A borító. Nekem ez a kor (a francia udvart idézi, élvetegségével és kényelmes erkölcstelenségével) nem jön be, de a kép igen. Férfi diadalmas pózban, hintán kapaszkodva, éppen magáévá teszi a nőt, aki szintén önfeledt átadásban, passzívan tereli párja hímtagját a lényeg felé. Lendületes, kifejező kép, ráadásul egy Férfi és egy Nő van rajta – nekem bejön. A kosztüm másodrangú kérdés.

No, a könyv. Hát telefirkáltam piros téntával, a „boááá” –tól a kis szívecskékig és hatalmas felkiáltójelekig, három kérdőjelig, és piros kerettel ellátott „fontos!” feliratig minden volt. A végén, a legvégére egy (szépérzésű emberek ugorják át a következő két szót)„bazmeg, ez de k..va szép volt!” is került. Jajám, Bambi meg az apukája. Nahát, odáig el is kell jutnunk.

Művész úr! Azt a teremburáját neki, miért fikáz ennyit minket, férfiakat? Azért, mert: jogos? Feleannyira sem. A normálisan élő férfiak tömegeiről miért nem ír, ha a szélsőségről ennyi szót össze tudott hozni? Isten ments, hogy azt mondjam, nincs igaza! Tényleg megkövezték, és mivel kiszolgáltatottabbak voltak, inkább büntették, a nőket, mint a férfiakat; megalázták, csonkították, erőszakolták; egyszer a mai (!) Amerikában teljesen szabad választás elé állítottak kettőt: vagy éhen halnak, vagy engedik, hogy filmre vegyék, amint perverz szexuális aktust hajtanak végre egy lóval, kutyával, sertéssel, akármivel. Igen, tudom, Művész úr. Már a csapból is ez folyik. Az efölötti szüntelen jajongással azonban nem lesz kevesebb a borzalmak száma. Nem azt mondom, hallgassunk róla, illedelmesen mosolyogjunk hozzá, de bőven elég szót ejteni róla, keresni a kiutat, és együttérzésünkről biztosítani a szenvedő nőket. Egy könyvbe minek ennél több? Cselekedni, imádkozni már az Életben kell.

Már eléggé leverték ükapáink vélt és valós vétkeit rajtunk, ükunokáikon; abba kéne hagyni. Vagy nem?

Nagyon-nagyon szépen szeretném megkérni önt, ostorozzon már minket kevesebbet, mert a szidás nem egy jó nevelő módszer, ráadásul a rosszra rögzíti a figyelmet, és az annál nehezebben múlik! Vigasz kell, bátorítás, nyitott szív (a férfira, nem a bűnére!), bátorítás, valamint időnként józan és szeretetteljes feddés. Mert Józsi Alsóröcsögéről, aki csak wc papírnak használná az ön könyvét (és ebben nem értek vele egyet), úgyse olvassa el, amelyik férfi viszont veszi a fáradságot, az bizony megérdemli az emberi hangnemet! Tiszteljük az olvasóinkat, nemde?

A könyv nekem az első és emancipált, felvilágosult körökben kötelező tízoldalakra rúgó jajongáson túl a „Férfiszem női szem” fejezettől kezdett érdekes lenni. Pl. a Kapitányné alfejezet, a 102. oldalon. Hogy a családfői szerep nem igazán nőknek való. Miii? Csak nem? Hm. Zene füleimnek. Kicsit odébb: mit szeret a legtöbb nő a férfiban: tiszteli őt, bízni lehet benne, határozott. Hölgyeim, ez bejön nekem. De tisztelni igazából csak olyan nőt lehet, aki nem rivalizál a hajó kormánykerekénél…. Azért ezt fontos tudni.

Szó esik lelki önállóságról, pl. a 155 oldalon „Ha anya vagy csak, kevés” alfejezetben. Szívemből egyetértek. Önálló, de nem függetlenségre törekvő férfi és nő tud igazán kapcsolódni. A kérdés a könyv vége felé is előkerül.

Müller Péter mintha időnként behódolna a „nőnek kéne dominálni” ma divatos tévedésének. Művész úr! Ez komoly? Bár azzal egyet értek, hogy az altisztnek van helye a kormányrúd mellett. Hogy időnként ő kell meghatározza, merre is menjen a hajó, és mi legyen a rakomány. Összhangra törekedve a kapitánnyal, és a kapitány is figyeljen első tisztére, és főleg: Istenre! Mert legyen a férfinek Istene, Krisztusa, ha nem hívő, akkor morálja, amihez ragaszkodik. Amiért áldozatot is vállal, amiért nem üvölt együtt a farkasokkal, amiért lehajol a gyengéért, és öntudatosan vállal közösséget az elesettekkel, akiknek éppen leginkább kell az ő férfias ereje. Nem csak a karrier és pénz köti le a figyelmét, és mellesleg a család, hanem erkölcs, etika, hit, segítségnyújtás, adás, a gyengébb tisztelete is, alázat. Egészséges öntudat és önérzet.

