Április első keddje a Láthatatlan Munka Ünnepe!
Uraim! Köszöni a Világ az érte végzett áldozatos, és emberségből végzett munkánkat.
;-)
Zoli
A XXI. -ik század: A Magány Kora. Széthulló családok, tönkrement kapcsolatok, ezerarcú, éppen ezért láthatatlan ellenség, mely emberi kapcsolatainkat rombolja. Lövészárkot húz férfi és nő, szülő és gyermeke, ember és ember közé. Milyen jó annak, aki, ha természetes módon már nem lehet családja, talál olyanokat, akik közt igazán otthon érezheti magát. Nekem a Szatmárnémeti – beli Szent József férfiközösség egyre inkább ilyen. Már építjük hazai megfelelőjét.
A Koczinger Tibor és barátai által alapított közösség március végén lelki napokat tartott az otthonukban, és várta a szövetséges közösségek tagjait. Az idei már a sokadik rendezvény volt, ilyenkor már csak azok jönnek el, akik komolyan gondolják. Az érdeklődő turizmus ideje eddigre lejárt.
Körülbelül harminc férfi gyűlt össze a fenti teremben a Szent János apostol plébániáján. Szombat délelőtt, első nap. A program rögtön a központi témával kezdődik. Személyes gondok, és erőforrásink hozzájuk. Két hatalmas papíron gyűlik az információ. Örömmel tölt el, hogy a zölddel írott gondok lapja, se címet nem kap, se utol nem éri a piros, „ERŐ” feliratú lap szó mennyiségét.
És bebizonyosodik: nehéz a férfiembernek, hogy ne tevékenységén keresztül szemlélje önmagát. Már egy óra elment a találkozó idejéből, és bár hangosan ki lett nyilvánítva a szándék, hogy magunkról meséljünk, élményeinkről, gondjainkról, hogy mi hogyan éljük meg a világot, életünket éppen ott, ahol tartunk, egyre a tervek, munkák, eredmények vagy azok hiánya van terítéken. Akad, aki kiselőadást tart a magyarság jövőjéről, én ezt a szónoklatot bírom legkevésbé, ki is megyek a WC ürügyén. Mire visszaérek, már egy rutinosabb református lelkész viszi a szót, és ő mer megnyílni, és meri mesélni életét, önmagát. „Amikor eljön az ideje, engedd fiadat a helyedre!” figyelmeztet, elmesélve egy közeli élményét valakiről, akit hiába adott bele mindent, édesapja nem jutalmazta elismeréssel, és nem bátorította szabad, önálló szárnyalását. Ma az apa kénytelen lassan felszámolni a gazdaságot, mert nincs, aki továbbvigye, a fia pedig lelki segítségre szorul. Mivel nem növekedhetett, hát összeomlott. Ki járt mindezzel jól? Úgy tűnik, senki.

Ő András, „gyök alatt dével”. Már a megjelenése is sugallta: nem kell feladni valamit azért, mert elsőre nem sikerül jól. Kis ötletesség, és minden a helyére kerül. Pl. egy névkitűző tartalma. A háttérben, aki ötletelt.
Amikor az Erő témáját vesszük elő, olyan történetek sora következik, hogy csak bámulok. Az apa, aki a világháború során otthon maradt, noha szinte mindenki elmenekült. Pedig kaptak „áldást” eleget. Ellenség katonái, foszforos bombázás, csatározások. Mikor kérdezték a gyerekei, miért maradt, mindig azt válaszolta: „Mert ti üzentetek a jövőből.”
Az apa, aki meghalt a becsületért. Szó szerint. A tisztje látatlanba, pusztán bizalomból hazaengedte, mert hitt benne, hogy betartja a szavát és visszamegy frontszolgálatra. S bár sokan mondták neki: „Maradj itthon, soha senki nem kéri ezt rajtad számon!”, ő visszament. Megígérte a tisztjének. A Don kanyarnál aztán meghalt. A nagypapa korú fia még ma is büszke rá, holott hat éves volt, mikor ez történt. Az arcára sem emlékszik talán, de a hősiességére igen. Minden bizonnyal az édesanyja sem úgy értékelte a helyzetet, hogy a hülye férje, aki ha hazuggá lett volna, még most is velük lenne. Inkább: a férfi, aki jót állt a szaváért.
Őszinték vagyunk, bizony kiderül (újfent), hogy kihívás lehet az időskori szexualitás megélése is. Attól, hogy valaki idős, még eléggé férfi. Ebben is.
Kihívás az elerőtlenedés megélése. Nagy tanítónk a természet, hisz mindnyájan megöregszünk. Ám a kihívás sokszor a teljesítéséhez szükséges erőt is magában hordozza. Megijednünk nem kell.
