Címke: bölcsesség

Ebben én is hiszek!

Az az igazság, hogy nagyon felemelő érzés lelki közösségben lenni olyan emberekkel, mint Zorán, Péter Szabó Szilvia, Zsédenyi Adrienn vagy Charlie. Akiknek a nevei kapásból eszembe jutnak. Van akit nem ismerek, láttam már, de nem tudom a nevét, vagy még sosem láttam. De tiszteletre méltó ember lehet, ha ebbe a csapatba bevették. Amely a mi lelkünket öntözi hittel és bizalommal. És a közös álmukat közvetíti felénk. Rajtam ne múljon, vazze, én átveszem! De akkor tenni is akarok érte, mert az álmok tettek nélkül először kellemesek, aztán veszélyesek.

Magyarország

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

;-)

 

Zoli

Ilyen volt – ilyen lett.

Vajon az első klipp fájdalmas-haragos-csalódott hangulatából el lehet jutni a második örömteli, az Életet dicsérő, játékos és mégis komoly hangulatáig? Szerintem igen. A recept: nagy adag megértés – mi is mozgatja, miért csinálja, mi is lehet az igazi célja? (Nem amit mond! Sokszor magához se őszinte az ember: férfiak és nők. Apropó – gondolkoztatok rajta, hogy ember nem is létezik?  Férfiak vannak és nők. Egy férfi és egy nő – vajon ez lenne az Ember?)

A következő hozzávaló: megbocsátás. Ha már értem, túl tudok lépni rajta.

Végül elengedés: menj, éld világodat! Azért egy fohász nem árt az első klipp önimádó vámpírférfija után: „Uram, vigyázz rá, mert éppen a saját sírját ássa.”

(Egyébként én még kb. tíz mp-t hozzáforgattam volna.  A srác felkel, és kótyagos fejjel próbálja folytatni a lányok szívének összetörését. És már nincs hatalma. Kénytelen leülni elgondolkozni.)

Egyébként gyönyörűszép szenvedélyes zene az első. Mint amikor összetörnek az első álmaink. Boldog, aki mer újakat keresni helyettük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

;-)

 

Zoli

Sam Keen: Belső tűz – a férfilétről (beszámoló)

Csak illusztráció

Csak illusztráció

Fejből idézem, nincs türelmem visszakeresni. „Végül együtt voltunk, és szerettem őt, minden módon, ahogy csak tudtam. Aztán azt mondta: – Készen állsz, Sam? Jöhetsz. De én nem álltam készen, férfiasságom ernyedten csüngött combjaim között. Annyira rá figyeltem, hogy becézgessem, kényeztessem: mindeközben a tűz visszahúzódott valahova a mélybe belőlem. – Várnod kell. – mondtam szégyenkezve. Átölelt, megcsókolt és azt válaszolta: – Semmi baj, Sam, szeretlek így is. Elaludtunk egymás karjaiban.

Hajnal felé felébredtem. Úgy meredt a férfiasságom, hogy szinte fájt. Felébresztettem Ann – t, és megkérdeztem tőle: – Készen állsz még? Most tudnék jönni.  Ann megsimította az arcom, és széttárta a combjait. És tényleg készen állt, megvárt az éjszaka csendjében valamilyen rejtélyes módon. Közös gyönyörünk nem sikoltott nagyot kifelé, csendes sóhajjal ernyedtünk el utána. De hatalmasat robbant befelé.”

Hát eléggé átírtam, (Sam nem ennyire költői (vagy melodramatikus)) de a lényeg az mégis ez.

