Prof. Dr Bagdy Emőke
Idén a Károly egyetem pszichológiai kongresszusán Bagdy Emőke tartott előadást: „Mi az ami gyógyít a segítő kapcsolatban?” Alább következzék egy rövid összefoglaló a végén személyes gondolatokkal kiegészítve.
Segítő kapcsolat: a család, a lelki támogatók – barátok, papok, lelkészek, pszichológusok. Mára szakma lett a segítés. A társadalmi szükséglet termelte ki.
Nagyon nagy gond, az önmagunkkal szembeni őszintétlenség, így a tudatalattink kénytelen kijátszani a tudatos énünket. Amit próbálunk elnyomni, az igenis foglalkoztat, és kerülő úton megjelenik. A baj, hogy nem ismerjük fel, nem tudatosul, és így nem fejlődünk, csak szenvedünk, és nem tudjuk, miért.
Komoly gond társadalmunkban a harag megélése. Holott önmagában egy természetes érzés. A harag a frusztráltságból jön: pl. egy beszorult helyzetből. Nem merünk szembenézni vele, mert így „nem szerethetőnek” éljük meg magunk, és máris a gyomorfekélytől, a magas vérnyomáson át, a nálunk gyengébb gyötréséig sokféle alakot felölthet.
Másik össznépi gond a szorongás. Debilizál (butít). Ventilációs folyosó kell az elnyomott érzelmeinknek, ahol fellazulhat, úgy, hogy kibeszélhetjük magunkból a sérelmeinket. Nem szüntelen panaszkodásról van szó, hanem az érzéseinkkel való szembenézésről, azok tudatunkba engedéséről! A cél a megoldás keresése, nem pusztán pillanatnyi fájdalomcsillapítás.
Kommunikáció, szintén társadalmi szinten tudunk róla keveset. 93%-os az automatikus leolvasónk, vagyis a nonverbális jelekből ennyit értelmezünk a másikkal való beszéd során. Ez ugyanis mindig őszinte, még a leplezést is leplezésnek mutatja be. Profi színészek képesek ideig-óráig uralni ezt a nyelvet, de idegileg rendkívül fárasztó, pláne az élet változatos helyzeteiben. A szó csak 7%-ot számít. Az érzelmi agyunk pontosabban értelmez. Ezért jó, ha utólag felidézzük testtartásunkat, gesztusainkat, mert mélyül az önismeretünk, és fejlődik a kommunikációnk. Egy helyzetben a tekintet puszta megtartása (szemkontaktus) nagyobb bátorságot igényelhet, mint ökölharcot vállalni.
Szükségünk van pozitív megerősítésre: arra, hogy letehessük a bánatunkat. A filmeken keresztül a vezető médiacsatornákig azt sulykolják belénk, hogy „erősnek kell lenned, egyedül is meg kell álljad a helyed”. Ehhez képest a tudomány bebizonyította, amit már az ókori népek is tudtak: „Nem jó az embernek egyedül…”. Társas lények vagyunk. Kell a férfinak (mert a beteg farkas magányos, az egészséges falkában vadászik) és a nőnek (ők ösztönösebben tudják), hogy érezhessük: nem vagyunk egyedül, van, vannak szövetségesünk, szövetségeseink. Megerősít a tény és pl. javul az immunrendszer.
Még a vitahelyzet, a civódás is sokszor jobb az egyedüllétnél. Akinek nincs kiért, miért élnie, az könnyebben feladja. Csontrákos papnak az utolsó stádiumban hívei látogatása adott lelki erőt, holott fizikailag a nyugalom és pihenés lett volna javallt. Az idős állapota is javul, ha érzi,hogy van, akinek ő fontos. (Emlékeztetnék Alföldi Róbert kisfilmjére a kb. évtizede futott Nagy Könyv akció keretein belül. Ezt a témát dolgozta fel művészi eszközökkel. – szerkesztő ) Aki pszichológiai (lelki) gondozást kap, kevésbé veszi igénybe a táppénzt. Produktívabb. Feltárhatja a fájdalmas, és örömteli dolgokat egyaránt. Azért is fontos ez, hogy ne kerüljön betegség szintre az érzelmi sérülés. Például pánikot kelthet egy tudatalatti vágy letiltása. Had utaljak halványan szexualitással kapcsolatos felemás hozzáállásunkra. Megbetegítő szabadosság az egyik, és prűd álszemérem a másik oldalon. Pszichoszexuális helyzet: pl. egy feleség, ha azt érzi,hogy nincs érzelmi biztonságban, (ugye a férfi klasszikus érzelmi támasz szerepe hiányzik) mert tapasztalja, hogy a párja érdeklődése kifelé fordul. Nem mondja el, nem meri, vagy tapasztalja, hogy hiába teszi: így kifejezi testi tünetekkel.
Vagy egy depressziós egyénnek a hibás általánosításait, gondolati sémáit, melyben állítja, hogy senki sem szereti, mindenki ellenséges: módosítani kell segíteni. Szét szedni, kérdésekkel a mélyére menni, aztán felül írni. Amit ő fog odahaza gyakorolni. Álarcokban, szerep álarcokban élünk. Álarcokkal védjük a lelkünket. Jobb színben tüntetjük fel magunkat. Egy segítővel, szövetségessel kontaktusban egységtudat jön létre. Azonos agyi hullámhosszra hangolódunk. Felmelegszik a légkör, lelkileg ellazulunk.Visszatükrözi, és ítélet nélkül, amit érzünk, amit átélünk. Nem is szükséges kommentálnia. Elegendő a megértés, elfogadás.
Kati: Hűvösödik az idő. Befelé fordulunk jobban, és a depresszívebb hangulatú, napfénymentesebb időszakokban kell, hogy tudatosítsuk magunkban: Fontos beszélnünk olyannal, olyanokkal, akik velünk azonos hullámhosszon vannak, megértenek, támogatnak. Segítenek megkérdőjelezni azokat az állításokat, amelyekkel ellenséges személyek kétségbevonják, hogy jók, elfogadhatóak vagyunk. Mernek őszinték lenni, tapintatosan kritikát megfogalmazni.
Sok nem személyes jellegű terhünk is van: a gazdaság, politika hírei, a munkahely terhei, riválisok, a merev szabályok, a teljesítendő kötelességeink, a fizetendő csekkek. Ha van mellettünk, aki támogat lelkileg, akkor könnyebb megbirkózni ezekkel. Gondoskodnunk azonban nekünk kell róla, hogy legyen. Váljunk mi is mások támaszaivá, és megjelennek a minket támasztó személyek! Erősen csökken manapság a támogató, simogató, elfogadó helyzet a számunkra. És mi is bűnösök vagyunk benne, mert hagyjuk!
A napunkat ne zárjuk érzelmi deficittel! A pozitív élmény több legyen. Holott sokszor kevesebb a kellemes történés, több a kötelesség, feladat, nehézség sokunk életében. Ezért ne engedjünk elveszni egyetlen pozitív emléket sem! Kicsiny gyertyaláng, de fényt és hőt áraszt. Ahogyan igyekszünk a gyerekeinknek, számunkra fontos személyeknek jó dolgokat teremteni, önmagunknak is kell, mert a bennünk rekedt rossz érzések, halmozódó keserű percek érzelmi sérülései betegség szinten jelenhetnek meg. Az életünk a tét, nem legyinthetünk egyszerűen!
Emelni kell a kedélyünket!
:-D
Kati
