Címke: Belső Szabadság

Feltörő érzések

SZEMEIMAgyunk bizonyos helyzetekben élményeket, érzéseket elraktároz, de nem felejt. Különösen olyanokat, nem melyek kellemetlenek.Mintha egy titkos helyre félre tenne Ennek jó oka van: kímélni próbálja önmagát a fájdalomtól, amivel nem bírna, az ilyen dolgok felidézése során.

Magamon is tapasztaltam, mikor sok év után elővettem a hangszerem, amin középiskolában tanultam, és ömlött a könnyem. Érettségi után esküdtem, ám egy hónap után éreztem, talán inkább a szabadságra lett volna szükségem. Amikor pedig a hangszerem hangja felcsendült, az érettségi előtti énem egy része szólalt meg. Ha énekelni kezdek, akkor is kiszakad valami. Feltör belülről.

Szóval a félretett dolgokat, amivel nem tud mit kezdeni az agy, elraktározza, de terápiákkal elő lehet hozni és lehet dolgozni vele. Jó az ilyesmit oldani. Különféle terápiák léteznek: tánc-, mozgás-, zene-, rajz-, állatok gondozása, és a hagyományos módszer: amikor egy szakember segít azzal, hogy meghallgatja az emlékeket, terelgeti az embert, hogy az feldolgozza a sérelmeket, és oldódás, megkönnyebbülés következhessen.

 

Kati

Igazság – gondolatok a Kényszerleszállás c. film kapcsán

kényszerleszállásFérficikk. Férfitéma. Pedig nőkre is igaz, még csak nem is kevésbé. Mégis: Férfi – Igazság. Férfi – Törvény. Férfi – a Valóság Szabályai.  Férfi – a szakember, aki eligazít, és megóv, hogy élhessük emberi, Istengyermeki életünk. Hogy építhessünk, szerethessünk, teremthessünk és felfedezhessünk. Hogy eljátszhassuk Isten végtelen távlatú (poklot és mennyet is magába foglaló) játékát: az Életünket.  

Életünk igazságokra épül. Maga az Élet, az ember növekedő, alkotó majd öregedő  jelenléte a Földön, nem más, mint haladás igazságról igazságra, megsejteni, megismerni, gyakorolni, és beépíteni azokat az életünkbe, míg csak húsunkká és vérünkké nem válnak, és a génjeinket nem kezdik átalakítani.

Ott van bennünk az éhség az Igazságra, de erőnk és merszünk hozzá ritkán van. Mert főhajtás nélkül nem megy: először magunkra kell alkalmazni, és csak utána ajánlhatjuk másoknak, hogy tegyék ezt ők is. Csak azt hirdethetem hitelesen, amit magam is gyakorlok. És be kell lássuk, legyen bármi is az ára: igen nagy ajándék, hogy másoknak segíthetünk a haladásukban. Tanúságot tehetünk életünk igazságairól. És, hogy mások segíthetnek nekünk, a mi haladásunkban. Meghallgathatjuk és elfogadhatjuk mások tanúságát.

Robert Zemeckis filmje, a Kényszerleszállás nem a mi olcsó bódítószereinket kínálja igazságkereső hajlamunk elaltatására. Amit a bulvár szállít: mocskol és leleplez, semmitmondó, ostoba dolgokat, teljesen érdektelen információkat, melyek jelentősége kb. azzal egyenlő, mint mikor túrom az orrom, és utána büszkén megnézem, mit is bányásztam elő. Hát ha úgy veszem, ez is valóság. De nem az ő hibájuk elsősorban! A miénk. Mert mi vesszük meg, olvassuk el, és hisszük el nekik, még azt is, ami szándékos és mocskoló hazugság, holott már nem is egyszer lelepleződtek. De MI újra és újra bebizonyítjuk: birkából vagyunk, és bármit beadhattok nekünk. Mert a Sötétséget akarjuk, és nem a Világosságot! Ti pedig hűségesen szállítjátok az annyira áhított lelki sötétet. És cserébe gazdaggá teszünk titeket, és néha híressé is.

