Egyéb kategória bejegyzései

Bölcs Quimby (Autó a szerpentinen)

Minden vélemény számít!

Nézzétek meg a klippet! A banda halad a LEHETŐSÉG az  ÉLMÉNY  felé. A BETELJESÜLÉS vár rájuk. Többször új emberrel egészül ki a csapat. Ilyenkor mindig kinyílik az autó csomagtartója, és mindenki boldog meglepetéssel szemléli mi van benne. Az ÍGÉRET. A CSODA.

Én álmaim nőjét képzeltem oda, és nagyon vártam a klipp végét, hogy kiderüljön, mit rejtegettek ott hátul.

És megváltozik minden. Egy véletlen folytán az autó elindul a lejtőn, és már esélyük sincsen, hogy visszaszerezzék. A magyar művészek álmait viszi magával? Nehezen érvényesülnek a legtöbben, pláne a gazdag nyugaton. De oly sok álmunkat oda képzelhetjük, amely a süllyesztőbe kerül. Fiatalon legtöbben nem álmodunk különleges dolgokról. Családi harmónia, szerető pár, megbízható munkahely, ahová szívesen megyünk dolgozni, és pár jóbarát.

Milyen sokszor még ez sem teljesül!

A legszebb kép a klippből nekem, amikor a vontató a baráti társaságot elviszi úticélja felé, ahol a várt élmények töredéke vár már csak rájuk, és az áhított BETELJESÜLÉS végképp nem. De Quimbynél megtörténik a csoda. A szelíd beletörődés. Az egymásra találás ereje, a megélt „de mi itt vagyunk továbbra is egymásnak” élménye, „a megoldjuk, nem úgy ahogy terveztük, de nem adjuk fel”, a „lesz új terv, és nem baj ha szegényesebb, mert belsőleg most már gazdagabb, mert esélyünk sincsen másképp boldognak lenni”. Az együttmozdulás az Élettel, a felnőtt lemondás, és életerő, remény, öröm megőrzése.

A vallásos: „Legyen meg a Te akaratod!”

Hányszor csuk be egy ajtót az Élet előttünk, és ha figyelünk, akkor derül ki, hogy egy kisebb és szerényebb ablakot viszont kinyitott. És csak idővel jövünk rá, hogy egy jóval gazdagabb rétre jutunk általa. Nem azt kapjuk, amit vártunk, és mégis így jó, boldogságunk pedig idővel az eget ostromolja. Végül békés emberségre vált át. És ez már tartós marad. Ámen

A klipp, végtelen szelíd, megbékélt hangjaival:

Zoli

Maupassant: Egy korzikai bandita

3 hozzászólás
Maupassant Egy korzikai bandita - olvasói élménybeszámoló

„Guy de Maupassant”

Olvasom a Veress István által válogatott és szerkesztett „Macsók könyvét”. Bevallom, azért vettem meg, mert reméltem, arról tanít valami hasznosat, hogyan legyek férfias férfi, „macsó” most, a XXI. században. Hááát… Minőségi irodalom, legalábbis a történetek kivitelezése szempontjából. Na, ja nem akárkiktől van a válogatás. Amúgy a könyv szerintem pótszer, olyan, mint a pótkávé. Ha már nem lehetek igazi férfi, legalább igazi férfiakról szóló történetek olvasása közben érezzem annak magam. Világos, én csalódtam, véleményem alaphangját ez adja meg. Oké, a kulturáltságában túlfejlett, erkölcsileg egyértelműen hanyatló, elkényelmesedett, igazi kihívásokat nélkülöző, élvezetelvű nyugati, „fogyasztói” társadalmakban iszonyat nehéz férfias férfivá válni.  Másrészt a történetek, úgy látom, izgalmasak, de ez a Maupassant novella… szóval, hogyan is állok vele?

Maupassant hallgatja a történetet, amit egy korzikai mesél neki. Van egy kehes kölök, akinek az apját megölik (maga is verekedésben halt meg, jó példával elöl járva a fiának), és ő az Istennek se akarja megbosszulni. Jönnek a rokonok, könyörögnek „ugyan már Andriska, embert kéne ölni, tudod, mikor szétfreccsen a feje, és az agyát a szád széléről törölgeted, mert kis gyereknek az való, tutyulumutyulu…” – mert a gyerek, ugye a mese szerint: „Gyönge, félénk, aprócska gyerek volt, sokat betegeskedett, nem volt abban egy szikrányi tűz sem.” Vagyis, úgy vélem, nem lehetett nyolc-kilenc évesnél idősebb, ennél nagyobb gyerekre nem mondják (írják) „aprócska”.

