Címke:

Stressz-skála

karacsonyi_stresszAz ünnepek közeledtével emelkedik az izgatottságunk. A stressz-skálán a karácsony is megtalálható, hiszen minden évben az ünnepek idején az emberek nagy része nyugtalan. Az idegesség oka az, hogy szeretnénk, ha elégedett lennének velünk. A munkahelyen és a rokonaink is. Igyekszünk ajándékot adni. Már az is feszültséget teremt, hogy kitaláljuk, mi legyen. A beszerzésére, készítésére, csomagolására, átadására idő kell. Az otthonunkat is szeretnénk kitakarítani, széppé tenni, feldíszíteni. A finom ennivalókat bevásárolni, tárolni, elkészíteni, szervírozni. Jó lenne, ha a hozzánk érkezők elégedetten távoznának. Ám ahogyan egy lakodalomban sem lehet mindenki elégedett, mindig lesz olyan, akinek valami kevésbé tetszett. Ez az érzés bizony bennünk feszültséget teremt. Meg kell önmagunkat erősíteni lelkileg, hogy együtt tudjunk élni ennek az érzésnek a jelenlétével.

Segíthet a megértés. Hiszen az emberek sokfélék. Sokféle igénnyel.

Sokan, kifejezetten megkönnyebbülnek, ha a vendégség levonul, és eltelnek az ünnepek. Ugyanakkor ez az egész adrenalin szintet is emel. Izgalommal tölti el a szürke, borús, napfénymentes időket. Ha feloldódik a kezdeti feszültség, akkor az együttlét során a családokat melegség tölti el. Az együttlét öröme.

Próbáljuk felidézni ezeket a perceket, és így várni az ünnepet! :-)

A stresszről tudjuk, hogy gyorsabb a szív és a légzés ritmusa, magasabb a vérnyomás és a cukorszint. Elhúzódva alvászavart okoz, és keményebb izmokat, hideg, fájó végtagokat, zavart bélműködést. Sérül az immunrendszer, a szív és a gyomor. Pozitív esemény is lehet megterhelő. Holmes és Rahe ezt mérve pontozva skálába sorolta. Ezen a karácsony 20-as, problémák rokonnal 30-as, házastárssal 35-ös, maga a házasság, pedig önmagában is 50-es értéket kaptak. Az anyagi helyzet változása 40-es értéken van. Ezek a helyzetek ünnepek idején fennállnak, vagy fennállhatnak. Legyünk amennyire lehet, megértőbbek önmagunkkal és másokkal! Próbáljuk mindezek tudatában, amennyire tőlünk telik, oldottabbá tenni az ünneplést, lazítani az elvárásokat önmagunkkal és másokkal szemben! Megértően kezelni a saját és a többiek feszültségét. Amennyire lehet, lazábbá tenni az együtt tölthető perceket! Minden jót kívánok ehhez!

 

Kati

Vékonyságvágy

fitten vagy vékonyan A vékonyság utáni vágy rengeteg nőnek tölti ki az agyát és a napját. Egy nő talán fontosabbnak érzi, mert úgy véli, a férfi majd felfigyel a karcsú alakra. A tudatalattiban a férfi villámgyorsan szelektál az első találkozáskor.

Négy szomszédom is azért dohányzik, mert cigarettázva talán csökken az  étvágyuk. Közülük az egyik férfi.  Még azt is kockáztatják, hogy a szenvedélyüktől tüdőrákot kapnak. Ahogyan a bulimiások a sok hánytatástól refluxot  és rossz fogakat. A súlyfelesleg mellé újabb problémákat teremtenek.

Igen, egy jó alakú nővel szívesebben mutatkozik az ember, mint egy kövérrel, ez érthető. Ugyanakkor nem könnyű előnytelen külsővel élni. A folytonos bűntudat az egészben a legkeményebb. Egész nyáron egy fagyi, egy süti sem engedhető meg magunknak.  Egyébként a vékonyabb alak nem feltétlenül szebb. Személyes tapasztalatom: a férfiak a mostani 90-es melltartómmal gusztábbnak vélnek, mint mikor sokkal (15 kg-al) könnyebb súllyal éltem. A női szem viszont minél vékonyabb alakot szeretne. Elsősorban a férfiaknak akarok tetszeni, de önmagammal is szeretnék elégedettebb lenni. Próbálom összehangolni a férfi elvárást a saját belső nőies elvárásommal. Nem a kilóimtól függ, hogy szerethető vagyok!

Amúgy tapasztalom: noha tökéletesek akarunk lenni, de más tökéletessége ellenszenves.

