Nők, akik mélyen lenyűgöztek (Nőnap felé közeledvén)

Álljon itt néhány nő, akik így – vagy úgy lenyűgöztek, hálára késztettek.

kálmán olgaEgy NŐ, akire mérhetetlenül büszke vagyok. Akikkel egy követ fújok (a konzervatív oldal, tényleg, rájuk szoktam szavazni), általában veszélyes liberális boszorkánynak tartják, de én nem akarom, hogy ez engem érdekeljen.
Ugyanis a Ceausescu rendszer idején, Romániába, amikor ott éjjel táncos mulatságot kellett rendezniük éjjel a falvaknak, ahol jártak a barátnőjével, mert csak nappal alhattak valamennyit, Bibliát csempésztek az ottani embereknek. Annyit, hogy majd beszakadt a hátuk a cipelésbe.
Olga, ha véletlenül olvasná ezt a bejegyzést, a következő pár sort, kérem vegye nagyon komolyan!
Folyt a könnyem, amikor arra gondoltam, írok ma Önről. Annyira átjárt annak a borzalma, mi történhetett volna magukkal, ha a rendőrség elkapja a Bibliás hátizsákokkal. Amit a vonaton elrejteni se tudtak, mert még a poggyásztartóig se bírták felemelni. Nagyon örülök, hogy bár a hatóságok végig gyanakodtak, de soha nem jöttek rá semmire.

Kálmán Olga a hölgy teljes neve.

 

bagdy emőkeA másik csapatból egy tiszteletreméltó asszony. Amikor a Férfiak Lapja munkatársa, Göröcs Sramkó Katalin „Transzperszóna” címmel leközölte egyik előadásának tömörített anyagát (Transzperszonális pszichológia témában), és értesítettük erről, bizony nem sajnálta az időt és energiát, és megköszönte. Pedig a lap ismertsége meg sem közelíti (még) az övét.
Amúgy a Református Ligában játszik (jó csapat, remek iszákosmentő szolgálatuk van, a Kék Kereszt). Vele egy követ fújunk. Akit elvetettek, de szegletkővé lett végül. (Alappá; Bázispont; Ahonnan indulunk és visszatérünk; Otthon; Alfa és Omega – Jézus Krisztus)

Prof. asszony Dr Bagdy Emőke.

 

angelinaTegnap éjjel láttam Angelina Jolie, tudtommal első filmjét, melyben nem játszik, hanem rendezte azt. Tavalyi film, az eredeti címe „Unbroken”, magyarul „Rendíthetetlen”. Az egész film egy mérhetetlenül erős tiszteletadás felénk, férfiak felé. Gyakorlatilag női szereplője nincs is. A főhős Louie Zamparini, aki lezuhant a II. Világháborúban, kb 45 napig hányódott a Csendes óceánon, elveszítette egyik bajtársát közben, japán hadifogoly lett egy személyiségzavarral küzdő altiszt táborában, ám maga volt a megtestesült lelki erő és oszlop társai számára. Igaz keményen sportolt és versenyzett előtte, az Olimpián is szerepelt Berlinben arannyal térve haza, hosszútáv futásban. „Ha megmered, elnyered” volt a jelmondata.
A film végén keresztény gondolatok sora következik (Angelina is hívő? Vagy „csak” tiszteli a keresztény hitet? Sorra érnek a meglepetések, egyszer már leesett az állam, mikor Beyoncé énekesnőről kiderült, hogy mélyen hívő keresztény, lásd önéletrajzi filmjét „Az élet egy álom” címmel) mint pl., hogy Zamparini kiengesztőlődött fogvatartóival, és sorra látogatta őket, békejobbot nyújtani. Érdemes megnézni a filmet!
Mennyire lehet erős és magabiztos egy asszony, aki ennyire mélyen képes tiszteletet adni nekünk, férfiaknak: EGYNEK az érdemeiért, egy olyan korban, amikor sok férfi is tehetetlenül gúnyolódik saját magán és férfitársain?
Tessék, egy lélekben erős NŐ képe: Angelina Jolie

JoyceBocsánat, találtam még két közfigyelemnek örvendő asszonyt, akiket ki kell tennem. Aztán valóban a még kellően el nem ismert nők következnek. Ha még száz hírességet találok, akkor is. Egyikük elismert igehirdető és tanító, valamelyik amerikai protestáns felekezetben, de ők egymástól gyakran átvesznek tanításokat, hatóköre szélesebb a saját felekezeténél. A New York Times bestseller szerzője, és a Joyce Meyers Ministries alapítója. Eddig több mint száz könyvet írt lélektani, és keresztény spirituális témában. És most jön a java: pedofíl apja évtizeden át zaklatta őt szexuálisa, kiszámíthatatlan, alkoholista, félelmetes alak volt. És Joyce, bár hosszú munka árán, de megtanult megbocsátani és elengedni, és nem igazságért és bosszúért lihegve dobolni pl. egy bírósági tárgyalás épülete előtt. Természetesen az erőszakot és a beteges viselkedést mélyen elítéli.
somaÉs úgy illik, hogy megemlékezzek magyar megfelelőjéről, Soma Mamagésáról, aki ugyan nem keresztény berkekben, és nem a keresztény szimbolikát használva tanít, de a maga körén belül szerintem igen pozitív módon hatékony. És az élete is mellette beszél, mert hiteles ember. Őt például érdekli nő létére az igazság férfioldala, előítélet mentesen igyekszik közelíteni a kérdéskörhöz és nem csak saját személyiségének és a nőiség fejlesztésével van elfoglalva, hanem igyekszik tőle telően segítő kezet nyújtani nekünk, férfiaknak is.