Még három dolog a könyvvel kapcsolatban.

Érdekes módon a gyerekekkel való viszonyában Müller Péter tudja azt, amit a férfiakkal szemben nem. „…minden ami az emberben jónak nevezhető, az a megváltott rossz tulajdonságokból születik.” Művész úr! Van tehát okunk reménykedni, bízni a férfiak jövőjében? Én úgy látom, igen. És ön tényleg azt hiszi, a nők annyira angyalok, mint azt leírja? Találkozott már igazi nőkkel? Mert ők mást mondanak magukról. Összességében nem rosszabbak és jobbak nálunk. Egyes esetekben, az más kérdés. Csak a női hamisság nehezebben bizonyítható, tudunk róla, de nem mondjuk ki. De attól még ott van.

Jójó, itt éppen kutyául domináns a férfi, de ennyit alkalmanként csak ki lehet bírni! Hiszen a szubdominancia épp így működik: hallgat rám, mert szüksége van rám., Megadom, amit akar, cserébe… Oké, ez nincs mindig így. És ez nekem is fáj, higgye el, Művész úr!

A másik „A nő szabadsága” a 298-299 oldalon. Egy férfi tangó táncos mesél a táncról és a vezetésről. Meg kell tanulnia nőiül. Szerintem is, ma már differenciáltabb a vezetőnek lenni a családban. Ismerni kell a nőt, a családot, elég időt ott tölteni, tudni mi a jó, mi a rossz – na így működik. Énnekem tetszik ez az álom, a férfiúi vezetés új módja. Nehéz, de talán kivitelezhető. Már ha van elég idő együtt lenni a nagy hajtásban. De ezt a nőnek is akarnia kell! Meg kell tudnia hajtania fejecskéjét uracskája szava alatt. Ha arra van szükség, akár mások előtt is. Pápá, túlzott női öntudat, felfújt női büszkeség! Kicsi öklelő szarvacskák. De nem a jogos önérzet, az ellen nem beszélek. Egy első tiszt nem akárki a hajón, akár a kapitány helyére is léphet, ha kell! Viszont akkor sem ő a kapitány.

Bibliai családmodell egy mesefilmben

Utsó. A Bambi jelenet. Láttam ezt a részt a filmben. Szinte túlzó, de a szarvasból akkora erő, méltóság, nemesség, bátorság és önfeláldozás sugárzik, hogy…. húbazmeg! Szavakkal kifejezhetetlen. Morus Szent Tamás ilyen a bírái előtt, akik hamis tanúvallomás alapján halálra ítélik, és a legyengült, beteg ember – nincs mit veszítenie – kimondja az igazságot. Meg kell halnia, mert a bűnre nem mondja, hogy az nem bűn. Érdemes rákeresni: Egy ember az örökkévalóságnak. Gyöhönyöhörű film! Amikor a saját családja kísérti a cellában, az, húú. Mindig szipogok párat, mikor azt nézem.

Kedves Müller Péter! Ez a könyv bizony inkább szólt a nőkhöz, mint hozzánk, férfiakhoz, holott a cím alapján mindkét nemnek számítottam spirituális útmutatásra. Az ilyen apróságokról írjak, mint, hogy ön szerint az új világnak a nők tiszteletére kell épülnie? Nem a két nem egymás iránti tiszteletére (és szeretetére?) Miért olyan evidens, hogy ezt mi, férfiak megkapjuk? Mert bizony nem kapjuk meg. (Társadalmi szinten.) Ez a szomorú igazság. Fikázás az van dögivel, fejet hajtás, talán ha keresztény körökben. Oszt fuccs!

Sajnos nyomja azt a két vastagon sztereotip véleményt, hogy a) a nő szent, csak mert nő, és b) a történelem a nőknek nem volt más a feminizmusig, mint SZÍVÁS. Nem, nem szállok ezekkel szemben vitába. Aki ilyent állít, az a fejéből jó lenne, ha a történelemre és a valódi életre kicsit kipillantana. A műveltség nem mentség ekkora bakikra.

;-)

Zoli

Ui.:

Kérem foglalkozzon kicsit a következő csoportok tevékenységével: Férfisátor, Férfiak Klubja, Férfihang, Férfiak Lapja. Szerintem reálisabb képet alkothat így rólunk, férfiakról.