Az ellenség, a gyilkos közben megnősül, és tüntetően az árvák háza előtt vonul el. Nem ragozom, másnap reggelre halott. A gyerek szétlövi a fejét.  (Nagyon csúnya szó, nagyon csúnya szó –  tehát a férfit az esküvője napján öli meg, özveggyé téve egy frissen házasodott, valószínű fülig szerelmes nőt. Oké, hogy kitoltak veled, barátom, de … áh, majd a végén befejezem ezt a gondolatot.) Az egyik barátját megsebesíti, s mivel súlyosnak találja a sebet, nyugodtan újratölti a puskát, és azt is megöli. Természetesen ebben az egészben semmi vadállati, náci „ásd meg sírod, hogy belelőhessünk” féle lelkület nincsen, ebből a gyerekből csak „kibújt a férfi”.  Hogy mit él át a másik, míg ez a kölök komótosan újratölt… (Szinte látom magam előtt, ahogy kétszer is ellenőrzi a fegyvert, nehogy a döntő pillanatban csütörtököt mondjon.) Olyat tudnék káromkodni, hogy Krisztus elszégyellné magát a kereszten. Egy hónapig gyónnám. Csak nagyon csúnya szavakkal tudnám leírni, mennyire dühös vagyok.

Ezzel nem kész. Rövid és rettentően fantáziátlan leírása jön a kölök rémtetteinek (szemek kivágása a hamis vádlók esetén, egész családok kiirtása, stb.), fantáziátlan, mert semmi kaland, mese, inkább csak gyomorforgató felsorolás, ahol a gyomorforgató az, hogy a mesélő (és vélhetően maga Maupassant szerint is) ezek dicséretes dolgok, mindez a borzalom csak a kölök hatékonyságának, férfias teljesítményének bizonyítéka. Magyarul az egész tök klafa.

Ez egyébként a zárszóban teljesedik ki, ahol a mese hallgatója „jól megmondja”, hogy ez a vérbosszú milyen szörnyű dolog. Szerintem szándékos ez a kispolgári álszemérem, miután jól kielégítették vadállati ösztöneit, és jóllakott a vér és belek (itt képzeletbeli) látványával, álszent módon elítélhesse az egészet. Ehhez képest, naná, önérzetes a korzikai válasza: „Csak a kötelességünket teljesítjük.” Ő legalább vállalja, hogy buli az egész. Karakánabb, mint a mesélő.

Eh, mindent elmondtam. Csak egyvalami. Szóval megölték a fiúcska apját. Oké, ez kemény dolog. Ketten maradni, egy lánnyal, a testvérével a szülői házban. A fiúcska gyáva és hazug az elején. Nem mer cselekedni, bár mindenki erre kéri. (Micsoda perverz népség! Bezzeg, ha az ő rokonaik ellen kérnének valakit gyilkosságra, akkor micsoda pokoli, ördögi emberek vannak! – gondolnák. Olyan, mint a fiús anyuka. Büszke mosollyal meséli, hogy Pistuka hány lányt becstelenített meg – bocs, tett magáévá, vagy még szebben: hódított meg. Ha viszont az ő lányát használja ki egy fiú, akkor milyen mocskok a mai fiúk!) Aztán az elfojtott ösztön előbújik, amikor provokáció éri: ünnepel az ellenség! Gyarapszik, házasodik! És előttünk megy el! (Még ha bekopogna, hogy: Na, Andriska, hogy vagy, hiányzik még apuci, van mit enni, stb.?) És Andriska itt bukik el. Mert most kezdhetne megtisztulni a bűnös tehertől, amitől eddig, úgy látszik, akart. Rejtegette, de most itt van. És Andriska átadja magát neki, démoni lesz, kegyetlen, cinikus, „igazságos”. Igaz, ilyen környezetben nem csoda. Tipikus: amikor valaki önerejéből akar jó lenni. Aztán kritika nélkül átadja magát annak, amitől addig annyira félt. A végeredményt látva, joggal. Amerikában egy sorozatgyilkos (aki addig teljesen normális, csendes életet élt) ezzel kezdte meg „áldásos” működését: „Most végre azt fogom csinálni, amihez igazából értek. Embert ölök.” Milyen képmutató nemzet lehet ez, igazi kapcsolatok nélkül, ahol ezek démoni erők esetleg világosra jöhetnének, és valamiféle gyógyító munka kezdődhetne? Ennek az embernek nem volt senkije, akitől segítséget kérjen? Játszotta a jófiút, aztán egyszer csak döntött: innentől én leszek az Ördög! Mint novellánk főszereplője.