EZ, UGYE tiszteletre méltó?

Joyce Meyer és Soma Mamagésa

 

itterA következő asszonyról nem találtam képet, de amúgy is kétséges, hozzájárulna-e a közléséhez.
A neve Herta Astner. A fiát gondoztuk ketten, és egyértelműen irányítás problémái voltak: iszonyúan maximalista volt. Bevallom amíg náluk dolgoztam, havi 100 euroval többet kaptam, mert én a cég többedik alkalmazottja voltam náluk. Senki sem felelt meg neki, és akinek jönnie kellett, nem igazán bánta. Pedig nem volt alapvetően rossz természet, és nagyon tiszteletreméltóan hordozta, hogy felnőtt, ügyes, tehetséges fia egy váratlan hipoglikémiás állapot miatt (a vércukorszintje órákig a szükséges minimum alatt volt) agykárosodást szenvedett, és értelmi fogyatékossá vált, aki sem önállóan enni, mozogni, beszélni nem tudott, és pelenkát kelljen viseljen.
Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor egy átlátszó füllentéssel le akartam rázni, és ő elgondolkodott, mélyen a szemembe nézett, majd megmondta, szerinte hogy is van az. Akkor esett le, hogy zsigerből palira akartam venni. Nagyon megjegyeztem, hogy soha ne becsüljem le a velem szemben álló embert, mert józan esze, az van neki.
De amiért a legszívesebben emlékszem rá vissza, azok azok a kis nápolyiszeletek voltak, amik időnként vártak engem a konyhaasztalon, mikor a déli egy órai pihenőm véget ért. Ezt színtiszta nagylelkűség volt, egyáltalán nem volt kötelessége adni.

 

ágiNyúl Áginak hívják azt az asszonyt, aki közeli jó ismerősöm, és mélységesen kivívta az elismerésem. Egy otthonban dolgoztunk együtt, és váltunk barátokká. Egyedül nevelte fel a lányát, márpedig az amúgy igen csinos fiatal hölgy nagyon magas szintű képesítést szerzett, ha jól emlékszem, építőiparban, és mérnök szinten. Némi tévesztés lehetséges részemről.
Emlékszem, milyen szorgosan dolgozott a „C” osztályán az adott intézménynek 100%-ot beleadva, és amikor hétvégén az ő autóján mentünk dolgozni, csak hosszas unszolásra fogadta el a pénz hozzájárulást a benzinért, és csak mert éppen nem volt osztrák melója, ahol nagyon kemény fizikai munkát végzett, hogy két fős családját fenntartsa, és a lányát elindítsa egy minőségi életbe.
Évente egyszer mentek síelni a barátaival általában Franciaországba, és ki gondoskodott a csapatról? Ő.
Egy végtelen barátságos és nyílt szívű teremtés, aki végre nyugdíjas, és eljutott Románia csodálatos helyeire, és egy héten szívhatta töményen magába a természet és kultúra szépségeit.
Egy másik volt kolléganőnkről is röviden írnom kell, akiről az évek múltával sajnos kevesebb infomáció jut az eszembe, ő nem kőszegi, nagyon régen nem láttam. Zsuzsának hívják, Répcevisen lakik. Takarítónő volt az intézetben, szintén dolgos teremtés, munka, háztartás és beteg édesapjának a gondozása hárult rá (bár a férje se kutya, többször fiatalemberként megtette, hogy 36 órákat nem aludt, mert a 24 órás portai szolgálat után még elment nappal ide-oda dolgozni, ahol éppen alkalom volt rá. Azt akarta, hogy jól éljen a családja.)
Amiért Zsuzsára halálomig emlékezni fogok, hogy harmadik napja dolgoztam az intézetben, azon az osztályon, ahol ő, és megszorultam anyagilag. Első kérésre, szó nélkül adott ezer forintot. Mélyen meghatott a bizalma. Több új felvételis ugyanis pár nap után már nem ment dolgozni.
Nyúl Ágnes (Zsuzsáról sajnos nem találtam képet.)

