Önvédelem, énvédelem

asszertívTestileg, lelkileg, szellemileg, hogyan védhetjük önmagunkat meg? Egészséges asszertivitásra szert hogyan tehet ma az ember? Az auráját hogyan védje? Testileg sok tippet kaphatunk az immunrendszerünk védelmére. A közbiztonság gyengülésével indokolt önvédelmi képzést is szereznünk. Az eneriavámpirok ellen is kapahatunk tippeket.  A kiélő, lehúzó, élősködő, parazita egyének akik szellemi erőinket csapolják meg, bizony közelítenek. Képzeljük el, ha javainkat, munkáink gyűmölcsét akarja elvenni tőlünk más. Természetesen törekszünk védelemre. Akik a nem könnyen összeszedett önbecsülésünket veszik el, azok iránt hogyan érzünk? Ha szorongást keltenek bennünk és bűntudatot, akkor a közérzetünk romlik. Tartanunk kell attól, hogy bennünk hibát keresnek. Tény, hogy megedződik így az ember. Erőit mozgosítania kell. Ki kell állnia önmagáért ilyen küzdelemben. Bizonyítania kell, hogy márpedig életképes. Helyet követel.  :) Kati

Énekel a madár

ne locsLáthattam műsort nemrégiben arról, hogy önként és dalolva oszt meg az ember önmagárol információkat. Filmekben hallhatjuk, a  bűnözői szleng szerint: „Énekel a madár.” A műsor a netről, a közösségi oldalakról szólt. Sok az egyedül élő, szingli, magányos, aminek a következménye a vágy a kommmunikációra. Beszélni. A leg alapvetőbb téma önmagáról beszélni. Ahogyan hallhattam a legutóbbi pszichológiai konferencián Tari Annamária előadásán, megtartani információt, az egy fajta erő. Ez az erő ami gyengülni látszik, úgy látom. A magánnyal büntetni lehet. Magán zárkába kerülve megtörik az ember. Árad az információ. Sajnos szélhámosok, rosszindulatú egyének pedig ezt kihasználják, felhasználják. Élnek a lehetőséggel, hogy támadjanak, meglopjanak. Visszaélnek a bizalommal. Bizalmatlanná, gyanakvóvá  válik így az ember érthetően. Az egyensúlyt megtalálni kell törekedjünk. Okosan kontrolálni. Kiegyensúlyozottnak maradni. Erősítgetnünk kell lelkileg önmagunkat. A testünk edzzük mindenképpen! Hiszen ez az agyat jó anyagokkal látja el. Mint tudjuk fejben dől el minden. :) Kati

Szövetségben

szövMély vágy a férfiakban és a nőkben az egység, a közös jövő iránt. Párkapcsolatban is, de a társadalomban is. Ez természetes, ez Istentől való. Persze nem olyan egyszerű ez. Vannak férfiak, akik régi előjogaik megnyirbálását, hogy akár egy nővel vagy nőkkel szemben is kell alázatosnak, szolgálónak, háttérbe vonulónak lenni, fájdalommal és/vagy haraggal veszik tudomásul. Vagy nem veszik tudomásul, makacsul hiszik, hogy ez egy igazi férfi számára, akinek vasból van a gerince, nem járható út. Bár ez szerintem másképp van, én nem akarok az ilyen férfiakat minősítőkhöz csatlakozni. Én is átmentem ilyen személyiségfejlődési szakaszon, nekem is fájt, amikor túlzott büszkeségem fokozatosan megtört, és képes lettem az alázatra a nők felé. Szerintem akkor a legnagyobb egy férfi ha máshoz lehajol és a legerősebb, ha mást a tenyerén hordoz. Akár más férfiakat, gyerekeket vagy pedig igen: nőket.

Viszont az alázatot lehetővé tevő belső erő nincsen ingyen. Azért tenni kell. Csak azé lehet valóban és hosszú távon, aki nemet is tud mondani, aki képes önállónak és önérzetesnek is lenni. Akinek van gerince. Nem merev vasból, hanem erős csontból és rugalmas porcokból. Az asszertív viselkedésé a jövő. A valódi egyenlőségé.

