Toplak Zoltán bejegyzései

Világvége

Világvége1.

A kihívás

Igaziak.

Nem a hősgyártóból kikerültek.

Te hol akarsz majd állni? A hősök oldalán, vagy az áldozatokén?

 

Világvége2.

„Te, a hős, aki felveszed a kihívást. Amúgy Szenczy Sándor, a Baptista szeretetszolgálat vezetője.”

A  Jehovák szerint már tart a Világvége 1914 óta. Én nem tudom, de az elgondolkodtató, hogy az I. és a II. Világháború akkora két háború volt, amihez foghatót az írott történelem nem ismer. Jézus akkora szorongattatásról beszélt, amihez hasonló még nem volt. Azóta két Cunamin vagyunk túl, ahol az első kb. 100 000 áldozatot követelt, pár órán belül. (Egyébként le a kalappal mindenki előtt, olyan példás összefogás még nem nagyon akadt ember és ember között, mint akkor. Világnézettől függetlenül. Ugye, miről is írtam? Esélyről, hogy hősökké váljunk. Sokan bebizonyították, hogy képesek rá. Lényegében ugyanez lesz később is.)

Szeretnék még Geszti Péterre hivatkozni. Amikor a pénzügyi válság kitört, küzdött érte (míg tartott a hite, ereje – ugye milyen jó is, ha az ember Istenbe tud kapaszkodni, és nem csak a saját erejére számíthat? No, mindegy, döntse el mindenki, honnan merít erőt.) hogy a küzdőképességünkre támaszkodjunk, és a lehetőséget lássuk az eseményekben. Ne a tanult tehetetlenséget válasszuk, hanem a saját, mélyen emberi természetünket (állítólag Isten alkotta – nem tudom, nem voltam ott), vagyis az erőt, hogy szembenézzünk a kihívásokkal.

kek_virag_471211_27316

„A cél és eredmény – belső béke, és majd végül: az Új Világ”

Világvége3.Férfias dolog? Mélyen az. És nem a férfiak magántulajdona. Nőknek éppúgy szabad (szerintem időnként KELL) „gerincet” növeszteni. És senki ne veszítse el a hitét, reményét, ha nem megy elsőre! Az Animal Canibals énekelte évekkel ezelőtt (abszolút nem emlékszem a szövegre szó szerint), hogy ha nem megy elsőre, másodikra, harmadikra és negyedikre – majd megy ötödikre. A saját karrierjükről énekeltek, és a hozzá szükséges kitartásról. Erről mondjuk mi, keresztények: tanúságot tettek, elmondták a történetüket. Alapvető ez a hit ébresztésében. Tehát megy az, csak tarts ki! Próbáld másképp! Szerezz segítséget! Gondold át! Stb.

No, ennyi. Fel a fejjel! Nincs veszve semmi.

Zoli

Az emancipált patriarcha

hajnalhasadás

Ennek állandóan lágy a keze. Mindig simogatva terel. Mindig türelmes. A végletekig tiszteli a nő szabadságát. De mégis van benne némi vadság. Azért néha – talán – tánc közben ráver a nő fenekére. Amikor az meglepődve felkiált, nevetve mondja: „Csak tudni akartam, hozzám tartozol – e kedvesem?”

Azért nekem túl sok a parfőn rajta. Létezik ilyen férfi? Soha nem pukkant, néha sincs izzadság szaga? Talán bizonyos körök kitermelik a maguk ehhez hasonló patriarcháit. De az ilyet nagyon kell szeretni, mert engedetlen asszonyt ez meg nem rendszabályoz. Túlságosan fél ahhoz saját magától. Nagy hatalom ám a lelkiismeret! Azt megsebezni, akit szeretünk? Nem olyan könnyű.

A filmhez: mindig a srác vezet. Mégis mindig a lányról szól a film. Mint a sensei és tanítványa. Mint az Úristen és mi.

Zoli

Női problémák-két komment tőlük

Női problémák - két komment tőlük2.Női problémák - két komment tőlük2.nő(7)Ezen cikk előzménye egy másik, a szexuális játszadozásról szóló ölég szabad(os) téma kidolgozású írás. Végül is a sok zűr miatt, amit okozott, célszerű volt törölni a honlapról. Elég lehetetlen vállalkozás minden magyar anyanyelvű embert személyesen megkeresni, hogy ha olvassa a „Hatalmi játékok az ágyban” c. műalkotást (amit páran simán lepornóztak – háát tudja rák, talán még igazuk is volt), és mondjuk forog a gyomruk, megbotránkoznak és hasonlók, akkor próbáljam meggyőzni őket, hogy azt mégis én tudom jobban, meg tutira nekem van igazam. Mert én tök okos vagyok, szegény többiek, meg mind tök buták. És még be se látják. Szörnyű az élet – hát nem tragikus az én sorsom? :-)

Annyira alapinfókat azért nem tartalmazott az a cikk. Jó ez a lap anélkül is. ;-)

Egy karatézó kisfiú anyukája: Szép, szép ez a játszadozás az ágyban, végül is miért ne. De nekem mégis az jutott az eszembe, hogy bennünket, nőket is meghallgathatnátok ti, férfiak. Sokszor tapasztalom (és barátnőim közül is többen mesélik), hogy a férjeink nem tudnak, vagy nem akarnak megérteni minket. Mintha időnként félnétek szembenézni az érzéseinkkel. A szerelem, a csodálat, a szolgálatkészség az kell, de a panasz, a csalódottság, a fájdalom nem. Ehhez mit szólsz, Zoli?

Zoli: Igen, sokszor nehéz szembenézni vele, mit is okozunk nektek. Személyes véleményem (lehet vele vitázni), hogy a női lélek nagyon erős (és nagyon sebezhető) mert rengeteg benne az érzelmi energia. Bizony régebben én sem mertem élőben szakítani a volt barátnőimmel, mert egyszerűen szar érzés volt látni, hogy könnybe lábad a szemük, megrándul a szájuk sarka, vagy csak hirtelen elmélyül a tekintetük, és olyan messzire néző lesz. (És ezek az enyhébb verziók. Van ám: „kikaparom a szemed”, meg „várj, most jöttem rá, hogy régen toltam le a bugyimat neked” fajták is, és néha ez a kettő együtt jön. ;-) Mókás az élet. :-) )  De ez én vagyok, más férfi másképp reagálja le a nők „félelmetes” lelki erőit. Van, akit egyáltalán nem érdekelnek. Különös, nem?