Délután Keresztút. Végig elmélkedjük Jézus halála előtti utolsó óráit. Laci, aki a kezdetektől őrangyalunk, teszi lehetővé, hogy részt vehessünk rajta. Az időeltolódás miatt a megérkezéstől fogva csúszik és szakadozik a közreműködésünk: állandó gond beazonosítani, hol helyezkedünk el az időben. Vendéglátóink egy órával előbbre vannak, mint mi. Már első este Laci ment meg minket, és visz el a város közepéből a szállásra, majd az ő figyelmének köszönhetően érünk oda a Keresztútra, de a legnagyobb szolgálatot a végén teszi nekünk. Mivel ötven perccel lekéssük a hazavivő vonatot, ezért hirtelen kitalálja, hogy elvisz minket Debrecenig. Emiatt tudtuk minden más tervünket megvalósítani később, ami még várt ránk Pesten.
Érzem, a Keresztúton Isten mondani akar valamit nekem, életemre, terveimre vonatkozóan. Ezért örülök annak, hogy eljutunk rá. Helyi különlegesség, hogy egy parkban, kihangosítással járjuk végig a stációkat, és mindenki láthatja ahogy megéljük a hitünk. Élet van az öreg fában. Eljön a 13. állomás: Jézus holtteste édesanyja ölében. Valamiért azt hittem, itt hal meg, de nem. Vállamra kerül a kereszt, érzem súlyát magamon. Aztán különös élmény veszi a kezdetét: szédülés kezd környékezni, lépés közben meg – megrogy a lábam. Ismerem, már találkoztam vele párszor. Aki sokat maszturbál, az élheti át. Keményebb fizikai terheléskor a mozgató izmok idegei izomremegést produkálnak. Állok a kereszttel a 14. stáció előtt, és nem tudom eldönteni a kereszt tart engem,
vagy én a keresztet? „Uram, ne hagyj megszégyenülni, add, hogy ne essek össze!” – fohászkodom. Közben mindennél erősebben belém ég a következő néhány szó: „Velem törődj, Zoli! Ha velem minden rendben van, a terveid, álmaid, vágyaid nyugodtan ide bízhatod. Ezek másodrangú kérdések. Mivel van feleséged előttem, noha elváltál, ezért tisztaságot várok tőled. EZ az én akaratom a számodra.” Végül elmúlik a végtagjaim remegése, elmúlik a szédülés. Tapintatos az Isten. Más veszi át a keresztet.
Tibor, az alapító, kérdezte délelőtt: ki a mi pajzshordozónk? A római katonák falanxában mindegyik katona a mellette harcolót védte a pajzsával. Mi kikre számíthatunk? Az esti szentségimádáskor (az egyik legbensőségesebb találkozási lehetőség Jézussal, mióta visszament a Mennybe. Az átváltoztatott ostya előtt ülünk, és közösen imádkozunk, éneklünk, és elmondjuk a Jelenlétben kéréseink, gondolataink.) lassan egy kép alakul ki bennem: csendes nyár este, békésen hömpölygő folyóval. A folyón mi vagyunk rajta, a közösség tagjai, egy tutajon. Evezünk, de én nem bírom. Leheveredem a tutaj gerendáira, s bár mindenki látja és tudja mit teszek, szó nélkül bevállalják az evezés rám eső részét. Ők az én „Pajzshordozóm”. Remélem, alkalmas leszek rá, hogy én is hordozzam a pajzsot, mely őket védi.
Adriánnal, szombathelyi társammal beszélgetünk, immár hazafelé. Ilyen összetartó, bensőséges csapatot, később csapathálózatot szeretnénk otthon is. Szerencsések vagyunk, hogy itt a jó minta előttünk.
;-)
Zoli
Vincent valójában nem létezik. Theodore Melfi találta ki, aki a St. Vincent vígjáték forgatókönyvírója és rendezője. De nehéz lenne velem elhitetni, hogy amiről írt, és amit megalkottak a kollégáival, annak semmi köze sincs az élethez.
Ezúttal nem mesélem el az egész filmet, csak ami ahhoz kell, hogy egy jó lendületet adjon. Nos, ő itt alul, Vincent. Vietnámi veterán, aki kimondja, amit gondol, úgy véli mindenkinek elég erősnek kell lennie, hogy bírja az Élet gyűrődéseit, és szent kötelességének tartja, hogy ha úgy jön ki: ő is gyűrjön egyet másokon.