Szívesen együttműködöm a nőkkel, hogy anyagilag önállóak legyenek, terhet vegyenek le a férfiakról, a családfenntartás kizárólagos terhét. Hogy segítsenek nekünk apáknak és férjeknek lenni pénzkeresőgép és pénzautomata helyett. Hogy az állam is tisztelje az apaságot jobban. Közben a nők is sok munka alól kicsit felszabaduljanak, szabadabbak és örömtelibbek legyenek.

De szeretnék együttműködni a férfiakkal is, hogy méltánylást, megbecsültséget és toleranciát kapjanak a nőktől és a társadalomtól. Hogy segítsek eligazodni nekik az új világban, akár régivágású macsóként is, vállalva ennek a ma nem népszerű állapotnak minden következményét. Szabadság, de gyakran párkapcsolati magány. A társadalom meg nem értése, elutasítása. És ennek ellenére alkotó, pozitív életet tudjon élni az ilyen férfi, képes legyen megbocsátani, akár kilépni a mai, emancipáltabb feltételek felé – ha akar.

Kívánom, hogy gyermekeink már jobban értsék magukat és egymást, és olyan társadalmat hozzanak létre, amelyben szívesen élnek!

Igazán erős férfinak nem vörös posztó az erős nő

vörös posztóTöbbnyire inkább az úgymond hímsoviniszta, macsó férfiakat irritálja az erős nő, aki el van önállóan is. Az igazán erős férfit nem zavarja. Egy igazán erős férfi nem akarja lenyomni, megalázni, kigúnyolni a nőt, hanem képes a tenyerén hordozni. Tud örülni neki. Szereti nézni, akar a nő közelében lenni. Gyönyörűnek látja a nőt és nem önmagát. Volt szerencsém ismerni mindkét típusú férfit. Az önimádó típust is és az igazán erőset is. Aki lenézi a nőt és leginkább csak önmagát tartja nagyra. Valamint az igazán erőset, aki a saját erejével nem kérkedik, hiszen tudja, megtapasztalta. :) Kata

Én, Farkas

Emlékszem, Zoét mennyire szorongattam a szerelmemmel. Későn érő, gátlásos fiú voltam, és nagyon kötődtem hozzá. Nálam kicsit fiatalabb lány volt. Minden figyelme kellett, ha elismerően szólt egy másik srácról, rögtön féltékeny lettem. Jelzés értékű volt, mikor egyszer felmenve hozzájuk, egy elnyomott nőkről szóló könyvet olvasott éppen.

Farkas-10

Nagyon nehezen viseltem, mikor dobott. Hívogattam, próbáltam ismét felkelteni az érdeklődését, vádoltam, hogy kifacsart, mint egy citromot. De éreztem, hogy valójában én telepedtem rá, én fojtottam meg (irántam érzett vágyát mindenképp) a túlzott ragaszkodással.

Szakításunk után bűntudat, önvád és kisebbrendűség érzése kísért. Próbálkoztam más lányoknál is, de túl hamar akartam, hogy szerelembe essenek, hogy epedjenek utánam (később volt ilyen is, mesélek róla mindjárt.) Sikertelen voltam.

Aztán találkoztam Évával. Na, neki kellettem! Hajnalban, amikor elmentem tőle, sírdogált a vállamon, nem beszélhettem egy Kati nevű fiatal nővel, mivel pár hónapja volt egy sikertelen randink, és ő a barátságot még tartotta volna.

Éva fokozatosan vont az irányítása alá. Büszke férfi énem darabokként törte szét, felelősségre vonások, féltékenység, és időnként megalázó jelenetek, pl. sikoltozva veszekedni velem az utcán… De KELLETTEM neki. Nagyon is. Értékesnek éreztem magam, ha vért izzadva is, lelkileg ezerszer pofon ütve.

Aztán nyugodtabb idő jött, szóba került a házasság is, amikor egyik nap hiába kerestem a munkahelyén. A kollégái sajnálkozva néztek rám, és közölték, hogy munkahelyet váltott, másik városba költözött a szeretőjéhez. Állítólag a gyerek is útban volt már. Mekkora balek és milyen szerencsés férfi voltam egyben! Hát ezért volt nyugtom az utóbbi időben! Áldásom adtam Évára és új családjára, és továbbléptem.