Rengeteg párkapcsolati könyv, előadás szól róla, hogy a férfi és a női lélek másképpen működik! Meg kéne tanulni ezt. Másrészt létezik olyan, hogy önzés. Éretlenség, tudatlanság, kishitűség. Mikor valaki, pl. a párod, teszem azt egy jó orális szex után –amit te önzetlenül adtál, hiszen ez neki volt jó – nem érti, miért kéne pl. olyasmivel honorálni, hogy elmenjen veled egy fél napra a közeli szupermarketbe vásárolni, tolja a kocsit, fizesse a számlát, segítsen választani, ne morogjon (nagyon), és hívjon meg ebédelni téged meg a közösen nevelt gyereketeket. (Aki talán nem is az övé, de ugye, veled jár. És szüksége van egy megbízható férfi közelségére, aki a „húzz odébb” – on kívül mást is szól hozzá.) Kvázi legyen a te barátnőd, férfiverzióban. Hááát, nem könnyű – de nem is igazán nehéz. Izgalmas ám a női világ, és igenis kiismerhető. Nagyjából. Legfeljebb szokatlan az elején.

Egy nő, aki nem a feministáktól tudja, milyen kemény egy férfi ökle:

Női problémák - két komment tőlük2.Ha már érzések: múltkor is itt volt az élettársam egyik barátja. Ő sokkal figyelmesebb a páromnál. Észrevette, hogy miközben beszélgetnek, könnyek úsztak a szememben. Pedig lehajtottam a fejem, hogy ne lássák. Mikor megkérdezte, mi történt, az élettársam kimagyarázta, hogy biztos a lábam fáj, mert elestem reggel. Utána kicsit tényleg sántikáltam (ott rúgott meg a – nevezzük Józsinak – Józsi.)

Nem szólt egy szót sem, de láttam, hogy sejti mi történt, és nem örül neki. Miért olyan kevés az ilyen férfi?

Zoli: Hidd el, többen vannak, mint gondolnád. A Nők Lapja által hozott statisztikák szerint (és én bízom benne, hogy ők megnézik, miből is idéznek) a párkapcsolatok 80%-ban nem történik Családon Belüli Erőszak. Csak ez nem kap sajtót, erre nem terelik a figyelmünket. Mert ugye, ez a természetes, erről minek beszélni? Amúgy a legtöbb nő előbb-utóbb kiábrándul abból a férfiből, aki őt túlságosan tiszteli. Nem feltétlenül a „bátor” nőverőkről beszélek. Aki túlságosan alkalmazkodik, nincsenek önálló elképzelései, mindig meg kell mondani, mit tegyen, és nem mer csalódást okozni.

Másrészt rengeteg a kiábrándult nő. Sokan, főleg a fiatalok, eleve nem akarnak házasodni, a kevésbé fiatalok pedig sokszor túl vannak már legalább egy váláson, és nem akarnak újra házasodni. Nekem, mint konzervatív férfinak, ez bizony fáj. De ebbe nem akarok semmit belemagyarázni, ez van és kész. Azt azért hozzátenném, hogy mindkét nem jeleskedik a másikra mutogatásban, a „te vagy az oka” nézet nagyon elterjedt, és még intelligens, lelkileg képzett párok is könnyen belecsúsznak ebbe a hibába. Mert valóban fáj a másik viselkedése, és zsigerből jön, a tulajdonképpen jogos(nak tűnő) „miattad van” szemlélet. Személyes meggyőződésem, hogy élő Isten kapcsolat nélkül nagyon sok párkapcsolati probléma megoldhatatlan. (Különösen a mai korban, amely az egyéni vágyakat, igényeket az égig srófolja. A társadalmi összérdek mélyen alá van rendelve az egyéni elképzeléseknek.) Ugyan a pszichológia tudja, mit kéne tenni, de nem ad erőt hozzá, és minden marad a régi. A hit – melyből erőt lehet meríteni, méghozzá rengeteget – kialakulása viszont kegyelem.

Most hosszú prédikáció jön a meg-kéne-térni dologról, úgyhogy sok kávét készítsen be, aki végigolvassa. Meg egy vekkert is. Ciki ráaludni a billentyűzetre.

Női problémák - két komment tőlük3Ha én lennék Isten, boldog-boldogtalannak osztogatnám a hitet, de ő ezt valamiért alig teszi. Túl racionálisak vagyunk? Azt hisszük, Isten valahol messze, a felhők közt trónol, felfoghatatlan messzeségben? Túl merész gondolat lenne feltételezni, hogy ő ott ül a szívünk közepén, és sóvárogva várja, hogy felfedezzük? Ugyanakkor a felhők feletti szakállas bácsi is ő, aki kormányozza a fekete lyukakat, a galaxisokat, a Naprendszer pályáját, a földi történelmet (feltűnt, hogy a sok rossz, emberkínzás, népirtás és egyebek ellenére, összességében az életünk, anyagilag és lelkileg is egyre jobb lett?)és a te életedet: Józsi asszonya. Mert ő ilyen kreatív. És neki a te életed végtelen izgalmas és érdekes. Főleg a benne lévő lehetőségek miatt. Meg a már megvalósult lehetőségeid miatt. Nem igaz, hogy minden rossz és bűnös, ami belülről jön, és nem igaz, hogy minden tiszta és ártatlan, ami belülről jön. (Ez az újság, pl 2007-ben egy délelőtt, a munkahelyemen indult azzal a picinyke vággyal, hogy tenni kéne valamit. A férfiakért. Mondjuk indítani egy blogot. És elindult a Férfivilág, melynek három éve alatt megtanultam megfogalmazni az érzéseimet és a belső élményeimet. Aztán egy antifeminista magazin jött, ahol segítettek kivakarni magamat a rám tapadt sok emancipált tévedésből, és jött ez: a Férfiak Lapja. Látjátok, sok minden belülről indul, akár csak egy piciny, nyugtalanító és gyönyörűséget okozó gondolatcsírával.)