Sam Keen  könyvét, a Belső tűz –et olvasni nagyon kemény volt nekem. Sam borzasztó lelki fölényben van, nem pusztán intelligensebb, hanem jobb ember és tapasztaltabb, mint én. Először egy jóbarátomtól hallottam a könyvről, aki Szlovákiában élt (most már a Mennyben van). Attila javaslatára elolvastam az Ursuslibris könyvajánlóját, és viszolyogva visszatettem a képzeletbeli polcra. Sam arról írt, mikor a válása után a szerelme elhagyta, és ő zokogva járja, azt hiszem Chicago utcáit. Vagy egy másik amerikai nagyvárosét. Jó, persze, sírjon egy férfi, na de mégse női módon – gondoltam, és búcsút vettem Sam – től.

borítóAztán valahogy a kezembe került ismét a könyv, és hát: gyémántnak bizonyult. Csodálatos dolgok történtek az olvasása közben, pl. egyszer nagyon elakadtam vele. Egyszerűen megszűnt bennem az éltető erő, ami lassan-lassan de hajtott előre (háromszor kezdtem el tök elölről, mert akkora szüneteket tartottam, hogy elfeledtem, mit is olvastam.) A lassú tempó oka a saját rejtett büszkeségemmel való viaskodáson túl az is, hogy Sam amilyen szószátyár, annyira tömény. Ez nem egy regény. Kőkemény hétköznapi filozófia. Magyar megfelelője Sam – nek Deansdale, aki a Férfihangon publikál a kezdetektől. Él, és értelmezi az életét. Külsőt, belsőt egyaránt. Sajátmagával is kommunikál, nem csak a világgal. Tanul (pl. olvas), tapasztal, gondolkozik, megvitat. És erre mindenki képes.

Ja, igen a csodálatos dolog: miután kiadtam a saját könyvünk Dean-nel, Reinával, és sensei Pál Tiborral, (nagyon köszönöm az ők és a borítótervező munkáját, aki egy zseni! Abszolút ráérzett, hogyan kell bevezetni a mondandónkat<cím: Egészséges Férfiszellem>) az életerő visszatért, és vígan folytattam az olvasást. Mi is tudunk valamit, nem csak te, Sam, gondoltam, és rögtön jobb kedvem lett ettől.

A könyv (Sam – é) elég összetett. Foglalkozik a harcos pszichével, feminizmussal, férfibarátsággal, a természettel, misztikummal (egy keveset), valamint a férfiak és nők új módon való kapcsolatával. Nehéz lesz ezt a sűrítményt tovább sűríteni.

Időrendben (ahogy találkozunk velük Sam térképe alapján bebarangolva a tájat):

Sam is megállapítja, hogy alapvetően a nők világában élünk, főleg bensőnkben, mi, férfiak. Én így fejezném ki: legtöbbünk nem született meg lelkileg. Belül nem váltunk le a bennünk élő Nő-ről, és általában ember anyánkról sem. Vagyis az út nem a másik nőhöz vezet azonnal lelkileg, mert benne is anyucit keresnénk – hanem a férfiak világába. Pont, mint a természeti népeknél, ahol a megfelelő időben a fiúkat a nők átadták a férfiaknak: tessék felneveltük őket, most faragjatok belőlük férfiakat!

És az első, amivel szembe kell néznie a fiúnak – hogy a harcosok klubjába került. Sam itt számomra nagyon fejet hajt a femi értelmezés előtt, amely eleve rossznak titulálja ezt. Persze rettegnek tőle, látják, mire képes egy nővel egy nekivadult férfi. És elmennek a tény mellett, hogy a legtöbb férfi nem vadul neki. Igen, kedves femik, együtt kell élni a félelmeinkkel, és meg kell azokat ismerni mélyebben. Pont, mint a mesében, ahol az üvöltő oroszlánhoz odasettenkedő kisegér képes kihúzni a tüskét annak talpából. És a zenebona abbamarad. De azért az a kisegér nem volt buta, nem sétált egyenesen oda az oroszlánhoz: „Jöttem szálkát húzni.” Mert 1. az oroszlán elsőre simán prédának nézi, és felfalja. Mindketten rosszul járnak. Az egérnek annyi, az oroszlán tovább szenved. 2. Vannak rossz oroszlánok is. Semmi bajuk, csak egeret akarnak enni. 3. Vannak hülye oroszlánok is. Ott  a tüske a talpukban ÉS egeret akarnak enni. De talán csak megfáradt cinikusok ők: ha már a lelke elérhetetlen, legalább a húsa…