Bill Murray, akit végtelenül tisztelek, mert rengeteg filmben igyekezett vidámságot hozni az életünkbe, és/vagy tanított arra, hogy EMBERNEK kell lenni. Nem, nem erkölcsös nyárspolgárnak, hanem aki képes felfedezni, hogyan lehet örömmel tenni a jót. Mindenkivel. Magával is. Billy Crystall-t és Chevy Chase-t tartom még ilyennek. Ha érzelgősek is néha. Egyszerűen anélkül nem megy.
Daka -t, az orosz prostit rendeli magához rendszeresen, cigizik, iszik és egy szemétdomb tetején él. Ja, lovizik. És notóriusan veszít; tartozik: banknak, lovi maffiának, ám a szomszédainak, barátainak nem.
Ám, ahogy Olivér a film vége felé jellemzi, ő nem csak ennyi. A vézna, gyenge és kiszolgáltatott kisfiút egyszer megvédi, aztán pedig megtanítja, ő hogyan védheti meg magát. És ahogy lenni szokott, miután Olivér kivívja a nálánál erősebb fiú tiszteletét, (jól orrba vágja) nagyon jó barátok lesznek. Pl. Dr James Dobsonnal történt ilyen a középiskola idején. Egyik életre szóló barátsága egy kiadós verekedéssel indult. Egyszerűen a fiúknak néha el kell dönteniük, hogy hol a hierarchiában a helyük. Nem baj, ha leghátul, de azért is tessék megküzdeni.
Igaz kényszerből, de Vincent törődik Olivérrel, és a fiú ezért megszereti, és leás az öregember életének mélyére. Háborús kitüntetés kerül elő, mikor a vietnámi háborúban egy kegyetlen csapdából két tisztet mentett ki; vagy a történet az alzheimeres feleségével, akiről már nem tudott gondoskodni, és egy otthonba vitette, de látogatta, és mindig ő mosta a szennyesét. Nem akart lemondani arról, hogy törődjön azzal a nővel, aki neki ajándékozta több, mint a fél életét. Az utolsó években a még mindig szép idős hölgy meg sem ismeri, és ő orvost játszik, hogy az asszony értse, miért megy hozzá rendszeresen. Egy pillanatra, amikor őszirózsákról beszélgetnek, a férfi elsüt egy viccet, és az asszony nevetve megjegyzi: „Mindig olyan vicces voltál, Vin!” De nem, nem tér vissza, és amikor meghatódott férje megszorítja a kezét, és megcsókolja, zavartan húzódik el tőle. És ezt egyszerűen tudomásul kell venni.
Van egy macskája, és igazi csemegével traktálja, míg ő rendszeresen szardíniát eszik. Megszokta, hogy a legjobbat adja azoknak, akiket szeret. Ezért lop gyógyszert, mikor a felesége ellátását már nem tudja fizetni. Egyszerűen túl jó és drága az otthon. Nem a feleségének. Az ő pénztárcájának. Az agyvérzést, és a küzdelmet a beszéd, a mozgás visszanyeréséért ne is írjam, hiszen mindenki megbetegszik élete során, nem igaz? Ezalatt hal meg a felesége, és már csak egy urnát kap az otthontól. Nos, amivel az elején kezdtem, az is mind igaz. Egy trottli. És ez is. Egy szent.
Emlékszem Zoli bácsira, aki már nem él köztünk. Körülbelül egy fél évszázadon át volt cukorbeteg, és hordozta ennek minden terhét. Gyerekkorában az alacsonyabb önértékelést, hiszen ő nem volt olyan egészséges, mint a többiek. Haláláig nem tudta igazán elhinni, hogy nem ér kevesebbet másoknál. Soha nem volt káros szenvedélye, illetve a cigaretta, amit ő képes volt egy nap alatt letenni. Időnként abszurd módon féltékeny volt, de nem volt pokol mellette az élet, tudom, mert ismertem a családját. Sokáig volt rokkantnyugdíjas. És megtanult együtt élni azzal, hogy ő, aki életveszélyes betegként egyedül felépített egy telki kis házat, pedig pl. iszonyú kemény munka volt egy erős gumiszalag segítségével az összes, a felső szintet tartó betongerendát a helyére tenni, és végig a keskeny fal tetején járva; szóval ő immár vakon, nem tudott hasznára lenni a családjának, állandó terhet jelentett a feleségének, és valószínű sejtette, hogy felesége testvérei ezért bizony összesúgnak időnként róla. Noha minden bizonnyal igen hosszú ideig állt sorba a keresztjéért.