dr-csernus-imre-a-no-14866Ha hitre akarnék jutni, én ezt tenném:  szereznék magamnak valami tisztes örömöt. Pl. filmet fogok nézni. Ebbe még a Django elszabadul c. film is belefér, amiben pl. egy butuska nőt vadállati módon lelő a bosszúszomjas néger srác, aki miután lemészárol sértett önérzetből mindenkit, jól megtáncoltatja a lovát a felrobbant udvarház égő romjainak fényében, és okos és szép szerelme gyerekesen tapsol hozzá – de szórakozni szeretnék, így ez a sok butaság elmegy, mert Tarantino nagyon ügyes, és jól odahat hiú és vadállati ösztöneinkre, és ennyiben – végül is miért ne? (Naponta azért nem néznék Tarantinot.) Így már lesz erőm, ahhoz, hogy – segítsek másokon. Nem nagy dologban, kicsiben, de azt őszintén. Ekkor már bennem van az Úr Lelke, mert szeretni nélküle lehetetlen. És ez világnézettől független, ez meggyőződésem. Tanulnám a szeretést, mert bizony, annak szabályai is vannak, azt csak hisszük, hogy lehet olyan hűbelebalázs módjára. Lehet, csak nekünk fog fájni. És végül ennyit kipréselnék magamból: Segíts Uram, rajtam! Mert ez ártani aligha árt. Ennyi. Ezt kéne csinálni kimerülésig. Ha erre se válaszol az Isten, akkor nyugodtan el lehet felejteni. Mi megadtuk az esélyt neki. Ja, egy utolsó: tanulni is kell a hitet. Én Eberhard Mühlan: Hogyan vezet minket a Szentlélek? munkájával kezdeném, ugyanis töki kis alkotás (vagy az ez alapján készült „Keresztény metódus” cikksorozattal, de ez nagyon tömény,mivel csak kivonata a könyvnek, és amely egyébként itt, a honlapon olvasható) mert felépíti az alapoktól a tetőig a keresztény életet. Ez nem a templomi – bocs, hívő tesók – lebutított kereszténység, ez az eredeti, élő verzió. Melynek része a templomi is, de csak része. Fontos része, de akkor is csak része. Aki ezen az úton elindul, az sok csodás és emberarcú kalandot fog átélni, de sokan fogják félreérteni, és bolondnak tartani. Ezekkel szemben jó érv rámutatni az épülő életére, melyből egyre több fény sugárzik ki. Vagy hagyni őket a csodába. J Lo (Jennifer Lopez) – nek is csak addig fájt, hogy nagyseggűnek hívják őt Hollywoodban, míg komolyan vette őket. Aztán rájött – úgy vélem – hogy kisebbrendűségben szenvedő gyerekbanda veszi őt körbe, és át tudott váltani türelmesbe. Mert ezek szenvednek a belső ürességtől, ezért bántják őt. Szánni érdemes őket, és nem szidni. Akkor pár közülük talán megbékél, mert érzi a megbántott művésznő türelmét.

Megint jó hosszú voltam, mint szinte mindig. Remélem, nem aludtatok el a gondolataimat olvasva. Bár, ha elaludtatok is – talán szépeket álmodtok.

 

Zoli

A tigris és az őzike

tigris A tigris és az őzike nagyon szerették egymást. Együtt mentek mindenüvé. A tigris vadászott nappal, az őzike legelészett. Minden alkony és este kettejüké volt, csak a kettejüké. Egyik este a tigris hirtelen belekapott az őzike combjába. Belemélyesztette erős karmait, és kitépett egy kis darabot belőle. Az őzike ijedten nézett rá.

– Ne haragudj, nem akartam – mondta a tigris komoly, mély hangon.

őz– Nem történt semmi – válaszolta az őzike és abban a pillanatban megjelent a szemében egy könnycsepp. A tigris ránézett, és felüvöltött az ő fájdalmasan diadalmas, mély, bús hangján.

Az őzike lehajtotta a fejét a mellső lábára, és csendesen elmosolyodott. „Mégis szeret”, gondolta, és békésen elaludt.

A tigris ismerte az őzikét. Tudta, hogy az titokban örül, hogy ilyen erős és elszánt tigrise van. Hümmentett egyet, lenyalogatta a gida vérét a karmairól. „Jó ízű”, gondolta közben, és ő is elszenderedett.

Őrizte kettejüket.

;-)

Zoli

 

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek2.

”Ördög Nóra”

Ennek a cikknek a célközönsége a mai, értelmiségi, emancipált nő. Ha katolikus, akkor duplán. Leginkább ő nem érti ezeket a dolgokat. Túl okos, és túl kevéssé ösztönös. Ez van.