shotokan harcmodor

Egy passzív, várakozó, de támadásra kész Shotokan harci állás

Szóval a férfiak harcossá avatják (nevelik a fiúkat) A Vasököl című Spielberg film mesél erről szépen, modernül, izgalmasan. Eljött a Shotokan harcosok ideje, a passzív harcosoké. Akik akkor ütnek, amikor kell. Nagyon nehéz lecke, és egy életen át kell gyakorolni. Összetett dolog ám modern harcosnak lenni: lovagnak és barbárnak. És az ütés lehet konkrét, vagy átvitt értelmű. És utána (nem feltétlen azonnal) békülni próbálni. Ha puhapöcsnek néznek érte, akkor is! Viszont nem minden áron. Mert van jogos önérzet is. Ha fáj, is hogy elutasítasz, akkor sem futok utánad. Nem érdemled te azt meg!

Aztán a férfi gyakorlati teremtőerejéről beszél Sam, a munkáról. És az elterjedt munka-vallásról. Ahol a produktum, a nyereség, az extra profit, és munkavállalói szinten a modern hűtő, top számítógép, csillogó autó, vagy pl. márkás holmi a gyereknek a cél. Az egymással, pláne a szélesebb közösséggel töltött idő lecsökken. (Dr James Dobson is ír erről a Fiúk Könyvében, hogy az ő gyerekkorában még meglátogatták egymást az emberek, „kávézni”, és félnapos együttlétek alakultak ki spontán. Igaz, ők még tudtak együtt hallgatni is. Nem nyafizós nosztalgiára hívok bárkit is. Célt tűztem ki. Tessék tekerni érte! Beosztva az erőt, szívósan! Többet a „Legyünk Hősök! De igazán!” c. cikkből. Tartalomjegyzékből kikereshető.)

A sok egyedül töltött időtől szorongani kezdünk, nem érezzük, és nem éreztetjük, hogy értékesek és hasznosak, fontosak és EGYEDIEK vagyunk. Ez utóbbit szeretjük legkevésbé elismerni, mert szerintünk akkor rögtön a másik többnek érzi magát nálunk. De hát had érezze! Majd rájön, hogy az nem úgy van teljesen. Ha meg nem, akkor rávezetjük.

Vissza a könyvhöz!

Keksz, ahogy a Forró szélben Surda Surdilovics fiát a nagybácsi okosan felvilágosította. A szex, az a keksz. Nem volt égő, mikor a nagybácsi barátnőjénél szexet kért a gyerek. :-D Pedig csak enni akart.

Hopsz, megtaláltam, az elején idézett rész itt van, 98. oldal. Hát itt hosszabb egy picit, tényszerűbb és nagyon szép. Vazze szebb, mint az enyém. Ez van.

Menekülés (vagy kitörés) Megbízható segítséget nem szoktunk kérni.

Menekülés (vagy kitörés) Megbízható segítséget nem szoktunk kérni.