Életemben először akartam egyedül lenni. Új hobbi jött, gondoltam élek a szabadságommal és kipróbálok dolgokat. Jó helyre kerültem, olyan pecások közé, akik időnként összejöttek a botok nélkül is. Beszélgetések, közös halászléfőzés, egy – egy kirándulás velük – és férfibölcsességek. Például, hogy a hozzám hasonló átlagférfit mennyire az áldozathozatalra neveli a társadalom. Udvariasság a nőkkel szemben, gyereknevelés, házimunka és persze munka, munka és munka a gyerekekért, a közös nyaralásért, gyakorlatilag bármiért, amit az asszony kitalál, és cserébe Müller Péteres lejáratás a köszönet. Hogy szerintünk minden nő szőke nő (átverhető, és átverendő).

Az új barátaim szerint fel kell fedeznünk és újraalkotnunk a saját férfivilágunkat. Volt, aki kurvázott, volt, aki a drogról próbált lejönni, neki terápia volt a pecázás. De a legtöbben egyszerű családos férfiak voltak, akár nagypapák, akik vallották, hogy lehet nekik is szavuk az életüket illetően. Akár a társadalommal szembemenve, vagy feleségeik elképzelései ellenére is. Igazából azonban egyikük sem volt kifejezett lázadó, csak megvolt az életükben a maguk férfikuckója, jellemzően a horgászás és a „Csapat”. És ez szent volt. Ezért szinte mindent félretettek. Megadták a világnak, ami a világé, és ugyanakkor elvették a világtól, ami nekik járt.

Már vagy három éve jártam közéjük, amikor belépett az életembe Zsóka. Az elején vele is hasonlóan indult minden, mint korábban. Hiányoltam, hogy nem adja egyértelmű jeleit annak, hogy szeret és akar engem. Aztán beszélgettem a fiúkkal a tónál. És pár napig nem kerestem Zsókát. Időt akartam mindkettőnknek adni, de főleg magamnak, hogy igazából mit is akarok vele. Végül ő hívott fel, hogy most akkor eltűntem?

Igyekszem nagyon tudatosan megélni Zsókával a szerelmet, társa lenni, figyelni rá, és érzelmeket adni – kapni. De azóta is eltűnök időnként a „Csapattal”. Nőmentes zóna – és Zsóka tiszteli ezt.

Kell a Férfinek a maga fajtája társasága.

Gőg

gőgösAz egészséges önbecsülés nem könnyen meghatározható dolog. Például akinek kisebb az önbizalma, az túl büszkének, sőt gőgösnek fog tartani olyan valakit, akinek normál szinten van az egója. A felfuvalkodott, úgymond paraszti gőggel telt emberek persze nyilvánvalóan kitűnnek, könnyen felismerhetőek. Ám van, amikor valaki csak kiáll önmagáért egy neki méltánytalan helyzetben és lehet, hogy már az is ellenszenvesnek érződhet. Igen relatív dologról van szó. Mai korunkban az indivídum kerül előtérbe. Vannak, azért manapság is, akik szívesebben rendelődenk alá és helyezkednek háttérbe, mintegy menedzselnek mást. Vállalja inkább a másik a felelősséget, ha lehet. Ők másodsorban tevékenykenek. Ahogy írtam már a „Nekem ez márpedig jár”- szlogen nem véletlen terjedt el. Visszatetszően is hat, ha valaki hangoztatja, hogy ő nem fogad el másodosztályú terméket. Produkál persze az élet olyan helyzetet, amikor örülni kell, ha egyáltalán kapunk valamit. Nincs mód válogatásra. Elgondolkodhatunk rajta, hogy ránk mi a jellemzőbb. Igényességet várunk el? Azt is adjuk? Minden téren? Képes egyáltalán nívós igényességre minden téren valaki? Persze, hogy nem. Van igenis mindenkinek olyan dolga, amiben kénytelen kiegyezni a középszerűvel, vagy netán az igénytelennel. Hallottam vállalkozóktól, a hírhedt német precizitásról, amikor is állították, csak elvárják, de ők bizony nem adják meg, nem hozzák a maximális szintet. Feltehetőleg mindannyiunknak van ilyen ismerőse. Elgondolkodhatunk, hogyan álljunk ilyen helyzethez. :) Kati