Robert Zemeckis Jézus Krisztusról mesél nekünk, arról az aktuális „darabjáról”, ami a film főhősének életében tanulnivalóvá lett. Arról, hogy milyen nehéz is megküzdeni az Igazságért, az Igazsággal. Önmagunkkal. Mint mikor Jákób küzdött a gázlónál Istennel. Meg kell tennünk, a képébe üvöltve minden kétségünk és félelmünk, haragunk és fájdalmunk – bízva, hogy Ő akkor is a javunkat akarja, ha mi éppen az élve boncolás kínjait éljük át. Ha a jóra törekedtünk, Ő műt az asztalon. Ha nem – az Úr irgalmazzon nekünk!

Nos, itt az ideje, hogy végre a filmről meséljek. Whip, (Denzel Washington) a középkorú pilóta (elvált, exével és fiával a kapcsolatot alig tartja) éppen az egyik utaskísérővel töltött éjszaka után ébred, iszik, kokózik, és indul repülőt vezetni – mivelhogy utasszállító gép kapitánya.

fejjel lefelé

Az életmentő húzás

Elképesztő útjuk van. Már a felszállás után Whip hidegvére és gyakorlata teszi lehetővé, hogy egy viharzónából kikerüljenek, de ez még totálisan semmi ahhoz képest, ami később vár rájuk. Beragad a farokrészen az egyik terelőszárny, és olyan helyzetben, ami a gép orrát meredeken lefelé nyomja. Irányíthatatlanul zuhannak – magyarul. Az utaskísérő (nem az előző éjszakai kaland) bár őszintén hívő asszony, ám szemtől szemben a Halállal, és a másodpilóta (szintén hívő) teljesen kétségbeesik, de Whip nem (holott Őt az Élet Szolgája, és a Halál Ura egyáltalán nem érdekli. Istennek van humorérzéke. Fanyar, de humorérzék.)  Félig ösztönösen, félig tudatosan elképesztő döntést hoz: átfordítja a gépet fejjel lefelé, és háton repülnek. De így sem tudnak már célt érni, le kell tenni a gépet az első alkalmasnak látszó helyre. Ez pedig egy kis templom mögötti mező.

Itt nyírja le a templomtornyot a gép szárnya.

Itt nyírja le a templomtornyot a gép szárnya.

Az utolsó másodpercekben (immár hasrafordulva) elsuhannak a templom mellett – Whip oldalra néz – és a gép szárnya leborotválja Isten Házának a tornyát. Itt mindig Jézus Krisztus jut az eszembe, ahogy engedi, hogy szögeket verjenek belé, hogy a vére kifolyjon – mert még ezt is gyógyulásunkra tudja használni. Vagy az Eucharisztia a Szentmisén, amikor a testét adja, hogy együk Őt meg: fogunk belemélyesztve, lenyelve és megemésztve. Áldozatunk akar lenni, mert másképp meg nem menekülhetünk. A bennünk lévő démoninak szét kell őt tépnie, és magába fogadni – akkor megváltódhat, feltéve, hogy eleve ezzel a szándékkal (vagyis őszintén, és bűnbánattal) tette ezt.

A gép becsapódik: két utaskísérő és négy utas meghal. Mindenki más (96 fő) túléli.

A kiszolgáltatott, de törekvő nő, aki végül segít is Whipnek: azzal, hogy otthagyja, nem zuhan vele a Sötétbe.

A kiszolgáltatott, de törekvő nő, aki végül segít is Whipnek: azzal, hogy otthagyja, nem zuhan vele a Sötétbe.

Whip küzdelme az Igazsággal ekkor kezdődik. Vizsgálat indul ellene, és hiába ment tönkre a házassága, mert nem nézett szembe alkoholizmusával, gyűlöli őt ezért a fia; hiába küld a Sors (Isten) egy jóravaló, a drogról leszokni akaró nőt az útjába. Whip ellenáll. Túl büszke, hogy belássa kudarcát. Még meg kell halnia magának, hogy élhessen az Életnek. A nő segít, ahogy csak tud, de mikor érzi, hogy Whip visszarántaná a függés poklába, otthagyja őt. Whip állja az ütést, de belül már kezd megrogyni. Volt családját is meglátogatja, és itt kapja a következő lelki öklöst: a saját fia majdnem verekedni kezd vele, mert az édesanyját felizgatta. Pedig ő most őszinte szándékkal jött: támogatásra, szeretetre vágyott, kinyitotta a szívét – és ezért nem zárhatta be, amikor múltja teljes erővel a képébe köpte önmaga őszinte és rút tükörképét.

Whip még áll. De a büszkeség páncélja már repedezik a lelkén.