Ez a gáz nekem. Művelt és képzett emberek hirdetnek néha olyasmit itt, a Földön, amitől feláll a szőr a hátamon. Ez a novella a vérbosszú, a kegyetlenség dicshimnusza – számomra. De számomra tényleg az. Maupassant ehhez adja tekintélyét, csodás tehetségét. Művészi szabadság címén.

Szégyellhetné magát.

:-(

Zoli

Janikovszky Éva: Új család

Minden vélemény számít!
Janikovszky Éva

Janikovszky Éva

Az írás megjelent a művésznő „Felnőtteknek írtam” c. könyvében. (Móra könyvkiadó)

Kongresszusra indul az írónő. Olvasom az első néhány mondatot. Estélyi ruhát kell venni, bemutatkozó beszéd, csak röviden, majd gyakorolni fejből. Ajándékokat keríteni, de, kinek és mit? Aztán az utazás. És hirtelen ott vagyok, Janikovszky Éva élete az enyém is, elismertsége, fontos küldetése, hírneve – átcseppen belőle belém. És ő ott áll mellettem a konyhában, bal kezét megnyugtatóan a bal vállamra teszi, és mosolyog hozzá. Érintését béke kíséri. Az én szívem is vágyik mindezek után, melyeket ő birtokolt, és leírta, és így az enyém is lett. Könnyek szöknek a szemembe, és csendben megköszönöm neki. Szelíden bólint, és is idő múlva továbblép. A szívem szabadabban dobban és a mellkasom könnyebben emelkedik. KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

Mennyország

Mennyország

Hát a történet végére egészen mástól volt könnyes a szemem. Megpróbálom összefoglalni. Emberek találkoztak egymással. Azért mert mindegyiküket érdekelte valami, ami emberi: a gyerekkönyvek. Ismerkednek, megvendégelik egymást, beszélgetnek, mókás dolgok esnek meg velük, nevetve megoldják a helyzetet, máshol, más országban találkoznak, felemlegetik az elmúlt kalandokat, örömmel fogadják az új tagokat, és közben az ismerőseik ismerősei is családtaggá válnak. Barátokat küldenek egymáshoz nyaralni, képeslapok szelik át a Földet, háromnapos programokat szerveznek egymásnak, mert éppen arra jártak…

 

Istenem, ilyen lehet a Mennyország?

 

Zoli

 

Szükségem van Rád!

Minden vélemény számít!

Részlet Burbela Gergely SVD tartományfőnök írásából. Megjelent a Verbita rend Világposta c. újságjában. Eredeti címe: „Az Úrnak szüksége van rád”

idős pár„… Egy férfi nagyon szerette a feleségét. Dolgos, becsületes, kevés szavú ember volt. A felesége szépen nevelte négy gyermeküket, akik lassan kirepültek a családi fészekből, és ők ketten maradtak. Az asszony egyre

Burbela Gergely atya, SVD tartományfőnök

Burbela Gergely atya, SVD tartományfőnök

kedvetlenebb lett, és végül ágynak dőlt. A férfi megijedt, orvosokat hívatott, de azok hiába vizsgálták a feleséget, semmilyen betegséget nem

találtak. Aztán a férfi elhívott egy idős, nagyon tapasztalt orvost. Ő is megvizsgálta a feleséget, és nagyon elcsodálkozott, majd kihívta a férfit a

betegszobából, és azt mondta: „Az az érzésem, hogy a feleségének elment a kedve az élettől.” A férj megdöbbent. Megköszönte az orvos fáradozását, aztán bement a betegszobába. A maga nagy kezébe vette felesége kicsi, törékeny kezét, s azt mondta neki: „Neked nem szabad meghalni.” A feleség megkérdezte: „Miért nem?” A férfi nagyot nyelt, és azt mondta: „Mert én még itt vagyok. Még szükségem van rád.” Az asszony három hét alatt meggyógyult. …”

A Fekete Lyuk hatalma (kis játék)

Minden vélemény számít!

(Szerintem ez még nem 18+ De majd eldönti mindenki maga.)

fekete lyukRégebben úgy gondoltam, hogy a legpokolibb dolog lehet, amikor az anyag örök gyorsuló zuhanásban van egy Fekete Lyuk belsejében. Végtelen felé tartó sűrűség, sötét, még a fény sem tud kiszabadulni akkora a gravitáció, talán nincs lent és fent, csak jéghideg sötét és káosz…

Aztán egyszerre csak beugrott, mi van, ha a Fekete Lyuk belseje nem ilyen? Ha inkább olyan, mint egy végtelen anyaméh, szoros egységben milliárdnyi kistestvéremmel, Anya vonzó, örvénylő szeretethatalmában…

Mikor pici voltam, egyszer megpróbáltam visszabújni Anyába. Tisztán emlékszem. Az ágyban feküdt, hálóing volt rajta, harisnya és bugyi. Felállt, hogy kimegy a konyhába, én meg megpróbáltam hátulról, mikor éppen kelt fel az ágyból, visszabújni. Nem tudom, honnan tudtam, hol jöttem ki. Anya felnevetett, és felkiáltva megkérdezte:

– Miért akarsz belebújni a fenekembe?

