Címke: szorongás

Együttlét a kunsztok helyett

romantikus_csokMinden kontaktusban, mindenkor. Legyen az karácsony vagy párkapcsolat. Semmilyen attrakcióval nem pótolható a jó együttlét. A partnerrel a gyengéd együttlét sem helyettesíthető be kunsztokkal. A rokoni kapcsolatokban szuper ajándékok vagy sokfogásos ételek sem tudják felül múlni a megértő odafigyelést. Gyakran jut eszembe Gálvölgyi János, aki azt mondta legyen inkább karácsonykor paprikás és nyugi. Gyakran nem is az ünnep miatt nyugtalan sok ember, hanem azért, mert olyanokkal is lesz találkozása, akitől tart. Nem szeretne olyat mondani, vagy tenni, amit később megbánna. Hajlamosak sokan túlvállalni magukat, a külsőségek, a dekoráció, a takarítás, a vendégek, az ajándékok megoldásával. Sok a hiba lehetőség. Lazán kezelni keveseknek sikerül. Vagyis, hogy ami tőlem telhető megpróbálom megtenni. Aztán valahogy csak lesz. :) Kati

Pörgés

élvező nőKeresek egy képet az írnok rabszolgáról. Azért mert emlékszem a rajztanárnőnk többször mutatta. Egy rabszolga meredten figyelt, mert az élete forgott veszélyben, ha bármilyen hibát ejtett. A mai kor embere is feszülten figyel. Hiszen bármikor elvesztheti a munkahelyét, partnerét, otthonát, vagyonát. Kitúrhatják. Túl stresszes. Szorong, fél, retteg. A belső szervei az ilyen drukkos állapot miatt sok gyomorsavat kapnak, sebesek, fekélyesek lesznek, véreznek. Elvéreznek a rohanásban az emberek. Láttam, tömeg vár tükrözésre. Sietnek, rohannak, feszültek. A test nem ilyen ritmust igényelne.A zsír mellőzendő, így nincs ami kikenné,védené a gyomrot és a beleket.
Popper írta az ember állandó készenlétben van ( szerintem térdelő rajtban, ugrásra készen. Popper szerint ezért van ennyi cukorbeteg. Az ősember, ha elment a mamut, lazíthatott de a mai kor embere a munkahely után kocsiba ül ahol ismét sorozatos stressznek van közlekedés közben kitéve. Rohanásban élünk. A net ritmusa sem emberi. Az ember elmélázna. A net felvillant, kapcsol pillanatok alatt. A pszichológia konferencián is többször hallottam: „A tv csatornák közt szörfözve az agy épp csak felfogja a hiradó képeit és már vállt is a kép. Ideje sincs az elmének, hogy végig gondolja, ráhangolódjon feldolgozza,  lereagálja.Vagy itt a fal képeit görgetve sem dolgozzuk fel az új információkat alaposan.  Lehet, hogy igényeljük is a pörgést. Folyton energikusnak kell lenni, és ettől aktívnak és fontosnak érezzük magunkat. Persze azért még árthat. Törekedjünk rá, hogy legyen mód lazításra, relaxálásra, oldódásra. :-) Kati

Biztonságérzet

MaslowAz emberi szükségletek piramisán alapvető helyen áll a biztonság. Miért is nem érzi biztonságban magát annyi ember? Az otthonában és az utcán tart attól, hogy meglopják. A munkahelyén tart attól, hogy elvesztheti a munkáját. Szorong. Alvása romlik, gyomra fáj. Nem részletezem a testi tünetek hosszú sorát, amit a stressz produkál. Hogyan javítható a helyzete, a biztonság érzete? Honnan remélhet védelmet? Önmagát hogyan erősítheti meg? Félelmeit, szorongásait hogyan oldhatja? Mindenekelőtt a lehető legjobb fizikai, szellemi kondicióra tanácsos törekednie, természetesen. Hiszen önmagából indul ki a hozzáállása mindenhez. Vagyis testi, lelki edzettség szükséges. Amennyire csak lehet kiegyensúlyozott lehessen. Kapcsolatai legyenek. Akiktől megerősítést remélhet. Tudjon adni figyelmet. Ami alkalom adtán kölcsönös is lehet. Gondoskodást, szeretetet. Önmaga és környezete fejlesztését se adja fel! Vagyis mozgásban legyen, éljen! Ne dermessze le félelem. Mindezeket figyelembe véve  és persze a technikai eszközöket is segítségül véve javulhat a biztonságérzet. :) Kati

