyűjteni, ami képes kompenzálni a túl sok sérelmet. Valamint edzenünk kell a rugalmasságunkat! :) Kata
Sajnos anyagi és időbeli korlátok miatt a panasz minden részletének nem tudtunk utánajárni, inkább elgondolkodtatónak szántuk. Szerzője mindenesetre a 