Nem magyaráztam el, hogy nem oda akartam.

Baszki a Fényes, Forgó, Űrben száguldó, Spirálkarú Galaxisokat egyetlen, a központjukban lévő, irdatlan Fekete Lyuk mozgatja…. A p..a hatalma. Szédítő gondolat.

Szinte látom, hogy a közelében a sok őrülten szerelmes, lángoló napocska várja, hogy Anyu, aki most egyben a mindent elnyelő Szerető is, mikor kaparintja magához őket. Irigyen vizsgálják: „A Nebula 2 – őt már szívja magába, micsoda gyönyör lehet, ahogy az elnyúló spirálpályán minden lángoló csillaganyagát odaadja; most még egy utolsót felizzik a plazma a spirálkar végén, és már az Övé! Az Övé teljesen! Ó, hogy járna már erre egy kóbor csillag, amely megzavarná a pályám, és Anya gravitációs mezeje végre megkaparinthatna!”

malénaEgyszer hatodikos koromban Janival, a barátommal összeverekedtünk játékból, hogy Márta néni, akiért a fél tanári kar bolondult (a másik fele nőkből állt) odajöjjön, és fejbe csapjon. Tervünk tökéletesen sikerült. Két olyan elégedett fiú ült a kiosztott koki után a padjában… És teljes joggal!

Igazi Férfimunka volt.

 

;-)

Zoli

Uram, mi a megoldás? (Közbenjáró ima)

Minden vélemény számít!
Már készül a beszámoló. (azér' se recenzió, csúnya nem magyar szó. Fúj.)

Már készül a beszámoló. (azér’ se recenzió, csúnya nem magyar szó. Fúj.)

Olvasom Sam Keen nagyszerű könyvét: a „Belső tűz” címűt. Sam az Istené, testestül, lelkestül, szőröstül és bőröstül. Tuti biztos vagyok benne. Pedig a vallás nem és NEM és NEM érdekli. Mégis így van. Na, de nem ezért írok róla. (Vallástalannak lenni egyébként nem érték, mint ahogy vallásosnak lenni sem, önmagában.)

Mesél egy bácsiról, aki maga termeszti a barackját, nem permetez, az egyik fajta magja maga is eledel, és ő sose szüretel, míg a gyümölcs rendesen meg nem érik. Összhangban él a természettel, tiszteli annak törvényeit, és békés, szép, értékes élete van.

Férfitársaság. Hallgatom Zsoltot. Konzervatív, keresztény, most a mi pártunk kormányoz. Rend van, mondja, eddig leépítettünk, most fejleszteni tudunk. Mindennek van felelőse, mennek a dolgok. Szeretem őt, szívem teljes szeretetéből, és nagyon – nagyon töketlennek látom. De nem tudom, hogyan mondjam meg neki. Ha van egy teremtő ötlete, rögtön kereteket akar biztosítani neki, szabályokat alkotni, bebiztosítani évezredekre. Én a teremtő forrásra figyelnék, mit akar, mi a célja, összemérhető – e az eddigi tapasztalattal és Isteni kinyilatkoztatással? Nem azt rágnám, hogyan tudnám TÖKÉLETESEN megvalósítani, hanem mit kell tennem, hogy megleljem az utam, utunk. Fejjel menni a falnak? Hajrá! Szűk átjárót keresni? Hajrá? Bozótvágóval utat törni? Hajrá! Leülni, megnyugodni, mert egyik kib…tt módszer se működik? Úgy legyen. Talán itt az ideje, hogy az okos eszem az oktalan szívemre és homályos ösztönvilágomra hallgasson egy fohász kíséretében, és máris jön a segítség. Meglehet úgy, ahogy nem is vártam. Meglehet úgy, hogy pusztán erő kél bennem: folytasd, mint eddig! Csak azt akartam, hogy feladd, mert Én dolgozom benned, és Tőlem függsz, szeretett, kicsi fiam! És így a legjobb neked és mindenkinek. Most, hogy Én mondom, hogy folytasd, hát folytasd bátran! Ámen.