Vagy Jóska bácsi, akit kevésbé ismertem, de amikor az unokájuknak szüksége volt rá, a felesége unszolására kiköltözött (persze együtt, közösen) a hétvégi házba, aminek cékán volt az oldala, és vaskályhával fűtötték.
Vagy Vendel bácsi, aki semmi különöset nem csinált, csak pont azt, mint rengeteg korabeli férfi. Felnőtt, elvitték katonának, orosz hadifogoly volt, na jó, a halottak között azért nem olyan sokan töltöttek el egy éjszakát nagybetegen, hogy reggelre úgyis meghal. Nem halt meg. De azt, hogy mi az éhség, azt nagyon megtanulta. „Még a mohos keresztfát is, azt is megettük volna.” Nem állítom, hogy ettől jobban tudom, mennyire éhezhetett, de egy mohos keresztfa már pízlik, és moha is nő rajta, szóval gondolom, haraphatónak és emészthetőnek tűnik. Vagyis felcsillan a képtelen remény, hogy
jóllakjon vele az ember. Amikor visszatért, csak dolgozott, egyszer a szomszédai mentették meg az ÁVO -tól, mert kicsúszott a száján egy szónoklat közben, hogy a szónok hülyeséget beszél a Szovjetunióról, mert ő járt ott, és nem az van, mint amit az az ember mond. Nem tudom, kinek a biciklijével menekült el.
Mindig volt tüzelő, mindig lehetett használni a falusi vécét, pedig nem volt csatorna, azt ki kellett merni. És nem a nőnek. Mindig volt disznóölés, pedig az állat karácsonykor is éhes és szomjas. És náluk találtam egyszer kb. harminc tojást egy rejtett tojóhelyen, amire még ma is büszke vagyok. És volt bor, pedig a szőlő munkaigényes növény, és a hegy két faluval arrébb volt.
Nem tudom, miért olyan természetes, ha egy férfi jó.
Zoli
Megnyílik egy új üzlet, ahol a nők férjet vásárolhatnak maguknak. A bejáratnál az alábbi utasítás olvasható:
– Az üzletet csak EGYSZER látogathatják meg.
– 6 emelet van, a férfiak tulajdonságai emeletenként javulnak.
– Bármelyik férfit kiválaszthatják az adott emeleten, vagy felmehetnek a következő szintre.
– Előző emeletre visszamenni nem lehet.
Egy hölgy úgy dönt, hogy kipróbálja az üzletet, és partnert keres magának. Az első emelet ajtaján a következő felirat várja: „Ezeknek a férfiaknak van munkája.” A nő úgy dönt, hogy megnézi a következő emeletet. A második emelet ajtaján ez áll: „Ezeknek a férfiaknak van munkája és szeretik a gyerekeket.” A nő továbbmegy. A harmadik emeleten: „Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket és félelmetesen jóképűek.” Wow, gondolja a nő, és továbbmegy. A negyedik emeleten: „Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképűek és segítenek a házimunkában”. Hihetetlen, gondolja a nő, nehezen áll ellen a kísértésnek, de valami arra készteti, hogy továbbmenjen. Az ötödik emelet: „Ezeknek a férfiaknak van munkája, szeretik a gyerekeket, félelmetesen jóképűek, segítenek a házimunkában és romantikusak!” Úgy dönt, hogy benyit, de az utolsó pillanatban megtorpan és felmegy a hatodikra. Az ajtó ezt találja: „Ön a 31.456.012-es számú látogató. Ezen a szinten nincsenek férfiak, csak azért van, hogy bebizonyítsuk, hogy a nők sosem elégedettek. Köszönjük a látogatást!
Az utca szemközti oldalán egy hasonló üzlet nyílik, ahol a férfiak kereshetnek maguknak asszonyt. Az első emeleten vannak a nők, akik szeretik a szexet. A másodikon a nők, akik szeretik a szexet, és nem bánják, ha a férjük időnként elmegy sörözni a cimbikkel. A harmadik, negyedig, ötödik, hatodik emeleten még SENKI sem járt…
Egy szombat éjszaka egy idegen városban. Elmentünk barátokkal találkozni, termálfürdőzni, vacsorázni, lazulni. Aztán egy diszkóban kötöttünk ki. Mikor odaértünk, a táncparkett még elég üres, hézagos volt. Azért bevállaltuk, hogy csatlakozunk a többiekhez.
Elkezdtem figyelni a férfiakat csak úgy. Sokféle stílusú képviseltette magát. Próbáltam rájönni, ki melyik, és miért van itt; vagy ha választanék, melyiket választanám. Természetesen célpontjaim egyedül voltak. Kissé hűvös volt a helyiségben, akadt, aki kabátban, sapkában támasztotta a falat, közben a mobilját nyomkodta. Elgondolkoztam… Ezért fizetett belépőt?