 

Kati

A netes guminő

netes guminőA netes guminő jellemzői: Hosszú szőke haj. Dús száj. Hatalmas mell. Karcsú derék. Kerek fenék. Tanga. Jó combok. Formás lábak, magassarkúban. Felfelé néző szemek- melyek a pozícióra utalnak. Viselkedését tekintve, bármikor van kedve online erotikus kommunikációra. Sok XXI. századi férfi igénye ilyen nagy vonalakban.A nők érzik az igényt és törekednek önmagukat úgy formálni, hogy közelítsen a külső megjelenésük az elvárthoz. Fogyókúra, implantátumok, hajfestések, gyúrótermek, vásárlások. Ami tőlük telik, mindent bevetnek. Szeretnék, hogy a férfiak dicsérjék őket. Hajszolt nap után néhány gombnyomással igény lenne oldódásra. Emlékszem Woody Allen egyik filmjében az emberek olyan gyors tempóban éltek, hogy nem volt idő kényelmes szexuális együttlétre. Gombnyomásra orgazmus élményt élhettek át és gyorsan tovább mentek. Lassan közelítünk ehhez. Gondoljunk bele! Nem kétségbeejtő? Hová vezet ez?

A mai nő lehetséges helye

 

családRöviden: a feminizmus, és emancipáció hirdetőivel mélységesen egyetértek a következőkben.

A nő és férfi egyenlő értékűek – mint emberek. A nő nem egyenlő értékű a férfival a férfiasság terén. A férfi nem egyenlő értékű a nővel a nőiség terén. A férfi férfibb férfi a nőnél, és a nő nőibb nő a férfinél. Elvben ez olyan világos, mint a nap, de ma, a gender feminizmus idején alapvető dolgokat is ki kell tisztázni sokszor.

A nő helyét két szempontból közelítem meg. Először is a családon belül. Másodszor a társadalomban.

A család

A nő a család belső hierarchiájában a férfi alárendeltje. Ennek pontos mibenlétét azért nem egyszerű számomra meghatározni, mert minden családi struktúrán belül lehetnek egyedi megoldások. Pl. a lakás rendjéért, tisztaságáért a nő felel, tehát megteheti, hogy az egész családot (igen, a férfit is beleértve) szombat délután nagytakarításra „rendeli”. Persze nem úrhatnám stílusban, de ezt mindenki tudomásul veszi, hogy bizonyos okok miatt anyának így az egyszerű, a feladat végrehajtás így hatékony, tehát ennek a programnak alá veti magát mindenki. Ugyanakkor elmondható, hogy a fontos kérdésekben apa dönt. Nem egyedül, mert a hatékony vezetés egyik alappillére, hogy a mindenkit érintő döntésekben benne kell lennie az érintettek elképzeléseinek, ötleteinek, vágyainak –ésszerű mértékig. Ekkor mindenki magának érzi a döntést, szívesen tesz a megvalósításáért. aki úgy éri, hoppon maradt kompenzácó jár neki, egyéb vigasz, program, vagy legközelebb az ő igényeivel kezdjük a megvalósítást, esetleg alkalom adtán a most meg nem valósítható igényeit valósítjuk meg.

Fontos szempont a döntéshozásnál, hogy az alárendeltek –a család- nem gép, és nem hülyegyerekek közössége! Pusztán tekintélyelven – mert apátok mondja, vagyis a családi kisisten – ne hozzunk döntést, és ne hajtassuk azt végre! Jár a magyarázat, és elfogadható, őszinte érvek támasszák meg a másoktól esetleg áldozatot kívánó döntéseket! Ellenérveket ésszerű mértékig meghallgatni kötelező, hibákat belátni még inkább. De a jó döntést és elképzelést megvédeni úgyszintén. Nem kell továbbá bocsánatot kérni azért, mert a családfőnek hatalma van és él vele.

Itt jegyzem meg, hogy én elképzelhetőnek tartok olyan családokat is, ahol szigorúan el van osztva minden, ki van mérve az egyéni egyenlőség és döntéshozás mértéke, (kőkeményen emancipált család vagy a nő vezeti a családot. Ha működik, ha a férfi ennek szívesen alá veti megát –etyge. A cél a működőképes, harmonikus, vagy afelé tartó család. Ha ehhez feminista modell kell – hajrá! Mondjuk számomra több kérdést felvet: hogyan lesznek önbizalommal telt, felelősségteljes férfiakká az innen jövő fiúk, a lányok tudják- e majd, hogyan lehetnek nőies nők – de nem állítom, hogy ez megoldhatatlan feladat számukra. Hajrá, éljenek csak az Istenünk által felkínált szabadsággal!