összeroppanásA meghallgatás. Minden rendben megy, bár Whip csaknem elrontja az egészet. Be kell kokóztatni, hogy ne tűnjön részegnek, mert ájultra issza magát előző este. A „rettenetes” vizsgálóbiztos (egy nő) nem ravaszkodik, egyenes, egyszerű kérdéseket tesz fel, Whip higgadtan belehazudik a képébe, és közben megtalálták a karbantartási hibát is, ami az egész galibát okozta. Már csak egy kérdés van hátra: Whip utasítása ellenére, hogy alkoholt ne szolgáljanak fel a vihar miatt, találtak két üres vodkásüveget a gépen. A gép készletéből valókat, és csak a személyzet öt tagja férhetett hozzá. Három vérvizsgálat negatív lett, Whipét az ügyvédje érvénytelenítette, de az egyik halott utaskísérőé pozitív. Ekkor derül ki, hogy a lány, akivel az estét töltötte Whip, szintén alkoholista volt, és már vett részt kezelésen. A Sors hozza Whip elé a lehetőséget: mond, hogy a lány ivott, és megmenekülsz! Élheted az életed tovább, ahogy mindig is akartad!

Hogy is mondja az Ószövetség? „Ma elédbe helyezem az életet és a halált, hogy törvényem szerint járj, vagy a saját fejed szerint élj! Válassz közülük!” (Rettentő pontatlan idézet, abszolút nem így van a Bibliában, ez csak szerintem a lényege: a választás Isten akarata és a sajátunké között. Mózesen keresztül ajánlja fel a választást az Úr, amikor törvényt ad a zsidó népnek. Elnézést, iszonyú lusta vagyok pontosan utánanézni a Bibliában. De emlékszem, hogy olvastam.)

Whip tudja, hogy a szenvedélybeteg lány azért halt meg, mert egy gyereket megmentett. Kikapcsolta magát, odament a hátán repülő gépen a tetőre esett gyerekhez, visszasegítette az ülésbe, majd elindult a saját széke felé. Whip ekkor döntött úgy, hogy kényszerleszáll, és a gépet visszafordítja. A lány nem jutott el a biztonságba: átesett a forduló gép törzsének belső terén, beverte a fejét, és meghalt.

összeroppanás2Egy kép látszik a tárgyalóteremben a kivetítőn, a lehetséges gyanúsított képe. A lány tulajdonképpen jelen sincs. Kára sem származik belőle, ha Whip rákeni az ivást – már halott. Jézus és az Igazság jelenléte olyan szelíd és csendes, hogy egy lepke hangosabbat sóhajt. De Whip már készen áll a vizsgára. Gondos kezek felkészítették életének erre a fordulópontjára.

Habogni kezd, és végül összeroppan. „Alkoholista vagyok, részegen vezettem a gépet, és ebben a pillanatban is részeg vagyok” – vallja, miközben az önfeláldozó, beteg lány képét nézi, akit valamennyire, mint nőt is szeretett.

Kitör a káosz, Whip pedig elindul a megtisztulás útján.

Később a börtönben mondja fogolytársainak: „Nem tudtam többet hazudni magamnak, elég lett, hogy folyamatosan hazudjak. A következő négy-öt évet itt fogom eltölteni, és ez rendjén van. Soha többet nem repülhetek, ezt is elfogadtam. A barátaim azt mondták, elvesztettem az emberek bizalmát, akik hősként tekintettek rám, és most kiábrándultak belőlem. Igazuk van. Mégis, talán furcsa, de itt a rácsok közt érzem igazán először, és élem is: soha ilyen Szabad nem voltam.” (Az Igazság szabaddá tesz? Jézus határozottan mondott ilyet. És, hogy Ő az Út, az Igazság – és az Élet.)

A film záró képei: Whip cellája fala – fényképek: a volt családjáról, de új képek(!) a nőről, aki otthagyta, de akivel ismét felvette a kapcsolatot; igaz barátai levelei, és olyan embereké, akik felnéznek rá, mert vállalta a teljes felelősséget önmagáért és az életéért. Végül jön az őr, és szól, hogy látogatója van. Whip Férfivá érett. Kilépett a mindenáron érvényesülés – pénz – hírnév emberi játszmáiból, és elkezdte élni azt az Életet, amit Isten neki szánt.

Nem a filmből van. Minden fiú meg tud enyhülni az apja iránt - ha az tud bocsánatot kérni. Vannak fiúk, akiknek enélkül is megy.