Mert nekem ez jár

énnevelésAhogyan a reklám is mondja:”Mert megérdemlem!” Túlterheltnek véljük magunkat, fáradtnak. Sérelem ért. Bántottak. Piszkálnak. Lenyomni próbálnak. Kritizálnak. Folyamatosan keresik a hibát abban amit csináltunk. Telítődünk. Elegünk van. Látni sem akarunk már másokat. Így aztán egyre több szingli próbálja egyedül kipihenni a hajtással versengéssel járó fáradalmakat. Ha valami finomságra pillant enged a kísértésnek. mert úgy érzi neki ez igenis jár. Legyen az csoki vagy más nassolás, könnyelműbb vásárlás, alkohol esetleg egyéb, már nem megengedhető könnyelműség. Tény, hogy nem lehet folyton fegyelmezett az ember. Olykor némi rosszalkodás megengedett. Ám ha nem tudjuk tartani, az elhatározásainkat, akkor el kell gondolkodjunk, hogyan rakjuk a fejünkben helyre, ami elbillent. Mit rontottunk el? Mi az ami túlterhel? Mely ponton élünk át szeretetlenséget? Hol bántanak? Hol bántjuk önmagunkat?  Ezt szoktuk meg?  Velünk így is lehet bánni? Kicsiként ilyen keményen bántak velünk? Hogyan korrigálhatjuk mindezt? Hogyan tehetjük helyre? A kiegyensúlyozottságot, hogyan érhetjük el? Ki lehetne a segítségünkre? Ki az aki esetleg minket még önmagunktól is jobban szeret? Kutakodjunk! Ne adjuk fel! :) Kati

Sebzett farkasok

Férfihang, Redpill, Huffnágel Életmódmagazin. Csak három a legismertebb magyar férfiportál közül. Közös bennük a mély, férfias indulat és a (minden megbélyegző élet nélkülözve mondom) sebzettség.

Nincs polkorrektség az említett oldalakon, mindent szemtől-szembe és egyenesen! A Huffnágel Életmódmagazin pl. moderációt sem alkalmaz. A Férfihang is nagyon liberális elvek mentén moderál, csak az kerül törlésre, ami már büntető feljelentés tárgyát képezheti. És ezeket a szabályokat az ott kommentelő hölgyek is tudomásul veszik, nincs apelláta, ha hülye picsáknak gondolják őket, akkor azt tudni is fogják hamarosan. És ez a szabadszájúság nekik is kijár. Egyenjogúak.

page_7

Ám a sarkítottan férfias őszinteség (ami miatt heves szóváltás, a „bunyó” virtuális megfelelője alakul ki időről időre – tiszta vadnyugati feeling) csak egyik jele ezeknek a közösségeknek.

Fontos jellemző még a nőkkel szembeni pozitív megkülönböztetés teljes hiánya. Aki itt lovagias, elnéző, udvarias, az gyorsan megkapja a „mangina” (nők előtt elv- és gerinctelenül hajbókoló) jelzőt. Igaz, ennek ellenére akadnak lovagias és romantikus tagjai pl. a Férfihang köré szerveződött közösségnek. Nekik állniuk kell a pofonokat érte, igaz, a rendszeresen kommentelő hölgyek hálája is az övék.

A legfontosabb azonban a témaválasztás. A feminizmus leleplezése, az Igazság tisztelete (késhegyre menő intellektuális viták a kommentszekciókban), férfijogi aktivista cikkek, csípős válaszok az aktuális, férfiakat érintő történésekre, és rengeteg felháborodás és panasz. (Elég különös egy patriarchális társadalomban, ahol amúgy „minden nap férfinap”.)

Viszont itt legalább panaszkodhatnak és kimutathatják heves haragjukat és dühítő fájdalmukat a férfiak. Düh, ez nagyon fontos, mert sírni, azt nem szabad. Kétségbeesettnek lenni (de még így is tartással és gerinccel) viszont igen. Többen mesélték már el olvasói levélben életük kálváriáját, melynek nők, gyermekelhelyezési perek, bíróságok és/vagy feministák voltak az okai.

Jellegzetes és szükséges kortünet a „sebzett farkas” férfiközösségek léte. Nagyon sok negatív stressz éri korunk férfiait, a harmadik hullámos feminizmus minden eddiginél férfigyűlölőbb megnyilvánulásai (ld. az Európa Tanács Miniszteri Bizottságán áterőszakolt Isztambuli Egyezményt), a média (főleg baloldali sajtóorgánumok, sorozatok, mozifilmek, celebek és popsztárok) megnyilvánulásai (a klasszikus férfiasság idejétmúlt, veszélyes, „macsó”, a nőknek kell irányítani a világot, stb.), másrészt a megváltozott életrend, a száz éve még rendben lévő férfireakciók mára már tilalmassá válása, a megerősítő, építő férfiközösségek hiánya óhatatlanul kitermeli a lázadó, magát félreértettnek, a társadalomból kisemmizettnek megélő férfiak nagy számát.