Majd felfigyeltem egy másik pasira. Diszkréten ingbe öltözött, jóvágású figura volt. Mellettünk táncolt egyedül. Láthatóan jól érezte magát, és nem az alkoholszintre értem. Gondoltam, aranyos,bevállalós lehet. Miért táncol egyedül? A következő is felhívta magára a figyelmet. Ügyesen táncolt, illetve táncoltatott egy lányt. Hm… lettem volna a lány helyében.
Elég sokan sablonosan a pultot támasztották, és stírölték a lányokat. Várták a csodát? Sült galambot a szájba?
Végül is nem találtam olyan férfit, akire az elvárásaim mindegyike illett volna. (Szerintem nem vagyok nagyigényű. :) )
Aztán miközben véleményeztem magamban a férfiakat, engem szólított meg egy figura :)
Lehet, a férfiak is ugyanezt játszották fejben? Hát persze, mi mást csinálnának egy szórakozóhelyen! Tehát leszólítottak. Bár nem emlékszem, hogy indított, mert németül beszélt. Aztán azért tudtunk beszélgetni, ismerkedni, táncolni. Kedves volt, és meghívott egy pohár italra. Aztán hívott a természet, ki kellett mennem. Mire visszajöttem, nem találtam meg. Sajnos. Mintha egy villanás lett volna a jelenléte, mint ahogy a mienk is a barátainkkal, hisz tudtuk, nem mostanában megyünk oda vissza. Lényeg a lényeg: jól éreztük magunkat, és engem is megtáncoltattak, mint azt a másik lányt.
Uraim, ki ismer magára?
;-)
anoním nő
„Milyen értékeket, viselkedésmintákat örökíthet tovább egy férfi manapság?
Ma már nincs hadsereg. Ma már például nem lehet bátran kiállni és megharcolni olyan értékekért mind például a hazád. A haza vagy a családod védelmezése nem értelmetlenné, hanem értelmezhetetlenné vált. A politikai „csatározások” is úgy történnek, hogy a résztvevők „életüket és vérüket áldozzák” a Fészbukkon, de férfiként, a való világ tetteinek mezején nagyon kevés lehetőség van, hogy valami kézzelfoghatót alkoss. Ma a munka egyre nagyobb része is virtuális térben történik. Így értékelődik fel ma az olyan minták a nyújtása: mint például a nőkhöz, a feleségedhez, a gyerekekhez való viszonyulás, illetve az élethez, a természethez a munkához és a szabadidőhöz, a barátokhoz és a szomszédokhoz való viszonyulás. Ilyen mélységben vannak már gondok. Ma már hallani olyanról, aki azért nem megy el a barátja lakodalmára (ami a tervek szerint egyszeri alkalom az életben!) mert aznap nincs kedve. Vagy a 12 éves Balázska és apja szövetsége abban tetőzik, hogy a birkozóedző előtt, aki 6 éve edzi Balázskát, az apuka „áll ki” azzal, hogy Balázskának aznap inkább gokartozni van kedve, ezért nem jön edzésre. Vagy írt nekünk egy idős néni, aki szólt a középkorú férfi szomszédjának, hogy a szomszéd fája el fogja nyomni a közös kerítésüket, legyen szíves tenni valamit, mire azt a választ kapta a néni, hogy ha akarja, jöjjön át és tegyen a fával, ami akar, mert bíz a szomszéd férfit nem csak, hogy nem érdekli a téma, hanem még egy fűrésze sincs a kertes házában. Érezzük, hogy történetenként hány meg hány érték sérül? Fel sem tudjuk sorolni…
Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy egyre több nőtől lehet hallani a kérdést, hogy hol vannak a férfiak? Mi lehet ennek az oka?