Nem a filmből van. Minden fiú meg tud enyhülni az apja iránt – ha az tud bocsánatot kérni. Vannak fiúk, akiknek enélkül is megy.

A fia az, akivel az udvaron leülnek egymással szemben, és a már régen megbékélt srác megkérdezi, készíthetne – e vele egy interjút, melynek címe: „A legérdekesebb ember, akit csak ismerek”. A gimibe szorgalmi feladat. Miután örömteli engedélyt kap, felteszi az első kérdést: „Apa, ki vagy te?”

Whip elgondolkozik, a fiára néz, és azt mondja: „Ez egy igen jó kérdés.” A vászon elsötétedik.

Olvasóm!

Te: Ki vagy?

;-)

 

Zoli

 

A zsidó hagyomány szerint a világnak két tartó pillére van: a Törvény és az Irgalom.

 

 

Azért van valami igazsága annak a k..va emancipációnak!

szorongó nő

Melyik a vonzóbb? A gondoktól gyötört nő?

Édesanyám lassan 65 éves. Egyedül él (illetve velem) és állandó teljesítménykényszerben él, a család terhe az ő vállán nyugodott, (szerető férje volt, aki közben a mezőn dolgozott!) mentegetőzik nekem, a fiának (!), ha lefekszik nyugdíjasan a saját otthonában, ahová szeretetből fogadott be, hogy ne kelljen hajléktalanszállón élnem; nem meri bevallani, hogy vágyik rá, hogy néha én gondoskodjam róla, és ne neki kelljen a háztartás napi robotját a vállán hordania állandóan; meggyőződése, hogy csak akkor méltó mások szeretetére, ha teljesít érte, és lehetőleg ember felett, mert csak úgy a kötelességet teljesíteni, az semmi, az smafu!

B…a meg, bőgni tudnék!

Én ezt nem értem patriarchátus alatt, és minden feministával egyetértek, és tüntetni is hajlandó vagyok elmenni velük, ha ezt tűzik a zászlajukra, hogy „TÖBB LEVEGŐT A NŐKNEK!” (Már amelyiknek tényleg kell. Nem minden nő él ilyen életet. Ezt nem szokták megemlíteni, hogy sok nőnek van szerető, megértő, segítő párja. Ejnye-bejnye!)

Keménykezű Uraim! A félelem NEM alázat! A szorongás NEM alázat! Az az alázat, amikor valaki valamit önként, szeretetből ad oda; hajt fejet; vonul vissza. (Férfiaknak is jól áll, különben.) Egy igazi Férfi meri kiszolgáltatni magát – kér, és vállalja, hogy szembe kell néznie vele, nem kapja meg, amit akar. Vagy nem úgy, vagy nem akkor. Ettől is Férfi, hogy nem függ másoktól, talpon marad akár az egész világgal szemben is. Akár a legszeretettebb teremtménnyel szemben is, akiért az életét adná, ha tehetné, és büszkén, örömmel tenné.

Én élő Isten kapcsolat nélkül bele nem mernék vágni. Élő Isten kapcsolattal? Nézz a kereszten fuldokló Megváltóra! Előre tudta, és végigcsinálta! Egyedül szinte a világgal szemben! Pár nő és egyetlen részvétteljes férfi állt keresztje lábánál.

Vagy a boldog és kiegyensúlyozott?

Vagy a boldog és kiegyensúlyozott?

Egy öntudatos Férfi elvárja, hogy a társa megmondja, ha valami nem jó, ha van egy megvalósítandó ötlete, ha eltérő a véleménye. Hogy szabadon és igazán, és sugárzón Önmaga legyen. Mert ilyen NŐ – vel jó együtt lenni. És ez a Férfi elvárja, hogy hallgassanak rá, hogy ne lépjék át a hatáskörét, hogy a végső szót ő mondja ki, és rá is éppúgy odafigyeljenek. És van türelme nem erőt alkalmazni a legvégsőkig. Mert bízik a másikban, hogy össze tudják csiszolni azt, ami éppen, per pillanat nem illeszkedik.

Az alázat édestestvére az önérzet. Csak önérzetes ember tud igazán alázatos lenni. Hiszen neki van miből adnia. Önérzetét háttérbe szorítja és meghajol más előtt. Csak alázatos ember tud igazán önérzetes lenni. Valami fontos miatt, háttérbe tolja eredendő empátiáját, és magát, valamint az ügyet, amit képvisel, tolja előtérbe.