Én is ezt teszem.

társadalom

angelaAngela Merkell ma Németország vezető embere. Állítólag elbír a feladattal. A Férfisátor (keresztény férfiszövetség) vezetői többször hangot adtak annak, hogy több nő kellene a politikába. Erről én ugyan nem vagyok meggyőződve, mert semmi olyat nem tud bevinni egy nő oda, amit egy normálisan gondolkozó férfi is ne tudna megtenni, de igazából mindegy ez nekem. Nekem tíz éven át voltak női főnökeim, nem volt gondom velük, mert nők voltak. Nagyszerű, rendkívüli emberek is voltak köztük, és átlagos, de megbízhatóak is. A munka és a társadalom más terület, mint az otthon. Tény, hogy több van a nőkben, mint a pelenkázhatnék, takaríthatnék, kiskert gondozása, és így tovább. Viszont ha ez elég egy nőnek, legyen már békén hagyva! Had maradjon otthon, neveljen gyereket, és tegye szebbé az otthonát! Az is fontos, hiszen minden társadalmat formáló intézkedés, gondolat onnan, az otthon légköréből nő ki. Egyáltalán nem mindegy, milyen hely az, amit így hívunk: „otthon”.

Még az kívánkozik ide, hogy míg egy fiatal férfi jól teszi, ha azokat az éveit a karrier építés, társadalmi helyzet megalapozására fordítja, addig egy fiatal nő inkább a család alapvetését tekintse még feladatának. Amikor a család már jobban tudja nélkülözni őt, akkor kellene kifelé fordulnia, a közösség a munkahelyek felé. Ilyenkor már kevésbé van rá otthon szükség, megteheti.

 

A férfi, a nő és a depresszió (Vendégcikk) Nyugi, nem okai egymásnak!

 

A férfi, a nő, és a depresszió

Jed-Diamond

dr. Jed-Diamond

Az alábbi írás a Kineziológia magazin 2013/6. számában jelent meg.

A cikk írója dr. Jed Diamond párterapeuta, családterapeuta és író. Alapítója és igazgatója a MenAlive egészségügyi programnak, mely elsősorban a férfiak egészségével foglalkozik.

Depresszio_bev

Amikor 40 éves lettem, s éppen magam is a depresszióval való küzdelmeim közepén jártam, megtaláltam édesapám egyik naplóját, amelyet egy évvel kórházba kerülése előtt írt.  Amit olvastam, hozzásegített ahhoz, hogy jobban megértsem mind az ő, mind a saját szenvedésemet. Következzen most néhány bejegyzés e naplóból.

  • Június 4.
    A húsom és a fejbőröm is összerándul, ahogy körülnézek, s azt látom, hogy jó     írók, híres írók, érdemes írók nem tudják eladni írásaikat, nem találnak munkát. Ettől bárki megőszül, elsápad, émelyegni kezd.
  • Augusztus 15.
    Egyre gyorsabban, gyorsabban és gyorsabban megyek. Kitartóan munkát keresek, bármit, amiből eltarthatom a családomat. Próbálkozom, próbálkozom, próbálkozom, próbálkozom, próbálkozom. Mindig csak próbálkozom, és soha nem állok meg.
  • November 8.
    Vagy száz kudarc, végtelen számú kudarc után az önbizalmam, a reményeim, a hitem önmagamban mostanra semmivé vált. Középkorú férfiként csak állok, bámulok ki a fejemből, zsibbadtan, zavartan, elkeseredett aggodalomban. Csak a lélekben fiatalokat, a szívükben fiatalokat látom magam körül az enyémnél tízszer több önbizalommal, kétszer olyan fiatalon, mint én; az enyémnél tízszer több szenvedéllyel, kétszer képzettebben, mint én.

    Látom őket, van egy egész hadsereg belőlük, ugyanazokon az ajtókon dörömbölnek, mint én, ugyanazokra az állásokra pályáznak, mint én. Igen, egy novemberi vasárnap reggelen a reményem és az életem folyója is kiapadni látszik, semmi nem mozdul, félelemmel eltelve tartom vissza a lélegzetemet, mert azt hiszem, a sötét, egyszínű függöny lassan leereszkedik.

 

Nyolc nappal ezen bejegyzése után apám megpróbálta megölni magát. Bár túlélte, érzelmileg sohasem lett már a régi.