v Kulcsár ISzerintem még kisfiú voltam, de már a Nők Lapjánál dolgozott. Emlékszem, vezette egy időben a „Ne félj, mesélj!” rovatot, de rengeteg cikket is írt. Én keveset olvastam ugyan tőle, (férficikkeket nem igazán írt) de úgy vélem, sok nőnek hozott szükséges információt, erőt, vigaszt és bölcsességet az életébe. Legalább egy könyvéről tudok, amiben párkapcsolatokban elakadt férfiaknak és nőknek igyekszik segíteni. Érdekesen szerkesztették a könyvet: az egyik oldaláról a nőknek szól, keresztbe megfordítjuk, és máris mi, férfiak vagyunk a címzettek.
Sejtek valami megfoghatatlan szigorúságot a lényében (de talán csak én képzelem oda), ami vonz. Vonz – mert amúgy meg aranyból van a szíve.
V. Kulcsár Ildikó

 

zsiraA következő asszony, egy jó értelemben egyszerű falusi asszony volt. Nekem öt évig volt főnököm. Segítgetett, elnézte a szórakozottságom, vezette az értelmi fogyatékosok egyik osztályát. Amikor azt mondtam neki, hogy mentálhigiénés tanfolyamra szeretnék menni, rögtön mellé állt, pedig ez azt jelentette, hogy szombatonként helyettem másnak kellett vállalni a szolgálatot. Mégis megbeszélte a többiekkel. Volt aki morgott miatta.
Neki köszönhetem azt a munkahelyet (így és közvetve), ahol három évig dolgoztam, és nagyon szerettem lenni. A Pszichiátriai Gondozót Szombathelyen. A mai napig tartjuk az ottaniakkal (igaz, hébe-hóba) a kapcsolatot, pedig ez olyan csajos dolog. De szeretem az ottani nőket. (Egyedüli kiskakas voltam köztük. Mondjuk kis emancipunci, sok vizet nem zavartam, de szerettek úgy is.)
Oláh Erzsi néninek hívják azt az asszonyt,akit tényleg, hiába engedte meg – nem voltam képes tegezni. ENNYIRE tiszteletre méltó volt. A csontja velejéből sugárzott elő.
Képet nem találtam róla, így az egykori közös munkahelyről teszek ki. A Zsirai Értelmi Fogyatékosok otthona. (Valahogy mindig kigazdálkodták, hogy kapjunk jutalmat. Szerintem zseni volt a gazdasági vezető. Szintén nő. Férfi is képes rá, de itt nő intézte.)
A mi osztályunk, és az irodaépület nem látszik a képen. Jobbra az ebédlő és a „B” osztály, balra a „C” osztály, ahol kezdtem. Szemben a kastély, ahol eljövetelemkor három osztály működött. Nagyon szép hely.

 
Andi és Viki története
barinő ölelésEgyszer volt, hol nem volt, volt két kolléganő: hívjuk őket Andinak és Vikinek. Viki Andi közvetlen főnöke volt, de nagyon jó barátnők voltak, a szó legjobb értelmében egy húron perdültek, és munkaidőn túl is összejártak, a családjaik is többször találkoztak, ahogy az a nőknél lenni szokott.
Egyszer Viki úgy érezte, szóvá kell Andinál tennie valamit szakmailag. Andi ezt meglehetősen zokon vette, hisz azt a bizonyos dolgot addig mindig úgy csinálták, most miért kell rajta változtatni, és eleve: pont Viki szól érte? Hát egy napig kerülgették egymást szótlanul.
Aztán másnap délelőtt a kis lakóinkat sétálni vittük a közeli focipályára, és Józsi bemutatta hogyan kell a pálya korlátján úgy átperdülni, hogy fejre érkezzen. Ennek mind nagyon örültünk, de legjobban annak, hogy nem történt baja. Amúgy is rendes gyerek volt, és a vezetőség sem szerette, ha kirándulás közben rongálódik a gondozotti állomány.
Tavasz volt, éppen Nőnap környéke, amikor is leginkább nyílik az ibolya. Hát Andi (ketten kísértük a lakókat) olyan csokor virágot szedett Vikinek, hogy még az én férfimarkomban is alig fért volna el. Azt hiszem, soha nem mondtam el neki, mennyire meghatott ezzel a töredelmes belátással és kiengesztelni akarással. Pedig közöm nem volt az ügyhöz, csak hát én is szerettem őket.
Mint minden mesének, ennek is jó a vége: úgy emlékszem, Viki egy hatalmas öleléssel köszönte meg a virágot, és hát azóta is jó barátnők.
Viva la barátság!

líviÉs végül, persze nem utolsó sorban, valaki, aki tudatosan szakított az otthonról hozott több generációs mintával, ahol a nők bizalmatlan kontroll alatt tartották a férfiakat, akik ittak, menekültek otthonról, és keserűen húzták a mindennapok igáját. Engedték, hogy kizsarolják belőlük, amit önként akartak adni. Amikor a bizalom, és nyitottság helyére a saját egóban való bizakodás, és erővel való kicsikarás áll. Interjút is ő készített velem a Talita.hu-ra, és a géppisztolyos prédikátorról készült filmről is ő írt ugyanoda: egy nő, aki képes megérteni teljes terjedelmében, mit is jelent az, hogy: Férfi. Fentről le, és balról jobbra.