Prófétai üzenet? Sztem az.

Prófétai üzenet? Sztem az.

Mint a „Sorstalanság” c. film forgatásán a több hónapos kényszerszünet. Tuti biztos a Lélek és az angyalok tisztították a résztvevőket és a szellemi légteret. Mert áldott az a film. A jövőt készítette az Úr  vele: „Bízzatok! Az Átmenet sanyarú lesz, de ott leszek veletek, ahogy szeretett Imre fiammal is ott voltam. Pedig nem is tudta, hogy a kényszermunka délutáni szüneteiben az én békémet élvezi. Ha gyakorolta volna a vallását, tudhatta volna. Mindegy, a fontos, hogy elmesélte, mit is cselekedtem vele. És fogok mindenkivel, akivel csak lehet. Mert személyválogató, nos, az nem vagyok.”

De vissza Zsolthoz: mesél a rendszerről, mely hiába konzervatív, keresztény, mégis egyre többet kíván, a magánélet hátraszorul, pont, mint a másikaknál, és kilépni nem lehet, mert akkor … és itt jön a halálfélelem. Nem lesz pénz, nem lesz megbízás, szegényebbek leszünk, éhhalál, mások lenézése, a szégyen…

Az összeomlás pillanata. Enélkül igazi szabadság. Össze kell omoljon tévedéseink és hazugságaink délibábtornya. Hogy jöhessen utána: Az Élet!

Az összeomlás pillanata. Enélkül igazi szabadság nincs. Össze kell omoljon tévedéseink és hazugságaink délibábtornya. Hogy jöhessen utána: Az Élet!

Emberileg mit lehet erre mondani? Tom Cruise – nak a Jerry Maguire -ben sikerült a Nagy Hátraarc. Őszintévé, szívből élővé, és emberré vált. Ő is kiesett a rendszerből, de maradt egy fogódzója. Egy nő, aki hitt benne, és a kisfiával mellé állt, valamint egy kliens, aki rábízta magát. De az Életben is így van ez?

Én csak ember vagyok, nem tudom. Nem mondhatom, hogy igen, mert nem tudom, ki hol tart, hogy áll Istennel, és mi az Ő pontos terve vele. És jobb, hogy nem tudom. Személyesen kell mindenkinek eljutnia oda, hogy, ki tudja mondani: „Jó, Uram. Bízom benned. Ugrom, mert te elkapsz. Felkészültem, komolyan vettem tanításod, aszerint igyekeztem élni, a dolognak működnie kell. Már vetődöm is.” Az én életemben ez a pillanat akkor volt, amikor megírtam és közzétettem a Hatalmi játékok az ágyban c. cikket. Keresztény oldalon! Ha már működne a 18+ figyelmeztető kapu, olvashatnátok. Így még picit várni kell. Egyébként nem akkora durranás. A keresztény keret ad neki különös ízt.

Uram nagyon eltávolodtunk a természettől. A külsőtől is, a fáktól, virágoktól, mezőktől, tavaktól, halaktól és óceánoktól is. De önmagunktól is. Magányosak vagyunk, a férfiak és nők egymást ölik, holott támogatniuk kellene, a gyermekeink csak sodródnak. Jézus, nem tudunk mit csinálni. Minden jószándékunk lepkefing a hatalmas zűrhöz képest, amit felkavartunk, és tudatlanságunkból, jószándékú, de makacs tévedéseinkből, kényelemszeretetünkből, és önzésből tovább kavarunk. Tudom, hogy bármit megtehetsz értünk (ne vigyorogj olyan hamiskásan! Tudjuk, hogy így van.) Kéne is, hogy meg tégy. Jaj, lesz nekünk, nagyon nagy Jaj, ha nem lépsz közbe. Tedd meg, kérlek! Kíméletesen, meg ne sérüljünk, csak ha nagyon muszáj. Mert csak a szánk nagy, hogy ide nekünk ezer veszélyt! A sóhajodtól megrettenünk. Ismerlek, uram, tudom, elég annyit mondanom: köszönöm, hogy már meg is tetted. És valahányszor elbizonytalanodom, újra megkérlek, és újra megköszönöm. Közben igyekszem tanulni tőled, és amit tanulok, apránként megtenni. (Biblia, főleg a négy evangélium.) Mert ez elég. Szeretlek, kicsi szívem. Jó hozzád tartozni. Ámen

;-)

Zoli

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek

Minden vélemény számít!
Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek2.

”Ördög Nóra”

Ennek a cikknek a célközönsége a mai, értelmiségi, emancipált nő. Ha katolikus, akkor duplán. Leginkább ő nem érti ezeket a dolgokat. Túl okos, és túl kevéssé ösztönös. Ez van.