„Igaz, tudom, hogy a 29-39 éves, független, önfenntartó értelmiségi nők közé tartozol. Életed biztonságos sínen halad. Jó munkahelyed van. Fizetésedből gond nélkül fenn tudod tartani magad. Valószínűleg kétszobás, napos, teraszos lakásod van. Bambuszbútorokkal és üveglapos íróasztallal, Ikea – könyvespolccal rendezted be. A falakon néhány impresszionista, például Van Gogh Virágcsendélet című festményének lenyomata függ üveglap mögött, ezüstözött keretben. A nappaliban jukka pálma, a teraszon majomkenyérfa, amelyet Bajorországban csak néhány hónapig lehet a szabadban tartani, különben a hálószobában áll. Ugyanígy a leander. A konyhában a háztartási technika összes gépét beépítetted. A mosogatógépbe Calgonit tablettát teszel, hogy a pohár vékony fala foltmentes legyen. Ha véletlenül meghívnál valakit, ne zavarják a gyertyás együttlétet a foltok. A pár üveg vörösbor – amit az Aldiban vettél, mert ott a legolcsóbb – már évek óta a kis bortartódban fekszik. Amikor észreveszed, megnyugtatod magad, hogy a bordóinak nem árt a kor. Nem látogat meg senki. Pedig készülsz a „nagy találkozásra”. Ph – semleges Sebamed szappanmentes folyadékkal mosakszol, és Dove krémmel kenegeted gyönyörű testedet fürdés után, hogy selymes legyen, amikor megsimogat a nagy Ő. Tudom, a tévéműsor nevetséges volt. Te sohasem borulnál a nagy Ő lába elé. És mégis készülsz a találkozóra, mint bakfis az első randevúra. Munkahelyeden, az egyetemen a legtöbb férfi nős, azokkal nem kezdesz, a többi mosdatlan vagy papnak készül. Reménytelenek. Megtért marxisták, akik amúgy is túl öregek. A többiek nem szeretik a gyerekeket és a növényeket. Esetleg általában az élőlényeket. Van néhány kedves, érzékeny, ápolt fiú is: ők melegek. Az első szerelmed. Róla is tudok. Otthon, Oberpfalzban. Honnan tudom? A kiejtésedben még mindig ott bujkál szülőfölded. Nem érdekes, én is vidéki vagyok. Együtt érettségiztetek. Átvette a szülők gazdaságát a mezőgazdasági egyetem után. Miről beszélgessetek. Számára nem létezik Nagy Károly, számodra pedig a vetésforgó. Aztán megházasodott. Elvette a második unokatestvérét, hogy gyarapítsa a birtokot. Barátnőiddel hetente egyszer, egy romantikus olasz vendéglőben találkozol. Giovanni, a pincér csábos mosolya még nem vett le a lábadról. Talán péntekenként gondolsz rá egy pillanatra, amikor kiveszed a Dr. Oetker pizzát a mikróból. Egyedül vacsorázol, mint a hét többi napján is. Letelepedsz a televízió elé, hogy megnézd a híradót. Éjfél után könnyű pornóra ébredsz. Szombaton délelőtt elmész egy kisállat-kereskedésbe, hogy vegyél magadnak kutyát, macskát vagy papagájt, de végül egyedül térsz haza. Moziba, színházba, koncertre a barátnőiddel mész, egyre ritkábban. Ők lassan megtalálják társukat, még akkor is, ha már – már elviselhetetlen kompromisszumokat kell kössenek. A barátnők, akikkel eddig mindent megbeszéltetek, el-elmaradoznak. Eleinte a friss kapcsolatra hivatkoznak, majd a családra – mindig a fiú szüleire, sohasem a sajátjaikra –, a barátokra – mindig a pasik barátaira. Aztán a gyerekekre. Egyre kevesebben ültök Giovanninál, akinek már minden mondatát és nyelvtani hibáját ismeritek. Ennyit a szexről, amivel a halálos ágyamon kísértettél. Már kacagni sem tudtok magatokon. Nyomaszt az űr, a magány, a céltalanság. Jobbra, sokkal jobbra vagy érdemes. Többre hivatott. Érzed, hogy valahol, valamikor valami nagyon kisiklott. Hát hol vagy, Laura?! Ezt kiáltozod olykor a tükör előtt. Héé! Laura! Hová lettél? Hol az a lány, az a gyönyörű, olaszos szépség, aki az érettségiképén olyan titokzatosan mosolyog, mint aki tudja, titkokkal, rejtelmekkel, igazságokkal, nagy fájdalmakkal és mérhetetlen boldogsággal teli, igazi, kiteljesedett élet vár reá? Hol vagy? Mivé satnyul, szürkül, porosodik a léted? Vegetálok, mondod egyszer, és hirtelen kirúgod magad alól a széket. Nem köszönsz a csajoknak, csak pénzt teszel az asztalra, tétován, elgondolkodva elindulsz. Onnan, az Oké Itáliából indulsz el a zarándokútra, hogy végre megismerj valamit önmagadból, a világból. Ne csodálkozz, hogy tudom, hiszen, ha csak egyetlen órát beszélgetek valakivel, felmondom az életét, a kedvenc illatát, a szokásait. Tudnom kell, ki ő, mert ha tudom, azt is tudom, mit fogok neki eladni. Ilyen egyszerű. Még azt is tudom, hogy Scholl papucsot hordasz, és hogy VW Golffal jársz. Sötét színű, dízel Golf. Ne rázd a fejed! Ne hitetlenkedj! Ez a dolgom, és én tudom a dolgomat. Legalább valami, amiben biztos vagyok. Folytassam? Triumph fehérneműt viselsz, de egyszer – te azt hiszed, hirtelen ötlettől sarkallva – vettél egy fekete csipkés melltartót és bugyit a Palmerstől, hozzá kombinéhálóinget. Nem véletlen volt, és nem is hirtelen ötlet. Egy gyertyás vacsorán az egyik barátnőd – kissé spiccesen – elmesélte, hogy mekkora hatással volt a pasijára. Azóta a csábító dessou, eredeti csomagolásában, ott lapul, várja a bevetés idejét a komódfiókban. Most már a komód alján. Ha nyáron nyaralni mész? Eleinte Olaszországba mentetek a barátnőiddel. Talán Riminibe. Futó kalandok a nyugágyas fiúkkal. De meguntad. Nem hozhatod magaddal az élményt, mint holmi csecsebecsét, így hát jött a forró és történelmi Jordánia, Petrával, római romokkal, Holt-tengerrel, aztán Izrael, a még ősibb, még történelmibb Jeruzsálemmel. Sorra került már Anglia is, Stonehenge. Onnan már az első reggeli után menekültél volna. De elszenvedted a programokat. Mind-mind study-tour, hajtogattad magadnak. Van értelme. Kell legyen! Hasznos! Hasznos-hasznos-hasznos! Aztán majdnem összeomlottál. Mert valójában erős vagy, és valóban tehetséges. Szép, okos, érzékeny. Ott a jel sugárzó tekintetedben.” Tolvaly Ferenc: El Camino – Az Út (54 – 57 oldal)

 

Néhány mondat a mai világ egyébként valóban gyönyörű NŐ-inek1.

„Soma”

Ez a nő GYÖNYÖRŰ, igaz? Lenyűgöző, kívül-belül szép, vonzó és igazi. Mégis saját világának fogja. Magával ragadó és mégis önző. Olyan, mint Lucifer, az ördög. Bár egy hajszállal – igaz, nagyon fontos hajszállal – jobb. Nem rosszakaratú. Az ördög rosszakaratú. Ez a nő csak tudatlan, éretlen – keresztény szemmel. És ez a lelkület van (szerintem) ma pl. Ördög Nórában, Somában, és rengeteg-rengeteg mai emancipált és főleg értelmiségi nőben. „Férfiak, miért nem jöttök be a mi világunkba? Miért nem nőtök fel hozzánk? Miért nem követtek minket?”

Mert ez a „jóság” lenézést sugall. Arra koncentráltok, amilyenek ma, mi, férfiak szerintetek vagyunk, és nem arra, amilyenné válhatunk. Nem hisztek bennünk, és nem hoztok áldozatot értünk. Pedig anyáitok még ismerték ezt a lelkületet, és jobbá is lettek körülöttük a férfiak. Igaz, ők engedték a férfiakat férfinak lenni. EZ az igazi nőiség szerintem. Tudnának erről mesélni a szent asszonyok, a Szűzanyával, aki végignézte saját igaz és ártatlan fiának haláltusáját a kereszten, és Szent Mónikával, Szent Ágoston édesanyjával az élen. (Aki a férjének, amikor az részeg volt, és hőzöngött, soha nem mondott ellent, csendes szeretettel elviselte, aztán másnap emlékeztette, SZERINTE milyen is egy igazi férfi.)

Úgy vélem, ki kell lépni a női világ kereti közül, és megindulni a férfiak világa felé. Okosan, óvatosan és bátran. Mert megmondta az én Uram, (Jézusról beszélek) hogy: ne vessétek gyöngyeiteket a disznók elé, mert a sárba tapossák azokat, és aztán megfordulva titeket is megölnek. (Nem szó szerint idéztem.) Vannak férfiak, akik csak arra várnak, hogy áldozatot hozzatok értük, és azt gondolkodás nélkül saját pénzéhségük, kéjvágyuk, hatalmaskodásuk oltárán költsék el. Én ilyenre senkit rá nem beszélek. Csak olyannak lehet segíteni, aki maga is akar magán segíteni. Aki kész szembenézni magával. Ha a kritika nem rosszindulatú, sértettséggel teli, nem kioktató, hanem a legjobb értelemben nőies: tapintatos, rávezető, megértő, de egyértelmű és határozott, senki sem emelheti fel ellene a szavát. (Normális esetben.) Max: bocs, igazad van, de ezzel most nem tudok mit kezdeni. Ugyanakkor túlságosan a kritika elmondásának módján sem érdemes görcsölni, mert egy kimerítő nap végén, egy kemény helyzetben senki ne várja a másiktól, hogy tutujgatva mondja el azt, ami fáj. Egyrészt a férfiak sincsenek cukorból, másrészt minden okozott sebért később bocsánatot lehet kérni.