Gedainé Kölnei Lívia

 

 

;-)

 

Zoli

 

 

 

 

Az Őrülten Szerelmes

áldozás2Hogyan kívánja egymást férfi és nő? Vad vággyal, a sarkától a feje búbjáig beleborzongva.

Hogy kíván minket az Isten? Mindent birtokolni akarva. Mindent birtokolni engedve. Napról napra átadva, a maga rendje szerint.

„Annyira szerelmes vagyok belétek, hogy azt szeretném, ha felfalnátok. Mindig, valahányszor találkozunk. Ha megennétek a testem és meginnátok a vérem. Belétek oltódnék, és a testetek, zsigereitek és csontjaitok legmélyébe épülnék: a sejtjeitekbe.

EGY AKAROK LENNI VELETEK!”

áldozásNos nem ezekkel a szavakkal, de lényegében ezt mondja Jézus, amikor közli, hogy aki őt követi, annak meg kell őt ennie. Már nem elég a rá hallgatás, a tanítás komolyan vétele, a vele való rendszeres párbeszéd (az ima) – Mindent oda akar adni. És az Utolsó Vacsorán meg is teszi. Már semmit nem tart vissza: étellé teszi a testét (kenyérként) és itallá a vérét (borként).

S másnap ugyanez ismétlődik meg, csak most azoknak engedi meg, hogy mindezt elvegyék tőle, akiknek önként nem adhatta. Testét megölik, s vérét kiontják.

Van akinek hasznára lesz: a kereszt alatt megtérő római katona; s van, akinek kárhoztatására: Júdás. S van, akinél még nem tudjuk – pl. Annás és Kaifás főpapok.

De bízni és remélni mindig lehet.

áldozás1

 

 

 

;-)

 

Zoli

2015. Tavasz, Kőszeg, Nőnap: Kiállás a Nőkért (S még aznap megtaláltatott az annyira áhított házisárkány?)

 

Jobbra Margit, a zászlóval Niki, a lánya.

Jobbra Margit, a zászlóval Niki: a lánya. A háttérben elkerekező úrról lejjebb. Ő az, aki nem rest otthon is főzni.

Vajon jó az Istennel járni, vagy jó az Istennel járni? Ugyan olvasatomban minden jó szándékú ember vele jár, ám aki direktbe szóba is áll vele, és ezt közösségben teszi, annak többet tud adni, és többet bízhat rá.

Nos, úgy vélem: kb -tul jó vele járni. Figyel ránk és fontosak vagyunk neki. A Nőkért való Kiállás ugyanerről szólt, csak Isten helyébe kicsit mi álltunk: a szervezők.

 

Margittal még a kőszegi legelső Kiálláskor találkoztam. Az a párkapcsolatokért volt, s a témát most sem mellőzhettük. Már akkor nagyon őszintén felvállalta magát, s bízott bennem: ha én ezt őszintén megkérdeztem, akkor ő azt őszintén elmondja. Akár a kisváros Fő terén is.
Most méginkább odatette magát: csajos ötletei voltak: színes lufik, pörgős zene, meleg tea (még spéci termo fazekat is szerzett hozzá, tehát a rendezvény végén éppoly meleg volt a tea, mint az elején), vagyis mindent, ami lehetővé teszi, hogy tényleg jól érezze magát, aki erre hajlandó rászánni magát. ÉS – VÉGIG OTT VOLT! Holott négy órán át a hűvös tavaszi szél már hideg, szinte jeges. Mert egy délelőttön át fújja az embert. Remegett, vacogott, a lányához bújt, az arca lilult, de nem ment el. Sőt, próbált táncolni! Egyedül ez ugyan nem olyan könnyű, de megint láthattam,milyen finoman, összehangoltan tud mozogni egy nő. Ezért is szeretnek annyira táncolni, míg mi, férfiak, a mackó mozgásunkkal sokszor inkább fát vágnánk… Csak hát az ÚGY nem melegít meg.
A Niki (Margit lánya), aki ügyesen segített, még kérdést is adott a zászló tartalmának kibontásához, és a barátnője (aki „csak” lelki segéderő volt, hogy a szünetekben ne a gyér forgalmú teret nézzük, mert igen – tavasszal még nincs idegenforgalom nálunk, és kevesebb az ember) pontosan a nem várt hab voltak a tortán.
Nos, mi is történt?
Az emberek bizony ódzkodnak a nyílt színre kiállni, még ha már vannak is ott mások, és biztatják őket erre. Talán olyan ez, mint a tavaszi fagy: ki kell tartani a meleggel, új és új hullámban kiárasztani, és eltűnik. Az egyik asszonnyal, aki a higannyal fertőzött erdőkről kezdett mesélni nekünk, eljutottunk oda, hogy vitt egy „Egészséges Férfiszellem” című könyvet, és elfogadott egy nagy ölelést hozzá.