A terapeutaként végzett munkám 40 éve alatt egyre több és több olyan férfit kezeltem, akik apáméhoz hasonló stresszel néztek szembe. A gazdasági helyzet és a társadalmi gyökértelenség, amely nagyban hozzájárult apám bűntudattal és reménytelenséggel teli érzéseinek kialakulásához, ma is nagy súllyal nehezedik a férfiakra.

depresszios_noEz az időszak édesanyámra is kihatott: ő is depressziós lett, de másképp, mint apám. Míg apa gyakran kiállhatatlan és dühös volt, anya inkább szomorú és sírós hangulatú.
Apámra leginkább az volt jellemző, hogy eltaszította azokat, akik segíteni akartak neki; ezzel szemben édesanyám egyre szorosabb kapcsolatot ápolt barátaival és szomszédaival. Terapeutaként hosszú évek tapasztalatára alapozva azt mondhatom, más jellegzetes különbségeket is megfigyelhetünk abban, ahogyan a férfiak és a nők kezelik fájdalmukat, megélik szenvedésüket.

depresszios_ferfiA férfiak jellemzően kifelé élik meg belső nyugtalanságukat és fájdalmaikat; ezzel szemben a nők inkább befelé fordulnak. Minden bizonnyal vannak olyan depressziós férfiak, akik inkább a női mintázatot követik betegségükben; s ez fordítva is igaz; de általánosságban elmondható, hogy a következő eltérések figyelhetők meg azon depresszióban szenvedő férfiak és nők körében, akikkel az elmúlt évek során együtt dolgoztam.

 Tablazat_depressszio

Mindennek tükrében világos, hogyha megértjük a férfi depresszió jellegzetességeit, az több millió olyan férfi életét mentheti meg, akiket máskülönben elveszíthetünk. Ismeretes, hogy a férfiak öngyilkossági rátája 8-13-szorosa a nőkének az Amerikai Egyesült Államokban. Sok férfi szenved, majd hal meg nem diagnosztizált és nem kezelt depresszió következtében, mivel még nem világos számunkra az, hogy hogyan, milyen formákban nyilvánul meg a férfi depresszió.

A nemekre specializálódott orvoslás

Túl hosszú ideje gondoljuk azt, hogy a nemi hovatartozás és a nemek különbségei nem fontosak az egészségügy szempontjából.  Azonban kialakulóban van az ún. nemekre specializálódott orvoslás, mely igenis életeket menthet. Ma már tudjuk, igenis vannak a nemekre jellemző különbségek a reumás arthritis-ben ugyanúgy, mint az Alzheimer-kórban. Korábban úgy hitték, a közelgő szívinfarktusnak ugyanazok a jelei mind a férfiak, mind a nők esetében – ma már tudjuk, ez nem igaz: a nők gyakran más tüneteket mutatnak a férfiakkal való összevetésben; s így több millió nő kapja meg a neki legmegfelelőbb kezelést.

Életcélom az, hogy segítsem a férfiakat, s az őket szerető asszonyokat; hogy életük minden stádiumában a lehető legjobban érezzék magukat. A MenAlive weboldalának célja, hogy egyaránt találkozási pontja legyen mind a téma iránt érdeklődőknek, mind a vele kapcsolatos kutatási eredményeknek, segítségnyújtási lehetőségeknek annak érdekében, hogy az emberek boldog, beteljesedett életet élhessenek. remélem, Ön is csatlakozik hozzánk. Kérem, használja blogomat forrásként; ossza meg egy olyan családtagjával vagy barátjával, akinek szüksége van rá. Együtt ugyanis meggyógyulhatunk.

menalive.com
Fordította Nobik Nagy Rita

Női Sors

Csak illusztráció

Csak illusztráció

Húsz éves koromig gondtalan volt az életem. A  szülök szerettek bennünket, befejeztem a középiskolát, és még munkát is kaptam. Sajnos az öröm nem sokáig tartott, mert édesanyámat megtámadta a gyilkos kór: a rák, és hamar el is távozott az élők sorából. Én nagyon összetörtem, mert egy igazi jó anya és barátnő volt, akivel megoszthattam minden örömömet és bánatomat.