Itt azért Sam leír valamit, amit nem akarunk tudomásul venni. A férfiak is szenvednek a kapcsolatokban. A valós nők az mi álmainknak sem tudnak megfelelni, de ezzel együtt él egy idő után az ember. És rengeteg férfi tényleg kínlódik és küzd és emészti magát, mert valóban boldog szeretne lenni a választottjával. Sokszor még a büszkeségüket is félreteszik (mert a még oly szende is simán átvált parancsolgatósba, ha észreveszi, hogy párja elgyengült) csak ne legyenek egyedül, csak kapjanak egy kis szexet, stb. Soha nem tesszük hozzá, hogy ami ilyenkor betölti a férfi szívét az a KÍN szóval fejezhető ki legjobban. Komolyan mondom, aki szerelemféltésből megöli egykori kedvesét, ritkán jár örömtáncot a holttest felett. Nem adok neki igazat, de általában sok szenvedésen keresztül vezet az út a gyilkosságig. Persze nem biztos, hogy mindig a nőtől szenvedett! Van, hogy saját természete gyötörte. Bizony, itt él bennünk a Sátán, nem odakinn. (Na jó, én vallásos vagyok, jól megvan ő odakinn is.) A nőkben meg a Kegyetlen Démon. De általában nem ezek uralkodnak, szerencsére.

A férfiasság rövid történelmével én nem tudok mit kezdeni. Nem Sam munkájával van a baj. Én nem tudok olyan társadalomképet elfogadni, ahol nem a férfiak kezében van a hatalom. Nem tudom, miért nem tudom elfogadni. Nem látom, hol a megoldás. Szerintem a feminizmus kitartó munkája, és a férfiak uralta társadalmak rémtettei miatti elborzadás nagyon hatott ezekre az elméletekre. Mert hiába tudósok dolgoznak rajta, azért ők is emberek. De ha igazuk van is – én örülök, hogy azok idők már elmúltak. Nem kívánok olyan férfi lenni, mint amilyenek azok lehettek. De mai önmagam sem a csúcs, ahonnan nincs hova lépni. A könyv végén Sam is megjegyzi: új út előtt állunk, amilyenen még sosem jártunk. Férfiak és nők, gyerekek és öregek új útján. A természet új útján, melynek újra részeivé kell váljunk, miképpen az Avatár film törzsei részei voltak annak. És azok a törzsek vallásosak voltak. De mi most csak az első lépéseket sejtjük. Menet közben fogunk térképet készíteni. (De jó, akinek súg az Úr Lelke! :-P Lehet növekedni a szeretetben és kérni a karizmákat!)

Itt a fegyvereink: őszinteség, szemlélni, megérteni tudás, kérdés feltevés, gondolkodás és magatartás változás.

Itt a fegyvereink: őszinteség, szemlélni, megérteni tudás, kérdés feltevés, gondolkodás és magatartás változás.

Ezután hősi utazásra hív Sam, mégpedig belső utazásra. Kérdéseket kell feltennünk magunknak, nem elégedhetünk meg őseink eddigi tudásával, de sutba dobni sem jó azt teljesen. Őszintének kell lennünk, elsősorban magunkhoz, ha fáj, akkor is. De nem mindig fáj. Tévhit, hogy az igazság fájdalmas. Az igazság simogathat is. „Szívemből szeretlek.” – mondja a feleség a férjének, és ha ő viszontszereti, talán fájdalom járja át a lelkét? Pedig a nő igazat mondott. Az Igazságot mondta ki. Annak egy épp oda vonatkozó részletét.

És itt valami nagyon fontosra tanít Sam. Kősivatagokon is át kell majd kelnünk. Nincs más út hazafelé, az Igaz Férfiasság és Emberség felé. Lesznek oázisok, végig lehet csinálni. De végig is kell. Mert akkor végre Haza érünk, és Otthon leszünk – önmagunkban, a világban, kapcsolatainkban. Sam életét hihetetlenül átjárja a Szentlélek, ha kérné, talán csodák is történnének imái hatására. Kár, hogy nem vesz tudomást a vallásról.

Ezután Sam felsorolja mennyi és milyen csodás értéket lát ő bennünk, férfiakban, melyek kibomlásra várnak. De igazából már bomlanak is. Párat ideírok: rácsodálkozás, együttérzés, érzelmekre figyelő és ha kell – hallgató józan ész, az erkölcsi szembehelyezkedés erénye (nem a fölösleges lázongásé! Az könnyű.) Öröm, barátság – van még. El lehet olvasni.