És hát szeretni, örülni a másiknak, megbecsülni! Egy írónő (sajnos fogalmam sincsen ki), írta, hogy amikor meghalt az édesapja, semmi rendkívülit nem tudott feleleveníteni róla. A zuhogó esőben kiment a bejárat elé állni az autóval, vagy a fagyban ő szállt ki először az autóból, hogy kinyissa a bejárati ajtót. És ez a nő bevallotta, hogy nagyon hiányzik neki az ő „semmit mondó életű” apukája.

Fogalmatok nincsen, mennyire lehet szenvedni attól, ha a nő, akivel élsz, nem néz fel rád. Ki lehet bírni, persze, nem arról van szó. Nem nyafizni akarok. És senki ne áltassa magát azzal, hogy most elsősorban a magánéletemről beszélek! Mert tessék körülnézni a tévésorozatokban, híradókban, újságcikkekben! Érték ma a férfiasság? Érték? Őszintén?

És ezt főleg nők terjesztik, akikkel szintén együtt élek, ha nem is otthon, de legalábbis, amikor a gondolataikkal, érzéseikkel találkozom. Főleg a médiában.

Szerintem nem nőiesíteni kell a férfiakat, hanem Igaz Férfivá segíteni nevelődni. Harcossá, királlyá, prófétává, és szeretővé. * Erre tömegesen fognak harapni, bár még így is sok munka és idő és ima, míg beindul a folyamat. Aztán divat lesz, aztán pedig elmélyül a dolog, és alászáll a társadalom mélyére, a hétköznapokba. És tettünk egy lépést előre, közösen: ti, Nők és mi, Férfiak.

Úgy legyen: Ámen.

;-)

Zoli

 

* Richard Rohr: A férfi útja II. alapján. Kiadta az Ursuslibris

Most ehhez mit szóljon az ember gyereke? (Elmélkedés egy vendégcikk kapcsán.)

Nézem a videót, amire Alter Ego hívta fel a figyelmem a Férfihangos cikkével. Nem is olyan nagyon rég cikket írtam, amiben képzeletbeli beszélgetést (oké, valójában monológot) folytattam Irina Sevcsenkóval, a Femen vezetőjével. Most meg itt vannak ezek az önmagukból kifordult (hát, állítólag: nők) akik, úgy tűnik, bármit megengednek maguknak, mert a másik szerintük „rossz”. Egy patriarchális vallás, patriarcha képviselőivel szemben. Le kell írnom ezt a szót, hogy: „képmutatás”?

Feltűnő, hogy a nőelnyomó, agresszív patriarchák milyen szelíden tűrik, ahogy ezek az, izé… nők, megszégyenítik őket, a nemiszervük táján megfestik a nadrágjukat, a képükbe üvöltöznek, az arcukba köpnek, és szemérmetlenkednek, tudva, hogy alapból egy ilyen helyzet mennyire kísértő egy férfinek. Jó, ez nem teljesen az az eset. Igazából egy nő attól, hogy meztelen, még nem feltétlen válik vágy tárgyává. Pl. ha mocskos ribancként viselkedik, ennek kisebb az esélye.

"ÉN értelek titeket, gyermekeim. De TI, ti értitek önmagatokat? Akarjátok érteni?"

„ÉN értelek titeket, gyermekeim. Nem vagyok bölcsesség híján. De TI, ti értitek önmagatokat? Akarjátok érteni?”

Van egy másodperc, amikor látszik, hogy az egyik férfiban az tartja a lelket, hogy férfitársa ott áll mellette, szorítja a vállát, és a füle mellett imádkozza hangosan a Rózsafüzért. Ha nem erősítené, valószínű lelkileg, és meglehet, fizikailag is összeomlana. Ugyanis a férfipsziché sem bír el akármennyi agressziót, még ha nőktől kell elszenvednie, akkor sem. Mert a nő alapesetben mindig a partner és nem a vetélytárs. Hagyományosan a másik férfi a vetélytárs (vagy éppen szövetséges, de akkor is más férfi(ak) ellen.) Hagyományosan nem a nővel vetélkedik a férfi.

Milyen érzés lehet, ha a lovagiasság erényével (társadalmi és személyes szinten plusz lelki javakat nyújtok, mert kiszolgáltatottságod, gyengébb voltod, valamiféle hátrányod miatt, ezt szükségesnek tartom. Illetve mert valamiféle egyéb javad – szépséged, figyelmed, kedvességed – elnyerésére törekszem ezáltal.) ilyen végletekig visszaél a „gyengébb nem”? Ha a tanúsított jóságot buzdításnak veszi a még nagyobb lelki sötétség megvalósítására? Mert: „Igazam van”…

És: van?

"TÉNYLEG az a jó nektek, ha nélkülem járjátok ezt a széles és tágas Világot? A Menny és Pokol helyeit? Legalább a szavaimat tartalmazó négy kis könyvet (Evangéliumok) olvasgathatnátok, akár csak hetente egyszer, mondjuk vasárnap, tíz - tíz percig. Már adnátok nekem egy esélyt, hogy belépjek hozzátok, az életetekbe."

„TÉNYLEG az a jó nektek, ha nélkülem járjátok ezt a széles és tágas Világot? A Menny és Pokol helyeit? Legalább a szavaimat tartalmazó négy kis könyvet (Evangéliumok) olvasgathatnátok, akár csak hetente egyszer, mondjuk vasárnap, tíz – tíz percig. Már adnátok NEKEM egy esélyt, hogy belépjek hozzátok, az életetekbe.”

Ismerek férfit, aki vert meg nőt. Nem a diadalmámor volt, amit érzett utána. A legtöbb férfinek ugyanis meg kell küzdenie a szégyen érzésével, ha nőt bánt fizikailag. Akkor is, ha érthető volt a tette. (Pl. magát védte.) Világos, nem minden férfi ilyen, tudok ellenpéldát is. Aki megveri, „mert nem tudta, hol a helye”. Elgondolkodás, megbánás, semmi. A nő bűne, hogy volt saját véleménye. És tudok olyant is, amikor a bántalmazott nő mondta ki: „azért egy kicsit megérdemeltem. Tényleg kegyetlen voltam vele. Pedig igazából szeretem.” És, ha már példák: amikor a férj nemcsak bántalmazta feleségét, de a saját fiát is arra nevelte, hogy tiszteletlen legyen az édesanyjával. Aki megszülte, gondoskodott róla, dolgozott rá, őszintén szerette… Kész, megint elakad az ember szava.