Alázat önérzet nélkül: meghunyászkodás, lábtörlő pozíció.

Önérzet alázat nélkül: gőg és önteltség, világtaroló kegyetlenség.

Ez férfire-nőre egyaránt igaz.

VAN igazsága az emancipációnak és a feminizmusnak. És Férfi, aki erre is tekintettel van.

 

;-)

 

Zoli

 

Deadfall – a férfiösztönök kemény, néha sötét világa

deadfall a férfi ösztönök sokszor sötét világaNem túl rózsás a hangulatom, mert most fejeztem be Stefan Ruzowitzky: Deadfall című filmjét. Valójában nincs okom a sötét hangulatra, a film reménykedő hangvételű.

De az igazság; az igazság azon része, amit feltárt, kemény nekem. Főleg, mert rövid távon aligha várható pozitív változás. Persze csodák mindig vannak.

Miről is van szó?

Kezdjük a filmmel, aztán hozzáteszem, ami még hozzákívánkozik. Szeretném túlzott bűntudat és önostorozás nélkül tenni a dolgom. De mentegetőzni se akarok. Nem illik egy férfihez, amikor szemtől szemben áll az Igazsággal.

A film rövid története: Eric Bana és Olivia Wilde egy testvérpárt (Addison és Lisa) alakít, akik kirabolnak egy kaszinót és a kanadai határ felé tartanak. Tél van. Baleset éri őket, szétválnak, és így próbálnak továbbjutni a feltételezett szabadságba. Addison viszontagságos és egyre keményebb, kegyetlenebb úton jut a végső helyszínre: egy farmra, ahol túszokat ejt, és végül halálát leli. Halottak szegélyezik útját, de közben egy családot meg is ment: intő jel, hogy az ember összetett lény, nem olyan könnyen tudja magát teljesen tönkretenni. Egyik vonalon szörnyűségeket követhet el (Addison gyilkol, gyilkol és gyilkol, ám végig csak életben akart maradni. Ha kegyelmezett volna, szembe kellett volna néznie tettével (bűnével) és vállalni annak következményeit. Vagyis: Férfi lehetett volna. Ehelyett démonivá vált: a félelem és erőszak férfi démonává, aki kilépett az igazság és rend világából, és a lelki sötétség éjszakájában bolyong) ám a lelke másik termében erősen éghet még a fény – míg ápolja. Mert vagy a sötét árad szét benne, vagy a fény hódítja vissza a lelkét. De ennek állomásai, fokozatai vannak – nem egyenes a zuhanás a pokol felé.

Lisa igazi nő. Csaknem meghal, (nem is értem, a fivére hogy gondolta, hogy magára hagyja menekülés közben a lányt, akire addig vigyázott. Hirtelen felnőtté nyilvánítja: boldogulsz egyedül is, menj! De ez nem így van. Bele kell nőni az önállóságba, nem kilökni a világba a pártfogoltat.) A hidegben, egyedül, a megfagyás szélén talál rá Jay (Charlie Hunnam) a jófiú. Hát ő sem makulátlan (khm, khm, mit is tanít erről a Biblia? Senki sincsen bűn nélkül? Milyen jó, hogy minden nap új esély, igaz? Minden reggel új indulás… hát, bízzunk!) Börtönből jön, és egy összetűzés során egykori edzőjét ájultra, ha ugyan nem halálra veri. Igaz, önvédelemből. Menekülőre fogja, és aztán találkozik Lisával. A lány elcsábítja, de később kezdenek komolyra fordulni kettejük közt a dolgok, és Lisa kezd irányt váltani. A fiú hatására az elköteleződés, a családalapítás, az értékes, általános emberi élet lehetősége mellett dönt.

Kicsit később.