Fóbia és fília

vonzás taszításMit is jelent? Félni, iszonyodni, irtózni valamitől vagy valami iránt vonzódni. Talán a köznyelvben leggyakrabban a klausztrofóbiát használják, ami a bezártságtól való irtózásra utal. De igen ismert még a szociális fóbia  is, ami pedig a társas kontaktusok kerülését jelenti, valamint a pókfóbia. A szakirodalom említ legalább 30 leggyakoribb fóbiát. Például a hipochondria attól való túlzott félelem, hogy megbetegedhet az ember. A thanatofóbiás az elmúlástól fél folyton. Rögeszmévé válhat ilyenkor az egészséges életmód vagy a túlzásba vitt kikapcsolódás. Megoldatlan problémák miatt alakulnak ki a fóbiák. Jelei, tünetei, az erős, nem reális szorongás valamitől, izgatottság, nyomott kedély állapot. Próbáljuk megkeresni az okot, ha lehet. Szembesítsük magunkat a fóbiánkkal! Tudomásul veszem. Ez van. A jelenlétében lazítok, relaxálok. Fokozatosan közelítek. Tekintsük magunkat ilyenkor a saját gyermekünknek. Átkísérem magam a nehézségen. Például szociális fóbiásként:”Valószínű semmivel sem vagyok bénább, mint mások. Csak jobban elítélem magam, mint a többiek.” Ez reálisabb gondolat, mint önostorozással, még fóbiásként korholni is önmagunkat. Például a szakemberek a következő módon vezetik le, amikor fóbiát kezelnek. Mert bizony a fóbiák kezelhetőek! Tehát: Helyzet: Összejövetel. Izgulok. Automatikus gondolat: Hülyének fognak nézni. Érzés: Idegesség. Mi szól amellett, hogy az automatikus gondolatom igaz? Az ismerősöm odébb ment. Mi szól ellene?: Van olyan, aki keresi a társaságom. Mi lehet a reálisabb gondolat?: „Nem vagyok másoktól rosszabb, csak ha nem szerepelek tökéletesen, akkor jobban korholom magam. Hogy érzek most? Kevésbé izgulok, nyugodtabb és összeszedettebb vagyok, képes vagyok másokra is figyelni, nem csak magamra. A félelmeinket ismerjük fel és gyakoroljuk a kezelésüket, míg egyre magabiztosabbakká válunk. Ne csak magunkat, másokat is figyeljünk meg! Az agorafóbás  a zsúfolt helyektől, a sok embertől, a nagyobb nyílt terektől fél. Kerüli a vezetést, utazást, vásárlást. Lehet kezelési mód az úgymond mély vízbe dobás is.Vagyis ingerrel elárasztás. Amikor nem cicózunk. Tudatosítom. Tudom mi a fóbia. Félek. Fölösleges. Kezelhető. Bele vágok. Kipróbálhatjuk önmagunkon melyik módszer válik be. A filia a fóbiával ellentétben valamihez való túlzott vonzódást jelent. Valaminek a manifesztálása. Annak a dolognak túlzott jelentőség tulajdonítás. Például a cipőkhöz, mint a nők igen gyakori kedvencéhez. Vagy a férfiak körében is ismert lábfetisizmust is említhetnénk. Ők a lábaknak tulajdonítanak túl nagy jelentőséget. Az akusztofília szerint szexuális vágy, izgalom keletkezik az egyénben bizonyos hangok iránt. Vonzalmunk tárgya gyakran a fóbia forrása. Hogyan alakulnak ki ezek a vonzalmak? Gyakran az érintett olyan tárgyat választ, amire minden szorongását kivetíti./Érdekességként megjegyzem, a filia, normális viszonzott felebaráti szeretet is jelenthet a kereszténységben./ :) Katimosoly marok

Haj a szemben

aggódóZavaró tényező. Valamilyen zavaró momentum szükséges mindig, hogy legyen? Olyan sosincs, hogy rendben legyen minden? Az emberi elme olyan mint a tenger? Valami hordalékot mindig a partra kell vetnie. Addig keresünk, amíg rábukkanunk a történések közt olyan elemre, ami figyelmet érdemel? Amit meg kell oldani, amivel foglalkozni kell, mert még jobbítható, még nincs eléggé rendben. Ami elfogadható, azt konstatáljuk és fókuszálunk arra ami még nem egészen működő képes. A lehangolt a múltban él, a szorongó a jövőben. A barátnőm férje reggel kérdezte: „Na ma miért aggódunk, szorongunk?” Ez a mondat szembesített azzal, hogy én is ezt teszem. Ha rajta kapjuk magunkat, tudunk  kicsit változtatni :) Kati