Itt is Niki állt ellen a fel-feltámadó szélnek, középen egy érdeklődő hölgy, jobbra a "barátnő", aki lekötötte a lankadók figyelmét, és az úr, felteszem, nem bánta a hölgytársaságot. ;-)

Itt is Niki állt ellen a fel-feltámadó szélnek, középen egy érdeklődő hölgy, jobbra a „barátnő”, aki lekötötte a lankadók figyelmét, és az úr, felteszem, nem bánta a hölgytársaságot. ;-)

Bensőségesség, érzelmi gyengédség, megnyílás, el és befogadás, odafigyelés – ezek visszatérő fogalmak voltak. Sokan vágyunk rá, játszmázunk érte, vagy csüggedten reméljük, talán megenyhíti valaki szívünk dermedtségét. Azt már kevesebben mondták el, hogy az érzelmi intimitáshoz valami megfogható tartalom is kell. A puszi, az ölelés jó jelző, de önmagában kevés. Szükséges a vezető tevékenység, ami mentén kibontakozik az ismeretség, a szeretet. Közös tevékenység, cél, beszélgetés, bármi, amire együtt figyelünk és közben a személyes kötődések is mélyülhetnek, tisztulhatnak, feltéve, ha bevállaljuk magunkat és a másikat. Úgy, ahogy vagyunk. Aztán idővel továbblépünk, növekszünk együtt – mert ez az Élet rendje.
Nagyon tetszett annak a férfinek a története, aki elmondta, hogy mivel sokat van otthon, ő főz. Vásárol, és a rendre is felügyel. Cseppet sem volt a méretes termetével, nyugodt, határozott hangjával és férfias bajuszával, borostájával nőies, puhány. Persze biztos vannak férfihobbijai, amelyekkel megtámasztja a tartását és éleszti a férfias tüzet belül.
És eljött az Ági is. Mert megígérte. A Nőnapi Kiállás – Hangolóban szerepel még, ő a Nyúl Ági. Persze megint önmaga volt: támogatott, buzdított és a hitet próbálta növelni bennünk. Nagyon jól esett, szerencsére már lassan rutinná lesz, hogy jó ügyekben nem az az első, mekkora visszhangot kelt. A meggyőződés ereje, a belső jó érzés, és csak ezek után az, hogy még kit érdekel a szemléletünk rajtunk kívül. Kinek van eleve hasonló?
Aztán csak terjed a Tavasz tovább, és rájöhetünk, hol foglalt állást még? Kik árasztják eleve már?

 

 

Lekaptam a csokrot, mert a fogorvosnál a váróban kellett hagynom. Ellopnák, tudjam mutatni: én készültem. Csak nem úgy jött ki.

Lekaptam a csokrot, mert a fogorvosnál a váróban kellett hagynom. Ellopnák, tudjam mutatni: én készültem.

És: Megtaláltam! Avagy a tűzokádó, aki valójában egyáltalán nem okád tüzet. És már készen várt rá, hogy fogadja a hős lovagot, és végre vendégül lássa.
Aznap délutánra szervezett az exem a gyerekeknek és nekem egy közös programot. Ökölvívó Gála Kőszegen, érdekli a fiúkat, lesz tombola is, menjünk csak el. Senki se tudta, mi fog történni.

Lecuccoltunk a két Topival az egyik padra, már ült ott egy anyuka, ő is a fiát hozta el: bokszol és megnézi a többiek küzdelmét. Elkezdtünk beszélgetni. Aztán beszélgettünk. Aztán még beszélgettünk. Aztán mikor ránéztem, már nem a vállam fölül néztem rá. Aztán a kabátok elkerültek közülünk. Aztán amikor a csemeték meg voltak etetve, itatva, és a bordásfalról leszedve, ott folytattuk, ahol éppen abbahagytuk. A legjobban az tetszett, amikor ugyanabban a pillanatban ugrottunk fel, ő futott balra a fia után, én jobbra az enyémek után, szót se tudtunk szólni egymáshoz, majd bocsánatkérés nélkül ültünk vissza, és mosolyogtunk össze. Lopva megnéztem: igen jó popsija van… Oldalról jól látható,  szép, ívelt ajkai, és vidáman csillogó szemei.
Mmmm, NAGYON JÓ NŐ! Szép neve van? Mónika.
Utána számoltam ki, hogy amit gyorsan elreppenő két – három órának véltem, az bizony tömény öt óra együtt töltött idő volt.
Persze ma, két randi, és néhány óra Skype beszélgetés még nem feltétlenül jelenti, hogy majd egymás mellé temetnek… de nem bánnám.
Majd, olyan ötven év múlva.