Pozitív példa, hogy a saját, belső szabályaik szerint rendeződő társaságok építően is tudnak hatni tagjaikra. E sorok írója tanúja volt egy korábban még gyilkossággal is fenyegetőző talajt vesztett férfi, a többiektől érkező figyelmeztető és megerősítő jelzéseinek hatására magára eszmélésének és jobb útra térésének.

Tehát e közösségek szükségszerűek és kellenek is, DE…

A szinte teljesen szabad(os) véleménynyilvánítás érdekes módon nem a vélemények gazdagságát és sokszínűségét hozta el, hanem, hogy a szélsőség leuralta ezeket a tereket. A középutasok vagy ledurvulnak a sebzett vadságnak erre a szintjére (egyfajta szamurájtempót felvéve) vagy elmenekülnek. Itt se férfi, se női érzékenységnek helye nincs!

Másrészt a nőgyűlölet fel- felbukkanó áramlatai nem annyira megnyugtatóak (ld. a Férfihangon a Itoo olvasói leveleket.) A Redpill oldal pedig volt, hogy lemanginázta a Férfihang oldalt, nem eléggé kemény hangvétele miatt!

Végül ezek a közösségek akkor tudják betölteni előrevivő szerepüket (óhatatlanul bukdácsolva is) ha a tagjaik hajlandók a fejlődésre; a magukra, egymásra és a világra figyelésben pedig kellően nyitottak. Erre vannak biztató és ijesztő példák is szép számmal. A jövő fogja eldönteni mi is kerekedik ki végül, mivé fejlődnek, változnak ezek a mai, társadalomtól vagy belülről, személyiségükben „sebzett és vad, farkas” körök.

A bizonytalan

bizonytalan szakállasAki folyamatosan ecseteli, mennyire oké, az bizony a lelke mélyén kételkedik önmaga erejében valamilyen téren. Van ismerőseink, rokonaink közt mindannyiunknak ilyen. Hallgathatjuk mennyire jól teszi amit tesz. Közben elgondolkodhatunk lassan azon, hogy mi nem vagyunk annyira rendben. Valahogy könnyebb ha távolabb vagyunk tőle. Miért is ecseteli hosszan, hogy ő jól tesz mindent? Önmagát győzködi mindezzel? A kételyeit kell lepleznie? Kerüljük őt el? Hagyjuk magára? Hogyan segíthetünk rajta? Dicsérgessük? Változó kinél mi válik be. A bizonytalanság gyógyítható? Orvosolható? Ha sikerül olyan területre kerülnie, melyen erős lehet, kiteljesedhet, alkotni bír, akkor a bizonytalansága lassan az átélt sikerek hatására csökken. Megélheti az erejét. Támaszt kap tőle. Tehát ha lehet tereljük új területekre. Ismerjük a viccet? „Valahogy olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?” :) Kati

Üzen a mama

lomfejtésNagy valószínűséggel önmagunkból indul ki a feltételezés, a gondolat, amikor úgy véljük valamelyik hozzánk közel álló odaátról jelt ad. Legtöbben álmukban találkoznak azzal, akivel szeretnének beszélni, de már ne tudnak. Legkevésbé akkor sikerül mindez, ha nagyon szeretnénk. Ha mégis megtörténik, akkor erős élmény. Elgondolkodtató az a tény is, hogy ha vissza emlékezünk, akkor dominánsan az utolsó időszak jelenik meg. Pedig időtartamát tekintve hosszabb az az idő, amikor nem volt a hozzátartozónk sovány, legyengült beteg. Feltehetőleg, nagyon nem akartuk, hogy az legyen, de hiába. Így kellett lennie. Szívesebben gondolnánk rájuk vissza olyan állapotukban, amikor még erejük teljében voltak. Úgy is nevezik ezt a szakemberek, hogy gyász munka. Nem sürgethetjük. Lassan gyógyul. Ahogy mondani szokták: „Az idő kezeli minden nap.” :) Kata