Motorlánc

macs,oroszlánA vegyész társam hagyott egy műhelyt maga után. Volt benne 2 fogaskerék amin motorlánc volt. Ám a lánc néhány nap alatt a párás helyen megkeményedett. Már fél éve küszködtem egyedül ezzel a problémával. Minden ismerősömnek elmeséltem. Számtalan módon próbálkoztam megoldani a helyzetet. /Fék olajjal, gáz olajjal, fáradt olajjal, sűrű zsírozással. Mígnem egy patikus, aki több végzettséggel is rendelkezett, a megoldást elmondta: ” Ide bizony grafitos zsír kellene.” Elgondolkodtam a történeten. Mennyit sopánkodtam régen: „Hogy is tudnék én egyedül lenni?  Hiszen egy nő kevesebb izmot kapott a teremtőtől a testébe. Akkor bölcsen azt mondta a társam: „Megoldasz te mindent. „Lám amivel ő 32 évig bajlódott- a keményedő lánccal- sikerült addig keresnem az emberek közt, míg valaki a megoldásra rávezetett. Adjon hát erőt, önbizalmat a hozzám hasonló szorongó, egyedül levőknek. Apránként csak megoldunk mindent.:)napban a feltárt karú

A tárgyfelhalmozás szindróma

.szortirozas_gardrob_cipellok.Mentális zavar. Magunknál tartani olyan dolgokat, amiket mások már kidobnak. Szorongást vált ki, megszabadulni tőlük. Kacatok közelében érezni jól magunkat. Ám ettől nő a stressz-szint. Nehezebb az  elalvás, rosszabb alvás. A  gyűjtögetők fáradtabbak, depresszívebbek. Gond a döntéshozatal, lassabban gondolkodnak. Felesleg kidobásával helyet teremtünk fontosabbnak.Vegyük  rá magunkat a szelektálásra! Nagyon fontos növelni a hatékonyságunkat. Neveljük önmagunkat! :)) Kata

Bódult elmék

alkoholizmusból2Miért is bódítja magát a nép? Fiatalon az ügyetlenkedéseiket szeretnék palástolni a bulikban. Bátorságot meríteni, a szégyentől szabadulni. Minél felnőttebbnek, vagányabbnak  mutatkozni. (Ma már a lányok is!) Később is egy módja annak, hogy lazuljanak (megtanulható, szokássá tehető, sajnos.) Majd korosodva a mindennapos (számlák befizetése, gyereknevelés, munkahelyi és házastársi elhidegülés miatti) feszültségtől, szorongástól való oldódás módja.

Ha gyakran alkalmazzák, egyre többször a kellemes élmény hozzákapcsolódik. Aki pedig megszokja, egyre nehezebben tudja mellőzni. Rövidesen azt veszi észre, hogy 15 éves korától a 30-as éveire már beszűkült erre az oldódási útra. A korosabbak gyakran a lehangolt időszakaikat vészelik át, veszteségeiket gyászolják itallal. Az öregedéssel szembesülők pedig erőt remélnek meríteni az alkoholból. Minden családban előfordul olyan, aki függővé vált ettől a szenvedélybetegségtől. Akár olyan szintig is képes eljutni sok ember, hogy már az életét kockáztatja, csak azért, hogy ismét ilyen laza, oldott, bódult állapotba kerülhessen!

Bizony, ez a módosult tudatállapot nagy áldozatokat követel. A fogyasztón kívül a mellette élőt/élőket is terheli, mégpedig nagyon komolyan, családok egzisztenciái, működőképessége omolhat össze miatta, főleg, ha többen is érintettek benne. És a rossz példát látó kicsik is sérülnek. A problémamegoldással, nemi szerepekkel és általában az Élet terheivel való szembenézéssel kapcsolatban kapnak rossz, és sokszor nehezen kitörölhető mintát.

A mértéktelen ivászat nagy teher. Akinek kis mennyiségtől is mindig rossz lesz a közérzete, az szinte védelmet kap ettől a függőségtől. Bár sok ilyen ember lenne! Ám aki bírja, az gyakran a rabja lesz, hiszen a környezet is sokszor tolerálja, akár bátoríthat is rá. Ez különösen férfiaknál figyelhető meg. Kívánom mindannyiunknak, legyen erőnk kiegyensúlyozott élethez!

:-) Kati

alkoholizmusból kitörés1