 

;-)
Zoli

Mai Montague-k és Capulette-k

Montágie és CapuletAmikor két fiatal a családjait megismerteti egymással, akkor más szokásokkal élő, bensőséges közösségek próbálnak összehangolódni hosszabb távra. Ám még akik vér szerinti rokonok, azoknál is vannak eltérő szokások. Az új idegen családdal ez még inkább így van. A közvetlen hozzátartozó, ha hibázik, azt könnyebben megbocsájtjuk és túllépünk rajta. Az idegennél, ha nem is szólunk, de legtöbbször marad egy érzés bennünk. Ezek egymáshoz sorolódhatnak, felhalmozódva. Bár azt is épp elég feldolgozni, hogy jött egy idegen és elvette a gyerekünket a házasságkötés alkalmával. Ha másképp viselkedik, például nem tegeződik, nagyobb távolságot tart, vagy kerüli a személyes megszólítást -hosszú időkre ki nem mondott feszültségek alakulhatnak ki mindkét oldalon. Hányszor halljuk a másik család leszólását, és gondoljunk bele, mennyire gyakori az ellenérzés kisebb – nagyobb dolgok miatt! Micsoda hangulatteremtő mondatok: „Ebben az unoka nem ránk hasonlít, ezt a vejem családjától örökölte.” Vagy: „A menyeméknél szokás így viselkedni, nálunk ez nem megy.” A rivalizálás sem ritka: „Az unoka minket jobban szeret.” Húsvét vagy karácsony előtt mennyire elő tudnak ezek jönni, amikor nagy valószínűséggel a tágabb család tagjai is találkoznak…

Hogyan tudjuk enyhíteni a feszültségeket és elfogadni, tolerálni a másik családot? Célszerű megértőbbnek lenni velük. Próbálni elfogadni, átérezni, hogy nekik is vannak nehézségeik. Nem jobbak vagy rosszabbak, csak másabbak a szokásaik. Nem alapvetően rosszak, valószínűleg csak: alapvetően mások.

:-) Kati

Miért bántja önmagát az ember?

fakírElhatározhatná, hogy sportol, mozog ingyen, egyedül, önállóan. Ám igényel a legtöbb ember egy személyedzőt, aki unszolja, korholja. A maximalisták pedig egyre magasabb követelményeket állítanak önmagukkal szemben és gyötrik magukat állandó bűntudattal, ha nem sikerül azonnal elérni.

Miért teszik ők mindezt?

Fakírként adjuk a fájdalmat, a nehezítéseket testileg-lelkileg önmagunknak. Ahelyett, hogy megértőek lennénk kicsit magunkhoz. Igaz: „Teher alatt nő a pálma”. A fokozódó terheléstől erősödünk. A fájdalomtól morfin származék keletkezik az agyban, azért, hogy legyen erő elmenekülni a helyzetből vagy védekezni, harcolni, ellátni a sebeinket. Ám a ma embere marad és a terhelést fokozza. Rászokik szinte önmaga bántására, mint a fájdalomcsillapítókra. Pedig, ha megértő lenne önmagával, az olyan lenne a lelkének, mint a balzsam. Oldódna, lazulna tőle. Ha kevésbé görcsös, elfogadóbb, akkor megértést, több szeretetet sugároz a külvilágnak. Egy kölcsönhatás is elindulhat közte és környezete között.

Sajnos, sokszor az ellenkezője van gyakorlatban. Katonás dresszírozás önmagunkra és az állandó: „Kell, Kötelesség, Teendő, Feladat”. A legritkább esetben tekintünk lehetőségként a feladatainkra. Pedig ha szemléletet váltunk és átgondoljuk azokat, fejlődhetünk is általuk.

Mennyivel különb úgy érezni, hogy LEHET megtennünk dolgokat, mint az örökös KELL miatt szorongva tölteni a napjainkat.

:-)  Kati

Legyen humor!

HumorNEM IS AKÁRMILYEN!

A jó humor áldás. Segít kreatívan szemlélni a dolgokat. Ezt tőled majd kaphatja, ha valamennyire örökli és tapasztalhatja. : ) Szerencsés ember, akinek jó humorú ember él a családjában! Aki segít szemlélni  dolgokat a fonákjáról és vidáman. Egy bensőleg laza férfi mellett egy nő egy életet képes leélni, még ha az illető léha alak is. Ismerjük a  szólást: „Soha ne bízz meg olyanban, akinek semmi humora”. Hiszen élni nevetés nélkül is lehet: de érdemes? Adjunk a gyerekeinknek mintát arra, hogyan szemléljék a fonákjáról is a dolgokat! Ne legyen sótlan a világ körülöttünk! Úgy tartja a fáma: „Minden igaz – és az ellenkezője is.” A lényeg, hogy ne erőltessük úgy, mint pl. a rossz műsorvezető a „Jó reggelt, Vietnám!” című filmben, csak hagyjunk teret a humornak! Fogadjuk el, és engedjük kellően szabadjára a sziporkázó egyént, hogy oldja a légkört a családban, munkahelyen, ügyeink intézése közben. Legyünk rá fogékonyak, figyeljünk rá fel! Nagy erő ez neki, szüksége van rá. Egyénisége, adottsága még sziporkázóbb lehet tőle. Mi pedig oldódhatunk.