23 évesen férjhez mentem, majd két évre megszülettek az ikrek: egy fiú és egy lány. Az öröm teljes volt mindaddig, míg egy este arra lettem figyelmes, hogy mintha a lánykám színe megváltozott volna, és nem úgy lélegzik, mint ahogy elvárható. Gyorsan felkaptam, és az orvosi rendelőbe futottam vele. Mire odaértünk, addigra egy kicsit helyrejött. A doktornő azonnal a kórházba utalta kivizsgálásra. Később kiderült, hogy a tüdejéről nem tisztult le a hártya, noha egy hónappal hamarabb születtek, de mivel a súlyuk megvolt, nem tették őket inkubátorba. Sajnos így küszködtünk öt éven keresztül. Aztán jött a legnagyobb csapás, amire soha az életben nem gondoltam volna. A nagynéném temetéséről hazatérve azt kellett meghallanom, hogy a fiam a kórházban van, élet és halál közt. Csak éjfélig bírta a szervezete a küszködést, és akkor meghalt. Mindössze négy éves volt. Halálát emberi mulasztás okozta, mert anyósomék tudták, hogy mit evett meg, és mégsem segítettek rajta, mert sajnálták azt a pár dinárt az autóra. Vagy akár kérhettek volna más segítséget is, hiszen a főút mellett laktak, vagy pedig a szomszédtól, annak is volt autója. Később egy orvostól tudtam meg, hogy a gyomrában mérgezett kolbászt találtak és aznap ette meg.

A rendőrség nem tett semmit, még a boncolási eredmény is eltűnt, mire odaértem. Rá egy évre a lánykámat is elvesztettem, mert nem fejlődött vele a tüdeje, és a szervezet nem bírta el a rá nehezedő nyomást. Ezeken mind egyedül kellett körösztül mennem, mert a gyerekeim apja nem segített.  Talált magának egy másik nőt, és vele múlatta idejét, miközben én a kínok kínját éltem meg a szívemben. A lánykám halála után hét hónapra visszaköltöztem a családi házba, és elhagytam őt.

Egy év múlva megint férjhez mentem, újból született két gyermekem, ismét fiú és lány. Szerencsére ők egészségesek lettek, és már szép nagyok. A kálváriám úgy két évvel ezelőtt kezdődött megint, amikor a lányommal elolvastuk az üzeneteket, amit a férjem oldalán találtunk, az interneten. Sokkoltak bennünket az ott látottak. Én rögtön megkérdeztem  a férjem, hogy ez most micsoda, mi is akar ez egyáltalán lenni, mire ö azt válaszolta, hogy ez semmiség, csak barátság. Sajnos a dolgok csak folytatódtak: este 11 után senki se ülhetett géphez, mert óra pontossággal működött a találkozás. Pár hónap múlva már nem bírtam ezeket, és kifakadtam, hogy legyenek szívesek, és ezt fejezzék be, mire a válasz egy pofon volt. Ez akkor lehűtött annyira, hogy el akartam hagyni, de a lányom kérlelt, hogy ne tegyem, inkább segít, hogy szétszedjük őket. Nemsokára sikerült is megtudni a jelszavát, és olyan szép üzenetet írtam a férjem nevében, hogy egyből letiltotta. Sajnos emiatt maradt egy kis szakadék  köztünk, ami meg van még a mai nap is. A hölgyet is nemegyszer figyelmeztettem, és tudván tudta, hogy mi zajlik a házasságunkban. Ennek ellenére nem volt hajlandó, és csak tovább írogatott neki. Később kiderült, hogy ha igent mondott volna a férjemnek a nő, akkor már rég nem lettünk volna együtt.

Ma némileg elhidegülve, de együtt élek a második férjemmel, két gyermekem apjával.

 

 

Megterhelt Nő

Forduljunk egymás felé, Nők és Férfiak! (Bob Gass: Mai Ige)

magányos nőTörődj azokkal, akik Istennek fontosak!
„Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…” (Jakab 1:27)

 

Miriam Neff mondja: „Amikor a férjem, Bob elment a mennybe… az élet megváltozott: a naptáram, a csekkfüzetem… a hűtőm tartalma, és a gyermekeim tekintete, amikor ünnepeken beléptek az ajtón. Otthonom rendetlenebb, ritkán festem ki magam… és sok más változás is van, olyan személyes, amit nem lehet másokkal megosztani. Az egyedüllét és a magány szavak nem tudják eléggé kifejezni mindezt… Mi, özvegyek annyi olyat tapasztalunk, ami most először történik életükben, hogy már nem is számoljuk… Özvegyként megtanultam, hogy mindannyian változunk. És a legtöbb változás jó. Betöltődünk hittel, mert másképp nem is tudnánk szembenézni az előttünk álló nappal. Megerősödünk, mert nincs más választásunk. Együtt érzőek leszünk, mert a mi szívünk is megtört.” Tény, hogy a férjüket elvesztett asszonyok elveszítik barátaik 75%-át, 60%-uknál előjönnek különféle betegségek, egyharmaduk depressziós lesz egy évvel később, és a legtöbben pénzügyi nehézségekkel néznek szembe. Ahogy egy lelkipásztor mondta: „Az özvegyek az első padokból a hátsó padokba költöznek, aztán az ajtón kívülre. Azelőtt szolgáltak és énekeltek az énekkarban, most magukban zokognak csendesen.” Istennek annyira fontosak az özvegyek, hogy több mint százszor említi őket a Szentírásban. Ő az „özvegyek védője” (Zsoltárok 68:6), „támogatja az árvát és az özvegyet” (Zsoltárok 146:9). Jakab azt mondja: „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…” (Jakab 1:27). Miriam Neff hozzáteszi: „Senki sem tud úgy vigasztalni egy özvegyet, mint egy másik özvegy… amikor látjuk, hogy egy másik nő átéli ugyanezt… vigasztalni akarjuk… Míg az anyagi támogatásra és segítségre való rászorultság közismert… a kötődésre vágyás éppolyan égető szükség… tudnunk kell, hogy elérhető barátaink vannak.”