Az utolsó fejezet a férfiakról és nőkről szól. Itt bírálja a feminizmust. Én így foglalnám össze: ismerjétek meg magatokat, és a valódi igényeitekért küzdjetek! De azért bátran. Esetleg kevesebb erőszakkal. És – ki kéne békülni egymással. Szeretetre és Igazságra kellene építeni az életünk, a magunkét, aztán másoknak segíteni az övükét. Az ilyen romantikus ökörségek, hogy gyűlölj és haragudj, akkor leszel erős, és éred el, amit akarsz – felejtsük már el végre! Szétrágja a lelkünk, végül a világot is mindkettő. Csak egy kis gerinc és tök kell a két fenti fogalomhoz, tanulékonyság és türelem, és mindezek megosztása. Aztán majd terel az Élet. Vezet az Isten. (Persze aki szóba áll vele, azt könnyebben. :-P)

Nyugi, ez még nem a vég. Ahol van keserűség és harag, csalódottság és fájdalom, ott még van hova visszamenni, és újra felépíteni. Papok, lelkészek, barátok terapeuták! Nem szigetek vagyunk!

Nyugi, ez még nem a vég. Ahol van keserűség és harag, csalódottság és fájdalom, ott még van hova visszamenni, és újra felépíteni. Papok, lelkészek, barátok, terapeuták! Nem szigetek vagyunk!

Beszél az összeolvadás és szétválás szükségességéről, hogy a kapcsolatnak dinamikája van, hogy szeretett feleségét néha szívesen le is hülyepicsázza (ő is kaphat hasonlókat néha <hülye után vsz más szó jön> – ez van, csak ne feledjük el mindeközben, hogy mennyire kell ő, és mennyire kellünk mi neki.) Aztán szóba kerül a család és a gyerekek. Mert nem pusztán önmagáért kapja meg a nő férfit és a férfi a nőt. Feladatuk van a közösség, a társadalom felé. És a gyermek elsősorban öröm. Szeretett teher. És jönnek majd napok, mikor ők védenek meg minket – ha addig úgy szerettük őket.

Végül a szellemi úton (melynek gyakorlati következményei is kell, legyenek) elinduló férfiaknak ad Sam tanácsot. Őszinte férfiközösség, mint hazánkban a Férfisátor, illetve szerveződik már a Férfiak Klubja, módszerek és rituálék (ismerek pár Férfisátras rituálét, mindnek oka van.) Sorol ő még többet is. Ide ennyi elég.

A Függelék az eszményi férfivel foglalkozik, olyan én nem leszek, nem írok róla egy sort se. Olvassa el mindenki maga! (www.ursuslibris.hu) Bocs a reklámért, de akit érdekel a téma, meglehet, érdemes megvenni a könyvet, nem horribilis összeg, bár több mint 300 oldal.  Be kell osztani.

Köszönet Danka Miklósnak a biztosított ingyen példányért, és kitartó türelméért a cikk elkészültéhez.

;-)

Zoli

 

 

 

 

 

 

A találkozás – egy élő keresztény film

Gregory Powel gyönyörűen játsza Krisztust Zefirelli filmjében. Ebből a színészből (azért se nézem meg a nevét! Maradjon a gyöngyöm névtelen.) Krisztus sugárzik elő. A kultúra csúcsa – és a kegyelem alja. De nem akarom leszólni Zefirelli filmjét, tényleg jó volt nézni. „A találkozást” nézve, viszont mindig az jut az eszembe, hogy az Élő Jézus szerető figyelme van rajtunk, és mindig pont úgy húzkodja sorsunk szálait, és ott nyúl bele, és annyira, amennyire pont kell. Hatmilliárd élet, hatmilliárd sors! Egyéni élményekkel, emlékekkel, fantáziával, álmokkal, tervekkel, sebekkel és fájdalmakkal! És áttekinti! És mozgatja. Aki együttműködik vele (mindenki, aki a jót keresi) azét emeli. Talán milliméteres lassúsággal, de nem a tempó számít, hanem az irány. Ahogy Weöres Sándor is írta: a Mennyországba jutni csak dátumkérdés. (Persze aki ezerrel ellene húz…. és mivel ő is szeretve van, mennyei testvéreinek se mindegy. Magának árt – nekik is árt. El lehet viselni, de felteszem, nem nagy öröm a Pokolban ülők szenvedését néha meglátni. Vagy megsejteni.) No, mindegy, nyűgözzön le Jézus szerelme titeket is annyira, mint engem, amikor először láttam a filmet.