Hálaadás este van, és Jay szüleinek farmján járunk. Mindenki, aki fontos, ott van. Addison, tele sebekkel, meglőve, kisujját elveszítve, többszörös gyilkosként. Jay szülei, kiszolgáltatva egy erős lelkű, öntudatos, okos és egyre kegyetlenebb férfinek. Jay és Lisa, a reményteljes kezdet küszöbén, kölcsönösen erőt merítve egymásból, de… Jay folyamatosan veszélyben forog, mert ő Addison potenciális ellenfele (szintén erős és harcos, bár nem olyan okos, de van magához való esze) és vetélytársa Lisa kötődése, vonzalma terén. (Van valami tisztázatlan erotikus szál Lisa és Addison között. Lisa egyszer kifejezi, hogy nem bánja, ha csaknem félmeztelenül nézi őt a bátyja (vagyis csábítja magához), aztán a farmon erősen megcsókolja őt Addison, hogy megmutassa a befolyását, kapcsolatát a lánnyal Jaynek. Szerintem ez csak a „szaft” nekünk, komolyabb jelentősége nincs számunkra. A vérfertőzés nem elterjedt mifelénk, a nyugati kultúrkörben.

Mi minden jön elő az ünnepi asztalnál? Hát, jó dolgok is: Jay bocsánatot kér gerinces apjától a múltbeli vétkeiért, és az apja megbocsát. Lisa őszintén és szeretettel, tisztelettel (vagy félelemmel?) megmondja a bátyjának, hogy ki akar lépni a pártfogásából, és másik életet akar kezdeni.

A megkötözött férfi: mindig óvni akar, hogy erejét érezze. Ha bízna magában, tudná, ott van az akkor is, ha érzete nem mindig tölti őt be. És aki elenged, az maga is felszabadul. „Menj csak! Egy gonddal kevesebb!”

És rossz dolgok is. Addison gondoskodik róla, hogy rémálom legyen az az ünnepi este a családnál. Nem tudja elengedni Lisát (férfiúi öntudatát valószínűleg túlságosan a „gyenge nő (húg) védelmezője” szerepre építette rá. Nem képes szembenézni vele, hogy a lány szabadságot kér, amit egyébként korábban már meg is adott neki. Elvégre nem rajta múlott, hogy a lány életben maradt… És nem ismeri fel a lehetőséget: ha a lány szabad lesz, akkor ő is. Megpróbálhatja, amit az erdőben elkezdett: élni az életet a saját törvényei szerint. Mint harcos, aki szembenéz az élet kihívásaival, és versenybe száll embertársaival, mint szakember, az élet törvényeinek tudója és alkalmazója, és mint kalandor, aki saját férfias teremtőerejére támaszkodik, és keresi a kihívást az életben.

Nem ez történik: Addison őrjöngeni kezd, megsebzi Jay-t, megsebzi Jay apját, és Jay anyja, az addig türelmes és bízó asszony megátkozza őt. (Maradjunk annyiban, hogy ez egy dühös és fájdalmas kitörés, és nem mágikus tett. Bár a végkifejletet nézve ez nem olyan biztos.) Jay kiszabadítja magát, és a közben megérkező rendőrök előtt csaknem megöli Addisont. Lisa könyörgi ki a kegyelmet neki, de mikor a bátyja újból nem tudja őt elengedni, és csaknem lelövi Jay-t, (aki lemondott a bosszúról) saját húga oltja ki életét.

 

Nehéz az élet férfias férfiként. A dominanciához, erőhöz való kötődés sok kakaskodás alapja és Jay is ezért van veszélyben a vacsoraasztalnál. Nem hajt fejet Adison előtt, aki ezért megfenyegeti. Később őt bántalmazza igazán.

A férfias férfi védeni, de egyben hatalmában akarja tartani a nőt. Igen, de az Élet van, hogy feladja a leckét: engedd szabadon! Vagy megfordítva: válj szabaddá!

Kemény lecke ez sok férfinek, pedig nagy lehetőséget hordoz. Mégis sokan buknak el benne. Miért gondolom ezt?

Persze a média nem tud teljesen hiteles képet adni a valóságról, de elszomorít, mikor szerelemféltésből elkövetett gyilkosságokról hallok. És ezt inkább férfiak szokták elkövetni.

Vajon miért hitte egy Közel – Keleti férj, hogy felesége annyira az övé, hogy

Utána, előtte. Hogy lehet egy nő lényegének fontos részét: a szépségét tönkretenni? És ilyen lelketlen, durva módon. Megértem a férjét – erős a vágy a hatalom birtoklásának élményére. De ezer más, természetes módja van, hogy egy férfi hatalmat szerezzen, és éljen is vele. Éljen – ne visszaéljen. Legyen kiteljesedett – és Férfi.

valamilyen ok folytán levághatja az orrát? Miért szokás Afrikában a női körülmetélés? Mikor leendő férje számára bezárják a nő hüvelyét – tűvel és cérnával. Miért van az teljesen megszokva, hogy Afrika bizonyos részein szinte minden munkát a nők végeznek, akár állapotosan is, miközben férjeik egész nap egymás társaságában mulatnak? Soroljam még? Szerencsére több szörnyűségről nem tudok. Meg nem is akarok tudni.