 

flört1Zoli:

Az én kérdésem ez: fontosak vagyunk, mi férfiak a nőknek? Feleségeinknek, élettársainknak? Magam is tudok olyan asszonyról, aki elveszítette a férjét, és pszichésen belebetegedett. Másfél év alatt hozták ki a betegségéből terápiával.

Tehát:

a) nők és asszonyok! Ne engedjétek, hogy elvadítsanak tőletek megkergült nőtársaitok és férfi támogatóik! Engedjetek férfinak lenni! És segítsetek Férfivá válni! Már megjelent az a férfi mozgalom, (MGTOWN ha jól emlékszem, a neve) amely tudatosan hátat fordít a nőknek a sok minket ért támadás miatt! Mutassátok időnként ki, hogy értékeltek, hogy Férfiként bántok velünk, és számítunk!

ölelésb) férfiak! Helyt kell állni a nők mellett, és a gyermekek mellett! Rengeteg minden van, amit igazán mi, és sok, amit csak mi tudunk megtanítani fiainknak és lányainknak. És valahol mi tesszük a nőket Nő-vé! De ehhez szilárdnak kell lenni, lélekben, és nagylelkűen adni, időt, figyelmet, munkát! És meg kell tanulni Nő-ül!

Csináljuk meg! Közeledjünk, egyesüljünk, ki-ki a párjával konkrétan is! Kevesebb tévé, kevesebb munka, több szex! Sokat segít! Kénytelenek leszünk egy csomó mindent kipróbálni, hogy el ne unjuk. De közben egymást is jobban és mélyebben megismerjük. Megéri befektetni időt és energiát!

Egy mértékadó feminista cikk, amely elhatárolódik a nőmozgalom őrült szélsőségeitől. 

;-)

 

Zoli

Bagdy Emőke a férfiakról és nőkről

Bagdy Emőke – klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa, 2010-től professor emeritus.

A videófelvételen a zsigereinkben élő, és velünk hozott férfi és női szerepeinkről beszél. Miként viszonyuljon egy nő a férfihoz, és önmagához, hogyan segítse királlyá lenni a férfit, a Teremtés Koronáját, és hogyan építse saját királynői méltóságát, aki azt a koronát méltó helyére teszi.

Megemlíti, hogy fontos női tulajdonság a megnyílni és befogadni tudás, és mennyire sarkalatos pontja a férfinak az alkotás, teremtés, építés. Hogy milyen jó, hogy egy nő jobb a női szerepekben és feladatokban, és milyen jó, hogy egyetlen férfit sem tud száz százalékig pótolni egyetlen nő sem.

Egy tanult, okos és tapasztalt asszony szavai.

Szinte éreztem, ahogy a fájdalom göbök kisimulnak belül.

 

Némán üvöltő magány

Csala Zsuzsa

Csala Zsuzsa

Meghalt Csala Zsuzsa. A bulvársajtó feldobta a hírt a százmilliós vagyonáról (Atyaisten, milyen felelőtlenek! Mint a dedós kiscsoportosok. És igen, tisztelt hölgyeim és uraim mi tesszük őket ilyenné. Mi vesszük meg a lapjukat, hiszünk el kritikátlanul minket, és viselkedünk birkamód, holott nyilvános esetek bizonyítják, hogy lelkiismeretlenek, hazugok és cinikusak. Mégis mindennapi lelki kenyerünket tőlük vesszük, aztán nem értjük, miért szenved a lelkünk annyit. Mindegy, mindenki maga dönti el, mibe döglik bele. Engem a kereszt vonz, mást a mocsokba fulladás… szabad akarat, ugye.) 