„Igaz, tudom, hogy a 29-39 éves, független, önfenntartó értelmiségi nők közé tartozol. Életed biztonságos sínen halad. Jó munkahelyed van. Fizetésedből gond nélkül fenn tudod tartani magad. Valószínűleg kétszobás, napos, teraszos lakásod van. Bambuszbútorokkal és üveglapos íróasztallal, Ikea – könyvespolccal rendezted be. A falakon néhány impresszionista, például Van Gogh Virágcsendélet című festményének lenyomata függ üveglap mögött, ezüstözött keretben. A nappaliban jukka pálma, a teraszon majomkenyérfa, amelyet Bajorországban csak néhány hónapig lehet a szabadban tartani, különben a hálószobában áll. Ugyanígy a leander. A konyhában a háztartási technika összes gépét beépítetted. A mosogatógépbe Calgonit tablettát teszel, hogy a pohár vékony fala foltmentes legyen. Ha véletlenül meghívnál valakit, ne zavarják a gyertyás együttlétet a foltok. A pár üveg vörösbor – amit az Aldiban vettél, mert ott a legolcsóbb – már évek óta a kis bortartódban fekszik. Amikor észreveszed, megnyugtatod magad, hogy a bordóinak nem árt a kor. Nem látogat meg senki. Pedig készülsz a „nagy találkozásra”. Ph – semleges Sebamed szappanmentes folyadékkal mosakszol, és Dove krémmel kenegeted gyönyörű testedet fürdés után, hogy selymes legyen, amikor megsimogat a nagy Ő. Tudom, a tévéműsor nevetséges volt. Te sohasem borulnál a nagy Ő lába elé. És mégis készülsz a találkozóra, mint bakfis az első randevúra. Munkahelyeden, az egyetemen a legtöbb férfi nős, azokkal nem kezdesz, a többi mosdatlan vagy papnak készül. Reménytelenek. Megtért marxisták, akik amúgy is túl öregek. A többiek nem szeretik a gyerekeket és a növényeket. Esetleg általában az élőlényeket. Van néhány kedves, érzékeny, ápolt fiú is: ők melegek. Az első szerelmed. Róla is tudok. Otthon, Oberpfalzban. Honnan tudom? A kiejtésedben még mindig ott bujkál szülőfölded. Nem érdekes, én is vidéki vagyok. Együtt érettségiztetek. Átvette a szülők gazdaságát a mezőgazdasági egyetem után. Miről beszélgessetek. Számára nem létezik Nagy Károly, számodra pedig a vetésforgó. Aztán megházasodott. Elvette a második unokatestvérét, hogy gyarapítsa a birtokot. Barátnőiddel hetente egyszer, egy romantikus olasz vendéglőben találkozol. Giovanni, a pincér csábos mosolya még nem vett le a lábadról. Talán péntekenként gondolsz rá egy pillanatra, amikor kiveszed a Dr. Oetker pizzát a mikróból. Egyedül vacsorázol, mint a hét többi napján is. Letelepedsz a televízió elé, hogy megnézd a híradót. Éjfél után könnyű pornóra ébredsz. Szombaton délelőtt elmész egy kisállat-kereskedésbe, hogy vegyél magadnak kutyát, macskát vagy papagájt, de végül egyedül térsz haza. Moziba, színházba, koncertre a barátnőiddel mész, egyre ritkábban. Ők lassan megtalálják társukat, még akkor is, ha már – már elviselhetetlen kompromisszumokat kell kössenek. A barátnők, akikkel eddig mindent megbeszéltetek, el-elmaradoznak. Eleinte a friss kapcsolatra hivatkoznak, majd a családra – mindig a fiú szüleire, sohasem a sajátjaikra –, a barátokra – mindig a pasik barátaira. Aztán a gyerekekre. Egyre kevesebben ültök Giovanninál, akinek már minden mondatát és nyelvtani hibáját ismeritek. Ennyit a szexről, amivel a halálos ágyamon kísértettél. Már kacagni sem tudtok magatokon. Nyomaszt az űr, a magány, a céltalanság. Jobbra, sokkal jobbra vagy érdemes. Többre hivatott. Érzed, hogy valahol, valamikor valami nagyon kisiklott. Hát hol vagy, Laura?! Ezt kiáltozod olykor a tükör előtt. Héé! Laura! Hová lettél? Hol az a lány, az a gyönyörű, olaszos szépség, aki az érettségiképén olyan titokzatosan mosolyog, mint aki tudja, titkokkal, rejtelmekkel, igazságokkal, nagy fájdalmakkal és mérhetetlen boldogsággal teli, igazi, kiteljesedett élet vár reá? Hol vagy? Mivé satnyul, szürkül, porosodik a léted? Vegetálok, mondod egyszer, és hirtelen kirúgod magad alól a széket. Nem köszönsz a csajoknak, csak pénzt teszel az asztalra, tétován, elgondolkodva elindulsz. Onnan, az Oké Itáliából indulsz el a zarándokútra, hogy végre megismerj valamit önmagadból, a világból. Ne csodálkozz, hogy tudom, hiszen, ha csak egyetlen órát beszélgetek valakivel, felmondom az életét, a kedvenc illatát, a szokásait. Tudnom kell, ki ő, mert ha tudom, azt is tudom, mit fogok neki eladni. Ilyen egyszerű. Még azt is tudom, hogy Scholl papucsot hordasz, és hogy VW Golffal jársz. Sötét színű, dízel Golf. Ne rázd a fejed! Ne hitetlenkedj! Ez a dolgom, és én tudom a dolgomat. Legalább valami, amiben biztos vagyok. Folytassam? Triumph fehérneműt viselsz, de egyszer – te azt hiszed, hirtelen ötlettől sarkallva – vettél egy fekete csipkés melltartót és bugyit a Palmerstől, hozzá kombinéhálóinget. Nem véletlen volt, és nem is hirtelen ötlet. Egy gyertyás vacsorán az egyik barátnőd – kissé spiccesen – elmesélte, hogy mekkora hatással volt a pasijára. Azóta a csábító dessou, eredeti csomagolásában, ott lapul, várja a bevetés idejét a komódfiókban. Most már a komód alján. Ha nyáron nyaralni mész? Eleinte Olaszországba mentetek a barátnőiddel. Talán Riminibe. Futó kalandok a nyugágyas fiúkkal. De meguntad. Nem hozhatod magaddal az élményt, mint holmi csecsebecsét, így hát jött a forró és történelmi Jordánia, Petrával, római romokkal, Holt-tengerrel, aztán Izrael, a még ősibb, még történelmibb Jeruzsálemmel. Sorra került már Anglia is, Stonehenge. Onnan már az első reggeli után menekültél volna. De elszenvedted a programokat. Mind-mind study-tour, hajtogattad magadnak. Van értelme. Kell legyen! Hasznos! Hasznos-hasznos-hasznos! Aztán majdnem összeomlottál. Mert valójában erős vagy, és valóban tehetséges. Szép, okos, érzékeny. Ott a jel sugárzó tekintetedben.” Tolvaly Ferenc: El Camino – Az Út (54 – 57 oldal)