Érdekes, hogy mind férfiak mind nők tömegei felteszik már ezt a kérdést. Fontos látni, hogy ezt a kérdést nem a férfiakkal állandóan versengő, a férfiakat degradáló nők, hanem a férfiakat értékelő, a férfi-értékeket fontosnak tartó nők teszik fel. Magyarországon tényleg sokan vannak. A kérdésfelvetés jogosságát ma tényként kezelhetjük, és erre valamilyen választ kell adni. Én azon az állásponton vagyok, hogy az okokat, hogy miért jutottunk idáig, egyáltalán nem akarom firtatni. Azért nem, mert könyvek és tanulmányok garmadája született ebben a témában, miközben a helyzet egyre csak romlik. Azért sem szeretném ezt firtatni, mert olyan globális méretű problémákba ütköznénk, melyek a mi szintünkön, az egyszerű ember szintjén
kezelhetetlenek. Pontosan ezek a pro és kontra érveket felvonultató esszék, tanulmányok ástak árkot férfi és nő közé, több ezer éves megalapozottnak tűnő visszatekintések hergelik mindkét nemet a másik ellen, egyik nemet a másik ellen uszítva. Én értem, hogy ez jó üzlet, de nekünk, egyszerű embereknek a feszültségek és a nyomás csökkentésére, több nyugalomra, nagyobb harmóniára, sikerekre, örömre, büszkeségre és boldogsága lenne szükségünk. Ezért is javaslunk más utat, mint a globális harc. Én az ilyen harcban nem hiszek, az halottakat és sebesülteket termel – velük körül is vagyunk véve, legtöbbjük gyermek(!) – de megoldást és békét nem. Én a munkában és a józan észben hiszek. Ebből a magyar kultúrkörben jól el vagyunk látva, van mire alapozni. Én abban hiszek, hogy ezek a problémák, melyek férfi és nő között, valamint a férfiasság megnyilvánulásában keletkeztek, mindenkinek elsősorban egyedi problémája lehet, és egyedileg kell tudni megoldani, illetve azzal a társsal, akivel szövetkezett egy életre a családban, illetve a baráti körben. A mai világban, amikor már nincsenek kényszerek sem az emberi, sem a kapcsolati értékek megtartására, sőt sokkal nagyobb a lazítás irányába történő nyomás, csakis a magasabb fokú intelligencia és tudatosság segít. Mindenkit sokkal inkább felelőssé kell tenni azért, hogy a mai szabadságban szabadon és önszántából, (ezáltal nagyobb belső erőfeszítéssel) önmagát tartsa a „helyes pályán”. Csökkenteni kell a közös felelősséget, azt, hogy mindenért az állam, a bizottság, az elnökség, a tanács, a család, a férfiak vagy a nők a hibásak. Egyéni felelősség van, ezek adódnak össze. Önmagunkért, a céljainkért, a szövetségesekkel való kapcsolatainkért mi vagyunk a felelősek. Rá kell jönni, hogy a szerelmet és a szeretetet is csak racionálisan, tudatosan és magas intelligenciával lehet megtartani és ápolni. Ha nem szánunk tudatosan időt egymásra, ha nem tervezzük újra meg újra közös céljainkat, ha nem értelmezzük helyesen a minket ért impulzusokat (hogy pl. fáradtak vagyunk, vagy a másik tényleg meg akar sérteni…), akkor oda lesz a szeretet is. Ma mindenki arról beszél, hogy ha szeretet lenne, minden lenne, és valahogy kihagyják azt a részét, amiért ők a felelősek. Hogy ez nem csak úgy lesz, folyik az égből és valaki elterelte… Ez a tetteinkből, a viszonyulásunkból termelődik, amivel olyan értéket adunk és újra adunk másoknak, amit valóban értékelnek, amitől felnéznek ránk, ami táplálja a szeretet tüzét… Ezért nem akarjuk annak az okait firtatni, hogy „hová tűntek a férfiak?”, hanem okafogyottá akarjuk tenni a kérdést! Azzal, hogy újra felszínre hozva a férfiasság értékeit, megerősítjük a férfi jelenlétet, a felelősségvállalást, a döntésképességet, a cselekvést, mint kiemelkedő fontossággal bíró fogalmat, és megannyi más olyan értéket, amelyekkel a Férfiak és a Nők: a jövő generációk, a munkatársaik, a barátaik
épülésére, örömére, segítségére tudnak lenni. Arra motiváljuk a férfiakat, hogy tegyük a dolgunkat! Mi abban járjunk élen, hogy nem panaszkodunk, nem olvasgatjuk a tanulmányokat, hanem felállunk, és férfiasan elkezdünk lépkedni, egyik lépést a másik után. Nem a nőkben keressük a hibát, nem a világot szidjuk. Azon a fronton keresünk kiutat, amelyiket mi magunk befolyásolunk. És ez elsősorban a mi belső fejlődésünkről szól, utána arról, hogy konkrétan mikor kelünk és fekszünk, és mit teszünk közben otthon és máshol. Másodsorban attól függ, hogy szövetségeseink valóban azok-e, illetve ezeket a szövetségeket újra és újra meg tudjuk-e újítani? Tudunk-e keménynek lenni ott, ahol kell, és alkalmazkodni ott, ahol arra van szükség? Tudunk-e úgy építeni, értelmes szolgálatot vállalni, gyömölcsöző tetteket végrehajtani úgy, hogy közben férfiak maradunk? Tudunk-e boldogulni nőtársainkkal karöltve, egymással összekapaszkodva? Látható, hogy ezt a képet csak ellehetetlenítí a fölösleges energiavesztéssel járó, romboló, árkot ásó, feszültségnövelő, a nemeket angyali és ördögi alapon egymásnak ugrasztó tanulmányok és cikkek olvasgatása… Tehát ismét: nem akarjuk megválaszolni a kérdést, hogy hová tűntek a férfiak, hanem okafogyottá akarjuk tenni azt!