Annyira stresszes, túlzottan hajtós, beszabályozott, programozott lett az életünk! Mindennek az elintézése szabályokhoz kötött és körülményes. Az „élés”, az Élet lehetősége lassan már alig kap teret. Pedig nem vagyunk gépek, hanem vannak hibáink, faramuci furcsaságaink. Bár manapság sokunk sebhelyekkel tele;  annyi a feladata, kötelessége, terhe, hogy örül, ha végre valamelyest megpihenhet.

Figyelem a hazámban élőket: próbálunk túlélni, fennmaradni. Segítsük hát azokat, akik még képesek oldani az életünket, a görcseinket! Kaphatunk tőlük – más szemszögből látást, a továbbiakhoz új lendületet.

Kell ez a balzsam mindnyájunk lelkének!

Kati :-)

Minden relatív

Ez is elmúlik egyszerHa visszaemlékszünk arra az időre, amikor befejeztük az általános iskolát, sokszor nem is érezzük úgy, hogy milyen sok idő telt el azóta. A sok év, hónap mintha összetömörülne. Apám, amikor 40 év után a a munkahelyén visszatekintett az ott töltött időre, azt mondta:”Olyan érzés, mintha csak egy pillanat lett volna”. Gyakran érezzük, ha ránézünk egy kamaszodó gyerekre: Hiszen még nem is olyan rég volt, amikor megszületett. A mamám, aki 8 éve ment el, olyan, mintha,  csak tegnap hagyott volna itt minket. Amikor félünk valaminek a bekövetkezésétől, például egy gyógyíthatatlan hozzátartozó elmenetelétől, elengedésétől, akkor segíthet mindennek a tudata. Vagyis, hogy bár fájni fog, de minden elmúlik. Ahogy a jó dolgok is szinte elillannak, a fájdalmasak ideje, ereje sem végtelen. Létezik ugyan elhúzódó gyász, a gyászmunkával foglalkozó szakemberek tudnak róla. Ám akkor is fásul, tompul, gyógyul a sajgó seb a lelken. Saját tapasztalatomból tudom, amikor 5 év után sikerült beletörődnöm, megszoknom ami  a mával lett. A keleti tanmeséből talán ismerjük a királyt, akinek a borús és kitörő öröm- hangulati változását a népe nehezen viselte. Megnyugodott attól,hogy egy olyan gyűrűt kapott,amin az állt: „Minden elmúlik egyszer.”Minket is megnyugtathat a tudat, hogy bár sajnáljuk a jó dolgok gyors múlását, de a nehézségek sem terhelhetnek örökre. Még egy szicíliai mondás is álljon itt saját elmenetelünk feletti aggodalmunk oldására: „Az utolsó napod számodra ugyanolyan lesz mint a többi.”  :-)  Kati

Pekeno (A férfi, akinek fáj a világ fájdalma és nem tud elmenni mellette tétlenül.)

pekeno2Középkorú, vékony férfi. Nem túl magas, mégis a tekintély enyhe kisugárzása veszi körül. Mert tudja magáról, hogy kész megtenni. Ami helyes, és amit igaznak tart. Ő Pekeno: egy elszánt ember.

Beszélgetésünk kései pontján tudom meg, hogy volt katona. Nem, nem a Honvédségnél, az albán-szerb háborúban, az albánok oldalán harcolt, mert feldúlta, hogy a szerbek civil lakosságot mészárolnak le. Több millió forintnak megfelelő összegért próbálta társaival becserkészni pl. Milosevics, szerb vezetőt. Akit állítása szerint annyira őriztek a fanatikusai, hogy kilométerekre sem lehetett megközelíteni.

–         Valójában én is rászoruló vagyok. Szorongásos zavarokkal küzdök, de igazából elviselhető szinten. Néha azért nem könnyű… Magamon tapasztaltam meg, hogy milyen az, amikor kórházba kerül valaki, és segítségre van szüksége. Sokan élnek egyedül, és a mentő, amikor kijön, ahogy találja őket, úgy viszi be a kórházba. A mentősnek sem ideje, sem bátorsága nincs pakolni valamit a betegnek, mert ha kiderül, hogy hozzányúlt a kiszolgáltatott ember tulajdonához, nagyon megütheti a bokáját. Rajtam akkor volt, aki segítsen, de a kiszolgáltatottság élményét így is át kellett éljem. Eldöntöttem: segítek.

–         És létrejött az „Önkéntes Segítők”?

–         Tulajdonképpen igen. Hívő vagyok, és az a tapasztalatom, hogy pl. a kórházakban is iszonyú erős az előítélet az Isten név hallatán. Sokszor kénytelenek vagyunk fű alatt, titokban segíteni. Nem beszélhetünk arról, Aki miatt tesszük mindezt. Létrehoztam az Önkéntes Segítők Facebook oldalt is, és sokaknak tetszik, amit csinálunk. Bejelölnek, és néha még segítenek is.

pekeno3–         Sok hajléktalan rühesen, tetvesen kerül be, és ruha kell nekik. Vannak akik ismernek minket, és aprópénzt adnak, és abból lehet zsíros kenyeret varázsolni!