Mi mindennek a köze az Argentín esethez? Semmi. A szomorúság, a könnyek a szemem sarkában. Mert néha ki kell mondani: vagyunk páran, akiknek fáj, akiknek nem mindegy. Semelyik eset sem. Akiknek fáj az Élet sebe, a Lét fájdalma. Tudom, hogy többen is vagyunk ilyenek. Íme egy bizonyíték erre a kijelentésemre. Biztos van még ezer másik. Bár lenne millió. Testvéreknek nemzett és szült minket Ő, és  hogy bánunk mi egymással?

Büszke vagyok argentín férfitestvéreimre, hogy megvédték, ami számukra SZENT, és vállalták a lelki sebeket: a megszégyenítést, megalázást. Valószínű, ezért sem fajult tömegverekedéssé és letartóztatások sorozatává az eset.

Úgy tudom, a katedrálisban NŐK imádkoztak értük.

 

Zoli

Legyünk Hősök! De tényleg!

Na, ő vagyunk mi. Lentebb néhány köztünk élő hős képe következik.

Na, ő vagyunk mi. Lentebb néhány köztünk élő hős képe következik.

Először a „Hihetetlen család” (The Incredibles) c. rajzfilm ihletett meg. Amikor Mr. Hihetetlen mérgében felemeli a kis autóját, aztán észreveszi, hogy egy kisfiú figyeli, és villámgyorsan leteszi, a gyerek pedig tágra nyílt szemmel várja a csodát… Aztán ma megnéztem a „Justin, a hős lovag” című animációt, amely során egy suta fiúból igazi hős válik, és elhatároztam, megírom ezt a cikket. Mert ezek és más hasonló filmek feltárják az igényt, a vágyat, de megvalósítható receptet nem adnak hozzá. Hát, próbálok segíteni. Még valami. Ez is egy (nagyjából) uniszex cikk. Mert hősnők éppúgy kellenek, mint hősök.

Biztos nem fogom tudni kimeríteni a témát.

Nézz körül! Ne legyél olyan, mint az átlag! Ne elégedj meg: a „dolgozom, pihenek, nevelem a gyerekeim” bejáratott ösvénnyel! (Bár ha valaki csak ezt tisztességesen végzi, én már kalapot emelek előtte. Pláne, ha valahol 4-5 gyerek van, vagy még több, esetleg fogyatékos… Upsz, máris a hősök földjén járunk!) Tájékozódj szűkebb környezeted helyzete, gondjai felől, vagy olyasmik felől, amik országosan problémák.

Válassz célt! Ha igazi hős akarsz lenni, olyan célt válassz, ami túlmutat rajtad, és mások is jól járnak vele. De olyan cél legyen, amiért lángolni tudsz! Belőled kell, fakadjon! Sokszor az lesz az egyetlen öröm és erőforrás a számodra, hogy tehetsz azért, amiben hiszel. Lehet a célod a modell szakma, énekesi karrier, de kapcsold össze mások szükségével! Állj jótékony kezdeményezések mellé növekvő hírneveddel, egyre ismertebb arcoddal! És magánemberként is tedd a jót – lehet beszélgetni a szomszédokkal a liftben, az újonnan sütött sütiből kóstolót vinni a morgós bácsinak a negyediken, a metró megállóban koldulóval pár szót váltani, ha pénzt nem is adsz. Hiszen a többiek közönye, az az egyik dolog, ami bántja őket.

Hosszú ideig fog tartani, míg belenősz! Egyszerűen nem nevelnek minket hőssé. A tévéadók elhitetik, hogy álmod beteljesülése és közted csak egy ugrás van. EZ-NEM-IGAZ.  Volt, aki azért pattant vissza arról a falról, ami közte és a hőssé válás közt állt, mert nem számított rá, milyen nehéz lesz, és kevés sikerélményt adó az elején. De nem feladni kell! Átmenetileg lejjebb tenni a lécet! Sok kis lépés visz el oda, ahova igyekszel. Új készségeket kell elsajátítanod, pl. őszintén és tapintattal kommunikálni, meghallgatni (ez nagyon fontos), megszólítani, és kockáztatni. Erről mindjárt bővebben. Pihenni tudni, dolgozni tudni akkor is, mikor magadon (és Istenen) kívül a kutya se kíváncsi rá, mit csinálsz.

Vállald a megmérettetést! (Ez Csernus dokitól van ;-) Hát – jól tudja.)Lehet, pl. embereket kell meggyőznöd terved hasznosságáról. Nem baj, ha kételkednek, ha nem hisznek, ha lekicsinyelnek. Először is: ők kevesebbet tudnak rólad és céljaidról, mint te. Nem kötelességük bízni benned. Másodszor soha nem az a baj, ha mások nem hisznek a terveidben, hanem az, amikor te nem!  (Mer’ van, aki nem is akar! Hát ilyenre ne hallgass!) De nem azt mondom, hogy makacskodj! Esetleg gondold át! Válts stratégiát! De néha egyszerűen csak ki kell tartani. Ha pedig újra és újra nekiugrottál, míg a hátad közepére nem kívánod már az egészet, legalább nyugodt szívvel mondhatod: „én mindent beleadtam, rajtam nem múlott. Talán másvalaki kell, hogy sikerre vigye ezt az ügyet.”

Kasza Tibor – énekes és ügyes hobbifotós. Már segített Angliában dolgozó magyaroknak, és egyik fotóstanítványa, aki a barátom, szerint meglepően szerény és segítőkész ember.

Másrészt: merj új dolgokba kezdeni, új módszereket kipróbálni, új embereket, közösségeket megismerni! A belül lévő erkölcsi mércéd (mely karbantartandó!) alapján dönts: előbbre visz mindez, vagy sem? Ha nem: pápá! Ez viszont nem derül ki mindig rögtön az elején. Azt jó tudni, hogy minden hibából, földre hullásból van felállás. Meg fel is kell állni! Nincs helye túlzott önsajnálatnak, önostorozásnak, bűntudatnak! (Istenem, de jó, hogy én gyónhatok!)