És vazze számomra ez most mégis jól sült el! Mert pár színész kollégája (Straub Dezső, akire emlékszem még kabaré konferanszié korából, vagy Nyertes Zsuzsa, akibe fülig bele, kiskamasz koromban, de erről már egyszer írtam) úgy döntött, nem hagyja annyiban. Emberi, szép, szelíd, kissé szomorú szavakkal elmondták, hogy a hír nem igaz, személyes tapasztalatuk van róla, és egy rendkívül értékes emberről van szó. Hangsúlyozom, az EMBER és nem a SZÍNÉSZ szót használták. Én személyesen ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy egyszer próbára tették a művésznőt az egyik kereskedelmi csatorna munkatársai, felbéreltek egy közönséget, kiránduló csoportot, hogy a csak nekik tartott előadáson tilos nevetni. Mit kezd a művésznő, amikor azt éli meg, hogy mindent belead, és semmi látszatja? Végigcsinálta, (volt partnere is, elnézést az ő neve most nem jut az eszembe, azt hiszem, egy aranyszívű, és szigorú küllemű idősebb színésznő volt) aztán kiderült minden, és nyilatkozott.

Először is, nem csinált ügyet belőle. Beugrattatok, beugrattatok. Nem vagyok zöldalma, több, kell, hogy kiakadjak.

Másodszor előadta, hogy milyen élmény volt, amikor hastáncolt „beindítottam a betonkeverőt” – mondta – „és erre sem reagált senki”. Beindítottam a betonkeverőt… Ez a nő tud magán nevetni. Ez a nő alázatos. Ez a nő szép, mert EMBER. Nem tökéletes, senki sem az, de lám, van egy erénye. Biztos több is, de itt , most egyet láthatunk, és miközben tanúságot tesz róla, egyszerű és szerény. Még két erény, melyeknek ebben a pillanatban tudatában sincs. Nagyot nőtt a szememben, bár mindig is bírtam. És az egész életvidáman, természetes modorban. Tehát még hiteles is.

Hát ő halt meg, illetve szerintem költözött át egy jobb helyre.

Nyertes Zsuzsa szerint nagyon magányos volt. Tartsatok nyugodtan bolondnak, de úgy érzem, Csala Zsuzsa (és rajta keresztül az Isten) szelíden üzenni akar nekem: „Zoli, foglalkozz kicsit a magánnyal! Ezzel a nyugati népbetegséggel. Hátha terve van az Istennek ezzel.”  Talán nem tőle van a szelíd intés. Talán igen. Nem számít igazán, a téma jó.

Úgyhogy innentől a címben foglaltakkal fogunk foglalkozni.

magányos nő2Van egy ismerősöm. Nő. Nem tiszta a gondolkozása, pszichiátriai beteg, és időnként nagyon le kell gyógyszerelni. Régebbóta ismerem, és tudom, hogy magányos, de nem szívesen néz szembe a ténnyel. Alkalom is alig van ismerkedni, és amikor van, az emberek tele vannak bizonytalansággal: elfogadható vagyok, lehet engem önmagamért szeretni? Sokszor nehezen indul a beszéd, a kommunikáció, pedig embernek ember igazán a barátja, ha belendül a társaság, nagyon fel tudja pörgetni önmagát. Hatalmas mennyiségű érzelmi és gondolati energiánk van.

Szóval gyógyszerelés. Mikor megkapja, és a hatás múlóban van, a tudat alá nyomott igények előjönnek. A tudat még nem erős, a gyógyszer már nem hat igazán. És ilyenkor furcsán viselkedik. Hiányos öltözetben mászkál a kórház folyosóján. Csinos nő, el lehet képzelni, minek teszi ki így a kezelő személyzet férfitagjait. És férfibetegek is vannak a szomszédos osztályon. Egyik éjjel valamelyikük ágyából került elő. Hozzáteszem, ilyenkor nincs igazán tisztában vele, mit tesz. Ösztönös nőként viselkedik: csábít, és odaadja magát, gátlástalanul. Józan eszének birtokában nem tenné, de ezek pont azok a pillanatok, amikor ez a kontroll nagyon gyenge. Mert ő nem szexet akar, hanem társat. (Amihez persze idővel a szex is hozzátartozik.) Szerencséje van, megértéssel veszik körül, és egyetlen férfibeteg sem mert hozzáérni (olyan volt, aki halálra rémült, arra ébredt, hogy egy félmeztelen nő fekszik mellette. Semmit nem csinál konkrétan, de ott van. És vele a testmelege, az illata, a légzésének hangja – egy élő ember. Nagyon erős és váratlan inger. )

magányos férfi2Férfiismerős. Ő egy folyópartra szokott menni. Ül és nézi a vizet. És marja belül a magány. Olyan, amit csak egy (egyetlenegy) nő tudna betölteni. A férfi hívő. Többször megkérdezte Istent, mivégre ez? Miért nem segít? Mindig azt a választ kapta: „Tervem van ezzel. Addig is bízz, mert hárman ülünk a folyó parton. Te, a keserűséged és Én. De nem veszem el őt. Akarom, hogy tudd, és emlékezz rá, milyen volt vele. Pedig szeretlek. De mégis.”