–         Jó, amit írsz. (Facebook –on beszélgettünk.)

–         Sajnos sok az olyan etnikum, akik követelőznek. Minden kellene. A szerénység nem erősségük. Ők az „anyagosok”. Cigit és kávét is követelnek. Velük nehéz. A segítők körbejárnak pár lépcsőházat, és ruhát gyűjtenek. Van azonban két hölgy, akiket kiemelnék közülük. Korábban is segítettek, egy régebbi, már naggyá fejlődött segítő-hálózatot támogattak, ám kiderült, hogy a szervezet helyi egysége kapzsivá vált. Adományokat kaptak, az adó 1%-át megkapták, és az ajándékba kapott ruhákat is elkezdték kiárusítani. De nem ezért lettek azok adva! Ezután a két hölgy úgy döntött, inkább magánkezdeményezésbe veti a bizalmát (nem váltak cinikusakká, még mindig segíteni akartak) és megtaláltak engem. Pl. ők is besegítenek utcázni. Mármint utcán osztani a ruhát.

pekenoÉs van egy új projekt is tervbe véve: vannak olyan sorstársak is, akiknek lenne rendes munkája, de élelem, és tisztálkodási szerek hiányában nem tudják kihúzni a fizetésig. És vannak, akik dolgoznak, és közben éheznek! Rajtuk is érdemes lenne segíteni!

És történt valami igazán nagyszerű: a Facebook – os jelenlétnek hála, egyszer csak az utcán megállított egy ember, és egy okostelefont adott, amellyel jobban tudjuk végezni a munkánk!

A cikk végére írd oda, hogy „Önkéntes Segítők”, Facebook! Itt lehet elérni, és Budapesten dolgozunk.

(Pár nappal később a következő üzenetváltás zajlott le közöttünk.)

–         Nem volt túl jó a mai nap.

–         No? Mi történt?

–         Az egyik etnikum be volt rúgva és jól szájon kapott.

–         Hű. Hogy oldottad meg?

–         Szóltam a Bengának, ő utána egy picit meglátogatta. Szerintem egy darabig nem lesz kedve velem verekedni.

Ő Benga. Jóbarát a szerb háború óta. Hát profi, biztos tudja, mikor mennyire kell valakit meglátogatni.

Ő Benga. Jóbarát a szerb háború óta. Hát profi, biztos tudja, mikor mennyire kell valakit meglátogatni.

;-)

Zoli

telóadomány!

Beérett Szerelem

indexöreg párÁlltam a piros lámpánál, és láttam a verőfényes tavaszi napsütésben két embert. Egy szatyrot vittek ketten, egy-egy fület fogva, apró léptekkel. Lassan haladtak, kicsit görnyedten. Éreztem az éveket, amiket együtt töltöttek. Megannyi szépet és nehézséget. S most itt vannak. Viszik a szatyrot és mennek előre. Együtt – apró léptekkel.

Hullott a könnyem, amíg őket néztem. Eszembe jutott sokminden. A nagyszüleim, akik ugyanígy lépegettek: egymásra támaszkodva, amikor a gyerekükhöz látogatóba mentek. Az apám, ahogyan búcsúzott anyámtól, amikor utoljára kórházba vitte. Majd megszakadt akkor a szívem.

De az ember sokat kibír.

Alig láttam az utat, amíg a következő lámpáig elértem.

Vinni a szatyrot, amibe rakjuk a dolgainkat. Húzzuk vele a másikat is, ha lemaradna, hisz a másik fülét fogja. Közös a holmink, az utunk. Igazodunk egymáshoz, amíg lehet, lassan-lassan. Nem felejtem el a képet. Köszönöm, Isten, hogy láthattam.

:-) Kati

Évkezdő örömök

farsangEgyre többet bújik elő a nap és gyengül a tél – búcsúzik. Igazi farsangi idő van. Nagyon várjuk a tavaszt. A gyerekek farsangon jelmezt húznak és a mamák fánkot sütnek. A kertekben lassan metszeni lehet.

Ébred a természet.

Annyira jó, amint végre többet melegít a nap és friss levegőn lehetünk minél hosszabban. Mit jelent számomra a tavasz? A begubózásból végre mind kivetkőzhetünk és kitárhatjuk az ablakainkat, akár órákra. Nagytakaríthatunk. Készülhetünk a húsvétra. Mindez régen is jó érzéssel töltött el engem. Vidáman ünnepeltünk, táncoltunk.

Tegyük ezt most is! Oldódjunk! Lazítsunk! Hiszen tél végére a szervezetünk kimerülőben van, és szerintem ezért is betegednek le sokan. A rideg és hideg tél után, hogyan „tavasziasodhatunk” testileg, lelkileg? Talán a merev, rigid beidegződéseinken célszerű oldanunk valamennyire?

Ez is lehet a télről tavaszra váltás üzenete.

:-) Kati