;-)

Zoli

 

Csont nélkül

Janikovszky Éva

Janikovszky Éva

A mi bölcs öreganyánk oktat minket tovább. Igen, Janikovszky Éva az, még mindig. Ehhez a történethez nem tudok mit hozzáfűzni. Csont nélkül átment nálam. Ugye milyen érdekes, hogy a kapitalizmus, ha igazán megélik, ha józanul gondolkodnak, ha követik belső szabályait, emberségesebb világhoz vezet. Persze ehhez időnként magunknak is fel kell tennünk kérdéseket, mint pl. : a pillanatnyi haszon az én igazi érdekem? Nem lenne jó, ha a gyerekeim is élvezhetnék a munkám gyümölcsét? Rossz nekem, ha a környezetem jó emberként gondol rám – mert az is vagyok? Vajon minden út Rómába vezet? Minden gondolat vége Isten? Ha tisztességesen végigjárjuk? Nos, a történet Janikovszky Évától, tömören:

Eladói minimum

(Felnőtteknek írtam, Móra könyvkiadó)

Az írónő Washingtonban jártában vett egy műszaki cikket. Másnap meglátott egy hirdetést, amelyben ugyanaz 30%-al olcsóbb volt. Mit tegyen? Juj, de kínos helyzet! Régóta Amerikában élő barátnője segítette ki: „Vidd vissza, mond, hogy meggondoltad magad, ha a csomagolás ép, a blokk megvan, visszaveszik.” Az írónő tágranyílt szemekkel nézett. „Elmagyarázom”, mondta a barátnő. „Mivel itt fontos a hatékonyság, ezért ha te kitalálnál valami mesét, hogy mi a gond, és az angolul alig beszélő eladó nem tudná megítélni szavaid igaz voltát, tovább kellene menjetek a következő szintjére a hierarchiának, ahol még mindig nem biztos, hogy a döntéshozó lenne jelen, hosszas magyarázkodás után oda jutnátok, hogy a következő szint a megfelelő, és ott minden kezdődne elölről. Közben áll a bolt. Egyszerűbb csont nélkül visszavenni, ha az áru még eladható, és téged nem zargatni semmilyen lelki terrorral, hogy mekkora gondot okoztál. Először is, mert nem okoztál, max. mint elefántnak a szúnyogcsípés, másodszor nőtt benned a bizalom a bolt és annak alkalmazottai felé. Még lehet, az utcán jártodban is rájuk köszönsz. A társadalom összbizalmi tőkéje is megnövekedett, tehát ha hajszállal is, de teljesítőképesebb lett a lakosság. MINDENKI jól járt, és picit színesebb lett a jövő a társadalom számára. Nem olyan rossz rendszer, igaz?”

Janikovszky Éva csinált egy jó üzletet, és mi gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal, amit amcsi tesóink már kikísérleteztek, a „kíméletlenül zsákmányoljuk ki művészeinket, vegyük palira a nézőket és állatias ösztöneikre alapozva zsebeljünk be sokat, és keveseknek biztosítsunk akkora elismertséget és világhírnevet, amekkora az írott történelemben még nem volt, valamint hintsünk szét alig kielégíthető sóvárgást ezek után a szegényebb országokban, és feltörekvő tehetségeinkben”, aztán meg „csináljunk olyan egészségbiztosítási rendszert, hogy inkább piszkos zsákvarrótűvel varrom össze a fűrészelt szélű sebet a karomon, mert az orvosi számla viszi a házam” típusú két fantasztikus „csoda” közt.