TIME magazin tavaly év végi vezércikkében, Camille Paglia, társadalomkritikus úgy fogalmaz, hogy „…erős férfi példaképek nélkül, kiket fel lehet karolni, vagy kiknek ellen lehet állni, a nők soha nem érhetik el és élhetik meg nőiességük fókuszált, mély értelmét”. Azonosulsz ezzel a gondolattal?
A FK-nak az a lényege, hogy a férfi értékeket ápolni kívánó, erős férfiakkal összegyűlve, egy olyan közös kisugárzást/megjelenést produkáljunk, ami a többiek számára teszi vonzóvá a férfi értékeket. Azt is mondhatjuk, hogyha minden fórumon azt sulykolják, hogy a férfiak „eltűntek”, pipogyák, döntésképtelenek, lusták akkor olyanok is lesznek. De ha mi azt mondjuk, hogy a férfi egy „szikla” akire mindenki más építhet, akkor még azok is „sziklák” akarnak lenni, akik, amúgy, egyáltalán nem „olyan” típusúak.. És a nűanszok is nagyon fontosak! Nem azért vagyok szikla, hogy a tó tükrében csodálhassam magam, hanem ezért vagyok szikla, hogy mások építhessenek rám! Akkor, ha mindenki egy kicsit ilyen lesz, már egy kicsit jobb lesz a világ… Nem nagyapáink korában, hanem a mai világban akarunk Férfiak lenni a Nők, a gyerekeink és közös boldogulásunk érdekében!
Válaszolva a konkrét kérdésre: Nem tudom, hogy a nők elférfiasodnak-e vagy sem, de a férfiak nem nőiesednek. Inkább semlegesednek, a nemességüket veszítik, nemtelenednek. Ha a mai világot az a vád éri, hogy túlzó a férfi energia dominanciája, akkor az biztosan nem a férfiak tömegeinek köszönhető. Ezen érdemes kicsit gondolkozni… És ezzel párhuzamosan, igazat adva Paglia-nak, az én véleményem az, hogy a női energiákat úgy tudnánk megsokszorozódni a világban, hogy ha a férfiak feltöltenék a maguk térfelét férfi energiával, azáltal több nőnek adva lehetőséget a női energiák kisugárzásának. A világ javítása vagy romlása tehát nem egyik nem dolga vagy felelőssége. Ezen az egyszerű logikán alapulva, az élhetőbb világ megteremtése egyértelműen a férfiak és a nők közös feladata, az Ő együttműködésük sikerén alapul. A Férfiak Klubjában alapvetés, hogy a férfiasság is csak a nők viszonylatában téma, ha csak férfiak élnénk a világon, akkor ez a kérdés fel sem merülne. Deklarált stratégiai céljaink egyike is ehhez tartozik: új egyességért dolgozunk férfi és nő között. Tesszük mi ezt a férfi oldalon, függetlenül a világ folyásától!
Összefoglalásképpen: három szó. FÉRFI. MINTA. PÉLDA. Először is férfivá kell válni, férfiként kell értékeinket valami felettünk álló szolgálatába állítani. A Férfi minta, a családban örökíthető modell, amelyet a közel élők szívnak magukba. Ez a minta lehet boldogságuk alapja, ez alapján tehetik értelmessé a felnőtt életüket. A férfi-minta
egyértelműen az apa szerephez kötődik. A férfinak dolga: férfiként a tágabb környezetének példát mutasson, hogy olyan értékes életet éljen, amely tágabb környezetének példaértékű azáltal, hogy milyen felelősségeket vállal, milyen jövőbe mutató stratégiák mentén éli az életét, hogy úgy viszonyul a többi dologhoz és, hogy tudja, több száz év múlva is van élet. A példa és a minta nem ugyan az! A példa az érték közvetítés kifele a világ fele; a minta a családban hat követést, vagy elutasítást váltva ki. Elég erre a háromra koncentrálni, tudatosan javítani ezeket. Ezek megfelelő itinert (mércét, vezérfonalat) adnak a családban, a munkahelyen, a baráti körben, a tágabb közösségekben. Férfinak, mintának, példának lenni! Mert ne feledjük, akárhogy is élünk, viselkedünk, így is úgy is példa és minta leszünk a körülöttünk élők számára. Ez nem tőlünk függ. A férfi, a minta és a példa minősége áll rajtunk…
És: csakis rajtunk…”
Pál György
A fenti mondatot anno Bácskai Juli barátném mondta. Vajon jobb cím lenne cikkemnek a: „Hogyan kerülj ki győztesen a férfiaktól rád nehezedő nyomás alól?” Férfilapban nem biztos.