Hát ennyi. Ha túléled a magányt, nagyon megerősít. De van, amikor nincs tovább, az erő már mit sem ér. Le kell jönni a sziklás csúcsról, és párt keresni az alanti termékeny völgyben. Kerül amibe kerül. Majd tanulsz belőle, és ha kell, meggyónod.

 

;-)

 

Zoli

Merész vagy az Úrért

merész vagy az ÚrértVajon hogy hívhatták a Szent Család názáreti szomszédját? Legyen, mondjuk:  Jakab.

Jakab agglegény, rendes ember, becsülettel dolgozik, támogatja a rokonait, de a gyerekekhez nem igazán ért, (magányos férfi lévén, nem csoda) és néha iszik.

És szerelmes a szomszédasszonyába. Naponta látja Máriát, ahogyan dolgozik, sürög-forog, neveli a kis Jézust, vagy, ahogy szombatonként imára megy a férjével, Józseffel. Számára Mária nem elsősorban anya, persze az is, hanem egy vonzó, sugárzó, szép és izgalmas NŐ.

Jakab lassan kezd eljárni imádkozni, igaz, még leginkább Máriát bámulja hátulról, de egyszer már megkérték felolvasásra, és akkor bevillant neki, hogy most a NŐ rá fog figyelni, az ő ajkairól veszi az igét. Szellemileg ő fogja megtermékenyíteni Mária érzés és gondolatvilágát.

Soha még úgy nem figyelt a Tórára, mint akkor, az aznapi olvasmányt még ma is el tudja mondani.

És a történet nem ér itt véget. Másnap Jakab összeszedi a bátorságát, és megszólítja a szomszédasszonyát. Beszélgetnek az igéről. Miről másról, végre van egy közös téma! Végül Mária felajánlja, hogy szívesen átmennek Jézussal, (van esze, nem egyedül) kicsit segít rendbe tenni a férfi holmiját. Hisz tudja, hogy van ez a magányos férfiak otthonában. Jakabban akkor majdnem megállt az ütő.

Hogy Ez a NŐ, Őhozzá?

Aznap este nem kell neki a bor.

Persze morog, amikor aztán Mária megjelenik: miért késett (nem késett), Jézus mit lábatlankodik (csak segít az anyjának), és hasonlók. Az igazság az, hogy iszonyúan zavarban van. Mert most kiderül, most lelepleződik, milyen is ő valójában.

Délután már tréfás hangulatban teregeti Máriával a frissen mosott szennyest. Ettől a nőtől nem kell félni, ez elfogadja őt. József pedig, mikor megjön a munkából, (Isten embere ő is, ne feledjük!) felajánlja, hogy a szombati ima után segít megjavítani a tetőt. (És egy szót sem szól, hogy az otthoni munkák aznap elmaradtak.) Igaz, szombaton nem szabadna dolgozni, de majd ügyesen csinálják. Rejtély, mire gondol József, hiszen még a falu széléről is látni fogják, hogy a tetőn dolgoznak, de talán Názáretben tudták az emberek, mit jelent szombatnapon jót cselekedni.

És, hogy Jakabnak se kelljen teljesíthetetlen sóvárgásban élnie, hamarosan találkozik anyai nagybátyjával, egy levitával. (Van lelki vezetés a Katolikus Egyházban!) Neki kiönti őszintén a szívét, és a nagybáty végighallgatja, majd komoly szeretettel ezt mondja:

– Megértelek, Jakab, és ezt tanácsolom: keress magadnak feleséget! De imádságos asszony legyen, látod, mire képes az olyan. Amíg pedig nem találsz, addig is imádkozz, tanulj beszélgetni Istennel, és Ő megenyhíti magányodat. És Jakab, az ital. Azt abba kell hagynod. De nem is lesz rá szükséged, hidd el!

 

Vonz a Szűzanya. Izgalmas nőnek tartom. Jézussal való kapcsolata teszi azzá.

 

;-)

Zoli