Mert ez a harmadik, ez tényleg CSODA. Dicsőség érte Istennek! (Vót szó vallásról? Egy szikra se!)

;-)

Zoli

Nekünk való, ha te is jó párkapcsolatot akarsz. Csajok! Az uccsó húsz perc főleg a tiétek…

 

 

 

 

 

 

 

 

Rém egyszerű, kicsit túl egyszerűsített. Mégis felszabadító. Mark Gungor, akárcsak a Biblia, elismer minket férfiként, a nőket nőként. Miért a pornófilmekben a sok hatalmaskodás a nők felett? Mert pipogya nemzedék vagyunk. Önállóság, bátorság, saját célok (melyek a közösségnek is hasznosak), kockázatvállalás nélkül. Hát megjelenik a meg nem élt erő ott, mint a középkori kódexek oldalán a obszcén szexuális ábrák. Egyháziakén is. Az Élet élni akar, és utat keres magának. Ha nem teheti természetesen, egészséges módon, hát hat a tudatalattiból, sötéten, viszolyogtatón. Mint az a szerencsétlen flótás, aki csak teljesen megkötözött nővel volt képes, és csak az volt meztelen belőle. Vajon mennyire ismerte őt el az anyja férfiként? Vajon az apját mennyire tisztelte az anyja?

Mindegy: Mark abban segít kicsit: mi a módja a természetes és kellően szabad, hosszútávú együttlétnek?

 

;-)

 

Zoli

Meg kell változtatnunk a világot

Meg kell változtatnunk a világot 1

” Az együttes a klip forgatásának helyszínén”

Most megy Jon Bon Jovi 2010– es száma, a „We weren’t born to follow”. „Nem követni születtünk”. Ez jutott az eszembe róla.

Urak és Hölgyek!

Még mindig sok magzatot abortálnak, a munkavállaló sokszor ki van szolgáltatva a munkáltatónak, vidéken védelem nélküliek a nők, dúl a radikál feminizmus hazugsággépezete, az állam ellenőrizetlenül költi adóforintjainkat és az egyházak hanyagolják Jézus hirdetését.

Le kell számolnunk azzal, hogy majd valaki megoldja helyettünk. Tenni kell, tennünk kell a rossz ellen, és A JÓ MELLETT! Az okos azonban nem egyedül cselekszik, hanem társakat gyűjt maga köré, mert együtt hatékonyabbak.

Én így csinálnám: választanék egy ügyet, ami közel áll hozzám. Például a kiszolgáltatott munkavállalók ügyét. Apró lépésekkel indítanék: elkezdeném keresni a környezetemben azokat, akik olyan munkahelyen dolgoznak, ami nekik, vagy a családjuknak rossz, de váltani nem tudnak. Nem ragaszkodnék hozzá, hogy csak a törvényszegést keressem, jöhet minden, ami pl. túlzott stresszt okoz a családnak. (Például ahol a szülők alig tudnak találkozni a váltott műszak miatt.) Elkezdenék társadalmi támogatottságot gyűjteni, pl. honlapot indítanék a témának, ahol közösséget is lehet szervezni, és informálni a társadalmat a tevékenységről, eredményekről. A barátaim között keresnék először társakat, aztán jöhetnek azok barátai, ismerősök, munkatársak, stb.

Kis célt tűznék ki először: melyik mikrovállalkozással vannak gondok? Lehetőleg a lakhelyem közelében. Igyekeznék a társaimmal nyilvánosságra hozni a problémát, vagy ennek lehetőségével nyomást gyakorolni a vezetésre. Az informátorokat védeni kell, hiszen ők az állásukkal játszanak!