Nem hőzöngök én ezek ellen, minek? Kedvenc feministáink megteszik, ezerrel.

Én csak szomorkodom és tűnődöm; imádkozom és reménykedem.

Mert ezek a nők nincsenek cukorból, mint nyugati, a büszkeségtől lassan ropi erősségűvé degradálódó társaik. Akik ha kapnak egy sallert apucitól, nem kérdezik: miért volt ez? Mert, ugye, hátha tehetnének ellene. Persze megkérve a párjukat, hogy legközelebb szavaikkal, és ne a tenyerükkel fejezzék ki, ha valami nem tetszik.

Ma a sértődött: „akkor elválok” dívik. Nem törődve vele, női büszkeségével mi mindent borít az ilyen feleség.

Reménykedem, mert van erő, ami elhordozza ezeknek a férfiaknak a tévedéseit, gyávaságát (mikor nem mennek szembe társaik ostobaságával), akár sötét önzését.

Most nem keverem ennél jobban ide Istent. Amikor azt írom, hogy Ő tudna és akarna segíteni, a legtöbben nem hiszik el. Nem ismerik Őt és az Ő útjait, ezért azt hiszik, nem is szereti őket. Mit mondjak erre? Nem mondok semmit. Egyszer úgyis mindenki a Mennyországba jut. Akkor meg mit aggódjak? Legfeljebb tovább tart, meg karikába hajlik a hátunk a sok szenvedéstől, de szabadok vagyunk, ha beledöglünk is.

 

 

 

Zoli

 

Belső szabadságunk egyik záloga

soproni verseny

Sensei Pál Tibor (jobbra) és kis tanítványai a shiai szélén egy soproni versenyen.

Krisz, piros arccal, kapkodva vette a levegőt. Éppen most jött le shiai -ról, a karate versenyek szőnyegéről, amin a karatékák küzdenek. Kapott pár erős ütést, és próbált nem sírni. Apja biztatta: „Nincs semmi gond. Jól vagy.” Az edző mellé lépett: „Krisz, ez most természetes, hogy fáj. Vedd mélyen a levegőt, kicsit húzd ki magad, és csorogjon csak az a könny. Sokkal nehezebben küzdesz meg vele, ha eljátszod, hogy nincs semmi bajod, erős és sebezhetetlen vagy. Ha vársz egy picit, mindjárt jobban leszel. A tested segít magán, annyi a dolgod, hogy együttműködj vele.” 

Imre bácsi alattunk lakott. Dolgozott egész életében, mindene volt a kert, a szőlő, a munka, a munka, és a: munka. A SZENT tevékenység, és birtok. :-) Igazából ezek tényleg fontosak. Emlékszem, mikor mesélte, hogy a II. Világháború után bizony evangélikus hit ide, evangélikus hit oda, a szőlőt lopó orosz katonákat úgy megszórták kővel meg földdel, hogy csak na! „Fusson a muszka!”, nevetett akkor.

Aztán agyvérzést kapott, és beszorult a lakásba. Bizony meg kellett élnie, hogy ügyetlen, a bal kezét nem tudja használni, hogy csorog a nyála a szája bal sarkán, hogy azok a gyerekei, akik aktív életében sokat haragudtak rá, mert a termelés fontosabb volt, mint ők (vissza is döftek neki úgy, hogy míg élt, nem felejtette el) most pelenkázzák, etetik, és naponta kétszer látogatják. Lekerült róla az erő álarca, és többet nem is tudta feltenni. A haldoklást, a gyengülést, ahogyan az Életet és ajándékait fokozatosan csavarja ki a Sors (vagy irányítója és megalkotója, az Isten) a kezéből, évekig élte. „Csak elaludni, és többet nem felébredni”, mondogatta mindig. Megértettem őt, de naiv és önző vágynak láttam ezt mindig nála. Mert ő az az ember is volt (de nem csak az), aki – ne haragudj Jani bácsi, de – dölyfös hatni akarásában (egyszerűbben: munkamániájában) bizony megkeserítő érzelmi terheket rakott családjára. Volt mit lebontani a lelkéről, úgy vélem.