 

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek1.

„Soma”

Ez a nő GYÖNYÖRŰ, igaz? Lenyűgöző, kívül-belül szép, vonzó és igazi. Mégis saját világának fogja. Magával ragadó és mégis önző. Olyan, mint Lucifer, az ördög. Bár egy hajszállal – igaz, nagyon fontos hajszállal – jobb. Nem rosszakaratú. Az ördög rosszakaratú. Ez a nő csak tudatlan, éretlen – keresztény szemmel. És ez a lelkület van (szerintem) ma pl. Ördög Nórában, Somában, és rengeteg-rengeteg mai emancipált és főleg értelmiségi nőben. „Férfiak, miért nem jöttök be a mi világunkba? Miért nem nőtök fel hozzánk? Miért nem követtek minket?”

Mert ez a „jóság” lenézést sugall. Arra koncentráltok, amilyenek ma, mi, férfiak szerintetek vagyunk, és nem arra, amilyenné válhatunk. Nem hisztek bennünk, és nem hoztok áldozatot értünk. Pedig anyáitok még ismerték ezt a lelkületet, és jobbá is lettek körülöttük a férfiak. Igaz, ők engedték a férfiakat férfinak lenni. EZ az igazi nőiség szerintem. Tudnának erről mesélni a szent asszonyok, a Szűzanyával, aki végignézte saját igaz és ártatlan fiának haláltusáját a kereszten, és Szent Mónikával, Szent Ágoston édesanyjával az élen. (Aki a férjének, amikor az részeg volt, és hőzöngött, soha nem mondott ellent, csendes szeretettel elviselte, aztán másnap emlékeztette, SZERINTE milyen is egy igazi férfi.)