Az, hogy vállalod a megmérettetést, nem azt jelenti, hogy „közbeavatkozom, ha biztos a dolog”. Ez a mi nyugati, konfliktuskerülő naiv ábrándunk. Az akciófilmek sokszor táplálják ezt az illúziót. Pl. Az „Éli könyvé” –ben, még a film elején Denzel Washington, ha jól emlékszem öt (5!) támadóval végez, kb. egy perc alatt, akik közül az egyik egy szívós motorfűrészes alak. És a haja szála sem görbül. Ahogy mi azt elképzeljük! J Tudnod kell, hogy nem akkor vagy bátor hős, ha belépsz az események sodrába (akár vitába, ökölharcba, tüntetésbe, ideológiai harcba, stb.) és nyertesként, pláne karcolás nélkül hagyod el a helyszínt. Akkor vagy bátor hős, ha megtetted, amiről úgy gondoltad, meg kell tenned. Lehet egy feminizmusról szóló vita kellős közepén bebizonyítja az ellenfeled, hogy kettőig sem tudsz számolni, és saját barátaid fejére hozol szégyent, a magad megítéléséről nem is beszélve! Hidd el, túl lehet élni, bár célszerű tanulni belőle. És az sem mindegy, hogy tízen állnak sorba egy szerencsétlen lány megerőszakolásához, vagy ketten próbálják meg ugyanezt. Előbbi esetben a rendőrséget, és esetleg a mentőket célszerű hívni, utóbbinál, ha elég határozott vagy („fegyver van nálam, és nem félek használni!”  – a két öklöd csak kéznél van, remélem) megfutamíthatod mindkettőt. De lehet a fogad bánja – a lány viszont elfuthat. Nos, a fogtechnika ma csodákra képes, ellenben a lány talán soha nem fogja megköszönni – de elfelejteni sem! Kockáztatni azt jelenti – hogy kockáztatsz. Vagyis pórul is járhatsz. És még áldozatot is kell esetleg hoznod. (Fizetni a fogtechnikust.) De így Életed lesz, szánalmas görcsölés és punnyadás helyett. De meg lehet ám kockáztatni azt is, hogy bekopogtatsz a szomszéd magányos nénihez, hogy van-e kedve meginni egy teát veled? Talán nem zavar el. És máris megint hős vagy.

Más kérdés a felesleges hősködés. Engem már fenyegettek meg, mert egy lánynak küldtem két SMS -t, aki járt valakivel. Az elsőben megkérdeztem, járna – e inkább velem, a másikban megkértem, válaszoljon. Erre megírta, hogy kösz, de nem. Azt válaszoltam: „Jóvvanna! Azért sajnálom.” Aztán az egyik ismerőse, akinek elmesélte a történetet, megfenyegetett. Háát, tájékozódhatott volna. Mondjuk a részemről elküldött tizedik SMS után már jogos a közbelépés.

V Kulcsár Ildikó – Nők Lapja újságíró. Évtizedek óta igyekszik pozitívan befolyásolni a gondolkodásunkat, de már működött együtt pl. a Baptista Szeretetszolgálattal is. Teszi is, nem csak gondolkodik róla.

Ne a rendkívülit keresd, viszont ne fuss előle! Hétköznapi hős bármikor lehetsz. Töltődj fel – ajándékozd szét! Töltődj fel – ajándékozd szét! Akár úgy is, ahogy általában nem szokás. Pl. szóba állni Szo.ós Gizivel, az utca k..jával, és emberi lényként beszélgetni vele. Hopp, máris a rendkívüli mezején járunk. Vagy egy suhanc előtted próbálja ellopni az idős néni retiküljét. Igen, megint a te időd jött el.

Legyenek erőforrásaid! Én az élő Isten hitnél jobbat nem tudok. De ez kegyelem, és van, hogy kitartóan kell kérni. Meg idővel minden vele jár: Tízparancsolat, gyónás – ha katolikus vagy, Bibliaolvasás, Szentmise, imacsopi, stb. És ebbe is bele kell nőni: megismerni, megszeretni; megismerni, megszeretni. Elképesztő csodákra képes az Isten általunk, ha odaadjuk magunkat neki.

De sokakat riaszt a merev, vallásos felszín. Mi marad hát? Önsegítő könyvek, tréningek, általad megbízhatónak tartott spirituális út, (de ezen tanításokhoz megint jó belső mérce ajánlott, és a négy evangéliumnál jobbat nem találtak fel – szerintem. Az Isten maga hozta el.) A kikapcsolódás ezer formája, jó párkapcsolat (bár sokszor inkább épp az a kereszt…) barátok (!), közösség, sport, kapcsolat a természettel. Nagyon ajánlott: erdő-mező, kiskert, állatok. Tánc, főleg, ha társas. ;-) (Lehet csajozni! Meg pasizni.)

Légy eltökélt! Akkor is tedd, ha más nem teszi! Ha te nem hiszel benne igazán, más hogy higgyen? Amikor kell, adj bele apait-anyait! Majd kipihened magad utána! De tudj leállni! Szintén fontos.

Az igazi ellenség mindig a helytelen gondolkodásmód! Elsősorban a sajátod. Tehát nem a másik ember! Helytelen az, ami hosszú távon árt neked, vagy másoknak. Meglehet, célul tűzöd ki, hogy másokat figyelmeztetsz az ő helytelen szemlélet és ebből következő helytelen magatartásmódjukra. De nem a te dolgod megváltoztatni azt! Az az ő dolguk! A helytelen cselekedeteikkel szemben viszont már szabad védekezni: magadat, vagy másokat megvédeni.

Légy lelkileg önálló, de ne független! Inkább adni akarj, időt, energiát, még pénzt is (mindegyiket kellő megfontoltsággal, de egyszersmind bátor nagylelkűséggel) mint másoktól kapni. De néha rá fogsz szorulni másokra. Ne szégyellj ilyenkor kérni! Időt, energiát, és ami a legnehezebb: pénzt is. De legyél mindig őszinte és elszámoltatható!

A legtöbbször, amivel találkozni fogsz: mások közönye. A ragaszkodás a kényelmes-megszokotthoz, a süket fülek intézménye, a „levegő-vagy-számomra” magatartása. De nyugi! Nem mindenki lesz ilyen, és később megtanulod, hogy mivel keltsd fel mások érdeklődését ügyed iránt; megtanulsz mások fejével gondolkodni, szóval fejlődni fogsz – és ez az eredményeiden is látszani fog. Ha pedig kitartasz, szép lassan azok fölé nősz, akik megpróbálnak úgy tenni, mintha nem léteznél. Te akkor is vedd komolyan magadat és az ügyedet, ha mások ezt nem teszik!

 

Az egyik legférfiasabb férfi, aki ismerek, holott a szexuális élete zéró. Építi életművét, reméljük, még jó darabig. Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója. 

Tudj vezetni, tudj követni! Amikor mások mögéd állnak, leginkább neked kell majd motiválni őket, feladatokat kiszabni, ötleteket kérni, meghallgatni, elbírálni. Legyél udvarias, tisztelettudó, szükséges mértékig türelmes, és következetes! Vagyis főnök és ne főnökösködő! Időnként népszerűtlen dolgokat kell tenned, és ezt el is fogják tőled várni, de ha lehet, próbáld ellensúlyozni! Görcsölni viszont ne görcsölj! Először is szabad hibázni, másodszor nem kell, hogy mindig és mindenki szeressen!