Olti Miklós, kitől már közöltünk cikkeket és fogunk is, írja, hogy a háromfai bajuszos (csuka), mikor hosszas küzdelem után kifogta, egyszerűen – megadta magát. Állati ösztöneivel felfogta, hogy kész, vége, nincs miért küzdeni tovább. És – ez a fontos – egyfajta béke sugárzott az állatból. Az van, ami van, megélem és kész. Félreteszem büszke illúzióimat, és egyszerűen: vagyok, aki vagyok. (A csukának valószínű nem voltak ilyen illúziói.)

Ez az a pillanat, amit kiemelek a cikkben, ami szerintem a központi magva a könyvnek, amiért szerintem Nobel díjat kapott az írója, amiért nem véletlenül ez lett a film plakátja.

Kertész Imre ír a koncentrációs táborok szépségéről. Persze, igazából nem folyamatosan voltak azok szépek. A Sorstalanságban említi, hogy délutánonként, mikor már nem kellett dolgozni, és sütött a Nap, az emberek ültek, talán álltak, beszélgettek, kinéztek a szögesdrótokon túlra – béke áradt el a táborban, de az író lelkében egészen biztosan. Nem lázadok, nem kesergek, nem készülök a visszavágásra: elfogadom a Sorsom. És ez nem tehetetlen Fatalizmus! Tudom, hogy mindig van dolgom: lesz, akit én vigasztalok meg, akire nekem kell rámosolyogni, akiért (akár magamért) nekem kell kiállni, az ökölharc mélységéig is esetleg, hogy holnap megint zsákot kell hordani a vagonokból, de most: itt és most Béke van. Legyőztél Istenem, hogy végre úgy szeress engem, ahogy Te akarsz! És úgy szeressek másokat és magamat, ahogy Te akarod! Minden passzív elfogadás mélyén ez a szándék kell legyen (szerintem) idővel indulni kell tovább, a világ következő szegletét átmelengetni a szívemmel, és a következő szegletét építeni alkotó kezemmel.

Úgy vélem, ezért nem kell félni a veszteségtől, a hírnév, mások tiszteletének, nem elég mély szeretetének elveszítésétől, a shiain kapott pofonok elismerésétől, az erősebb előtt való meghajlástól, a félelem és vereség elismerésétől, mert az Élet úgyis megy tovább, és ahogy a mélybe rántott, úgy emel fel hamarosan. És marad a bennünk lüktető életerő, és mi, akik rábólintunk, és kibontakoztatjuk azt, a kapott bölcsesség mértéke szerint. Mint Tom Hanks a „Számkivetett” -ben, amikor eljut oda, magányosan a távoli kicsi szigeten, hogy van ő meg a lélegzete. (A kereszténység tanítása szerint a Szent Lélek egyik feladata az éltetés, és a Teremtettséget a célja felé terelés).  Vagyis a benne lüktető életerő, amivel együttműködhet, és együtt küzdhet, bár helyzete emberileg reménytelen, vagy menekülhet önsajnálatba, depresszióba, öngyilkosságba. Ő elfogadja a helyzetet, nem lázad (nekem ennél több jár, Isten!) majd feláll, és megteszi az aznapit. És idővel megmenekül.

Geszti Péter

Tudjátok, még ki biztatott a 2008 -as pénzügyi válság idején arra, hogy nem a szituáció az igazán fontos, hanem a hozzáállásunk, és amit kihozunk belőle? Geszti Péter. Állítólag nyugaton megtapasztalta, milyen az, amikor hisznek az emberben, támogatják, amikor úgy állnak hozzá: ” a te sikered az én sikerem is”. Aztán hazajött, és megpróbálta elültetni ezt a magyar közéletben. Hát elsőre a kemény magyar ugar kiforgatta az ekéjét, de úgy vélem, nem adta fel, csak kisebb gőzzel folytatja, mert szerintem ő már nem tud, és nem akar enélkül a filozófia nélkül élni. És tökre igaza van.

Mondható, hogy aki így él, az igazán szabad, (vagy halad afelé) és cselekszi az Isten akaratát?

(Persze a maga szintjén, mint I. Ferenc pápa is a magáén, de ennyi bőven elég is. A lehetetlent ugyanis nem kell teljesíteni – merthogy nem is tudjuk.)

;-)

 

Zoli