Meg kell változtatnunk a világot 2

” Egy férfi, aki küzd azért, amiben hisz”

Ha sikert értünk el, közzé tenném. Ezzel lehet újabb támogatókat szerezni. Felkészülnék: sok alázat, türelem, bátorság kell majd. Csak a közösség, mely valami jót tűzött ki célul, egysége sok energiát fog lekötni, minél nagyobb, annál inkább. Én azt is észben tartanám: ha nem leszek jobb ember attól, amit végzek, nem éri meg belefogni. Tetteim mindenképpen visszahatnak rám, és akkor már inkább pozitívan, mint negatívan. Igyekeznék minél több emberrel beszélni, megkérdezni az ő véleményüket, bölcsebbé válni. Megpróbálni meggyőzni őket, hogy támogassanak.

Pihenésre is szükség lesz, hiszen az ilyen küldetés teljesítése közben nagyon el lehet fáradni. Sokszor küzd az ember, küzd, és minden csak még rosszabb lesz.

Legalábbis látszólag. Meg kell néha állni, megkérdezni: honnan indultam, mi a célom, és hol tartok? Kellenek, akik tartják bennem a lelket, akik hisznek bennem és a küldetésemben. De ami nagyon fontos: én tudjam éleszteni magamban a lángot. Ha bennem kialszik, kívülről, mások által nagyon ritkán és nagyon nehezen lehet újra fellobbantani, pláne, hogy tartós legyen. Ha elveszett a lelkesedés, célszerű önvizsgálatot tartani: túl nagy pofont kaptam a világtól? Csalódtam valakiben, akiben bíztam, akire építettem? Monotonná vált a szolgálat, mókuskerékké? Nem oda értem, ahova akartam? Elvesztettem a bátorságom, visszariadtam a nehézségektől? Az őszinte válaszok után jöhet az ötletelés, hogyan lehetne kijavítani a bajt? Talán csak hátra kell lépni, hagyni, hogy minden történjen magától. Talán szakemberhez érdemes elmenni, pszichológushoz, remek motiváló, és problémamegoldó módszereket fejlesztett ki a pszichológia az elmúlt években. Ne feledjük, a szolgálatomra, ha őszinte, nem csak nekem van szükségem (de nekem is), hanem a többieknek, a közösségnek, a világnak. (Azért a család, a munka rovására ne menjen a világmegváltás! ;-) ) Meglehet, túl nagy falatot akartam egyszerre megrágni, kisebbet kell (legalábbis egyelőre) választanom. A problémamegoldó ötleteléshez ajánlom Kaszás György: Gondolkodjunk, mert vagyunk! c. könyvét. Nekem nagyon bevált.

Egy nő, aki küzd azért, amiben hisz

És bátorság és bölcsesség, bátorság és bölcsesség, bátorság és bölcsesség! Önfegyelem, csak mert jó ügy mellé álltam, mert érzem, hogy igazam van, nem ok, hogy akkor szabadon engedjem személyiségem árnyékoldalát. Hogy dühödt haraggal essek neki azoknak, akik szerintem „gonoszok”. Talán ők is félnek, talán szerencsétlen vakok, megtévesztettek, saját vágyaik foglyai. Meg kell próbálnom megérteni őket, mert lehet, ha azt látják, nem ítélem el a személyüket, fognak nyitni felém. És tehetünk egy kis lépést az általam elképzelt jó felé. És akkor még nem beszéltem a hit dimenziójáról, mikor Isten segítségét kéri az ember, esetleg egyházakkal szövetkezik. Ez messzire vezet, és mindig ára van. Isten sem segít ingyen, és egyházai sem. Hosszú távon az ár: a megtérés, Jézus követése. Aki fél ettől, ne keressen szövetségest a hitben! Nagy erő, de fel kell nőni hozzá.

Messze nem merítettem ki a témát.

;-)

Zoli