Néha neked kell mások nyomvonalába állni. Lehet, hogy létrehozol egy szervezetet, de olyan probléma merül fel, amiben az egyik követőd ismeri a megoldást. Itt az idő átadni (a probléma megoldásának idejére) a kormánypálcát! Viszont a trónbitorlókat tudd helyrerakni! Lesz, aki akkor is a helyedre pályázik, ha erre semmi igazi oka nincs. Ne félj felvenni a kesztyűt, és helyretenni!

Van azonban, amikor tényleg jobb, ha más viszi tovább az ügyet, áll végleg az élre, magánéleti gondok, kimerültség, vagy egyszerűen azért – mert tényleg alkalmasabb rá. Önkritika, néha szintén fontos.

És előfordul, hogy olyan célt tűzöl ki magadnak, amiben már dolgoznak, és kellő hatékonysággal –mások. Magányos idősek segítése, a Családon Belüli Erőszak áldozatainak megsegítése (tartozzanak bármely nemhez, vagy korhoz), stb. Ilyenkor célszerű neked csatlakozni a már meglévő közösséghez, mint egy újabbat létrehozni. Mert tökéletes a tiéd se lesz!

 

Na, ő megint Férfi! Ha szól, a csapat ugrik, éjjel kettőkor is, karácsony másnapján. Családfő, felesége mélyen és őszintén szereti. Már lőtték ki a kollégáját mellőle. Egy néni térítette másnap magához: “Lelkész úr! Azért tart Istentiszteletet, ugye? Mert Isten ma is vár minket, dolgozni.” Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője.

Légy kitartó! Ez nem azt jelenti, hogy nagy levegő, és jó sokáig benntartani a szuszt, aztán ezzel a kezdő lendülettel lefutni a távot! Komoly célokat így nem lehet megvalósítani. A „megújulás” a szó, amit keresek. Újra megvágyni a kezdeti álmot; átértékelni, megkeresni, most hogyan lehetne tovább vonzó a számodra; kicsit kilépni, és levegőt venni; másokat megkérni – motiváljanak; inspirációt kérni az Úrtól.

 

 

Élj teljes életet! Nem szólhat az életed csak a célodról! Kellenek: család (kevés embernek nem), barátok és egyedül töltött idő. És sokszor olyan munka, amiből megélsz, miközben karitatíve teszel másokért, vagy akár énektanárhoz jársz, és tehetségkutatókat keresel.

Hős az: aki túllép önmagán, és megtalálja a másik embert. Kis tettekkel, nagy tettekkel – egyre megy. Aki apró tetteket visz véghez, ne húzza be fülét-farkát; aki nagyokat, ne düllessze túlságosan a mellét! Egyenes gerinccel járhat mind a kettő. És ez éppen elég.

 

Íme, egy dokumentumfilm egy valódi hősről. Az illető talán még ma is él. A filmet azért is jó megnézni, mert valamit pótol abból, amire ma alig van időnk: beszélgetni nagyszüleinkkel, dédszüleinkkel. Milyen volt az ő életük, ők miket álltak ki, és hogyan maradtak közben emberek?

Hát, többször folyt a könnyem a film alatt a megindultságtól. Amikor pedig az az ember, aki a főhőst megalázta a kiképzésen, és a főhős, aki később megmentette az életét, mosolyogva néznek egymás szemébe, évekkel később, kb. tíz cm-ről… akkor egyszerre mosolyogtam és törölgettem a szemem alját. (Én már csak ilyen kis bőgőmasina vagyok.)

 

;-)

Zoli

Amit egy mai nőtől várnék

nőKívánalmaim csak a párkapcsolaton belül igazak. A társadalom szélesebb mezeje, és a munka más terület, más szabályokkal. Ott kevésbé számít, valaki férfi vagy nő. Csak a párkapcsolatról beszélek.

Az ALÁRENDELŐDÉS készségét. NEM, nem az elvtelen bólogatást. Inkább afféle „ha mutatsz erőt és bölcsességet, akkor követlek” mentalitást.

IGÉNYT, hogy ilyen férfiak legyenek a nők mellett. SEGÍTSÉGET, ha szükséges, a férfiak részére, hogy igazi vezetőkké váljanak, és ELVÁRÁST, hogy meg is változzanak.

EGÉSZSÉGES ÖNÉRZETET. Annak biztos ismeretét, hogy a véleményük számít, igény van rá, fontos, de nem feltétlenül perdöntő a család egészét érintő döntésekben. Hogy a család csak velük, az ő NŐ –iségükkel és ANYA-ságukkal teljes. Mind feleség, mind anyai szerepeikben kijár nekik a tisztelet, ha teljesítenek bennük. (Tapasztalataim szerint a legtöbb nő ilyen, sőt kinézik maguk közül azokat, akik nem.) Az alárendelt nem alacsonyabb értékű, mint a vezető, mert értékességünk EMBER voltunkból és nem pozíciónkból, hatalmunkból, testi vagy lelki erőnkből fakad.

FELELŐSSÉGET, azon tevékenységek iránt, amelyeket a nő feladata ellátni, és azt, hogy egyértelműben KÜLÖNÜLJÖN EL, mi a nő és mi a férfi dolga egy párkapcsolatban, egy családban. (Ezt egyébként nem a nő dolga egyedül elkülöníteni.) TISZTELETET azon tevékenységek iránt, amelyek a férfire várnak, és elvárást, hogy tegye is meg azokat. (Ésszerű rugalmasság kell a feladatok kiosztásánál és főleg azok gyakorlati alkalmazásában. Az Élet egyszerűen túlságosan változatos és gazdag, és néha szokatlan helyzeteket produkál. A nemiségünk inkább inspiráljon, illetve természetünkből, igényeinkből fakadó korlátok közé tereljen, de ne kössön szükségtelenül gúzsba!)

ÁPOLJÁK magukban a hagyományos női erényeket. Kedvesség, finomság, el- és befogadás, megértés, türelem, közvetítés, félreértések elsimítása, feszültségoldás. Tegyék le végre a kardot velünk, férfiakkal szemben, és ne a mi pályánkon akarjanak tartósan haladni! Kivéve, akinek ez a sorsa, mert van néhány (de csak néhány!) ilyen nő. Az Élet (Isten) szereti a változatosságot, és a teremtés szabadságát. De a többiek legyenek végre NŐ – k! Küzdjenek érte, hogy többet lehessenek otthon, több gyereknek adhassanak (kellően átgondolva) életet, és több pozitív nőiséget vihessenek a társadalomba! Vagyis azért nem kell mindig otthon ülni.

Na, a vége már nem a párkapcsolatról szólt.

 

Zoli