A természetgyógyász „rámtelepedése” a Facebook – on – aki túl sok infót oszt meg ott, segít, hogy minél kevesebbet nézzem a falat a Face-n. A dj. ismerősöm szuper zenéi miatt mozgok, táncolok 2 órát egyfolytában hetente. Egy szimpatikus férfi (nevezzük B.-nek) törölt a neten. Ez nagyon fájt. De azért is karcsú és csinos leszek! Ruhákat varrok és összeszedem magam.
A Parkinson kóros apám miatt, a házaink közti 100 métert napjában számtalanszor megteszem. Ilyen táv legyaloglásához némelyek lépésszámlálót tesznek fel, hogy teljesítve legyen. A májcirózisos párom miatt egyéni vállalkozóvá kellett legyek. A főszerkesztő miatt a szellemi erőimet kellett aktiválnom, akármilyen kekec, megfeleljek neki. Vagyis, ha kellően érzékenyek vagyunk, megértjük a dolgok pozitív oldalát, és így azok erőfeszítésekre inspirálhatnak minket.
Egy férfi olyan képeket mutat a neten, amitől végre láthatok vonzó férfi arcokat, testeket. Mert hétköznap bizony sok a sörpocakos, borotválatlan, ápolatlan férfi. A sportmasszőr olyan nyújtásokat old meg az izmaimon, amitől ismét férfi munkára is képessé válik a szervezetem. Az EMBER szóra a nagyapám azt mondta, mikor a kislányom mutattam neki, és előre vetítettem: „Figyelje meg, majd egyszer még nagy ember lesz!” hogy „már EMBER nem, mert nőnek született”. Ez persze mélyen felháborított, és „bosszúból” 2 szuper gyönyörű többdiplomás leányzót neveltem fel. Tőlem ennyi tellett. :))
Még a nagypapa lekicsinylő mondatából is a pozitívra összpontosítok. Miszerint inspirált engem hosszú időre, olykor erőm feletti erőfeszítésekre az életben. Akarom,hogy inspiráljon a Férfi!
ARRA FIGYELEK, AMI BELŐLE EMELNI TUD ENGEM.
Inspiráló férfi impulzusok:

Bírom, ha egy férfi kicsit feminin. Mint ez az érzékeny pillantású fiú. Üdítő, friss levegő lelkemnek.

Egy keményebb, macsóbb férfi. Tudom őt is tisztelni, szeretni, még ha meghajlítja is az akaratomat. De legyen benne érték, amibe kapaszkodhatok.
Kati
Amikor segíteni akartam, a férfiaktól a gazdaságban a tartalék szerszámot kaptam.Övéké volt a legélesebb,legfinomabb. Most, hogy kiöregedtek,lebetegedtek,elfáradtak, magam kell kezeljem a dolgokat. Emlékszem, disznóvágások idején a tartalék kést kaptam.Most állok a kertben, ahol tavasszal a szőlőt megmetszettem. A szőlő édes, bár kevés, mert túl sok esőt kaptunk a nyáron.Meghatódom: hull a könnyem, mert eszem a szőlőmet.Lennék szívesen ismét gyerek, de nem lehet. Vállalnom kell a felelősséget.
Állnom kell a terheimmel. Nőként is.
AKKOR IS,HA AZT HISZEM: NEM MEGY.
Kati

Látod? Mindenféle őrültségre képes vagyok érted! Álljak fejre a kádban, hogy az orrom a víz alatt legyen? Oké, csak ne vedd fel!

Velem készülj, bébi! Őrült éjszakád lesz, és meggyötörten fogsz ébredni. Mégis azt fogod kívánni, bár lenne erőd újra kezdeni.

Te is csak olyan vagy? Aki a tűsarkújával áttipeg a szívemen? Vagy rád bízhatom magam, és nem élsz ezzel vissza?

Nem tudok nem szárnyalni utánad, Édes. Azt hiszem, a múzsám vagy. Már belső Galaxisom spirálkarjai ölelnek.
Képek: Egy Férfi
Szöveg: Zoli
;-)