Vannak keresztények, akiknek látszólag nagyböjti stílusuk van, húsvét nélkül. Pedig az Ószövetség könyvei felmutatták az üdvösség örömét, mely túláradó lesz a messiási időkben. Az evangélium is, melyben dicsőségesen ragyog Krisztus keresztje, nyomatékosan meghív az örömre.
Izajás próféta a várt Messiáshoz fordul, és ujjongva köszönti: „Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik” (9,2). És bátorítja Sion lakóit, hogy énekelve fogadják őt: „Ujjongjatok és hallassátok örömötök szavát” (12,6). A próféta arra szólítja azt, aki már látta feltűnni a láthatáron a Messiást, hogy legyen hírvivő a többiek számára: „Menj föl egy magas hegyre, te, aki jó hírt viszel Sionnak; emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek!” (40,9). Az egész teremtés részesedik az üdvösség eme örömében: „Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj, te föld! Hegyek, daloljatok örömötökben! Mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein” (49,13).
Zakariás az Úr napját látva felszólít, hogy kiáltsák ki a királyt, aki alázatosan és szamárháton jön: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzelmes” (9,9).
Szofoniás próféta felhívása a legmegragadóbb talán, aki úgy mutatja be Istent, mint az ünnep és öröm ragyogó középpontját, aki közölni akarja népével ezt az üdvhozó kiáltást. Élettel tölt el, ha újraolvasom: „Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel” (3,17).
Sirák fia könyvében ez az öröm a mindennapi élet apróságai között él, mint válasz Istenünk és Atyánk szerető meghívására: „Fiam, ha van miből, ne sajnáld magadtól. (…) Ne vond meg magadtól a ma boldogságát” (Sir 14,11.14). Mekkora atyai gyöngédség rejtőzik e szavak mögött!
Az evangélium, melyben dicsőségesen ragyog Krisztus keresztje, nyomatékosan meghív az örömre.
Legyen elég csak néhány példa:
Az angyal így köszönti Máriát: „Örvendj!” (Lk 1,28).
Mária Erzsébetnél tett látogatásakor János repes az örömtől anyja méhében (vö. Lk 1,41).
Énekében Mária azt kiáltja: „Szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk 1,47).
Amikor Jézus megkezdi szolgálatát, János felkiált: „Az örömöm most teljes lett” (Jn 3,29).
Maga Jézus „kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben” (Lk 10,21).
Üzenete az öröm forrása: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és teljes legyen az örömötök” (Jn 15,11). A mi keresztény örömünk az ő túláradó szívének forrásából fakad.
A tanítványoknak ezt ígéri: „Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik” (Jn 16,20). Majd hozzáteszi: „Viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki” (Jn 16,22).
Amikor meglátták a Feltámadottat, „öröm töltötte el” (Jn 20,20) a tanítványokat.
Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy az első közösségben „örömmel vették magukhoz az ételt” (2,46).
Amerre a tanítványok jártak, „nagy volt az öröm” (8,8), az üldözések közepette pedig „eltöltötte őket az öröm” (13,52).
Egy éppen megkeresztelt eunuch „boldogan folytatta útját” (8,39), és a börtönőr „örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett” (16,34).
Miért ne lépnénk be mi is az örömnek ebbe a folyamába?
Vannak keresztények, akiknek látszólag nagyböjti stílusuk van, húsvét nélkül. Azonban elismerem, hogy nem azonos módon éljük meg az örömöt az élet minden szakaszában és olykor felettébb kemény viszonyai között. Az öröm alkalmazkodik és változik, de kicsiny világítóablakként mindig megmarad, mely abból a személyes bizonyosságból születik, hogy végtelenül, mindent meghaladó módon szeretve vagyunk.
Részlet Ferenc pápa Evangelii gaudium – Az evangélium öröme – kezdetű enciklikájábó
Két kedves zene az örömhöz:
ISTEN SZERET!
;-)
Zoli
Amikor azt érezzük: az élet küldi a nehezítéseket, terheket szakadatlan, rendületlen, sokszor már fizikai, lelki, anyagi erőnk felett kell teljesítenünk, és olyan, mintha átok ülne a helyzetünkön. Felmerül: Miért kapjuk mindezt? Még mindig erősödnünk kell? Edződnünk?