Úgy vélem, ki kell lépni a női világ kereti közül, és megindulni a férfiak világa felé. Okosan, óvatosan és bátran. Mert megmondta az én Uram, (Jézusról beszélek) hogy: ne vessétek gyöngyeiteket a disznók elé, mert a sárba tapossák azokat, és aztán megfordulva titeket is megölnek. (Nem szó szerint idéztem.) Vannak férfiak, akik csak arra várnak, hogy áldozatot hozzatok értük, és azt gondolkodás nélkül saját pénzéhségük, kéjvágyuk, hatalmaskodásuk oltárán költsék el. Én ilyenre senkit rá nem beszélek. Csak olyannak lehet segíteni, aki maga is akar magán segíteni. Aki kész szembenézni magával. Ha a kritika nem rosszindulatú, sértettséggel teli, nem kioktató, hanem a legjobb értelemben nőies: tapintatos, rávezető, megértő, de egyértelmű és határozott, senki sem emelheti fel ellene a szavát. (Normális esetben.) Max: bocs, igazad van, de ezzel most nem tudok mit kezdeni. Ugyanakkor túlságosan a kritika elmondásának módján sem érdemes görcsölni, mert egy kimerítő nap végén, egy kemény helyzetben senki ne várja a másiktól, hogy tutujgatva mondja el azt, ami fáj. Egyrészt a férfiak sincsenek cukorból, másrészt minden okozott sebért később bocsánatot lehet kérni.

És hát szeretni, örülni a másiknak, megbecsülni! Egy írónő (sajnos fogalmam sincsen ki), írta, hogy amikor meghalt az édesapja, semmi rendkívülit nem tudott feleleveníteni róla. A zuhogó esőben kiment a bejárat elé állni az autóval, vagy a fagyban ő szállt ki először az autóból, hogy kinyissa a bejárati ajtót. És ez a nő bevallotta, hogy nagyon hiányzik neki az ő „semmit mondó életű” apukája.

Fogalmatok nincsen, mennyire lehet szenvedni attól, ha a nő, akivel élsz, nem néz fel rád. Ki lehet bírni, persze, nem arról van szó. Nem nyafizni akarok. És senki ne áltassa magát azzal, hogy most elsősorban a magánéletemről beszélek! Mert tessék körülnézni a tévésorozatokban, híradókban, újságcikkekben! Érték ma a férfiasság? Érték? Őszintén?

És ezt főleg nők terjesztik, akikkel szintén együtt élek, ha nem is otthon, de legalábbis, amikor a gondolataikkal, érzéseikkel találkozom. Főleg a médiában.

Szerintem nem nőiesíteni kell a férfiakat, hanem Igaz Férfivá segíteni nevelődni. Harcossá, királlyá, prófétává, és szeretővé. * Erre tömegesen fognak harapni, bár még így is sok munka és idő és ima, míg beindul a folyamat. Aztán divat lesz, aztán pedig elmélyül a dolog, és alászáll a társadalom mélyére, a hétköznapokba. És tettünk egy lépést előre, közösen: ti, Nők és mi, Férfiak.

Úgy legyen: Ámen.

;-)

Zoli

 

* Richard Rohr: A férfi útja II. alapján. Kiadta az Ursuslibris

Majka és Curtis BLR: Belehalok

Minden vélemény számít!

Nem kedvelem Majkát. Pedig alig ismerem. Dicsőség és népszerűségvágyó, feltűnősködő, agresszív alak. Ráadásul üresfejű. (Ha úgy veszem, eléggé emlékeztet ebben-abban valami Zolira, aki ide is írogat.) De most láttam ezt a klippjét, és elgondolkodtam. Több van ebben a srácban, mint gondoltam? Előítéletes voltam? Felszínesen ítéltem? Másodszor történne velem, hogy a kereskedelmi televíziók által felkapott személyben kellemesen csalódom?

Az első Jáksó László volt, mikor a depresszióval való küzdelméről beszélt egy könyvben, mely férfiakról és megélt, maguk mögött hagyott depressziójukról meséltek.

Majka

Na de vissza Majkára! Tudjátok miről énekel? Hogy mit tartott fontosnak az életben, hogy csalódott, hogy meggörgette a Sors, hogy változnak a dolgok, és próbál együtt mozogni ezzel a változással. Igyekszel, Majka, ember és Férfi maradni ebben a korban? Igyekszel szembenézni az Élet nyújtotta kihívásokkal, és lelkileg talpon maradni? Írhatom vajon, hogy te próbálod teljesíteni a magad eszközeivel az Isten akaratát? Mert ugye, nézetem és hitem szerint a világ, a Sors az Ő eszköze, hogy neveljen bennünket.

Csak nem anoním keresztény vagy? Itt, most, ebben a kérdésben. Üdv, tesó a csapatban! Tart, amíg tart a testvériség.

;-)

Zoli